Ugrás a kommentre

5x18 - The Jedi Who Knew Too Much


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ventress, mint tettes?

 

Nem igazán áll össze a kép, miként is terelődött rá a gyanú? Ventress karaktere is mutat egy ívet, ami alapján egyre inkább kezd pozitív értékeket képviselni, legalábbis bőven túlnőtt már a "fénykardos rosszkislány" szerepén, akinek az volt a funkciója, hogy ne unatkozzanak a Jedik. Másrészt, mi haszna származna az egészből? A Sith-ek kitaszították, nem fog merő szívjóságból segíteni nekik azzal, hogy bemocskolja a Jedik hírnevét. Bár nem valószínű, hogy kedveli Ahsokát, Obi-Wannak is segített, az meg több mint értelmetlen, hogy mindössze a rokonszenv hiánya miatt egy ilyen tervet hajtson végre a lány ellen. Immár fejvadászként keresi a kenyerét, vagyis annak dolgozik, aki a legtöbbet fizeti neki. De nem látom értelmét, hogy Palpatine, vagy Dooku álnéven, vagy közvetítők által felbérelték volna a nőt, amikor hemzseg a Galaxis egyéb, kevésbé problémás végrehajtóktól. Ha nem Palpatine a legfőbb értelmi szerző, akkor esetleg felbérelhette volna az ismeretlen illető, de nagyon remélem, nem az lesz a vége, hogy a renegát Barriss berágott a Rendre, és az ő műve az egész, Palpatine egyáltalán nem érintett. Ez nagy csalódás lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tetszett a rész, sokkal jobban, mint az előző. Tarkin már a Citadelben is olyan volt, mint A New Hope-ban, most még jobban emlékeztetett Tarkin nagymoffra. Fox karaktere nagyon jó, a páncélja talán az egyik legjobb a klónok közül. Az üldözés rendkívül izgalmas volt, azok a fényszórós LAAT/i-k, a kis "kutyák", a csatornarendszer. A gyilkosság nem volt rossz, most már tényleg kíváncsi vagyok, ki a merénylő. Bár a trailerek alapján van egy tippem... Mielőtt megfojtották volna a nőt, azon gondolkodtam, hogy a klónok hogy hagyhatják benn Ahsokát egy rabbal, mi van ha megfojtja a padawant? :D

 

Jó rész volt, most már epekedve várom a folytatást.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Non-Jedi Elmélet pedig... Érdekes. Bár egy kicsit olyan tipikusan SW Saga Fórumos, hogy majdhogynem minden konspiráció mögött Palpatine-t sejtünk, még ott is, ahol valószínűleg nem rajta álltak a dolgok. Gondolhatnánk, hogy megvan rá az indítéka, hogy Ahsoka eltűnjön a képből és hogy Anakin még inkább a Sötét Oldal felé sodródjon. Csak egy dolgot nem értek akkor: Miért pont most? Anakin Ahsokával, vagy nélküle is ugyanúgy sodródik a Sötét Oldal felé, lassú léptekben, úgy, hogy észre sem veszi, Palpatine-nak ez bőven megfelel. Palpatine-nak nem az a célja, hogy Anakint kiábrándítsa a rendszerből, hanem hogy a Jedi Rendből ábrándítsa ki. Anakin nyilván nyomozni kezd majd az ügyben, nem hagyja annyiban a történteket és ha napvilágot látna az, hogy Tarkin esetleg benne van, akkor kétlem, hogy a köztársasági vezérkar tagja maradna. (Márpedig még meg kell tennie nem kis utat, hogy végül Nagy Moff legyen belőle az EPIII. végére.) Tarkin ellenszenves, módszeres, számító és utálja a Jediket, de szerintem nincs benne az ügyben. Fox pedig max. tényleg csak akkor, hogy ha valaki átvette felette az irányítást, de ez nem holmi elmetrükk, hanem teljes körű elmekontroll. Foxra valahogy nem tudok gyanakodni.

Ez megfontolandó valóban. Anakin nyomozása esetleg vezethet oda is, hogy mégis egy Jedi lesz az áruló, aki miatt elveszíti Ahsokát. Így már a renddel is összetűzésbe kerülne ha azok valamilyen szinten védenék a renegátot.

 

Vaaagy, Barriss a tettes, csak nem tud róla! Teszem azt irányítják valahogyan? Erőn keresztül, vagy ilyen tudatmódosító cuccal, akármi. Vagy ha csak simán pszichopata lenne és kiderülne, hogy ő az, ezek után Ahsoka lehet önként otthagyná a Jedi Rendet.

Á ez túl banális lenne. :)

 

Sky! Nem vagy semmi öregem. :D Szerintem a sorozat történetének leghosszabb hozzászólását írtad. :D Élvezet volt olvasni. Ami megragadta a gondolataimat az két dolog.

