Ugrás a kommentre

Egyéb fontos

Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

3 perccel korábban, Darth Cupsy írta:

A végén még az olyan országok, mint kis hazánk is elbúcsúzhat a szinkronoktól, mert nem lesz "szabad" csak rasszon belül szinkronizálni és lehet nem jól tudom, de Kálid Artúron kívül nem nagyon van fekete színészünk, ázsiai meg pláne, bár ha lenne lehet az semmi lesz megoldás, mert ahogy a trend halad - ahogy láthatjuk pl. a Batwoman-nél is, hogy csak leszbikus színésznő játszhatja el a leszbikus karaktert - az lesz a vége, hogy nemileg(mármint aminek tartja magát), szexualitás terén, rassz terén meg minden egyéb anyám kínja terén meg kell, hogy egyezzen a színész és akkor már nyilván a szinkron színész is az adott karakterrel nehogy meg legyen már sértve ez vagy az a csoport rassz stb.

Más de hasonló téma, valamelyik nap olvastam, hogy azért indítottak petíciót az Széttörve című film ellen, mert az nem szakszerűen/ megfelelően reprezentálja/ ábrázolja az ilyen betegségben szenvedő embereket és ettől a megítélésük rosszabbodik.... mindezt elvárni egy ilyen filmtől??? :facepalm:

Komolyan mondom kellene egy kib*szott világháború a világnak, de ami tényleg minden kontinenst érint (ha tudnák mellőzni az atomot) aztán a sok idiótának a jólétben elkényelmesedett seggével nem lenne ideje jó dolgában minden f*szsággal foglalkozni.

Egyébként mennyire irónikus, hogy annyira akarnak haladni az egyenlőség és a diverzitás felé, hogy pont az ellenkezőjét érik el vele.

Szerintem a snowflake kultúra az USA-ra jellemző leginkább, onnan gyűrűznek ezek tovább. Ha ott lesz tele a hócipőjük az embereknek ezekkel a rapid történésekkel hogy már lassan semmit nem lehet, akkor meg fog állni ez a dolog vagy mérséklődik.

Lassan amúgy megint egy modernkori könyvégetésnél tartunk, csak most a filmekkel, sorozatokkal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Donát írta:

amíg nem élted át a bőrszíned miatti attrocitásokat, vagy az alapértelmezett kirekesztést olyasmi miatt, amiről nem tehetsz.

Szerintem az emberek döntő többsége átél ilyeneket, csak nem csinálnak belőle feleslegesen felfújt ügyet. Szoktak szekálni azért gyerekeket, mert szemüvegesek, túl alacsonyak vagy épp magasak, ügyetlenek stb.. De olyan is van, amikor "tehet" róla az illető, de nem negatív dolog, pl. cikiznek vkit azért, mert jobb tanuló vagy túlságosan pedálozik. Ha éppen úgy öltözködsz vagy a személyes higiéniád olyan, ahogy neked tetszik, de másnak nem, akkor szintén piszkálhatnak. De elég, ha van egy betegséged, csúnyácska vagy stb., és elég nehézkes gyerekkorod tud lenni. 

Nem azt mondom, hogy ezek helyes dolgok, de mindent a helyén kell kezelni. Ha erre legyintünk annyival, hogy ne foglalkozz vele, lépj túl rajta, akkor más ügyekből se kell csinnadtrattát csinálni. Úgy gondolom, hogy egyfajta szellemi és lelki érettség jele, hogy az ilyen (egyébként ízléstelen) atrocitásokat tudja kezelni az ember. Ha nem, akkor mindig mki szaladgálhatna árulkodni, pereskedni, panaszkodni, mert mkit érnek támadások.

14 perccel korábban, Donát írta:

Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a primitív jelenséget, mintha én elveszíteném az édesanyám, és a hétvégi meccsen az anyázással próbálnának kibillenteni a lelki egyensúlyomból. Szerintem ez érezhetően átlépi a szurkolói rigmusok határát. Na most a huhogással, banándobálással ugyanez van, csak ott nem egyéni szitu miatt érzékeny a dolog, hanem társadalmi jelenség miatt. De ugyanígy súlyosnak érezném, ha egy zsidó/cigány származású embert Auschwitz-cal hergelnének, vagy kommunista áldozatokat a kommunizmussal. Ennek nincs helye egyetlen sportrendezvényen sem, és a téma érzékenysége miatt el kell tiltani az ilyen egyéneket a sportrendezvény látogatásától.

Persze, hogy átlépi, de a szimpla gyűlölködés miért nem lépi át? Ha úgy anyáznak, hogy nincs ezzel kapcsolatos friss személyes érintettséged, akkor az belefér? Lehordhatnak minden szutyok-fosnak, de nehogy a bőrszíneddel vagy a nemi identitásoddal találjanak meg, mert akkor jaj. 

Azzal egyetértek, hogy amiket felhoztál, azok súlyosabb dolgok, azzal viszont nem, hogy ilyen mesterkélt módon bele kelljen ebbe nyúlni, miközben a többi ilyen ügybe meg nem. Anno Zidane-t is elég csúnya dolgokkal támadta Materazzi, az ilyeneket tűrni kell. A provokáló fél magáról állít ki szegénységi bizonyítványt, de nem vagyunk se állatok, hogy balhézzunk, ha szidnak, meg gyerekek se, hogy menjünk siránkozni meg árulkodni.

Ha rajtam múlna egyébként, akkor pont nem lenne ekkora tolerancia, mindenkit, aki pl. egy sporteseményen gyűlölködik vagy a másikat szidja, provokálja, szitkozódik, azt eltiltanám, mert ez általánosságban nem sportpályára való viselkedés. És ennek semmi köze pl. a rasszizmushoz, ez egy emberi sztenderd. Csak nem szeretem, amikor felfújnak ügyeket, amiken a fél világ mereng, tiltakozik, szimpátiatüntet, pólókat gyárt stb., miközben sokszor ugyanezek az emberek más hasonló eseteknél habzó szájjal a másik oldalon demonstrálnak a szólásszabadságért vagy pl. a "sportlelátó nem színház" dumákkal.

22 perccel korábban, Donát írta:

A bíró szakítsa csak félbe a meccset, ha a szurkolók átlépik a határt. Utálja ki a közönség azokat a bekiabálókat, akik miatt félbeszakadt a meccs. Csak úgy lehet ez ellen fellépni, ha a társadalom maga fordul a jelenség ellen és ítéli el. Ha ehhez az kell, hogy félbeszakadjon a meccs, szakadjon félbe. Vonuljon le a játékos.

És ki mondja meg hol a határ? Ha vkinek a családját szidják, ú nem vonulhat le? De lehet lesz, aki azon is megsértődik, ha köcsögnek titulálják vagy kifütyülik. Akkor is lesétálhat. Aztán akkor sétafikálhat mki, ha úgy gondolja, hogy az érzékeny kis lelkét megsértették. És ez az egyik nagy baj a mai világgal, hogy ez a szellemiség terjed mindenhol. Nemcsak a sportpályákon, de más munkahelyeken is. Egy rosszul sikerült vicc, megjegyzés vagy tekintet miatt már jön a megbélyegzés, a "sértett" meg mehet panaszkodni, kijátszani a különféle kártyákat. 

