Ugrás a kommentre

Rey


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

És egy naplóban Obi-Wan leírt olyanokat, hogyan lehet pl. az Erővel tárgyakat mozgatni és hasonlók? Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Luke abból jött rá a titok nyitjára, bár lehet. Eddig azt hittem, hogy Luke simán ráérzett a dologra, mindenesetre az Ep.7 számomra némileg átértelmezte azt a jelenetet. Egy fénykard, ahogy a benne lévő kristály is, egy tárgy, ami szerintem magától nem repked sehova és nem is választ magának gazdát vagy ilyesmi. A kristály rezonál az Erővel, az Erőhasználó is, így kialakul egy kapcsolat a kristály és a delikvens között, aki ezt érzi meg és ebből jön rá arra, hogy az az ő "köve".

Ugyanezen rezonanciát érezhette Luke és Rey is, emiatt éreztek rá arra ösztönösen, hogy magukhoz tudják rántani a kardot. Persze amúgy lehettek sejtéseik arról, hogy ilyesmit meg lehet tenni az Erővel, Luke-nak a naplóból, Rey-nek pedig abból, amit Kylo-tól látott. Ettől függetlenül az Erő szerepe szerintem elvitathatatlan az egészben. Szóval én úgy gondolom, hogy nem csupán Anakin-hoz, de Luke-hoz is ugyanúgy kötődött az a kristály, hiába Obi-tól kapta meg az apja kardját, de a hoth-i jelenet nekem erről tanúskodik. Rey-nél meg láttuk a szitut, ott megkérdőjelezhetetlen, hogy megvan a kötődés, hisz a kard megtalálása és a látomás mellett ott van a párbajjelenet is, amikor elhappolja Kylo orra elől.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát kérem szépen akkor tessék pótolni! :) Régi EU törlés után Disney érában már nincsenek szintek, minden kánon :) Így ez is releváns info és érv :)

Az, hogy Luke talált egy naplót, az kánon, de az, hogy mi volt benne, az már baromira nem, amíg nem mondja el egy szereplő vagy nem olvashatunk bele mi magunk. A megfogalmazásodból ítélve a napló tartalma csupán a te feltételezésed. Én meg azt mondom, hogy a tökéletes jawa juice receptje volt benne. Ez sem lesz jobban kánon. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már ha nem Plagueis keze volt a dologban. :evil:

Jó, a misztikum egy dolog, de sok lenne már itt a "véletlen". Pl. tök jópofa elmélet, hogy a fénykardban lévő kristály ugyanúgy "hívta" Rey-t, mint korábban a padawan-okat, de furcsa hogy korábban Anakin-t, most meg Rey-t (ugyanaz a kristály).

Mutasd már meg nekem, hogy melyik filmben vagy TCW epizódban van, hogy Anakint hívta a kavics? Eddig csak arra vannak bizonyítékok, hogy az első kard kristályát kell rituálisan megszerezni, a második kardba akár a Jedi Templom polcáról is levehetik azt - eleve, Anakin akkor már képzett Jedi lovag volt, mi a frászért kellett volna neki újra átesni a padawanoknak szánt rtiuálén? Luke-ot sem hívta. Lehet, hogy Rey az első, aki ezzel a kaviccsal kapcsolatban átesett ezen az egész dolgon.

 

De komolyabbra fordítva a szót, korábban le lettem hurrogva, hogy micsoda belemagyarázás és túlbonyolítás az, hogy Rey esetleg nem rögtön került a Jakku-ra, hát ehhez képest az se sokkal gördülékenyebb teória, amit Rey és Luke viszonyáról vázoltál. ;)

Mármint mire gondolsz, mert én semmilyen viszonyt nem vázoltam igazából. Feldobtam pár lehetőséget, de ezek között én csak egyet tartok valószínűnek, az meg egyszerű, mint a faék: Rey feladata, hogy meglelje Luke-ot. Pont. Ezt viszont nem nevezném különösebben viszonynak. Az majd később jöhet, mint mester és padawan.

