Jump to content

A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!

Zééé
 Share

Recommended Posts

Egyébként hogy lehet majd kreatív konzultáns, amikor korábban kismilliószor lenyilatkozta, hogy nem lesz folytatás mert lövése sincs hogyan lehetne innen tovább vinni a sztorit, ráadásul eleve lezárt volt a történet. És ezek után kreatív konzultáns... Bravo.

Ki kell hogy javítsalak Ody (hurrááá éljen végre ezaz jeeeeee), szóval Lucas elkezdte felvázolni a 7-8-9 részek történetét a Jedi Visszatér után. Az első sajtótájékoztatón azt az ígéretet tette, hogy a Jedi után rögtön fel fogja venni a fonalat, majd a JEdi bemutatója után már úgy nyilatkozott, hogy a történetet lezártnak tekinti. Szerencsére egy újság volt annyira elmés, hogy riportot készített Lucassal, mégis miről fog szólni a JEdi után játszódó trilógia. (Megvan az újságcikk bescannelve, Jedi korabeli sárgás papíros!) Lucas szűkszavúan nyilatkozva mondta, hogy a történet elején visszatér a Tatooinera, az ismert szereplők közül pedig csak a két robot személye fogja összekötni a régi trilógiát a Jedi után játszódó filmekkel. A történetről annyit árult el, hogy az univerzumban a robotok kerülnek hatalomra és mindenki mást elűznek vagy leigáznak. A történet elején pedig egy robotokkal benépesített Tatooinet mutatott volna be. Szóval voltak tervei, de nem lett belőle semmi....ami nem jelenti azt, hogy a fiók mélyén nincsenek titkos scriptek! :)

Link to comment
Share on other sites

Egyébként hogy lehet majd kreatív konzultáns, amikor korábban kismilliószor lenyilatkozta, hogy nem lesz folytatás mert lövése sincs hogyan lehetne innen tovább vinni a sztorit, ráadásul eleve lezárt volt a történet. És ezek után kreatív konzultáns... Bravo.

Attól, hogy neki nincsen ötlete, másnak még lehet. Lásd TCW, a sztorik javát nem ő ötli ki, csak jóváhagyja, tanácsokat ad, mit merre érdemes vinni, mit kell kihagyni vagy betenni. Szerintem itt is erről van szó. Segíti a Star Wars hűséget.

Plusz, a tény az tény, a vérfrissítés sosem árt. Sok franchise végül azért dőlt be, mert hosszú éveken át ugyanazok bábáskodnak fölötte. (Csak ha a Disney most megragadja, lehet ötven év múlva sem ereszti, akkor meg ugyanott vagyunk, ahol a part szakad.)

miért feltételezzük a legrosszabat?

Készülj a legrosszabbra, annál csak jobb jöhet. Vagy a legrosszabb, de arra legalább már felkészültél. ;)

Link to comment
Share on other sites

.. miért feltételezzük a legrosszabat?

Hát az eddigi rossz tapasztalatok alapján. Pl az EU jelentős része. Lucas kiadta a kezéből és bődületes marhaságok kerültek elő(pl Palpatine klón). Egyszerűen nincs rá garancia hogy abban a minőségben fognak készülni a filmek amiket eddig megszoktunk, és ezt nem csak a látványra értem. Ráadásul ezek nem egyszerű filmek hanem legendák. Borzasztó nehéz ebből jó EP 7-et kihozni.

Edited by Frenkie
Link to comment
Share on other sites

Hát az eddigi rossz tapasztalatok alapján. Pl az EU jelentős része. Lucas kiadta a kezéből és bődületes marhaságok kerültek elő(pl Palpatine klón).

Kicsit hadd védjem meg az EU-t. Valóban vannak rosszul sikerült alkotások, de a nagy többsége szerintem simán illeszkedik a saga-ba, sőt nem egy a filmeket egészíti ki színvonalasan.

Link to comment
Share on other sites

Lucas azért még beleszólhat úgy a történésekbe, hogy ragaszkodik az általa lefektetett alapelvek és szellemiség betartásához (pl. nincs vér). De a státusza egyben lehet csak szimbólikus is, mert úgyis dobzse-dobzse módon majd rábólint mindenre. Majd idővel kiderül, hogy milyen lesz az irányvonal.