Azt gondolom, hogy ezeknek a dolgoknak nem ez a kezelési módja. Ha olyan helyzetben vagy, amikor nagyközönség előtt szerepelsz, ott meglesz az esélye, hogy atrocitások érnek, ezeket tudni kell kezelni, egy felnőtt ember tudja, a gyereket pedig meg kell rá tanítani. Ha vki ezt nem tudja elviselni, akkor ne menjen olyan pályára. Ha pedig hétköznapi helyzetekben sért meg vki (pl. egy irodai melóhelyen), akkor le kell ülni vele és megbeszélni, hogy X vagy Y téma neked piros gomb és legyen szíves nem megtalálni azzal. Aztán meg erőt venni az embernek magán és nem foglalkozni a dologgal. Nem hiszem, hogy minimális szellemi érettségen lévő ember ne értse meg, ha ilyenre kérik, vagy ha utána az illető nem reagál látványosan a dologra, akkor is csak úgy folytatja a végtelenségig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, pb69 írta:

Ugye nem jól értelek, mikor azt olvasom, hogy szerinted valaki azért megy focistának mondjuk, hogy nagy közönség előtt tudja kezelni a rasszista bekiabálásokat? Ugye nem jól értem, mikor azt olvasom tőled, hogy a sport része, hogy a bőrszíned miatt mondjuk majomként huhoghatnak neked az emberek és ez így rendben van? Ugye nem jól értem, hogy szerinted az a hibás, aki nem tud higgadtan reagálni egy ilyen primitív, aljas, alávaló hergelésre? Ugye nem jól értem? 

Mert aki sportolónak megy, az vállalja, hogy profi életmóddal, felkészül, sportszerű keretek között a legjobbját nyújtja, és tiszteli az ellenfelét. Ebben nem hogy sehol sincs benne a primitív sértések elviselése, hanem egyenesen konkrétan szembemegy az egésszel. Nem azt a sportolót kell kárhoztatni aki nem hajlandó tolerálni ezt, hanem a közeget, amelyik ilyen primitív légkört teremt. Itt nem a levonuló sportoló a hibás. Egy kicsit sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

43 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Szerintem a snowflake kultúra az USA-ra jellemző leginkább, onnan gyűrűznek ezek tovább. Ha ott lesz tele a hócipőjük az embereknek ezekkel a rapid történésekkel hogy már lassan semmit nem lehet, akkor meg fog állni ez a dolog vagy mérséklődik.

Én is pont erre számitok. Az hogy hirtelen ennyire szélsőséges kezdett lenni csak az egésznek a végét sietteti. Látható hogy az átlag-ember egyre távolabb érzi magát attól, amit Amerikában a média próbál képviselni. Elég megnézni a Family Guy-os bejelentés alatt mi megy a Twitteren. A feketék nagy számban irják alatta hogy ez marhaság. Az elmúlt hetekből nem azt kellett volna leszűrni hogy akkor fekete karaktert nem szinkronizálhat fehér. Ezek már ilyen műproblémák. Mindenki annyira fél hogy ráragasztják a rasszizmus vádját hogy túlreagálják a dolgot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Donát írta:

Ugye nem jól értelek, mikor azt olvasom, hogy szerinted valaki azért megy focistának mondjuk, hogy nagy közönség előtt tudja kezelni a rasszista bekiabálásokat?

Nem, nem jól értesz. :) Nem azt mondom, hogy azért megy vki focistának, hogy rasszista vagy bmilyen egyéb bekiabálásokat kelljen kezelnie, de ez is velejár. Ha engedünk bmilyen szitkozódást és gyűlölködést a pályán, akkor ebben bizony benne lesz ez is, igenis el kell viselni. Ahogyan kőművesnek se azért megy az ember, hogy a 40 fokban tűző napon betonozzon, de ez is része a melónak. Művésznek se azért megy senki, hogy a műveit folyamatosan szétszedjék, a személyét pedig folyton támadják, de ez is a "popszakma" része. Orvosnak vagy mérnöknek se azért megy senki, hogy alkalomadtán a főnöke vagy egy kliense (sokszor jogtalan) kifakadásait és ordibálásait kelljen hallgatni, de ez van.

23 perccel korábban, Donát írta:

Ugye nem jól értem, mikor azt olvasom tőled, hogy a sport része, hogy a bőrszíned miatt mondjuk majomként huhoghatnak neked az emberek és ez így rendben van?

Nem, ahogyan írtam is, nálam a sportnak semmilyen szinten nem része a huhogás és a játékosok dobálása. Nem érdekel, hogy a bőrszín vagy bmi más az indíték, ez nem sportpályára való.

26 perccel korábban, Donát írta:

Ugye nem jól értem, hogy szerinted az a hibás, aki nem tud higgadtan reagálni egy ilyen primitív, aljas, alávaló hergelésre? Ugye nem jól értem?

Nem, nem az A hibás, de ő is hibás. Természetesen az igazi kókler az, aki primitív módon viselkedik és provokál, de ha ezt vki nem tudja felnőtt érett ember módjára kezelni, akkor bizony ő is hibás. Sajnos nagyon sok ember fejében honosult meg az a gondolkodás, hogy egy adott esetben csak egy hibás fél lehet, miközben ez nem igaz. Sőt, bizony sok esetben az áldozat is hibás lehet bizonyos mértékben. A túlérzékeny világ erre azt mondja, hogy áldozathibáztatás, és eretnek gondolat, pont ezzel gátolva a különféle problémás esetek elkerülését. Mindegy, ebbe most nem akarok jobban belemenni. Lényeg az, hogy amennyiben támadás ér, de nem tudom értelmes módon lereagálni, akkor igenis hibázok én is.

31 perccel korábban, Donát írta:

Ebben nem hogy sehol sincs benne a primitív sértések elviselése

Amiket soroltál, abban nincs benne, de a sportolói létben igenis benne van. Most akkor Schumacher, Vettel vagy Hamilton is levonulhattak volna a dobogóról, amikor fütyülték őket. Vagy amikor egy játékost szidnak, akkor levonulhat a pályáról. Ez gyerekes viselkedés. Bár hozzátenném, hogy bizonyos esetekben megértem ezt, nem elsősorban azt akarom támadni, aki így tesz, mert az ő dolga. Ha ő úgy érzi, hogy túlléptek egy olyan határt, amit ő nem tud tolerálni és elviselni, akkor nyugodtan levonulhat.

A világnak viszont hadd ne kelljen már az ő érzékeny lelke felet díszsorfalat állni és ebből társadalmi megmozdulásokat szervezni. Egész egyszerűen ez sportszerűtlen azokkal szemben, akik rengeteg másféle atrocitást élnek át és nyelnek le nap, mint nap, mégse törődik velük senki. Ha pedig felemelik a szavukat, akkor körberöhögik őket és leültetik a fenekükre, hogy menjenek vissza a "szalag mellé gályázni". Ráadásul, ahogyan írtam is korábban, szörnyen veszélyes kiélezni ezeket a társadalmi konfliktusokat, provokálni a világot.