 

Ebben igazad van. Adódik a kérdés, hogy az előbb bemutatott elméleted hogyan lehetne könnyedebben és ügyesebben tálalni a nézőknek? Mert egyáltalán nem megalapozatlan, amiket írtál, de egyszerűnek vagy pár lépésben világosan kibonthatónak nem mondanám. Főképp, hogy mindezek mellett még nem ártana hozzácsapni azt is, hogy akkor kik is Rey szülei valójában (ha van neki egyáltalán), mi lett velük és mitől a nagyfokú Erőérzékenység. Vagy hagyhatják ezt is a jótékony homályban, elvégre nem kell mindenre választ kapni, de akkor meg miért lenne fontos annyira töviről hegyire bemutatni a szitut, ha Luke lenne az apa? :)

Pontosan! Az én teóriámban magasról le van csokizva, hogy kik voltak Rey szülei. Lehetnek ex-Jedik, akik a Renektől féltve a kislányt elbújtatták, aztán megdöglöttek, vagy két köcsög, aki tartozott Pluttnak, és eladták a lányukat törlesztés gyanánt. Nem kell velük foglalkozni, teljesen lényegtelen figurák a sztori szempontjából. Majd egy képregény vagy könyv leránthatja a leplet róluk és kacifántos életükről, ami Plutt kezébe taszította szegény kislányt. Az a rész, ami Rey számára fontos a történetükből, már megoldódott: Rey rátalált az útjára, elengedte a múltját, és itt az új családja, a Skywalkerek. Ha névlegesen még nem, de jelképesen ő már Skywalker. Az én valóban megalapozatlan, de a történetbe, a Star Wars szellemiségébe ennek ellenére passzoló elméletemben. Nem állítom, hogy ez lesz, lehet az is, hogy ő Luke klónja, vagy Palpatine reinkarnációja, vagy Darth Maul, aki átoperáltatta magát és egy neuralizálóval kipucolta az agyát, hogy így rejtőzzön el Darth Sidious elől.

Az Erőben való ereje meg nekem nem rejtély. Szerintem ez egy olyan elem, aminek feleslegesen kerítetek baromi nagy feneket. Nem ez az első eset, hogy egy képzetlent láttunk hihetetlen dolgokat művelni az Erővel. Ismétlem: rodi csecsemő, aki játékokat lebegtet. Ezra, aki úgy falhoz vágta Kallust, hogy csak úgy nyekkent, előtte meg kétszer is akkorát ugrott, hogy abból az említett ügynök egyből levette, hogy Jedi, Kanan meg azt, hogy Erőérzékeny. A holokron kinyitásáról - Ezra azt se tudta, mi a fütyfürütty az a holokron, mégis simán kinyitotta, anélkül, hogy foglalkozott volna vele -, Kanan fénykardjának megérzéséről nem is beszélve. És mindezek mellett semmi jele annak, hogy Ezra szülei Erőérzékenyek lettek volna. De jöhetünk azzal is, hogy Anakin simán fogatversenyzett úgy, hogy folyamatosan a jövőt kukkolta, vagy azzal, hogy Leia még csak azt sem tudta magáról, hogy Erőérzékeny, mégis lazán, hajszálpontosan lokalizálja a kilométerekre lévő Luke-ot.

Szóval szerintem egy lényegtelen elemnek van túl nagy jelentőség tulajdonítva. Pár évvel ezelőtt még fura lett volna, ahogy fura volt Ezránál, de az ifjú Bridger óta az, ami Rey-jel esett meg csak egy újabb ébredés az Erőben. Maximum ennyi lehet a jelentősége.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon nehéz elmesélni úgy egy sztorit, hogy a szereplők tisztában vannak a tényekkel, de azt nem kommunikálják le a hallgató felé.