 

1. Gyanús, hogy Lettát átvitték a katonai börtönbe. A sok bla-bla amit erről Tarkin mondott nem érdekel. Talán azért vihették oda, mert ott jobban be tudták cserkészni Ahsokát? Biztos úgy voltak vele, hogy onnan nem szökhet meg. Ha ez így van, akkor a Birodalmiak vastagon benne vannak...

 

2. Még senkinek nem tűnt fel, de hol van Barriss mestere, Luminara? Legalább is mellette kellene legyen. Se a temetésen se máskor nem látni. Ez szerintem elgondolkodtató. Az is lehet, hogy Luminara a renegát Jedi, szegény Barriss meg csak gyötrődik a borzalmas titkot cipelve.

 

Fox(vagy bárki legyen is a páncél mögött) nekem azért volt gyanús, mert neki adja le a fegyvereit és komlinkjét Ahsoka és Fox gyakorlatilag ott volt minden egyes fontos jelenetnél az utána következőkben, ergo ott volt a szemünk előtt és nem egy teljesen ismeretlen valakit dobnak be. Az számomra egyértelmű volt, hogy a megölt klónokon a sebeket Ahsoka fénykardjával ejtették, tekintve, hogy ez még jobban megerősíti a gyanút ellene. A fegyvereket Fox kapja meg, ezek után könnyű szerrel végezhetett a társaival, nem is gyanakodhattak rá mikor közeledett feléjük, hiszen ő elvileg a parancsnokuk.

Viszont Fox -nak klón hangja volt, azt azért nem hiszem, hogy a merénylő még hangutánzó is lenne. :) Plusz a klónokat nem sokkal Ahsoka érkezése előtt nyírták ki, hisz még látszanak a friss vágás nyomok. Fox nem lehetett, mert nem volt ideje megölni a klónokat, majd visszamenni és elhelyezni a fénykardot a földön. Képtelenség.

 

Ventress, mint tettes?

 

Nem igazán áll össze a kép, miként is terelődött rá a gyanú? Ventress karaktere is mutat egy ívet, ami alapján egyre inkább kezd pozitív értékeket képviselni, legalábbis bőven túlnőtt már a "fénykardos rosszkislány" szerepén, akinek az volt a funkciója, hogy ne unatkozzanak a Jedik. Másrészt, mi haszna származna az egészből? A Sith-ek kitaszították, nem fog merő szívjóságból segíteni nekik azzal, hogy bemocskolja a Jedik hírnevét. Bár nem valószínű, hogy kedveli Ahsokát, Obi-Wannak is segített, az meg több mint értelmetlen, hogy mindössze a rokonszenv hiánya miatt egy ilyen tervet hajtson végre a lány ellen. Immár fejvadászként keresi a kenyerét, vagyis annak dolgozik, aki a legtöbbet fizeti neki. De nem látom értelmét, hogy Palpatine, vagy Dooku álnéven, vagy közvetítők által felbérelték volna a nőt, amikor hemzseg a Galaxis egyéb, kevésbé problémás végrehajtóktól. Ha nem Palpatine a legfőbb értelmi szerző, akkor esetleg felbérelhette volna az ismeretlen illető, de nagyon remélem, nem az lesz a vége, hogy a renegát Barriss berágott a Rendre, és az ő műve az egész, Palpatine egyáltalán nem érintett. Ez nagy csalódás lenne.

Pedig lehet ez is. Egy Jedi felbérelte Ventress -t. Mondjuk Ventress és Ahsoka mindig is utálták egymást, főleg a sorozat elején volt ez jellemző. Persze azóta nagy utat jártak be, kérdés most miként viszonyulnak majd egymáshoz. Szerintem sokkal egyszerűbb lesz a megoldás mint ahogy mi gondoljuk. :) Azért ez mégis csak a TCW és nem a LOST. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2. Még senkinek nem tűnt fel, de hol van Barriss mestere, Luminara? Legalább is mellette kellene legyen. Se a temetésen se máskor nem látni. Ez szerintem elgondolkodtató.

Ezt már akartam mondani, a rengeteg "Á, Barriss nem lehetett,. hiszen csak padawan" hsz-el kapcsolatban is: miért gondoljátok, hogy még mindig padawan? Azt azért tartsátok észben, hogy Barriss egyidős Anakin-nal, simán lehet, hogy a második évad óta már lovaggá ütötték.

 

Az is lehet, hogy Luminara a renegát Jedi

Biztos hogy nem, hiszen őt láttuk az Ep3-ban, a Kassyyyk-on.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Immár fejvadászként keresi a kenyerét, vagyis annak dolgozik, aki a legtöbbet fizeti neki.

