Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Ezt fantasztikus Wilde, ugyanis nekem is a kedvenc városom New York, és szinte pontosan ugyanazon okokból, amiért neked is. Valamint én is falom a klasszikus filmeket, amelyek New Yorkban játszódnak.

Ajánlok neked két oldalt, amit talán ismersz is, itt rengeteg kép található a városról. Ez elég ismert fórum, kismillió képpel, bár engem a régi, és a 70-es 80-as évek lepukkant NY képek érdekelnek, valamint pont a minap néztem végig New York evolúcióját ezen az oldalon. Egészen az 1920-as évekig bemutatja a város terjeszkedését, fejlődését..

 

Amerikában nekem volt szerencsém járni, Coloradoban, azon belül a Sziklás hegység és Denver környékén 2 hónapot még pár éve..., de Új-Mexikóba is kiruccantam. Innen jött pl NFL-ben a Denver Broncos, mint kedves csapat :):P

New Yorkban csak pár órát tartózkodtam, de nagy örömöt okozott nekem a saját szememmel megcsodálni Manhattan látképét a repülőgépből :D:P

 

Valamint, most hogy a testvérem megkapta az amerikai állampolgárságot, mivel már ott él 5 éve, és ott született az unokahúgom, aki két és fél éves, így a szívem félig már Amerikáé :love::oops:

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor nem csak én vagyok megfertőzve Amerika-szeretettel. :D New Yorkot én is szeretem, bár nem kedvenc városom.

 

Jake, ha szereted a nyolcvanas évek New Yorkját(amit én is), akkor az 1985-ös Bosszúvágy 3 címü filmet ajánlanám neked. Ott a tipikus(talán bronxi) lepukkant részét láthatod.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jake: Én a Shorpy-t nézegettem többek között, sok érdekes életkép van fent, nem csak New Yorkról. Amúgy régi térképeket is át lehet böngészni, ha rákeresel a Google-ben. Egyébként mit csináltál a 'Mile High'-on?

A 70-es években New Yorkban követték el a legtöbb bűncselekményt, a 80-as években volt Amerikában a 'kokain korszak', ami szintén nem kedvezett a városnak, de a századforduló hajnalán sokkal sötétebb éra volt, amikor kb. 15 percen belül bárki fegyverhez juthatott és pár dollárért gond nélkül agyonlőttek. A 70-es évekhez nagyon jól lehet kapcsolni a - kedvenc Scorsese filmemet, amiben van a Mesternek egy zseniális jelenete is - Taxisofőrt.

Amúgy említettem az amerikai politikát, az egyik szemináriumon pont az USA külpolitikájából írom most a záró dolgozatomat...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A 70-es években New Yorkban követték el a legtöbb bűncselekményt, a 80-as években volt Amerikában a 'kokain korszak', ami szintén nem kedvezett a városnak, de a századforduló hajnalán sokkal sötétebb éra volt, amikor kb. 15 percen belül bárki fegyverhez juthatott és pár dollárért gond nélkül agyonlőttek.

Engem még az érdekelne nagyon, hogy mi történhetett New York-al 1992 után.

Ha megnézzük New York City bűnözési statisztikáját a ’60-as évek közepétől a ’90-es évek végéig, a grafikonvonal olyan, mint egy hatalmas ív. 1965-ben 200 000 bűnesetet regisztráltak a városban, a bűncselekmények száma ettől a ponttól kezdve meredeken emelkedik, két év alatt megduplázódik, és szinte töretlenül folytatódik, mígnem a 70-es évek végére eléri a 650 000-et, aztán ezen a szinten marad következő két évtizedben, majd 1992-ben ugyanolyan meredeken esik, ahogy harminc évvel korábban emelkedett. A bűnözés nem fokról fokra csökkent, nem egyenletesen lett egyre kisebb arányú. Elért egy bizonyos pontot, ahol padlógázzal lefékeze... És ez azóta meredeken csökken, a 2000-es évektől kezdve egy tiszta, turistákkal teli nyüzsgő város lett. Ez egészen elképesztő.

