Ugrás a kommentre

1x01 - Spark of Rebellion


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Na én is megnéztem végre, kénytelen voltam megvárni a szinkronos verziót, de azt máris megnéztem kétszer. Nagyon tetszett a sorozat nyitánya, teljesen magával ragadott, újra gyereknek éreztem magam a nézése közben.

 

A hangulat 5 csillagos, nem is igazán az OT hangulata ez, csak helyenként lelhető fel, hanem teljesen új egyedi, aminek nagyon örülök. Bár imádtam az OT és PT korszakot is, most mégis nagyon jó érzés egy teljesen új időszakot látni. Tetszett, hogy végre többet megtudtunk abból miért is olyan rossz a Birodalom, az utalások Tarkinra is nagyon jók voltak. A szereplők mind bejöttek nagyon megszerettem őket, Sabine egyelőre még kissé háttérben van így ő még nem gyakorolt rám akkora hatást. Zebbel kapcsolatba szkeptikus voltam, attól féltem nagyon csak arra mennek rá, hogy ő egy pofozógép. Végül is valóban az, de ennél sokkal több van a karakterben, véletlenül sem egy második Chewbacca lett belőle. Chopper olyan mint egy astro droidként funkcionáló csöndesebb C-3PO, ő sem került még előtérbe, de már most szerethető. Hera nagyon szimpatikus, ha ezt a vonalat viszik tovább vele kapcsolatban azt is eltudom képzelni, hogy a kedvenc női karakterem lesz idővel. nagy nyugalom sugárzik belőle és Kananból is. Kananban nem csalódtam azt hozta amit vártam, jó végre egy jedit megismerni abból a korszakból amikor bujkálniuk kellett és látni mennyiben változtatta meg a felfogását ami a jedi renddel történt. Amikor felfedte magát mint jedi ugyanazt éreztem mint annó a moziban amikor a filmek során a jedik először akcióba lendültek. nagyon várom már azt a könyvet ami a sorozat előzményeit mutatja be. Ezra pedig egyáltalán nem egy Luke Skywalker, a szöges ellentéte neki, sőt a felfogása eleinte inkább Han Solora hasonlít, amikor vacilál, hogy átmenjen-e szólni Kananéknak, arról az a jelenet jutott eszembe mikor Han először nem akarja kiszabadítani Leiát a Halálcsillagon. Jól eltalálták az ő karakterét is szóval úgy vélem jóra számíthatunk a későbbiekben is. Kallus ügynök is jó lett, bár úgy vélem a főszereplők mellett kissé eltörpült. Az hatalmas volt ahogy lerugta a a rohamosztagost mikor az megkérdezte volt-e már dolga jedi lovaggal.

 

Az akció jelenetek pörgősek, izgalmasak voltak. Amiket még kiemelnék: "Tarkin város" nagyon hatásos lett ez is egy olyan újdonság ami csak tovább mélyíti a Star Wars világát. Külön örültem annak, hogy végre megismerhettük Obi-wan üzenetének tartalmát. Talán itt éreztem eddig legerősebben a jedi rend végét, mint amikor az ember elveszíti egy szerettét, látja is tudja is, de maga a hiánya később egy átlagosnak tűnő szituációban nyilvánul meg és ilyenkor érzi át igazán, hogy az élet teljesen megváltozott. Az Inkvizítor csak nagyon kis szerepet kapott ám annál hatásosabbat, jó volt, hogy az ő megjelenésével ért véget az epizód.

 

A végére pár dolog ami nem tetszett. A történetben és a karakterekben nem találtam semmi kivetni valót, viszont az animációnak vannak hibái. Az egyik a már sokat emlegetett haj téma. Ezra haja engem még nem zavar Sabine Divat fodrászatból lopott hajdekorációja viszont nagyon idegen még ebben a sorozatban is. A másik ami már nagyobb hiba a vukik ábrázolása. Azt nagyon nem találták el. Hát nagyjából ennyi negatívumot tudok kiemelni. :) Azt hiszem harmadszor is megnézem majd a sorozat nyitányt az este 9 órás ismétléssel. Remélem a folytatás is hasonlóan jó lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Felkerül a concept art galéria is. Nem hittem volna, hogy így el leszünk kényeztetve. Sokkal több infó van mint a TCW esetében.

 

Dzséjt! Lenne kedved visszavenni a történet leírását? Tudod amit ide kell berakni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi az érdekességeket, jók lettek!