 

Pont ezért gondoltam rá (no meg a Trailer alapján valamikor harcolni fog Ahsoka-val és a környezet ráillik Coruscant alvilágára. És az, hogy problémás, még egy ok, hisz amennyiben kudarcot vall, legalább megszabadulnak tőle... Ennek ellenére lehet, hogy nem ő lesz az.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont Fox -nak klón hangja volt, azt azért nem hiszem, hogy a merénylő még hangutánzó is lenne. :) Plusz a klónokat nem sokkal Ahsoka érkezése előtt nyírták ki, hisz még látszanak a friss vágás nyomok. Fox nem lehetett, mert nem volt ideje megölni a klónokat, majd visszamenni és elhelyezni a fénykardot a földön. Képtelenség.

 

Jobban belegondolva a halott klónok nem is abban a szárnyban voltak és onnan visszaérni nem tudott volna időben, szóval lehet akkor ezek szerint elég sok volt a véletlen. Azt viszont továbbra is úgy látom, hogy vmelyik klón benne volt, ők tették ki oda neki a fénykardot (a komlinkje se véletlenül volt szerintem bekapcsolva), ők szerezték meg a kulcskártyát és ők befolyásolhatták a felvételeket... csak nem Fox akkor ;)

 

Szerintem sokkal egyszerűbb lesz a megoldás mint ahogy mi gondoljuk. :) Azért ez mégis csak a TCW és nem a LOST. :)

 

Hát akkor csalódnék kicsit, de így is ez lesz a kedvenc történetszálam az 5. évadból :cool:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Wilde megoldotta már, nem kell rajta agyalni. Valamelyik klón az illetve aki a ruhában van aki nem más mint Sidious. Sehogy máshogy nem tud észrevétlenül járni bent. Meg van oldva. Tarkin meg benne van. A hanggal meg nem kell tőrödni, Kenobi hangját is elváltoztatta egy szerkezet a fejvadászéra.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont Fox -nak klón hangja volt, azt azért nem hiszem, hogy a merénylő még hangutánzó is lenne.

 

Hát, a kommandós droidok képesek rá... Nem mondom, hogy valószínű, de arra is volt már példa, hogy klónok váltak árulóvá. Engem ami zavart Fox-ban, hogy nem engedte be Anakin-t. Apróság, de mégis csak egy ünnepelt, híres Jedinek a kérését megtagadni, aki rangban fölötte áll? Kissé érdekes volt...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Wilde megoldotta már, nem kell rajta agyalni. Valamelyik klón az illetve aki a ruhában van aki nem más mint Sidious. Sehogy máshogy nem tud észrevétlenül járni bent. Meg van oldva. Tarkin meg benne van.

Én ezt nem hiszem Frenkie. :) Sidous klónruhában? Hát nem tudom... Akkor már inkább Ventress.

 

Hát, a kommandós droidok képesek rá... Nem mondom, hogy valószínű, de arra is volt már példa, hogy klónok váltak árulóvá. Engem ami zavart Fox-ban, hogy nem engedte be Anakin-t. Apróság, de mégis csak egy ünnepelt, híres Jedinek a kérését megtagadni, aki rangban fölötte áll? Kissé érdekes volt...

Csak Tarkin parancsának engedelmeskedett. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig lehet ez is. Egy Jedi felbérelte Ventress -t. Mondjuk Ventress és Ahsoka mindig is utálták egymást, főleg a sorozat elején volt ez jellemző. Persze azóta nagy utat jártak be, kérdés most miként viszonyulnak majd egymáshoz. Szerintem sokkal egyszerűbb lesz a megoldás mint ahogy mi gondoljuk. :) Azért ez mégis csak a TCW és nem a LOST. :)

Mire gondolsz? Barriss az értelmi szerző, és Ventress a végrehajtó? Nagy csalódás lenne, számomra hazavágnák az eddig messze legjobb történeti szálat. :) Szerintem adja magát Palpatine, több szempontból is. Kár lenne kihagyni.

 

Pont ezért gondoltam rá (no meg a Trailer alapján valamikor harcolni fog Ahsoka-val és a környezet ráillik Coruscant alvilágára. És az, hogy problémás, még egy ok, hisz amennyiben kudarcot vall, legalább megszabadulnak tőle... Ennek ellenére lehet, hogy nem ő lesz az.

Szerencse, hogy azt a trailert még láttam, bár már mindenki tényként beszél a nőről, úgyhogy fölösleges elrejteni...

