Ugrás a kommentre

Filmek

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

A napokban főleg klasszikus magyar filmeket néztem, illetve olyan külföldi produkciókat amiket nálunk forgattak. Így futottam bele az 1964-es "Az aranyfej" című filmbe. A történet végig nálunk játszódik. A sztori szerint egy brit mestertolvaj meg az ügyefogyott társa elrabolják Szent László királyunk aranyhermáját. A film nagy fináléja Budapesten az épülő Erzsébet-hídon játszódik. Itt üldözik a tolvajokat. Én eddig túl sok színes felvételt erről az építkezésről nem láttam. Gondoltam már csak emiatt is megosztok pár képet itt is (a képarány azért ilyen furcsa mert Super Technirama 70-ben lett forgatva):

xNcaqfx.jpg

aI773YG.jpg

eRNusgF.jpg

A filmben van egy kis moló az épülő híd lábánál, ahol csónakkal is át lehet menni a túlpartra. Gondolom ez a valóságban is igy volt.

rhOVhuO.jpg

JVkzrJi.jpg

AY68ugO.jpg

  • Nagyon tetszik 2
  • Meglepő 1
  • Tetszik 5
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az utóbbi másfél hónapban valahogy rákattantam a Démonok között univerzum filmjeire, melyeket a TV-ben vetítettek. Megvolt az első két Démonok között és az első két Annabelle. Eléggé kint vannak a komfortzónámon ezek a dolgok, de a démonos dolgokat szeretem a fantasy-ben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hófehérke és a hét törpe 1937-es, eredeti szinkronnal. Nosztalgiából megnéztem újra. Jó régen láttam. Most valami fantasztikus élmény volt, újra 4 évesnek éreztem magam. Ez a mese még ma is egy csoda és maga a tökély. A magyar szinkron pedig zseniális hozzá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jómagam nagy rajongója vagyok a Hófehérkének. A legtöbb igazán régi filmnél azért szükség van némi háttérismeretre a műélvezethez. Hisz 70-80 év alatt rengeteget változott a filmes nyelvezet. Ehhez képest a Hófehérkénél semmi ilyesmire nincs szükség. Bárkit nyugodtan le lehet ültetni elé: még most is tökéletesen működik. Ami '37-ben ijesztő, humoros vagy bájos volt, az mai szemmel is ijesztő, humor vagy bájos.

Érdekes belegondolni, hogy régen mindenki megvolt győződve róla, hogy ez a film óriási bukás lesz. Ugyanis ez volt az első egészestés animációs film. Egész addig csak kis pár perces szkeccsek készültek animációval. Ezeket általában a mozifilmek előtt mutatták be. A közvélekedés az volt, hogy önmagában egy animációs film nem tud megállni a saját lábán. Walt Disney rengeteget kockáztatott a Hófehérkével. Már csak azért is, mert pár évvel a premier előtt még nem igazán voltak kiforrva azok az animációs technológiák amik szükségesek voltak ahhoz, hogy a Hófehérkét tető alá lehessen hozni. Hogy lehet hitelesnek tünő emberi alakokat rajzolni vagy hatásosan megidézni mondjuk egy vihart vagy egy baljós erdőt? Ahhoz, hogy minderre rájöjjenek a rövidfilmeket készítő animációs részlegük direkt olyan szkeccseket kezdett el gyártani ahol egy-egy technológiát tökéletesiteni tudtak mielőtt a Hófehérkében bevetették. Így is a projektet Hollywoodban csak úgy emlegették, hogy "Walt Disney ostobasága".

Igazából ha nincs a Hófehérke, ma nem lenne Disney stúdió. A későbbi filmjeik ugyanis megbuktak a pénztáraknál. Az volt a szerencséjük, hogy a Hófehérke olyan kolosszális siker volt a maga idején (mai értéken csak Amerikában közel 1 milliárdot hozott), hogy abból a pénzből tudták finanszirozni a stúdiót.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

32 perccel korábban, Bomarr írta:

Érdekes történet, amit rá lehet húzni egy az egyben Lucas Star Wars-ára is. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Hófehérke és a hét törpe 1937-es, eredeti szinkronnal. Nosztalgiából megnéztem újra. Jó régen láttam. Most valami fantasztikus élmény volt, újra 4 évesnek éreztem magam. Ez a mese még ma is egy csoda és maga a tökély. A magyar szinkron pedig zseniális hozzá.