 

Minél többször nézem újra a részt, annál jobban bejön. A hangulatát továbbra is telitalálatnak érzem. :)

 

Arra kíváncsi lennék, Sabine vajon milyen cuccot használ a robbantgatásaihoz? Mert az Art Attackban amolyan birodalmiakkal szívózó poén jellegűnek tudtam be a jelkép felfestését a szárnyra, a TIE robbanását pedig az elhelyezett detonátornak. Itt viszont úgy tűnt, konkrétan a "festék" robbant fel... legalábbis sehol nem láttam más robbanóanyagot (hacsak nem a ládákban volt valami).

rebels_www.kepfeltoltes.hu_.png

Kallus láthatóan be is ijed az anyagtól. Ez esetben csak annyi merült fel bennem, miért nem robbantak le a fickó ujjai is, ha rajta volt az anyag? :D

 

Szerk.: ...ahogy elnézem a Wookieepediát, ez bizony egy "paint bomb" nevű cucc, amit Sabine művésznő talált fel. Nem semmi. :)

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon valószínű hogy a festék ott a hunyó. Közvetlenül a mentőalakulat fedélzetre lépése után Sabine alkotott egy keveset majd a ládákat figyelmen kívül hagyva elhúzott onnan. Plusz a Szellemhez való visszaérkezéskor se foglalkozott a ládikákkal.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arra kíváncsi lennék, Sabine vajon milyen cuccot használ a robbantgatásaihoz?

 

Nekem ez a festegetés az elején nem igen jött be, mert elég gyerekesnek tűnt meg semmi értelmét nem láttam, de most már tudom mi haszna van. :D Valóban érdekes anyag lehet, de tök jó!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most már mindenféle elérhető formátumban (eredeti angol, szinkronos, feliratos) láttam a bevezető dupla epizódot, így jobb később mint soha alapon nekem is ideje írnom valamit. :) A szinkronról röviden csak annyit jegyeznék meg, hogy nekem bejött, és ha ezt a színvonalat tudnák tartani, akkor már nem lehetne semmi probléma, ellentétben ugye a TCW-vel.

 

Aki ettől a sorozattól gyerekmatinét várt, az szerencsére tévedett. :D Hullottak a rohamosztagosok, mint a legyek, ráadásul a Birodalom önkényuralmi rendszerét is sikerült bemutatni, legalábbis megkapargatni a felszínt. Belegondoltatok abba, hogy eleddig, az eredeti trilógia során soha nem tudtuk meg, hogy voltaképp miért rossz a Birodalom? Persze felrobbantották az Alderaant, de az átlagpolgár szenvedéseibe nem láthattunk bele (persze ennek az is az egyik oka, hogy az OT alapvetően a peremvidéken, nem birodalmi bolygókon játszódik). Most viszont kaptunk egy nyomortelepet, egy kereskedő zargatását, rabszolgákat, Kesselt... és természetesen ezt még lehetne hova fokozni, remélem, meg is teszik.

 

A főszereplőgárda tényleg olyan, mintha egy család lenne, egyéni sorsokkal és tragédiákkal. Szerintem téved az, aki egyszerűen csak a filmes karakterek egy-egy megfelelőjének tartja őket, hiszen pl. még Ezra is egészen más habitusú karakter, mint anno Luke volt kölyökkorában. Kanan, Hera, Zeb... úgy érzem, hogy sokkal régebben ismerjük őket, annyira "beintegrálódtak" a Star Wars világába. :) Chopper is rendben volt, bár még szarkasztikus énjét nem igazán volt lehetősége megcsillogtatni. Sabine egyelőre csak "elmegy" kategória, az esetleges romantikus szál közte és Ezra között nem igazán tetszene, de majd meglátjuk.

 

Amellett, hogy a rész alapvetően pörgős akciójelenetekből állt (talán néha túlzottan is, gondolok pl. a kesseli akcióra, ahol a nézőnek szinte még megpihenni se volt ideje Ezra kiszabadítása után, hőseink már is a fűszerbolygón termettek), volt idő mélyebb és tartalmasabb beszélgetésekre illetve jelenetekre is. Gondolok itt akár az Ezra-Hera vagy Ezra-Kanan csevejekre, de ugyanitt megemlíthetem Obi-Wan hologramjának felbukkanását. Zseniális és megrendítő beszéd volt. :( Főleg annak tudatában, hogy milyen körülmények között lett felvéve jó 15 évvel korábban. Ugyanilyen hatásos jelenet volt, amikor Kanan felfedte kilétét. Végre valóban láthattunk egy olyan jelenetet, ahol egy Jedi felbukkanása megdöbbentően hat... Ez egy hatalmas belépő volt Kanan részéről, a néző is érezhette, hogy itt valami jelentős dolog történt akkor, amikor a Galaxis lakosságának nagy része már csak régi mendemondákból és a hivatalos propagandaanyagokból ismeri az egykor létező Jedi Rendet.