Arra azért szintén gondoljatok, hogy a Disneynek sem érdeke a franchise szétbarmolása. A rajongók egy része most is sziszeg az új triológia kapcsán, a most bejelentett még újabb filmek is nagyjából ugyanolyan megosztóak lesznek. Aztán az élet megy tovább, a rajongók egy része majd lelép, de ha jól sikerül a produkció, akkor lehet sokkal-sokkal több embert sikerül megfogniuk. Úgyhogy ne drámázzatok előre, mert ez nem csak valaminek a végét jelenti, hanem egy nagyon izgalmas új kezdetet is. Ki tudja? Lehet a Disney simán beinvesztál 100-200 milliót az élőszereplős sorozatba is, ami eddig dobozban hevert megírva. :)

Edited by Platschu
Link to comment
Share on other sites

Kicsit hadd védjem meg az EU-t. Valóban vannak rosszul sikerült alkotások, de a nagy többsége szerintem simán illeszkedik a saga-ba, sőt nem egy a filmeket egészíti ki színvonalasan.

Persze ma már az EU is letisztult és színvonalas könyvek jelennek meg(pl Bane-trilógia), de az elején nem ez volt.

Link to comment
Share on other sites

Hát az eddigi rossz tapasztalatok alapján. Pl az EU jelentős része. Lucas kiadta a kezéből és bődületes marhaságok kerültek elő(pl Palpatine klón). Egyszerűen nincs rá garancia hogy abban a minőségben fognak készülni a filmek amiket eddig megszoktunk, és ezt nem csak a látványra értem.

Pedig per pillanat úgy tűnik hasonló lesz a felállás, mint a TCW-nél (már ha tényleg komoly Lucas konzultációs szerepe és ha fontos neki az SW akkor gondolom ragaszkodhatott hasonló pozicióhoz), azok pedig tetszenek neked, nem?

Link to comment
Share on other sites

Persze ma már az EU is letisztult és színvonalas könyvek jelennek meg(pl Bane-trilógia), de az elején nem ez volt.

Igen, tudom, elég csak gondolni a Palpi klónra, amit te is említettél. :) Félek, hogy a Disney-féle alkotások alapjaiban fogják megrengetni az eddig kialakult képet.

Link to comment
Share on other sites

Igen, tudom, elég csak gondolni a Palpi klónra, amit te is említettél. :) Félek, hogy a Disney-féle alkotások alapjaiban fogják megrengetni az eddig kialakult képet.

Tudom, sokan utálják, de azért én leírom sokadszorra is, hogy a Dark Empire Lucas kedvenc képregénye! (És az enyém is!) Egyébként azzal indította a Dark Horse kiadó a Star Wars képregények ismételt kiadását miután a Marveltől repültek a jogok.

Nem mellesleg az a képregényfolyam bazi hosszú, nem értem, hogy miért csak Palpatine klónja maradt meg az emberek képzeletében?!

Edited by Zééé
Link to comment
Share on other sites

Pedig per pillanat úgy tűnik hasonló lesz a felállás, mint a TCW-nél (már ha tényleg komoly Lucas konzultációs szerepe és ha fontos neki az SW akkor gondolom ragaszkodhatott hasonló pozicióhoz), azok pedig tetszenek neked, nem?

Hogyne szeretem, sőt imádom a TCW-t és bárcsak a próféta beszélne belőled. Nem azt állítom én sem hogy mindenképp a pocsolyában landol az sw, de optimista sem vagyok. Attól tartok hogy összeülnek a Disney fejesek és elkezdenek a célcsoportról beszélni. Előhúzzák az előzőleg mozgósított piackutató cégek adatait és lehet hogy hajszálnyival több olyan ember van aki szerette a klasszikus-trilógiát és utálta a prequelt. Mivel nekik a részvényesek érdeke a legfontosabb(helyesen,hisz azért vannak ott hogy minél több profitot termeljenek)), ezért olyan filmeket fognak csinálni amelyre több ember fog beülni. Én ettől tartok a legjobban. Itt már nincs lélek csak a pénz számít, kőkemény üzleti döntések fognak születni, hisz nekik lóvét kell virítani.

Persze ne legyen igazam, és mi legyünk többen. :D

Link to comment
Share on other sites

Egy viszont biztos, szívesen lennék most forgatókönyv író Hollywoodban. Vagy rendező. Akkora verseny indulhat az ep7-ért, hogy világ nem látott még olyat. Gondoljunk bele. Nem csak a presztízs az, ami itt számít, hanem a tény, hogy Hollywoodban sok szakember pont a Star Wars miatt lett rendező, író, spec. effektes. Whedon, Abrams, Cameron, stb. mind nyíltan vallják, hogy emiatt a filmszéria miatt álltak erre a pályára (a Star Wars hatását úton útfélen észre is lehet venni műveikben). És eddig Lucas mondhatni privilégizálta a rendező és író posztokat (eltekintve a két kivételtől, de 6:2 arányban ez nem számít sokat). Most viszont szabad a vásár, és ezek az emberek bizony ott fognak verekedni a Disney kastély kapujában, ha kell a toronyról is lelökik egymást, csakhogy övék legyen a film. És nem kispályások, hanem a nagyok mennek oda, letapossák a kicsiket.