Egyébként épp ezért mellőzném Ventress ilyen irányú szerepét. Szerintem összefog Ahsokával, majd segít neki. Az más tészta, hogy valószínűleg nem lesz a legbarátságosabb a találkozás. De hogy ő lenne, aki megölte Lettát, majd bemártotta a lányt... persze, lehet, de értelmetlen húzás lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mire gondolsz? Barriss az értelmi szerző, és Ventress a végrehajtó? Nagy csalódás lenne, számomra hazavágnák az eddig messze legjobb történeti szálat. :) Szerintem adja magát Palpatine, több szempontból is. Kár lenne kihagyni.

Bevallom ezt gyenge lábakon áll. :) Egyébként szerintem is segíteni fogja Ahsokát. Kíváncsi vagyok hogy kerül majd a képbe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ezt nem hiszem Frenkie. :) Sidous klónruhában? Hát nem tudom... Akkor már inkább Ventress.

 

Csak Sidiousnak érdeke ez az egész(Egy Jedit bemártani és rajta keresztül az egész rendet, ráadásul Ashokát eltávolitani Anakin mellől, mert túl jó hatással van rá) és ő találhat ki ilyen nagyszabású bemártást. Klónruhában meg nem ismerik fel főleg hogy Tarkin falaz neki. Ráadásul valakit megfojtani a Sith-ek megoldása. Nálam minden egybevág már csak arra vagyok kiváncsi hogyan derül ki. Ashokát pedig Lettával csalták át a börtönbe, azt mondták neki ő segíthet.

 

Különben a rész nagyon tetszett szerintem az eddigi legjobb amit láttam. Legalább láttuk már hogy egy Jedit hogy temetnek el és Yoda szavai is ütöttek hogy el kell engedni a holtakat és az élőkkel foglalkozni. Tarkin sétálgatása a Templomban nekem nagyon irritáló volt semmi keresnivalója ott egy ilyen rosszindulatú féregnek. Ki kellett volna hajítani az ajtón. Aztán kiderült hogy a Köztársaság már csak névleg az ez már a kőkemény Birodalom. A börtönt látva azon gondolkodtam hogy aki ide bejut az élve nem jön ki. Meg a klónok túlzott hatalma(és persze Tarkiné). Először is a klónok azért készültek hogy a Jediket segítsék alárendeltként a háborúban. Azaz ha egy Jedi mondd nekik valamit akkor annak szentnek kell lenniük számukra nem az hogy nem engednek be egy Jedit akárki parancsolta. Tarkin is a Jedik alárendeltje. Szóval ha a Jedi Rend így hagyja hogy ugráltassák őket az alárendeltjeik ott valami nem kóser. Anakinnak azt kellett volna hogy a falhoz vágja Foxot, fénykard elő aki közelebb jön vagy rálő azt levágni és kiadja a parancsot hogy azonnal hozzák ki Ashokát és majd a Rend kivizsgálja az ügyét. A Jediknek kéne lenni a legfőbb hatalomnak nem holmi jöttmentnek mint Tarkin. Nagyon el van már torzulva ez a Köztársaság.

A menekülés sem volt semmi simán élessel lőtték Ashokát csak Anakin szólt hogy legyen kábító. A klónok is elfelejtik hogy a Jedik nem rossz emberek? Főleg Rex aki annyit harcolt Ashokával?

Na mindegy rendet kéne ott tenni a fejekben. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Különben a rész nagyon tetszett szerintem az eddigi legjobb amit láttam. Legalább láttuk már hogy egy Jedit hogy temetnek el

Már láttunk korábban, amikor Obi álltemetése volt a Deception -ben. :)

 

Aztán kiderült hogy a Köztársaság már csak névleg az ez már a kőkemény Birodalom. A börtönt látva azon gondolkodtam hogy aki ide bejut az élve nem jön ki. Meg a klónok túlzott hatalma(és persze Tarkiné). Először is a klónok azért készültek hogy a Jediket segítsék alárendeltként a háborúban. Azaz ha egy Jedi mondd nekik valamit akkor annak szentnek kell lenniük számukra nem az hogy nem engednek be egy Jedit akárki parancsolta. Tarkin is a Jedik alárendeltje. Szóval ha a Jedi Rend így hagyja hogy ugráltassák őket az alárendeltjeik ott valami nem kóser. Anakinnak azt kellett volna hogy a falhoz vágja Foxot, fénykard elő aki közelebb jön vagy rálő azt levágni és kiadja a parancsot hogy azonnal hozzák ki Ashokát és majd a Rend kivizsgálja az ügyét. A Jediknek kéne lenni a legfőbb hatalomnak nem holmi jöttmentnek mint Tarkin. Nagyon el van már torzulva ez a Köztársaság.

A menekülés sem volt semmi simán élessel lőtték Ashokát csak Anakin szólt hogy legyen kábító. A klónok is elfelejtik hogy a Jedik nem rossz emberek? Főleg Rex aki annyit harcolt Ashokával?