 

Az epizód élvezetes humorral is operált, Zeb vuki-imitálásán hanyatt dőltem a röhögéstől ("jó ez nem jött be"), de tetszett a Jabbára történő utalás is. A rohamosztagosok ugyanolyan bénák voltak, mint az EP 4-6-ban, de hát ezért szeretjük őket. :D Kallus az a tipikus fogdmeg, akinek nem sok sikerélménye lesz a sorozatban. Az Inkvizítor belépője kellően hatásosra sikeredett. Tarkin említésének is örülök. Őt, mint az egész Peremvidék nagy moffját mutatták be, én ezt a státuszát eddig is ismertem, nem lehet, hogy a korábbi EU-ból emelték át ezt az infót?

 

Szót kell ejteni a látványról is, amely mondjuk a TCW 6. évadához képest eléggé visszalépés, viszont a TCW mozifilmhez képest sokkal jobb (emlékezhetünk még a nem éppen impozáns Jabba palotára). A szereplők jól néznek ki, engem még Ezra türkizkék haja sem zavart, bár a karakterek szemeinek tónusozását talán kissé eltúlozták. A háttér részletességével már vannak problémák (Kessel pl. kissé szegényes volt), de innen lehet szépen fejlődni :), viszont a vukikat nagyon elszúrták, és ezt főleg a közeli jeleneteken lehetett jól látni. :( A robbanások, amelyek számomra az eredeti trilógiát idézték, nekem tetszettek, nem volt zavaró.

 

Egy szóval, csak így tovább. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha tippelnem kellene szerintem valami nanotechnológia van a festékhez adva ami erősen lobbanékony és a kis nano droidok lobbantják be az elegyet :D

Jó ötlet, ilyesmit már láthattunk is a TCW-ben Jackar Bowmaninál, így nem lenne újszerű technológia. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az az igazság, hogy minél többször látom annál jobban tetszik. :) Igaztalan lenne, ha a TCW pilothoz hasonlítanám, mert ez az egész animációs vonal ott kezdődött. A rész és a sorozat pedig annak egyenes ági folytatása. Itt most főleg a látványra gondolok, ami néhol jobb néhol gyengébb, mint a TCW -ben, de legtöbbször azt éreztem, hogy ez egy koncepcionális kérdés. A zsírkréta lézer effektek, az EPIV -re hajazó TIE robbanások, de még Kanan fénykardja is hűen akarja visszaadni a klasszikus trilógia első részének hangulatát. Lehet, hogy egyedül leszek vele, de szerintem itt direkt fogták magukat vissza a készítők. Hogy ez költséghatékonyságnak tűnik? Egyértelmű. Lehet, hogy az is. De ez egy jó indok lehet a kezükben a megvalósítást illetően. :) Az idő úgy is eldönti. Amiben mindenképpen látszik a fejlődés az a tükröződő felületeknél jön le leginkább. Azok valami eszméletlen jók. A rohamosztagosok páncéljával pl. nem tudok betelni. De nem csak ez az egyetlen ilyen elem. Gyönyörűen mutat ez az effekt a Ghost -on is, ahogy pl. Kesselen ráfordul a leszállópályára. Szinte foto realisztikus hatást kölcsönöz a jelenetnek a tükröződés. Nekem szinte mindenkivel ellentétben nagyon bejöttek a vukik. Nem látok nagy eltérést a TCW -s megvalósítás és e között. Mondjuk, az látszik, hogy Wullffwarro -ba több energiát fektettek, de ezt leszámítva vagy éppen ezért nem volt nagy gondom a bagázzsal. :)

 

Rendhagyó módon a látványvilággal kezdtem, de inkább térjünk rá a sztorira és a karakterekre. Az egyből látszik, hogy nem egy nyeretlen kétéves volt az író. Ha ehhez hozzáadjuk Filonit és csapatát máris nyugodtan dőlhetünk hátra. Most kicsit mosolygok magamon, mennyire aggódtam a sorozat miatt, mindenféle ördögi rosszaságot vizionálva. Persze a megváltás tudatában könnyű vidámnak lenni, de akkor is vicces így visszagondolva (bár az az első teaser még mai szemmel is vállalhatatlan :P )

 