A kérdés az, a Disney mit fog szem előtt tartani. A presztízst, a pénzt (olcsó rendező), a minőséget? Esetleg mindhármat (olyan nincsen, ha csak tényleg nem egy olyan rendező esik be, akinek már tök mindegy, akár ingyen is vállalja, de ezt tényleg csak a Világ Királyáról tudnám elképzelni)?

Amúgy csendben megjegyzem, J. J. Abrams nem csak Star Wars fan, mindig is akart Star Wars filmet rendezni, ráadásul Lucas haverja. Szerintetek esélyes lenne? :D

Megjegyzem ahhoz képest, hogy te elvileg el vagy szontyolodva a hirtől, ezzel a beirással sikerült egy kanna olajat dobnod a lelkesedésemre... állat lesz ez gyerekek én azt mondom :D

Link to comment
Share on other sites

Hogyne szeretem, sőt imádom a TCW-t és bárcsak a próféta beszélne belőled. Nem azt állítom én sem hogy mindenképp a pocsolyában landol az sw, de optimista sem vagyok. Attól tartok hogy összeülnek a Disney fejesek és elkezdenek a célcsoportról beszélni. Előhúzzák az előzőleg mozgósított piackutató cégek adatait és lehet hogy hajszálnyival több olyan ember van aki szerette a klasszikus-trilógiát és utálta a prequelt. Mivel nekik a részvényesek érdeke a legfontosabb(helyesen,hisz azért vannak ott hogy minél több profitot termeljenek)), ezért olyan filmeket fognak csinálni amelyre több ember fog beülni. Én ettől tartok a legjobban. Itt már nincs lélek csak a pénz számít, kőkemény üzleti döntések fognak születni, hisz nekik lóvét kell virítani.

Persze ne legyen igazam, és mi legyünk többen. :D

:clap: ennyi! v3.0

Jó hir hogy az eddigi felvásárlásoknál nem ezt csinálta a Disney. Az ottani fejesek nem szálltak bele a kreativ döntésekbe ezen a szinten. Iszonyú jó lesz, bizd ide :D

Link to comment
Share on other sites

Iszonyú jó lesz, bizd ide :D

Tudsz valamit? Irigylem az optimizmusod, pedig én sem vagyok egy fanyalgós alkat.

Szerintem hasonló lesz az ügy fogadtatása, mint Maulé a TCW-ben. Először sokan nemtetszésüket fejezik ki, esetleg felháborodnak, majd megnyugszanak a kedélyek, átértékelődnek az álláspontok. Persze biztos lesznek olyanok is, akik kitartanak amellett, hogy ez színtiszta baromság.

Én továbbra is szeretnék bizakodni, de nem látok erre sok okot. Ilyen szájízzel pedig nem épp üdítő Star Wars mozifilmet várni. Egyúttal kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, mert elképzelésem nincs, mit tudnak kitalálni akár egy egész trilógián keresztül úgy, hogy az ne legyen nevetséges az 1-6. részre nézve, sőt: passzoljon egy már tökéletesen kerek egészhez.

Kíváncsi vagyok, hetek, hónapok múltán, amikorra talán már mindenki megemésztette ezt a hírt (mert nekem nem megy könnyen) mi lesz a saját és persze mások véleménye erről a jövőbeli "sorozatgyárott SW-film" dologról.

Különben mi van a maradék mozifilmek 3D-sítésével? Ugyanúgy áll nekik a zászló, mint eddig, és 2015-ben párhuzamosan kapjuk az Ep7-tel, vagy a Disney képbe kerülésével kuka az egész projekt?

Link to comment
Share on other sites

Tudsz valamit?

Egyelőre még csak annyit, hogy bejelentették azt amit sejtettem: a Sagat csak egy trilógia erejéig fogják ragozni és a 7-8-9 után már nem a Saga-val foglalkoznak. A hetes már az előkészítés fázisában van vagyis már nem csak beszéd szintjén létezik de valakik valahol már dolgoznak rajta. A három rész Gyűrűk Urásan lesz bemutatva: új év, új Star Wars film. Egyébként csak gondolj arra hogy Lucas mióta tervezi az SW-t nagyrészt kilenc résszel számolt. Annyira nem lehet ördögtől való akkor a gondolat ás valami potenciál csak van ebben a harmadik trilógiában.

