Ugrás a kommentre

A The Mandalorian sorozat


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A Groguval kapcsolatos események szerintem egy kissé kifulladtak. Nem biztos, hogy sokat tudnának kezdeni vele. A Mandalore-ral kapcsolatos eseményeket kéne jobban kibontani. Esetleg az Ahsokával kapcsolatos eseményeket is bele lehet vonni a 3. vagy a 4. évad folyamán. Erős a gyanúm, hogy az ebben az időszakban játszódó sorozatok valami nagyszabású dolog felé terelik az eseményeket. Talán Thrawn lesz az egésznek a központi figurája.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Akkor (spekuláció)

Spoiler

Szerintem Sabine felbukkanása garantált. Ahsoka már más kérdés, de talán ő is betoppan.

 

 

33 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ki mit vár a harmadik évadtól?.

Ahogy Jon és Dave lefestették a 3. évadot, rendesen belemennek majd a Mandalori dolgokba. Végre látni is fogjuk a bolygót. Groguval kapcsolatban is úgy nyilatkoztak, hogy jobban belemerül az Erővel való kapcsolatába, aminek őszintén? Örülök, mert az első két évadban egy-két momentumtól eltekintve csak egy bébi volt, akit védelmezni kellett és ezek mellett cukiságfaktorként volt jelen. Nem tudni, hogy a faj mikor kezd el olyan mértékben fejlődni, hogy végre értelmesen tudjon beszélni és ne kelljen cipelni. Ugye Yoda 100 évesen már mester volt, Grogu jelenleg minimum 50 éves, szóval remélem ebben az évadban végre elérjük a fordulópontot vele kapcsolatban. Sokáig nem hiszem, hogy lehet folytatni ezt a cukiságot, most már úgy érzem, tovább kéne mozdulni innen.

 

Történetnek mindenképpen azt tudom elképzelni, hogy Din a sötétkarddal fog tovább foglalkozni és elmegy a Mandalore-ra, hogy "megtisztítsa" magát, de eközben úgy érzem, hogy nagy változáson is fog keresztülmenni. A Kovács is visszatér és úgy érzem nagyobb szerepe lesz magának a Kovács szektájának is, valamint itt van Bo-Katan is, aki szerintem antagonista lesz Din számára. És ha igazak a hírek, hogy

Spoiler

látni fogjuk a mythosaurt, amit meglovagol Din

akkor szép kis történetünk lesz. Ehhez hogy miképp jön Gideon a képbe az jó kérdés. Valahogy kifog szabadulni és hogy ehhez milyen szinten fog csatlakozni Thrawn története, az egyelőre rejtély.

 

20 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Erős a gyanúm, hogy az ebben az időszakban játszódó sorozatok valami nagyszabású dolog felé terelik az eseményeket. Talán Thrawn lesz az egésznek a központi figurája.

Bizony, valami felé haladunk. De egyelőre nincsen annyi infónk, amiből akár csak sejtenénk, hogy mi is lesz a nagy történet. Thrawn persze ott van opcióként, de én még egyelőre kivárnám a következő év sorozatait (ezt, az Ahsoka és a Sceleton Crew c. sorozatot) és utána szinte biztos vagyok, hogy közelebb leszünk ahhoz, hogy mi is lehet a nagy összejövetel.

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem valami nagyobbhoz fog kapcsolódni. A The Heiress-ben Bo-Katan azt mondja, hogy a Taskon fegyverekkel kereskednek, és azoknak adják el, akik kizsákmányolják Mandalore-t. Azokat a bizonyos fegyvereket pedig a Birodalom maradványának adták el. Szóval Mandalore kizsákmányolói a Birodalom maradványa. Azt is tudjuk, hogy ezeknek a kizsákmányolóknak moff Gideon volt az ura, akinél történetesen ott volt a mandalorie-k szent fegyvere, aki BBI ügynökként ott szolgált a Mandalore-on, aki valamiféle genetikai kísérleteket végez midi-chlorianok bevonásával és aki valami olyat tud, ami miatt kész lett volna öngyilkos lenni, mielőtt a Köztársaság vallatói elé kerül. Ha mindez nem jelenti azt, hogy a Mandalore-nak valami nagy és sötét dologhoz kötődik, akkor semmi sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

30 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Igen erre gondoltam, ez a Gideon szál jobban érdekel, mint a Mandalori klánok harca. Kár, hogy a teaser ez utóbbira feküdt rá. Na majd a nagy trailer....

Az sem fog arra rámenni szerintem :D a Mando körül mindig is nagy volt a titkolózás

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2022. 12. 01. - 21:51, Ody Mandrell írta:

Akkor szinte azonnal a BB után jön! :clap:

Ez az, hogy nem utána, mert Március 1.-én adnák a 10. TBB részt, hacsak nem 2 részt fognak adni hetente, 1 helyett. 

Viszont ha kettőt adnának hetente, akkor Február 22.-én véget érne a 2. évad. Igy akkor nem lógna bele a Mando-ba. :P 

Szerkesztve: - Cpt. Rex
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ne hiszem, hogy egyszerre kettőt adnának, de ki tudja? Kíváncsi leszek hogy oldják meg. :) Várod már a BB-t igaz? :D 

Várom, mi tagadás. :D De azért a 2 ünnep között ledarálom az Andor-t még 1x meg a zsivány egyest is. :P 

20.-án dolgozom utoljára, idén, szóval idő lesz rá. :) 

 

De ez már off..