Na mindegy rendet kéne ott tenni a fejekben. :D

Viszont ezzel nagyon egyetértek! Vicc ahogy a Jediknek parancsolnak most már a klónok is! Katonai börtön? Na és akkor mi van? Egy Jedi tábornok szavának ott annyit kellene érnie, mint Palpatine -é. A vicc az, hogy ezt tűrik a Jedik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hoppá, most, hogy mondod, eszembe jutott a Weapons Factory-s szerepe is: megjegyzett kétszáz elágazást egy hangyabolyban! Egy ilyennek gyerekjáték észrevétlen behatolni holmi pro-birodalmi létesítménybe! :D

Mondjuk ebben van valami. :D Viszont a gyilkosságot, és azt, hogy pont arra akarná kenni a dolgot, aki a barátja és megmentette az életét, még nem magyarázza. ;) Kivéve, ha pszichopata vagy akarat nélküli bábként használja valaki, de ez meg annyira olcsó megoldás lenne....

 

 

Ezt már akartam mondani, a rengeteg "Á, Barriss nem lehetett,. hiszen csak padawan" hsz-el kapcsolatban is: miért gondoljátok, hogy még mindig padawan? Azt azért tartsátok észben, hogy Barriss egyidős Anakin-nal, simán lehet, hogy a második évad óta már lovaggá ütötték.

Amíg az nem derül ki, hogy Bariss már lovag, addig szerintem nyugodtan lehet padawanként kezelni. Ha fontos lenne tudnunk, hogy már nem padawan, akkor lenne erre utalás, legalább valami minimális mértékben.

 

 

Jobban belegondolva a halott klónok nem is abban a szárnyban voltak és onnan visszaérni nem tudott volna időben, szóval lehet akkor ezek szerint elég sok volt a véletlen. Azt viszont továbbra is úgy látom, hogy vmelyik klón benne volt, ők tették ki oda neki a fénykardot (a komlinkje se véletlenül volt szerintem bekapcsolva), ők szerezték meg a kulcskártyát és ők befolyásolhatták a felvételeket... csak nem Fox akkor ;)

Nekem tetszik az elmélet, hogy a klónok benne voltak, mert ez sok minden megmagyarázna. De a fojtogatást akkor is valaki más intézte. Továbbra is tartom, hogy Palpatine benne volt, viszont én sem hiszem, hogy ő flangált volna bent klónnak álcázva. :D Mondjuk neki simán lenne ekkora ereje messzebbről is, így nála a helyszíni jelenlét nem is kellene.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Viszont ezzel nagyon egyetértek! Vicc ahogy a Jediknek parancsolnak most már a klónok is! Katonai börtön? Na és akkor mi van? Egy Jedi tábornok szavának ott annyit kellene érnie, mint Palpatine -é. A vicc az, hogy ezt tűrik a Jedik.

Windu azon lovagolt az Ep2-ben, hogy ők a "béke őrei, nem katonák". Palpatine láthatóan ezt igyekszik felhasználni ellenük azzal, hogy a katonai ügyekbe csupán minimális beleszólást engedélyez nekik. Az öreg hálója egyre kiterjedtebb, a Jedik már rég óta menthetetlenül beleragadtak. Baromi közel lehetünk az Ep3-hoz.

 

Viszont a gyilkosságot, és azt, hogy pont arra akarná kenni a dolgot, aki a barátja és megmentette az életét, még nem magyarázza. ;) Kivéve, ha pszichopata vagy akarat nélküli bábként használja valaki, de ez meg annyira olcsó megoldás lenne....

Ezzel én is így vagyok. Barrisst láthatóan őszintén megrendítette barátja halála (akit ő ölt/öletett volna meg?). Ráadásul Ahsokát is az érzelmek elfojtásáról kérdezte, Ha az érzelmei miatt fordult a Rend ellen, akkor sem mártaná be ilyen módon barátnőjét. Nekem nagyon nem akar ez összeállni.

 

Akkor mi van, ha egyáltalán nem az a csavar része a dolognak, hogy ki a végrehajtó, hanem az, hogy valóban Palpatine áll mögötte? Bár nekem ez nem lenne csavar, de bőven el tudnám fogadni, ha egy ismeretlen Sötét Jedi, Erő-használó orgyilkos, vagy hasonló ölte volna meg lettát Palpatine parancsára. Az öreg nem használhatta az Erőt, hiszen leleplezte volna magát a Jedik előtt. Ezért nem gondolom, hogy közvetlen részese lett volna Letta halálának.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Windu azon lovagolt az Ep2-ben, hogy ők a "béke őrei, nem katonák". Palpatine láthatóan ezt igyekszik felhasználni ellenük azzal, hogy a katonai ügyekbe csupán minimális beleszólást engedélyez nekik. Az öreg hálója egyre kiterjedtebb, a Jedik már rég óta menthetetlenül beleragadtak. Baromi közel lehetünk az Ep3-hoz.