Én az 1969-es japán Csizmás Kandúr rajzfilmmel vagyok pontosan így. Kisiskolás koromban láttam először, de a mai napig imádom újranézni, annyira varázslatos, remek humorral és zseniális szinkronnal. A lányaim is nagyon szeretik, minden évben egyszer megnézzük. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

57 perccel korábban, Pildi írta:

Én az 1969-es japán Csizmás Kandúr rajzfilmmel vagyok pontosan így. Kisiskolás koromban láttam először, de a mai napig imádom újranézni, annyira varázslatos, remek humorral és zseniális szinkronnal. A lányaim is nagyon szeretik, minden évben egyszer megnézzük. :)

Azt én is láttam, de a mai napig rettegek tőle.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Jómagam nagy rajongója vagyok a Hófehérkének. A legtöbb igazán régi filmnél azért szükség van némi háttérismeretre a műélvezethez. Hisz 70-80 év alatt rengeteget változott a filmes nyelvezet. Ehhez képest a Hófehérkénél semmi ilyesmire nincs szükség. Bárkit nyugodtan le lehet ültetni elé: még most is tökéletesen működik. Ami '37-ben ijesztő, humoros vagy bájos volt, az mai szemmel is ijesztő, humor vagy bájos.

Érdekes belegondolni, hogy régen mindenki megvolt győződve róla, hogy ez a film óriási bukás lesz. Ugyanis ez volt az első egészestés animációs film. Egész addig csak kis pár perces szkeccsek készültek animációval. Ezeket általában a mozifilmek előtt mutatták be. A közvélekedés az volt, hogy önmagában egy animációs film nem tud megállni a saját lábán. Walt Disney rengeteget kockáztatott a Hófehérkével. Már csak azért is, mert pár évvel a premier előtt még nem igazán voltak kiforrva azok az animációs technológiák amik szükségesek voltak ahhoz, hogy a Hófehérkét tető alá lehessen hozni. Hogy lehet hitelesnek tünő emberi alakokat rajzolni vagy hatásosan megidézni mondjuk egy vihart vagy egy baljós erdőt? Ahhoz, hogy minderre rájöjjenek a rövidfilmeket készítő animációs részlegük direkt olyan szkeccseket kezdett el gyártani ahol egy-egy technológiát tökéletesiteni tudtak mielőtt a Hófehérkében bevetették. Így is a projektet Hollywoodban csak úgy emlegették, hogy "Walt Disney ostobasága".

Igazából ha nincs a Hófehérke, ma nem lenne Disney stúdió. A későbbi filmjeik ugyanis megbuktak a pénztáraknál. Az volt a szerencséjük, hogy a Hófehérke olyan kolosszális siker volt a maga idején (mai értéken csak Amerikában közel 1 milliárdot hozott), hogy abból a pénzből tudták finanszirozni a stúdiót.

Ezt jó tudni. Ezek érdekes dolgok voltak. Tényleg fantasztikus, hogy még ma is élvezetes nézni és nem kopott ki.

2 órával ezelőtt, Pildi írta:

Én az 1969-es japán Csizmás Kandúr rajzfilmmel vagyok pontosan így. Kisiskolás koromban láttam először, de a mai napig imádom újranézni, annyira varázslatos, remek humorral és zseniális szinkronnal. A lányaim is nagyon szeretik, minden évben egyszer megnézzük. :)

Most nincs előttem, de valószínű, hogy ezt láttam. Csak jó régen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

On 8/17/2020 at 12:28 PM , Darth Revan9 said:

Hófehérke és a hét törpe 1937-es, eredeti szinkronnal. Nosztalgiából megnéztem újra. Jó régen láttam. Most valami fantasztikus élmény volt, újra 4 évesnek éreztem magam. Ez a mese még ma is egy csoda és maga a tökély. A magyar szinkron pedig zseniális hozzá.

Én még felnőtt fejjel is borzongok, amikor a boszorka átváltozik. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagy rajongója vagyok Scooby-Doo-nak egészen kicsi korom óta. Imádtam a két '70-es évekbeli sorozatot, azokon (is) nőttem fel, meg néhány egész estés scoobys animációs filmen (ezeken kívül voltak még további sorozatok, mint pl. a Scooby-Doo és Scrappy-Doo, de azokból nem láttam olyan sok részt). Aztán jött a 2000-es évek eleje/közepe felé egy újabb rajzfilmsorozat. Akkor már kicsit nagyobb voltam, de azt is imádtam.

Őszintén szólva, nekem nincs gyomrom horrorfilmeket nézni, ha mégis kicsit borzongani akarok, arra a Scooby-Doo nekem tökéletes. :D

Most jött ugye az új animációs film. Nem voltam vele teljesen elégedett, egy icipicit csalódás is volt, de azért nem volt olyan rossz. 

Örülök, hogy van végre valami értékelhetőbb mozifilm Scooby-Doo-ról, mert az előző két mozifilm botrányosan rossz. Azok élőszereplősök voltak, hitvány animációval. Azok a filmek a gagyiság megtestesítői. (A többi scoobys film/rajzfilm pedig mind-mind televízióra készültek.)

A film alapvetően aranyos, főleg az eleje. Szuper, hogy bepillantást nyerhettünk a Rejtély Rt. tagjainak fiatalkorába, illetve megtudhattuk, hogyan találkozott Bozont Scoobyval, illetve hogyan alakult meg a Rejtély Rt. Ezekkel szerintem eddig semmilyen mű nem foglalkozott.