 

Várom én a Mando-t is, ugyanúgy. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mandi 3. évadának szinopszisa:

 

A mandalóri utazása a Star Wars-galaxisban folytatódik. Az egykor magányos fejvadász, Din Djarin újra egyesült Groguval. Eközben az Új Köztársaság azon fáradozik, hogy elvezesse a galaxist a sötét történelmétől. A mandalóri régi szövetségesekkel keresztezi útjait, és új ellenségeket szerez, miközben ő és Grogu folytatják közös útjukat.

 

További infók:

Cast: Pedro Pascal (Din Djarin), Katee Sackhoff (Bo-Katan Kryze), Carl Weathers (Greef Karga), Amy Sedaris (Peli Motto), Emily Swallow (the Armorer), Giancarlo Esposito (Moff Gideon).

 

Crew: Jon Favreau (head writer & executive producer); Dave Filoni, Rick Famuyiwa, Kathleen Kennedy, Colin Wilson (executive producers); Karen Gilchrist, Carrie Beck (co-executive producers).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2022. 12. 21. - 9:04, Iqvi írta:

Akkor remélem most több szerepe lesz az ÚK-nak a harmadik évadban és a többi sorozatban is. 

Aminek ebben az időszakban Chandrilla a központi bolygója, és Mothma a főkancellárja. Itt jön be ez...

2022. 12. 13. - 23:03, Ody Mandrell írta:

Csak most esett le a tíz fillér, hogy ebben a sorozatban Mon Mothma simán feltűnhet! :clap2:

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát nála a Sötétkard :D Amúgy meg elég erős kezű vezető ő ahhoz, hogy ne hagyja szétesni a sejtjét. Meg biztos támogatják olyan pénzes emberek is akikben még ott a nosztalgia a Birodalom iránt. Például a  Dark Trooperek fejlesztése se 2 kredit volt gondolom, azt valahonnan elő kellett keríteni. Plusz van őfelette is valaki akitől még neki is cidrizik a lába és inkább megölné magát, minthogy feldobja. Más birodalmi maradványokkal ellentétben az övé rendesen támogatva van, nem hagyják elsorvadni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem most az a reményem, hogy az UK jobban képbe kerül. A birodalmi maradványokat jól bemutatták, ezzel szemben az UK-ból szinte semmit nem láttunk. Ok, eddig a peremvidéken jártunk főleg, ott meg nem igazán vannak jelen, csak járőrözés szintjén, de én most már várnék egy komolyabb UK-s feltűnést is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 hours ago, Ody Mandrell said:

Nekem most az a reményem, hogy az UK jobban képbe kerül. A birodalmi maradványokat jól bemutatták, ezzel szemben az UK-ból szinte semmit nem láttunk. Ok, eddig a peremvidéken jártunk főleg, ott meg nem igazán vannak jelen, csak járőrözés szintjén, de én most már várnék egy komolyabb UK-s feltűnést is.

Ebben én is reménykedem, és nem csak a The Mandalorianban, hanem a többi Mandoverzumos sorozatban is. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is nagyon csípnék egy tágabb rálátást az új Köztársaságra. Például, ami nagyon érdekelne, hogy ebben az időben még láthatóan figyelnek a határaikon kívüli eseményekre. X-szárnyúak járőröznek még olyan, a Köztárasaságtól távol eső bolygók szektorában is, mint a Tatooine, és védik a civil hajókat. Ugyanakkor a Vérvonalban már látványosan tojnak mindenre, ami a határaikon kívül történik, és még akkor sem mozdítják meg a kisujjukat sem, ha a segítségüket kérik. Fel is figyeltek a birodalmi aktivitásra, elkezdtek marsallokat avatni.

Ez az a figyelem, ami mellett az Első Rendnek szerintem esélye se lett volna besunnyogni a Galaxis ismert részébe, és ez az az odafigyelés, ami huszonegynéhány éve múlva már olyannyira hiányzik, hogy Leia kénytelen megalapítani az Ellenállást. Vajon mi vezethetett oda, hogy ennyire elfordultak a határon kívüli események ellenőrzésétől?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt is vannak már jelei a hanyagságnak. Carson Teva megjegyzésére gondolok, aki szerint valami zajlik a peremvidéken, de a magban ez senkit nem érdekel. Viszont Valin Hess abban tévedett, hogy az UK a szétesés szélén állt, hisz innen még évtizedekig működött. 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Ez az a figyelem, ami mellett az Első Rendnek szerintem esélye se lett volna besunnyogni a Galaxis ismert részébe, és ez az az odafigyelés, ami huszonegynéhány éve múlva már olyannyira hiányzik, hogy Leia kénytelen megalapítani az Ellenállást. Vajon mi vezethetett oda, hogy ennyire elfordultak a határon kívüli események ellenőrzésétől?

 

De az Első Rend azért keményen pénzelt politikusokat és ment a belülről rohasztás, meg az UK is leépítette a hadseregét. Gondolom ezek is közrejátszottak benne

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.