 

OFF

Így már értem miért olyan ideges Windu az EPIII -ban Palpatine beleszólásai miatt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahsoka leugrásánál nekem is az Ep. V ugrott be :D

 

Amúgy ahányszor megnézem ezt a részt mindig eszembe jut valami :cool: Szerintem Palpatine tuti benne van, mondjuk azt erősen kétlem, hogy ő öltötte volna magára az egyik klón páncélját... Viszont most megfigyeltem még valamit! Ott az előtérbe, ahol Ahsoka leadja a kardjait és később megtalálja őket négy klón van Foxon kívül, mert őt ugye kizártuk (kettő az ajtónál, kettő pedig bent a kis kontroll szobában). Ez tehát az alaphelyzet. Mikor Ahsoka kiszabadul és kijön ide az előtérbe ott három klón fekszik kábultan a földön... Hoppá! Egy hiányzik :hmm: Persze lehet, hogy csak elment valamerre, mert Fox is csak később lépett be a kontroll helyiségbe, de nekem ez az összefüggés is felvetődött, hogy lehet, hogy az a hiányzó fazon a hunyó...

Egyébként még valami, mikor Ahsoka bemegy Lettához és mondja neki a nő, hogy azt mondták, hogy Ahsokát keresse... ez Ahsokának, hogyhogy nem tűnt fel :? Nekem az első gondolatom rögtön az volt, hogy mégis ki mondta!!! Nah, de ki is mondhatta :hmm: próbáljuk meg ezt megfejteni. Lehet, hogy a megbízó volt az, aki előre így tervelte ki. Letta viszont azt mondja, hogy fél a "jeditől", így elég furán venné ki magát, hogy annak a szavára hallgat (aki elvileg mondta neki, hogy Ahsokát keresse), akitől retteg és pont így akar előle megmenekülni... szóval ez elég nonszensz :D Tehát valaki mástól kellett, hogy ezt hallja! Az is lehet, hogy a Templomban találkozott valakivel és ott mondták neki, hogy Ahsokát keresse, tehát akkor ott kell lennie az árulónak... itt jöhetne a képbe Barriss, hogy ő mondta neki, de az ő motivációiról még továbbra sem vagyok meggyőzve (a bekattanás nálam nem játszik). A harmadik opció, hogy a börtönben hallotta valakitől... itt jöhetne be a képbe az áruló klón, lehet mondjuk beszélt neki Ahsokáról, hogy benne meg lehet bízni stb.

Ez mindenesetre egy nagyon fontos kérdés tekintve, hogy Ahsoka odacsalása az ellene szőtt ármány elsődleges lépcsőfoka!!!

 

Ezek után most már nagyot csalódnak, ha valami nagyon egyszerű megoldással zárnák rövidre ezt a rejtélyt ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az öreg nem használhatta az Erőt, hiszen leleplezte volna magát a Jedik előtt. Ezért nem gondolom, hogy közvetlen részese lett volna Letta halálának.

 

Dehogy bukott volna le. Mivel Jedi nem volt a börtönben aki megérezte volna. Ha meg Ashoka érzékelte is nem számít hisz senki nem hisz neki. Simán használhatta az Erőt az öreg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dehogy bukott volna le. Mivel Jedi nem volt a börtönben aki megérezte volna. Ha meg Ashoka érzékelte is nem számít hisz senki nem hisz neki. Simán használhatta az Erőt az öreg.

De kifejezetten kihangsúlyozta a rész, hogy Ahsoka sem érzékelt senkit. Coruscanton az öreg nem kockáztathat ténykedést. Ez nem a Mandalore, ahol két Sith mellett nem fog feltűnni az ott szöszölő egyetlen Jedinek. Ez a Coruscant, több ezer Jedi van ott, ő meg egyedül Sith. Csak úgy maradhatott leplezetlen ennyi évig, ha ezen a bolygón csak passzívan használja az Erőt.

Az meg egyenesen nevetséges, hogy klón páncélba bújjon. Eleve, nincs is olyan magas, mint egy klón, márpedig ez elég feltűnő lenne, pláne a klónoknak. Meg mi szüksége lenne rá? Pont ő az egyik, aki bárhová bemehet abban az épületben, bármit megtehet. És képes akár az épület másik végéből is Erőfojtogatásra, minek sunnyogjon oda? Sőt, akár az Elmetrükkel is rávehetné Foxot vagy bármely klónt, hogy karddal kaszaboljon.

