Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Ha együtt nézed ezt a hat filmet, rájöhetsz, hogy milyen egységes és tökéletes eposz ez. És ebbe belefér Jar-Jar és az ewokok is, Mégha őket én sem szívlelem túlságosan (habár az előbbivel már nem volt bajom az EP 2-3 alatt). Én anno, koromnál fogva, az EP1-el lettem igazi rajongó, így ez a film mindig a szívem csücske lesz.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Ezzel teljesen egyetértek, a maga idején biztos a felnöttek az ewokokat kritizálták, de nekem mint fiatalnak, semmi kivetnivalóm nem volt velük kapcsolatban. Mondom én hogy én változtam meg. Aztán most így elgondolkodtam hogy Jar-Jar nak is ,mint az ewok-nak (Wicket) a történet szempontjábol igen jelentős a szerepe, ugyanis hőseink általuk találtak szövetségesekre (ewok, gungan), ami nélkül nehéz lett volna, a droid sereget, a birodalmat legyőzni. Szóval mégegyszer belátom és rájöttem, hogy Jar-Jar fontos, mondhatni kulcsszerepet töltött be és Lucas ugyanazt nyújtotta most is az elözmény trilogiával, mint a klasszikussal. Egyébként a 6 részt tényleg egyben kell nézni, mert egy nagyon epikus, az emberi kapcsolatok minden szegmensét (mentor-tanítvány, apa-fiu,szülő-gyermek, férfi-nő, szerelem, barátság testvérek, jó-rossz) érzékelteti, kifejti, sőt tanítja a napjaink fiataljainak. Legutoljára talán a görögök, Shakespeare, Tolkien volt ennyire jó mesélő.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Még hozzátenném, hogy előbb adnám a főkancellári pozíciót Jar-Jar kezébe, mint a legtöbb köztársasági szenátor esetében.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Most hogy ezt így gondolod, ezt a főkamcellár dolgot, én meg azon morfondírozok, hogy Lucas az EP II-ben miért Jar Jar-ral tetette azt a szenátori indítványt, aminek a megszavazása révén a főkancellár megkapta a rendkívüli felhatalmazást, jogokat, és amivel visszaélve kirobbantotta a klónháborút. Ez egy merész tett volt mind Lucas, mind Jar Jar szempontjából. Én nem jöttem rá a mai napig, lehet hogy a sokat szenvedett naboo-i nép képviselőjének kellet ezt megtenni (ugye Amidalát Palpatine hazaküldte, ha szenátusban lett volna ő soha nem indítványozta volna ezt), ezáltal legalizálta a rendkívüli jogok megszerzését a kancellár.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Más elvárások voltak azért a két trilógiánál azt is vegyük számításba. Szerintem felesleges és nem is lehet összehasonlítani a kettőt, mindkettőt a maga nemében kell nézni. Nagyon szeretem mindegyik filmet, ezeken nőttem fel (először még a régit láttam VHS-en, aztán az újakat már moziban), de ettől függetlenül vannak dolgok, amiket én így mai fejjel máshogy írtam volna meg, viszont gyerekfejjel egyáltalán nem voltak ilyen gondolataim. Tökéletes film nem volt és szerintem nem is lesz a történelemben! Azokat az emlékeket, amiket viszont gyerekként átéltem mikor apámmal néztük a filmeket nem felejtettem el és a jövőben ha nekem is lesz egy fiam én nagyon szívesen megnézném vele is a filmeket, mert nekem sokat jelentett és ezért is várom nagyon az Ep. VII-et és örülök annak is, hogy a jövőben is lesznek majd még SW filmek (hogy kapcsolódjon a hozzászólás a topichoz) Az új filmmel kapcsolatban azon van a hangsúly, hogy hol tart jelenleg folyamat, mert nincs sok idejük rá és remélem nem csapják össze, hanem meglesz mindenre a megfelelő idő szóval remélem már jó ideje folynak a munkálatok A rendező személye persze tartalmaz rizikót, de én nem is annyira az új név (persze sajnálom, hogy nem Lucas, mert ez mégis az ő életműve!), hanem az SW-hez való viszonya miatt estem gondolkodóba. Személy szerint egy Christopher Nolan-nek (nem tudom ő benne van-e még a kalapban) nem őrülnék, annak ellenére, hogy nagy tisztelője és rajongója vagyok, de őt és még sok más rendezőt egyszerűen nem tudnék elképzelni az SW világában. Szóval remélem kompetens rendezőt kapunk.