Jah, és nem is kell messzire menni egy ilyen lekommunikálós és bénácska párbeszédért, az ep7-ben van rá példa: az a jelenet, amikor Leia és Han megbeszéli, miért is küldték a srácot Luke-hoz tanulni. Szerintem az totálisan csak a nézőknek szólt, és sajnos nem sikerült túl jóra. Szóval valóban nehéz megoldani a hasonló szituációkat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az, hogy Luke talált egy naplót, az kánon, de az, hogy mi volt benne, az már baromira nem, amíg nem mondja el egy szereplő vagy nem olvashatunk bele mi magunk. A megfogalmazásodból ítélve a napló tartalma csupán a te feltételezésed. Én meg azt mondom, hogy a tökéletes jawa juice receptje volt benne. Ez sem lesz jobban kánon. ;)

 

Igen valóban feltételezés azért is használtam a "lehet" szócskát. Megeshet, hogy semmi tanítás nincs benne, egy biztos Luke elindult Jedi templomokat keresni, miután olvasta, bár lehet azokban is csak koktél recepteket talál majd, de ez itt már nagyon OFF

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon nehéz elmesélni úgy egy sztorit, hogy a szereplők tisztában vannak a tényekkel, de azt nem kommunikálják le a hallgató felé.

Jah, és nem is kell messzire menni egy ilyen lekommunikálós és bénácska párbeszédért, az ep7-ben van rá példa: az a jelenet, amikor Leia és Han megbeszéli, miért is küldték a srácot Luke-hoz tanulni. Szerintem az totálisan csak a nézőknek szólt, és sajnos nem sikerült túl jóra. Szóval valóban nehéz megoldani a hasonló szituációkat.

A beidézett jelenetben épp az ellenkezője történik: lekommunikálják. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ebben igazad van. Adódik a kérdés, hogy az előbb bemutatott elméleted hogyan lehetne könnyedebben és ügyesebben tálalni a nézőknek? Mert egyáltalán nem megalapozatlan, amiket írtál, de egyszerűnek vagy pár lépésben világosan kibonthatónak nem mondanám. Főképp, hogy mindezek mellett még nem ártana hozzácsapni azt is, hogy akkor kik is Rey szülei valójában (ha van neki egyáltalán), mi lett velük és mitől a nagyfokú Erőérzékenység. Vagy hagyhatják ezt is a jótékony homályban, elvégre nem kell mindenre választ kapni, de akkor meg miért lenne fontos annyira töviről hegyire bemutatni a szitut, ha Luke lenne az apa? :)

Dzséjt válasza mellé én még azt tenném hozzá, hogy pont azért lenne nagyszerű megoldás Rey származását homályban hagyni, vagy csak minimálisan feltárni, mert ezzel akkor nem sokat kell foglalkozni, mehet a műsoridő a jelen eseményeire, és a továbbiakban a karakter jövőjére lehet koncentrálni a múltja helyett. Míg ha hipp-hopp kiderülne, hogy Luke lánya, akkor azt elég nehéz lenne frappánsan elmesélni úgy, hogy meggyőző és ugyanakkor ne erőltetett legyen, és ráadásul ne erről szóljon jelentős részben a film.

 

Részemről én azt preferálnom, hogy legyen jól megoldva, akármelyik verzió is lesz - viszont a lenti eszmecserék alapján is most számomra úgy tűnik, hogy nehezebb értelmesen megoldani azt, hogy Luke legyen az apja, mint a homály verziót.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy ha csak az OT-t nézzük Luke háttere és szülei sincsenek sokkal jobban bemutatva, mint Rey-é lennének, ha ő Luke lánya. Mert mit tudunk Luke-ról EP4 végére? Azt, hogy a nagybátyja és nagynénje nevelte fel(meghaltak), apja régen Jedi volt, de már meghalt, anyja szintén tehát most nincs senki élő vérrokona. Reyről: felnőtt a Jakkun egyedül ahol valaki(k) otthagyták élő vérrokonai nem ismertek.

Luke-ról EP 5 végére megtudjuk, hogy az apukája él, Sith lovag és ő irtotta ki a Jediket. Az anyjáról semmit.

Ha Reyről kiderülne, hogy Luke lánya akkor annyi tudnánk róla, hogy az apukája Jedi aki megpróbálta feléleszteni a Rendet, de elbukott. Az anyjáról semmit

 

Ha az anno oké volt akkor most miért nem lehetne az?