Az egész elképzelés, hogy Palpatine klón ruhában sunnyog, nevetséges és annyira karakteridegen, hogy egy ilyen húzással megölnék a szereplőt. Sidious csak a végső esetben avatkozik be tevőlegesen, a többi esett többségében manipulál és néha odaküldi a csatlósát. Egy ilyen pitiáner, ostoba ügyletbe képtelenség, hogy maga vegyen részt, pláne azon a bolygón, ahol több ezer Jedi él. Ez olyan lenne, mintha a kártyavár felépítése után szellőztetni kezdenél, remélve, hogy a huzat nem dönti le.

 

 

 

Amúgy, Tarkinnak van egy mondata, mi igen érdekesen cseng: "A kancellár határozott véleménye, hogy a jediket a lehető legtöbb katonai ügytől távol kell tartanunk." Ez azért érdekes számomra, mert ha ily mértékben elszeparálják már a klónokat a Jediktől, akkor ezen az úton lehetséges a 66-os parancs implantálása a parancsnokokba a Jedik tudta nélkül. Sőt, akár az elidegeníthetőségük is kivitelezhető. Például itt van Fox, aki már simán ellentmond egy Jedi tábornoknak, ami valószínűleg pont ebből ered: Fox nem dolgozik nap mint nap Jedikkel, ugyanakkor, láthatóan az emberi főtiszteknek is egyre nagyobb a hatalma, tágabb a hatásköré és magasabb a beosztása, így az ő szavuk a Jedik fölé helyeződik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

No három nap alatt el is készültem az értékeléssel, de a gyanúsítotton agyalásnak még mindig nem értem a végére, azt későbbre hagyom.

 

A mindenit ez valami KOLOSSZÁLLIS volt! :psycho: Már hatszor megnézem, és még mindig nehezemre esik összeszedetten gondolkodni és írni, de azért megpróbálom :yeah:

 

A Jedik temetése hangulatos volt. Azért az kissé morbid, hogy csaknem pontosan egy évaddal ezelőtt Obi-Wan még a saját temetésén viccelődött, erre tessék, most egyszerre hat Jedi-től kellett búcsút venniük. :( Apropó, másnak is feltűnt, hogy épp Obi-Wan tűnt a leglesújtottabbnak a gyásznép sorai közt? Pont mint Satine, Obi-Wan „temetésén”. Lehet, hogy neki ez egy kicsit olyan volt, mintha Satine-től is most vett volna végső búcsút, most zárta le magában végleg a dolgot. Satine-ról jut eszembe, mégis mi lehet, most Mandalore-ral? Bo-Katan azt kérte Obi-tól, hogy küldjön köztársasági csapatokat. Igaz, hogy Sidious közben lerendezte Maul-t, de hát a Jedik arról csak nem értesülhettek, ugye? Akkor most küldtek oda csapatokat vagy sem? :hmm: Na mindegy, ez most úgyis off.

Azért azt „nem bántam volna”, ha legalább a Jedi áldozatok egyike olyan lett volna, akit mi is ismerünk, mert így egy kicsit nehezebb volt átérezni a tragédia súlyát (még Obi-Wan gyászával együtt is), pl ha Eeth Koth-ról ilyen váratlanul értesülünk, hogy ilyen dicstelen véget ért, az sokkal erőteljessé tehette volna a jelenetet, mint az, hogy Barriss-en és Obi-Wan-on keresztül próbálták éreztetni.

 

Nagyon jó volt a vita Tarkin, Anakin és Ahsoka közt. Jó, hogy egy kicsit megint befigyelt Anakin kétszínűsége „hogy a Jediknek nem tiszte ítélkezni a Köztársaság egyik állampolgára felett”, meg pláne hogy „a bosszú nem a Jedi-k útja” :D Tarkin megjegyzésén, miszerint Palpatine-nak mindig van terve én is „jót” vigyorogtam, de szerintem ez akart lenni a valódi elterelés, mert ahogy már sokan megjegyeztétek, olyan könnyű mindent Palpatine-ra fogni.

 

Ahsoka és Barriss beszélgetését későbbre hagyom, mert jobb ha agyalás közben értékelem ki :)

 

A gyűlés jelenetben picit furcsa volt, hogy Obi-Wan már hologrammon volt csak jelen, az meg még inkább, hogy két perccel a Templomból való távozása után Tarkin már a főparancsnokságról hívja Ahsokát, hogy Letta beszélni akar vele. Persze valójában nyilván sokkal több idő, talán egy-két óra is eltelt, de így ebben a tálalásban egy kicsit furcsán hatott.

Ja és örülök, hogy megemlítették az Anoat szektor-t és Saleucami-t , igaz, hogy az előbbiről csak most, ahogy leírtam ugrott be, hogy honnan is hangzott ismerősen :yeah:

 

Letta vallomása és halála érdekes és tragikus volt, de a ennek a kielemzését is az értékelés végére hagyom. Bejött, hogy Fox azt mondta Ahsoká-nak, hogy „Nem hibáztatja”, mert bár az egész felültetés, ebből a megjegyzésből látszott, hogy Fox-nak ekkor még nem volt semmi személyes az ügyben.