Amit viszont hiányoltam, az a szokásos Scooby-Doo-köntös. Nem igazán volt most rejtély meg szellemnek öltözött gonosztevő, az egész inkább afféle szuperhősfilm volt. Kicsit sajnáltam, hogy nem volt meg a Scooby-hangulat, de valahol megértem, hogy újítani akartak, elvégre már nagyon sok bőrt lehúztak erről a "maszklehúzósdi"-ról.

A film különben a Flúgos futam meg a Dynomutt Hour figuráit is felvonultatja, amelyek ugyancsak Hanna-Barbera rajzfilmek. Az egész film inkább a három univerzum egyvelege, afféle crossover. Ez amúgy egész jó ötlet volt, csak én a címből kifolyólag nem igazán ilyenre számítottam. :)

Különben voltak kisebb utalások korábbi Scooby-művekre is, ezek is tetszettek. A poénok is jópofák voltak, nem voltak egyáltalán kínosak.

Mivel elfogult rajongó vagyok, és jó kedvemben vagyok, tízes skálán adok a filmre egy hetest. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Scoob-hoz nekem is volt szerencsétlenségem, és egy katyvasz az egész. Az első gonolatom a film után az volt, hogy lehet eredetileg nem is Scooby Doo filmnek szánták, csak utólag húzták rá, hogy az, hogy nagyobb bevételt hozzon. Konkrétan van 2 perc rejtély fejtés, a többi meg egy ilyen Hanna Barbera-s cross over mozi, és abból sem a jobbik fajta

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

39 minutes ago, Nabopolasszar said:

Konkrétan van 2 perc rejtély fejtés, a többi meg egy ilyen Hanna Barbera-s cross over mozi,

Na igen, épp ezt írtam én is. Lehet, hogy már nem akarták eljátszani 247. alkalommal is ezt a rejtélyfejtősdit, valami újításra vágytak.

Szerintem a crossover jól működött, csak én nem ilyen filmre számítottam, hanem egy kizárólag Scoobyra koncentráló filmre. 

Viszont nem tudom, mi indokolta azt, hogy ez moziba kerüljön. Ennél csomó direct-to-DVD Scooby-Doo-rajzfilm sokkal jobb. Például a Scooby-Doo a zombik szigetén - az zseniális, néhol kész horror. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap megvolt az igaz történeten alapuló The Outpost (maszek felirat szerinti címén Az előörs) amiben 2009-ben valahol az afganisztáni hegyek között levő amcsi tábor katonáinak kéne a részükre kijelölt település nem tálib lakóit a tálibok ellen segíteni plusz a tálibok és más fegyveresek Pakisztánból való beszivárgását megakadályozni. A küldetés teljesítése nem valami könnyű mert olykor némely tálibok a közeli hegyekről lődözni kezdik a tábort és a támadásokat a katonák egy ideig aránylag könnyen el is tudják hárítani. Egy idő után viszont jócskán megnehezedik a dolguk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Apáca. Nem tudom, lehet, hogy a miatt volt, mert fényes nappal néztem meg, de valahogy kevésbé volt félelmetes. Sőt, valószínű, hogy e miatt volt. A misztikus és a hátborzongató hangulat azért még megvolt. Több jelenen is a frászt hozta rám, vagy libabőrös lettem tőle. Az összekötő kapcsok is tetszettek. A vége egy kissé fantasy-s lett, de ez számomra plusz pont.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tenet.

Spoilermentes leszek. Nem is lehetek más. Előbb a miliőről. Világpremier megyeszékhelyen. KB 20 fős vetítés volt. Bajban a mozik, bajban lesz ez a film. De erről ennyit. 

A film szvsz. önmaga miatt is bajban lenne. Mert sok. Sci-fi és Nolan rajongóként mondom, hogy felkötni a gatyát! Ha létezik, - lehet pont Nolan óta- a "mindfuck" , akkor mostantól az "inverse paradox mindfuck" is fog. 10 ből 9 ember agya ezt zsigerből vissza fogja dobni. Csak azért nem merem szídni, mert fenntartom a lehetőségét, hogy én magam voltam kevés hozzá. De egyúttal élek a gyanúval, hogy nem vagyok biztos abban, hogy az egész történet önmaga szabályain belül is működőképes-e. Tetszettek elemek. A morzsák amiket megértettem megdolgoztatták az agyam. De nálam nem állt össze elsőre. Az Eredet és az Interstellar ehhez képest sétagalopp. Pedig elsőkézből tudom, hogy sokaknak azok is magasak voltak. Mindenki nézze meg aki csak gondolt rá, hogy érdekli, vagy szeret agyalgatni, mert lesz min. De "akik csak lineárisan tudnak gondolkodni el se induljanak! - következő hülye kérdés?" ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.