 

Egyébként mit csináltál a 'Mile High'-on?

Tesómékat látogattam meg. Ott volt az esküvő is.

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem még az érdekelne nagyon, hogy mi történhetett New York-al 1992 után.

Ha megnézzük New York City bűnözési statisztikáját a ’60-as évek közepétől a ’90-es évek végéig, a grafikonvonal olyan, mint egy hatalmas ív. 1965-ben 200 000 bűnesetet regisztráltak a városban, a bűncselekmények száma ettől a ponttól kezdve meredeken emelkedik, két év alatt megduplázódik, és szinte töretlenül folytatódik, mígnem a 70-es évek végére eléri a 650 000-et, aztán ezen a szinten marad következő két évtizedben, majd 1992-ben ugyanolyan meredeken esik, ahogy harminc évvel korábban emelkedett. A bűnözés nem fokról fokra csökkent, nem egyenletesen lett egyre kisebb arányú. Elért egy bizonyos pontot, ahol padlógázzal lefékeze... És ez azóta meredeken csökken, a 2000-es évektől kezdve egy tiszta, turistákkal teli nyüzsgő város lett. Ez egészen elképesztő.

 

A válasz: Rudolph Giuliani. Ő csinált rendet a városban. Ha jól tudom drasztikusan megnövelték a büntetési tételeket és több rendőr is lett a városban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért szerintem az is megtette a hatását hogy előtte pár évvel sikerült lekapcsolni a Gambino, Lucchese, Bonnano, Colombo, Genovese mafia családok fejeseit, kápóit stb. amelyeknek alapítási helye szintén New York.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért szerintem az is megtette a hatását hogy előtte pár évvel sikerült lekapcsolni a Gambino, Lucchese, Bonnano, Colombo, Genovese mafia családok fejeseit, kápóit stb. amelyeknek alapítási helye szintén New York.

 

Az tény, hogy a 80-as években tényleg volt egy komoly per, de valójában ezek a szervezetek - melyeknek sokszor már közük sincs "Banános Joe"'-hoz, vagy az eredeti családokhoz - mindmáig léteznek. Nem olyan szinten kell ezt elképzelni persze, mint a hőskorban, de nem is úgy, ahogy az itáliai cosa nostra működött. A 60-as évektől kezdve már egyre inkább radar alatt mozogtak a szereplők (tanulva elődeik hibáiból, másrészt jelentős társadalmi változások is történtek ekkoriban). Az igaz, hogy még 91-ben is voltak komolyabb fegyveres konfliktusok, de a 'Castellammarese Háború' néven elhíresült incidens óta ezek nem annyira a "felszínen" zajlottak, hogy kvázi mindenki tudott mindent.

New Yorkról még annyit, hogy 1975-ben például egy nagyobb szövetségi kölcsön mentette meg a várost a pénzügyi csődtől, a 80-as évek második felétől számíthatjuk NY reneszánszát. Ekkor jelentek meg az új pénzügyi zsenikből álló társadalmi osztály, a "yuppie"-k, az ő jelenlétük szilárdította meg a Big Apple, mint globális hajtóerő fellendülését. (Wolf of Wall Street, Wall Street - Oliver Stone; filmajánló erre a korszakra). Giulianihoz; a bűnözési statisztikák kozmetikázása mellett két nagyon fontos tényező volt, amiért komoly népszerűségnek örvendett. Az egyik a 80-as években lévő maffiaperek miatt volt, míg a másik a város legfontosabb eseményéhez 9/11-hez kötődik. A krízishelyzetet Giuliani nagyon profin kezelte és egy ilyen csapásból kifejezetten hamar állt fel a város, amiben elévülhetetlen érdemei voltak a polgármesternek. Meg is kapta anno a Time magazintól az év embere díjat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.