 

Nem hittem volna, hogy ez lehetséges, de Tarkin még tenyérbemászóbb, mint a Citadel-trilógiában volt, és Fox-al ellentétben róla ordított, hogy az elejétől kezdve örült, mint majom a farkának, hogy bekaszlizhat egy Jedit. Ettől függetlenül, szerintem semmi köze az ügyhöz, szimplán csak kapva-kapott az alkalmon, hogy még inkább meggyengíthesse a Jedik helyzetét, és megerősítse a sajátját. Szégyenlem, de az „Új remény”-es kikacsintások nekem sem estek le, csak motoszkált bennem valami, hogy „ezt mintha már láttam volna” :yeah::D

 

És most jön a lényeg: a csapda és az üldözés. Egy picit megütköztem rajta, hogy Ahsoka ilyen simán készpénznek vette, hogy Anakin hagyta ott neki a kártyát, ez még azt figyelembe véve is erős volt, hogy az előző részben is milyen naívan állt hozzá egy áruló Jedi lehetőségének. Az meg, hogy csakúgy felveszi a kidőlt klónok közt heverő fénykardjait, már-már :facepalm:-ot érdemel. Jól megtervelt cselszövés volt, de azért Ahsoka sem nehezítette meg a rosszakarója dolgát.

 

Rex-ben én nagyot csalódtam :( Mármint megértem, hogy Krell után nem akar kockáztatni, de azért, hogy amíg Anakin jelen van, addig védje Ahsokát, aztán Anakin háta mögött már úgy adja ki az elfogási parancsot, mintha tényleg gyilkosnak tartaná…hát egy kicsit erős volt, főleg annak a fényében, hogy a „Counter Attack”-ben még Tarkin-nal szemben is kiállt Ahsoka mellett. Eddig valahol mélyen egy kicsit abban reménykedtem, hogyha a készítők úgy döntenek, hogy Ahsoka túléli a 66-ost az azért lesz, mert Rex nem fog engedelmeskedni. Ez a remény most meghalt :(

 

Az üldözés valami fenomenális lett, végig tűkön ültem, pedig tudtam, hogy nem fogják elkapni Ahsokát. Elképesztő volt, ahogy Ahsoka a kábítólövedékeket kerülgette és hárította.

 

A csatornás jelenet nagyon ütős lett, kézzel volt tapintható a feszültség. Anakin és Ahsoka beszélgetése szívbemarkoló volt. Itt is előjött az, ami a harmadik évad fináléjában: Anakin azt hiszi neki kell megmentenie Ahsokát, aki viszont nagyon is jól látja, hogy ebből a sz*rból bizony magát kell kihúznia, ahogy tette azt a Wasskah-án is.

 

És akkor most a látvány: fantasztikusan nézett ki a Főparancsnokság épülete, valóban tiszta proto-birodalmi stílus áradt belőle. Ahsoka akrobatikus mutatványai parádésan lettek meganimálva, az meg ahogy a hárított kábítőlövedékek szétfoszlottak, megérdemli az „Év legjobb CGI effektje” címet :D

 

Amit viszont külön kiemelnék: Az arckifejezések. Egyszerűen zseniális volt az összes, Barriss szomorkodós-szorongós arcjátéka, Tarkin pöffeszkedése, mindegyik elképesztően jó volt. De a legeslegjobb Anakin és Ahsoka mimikája volt. Ahsoka kétségbeesett-dühös kirohanása szinte ijesztő volt, az a kifejezés pedig, amit Anakin arcára kiült, mikor azt mondta hogy soha senkinek nem hagyná, hogy ártson Ahsokának, egyenesen szívebmarkoló lett. Egyszerűen elképesztő mennyi érzelmet tudtak egyszerre ráfesteni. Nem fogok hazudni, Anakin kétségbeesett arca jobban szíven ütött, mint maga a helyzet, amibe Ahsoka került, pedig sosem hittem volna, hogy ilyesmi megtörténhet velem. Hol van ez már attól, mikor azért kritizálták a sorozatot, mert marionett-bábuk voltak a karakterek?

 

10++++++++++/10 aztán majd még valamikor jövök a gyanúsítottak listájával is :yeah:

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezek a hasonlóságok nagyon jók.

 

Volt még egy amit kihagytak: Letta halála. Az utolsó szavai szinte szóról szóra ugyanazok voltak, mint Zam Wessel-nek az EP.II.-ben...:)

 

De tényleg nagyon jó lett az összeállítás.

Szerkesztve: - Zot Zellos
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.