Az már most nagyon látszik, hogy alulról építkeztek a készítők. Kitalálták a karaktereket, a háttértörténetüket A -tól Z -ig, ezáltal a motivációjukat is és csak azután írták meg a forgatókönyvet. Ezért működik minden annyira jól! Ezért van az az érzésünk, hogy egy olajozott csapatot látunk. Mert azok is! Mintha bekapcsolódnánk egy régóta ismert család életébe. A tekintetben különös bravúr ez, hogy a TCW -vel ellentétben itt senkit nem ismerünk. Így kellett megteremteni az érdeklődést. Ráadásul mindezt 40 perc alatt. Persze a hangulatnak csak egy része a karakterek mivolta, Star Wars -ról lévén szó ehhez még kell egy audiovizuális orgia is, hiszen ez az univerzum így teljes. A vizualitásról már szót ejtettem fentebb, de a hangokat se szabad kifelejteni. Korábban említették, hogy néhol csak a gépek zümmögése lesz hallható és semmi zene. Volt fogalmam erről milyen lehet a klasszikus részek alapján, de csak imádkozni tudtam érte, hogy ebbe a sorozatba is sikerüljön valami hasonlót átültetni. Imáim meghallgatásra találtak! :D A film közepén volt egy olyan szakasz, amikor csak a gépek vibráltak és ennyi volt a „zenei” aláfestés. Egyszerűen tökéletes volt, a hangulatról nem is beszélve. Két csúcspont volt ebben a tekintetben. Az első amikor Ezra megkeresi Kanan fénykardját, a másik, amikor a Ghost megérkezik a Wookie -kat szállító Birodalmi hajóhoz.

 

A karakterek mind szerethetők és nagyon jól összeillenek annak ellenére, hogy pl. Sabine –tól eleinte idegenkedtem. Ő és Chopper voltak akik kicsit háttérbe szorultak, vagy az is lehet, hogy csak a Kanan-Hera-Zeb-Ezra négyesfogat sziporkázott túlságosan. :D De nézzük őket meg jobban is.

 

Kanan –ról már most süt, hogy remek karakter lesz. Nem olyan arisztokratikus, mint a régi lovagok közül páran, de ez valahol érthető is, hiszen szinte alig érte a Jedi Rend befolyása. Azért az már most látszik rajta, hogy egy határozott és magabiztos vezető, akire bátran rá lehetne bízni az életünket. A legjobb jelenete az, amikor felfedi magát a rohamosztagosok és Ezra előtt. Annak a jelenetnek valóban súlya van. Ezra. Szerintem ő nagyban hasonlít Luke –ra. Luke kb. annyi idős lehet akkoriban, mint a Lothal –i gyerkőc. Szépen vezették be az Erő érzékenységét, de ezt leszámítva is jó karakter lett. Összetűzései Zeb –bel szuperek voltak. :) Ráadásul remek zsebtolvaj is, felvágott nyelvvel megáldva. A rész végén padawanná válik, és ez azért is egy új élmény, mert ilyesmi régen elképzelhetetlen lett volna. Egy alig képzett lovag elkezd tanítani egy 14 éves Erő érzékeny srácot. Skandalum! Windu ha ezt látta volna, szerintem önszántából ugrik ki az ablakon. :D Egyébként az nagyszerű volt, ahogy hagyták Ezrát lopkodni Kanan és Hera, mondván meglátják mi lesz belőle. Nagyon jól tudta Kanan mi van éppen a fiúnál (holocron, fénykard), mindent előre eltervezett. Kíváncsi volt valóban Erő érzékeny-e a srác. Apropó Holocron. Remélem megtudjuk, hogy miként jutott hozzá Kanan. Kicsit misztikusra sikeredett az a jelenet, amikor a Jedi csak úgy a semmiből feltűnt Ezra szálláshelyén. Aztán meg ugyanúgy el is illant. Mint Batman. :D

Kanan társa Hera. Azt gondoltam korábban, hogy ők majd a sorozat alatt melegednek össze, de nem. Ők bizony már régóta jóban vannak. :) Talán ezért közöttük a legjobb a kémia. Látszik, hogy félszavakból is megértik egymást. Hera egyébként nagyon laza, amolyan női Han Solo. :) Az remek jelenet volt, amikor nem is törődött a nyomukban lévő TIE –okkal hanem Kanan –t faggatta a történtekről. :D Csuklóból rázta le az üldözőket. Aztán ott van Zeb, akire ráaggathatjuk azt az elkoptatott mondást: a marcona külső, érző szívet takar. :D Persze kellett neki egy kis lökés, hogy ez kijöjjön. :D A már említett konfliktusa Ezrával remek volt, ráadásul ahogy ott hagyta a rombolón plusz az azt követő jelent amiben csak magyarázkodott, azt mutatta, hogy ő valóban ki nem állhatta a kölyköt. :D Persze ez a végére kicsit megváltozott, de akkor sem lettek puszipajtások. Ez kifejezetten tetszett. Sabine és Chopper nem igazán kaptak nagyobb szerepet most, de azért velük sem volt semmi baj. Lesz elég idő kibontakoztatni őket.