36 perccel korábban, Donát írta:

Nem azt a sportolót kell kárhoztatni aki nem hajlandó tolerálni ezt, hanem a közeget, amelyik ilyen primitív légkört teremt. Itt nem a levonuló sportoló a hibás. Egy kicsit sem.

Persze, elsősorban azt a közeget kell, ebben egyetértek. Ezért is mondtam, hogy nálam itt nem lenne tolerancia. Ugyanakkor azt nem tudom elfogadni, hogy az ne lenne hibás, aki rosszul kezeli. Végül is, ha egy sortoló levonul, nem hibás, nem is hibáztatom, ez jogos. Csak akkor, ha másnap már nem kell edzésre mennie, akkor ő se pampogjon. Könyörgöm, milliárdokat keresnek pl. a focisták, és annyit nem hajlandók elviselni, amit egy hétköznapi gyártósori munkásnak sokszor heti rendszerességgel muszáj, a minimálbérért gürizve. Arról nem is beszélve, hogy kismillió sportoló bajtárs szintén elviseli a dolgot és felnőtt módon reagál a helyzetre. Velük szemben tiszteletlenség és arcátlanság, amikor vki azon munkálkodik, hogy pl. félbeszakítsanak egy meccset. Pláne, hogy milyen egyszerű ezzel visszaélni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

21 perccel korábban, Bomarr írta:

Én is pont erre számitok. Az hogy hirtelen ennyire szélsőséges kezdett lenni csak az egésznek a végét sietteti. Látható hogy az átlag-ember egyre távolabb érzi magát attól, amit Amerikában a média próbál képviselni. Elég megnézni a Family Guy-os bejelentés alatt mi megy a Twitteren. A feketék nagy számban irják alatta hogy ez marhaság. Az elmúlt hetekből nem azt kellett volna leszűrni hogy akkor fekete karaktert nem szinkronizálhat fehér. Ezek már ilyen műproblémák. Mindenki annyira fél hogy ráragasztják a rasszizmus vádját hogy túlreagálják a dolgot.

Pont ez az, hogy a média képes annyira felfújni ezeket, hogy ez a vége. Fogadni mernék, hogy az emberek 99,999999%-a úgy tojik az egészre ahogy van, és van az a nagyon kicsi % akiknek aláfekszik a média és ezáltal a nagy cégek is. De ahogy te is írod, pont hogy a feketéket nem zavarja ez az egész, de mindig vannak idióta social justice warriorok, akik úgy érzik hogy mások nevében fel kell háborodni. Ez óhatatlanul feszültséget fog generálni a csoportok között, mert az átlagember csak szimplán élvezné a mindennapi életét, de azt látja/olvassa hogy XY csoport miatt már megint változtatnak valamin. És most már szó szerint mindennapra jut valami, és ettől az emberek be fognak sokallni.

Én egy nagyon-nagyon toleráns embernek tartom magam, de az hogy a kozmetikai szereken a fehérítés szó nem szerepelhet, vagy nekimennek agybeteg emberek a négercsóknak pl. és még sorolhatnám, az már az a szint aminél nekem is felmegy a pumpa.

Bocsánat, de muszáj:

a5WMWeO_700bwp.webp

Szerkesztve: - NorbiLordi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még mindig van hova fokozni: https://index.hu/kulfold/2020/06/28/atnevezik_a_szerecsen_gyogyszertarat_mert_a_neve_kirekesztokent_ertelmezheto/

A patika vezetője, Teresa Marosi szerint a kezdeményezés félreértésen alapszik, hiszen a Szerecsen név a legkevésbé sem sértő az afrikai emberekre nézvést. Sőt, elismerő. A furcsa névadás hátterében ugyanis az áll, hogy a középkorban Európában fejletlen volt az orvostudomány és a gyógyszerészet, ellenben Észak-Afrikában sokkal fejlettebb volt. Így a gyógyszereket onnan importálták, és az emberek megbíztak a "szerecsen" jelzővel hirdetett készítményekben.

Pont ez a lényeg, hogy előbb gondolkozni kellene aztán háborogni.

Most akkor mi is nevezzük át Mór városát valami PC-bre?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Magyar emberként nem szimpatizálok az összes országgal, ahol ez az őrület történik, (valójában már tart évek óta, csak egyre gyorsabb az iram), pláne nem szimpatizálok az összes emberrel, akinek a szobrát ledöntötték, de iszonyatosan fájdalmas érzés tehetetlenül nézni országok öngyilkosságot.

Bár már egyre kevésbé tudom nézni. :( 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 06. 27. - 17:14, pb69 írta:

Sőt, bizony sok esetben az áldozat is hibás lehet bizonyos mértékben. A túlérzékeny világ erre azt mondja, hogy áldozathibáztatás, és eretnek gondolat, pont ezzel gátolva a különféle problémás esetek elkerülését. Mindegy, ebbe most nem akarok jobban belemenni. Lényeg az, hogy amennyiben támadás ér, de nem tudom értelmes módon lereagálni, akkor igenis hibázok én is.

A támadásért egyedül az agresszor felel. Ha ő nem követi el a támadást, nincs semmilyen reakció, tehát az egész esetnek az egyetlen kiváltó oka az ő agressziója.

8 órával ezelőtt, Brodie írta:

iszonyatosan fájdalmas érzés tehetetlenül nézni országok öngyilkosságot.

Érdekes, hogy eddig teljesen rendben volt, hogy milliónyi embernek nincs egészségbiztosítása, akinek meg van, az is évekig nyögi (a biztosítás ellenére) a kezelése árát. Vagy hogy rendőrök gyilkolnak embereket, az is tök oké, nem volt semmi látnivaló. Meg az is 100% rendibendi volt, hogy szüleiktől elrabolt gyerekeket zártak ketrecbe a déli határon. De most, hogy szobrokat (azaz élettelen tárgyakat) kezdtek döntögetni, most eljött az apokalipszis! Más lett a rajzfilmfigura hangja és levették a kedvenc filmemet a netflixről!! ÁTNEVEZTÉK A SÜTIT!!! MINDMEGHALUNK!!!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, kolmilan írta:

Figyelj, egy kérdésem lenne hozzád, és arra kérlek, hogy igennel vagy nemmel válaszolj, jogom ugyan nincs ilyet kérni, szóval legfeljebb figyelmen kívül hagyod.

Neked ez tetszik ami most történik/szerinted a világ most jó irányba megy?

Engem a történelem legundorítóbb alakjaira emlékeztetnek: jakobinusok, bolsevikok, nácik vagy itthon a tanácsköztársaság -> nyilasok -> kommunisták.

Szóval nem példátlan ez, és rajtuk is túl leszünk, ha szerencsések vagyunk, akkor kevesebb áldozattal.

Nem mellesleg a könyvek is élettelen tárgyak, de ember könyveket sem éget.