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Szerző A további off -okat törlöm. Érdekes az eszmecsere, de nem itt. A Saga topikban nézzetek közül, hova férne be.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Az új filmmel kapcsolatban azon van a hangsúly, hogy hol tart jelenleg folyamat, mert nincs sok idejük rá és remélem nem csapják össze, hanem meglesz mindenre a megfelelő idő szóval remélem már jó ideje folynak a munkálatok Hát ha tényleg áprilistól megy a forgatás akkor rengeteg idejük van mindenre. Csak egy példa: a Világok harcánál (Spielberg mozi) három hónap előkészités után 2004-ben forgatták le a filmet 72 nap alatt, aztán 2005 juniusában már be is mutatták. Ez elég gyors volt mondjuk, de a lényeg hogy egyáltalán nem kell feltétlenül négy-öt éveket ülni egy filmen pláne ha a sztorija már rég kész van. Ha jövő év végére véget ér a forgatás akkor majdnem másfél év jut a speciális effektekre. Ha az ILM-nek ennyi nem elég akkor megeszem a kalapom
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Szerző Egy SW -t összevetni a Világok harcával azért elég meredek. Azért itt egy teljesen idegen világot kell megteremteni, lényestől, technológiástól, ruhástól együtt. Erre azért kell ám idő! Az EPI is legalább három évig készült épp az előkészítési szakasz nagysága miatt.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Ha jövő év végére véget ér a forgatás akkor majdnem másfél év jut a speciális effektekre. Remélem így lesz
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Egy SW -t összevetni a Világok harcával azért elég meredek. Azért itt egy teljesen idegen világot kell megteremteni, lényestől, technológiástól, ruhástól együtt. Erre azért kell ám idő! Az EPI is legalább három évig készült épp az előkészítési szakasz nagysága miatt. Azért hoztam példának, hogy lássuk hogy egy átlag sci-fi mozinak elég akár a töredéke is annak ami most az SW 7-nek van. Természetesen egy űropera más műfaj ilyen szempontból, de van is bőven idő: két és fél év még (és már igy ideje mehet az előkészület). Ez minden csak nem kevés. Ennek az érzékeltetéséhez volt a példa. Plusz ahogy irtam is: lehet hogy másfél év lesz speciális effektekre. Nehogy már kevés legyen...
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Szerző A művészeti részleg általában már kész van a forgatásra mindennel. Szép is lenne, ha most kezdenék tervezni a látványvilágot, három hónappal a forgatás kezdete előtt.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Wilde-nak válaszolom, hogy lehetnének a következő rendezők ha igényes vagy kult filmet akarunk: Ethan és Joel Coen (Nagy Lebowsky), Ang Lee( Hulk),Wachovsky tesók, Christopher Nolan,Guy Richie, Andrew Niccol (Gattaca, Lopott idő), ha korrekt filmet akarunk: Ridley Scott, James Cameron, Michael Bay, Joe Johnston, Francis Lawrence (Legenda vagyok), Peter Berg (Csatahajó). Röviden ennyi.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve A művészeti részleg általában már kész van a forgatásra mindennel. Szép is lenne, ha most kezdenék tervezni a látványvilágot, három hónappal a forgatás kezdete előtt. Nem véletlenül irtam én is, hogy az előmunkálatok már valszeg mennek. Bennem fel se merült hogy most ülnének neki.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Már bocs de ezeken a neveken nem tudom hogy sírjak-e vagy nevessek, de az biztos hogy SW közelébe nem engedném őket Ang Lee, Wachovski tesók, Christopher Nolan, Guy Richie, Andrew Niccol, Ridley Scott, Michael Bay, Joe Johnston, Peter Berg Szerkesztve: 2012. December 20.12 éve - Nabopolasszar