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mutasd már meg nekem, hogy melyik filmben vagy TCW epizódban van, hogy Anakint hívta a kavics? Eddig csak arra vannak bizonyítékok, hogy az első kard kristályát kell rituálisan megszerezni, a második kardba akár a Jedi Templom polcáról is levehetik azt - eleve, Anakin akkor már képzett Jedi lovag volt, mi a frászért kellett volna neki újra átesni a padawanoknak szánt rtiuálén?

Nem azt mondom, hogy ugyanolyan rituálén esett át, de elég illúzióromboló lenne, ha amúgy a többi kristálynak semmi spirituális háttere nem lenne. A legelsőnél el lehet túlozva a dolog és egy ilyen tanmesével egybekötött kihívás és kaland köntösbe lehet bujtatva az egész, de szerintem ez fontos dolgot jelképez. Méghozzá azt, hogy nem totálisan közömbös a kristály a használójának, és ez általánosan így van. Aztán lehet, hogy mégse, de szerintem így lenne igazán értelme annak a mókának, amit a TCW-ben behoztak, ill. amit Ezra is követett a Rebels-ben.

 

Mármint mire gondolsz, mert én semmilyen viszonyt nem vázoltam igazából.

Azt írtad, hogy Rey-nek köze lehet Luke-hoz, csak a kapcsolat nem rokoni. Vagy pusztán annyi lenne a kapocs, hogy Rey-nek meg kell találnia Luke-ot, mert az Erő így akarja?

 

 

Az én teóriámban magasról le van csokizva, hogy kik voltak Rey szülei.

Az Erőben való ereje meg nekem nem rejtély. Szerintem ez egy olyan elem, aminek feleslegesen kerítetek baromi nagy feneket.

Szóval szerintem egy lényegtelen elemnek van túl nagy jelentőség tulajdonítva.

Értem. Az ilyeneket nyugodtan le lehet tojni, kit érdekel. Ahogy az is, hogy miként építette (volna) fel az új Jedi Rendet, miért és hogyan árulta el Ben, honnan és hogyan jöttek a Ren-ek, zajlott a mészárlás stb.. A teljes politikai és berendezkedési körtáncot szintén. Ellenben azt, hogy Luke pontosan mikor, kivel, hogyan, miért ismerkedett meg, házasodott össze, hoztak össze közös gyereket, váltak szét, hagyták Rey-t a Jakku-n, ezeket már részletekbe menően fel kell tárni. Elfogadom, hogy páran így gondoljátok, de nekem ez nem fekszik. ;)

 

Dzséjt válasza mellé én még azt tenném hozzá, hogy pont azért lenne nagyszerű megoldás Rey származását homályban hagyni, vagy csak minimálisan feltárni, mert ezzel akkor nem sokat kell foglalkozni, mehet a műsoridő a jelen eseményeire, és a továbbiakban a karakter jövőjére lehet koncentrálni a múltja helyett. Míg ha hipp-hopp kiderülne, hogy Luke lánya, akkor azt elég nehéz lenne frappánsan elmesélni úgy, hogy meggyőző és ugyanakkor ne erőltetett legyen, és ráadásul ne erről szóljon jelentős részben a film.

Előző bekezdésben adott a felvetésem egyik része. A másik az, hogy ha ennyire jelentéktelen Rey eredete, akkor minek kellett a 7-ben titkolózni? Miért kellett úgy előadni, mintha komoly rejtély lenne a háttérben? Miért nem úgy kezelték már eleve, mint senkik gyermeke vagy árvája? Mert sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy Rey ne úgy lett volna bemutatva, mint akinek az eredete jelentős lenne és ne okkal fedné egyelőre homály.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy ha csak az OT-t nézzük Luke háttere és szülei sincsenek sokkal jobban bemutatva, mint Rey-é lennének, ha ő Luke lánya. Mert mit tudunk Luke-ról EP4 végére? Azt, hogy a nagybátyja és nagynénje nevelte fel(meghaltak), apja régen Jedi volt, de már meghalt, anyja szintén tehát most nincs senki élő vérrokona. Reyről: felnőtt a Jakkun egyedül ahol valaki(k) otthagyták élő vérrokonai nem ismertek.

Luke-ról EP 5 végére megtudjuk, hogy az apukája él, Sith lovag és ő irtotta ki a Jediket. Az anyjáról semmit.