És volt olyan, hogy valaki azért vesztette el a munkáját, mert zsidó, most azért mert fehér.

Eddig mondjuk azt hittem, hogy a színésznek az a munkája, hogy szerepet játsszon.

Süti átnevezés. Gondolom hallottál már róla, hogy a parlagi viperát eredetileg rákosi viperának nevezték. De a rákosi mátyás miatt át kellett nevezni. Forduljak le a székről, ha csak én látok hasonlóságot.

Filmet levettek a netflixről. József Attilának is tiltottak be verseit. Ez sem új. 

El kell dönteni, hogy a nácik a sz*rok, vagy az volt bennük a sz*r, hogy ők csinálták azokat a retteneteket, nem "mi"...

Szerkesztve: - Brodie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

39 perccel korábban, kolmilan írta:

Érdekes, hogy eddig teljesen rendben volt, hogy milliónyi embernek nincs egészségbiztosítása, akinek meg van, az is évekig nyögi (a biztosítás ellenére) a kezelése árát. Vagy hogy rendőrök gyilkolnak embereket, az is tök oké, nem volt semmi látnivaló. Meg az is 100% rendibendi volt, hogy szüleiktől elrabolt gyerekeket zártak ketrecbe a déli határon. De most, hogy szobrokat (azaz élettelen tárgyakat) kezdtek döntögetni, most eljött az apokalipszis! Más lett a rajzfilmfigura hangja és levették a kedvenc filmemet a netflixről!! ÁTNEVEZTÉK A SÜTIT!!! MINDMEGHALUNK!!!

És most mi ez a szalmabáb érvelés? Igen, eddig is sok sz*r és értelmetlen dolog történt a világban, és nem hiányoznak újabb baromságok. Ez beteges paranoia ami most folyik. "Jaj nem mondom ki azt hogy fehérítő, mert rasszistának fognak tartani". Ez nem normális dolog, hogy ilyesmi történik. És igen, egyelőre ennek nincs akkora súlya, mint a rendőri erőszaknak... egyelőre. Mert ennek a hozzáállásnak, aminek tanúi lehetünk, ennek vannak szintjei. A jelenlegi még ártalmatlan, csak értelmetlen. Na de mi lesz, ha eljutunk oda, hogy nemcsak értelmetlen, de már ártalmas is lesz? (igazából szerintem a szobordöntögetés már ártalmas... - de erre ne jöjjön az, hogy "bezzeg Sztálin szobrának ledöntése nem volt az" :D)

22 perccel korábban, Brodie írta:

Gondolom hallottál már róla, hogy a parlagi viperát eredetileg rákosi viperának nevezték.

A parlagi és a rákosi vipera két külön faj.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Rákosi_vipera

https://hu.wikipedia.org/wiki/Parlagi_vipera

Viszont az benne van, hogy a rákosi viperát Magyarországon elkezdték helytelenül parlagi viperának hívni Rákosi Mátyás miatt.

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 perccel korábban, Yoda József írta:

Bocsi, hülyén fogalmaztam. Szóval: a rákosi viperát nevezték inkább parlagi viperának. 

"Az idők folyamán – Rákosi Mátyásra tekintettel – politikai okokból (és a faj szempontjából helytelenül) parlagi viperának és rákosréti viperának is nevezték."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

51 perccel korábban, Brodie írta:

Neked ez tetszik ami most történik/szerinted a világ most jó irányba megy?

Nem, nem tetszik, sőt, úgy érzem, jó ideje nem megy jó irányba. Szerintem jelenleg a következő prioritásokat kellene célul tűzni az emberiségnek:

  1. Megállítani a klímaváltozást, bármi áron, mert (a sütiátnevezéssel ellentétben) ebbe tényleg belepusztulhatunk.
  2. Biztosítani mindenkinek alanyi jogon élelmiszert, lakhatást, egészségügyi ellátást és oktatást, ebben a sorrendben, mert ezek szükségesek az emberhez méltó élethez
  3. Felszámolni az obszcén módon elfajult vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségeket.

Valamint miközben ezeken a célokon dolgozunk, jó lenne, ha végre elfelejtenénk ezt az egész rasszizmus, szexizmus meg *fóbia dolgot, és nem csesztetjük a másikat azért, mert az, ami.

58 perccel korábban, Brodie írta:

Süti átnevezés. Gondolom hallottál már róla, hogy a parlagi viperát eredetileg rákosi viperának nevezték. De a rákosi mátyás miatt át kellett nevezni. Forduljak le a székről, ha csak én látok hasonlóságot.

Hamis analógia. 1.: A magáncégek szabad akaratukból döntenek úgy, hogy megváltoztatják a termékeik nevét / más színészeket foglalkoztatnak. Ezeket a döntéseiket a közhangulat befolyásolja, ez tény, de arról, hogy mik a tüntetők valós követelései, nem kaptunk hírt. Csak arról, hogy döntöttek a cégek. 2.: ha vannak is ilyen követeléseik, egy diktátor önkényét nem hasonlítanám egy tüntetéssorozat követeléseihez.

48 perccel korábban, Yoda József írta:

És most mi ez a szalmabáb érvelés? Igen, eddig is sok sz*r és értelmetlen dolog történt a világban,

Érdekes, ebben a fórumban az egyik általam felsorolt esemény sem váltott ki hasonló mértékű közfelháborodást és jajveszékelést, mint a szobordöntögetés / színészcsere / sütiátnevezés. Viszont ha tévedek, nyugodtan mutasd meg nekem a témába vágó kommenteket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, kolmilan írta:

Nem, nem tetszik, sőt, úgy érzem, jó ideje nem megy jó irányba. Szerintem jelenleg a következő prioritásokat kellene célul tűzni az emberiségnek:

  1. Megállítani a klímaváltozást, bármi áron, mert (a sütiátnevezéssel ellentétben) ebbe tényleg belepusztulhatunk.
  2. Biztosítani mindenkinek alanyi jogon élelmiszert, lakhatást, egészségügyi ellátást és oktatást, ebben a sorrendben, mert ezek szükségesek az emberhez méltó élethez
  3. Felszámolni az obszcén módon elfajult vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenségeket.

Valamint miközben ezeken a célokon dolgozunk, jó lenne, ha végre elfelejtenénk ezt az egész rasszizmus, szexizmus meg *fóbia dolgot, és nem csesztetjük a másikat azért, mert az, ami.

Hamis analógia. 1.: A magáncégek szabad akaratukból döntenek úgy, hogy megváltoztatják a termékeik nevét / más színészeket foglalkoztatnak. Ezeket a döntéseiket a közhangulat befolyásolja, ez tény, de arról, hogy mik a tüntetők valós követelései, nem kaptunk hírt. Csak arról, hogy döntöttek a cégek. 2.: ha vannak is ilyen követeléseik, egy diktátor önkényét nem hasonlítanám egy tüntetéssorozat követeléseihez.

Köszönöm a válaszodat.

Az 1-es pontban a "bármi áron" azért számomra ijesztően hangzik. Tudom, számodra meg a belepusztulásunk. Számomra is, de minden áron én élni sem szeretnék.