 

A részt mint egy megkoronázta Obi-Wan beszéde, és az alatta látható vágás. Mintha ez indítaná útjára a kis csapat nagy kalandját.

 

Voltak olyan hangok korábban akik azt mondogatták, hogy ha kijön az első rész akkor úgy is el leszünk ájulva tőle, ne rinyáljunk. :) Mindenesetre bennem meg volt az egészséges kétkedés, de a végeredmény elvitte minden félelmemet (ahogy olvasom a második rész is szuper lett). Még csak annyit, hogy azért látszik ám, hogy a TCW csapat benne van a dologban, konkrétan Filoni! Több mint 100 TCW résszel a hátuk mögött most valami igazán nagyot durranthatnak. Legyen így.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pedig már elsőre is szuper volt. :D Egyébként az a lazaság jön be benne ami pl. a Régi Köztársaságban általában csak Obi és Anakin között volt meg. Akkor mindenki szenátor volt, vagy valami nagykutya. Sokat komolykodtak. De ez itt most valóban olyan mint az EPIV -ben. Gyakorlatilag lementünk a közemberek szintjére ezért is lehetnek annyira emberközeliek és szerethetők a karakterek. Itt nem kötik őket a szabályok, mit lehet megtenni, hogy lehet viselkedni. Ha lopni kell, lopnak. Ha Zeb dühöngeni akar akkor dühöng. Senki nem tilt semmit, csak az ő szabályrendszerük működik. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érzek valamit. Valamit amit nem éreztem, mióta...

 

Eljöttek a napok, amire immáron jóval több, mint egy éve mindenki várt, aki csak hiányolta a Star Wars-t a képernyőről a TCW vége óta. Teljes gőzerővel elstartolt a Rebels, de még micsoda erővel! Nagyon nagy rajongói örömömre szolgált ez a premier rész, és még jobban meglepett, milyen rengeteg sok baró új dolgot hozott be magával már ezzel az egyetlen alkalommal.

 

A kezdés, mint sokatoknak itt, nekem is zavaró volt elsőre, egyáltalán nem arra a bizonyos 7 perces klipre számítottam, de joggal valószínűsíthető, hogy ez csak egy amolyan in medias res kezdés volt, hogy már most a TCW-vel ellentétben kezdje bemutatni az újat. A hirtelen lecsóbacsapás azonban rögtön feledtette is ezt a dolgot, és beindult a hadigépezet. A kezdő csihipuhi, bár már ismerős volt, még mindig szórakoztató, az új trooperekkel, a tipikus tisztpárossal, és a poénokkal, illetve poénosnak szánt, de azért bevallva notórius killekkel, mint a hátramenetes gázolás, Kanan négyes találata, vagy a gránátelkapósdi. A gotal modellje kifejezetten jobban tetszett a TCW-s változatnál, nagyon kényes bepillantást engedett a Birodalom színfalai mögé, hogy már ennyiért árulással akarták bekasztlizni, egyenesen egy AA-23-as börtönblokkba. :| Ami nagyon tetszett a jelenet elején az az volt, amikor Ezra először észlel valamit, konkrétan Kanant az Erővel, és többször felcsendül az a halk kis dallam, ami az EPIV soundtrackjéből a Tales of a Jedi Knight elején van. Az üldözés jó kis RotJ kikacsintás volt, és meg kell mondjam, egy kicsit gyorsnak gondoltam, amikor a 7 perc végén már rögtön jött egy újabb jelenet, ahol együtt van Ezra a csapattal, én azért azt hittem, ott van egy időhézag, dehát a keret szoros volt. Ezra összeverődési folyamata a csapattal konkrétan végig tükröződött Zeb viselkedésén, ami nagyon mulattató volt az egész részen át, így instant kedvenccé vált nálam a szőrmók. :D Steve Blum fergeteges hangszínész, nagyon nagy hitelességet tud kölcsönözni a karakternek. A Tarkintown szintén egy olyan apróság volt, ami bepillantást enged a rendszer mocskába, és az ilyenek baromi jók, konkrétan én még Tarkin említésének is örültem, nem hogy még ha szerepelni is fog. Vizagoval szerintem megszületett a sorozat Hondoja, amivel remélem nem zárjuk ki az utóbbi feltűnését, de a célnak megfelel, csak ő nem részeges weequay naplopókat, hanem IG-ket tart. :D Kíváncsi leszek, kivel hányadán áll, és bár remélem, alapból Birodalomellenes, de már láttuk Hondonál, hogy ilyenkor mi van. Jó volt a kis utalás a Köztársaság soraiban harcoló wookieekra, bármi ilyesmi csak összefonja a sorozatot a PT időszakával. A wookiee fogoly transzfer, amiről (ismét) nem értesítették a drága börtönszolgálatosokat, haláli volt Zeb imitációjával. :D A zero-gravity szökés a Gozanti belső elrendezésével szerintem kísértetiesen hasonlított Ahsoka és az ifjak, illetve Hondoék konfrontációjára, sőt, itt is hátramaradt valaki. Zeb rögtön tudta is, hogy Kallus ISB-ügynök, szóval jó nagy hírük lehet mostanra. Apropó, Kallus, imádom, nagyon tetszik, tök cool karakter, a gonoszok hierarchiájában betöltött helyét annyira fantasztikusan tudták tükrözni, azzal, hogy nem ő a király, de ugyanakkor dolgozhat a saját, nem is akármilyen szakállára. (:D) A csillagromboló dizájnja még valóban hagy maga után kívánnivalót, viszont a belső tere kísértetiesen hitelesen adja vissza azt, amit eddig láthattunk belőle máshol, plusz a börtöncella, ami meg az Ahsoka-szál nagy fémjele. Ezra szökése volt az az egyik pont, ahol igazából gyerekpoént akartak beültetni, de még ez is olyan jól sült el, hogy felnevettem rajta, amikor a két szerencsétlen rohamosztagos egymásra nézett. :D A szöktetés viszont szerintem nagyon rövidre sikerült, konkrétan Ezra megoldotta magának. De legalább Kallus profizmusából is kaphattunk picit, amikor csupán abból biztosra kikövetkeztette a csapat új lépését, hogy arra gondolt, mit hallhatott Ezra, és mi után is jöttek eredetileg a cirkálóra.