Link to comment
Share on other sites

Egyelőre még csak annyit, hogy bejelentették azt amit sejtettem: a Sagat csak egy trilógia erejéig fogják ragozni és a 7-8-9 után már nem a Saga-val foglalkoznak. A hetes már az előkészítés fázisában van vagyis már nem csak beszéd szintjén létezik de valakik valahol már dolgoznak rajta. A három rész Gyűrűk Urásan lesz bemutatva: új év, új Star Wars film. Egyébként csak gondolj arra hogy Lucas mióta tervezi az SW-t nagyrészt kilenc résszel számolt. Annyira nem lehet ördögtől való akkor a gondolat.

Basszus, nem tudom, hogy csináltad, de visszaültem higgadt fejjel, elolvastam amiket írtál, és kezdek hasonlóan gondolkozni, mint Te, pedig makacs ember vagyok :peace:

Edited by Brodie
Link to comment
Share on other sites

:o:(:cry::facepalm::o:(:cry::facepalm::o:(:cry::facepalm::o:(:cry::facepalm:

Na jó ez kész...Pont a Disney??? Imádom, szeretem, de az SW nem való az ő kezükbe... Ők tényleg addig fejik a tehenet, amíg meg nem döglik, az SW-t pedig már így is elég rendesen kivéreztette az EU...És ha most a Disney fogja magát és az EP7-8-9 nem Trawn-trilógia feldolgozás lesz (azaz rebootolnak), akkor lehet rá számítani, hogy a hatalmas EU fandom teljesen elhagyja a messzi-messzi Galaxist, az pedig akkora érvágás lenne, amiből az új filmek esetlegesen kialakuló rajongótábora sem támasztaná fel az SW-t...

Engem speciel nem izgat túlzottan az új trilógia híre. Ha majd azt olvasom tőletek, hogy meglepően jó, akkor adok neki egy esélyt és megnézem, egyébként ugyanúgy sz*rni fogok rá, mint most teszem az EU 90%-ával.

Ami viszont komolyan aggaszt az a TCW sorsa... könnyen lehet, hogy a sorozat nem fogja elérni a Klón háborúk végét, pláne ha tényleg a Disney Channel-re költözik. Vagy ha mégis, akkor készüljünk fel rá, hogy ki lesz herélve. Nem lesz több a Carnage of Krell-hez és Massacre-höz hasonló sötét epizód, a csatákban egyetlen élő személy sem fog meghalni, de még csak megsérülni sem... :para:

Edited by Werebazs
Link to comment
Share on other sites

Egyik barátom felhívott, hogy a Disney megvette a Lucasfilmet. Beleröhögtem a telefonba, majd "megköszöntem" neki, hogy egy idióta poén miatt felébresztett,

Kíváncsi voltam honnan vette, ezért gép bekapcs majd fel a netre. Aztán a fórumon szembesültem vele, hogy valódi a hír.

Magáról a hírről is kéne írni pár gondolatot, de igazából annyira meglepett, hogy reagálni se tudok rá.

Link to comment
Share on other sites

Arra azért szintén gondoljatok, hogy a Disneynek sem érdeke a franchise szétbarmolása.

Az MGM-nek sem volt érdeke a Stargate szétbarmolása, aztán tessék. Lett egy SGU, aztán hopp, máris ott állunk két befejezetlen SG sorozattal, meg egy halom hoppon maradt rajongóval. Általában nem szánt szándékkal teszik tönkre a franchise-okat, hanem azzal a szent meggyőződéssel, hogy amit csinálnak, az jó. Csak mire észbe kapnak, hogy nem, addigra már késő.

Link to comment
Share on other sites

Annyira nem lehet ördögtől való akkor a gondolat ás valami potenciál csak van ebben a harmadik trilógiában.

De mi? Mivel EP 7-8-9 lesz ezért a Jedi Visszatér után fognak játszódni. Gondolom nem kell elmondanom hogy ma hány éves Ford, Hamill, és Fisher. Nélkülük elképzelhetetlennek tartom hogy jól bemutassák az Új Köztársaság megalakulását és a Jedi Rend újraindítását. Más meg ne játsza az ő általuk megformált karaktereket mert kiábrándító lesz.

Szóval hogy lehet egy 3. trilógiát jól megcsinálni? Miről fog szólni, vagy kikről?