Ha Reyről kiderülne, hogy Luke lánya akkor annyi tudnánk róla, hogy az apukája Jedi aki megpróbálta feléleszteni a Rendet, de elbukott. Az anyjáról semmit

 

Ha az anno oké volt akkor most miért nem lehetne az?

Talán azért, mert a Star Wars/Csillagok háborúja anno egyetlen filmnek indult (legalábbis a közönség így tudta), és egy átlag filmnél bevett szokás, hogy in medias res csöppenünk bele a történetbe. Nem is hiányzott senkinek sem a történet eleje, sem a vége. Én pl. kerek egésznek gondoltam, és nagy meglepetés volt, amikor megtudtam, hogy folytatják.

 

Most viszont egy történet közepén tartunk, ami már megy harminc valahány éve, és hat filmen, plusz két sorozaton van túl (bár Rebels még élő). Ha ilyen múlt mellett a titokzatos új főszereplőről kiderül, hogy a korábbi főszereplő valakije, akkor azzal muszáj kezdeni valamit, főleg úgy, hogy ennek a rokoni kapcsolatnak az utólagos bemutatásához nem ideálisak a körülmények.

 

 

Előző bekezdésben adott a felvetésem egyik része. A másik az, hogy ha ennyire jelentéktelen Rey eredete, akkor minek kellett a 7-ben titkolózni? Miért kellett úgy előadni, mintha komoly rejtély lenne a háttérben? Miért nem úgy kezelték már eleve, mint senkik gyermeke vagy árvája? Mert sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy Rey ne úgy lett volna bemutatva, mint akinek az eredete jelentős lenne és ne okkal fedné egyelőre homály.

Nagy hűhót nem csaptak Rey titokzatos háttere miatt, szimplán csak nem derült ki. Igazad van, lehet, hogy azért nem, mert eget rengető leleplezés vár ránk a következő filmben - de az is lehet, hogy azért, mert nincs jelentősége.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A kérdések jók, remélem a válaszaim is lesznek legalább ilyen jók. :)

Simán.

 

Ez is egy jó elképzelés, érdekes, és szépen felépített. Akár benne lehetnél az új SW stábban ötletgyárosként, jó kis történeteket lehetne készíteni ilyen ötletekből ,-)

 

Ettől függetlenül nekem valami azt súgja, hogy Rey nem egy "szerencsétlen kis utcagyerek, akit a hős lovag befogad apródnak és lovagot nevel belőle", de nem azért mert ne lehetne így megcsinálni, vagy mert nem lenne logikus hanem mert szerintem ez kevés lesz a Disneynek a Skywalker sagában főhősnek, olyan karakternek aki később a fény és a jedi rend örökösévé vállik.

 

Ha ezek teljesen új korszakot nyitnának, akkor simán beleférne, hogy a ST nagy megoldását ne egy Skywalker szállítsa, így viszont nálam sántítana a dolog.... Szóval én úgy látom, hogy vagy eddig voltunk "átverve" és igazából Kylo lesz a ST zászlóshajója, megtér majd és ő tölti be az adott szerepet, vagy pedig Rey, de akkor ő Skywalker lesz.

Szóról szóra ezt gondolom én is. De majd úgy is meglátjuk :-)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Előző bekezdésben adott a felvetésem egyik része. A másik az, hogy ha ennyire jelentéktelen Rey eredete, akkor minek kellett a 7-ben titkolózni? Miért kellett úgy előadni, mintha komoly rejtély lenne a háttérben? Miért nem úgy kezelték már eleve, mint senkik gyermeke vagy árvája? Mert sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy Rey ne úgy lett volna bemutatva, mint akinek az eredete jelentős lenne és ne okkal fedné egyelőre homály.

Ugyanezt akartam írni. Az egész EpVII szellemiségével menne szembe, ha nem derülne ki Rey származása. Lehetséges, hogy ez lesz, de kicsi esélyt látok rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jah, és nem is kell messzire menni egy ilyen lekommunikálós és bénácska párbeszédért, az ep7-ben van rá példa: az a jelenet, amikor Leia és Han megbeszéli, miért is küldték a srácot Luke-hoz tanulni. Szerintem az totálisan csak a nézőknek szólt, és sajnos nem sikerült túl jóra. Szóval valóban nehéz megoldani a hasonló szituációkat.