A 2-3-as pontok pontok pedig szélsőbaloldali utópiák, amik már rengeteg ember halálát okozták és bizonyítottan nem működnek. Ettől még a kapitalizmus sem lesz tökéletes szerintem sem.

Közhangulat. Ezt szerinted bárki tudja még mérni? (Trump, Brexit)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Brodie írta:

A 2-3-as pontok pontok pedig szélsőbaloldali utópiák, amik már rengeteg ember halálát okozták és bizonyítottan nem működnek.

Évente 8 millió ember hal meg a tiszta ivóvíz hiánya miatt, 7.5 millió az éhezés miatt,  3 millióan oltással megelőzhető betegségekbe halnak bele, 500 ezren maláriába. Ez évente 19 millió megelőzhető halál. Ez a rendszer sem működik. Én mindössze azt mondom, hogy a jó célokat kell kitűzni. Jelen pillanatban a cél a GDP és a profitok növelése bármi áron. Én ennek a helyébe ajánlanám a célokat, melyeket felvázoltam.

6 perccel korábban, Brodie írta:

Közhangulat. Ezt szerinted bárki tudja még mérni? (Trump, Brexit)

Nem, de a cégek valamire csak alapozzák ezeket a döntéseiket. Jelen esetben ez gondolom vagy arra alapul, hogy "hú, gyorsan csináljunk valamit, hogy megmutassuk, mennyire nem vagyunk rasszisták" vagy "hú, gyorsan csináljunk valami hülyeséget az antirasszizmus nevében, hogy felháborodást keltsünk és rólunk beszéljenek".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ilyet sem mondtam még Neked, de nagy részben egyetértek a bejegyzéseddel. :)

Ez a rengeteg halál ha jól sejtem főként Afrika (és Ázsia?). Még ha a célod nemes is, ezeken a kontinenseken(!) képtelenség "biztosítani mindenkinek alanyi jogon élelmiszert, lakhatást, egészségügyi ellátást és oktatást". Aki ma Afrikának segíteni akar, az fogamzásgátlót vigyen. Azzal egyetértek, hogy ez a rendszer sem működőképes globálisan, de reálisan nem látom alternatíváját.  És tényleg a GDP-ről és a profitról szól minden sajnálatosan, ami a bolygó szempontjából valóban nem mehet a végtelenségig.

A két példád is jó, hogy miért találhatják ki ezeket a baromságokat. Reálisnak tartom. Én sem gondolom, hogy Soros vagy a hadúr CHAZ-ból telefonált az HBO-nak, hogy le kell venniük az Elfújta a szelet. Hanem ezek a giga vállalatok (ahogy a kisemberek is), rettegnek attól, hogy ideológia okokból ellehetetlenítik őket. De kik is? Nem gondolom, hogy a munkanélküli fekete, aki betöri a kirakatot és viszi a TV-t. Az ő véleményére mindenki tesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, kolmilan írta:

A támadásért egyedül az agresszor felel. Ha ő nem követi el a támadást, nincs semmilyen reakció, tehát az egész esetnek az egyetlen kiváltó oka az ő agressziója.

A támadásért nyilván az agresszor felel, ez egyértelmű. Én nem a támadásról beszéltem, hanem az egész ügyről. Te pedig kiragadtad az ügynek azt a részletét, amiért csak a támadó a felelős, ez egyértelműen hibás érvelés. Én annyit állítottam, hogy egy adott ügyben soha nem jelenthető ki feltétlenül, hogy csakis az egyik fél lehet a hibás. Ha engem egy társaság egy tagja ki akar rabolni az utcán, én pedig megölöm az összeset, azzal én is hibás vagyok. Hiába nem lett volna semmi baj, ha nem támadnak meg, ettől még nem ölhetek meg embereket.

2 órával ezelőtt, kolmilan írta:

Érdekes, hogy eddig teljesen rendben volt, hogy milliónyi embernek nincs egészségbiztosítása, akinek meg van, az is évekig nyögi (a biztosítás ellenére) a kezelése árát. Vagy hogy rendőrök gyilkolnak embereket, az is tök oké, nem volt semmi látnivaló. Meg az is 100% rendibendi volt, hogy szüleiktől elrabolt gyerekeket zártak ketrecbe a déli határon. De most, hogy szobrokat (azaz élettelen tárgyakat) kezdtek döntögetni, most eljött az apokalipszis! Más lett a rajzfilmfigura hangja és levették a kedvenc filmemet a netflixről!! ÁTNEVEZTÉK A SÜTIT!!! MINDMEGHALUNK!!!

Hatalmas csúsztatással operálsz újfent. Senki nem mondta, hogy a fenti dolgok rendben vannak, ahogyan most sem önmagában azzal van a baj, hogy átneveznek egy szószt vagy szobrokat döntögetnek. Utóbbi esetben egyértelműn a mögöttes gondolattal van a baj. Anno se az volt a probléma pl., hogy a zsidókat megjelölték sárga csillagokkal, mert az kit érdekel, a baj azzal volt, amiért ezt tették.

A világ rossz dolgaival kapcsolatban pedig azért nincs igazad, mert nem veszel figyelembe fontos tényezőket. Pl. a tendenciát. Amiket felhozol példákat, azokban az emberiség az elmúlt évtizedekben, évszázadokban komoly fejlődésen ment át, egyértelműen a jó irányba haladunk, csak értelemszerűen még nem sikerült 100%-os sikert elérni. Ahogy megsúgom, soha nem is fog. Csak ezt a rózsaszín felhők közt lebegő burokban élő elkényeztetettek sosem fogják megérteni. Az ember nem egy gép, nem lehet tökéletesíteni, nem lehet minden rosszat kiölni belőle.

Ezzel szemben az ilyen túltolt pc-skedésel, safe space-eléssel eddig egyáltalán nem, vagy csak minimális szinten létező problémákat súlyosbítanak, méghozzá már egyértelműen az ésszerűség határait durván túllépve. Tehát itt a tendencia negatív, hiszen rontanak a helyzeten, problémákat generálnak ott, ahol amúgy nem (vagy nagyon kis mértékben) volt. Elzárnak társadalmi szelepeket, ezzel ráadásul az eredeti problémakör javuló irányát is megfogják, lassítják a fejlődést.

Szörnyű belegondolni, hogy annak idején azért gyúltak örömtüzek, hogy végre a tabuk egy részét le lehet bontani, lehet szabadon gondolkodni, beszélni, alkotni. Szexuális forradalom, hippik, művészeti és tudományos áttörések stb.. Ma meg már ott tartunk, hogy a sok hülye miatt a világ önként és büszkén hajtja a fejét rabigába, cenzúrába. Ma már nemhogy nem születhetnek olyan művek, mint pl. Leslie Nielsen filmjei, de még azokat is betiltják és üldözik, amik anno készültek.

1 órával ezelőtt, kolmilan írta:

A magáncégek szabad akaratukból döntenek úgy, hogy megváltoztatják a termékeik nevét / más színészeket foglalkoztatnak.