Link to comment
Share on other sites

Most olvasom, hogy elméletileg a Disney nem nyúl a folyamatban lévő projektekhez, ala TCW és 3D-s mozifilmek (az élőszereplős széria még rejtély - mondjuk eddig is az volt). Tehát ugyanúgy folytatódik a TCW, ahogy az tervben volt. Ezért sem hiszem, hogy menne a Disney Channelre - most komolyan, Mickey egér meg Hannah Montana közé? :facepalm:

Link to comment
Share on other sites

Hol olvastad ezt Sky? Megdobnál egy linkkel?

Nem is tudom, kinek volt múltkor egy h*lye beszólása, arról, hogy Windu túlélte a zuhanást, és valami primitív bolygóra menekült szuperhősöket verbuválni? Mert a dolgokat elnézve a végén még be is jöhet :ohh:

Edited by Werebazs
Link to comment
Share on other sites

Most olvasom, hogy elméletileg a Disney nem nyúl a folyamatban lévő projektekhez, ala TCW és 3D-s mozifilmek (az élőszereplős széria még rejtély - mondjuk eddig is az volt). Tehát ugyanúgy folytatódik a TCW, ahogy az tervben volt. Ezért sem hiszem, hogy menne a Disney Channelre - most komolyan, Mickey egér meg Hannah Montana közé? :facepalm:

A TCW forgalmazása legjobb tudomásom szerint a Warner kezében van, így ha akarnák sem szólhatnának bele külön megállapodás nélkül.

Link to comment
Share on other sites

Hol olvastad ezt Sky? Megdobnál egy linkkel?

Nem lényeges, mivel úgy néz ki, megdőlt az állítás... Ez a cikk legalábbis nem túl biztató. Annak fényében biztos nem, hogy a TCW a CN-en maradna.

Mondjuk jobb lenne, ha egy hozzáértőbb angolos nyálazná át ezeket a cikkeket, mivel hajlamos vagyok félreérteni az információkat, főleg hajnali 3 után, a Chrome fordítója pedig hagy kívánnivalót maga után.

Edited by Darth Sky
Link to comment
Share on other sites

De mi? Mivel EP 7-8-9 lesz ezért a Jedi Visszatér után fognak játszódni. Gondolom nem kell elmondanom hogy ma hány éves Ford, Hamill, és Fisher. Nélkülük elképzelhetetlennek tartom hogy jól bemutassák az Új Köztársaság megalakulását és a Jedi Rend újraindítását. Más meg ne játsza az ő általuk megformált karaktereket mert kiábrándító lesz.

Szóval hogy lehet egy 3. trilógiát jól megcsinálni? Miről fog szólni, vagy kikről?

Hát ezen agyalt Lucas pár évtizedig ugyhogy velem ellentétben gondolom neki van pár ötlete és nem lesz rest ezt megosztani a Disney-vel ha már ő a kreativ nem-tudom-micsoda. Forgatókönyvet gondolom nem fog irni, de a sztorivázat átvehetnék tőle.

Ja és ne játszák szerintem a régi figurákat a régi szinészek. Egyrészt nincsenek formában már (Mark Hamill legjobb esetben egy alkoholistává vált Luke-ot tudna eljátszani ezzel az arccal), másrészt a szinészváltás remekül jelezné, hogy ez folytatás ugyan de már valami más is egyúttal. De a legjobb az lenne ha annyit ugornánk az időben hogy a régi szereplők már csak néhány cameo erejéig tünjenek fel. Arra meg talán még a régi szinészek is jók lehetnek némi komolyabb sminkkel.

És ha most a Disney fogja magát és az EP7-8-9 nem Trawn-trilógia feldolgozás lesz (azaz rebootolnak), akkor lehet rá számítani, hogy a hatalmas EU fandom teljesen elhagyja a messzi-messzi Galaxist, az pedig akkora érvágás lenne, amiből az új filmek esetlegesen kialakuló rajongótábora sem támasztaná fel az SW-t...

A Thrawn egy EU, tehát nem reboot ha ki van iktatva. És amikor még úgy volt hogy Lucas csinál 7-8-9-et akkor elárulta, hogy nem Thrawn lesz (hála égnek... az első könyvnek se jutottam a végére annyira rossz). Egyébként ezek a Thrawn-os emberkék nagyrészt leléptek a prequelnél. Legalábbis én úgy emlékszem hogy minden második "de sz*r a prequel" emberke azt hajtogatta hogy bezzeg a Thrawn.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

 Share

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information