Hát ezt én nem igazán érzem annak. Ez nem éppen egy infó elrejtése okán létrejött hamiskás eszmecsere, amikor kínlódva nem mondják ki azt, amit a nézőnek nem szabadna tudnia. Azt sem érzem, hogy csak a nézőnek szólna.

 

Amúgy ha csak az OT-t nézzük Luke háttere és szülei sincsenek sokkal jobban bemutatva, mint Rey-é lennének, ha ő Luke lánya. Mert mit tudunk Luke-ról EP4 végére? Azt, hogy a nagybátyja és nagynénje nevelte fel(meghaltak), apja régen Jedi volt, de már meghalt, anyja szintén tehát most nincs senki élő vérrokona. Reyről: felnőtt a Jakkun egyedül ahol valaki(k) otthagyták élő vérrokonai nem ismertek.

Luke-ról EP 5 végére megtudjuk, hogy az apukája él, Sith lovag és ő irtotta ki a Jediket. Az anyjáról semmit.

Ha Reyről kiderülne, hogy Luke lánya akkor annyi tudnánk róla, hogy az apukája Jedi aki megpróbálta feléleszteni a Rendet, de elbukott. Az anyjáról semmit

 

Ha az anno oké volt akkor most miért nem lehetne az?

Ha neked az ep4-5-6-ból csak annyi jött le, hogy Luke Jedi, aki megpróbálta feléleszteni a rendet, de elbukott, akkor ott komoly gondok vannak. Luke egy három-négy rész óta építés alatt lévő karakter, az ep4-ben meg egy nulláról indított figura volt, mint mindenki más abban a filmben. Azért nem jó most, mert az ep4 előtt egy film sem volt, az ep7 előtt hat másik van, olyan szereplőkkel, akik benne voltak azokból legalább háromban. Nem mindegy. ;)

De ha kronológiai sorrendben nézed, akkor már jóóóóóóval többet tudsz Luke anyjáról és apjáról és nincs szükség magyarázkodásra, mert nincs családi lyuk a sztoriban. Itt viszont magyarázat nélkül egy szép nagy lik lenne.

 

Azt írtad, hogy Rey-nek köze lehet Luke-hoz, csak a kapcsolat nem rokoni. Vagy pusztán annyi lenne a kapocs, hogy Rey-nek meg kell találnia Luke-ot, mert az Erő így akarja?

Yep. Illetve, hogy a tanítványa legyen, ezáltal az új Jedi Rend első lovagja. Nem kell ide bonyolult apa-lánya vagy apád unokatestvérének az unokabátyjának a régi szobatársa kapocs. Lehet csupán ennyi: találja meg Luke-ot és segítsen a Jedi visszatérésében. Néha az egyszerűbb jobb. :)

 

Értem. Az ilyeneket nyugodtan le lehet tojni, kit érdekel. Ahogy az is, hogy miként építette (volna) fel az új Jedi Rendet, miért és hogyan árulta el Ben, honnan és hogyan jöttek a Ren-ek, zajlott a mészárlás stb.. A teljes politikai és berendezkedési körtáncot szintén. Ellenben azt, hogy Luke pontosan mikor, kivel, hogyan, miért ismerkedett meg, házasodott össze, hoztak össze közös gyereket, váltak szét, hagyták Rey-t a Jakku-n, ezeket már részletekbe menően fel kell tárni. Elfogadom, hogy páran így gondoljátok, de nekem ez nem fekszik. ;)

Én ezt a kirohanást speciel nem értem. Miért nekem írsz olyat, mint a kiemelt részben van, amikor én amellett kardoskodom, hogy erre nincs szükség. Az aláhúzott rész meg azért vicces, mert eddig is azon a véleményen voltam, hogy az ep7 történetében ezek nem játszottak fontos szerepet, ezért nem gáz, hogy kihagyták őket. Később még ráérnek vele foglalkozni az ep8-9-ben.