 

Az a lépés pedig szerintem valami olyasmi volt, amire egyesek '77 óta vágynak, vagyis a nevezetes Kessel meglátogatása. Elsőre könnyelmű döntésnek tűnt nekem, a bolygó fontosságát nézve, de az alant folytatott eszmecsere erről szerintem bőven ad létjogosultságot neki. Ütös volt Kallusék belépője, de annál inkább Kanan nagy leleplezése, az a jelenet TÖKÉLETES volt, mindenki reakcióját mutatva. A végén Ezra Force jumpja kicsit túlzásnak tűnt, de nem is volt olyan valószínűtlen a holokron kinyitása után. Kallus irháját most megmentette az ISB-s felszerelés, de nem ajánlom neki, hogy elpatkoljon, mert nem marad kedvenc fogdmegem. A rohamosztagos lerúgása egy kicsit erős poén volt, de nem tagadom, hogy kiröhögtem szerencsétlent elsőre. :D

 

A záró jelenetsor nagyon szépre sikerült, ahogyan Obi mondja a magáét, és végignéz a "kamera" a legénységen. Ha már Obi, nagyon örültem ennek a felvételnek, ez valami olyasmi volt, mint a Kessel. Régóta tudunk róla, de mégse láthattuk, és nagyon hiányzott a képből. És pont ezért is olyan fantasztikus ez a nyitány, azzal a rengeteg újjal, amit felmutatott. Az Inkvizítor belépője azzal a Sidiousos stílű zenével a jelenet alatt szintén kellően baljós hangú volt, és tökéletes zárókép.

 

Szóval megkezdtük utunkat egy új világ felé, és nem mondhatom, hogy panaszra lenne okom, legfeljebb a már említett wookiee dizájnnak van még mihez alkalmazkodnia. Kiner zenéi, illetve az ő stílusában áthangszerelt klasszikusok zseniálisak voltak, csak úgy, mint a látvány, ami újdonsága ellenére is nekem azonnal megtetszett. A hanghatások úgyszintén mind passzoltak, és nem kevés régi ismerős hang is felcsendült, mint az AT-DP-k hangja, ami hallhatóan az AT-ST-ket utánozza, vagy Hera pisztolya, aminek ugyanaz a hangja, mint Papanoida báró spéci stukkereinek A hangszínészek kiválóak, és a karakterkémia is kezd beindulni, gondolok itt Kanan és Hera kibontakozására, vagy éppen a Sabine-Ezra és a Zeb-Ezra kapcsolatokra, amiket, ha így tálalnak, teljesen megbékélve el tudok fogadni. Az egész miskulanciából áradt az OT feeling, miközben jól láthattuk, mely sorozatnál jártak iskolába a készítők. Most már Choppert akarom látni, amint ledózerolja a Birodalmat. :D

Szerkesztve: - Merr-Sonn
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kallus ügynök eddig egész korrekt ellenségnek tűnik, bár én a rohamosztagos lerúgását egy kicsit túlzónak érzem, mert előtte nem tűnt idegbetegnek, csak egy idealistának, aki tényleg hisz a Birodalomban.