Ezt ugye nem gondolod komolyan? Nagyon remélem, hogy nem. Ez egy kifejezetten erős társadalmi és gazdasági nyomásra történik. Nem feltétlenül kell ahhoz egy diktátor vagy hivatal, hogy cenzúra legyen. Még a majmokat vagy kutyákat is be lehet idomítani, hogy ne egyenek adott tálból vagy ne másszanak fel a kerítésre, és nem kell hozzá egyik sem. Annyira bicskanyitogatóan cinikus megszólalás ez a "maguktól döntenek így", hogy leírni nem lehet. Mint amikor belököd az úszni nem tudó kisgyereket a vízbe vagy lelököd a szikláról és gúnyosan megjegyzed, hogy nem kapálózni, hanem úszni vagy repülni kellett volna, akkor tán nem hal bele...

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pb írtam neked egy rohadt hosszú hsz-t de véletlen bezártam az ablakot, és sehol sincs. :(

A lényeg, hogy abban nem értek veled egyet, hogy rosszul kezelnék a játékosok. A játékosok csak ilyen rasszista támadásoknál és a biztonságuk féltésekor szoktak levonulni, sima fütty vagy hergelés hatására szinte soha. Szerintem nem véletlen, hogy erre reagálnak érzékenyen. Ahogy ebben megegyeztünk korábban, ez a támadások egy minősített esete, ami a történelem miatt sokkal súlyosabb, mint egy szimpla fütty. A levonulással azért értek egyet, mert így lehet a társadalmat befolyásolni, hogy ítéljék el és vesszék ki maguk közül az ilyen rasszista barmokat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Brodie írta:

Ilyet sem mondtam még Neked, de nagy részben egyetértek a bejegyzéseddel. :)

Ez a rengeteg halál ha jól sejtem főként Afrika (és Ázsia?). Még ha a célod nemes is, ezeken a kontinenseken(!) képtelenség "biztosítani mindenkinek alanyi jogon élelmiszert, lakhatást, egészségügyi ellátást és oktatást". Aki ma Afrikának segíteni akar, az fogamzásgátlót vigyen. Azzal egyetértek, hogy ez a rendszer sem működőképes globálisan, de reálisan nem látom alternatíváját.  És tényleg a GDP-ről és a profitról szól minden sajnálatosan, ami a bolygó szempontjából valóban nem mehet a végtelenségig.

Én is örülök, hogy végre közös pontra jutottunk :) Azzal is egyetértek, hogy fogamzásgátlóra van szükség. Sajnos a katolikus egyház, ami rengeteg segélyt nyújt Afrikának, eddig mereven elzárkózott a fogamzásgátlók terjesztésétől. Viszont szerencsére változni látszik az álláspontjuk. Sajnos a rendszer lényege, hogy minden alternatívát nevetségesnek/megvalósíthatatlannak állít be. Szerintem nem szabad ilyen könnyen lemondani az alternatívákról, főleg abba belegondolva, hogy kinek áll ez az érdekében…

41 perccel korábban, pb69 írta:

Ha engem egy társaság egy tagja ki akar rabolni az utcán, én pedig megölöm az összeset, azzal én is hibás vagyok. Hiába nem lett volna semmi baj, ha nem támadnak meg, ettől még nem ölhetek meg embereket.

Természetes, de ilyenkor te válsz agresszorrá, abban a pillanatban, amikor a jogos önvédelmen felül cselekszel.

43 perccel korábban, pb69 írta:

Hatalmas csúsztatással operálsz újfent. Senki nem mondta, hogy a fenti dolgok rendben vannak, ahogyan most sem önmagában azzal van a baj, hogy átneveznek egy szószt vagy szobrokat döntögetnek. Utóbbi esetben egyértelműn a mögöttes gondolattal van a baj. Anno se az volt a probléma pl., hogy a zsidókat megjelölték sárga csillagokkal, mert az kit érdekel, a baj azzal volt, amiért ezt tették.

Viszont a zsidók sárga csillaggal való megjelölése komoly életminőségbeli problémákat okozott nekik, ami nem hasonlítható össze azzal, hogy más a logó a kecsapon.

44 perccel korábban, pb69 írta:

Amiket felhozol példákat, azokban az emberiség az elmúlt évtizedekben, évszázadokban komoly fejlődésen ment át, egyértelműen a jó irányba haladunk, csak értelemszerűen még nem sikerült 100%-os sikert elérni. Ahogy megsúgom, soha nem is fog. Csak ezt a rózsaszín felhők közt lebegő burokban élő elkényeztetettek sosem fogják megérteni. Az ember nem egy gép, nem lehet tökéletesíteni, nem lehet minden rosszat kiölni belőle.

Nem is várok el 100%-os sikert, ez csak az ideál, amihez mérem magamat. Nyilván semmit sem lehet 100%-osan elérni, de célok kellenek, amiket ki kell tűzni.

46 perccel korábban, pb69 írta:

Szörnyű belegondolni, hogy annak idején azért gyúltak örömtüzek, hogy végre a tabuk egy részét le lehet bontani, lehet szabadon gondolkodni, beszélni, alkotni. Szexuális forradalom, hippik, művészeti és tudományos áttörések stb.. Ma meg már ott tartunk, hogy a sok hülye miatt a világ önként és büszkén hajtja a fejét rabigába, cenzúrába.

A szexuális forradalom ma is folytatódik (lásd LMBTQ-mozgalom). A hippiket annak idején ugyanúgy ócsárolták, ahogy te teszed ezt most a tüntetőkkel.

50 perccel korábban, pb69 írta:

Ezt ugye nem gondolod komolyan? Nagyon remélem, hogy nem. Ez egy kifejezetten erős társadalmi és gazdasági nyomásra történik. Nem feltétlenül kell ahhoz egy diktátor vagy hivatal, hogy cenzúra legyen.

De, teljesen komolyan gondolom. A cégek nagy része csak meg akarja lovagolni a tüntetéshullámot, hogy jópofizhasson kicsit. Semmilyen következménye nem lenne, ha nem tennék, sőt, a tüntetőket zavarja is - emlékszem, panaszkodtak a Twitteren, hogy a #BlackLivesMatter hashtag alatt egyik nap még hasznos, a tüntetésekhez kapcsolódó információkat osztottak meg Twitteren, a másik nap meg már csak a cégek nyalizását lehetett látni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Donát írta:

A levonulással azért értek egyet, mert így lehet a társadalmat befolyásolni, hogy ítéljék el és vesszék ki maguk közül az ilyen rasszista barmokat.

Én pedig pont ezért nem értek velük egyet. Mert egy adott társadalmi jelenségre így felhívják ugyan a figyelmet, minden más pedig a háttérbe szorul. A társadalomnak ugyanis nemcsak az ilyen rasszista barmokat kéne kivetni magukból, hanem minden barmot. Ez a fajta megkülönböztetés viszont relativizálja az eseteket. Ha te fekete játékos vagy és fütyülnek vagy banánnal dobálnak, akkor a te lelki békéd többet ér, mint a fehér vagy ázsiai kollégáidé, mert te levonulhatsz duzzogva a pályáról, még igazat is adnak, míg másokat hagynak leballagni, a meccs meg megy tovább emberhátrányban. És engem ez idegesít.