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Lucas azt mondta az új generációnak akarja átadni a SW-t. Most épp úgy nézki, hogy az új generációt nem nagyon érdekli. De vannak még jó rendezők, és ezek azok, nézd meg őket az IMDB-n, a filmográfiájukat. Inkább Ők mint egy egyfilmes, tv filmes , vagy klipp rendező újonc. Szerintem.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Én nem értek egyet azzal, hogy az új generációt nem érdekelné a SW.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Nekünk egy jó mesélő kell, ezek túl elvontak lennének (+ Bay bácsi). Cameront, Abramst, Vaughn-ot és Whedont el tudnám képzelni és ezek 3/4-e az új generációhoz tartozik. De ilyen Hulk és Csatahajó rendezők kíméljenek Szerkesztve: 2012. December 20.12 éve - Nabopolasszar
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Wachovskiék és Nolan semmiképp. Akkor kifutok a világból, de komolyan.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Lucas azt mondta az új generációnak akarja átadni a SW-t. Most épp úgy nézki, hogy az új generációt nem nagyon érdekli. De vannak még jó rendezők, és ezek azok, nézd meg őket az IMDB-n, a filmográfiájukat. Inkább Ők mint egy egyfilmes, tv filmes , vagy klipp rendező újonc. Szerintem. azert mert egy 8 millios letszamu kisorszagban nem tudja az uj generacio megismerni es fokent megvenni a SW cucokat attol meg nem fog eltunni az uj generacio nemetorszagban olyan keletje van a SW dolgoknak hogy van amit elore kell rendelnem ahoz hogy meg egyalltalan hozzajusak es amedig a SW mwgmarad annak ami addig meg sok uj generacio fog felnoni a SW-on
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Miért olyan elképesztően hihetetlen, hogy jó SW-t rendeznének?
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Szerző Nem véletlenül irtam én is, hogy az előmunkálatok már valszeg mennek. Bennem fel se merült hogy most ülnének neki. Akkor ebben az esetben félreértettük egymást.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Én írtam roszzul, a filmkészítők új generációjára gondoltam. Az embereket természetesen érdekli. Elnézést.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Miért olyan elképesztően hihetetlen, hogy jó SW-t rendeznének? Ezt igazából én sem értem. Szerintem olyan lenne alkalmas aki érti az sw-lényegét azaz valamilyen szinte rajongó.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Szerintem a Disney nem is engedné hogy rossz star warst rendezzenek, a marvelnél sem engedte, már csak a befektetett pénz miatt is, a bukás elfogadhatatlan számukra.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Miért olyan elképesztően hihetetlen, hogy jó SW-t rendeznének? Szerintem nagyjából azért, amiért egy ütős poénnak kevés esélye van a nagy sikerre egy Shakespeare drámában. Van rá 0,0001% sansz, hogy bejöhet, de esélyesebb, hogy nem, mert eltérő a stílus.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Ott van Lucas, ő eléggé érti a lényeget. A Birodalom és a Jedi készítésénél is folyton a rendezők nyakában volt, majdhogynem ő rendezte a filmeket. A Disney biztos hogy öles betükkel bele fogja a stáblistába írni, "Created, consulted, stb by George Lucas", csak hogy tudják a rajongok, hogy még véletlenül sem rondítottak bele a legendába, és minden Lucas szájaíze szerint történik a filmben.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Szerintem nagyjából azért, amiért egy ütős poénnak kevés esélye van a nagy sikerre egy Shakespeare drámában. Van rá 0,0001% sansz, hogy bejöhet, de esélyesebb, hogy nem, mert eltérő a stílus. Nem lettem teljesen meggyőzve... egy jó rendező képes eltérő stílusokban is rendezni.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Nem lettem teljesen meggyőzve... egy jó rendező képes eltérő stílusokban is rendezni. A Thor-t Kenneth Branagh rendezte, ez nála írgalmatlan pálfordulás, Ő ugyanis egy Shakespeare rendező, nem nagyon rendezet mainstream produkciót. Szerintem nem rossz a Thor.
Hozzászólás ideje: 2012. December 20.12 éve Nem lettem teljesen meggyőzve... egy jó rendező képes eltérő stílusokban is rendezni. De nem mindegy, hogy zsigerből rendez valaki, vagy erőlteti.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.