Tényleg! A Birodalmiakat kihagytam. :D Grint és Aresko nem szerepelt sokat ugyan, de ők ugyanolyan nagyképű pökhendi alakok mint amilyenek a Birodalmi tisztek általában. :) Kallus már sokkal izgalmasabb személyiség de ezen nem lehet csodálkozni, hisz ő lesz az egyik fő ellenség. Az nagyon tetszett ahogy vizslatja a börtöncellában Ezrát. Na és a Jabba poéntól kész voltam. :D Szerintem nagyon kellett az a rohamosztagos lerúgás. Ezzel máris bizonyította mekkora féreg és könyörtelen is tud lenni.

 

Az utalások meg: :lol: Wilhelm sikoly, "It's a trap", Tarkin emlegetése.

Plusz még Kanan beszéde az Erőről. Azok majdnem ugyanazok amiket Obi mond majd Luke -nak öt évvel később. :)

 

Szóval remélem, hogy a felvezető zene szerepet fog kapni és a sorozat már normálisan fog kezdődni.

Ez nekem is bejönne. :) A Rebels témát a vége főcím alatt sütötték el teljes egészében.

 

szerk.: Remélem örömet okoztam Odynak, hogy ennyit írtam a bevezető részről. ;)

Örülök. Jókat írtál és sokat. :)

 

A legjobb poén szerintem az volt, amikor Zeb imitálta a wookie üvöltést. Én ott tapsikoltam örömömben, hogy ez tényleg jópofa volt. :)

Az a kedvencem nekem is. :D Egyébként meglepődtem, hogy fekete humor is volt az epizódban, jelesül az amikor Kanan bombát dob az őt üldöző katona kezébe aki felrobban.

 

Frankó lett!

Köszi, igyekeztem. Bár ha mindig ennyi érdekesség lesz akkor nekem annyi. :D

 

Most már mindenféle elérhető formátumban (eredeti angol, szinkronos, feliratos) láttam a bevezető dupla epizódot, így jobb később mint soha alapon nekem is ideje írnom valamit. :) A szinkronról röviden csak annyit jegyeznék meg, hogy nekem bejött, és ha ezt a színvonalat tudnák tartani, akkor már nem lehetne semmi probléma, ellentétben ugye a TCW-vel.

Meglepő de nekem is bejött a szinkron! Szerintem sokkal minőségibb így első blikkre mint a TCW -s munka.

 

Aki ettől a sorozattól gyerekmatinét várt, az szerencsére tévedett. :D Hullottak a rohamosztagosok, mint a legyek, ráadásul a Birodalom önkényuralmi rendszerét is sikerült bemutatni, legalábbis megkapargatni a felszínt. Belegondoltatok abba, hogy eleddig, az eredeti trilógia során soha nem tudtuk meg, hogy voltaképp miért rossz a Birodalom? Persze felrobbantották az Alderaant, de az átlagpolgár szenvedéseibe nem láthattunk bele (persze ennek az is az egyik oka, hogy az OT alapvetően a peremvidéken, nem birodalmi bolygókon játszódik). Most viszont kaptunk egy nyomortelepet, egy kereskedő zargatását, rabszolgákat, Kesselt... és természetesen ezt még lehetne hova fokozni, remélem, meg is teszik.

Ezt már a többiek is említették mert valóban hihetetlen jó! Olyan hiánypótló lehet ez a sorozat mint a TCW. Már ebben a részben is szép számmal jöttek elő a részletek, és ez még csak egy epizód.

 

Na meg volt eredeti nyelven is...és nekem is egyre jobban tetszik!

Már pár dolog nem is zavar ,ami elsőre furcsa volt! :)

Nagyon jó rész!!!

Ez azért van mert egyre jobban ráérez az ízére az ember. Ennek pedig jó íze van. :)

 

A gotal modellje kifejezetten jobban tetszett a TCW-s változatnál, nagyon kényes bepillantást engedett a Birodalom színfalai mögé, hogy már ennyiért árulással akarták bekasztlizni, egyenesen egy AA-23-as börtönblokkba. :|

Az pont egy olyan jelenet amiből a Birodalom diktatórikus mivolta jól lejön. És ezzel indít a sorozat. :D Tényleg röhej csak azért bezárni valakit, mert nem is olyan durván kritizálni meri a fennálló rendszert. Ez azért elég durva.