A másik, ami nagyon irritál, az az aránytalanság és a könnyed visszaélési lehetőség. Az angol csapatok közül mindig is a Manchester United volt hozzám legközelebb, Evrát pedig nagyon kedveltem. Ezzel szemben Suárezt pl. soha nem kedveltem, de szörnyen igazságtalannak éreztem, amikor azért tiltották el vagy 8 meccsre, mert Evra megvádolta, hogy rámondta a "csúnya" n betűs szót.

Eleve röhejesnek érzem, hogy egy felnőtt ember ezen kattogjon, hogy minek nevezik, de lelke rajta, ha megsértődik, akkor legyen. Azt pláne túlzásnak éreztem, amikor utána soha többet nem fogott kezet vele a meccsek előtt. Ez szerintem sportszerűtlenség. Ráadásul most képzeljük el ezt fordítva. Én vmiért bedurcázok egy fekete játékosra és nem vagyok hajlandó vele kezet fogni. Vajon akkor is ilyen megértő lenne velem szemben a társadalom? De mindegy, Evra dolga, ha ő ennyire a szívére vette, legyen.

De az, hogy egy ilyenért vkit 2 hónapra eltiltsanak, miközben ha eltöröd a másik lábát, ezzel akár tönkre vágva a teljes pályafutását, azért kapsz max. párat. És azért ezek se mindig olyan esetek ám, ahol nehéz megítélni a szándékosságot. Vagy amikor megtaposod a másikat, megütöd stb.. Az, hogy pl. egy féreg Pepé vagy Ramos versenyt űzhetett abból, hogy hentes-mészáros módjára szándékosan minden elképzelhető módon bántalmazza az ellenfeleit, vagy megint másoknak a fél meccs abból áll, hogy folyamatosan színészkedik, aztán röhög a bírón, ha sikerült átvernie, ezért kapnak 1-2 dorgálást vagy pár meccset, addig vkit elmeszelnek 8 meccsre, mert állítólag niggerezett. Erre már azt mondom, hogy azért álljon már meg a világ.

4 perccel korábban, kolmilan írta:

Természetes, de ilyenkor te válsz agresszorrá, abban a pillanatban, amikor a jogos önvédelmen felül cselekszel.

Így van. Ahogyan ugyanúgy "agresszorrá" válik az is, aki egy adott atrocitást túlreagál és aránytalanul nagy büntetést vagy társadalmi ítélkezést generál a másik ellen. Én simán azt mondanám ilyenkor, hogy oké, akkor tessék bizonyítani, hogy a támadás valóban rasszista/szexista stb. indítékú volt. Ha nem sikerül, akkor mehet a nyakba a jókora büntetés rágalmazásért, a jóhírnév megsértéséért stb..

6 perccel korábban, kolmilan írta:

Viszont a zsidók sárga csillaggal való megjelölése komoly életminőségbeli problémákat okozott nekik, ami nem hasonlítható össze azzal, hogy más a logó a kecsapon.

Nem a lényeget fogtad meg. Azt hiszem, hogy voltak olyan területek, ahol még akkor elkezdték a zsidókat megjelölni, amikor ez még nem okozott nekik érdemi problémákat, de lehet rosszul tudom. Nem ez a lényeg. Képzeld el, hogy kitalálom azt, hogy jelöljük meg a kékszeműeket vmi szalaggal, hogy jó messziről is látható legyen, hogy nekik kék a szemük. Semmi rossz szándék, csak úgy, hogy megkülönböztethetők legyenek. Ebben önmagában nincs akkora baj, nem érdekelne senkit, legalábbis ha csak azt nézzük, hogy viseljen kék szalagot, mert semmi kára nem származik belőle. Mégis hatalmas nagy probléma lenne ez, amiatt, amit ez az egész üzen.

10 perccel korábban, kolmilan írta:

Nem is várok el 100%-os sikert, ez csak az ideál, amihez mérem magamat. Nyilván semmit sem lehet 100%-osan elérni, de célok kellenek, amiket ki kell tűzni.

Ebben teljesen igazad van, sőt egyet is értek vele, hogy tűzzük ki akár célként ezt. Bár én sosem voltam híve az eleve lehetetlen célok kitűzésének, de el tudom fogadni, ha vki ezzel él. Viszont az nagyon fontos, hogy a statisztikákat ne azzal akarjuk javítani, hogy farkast kiáltunk oda, ahol nincs. Most ott tart a világ, hogy az összes farkast ki akarjuk irtani, de öljük meg a kutyákat, rókákat és hiénákat is, mert hát hasonlítanak a farkasokra azok is.

12 perccel korábban, kolmilan írta:

A szexuális forradalom ma is folytatódik (lásd LMBTQ-mozgalom).

Én nem ilyen jellegű "forradalomra" gondoltam. Ahol nem kacsinthatsz egyet vagy nem süthetsz el egy szaftosabb poént egy lengébben öltöző lányra, mert rögtön mocskos szexistának bélyegeznek, az nagyon messze áll a szexuális forradalom által képviselt eszméktől. Vagy ahol betiltják a ringlányokat és grid girlöket, vagy épp a Darts meccseken nem lehetnek női kísérőik a játékosoknak, mondván ez tárgyiasítás, az szintúgy.

14 perccel korábban, kolmilan írta:

A hippiket annak idején ugyanúgy ócsárolták, ahogy te teszed ezt most a tüntetőkkel.

Igen? Egy hosszabb hajú embert ért egy komolyabb bűncselekmény, akkor kitört belőle egy forradalom, ahol loptak-fosztogattak, anarchiát kiáltottak ki, szobrokat döntögettek stb.? Békepárti emberek esetében mondtak fel és utasítottak el közösségvállalást velük mások? Vagy ahol hippinek kinéző figurák szerepeltek, azokat az alkotásokat, termékeket betiltották, megszüntették?

17 perccel korábban, kolmilan írta:

A cégek nagy része csak meg akarja lovagolni a tüntetéshullámot, hogy jópofizhasson kicsit.

Ez nagyon nem a jópofizásról szól. Ez a társadalmi elvárásokról szól. Jópofizásból senki nem fog politikai és komolyabb társadalmi kérdésekben állást foglalni, ebben biztos lehetsz. Itt arról van szó, hogy egyre szélesebb az a társadalmi réteg, amely masszívan túlérzékeny, őket pedig ezzel lehet megnyerni. Versenyhátrányba kerülsz, ha nem állsz be a sorba. Sőt, jó eséllyel felháborodást és ítélkezést váltasz ki vele, megbélyegeznek, felcímkéznek és eláshatod magad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, pb69 írta:

Én nem ilyen jellegű "forradalomra" gondoltam.

Pedig a tabuk döntögetése ma is folytatódik - sokan fedezik fel, hogy az identitásuk bonyolultabb, mint hogy a "férfi" vagy "nő" szóval le lehessen írni. A poliamória is egyre inkább elfogadottabbá válik - miért is ne élhetne szerető kapcsolatban 3 vagy 4 ember? Természetesen, ugyanúgy, mint korábban, ez komoly ellenállásba ütközik.

10 perccel korábban, pb69 írta:

nem süthetsz el egy szaftosabb poént egy lengébben öltöző lányra

Szeretnék hallani egy ilyen szaftosabb poént.

7 perccel korábban, pb69 írta:

Igen? Egy hosszabb hajú embert ért egy komolyabb bűncselekmény, akkor kitört belőle egy forradalom, ahol loptak-fosztogattak, anarchiát kiáltottak ki, szobrokat döntögettek stb.? Békepárti emberek esetében mondtak fel és utasítottak el közösségvállalást velük mások? Vagy ahol hippinek kinéző figurák szerepeltek, azokat az alkotásokat, termékeket betiltották, megszüntették?

Az 1968-as diákmozgalmak sok mindenben hasonlítottak a mostani tüntetésekre. "Közelharc vette kezdetét a hatalom és a lázongó ifjúság között, a város hadszíntérré vált, barikádok és felszedett utcakövek, betört kirakatok és kiégett autók uralták a képet. A rendőrökkel való összecsapásban több százan megsebesültek, a letartóztatottak száma megközelítette ötszázat." "a diákok felgyújtották a tőzsdét, a kapitalizmus "templomát"" Amennyire tudom, a vietnámi háború elleni tüntetések sem voltak békések.

11 perccel korábban, pb69 írta:

Ez nagyon nem a jópofizásról szól. Ez a társadalmi elvárásokról szól. Jópofizásból senki nem fog politikai és komolyabb társadalmi kérdésekben állást foglalni, ebben biztos lehetsz. Itt arról van szó, hogy egyre szélesebb az a társadalmi réteg, amely masszívan túlérzékeny, őket pedig ezzel lehet megnyerni. Versenyhátrányba kerülsz, ha nem állsz be a sorba. Sőt, jó eséllyel felháborodást és ítélkezést váltasz ki vele, megbélyegeznek, felcímkéznek és eláshatod magad.

Szerencsére egyre többen átlátnak a szitán, és veszik észre ezeknek a gesztusoknak az ürességét. Például egyre többen szólalnak fel a "rainbow capitalism" ellen. Ez a fogalom azt jelenti, hogy azok a cégek, amik egyébként egy szalmaszálat se tesznek keresztbe az LMBTQ-jogokért, a Pride hónapban szivárványosra festik a közösségi médiás profiljaikat, és kamiont szerveznek a felvonulásra, stb. - hogy reklámozzák magukat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, pb69 írta:

Ez a társadalmi elvárásokról szól. Jópofizásból senki nem fog politikai és komolyabb társadalmi kérdésekben állást foglalni, ebben biztos lehetsz. Itt arról van szó, hogy egyre szélesebb az a társadalmi réteg, amely masszívan túlérzékeny, őket pedig ezzel lehet megnyerni.

Csak egy "egyhetes" példasor a játékiparból:

A múlt héten egy ismertebb írót, Chris Avellone-t (Star Wars Jedi: Fallen Order, Star Wars: KotOR 2, Prey) szexuális zaklatással vádolták meg. Mivel manapság már elkopott frázisként sem érvényes az, hogy "mindenki ártatlan, míg bűnösnek nem ítéltetik", minden jelenlegi alkalmazója, így a Paradox, a Techland és a Gato is azonnal kirúgta. Oké, ha tényleg igaz, hogy nőket itatott le rendezvényeken, hogy így feküdjön le velük, akkor megérdemli. Számomra, ami visszás itt, hogy esélye sincs megvédeni magát. Beírták Twitterre, azonnal bűnösnek ítéltetett és lényegében tönkrement az élete. Innentől senki sem fog vele dolgozni. Ha bűnös, akkor mondom, nem gond, de ha nem...?

Alig pár nappal rá az Assassin’s Creed: Valhalla fejlesztését vezető Ashraf Ismail mondott le azonnali hatállyal a posztjáról a Ubisoftnál, mert egy nő beírta Twitteren, hogy az ürge évek óta csalja a nejét. Na ez viszont így, ebben a formában k*rvára nem helyes. És tuti, hogy Ismail nem önszántából, hanem a Ubisoft utasítására hagyta ott a posztját, a cég ugyanis nekiállt tisztogatni az Avellone-ügy kirobbanása után. Miért nem helyes? Mert Ismailnak a magánügye, hogy hányszor kefél félre! Ennek semmi köze a céghez, a munkájához, az Assassin's Creed franchise-hoz. A feleségével intézze el a dolgot. Szépen is néznénk ki, ha mindenkit kirúgnának, mert megcsalta a párját. De nem, ott járunk, hogy, ha Twitteren valaki kiírja, hogy vele csaltad a párod, akkor a cég, aminek dolgozol, kirúg. Ez szerintem a túlérzékenyeknek való megfelelés legékesebb példája.

És pont most írok egy hírt, hogy a Ubisoftnál két újabb magas rangú dolgozót is felfüggesztettek helytelen munkahelyi viselkedés miatt. Bár nem ismerni a részleteket, így itt nem lehet véleményt mondani - a Ubisoftnál amúgy valami valószínűleg tényleg nincs rendben, mert állítólag nemi erőszak miatt is vizsgálat folyik a rendőrség bevonásával, ami már nyilván maximálisan helyes.

  • Szomorú 2
  • Meglepő 1
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

41 perccel korábban, Dzséjt írta:

A múlt héten egy ismertebb írót, Chris Avellone-t (Star Wars Jedi: Fallen Order, Star Wars: KotOR 2, Prey) szexuális zaklatással vádolták meg. Mivel manapság már elkopott frázisként sem érvényes az, hogy "mindenki ártatlan, míg bűnösnek nem ítéltetik", minden jelenlegi alkalmazója, így a Paradox, a Techland és a Gato is azonnal kirúgta. Oké, ha tényleg igaz, hogy nőket itatott le rendezvényeken, hogy így feküdjön le velük, akkor megérdemli. Számomra, ami visszás itt, hogy esélye sincs megvédeni magát. Beírták Twitterre, azonnal bűnösnek ítéltetett és lényegében tönkrement az élete. Innentől senki sem fog vele dolgozni. Ha bűnös, akkor mondom, nem gond, de ha nem...?

Amint látom, beismerte a dolgot, és bocsánatot kért. Ja, és nem csak leitatta a nőket, hanem fogdosta is őket.

45 perccel korábban, Dzséjt írta:

De nem, ott járunk, hogy, ha Twitteren valaki kiírja, hogy vele csaltad a párod, akkor a cég, aminek dolgozol, kirúg. Ez szerintem a túlérzékenyeknek való megfelelés legékesebb példája.

Ez viszont szerintem is túlzás, és remélem, tud belőle csinálni egy jó szaftos munkaügyi pert.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.