 

Vizagoval szerintem megszületett a sorozat Hondoja, amivel remélem nem zárjuk ki az utóbbi feltűnését, de a célnak megfelel, csak ő nem részeges weequay naplopókat, hanem IG-ket tart. :D

Én azért remélem, hogy nem egy Hondo klón lesz. Őt amúgy sem lehetne utánozni, ráadásul legyen eredeti stílusa Vizago -nak is. Aztán jöhet egy Vizago vs. hondo meccs. :D

 

Kíváncsi leszek, kivel hányadán áll, és bár remélem, alapból Birodalomellenes, de már láttuk Hondonál, hogy ilyenkor mi van. Jó volt a kis utalás a Köztársaság soraiban harcoló wookieekra, bármi ilyesmi csak összefonja a sorozatot a PT időszakával.

Ilyen pici de hangulatos elem volt a pénz is, amivel Vizago fizetett Kanan -éknak. Olyat a PT -ben is használtak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na végre én is megnéztem!

 

Kezdem a jóval: imádtam! Igazi kalandfilm volt az elejétől a végéig, tele akcióval, poénos beszólásokkal, jól megalkotott karakterekkel. A legtöbb dolgot, amit érzek ezzel kapcsolatban, már megfogalmazta valaki, Zééé többnyire jól leírta, (A kezdés WTF volt, a megrajzolás a vukiknál nagyon rosszul nézett ki, de Kessel nálam rendben volt), úgyhogy új dolgot nem nagyon tudok írni. Jó volt a rész humora, és nagyon bejött a rohamosztagos lerúgása is (a feltörekvő Kallus arra gondolhatott, amit Rog is írt, hogy nehogy már az esetnek szemtanúja legyen).

 

A negatívum egyértelműen helyenként az animáció (engem Ezra megjelenése nem zavart, pedig igencsak idegenkedtem tőle eddig), legfőképpen a vukik, de tuti, hogy ha hozza a soroztat a várt nézőszámot (szerintem ez alapján fix), akkor nem lesz gond ezzel sem, lesz fejlődés!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bocsánat, hogy kicsit OFF lesz: sokan kiemelitek a Kessel felbukkanását. Én is hallottam már évekkel ezelőtt is a bolygóról, de mégsem értem, miért olyan nagy dolog, hogy most szerepet kapott és, hogy valakiben miért válthat ki ellenérzéseket?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az eddigi EU-ban kicsit másként nézett ki a bolygó az űrből (a felszín kb. ugyanaz), gondolom ezért. :) A canon művekben viszont az 1977-es említés óta valóban most először bukkan fel a Kessel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A nagy wookie-téma: Én Ody mellé állok!

Az jutott eszembe, hogy mi is a gond? Kanan mennyire hasonlít egy valódi emberre?

Pont mint Wulfwarro a jelmezes Peter Mayhew-ra.

Karakterjegyek és ennyi.

Nem volt pénz egy James P. Sullivenre.

282px-Sulleymonsters,inc..png

Nahát! :evil: Ne nyafogjunk!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Értem én, hogy nincs pénz szőrt animálni (bár a Lothalon a fűszálak olyan szépen lengedeznek), de egyszerűen nekem speciel nem tetszik az, ahogy megrajzolták őket. Ennyi, csak szabad valaminek nem tetszeni. ;):P

A TCW-ben nyilván azért tűntek jobbnak, mert ott a készítők ecsettel festett hatást adtak mindennek, így én személy szerint az összhatást jobban be tudtam fogadni. Itt ugye ezek az ecsetnyomok nincsenek meg, inkább tűnik minden műanyagnak. Mondom, nem zavar, nekem kifejezetten tetszik az animáció, csak a wookiee-k megrajzolása nem jött be. De azt hiszem, együtt fogok tudni élni ezzel. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Értem én, hogy nincs pénz szőrt animálni (bár a Lothalon a fűszálak olyan szépen lengedeznek), de egyszerűen nekem speciel nem tetszik az, ahogy megrajzolták őket. Ennyi, csak szabad valaminek nem tetszeni. ;):P

A TCW-ben nyilván azért tűntek jobbnak, mert ott a készítők ecsettel festett hatást adtak mindennek, így én személy szerint az összhatást jobban be tudtam fogadni. Itt ugye ezek az ecsetnyomok nincsenek meg, inkább tűnik minden műanyagnak. Mondom, nem zavar, nekem kifejezetten tetszik az animáció, csak a wookiee-k megrajzolása nem jött be. De azt hiszem, együtt fogok tudni élni ezzel. :D

 

Ja a fűszálak tényleg említésre méltóak a csillogós felületek mellett. Nekem kb. egy kategória a tcw-os wookie-kkal, mert attól sem voltam eldőlve.

De maga az eredeti Chewbacca jelmez sem egy tökély, szóval én is megpróbálok együtt élni az ilyesmivel.. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.