 

A másik az, hogy ha ennyire jelentéktelen Rey eredete, akkor minek kellett a 7-ben titkolózni? Miért kellett úgy előadni, mintha komoly rejtély lenne a háttérben? Miért nem úgy kezelték már eleve, mint senkik gyermeke vagy árvája? Mert sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy Rey ne úgy lett volna bemutatva, mint akinek az eredete jelentős lenne és ne okkal fedné egyelőre homály.

Te olvasod, amiket írok, vagy csak átfutod? Elég jól kifejtettem a kérdésre a lehetséges választ. Azért van úgy előadva, mert az, komoly rejtély, ami fontos a karakter fejlődése szempontjából. De amint Maz előadja neki, hogy ne a múltat lesse, mert akire vár, az úgyse tolja vissza a pofáját, inkább nézzen előre és keresse meg Luke-ot, máris senki sem foglalkozik ezzel a rejtéllyel. Plusz, pont ebben a mondatban van markánsan külön személyként kezelve Luke és Rey rokonai.

 

Ettől függetlenül nekem valami azt súgja, hogy Rey nem egy "szerencsétlen kis utcagyerek, akit a hős lovag befogad apródnak és lovagot nevel belőle", de nem azért mert ne lehetne így megcsinálni, vagy mert nem lenne logikus hanem mert szerintem ez kevés lesz a Disneynek a Skywalker sagában főhősnek, olyan karakternek aki később a fény és a jedi rend örökösévé vállik.

Attól függetlenül, hogy szerintem is simán lehetséges, amit írsz, lenne egy felvetésem: mi van, ha az új alkotóstáb már nem Skywalker Sagaként gondol a filmekre? Ahány ember, annyi értelmezés. Lucas szűken értelmezte a történetet a Skywalkerekre, de könnyen lehet, hogy a Lucasfilm jelenlegi alkotói már sokkal tágabban értelmezik, és így elég nekik Luke Skywalker, Leia Organa és Ben Solo, nem kell még egy negyedik, rejtélyes tag is. Mert azt azért nem jelenthetjük ki, hogy a Skywalkereknek még mindig nincs szerepe a történetben, hiszen az egész ep7 arra épül, hogy Luke-ot kajtatják, a sztorit az indítja el, hogy Leia elküldi Poe-t, és a tragédiát az szolgáltatja, hogy Kylo megöli az apját (és nem feledhetjük, hogy ekkor már Han is a Skywalker-család tagja). A kiinduló pont, a cselekmény vezérfonala, a tetőpont, a végeredmény, a történet szinte összes sarokpontja a Skywalker-család egyik tagjához kötődik, Rey pedig flippergolyó módjára pattog közöttük.

 

Ugyanezt akartam írni. Az egész EpVII szellemiségével menne szembe, ha nem derülne ki Rey származása. Lehetséges, hogy ez lesz, de kicsi esélyt látok rá.

Kiderülhet, végül is lehet e köré még sztorit írni, csak annak már nem valószínű, hogy nagy szerepe lesz. Nem hiszem - nagyon remélem -, hogy lesz még egy "én vagyok az apád" momentum. Az a fantáziátlanság és pofátlanság netovábbja lenne. Plusz értelmetlen, hiszen, ha Rey egy évig lóg együtt Luke-kal, miért ne mondaná el neki? Erre szerintem Bomarr nagyon jól rávilágított, és nekem ez megadta a végső meggyőződést arra, hogy nincs köztük apa-lánya kapcsolat.

Viszont érdekes sztori lenne abból, ha Rey szülei tényleg mondjuk adósság fejében adták el kvázi rabszolgának.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én ezt a kirohanást speciel nem értem. Miért nekem írsz olyat, mint a kiemelt részben van, amikor én amellett kardoskodom, hogy erre nincs szükség. Az aláhúzott rész meg azért vicces, mert eddig is azon a véleményen voltam, hogy az ep7 történetében ezek nem játszottak fontos szerepet, ezért nem gáz, hogy kihagyták őket.

Nem csak Neked írom ezeket, csak nem akarok mindig tucatnyi hozzászólást beidézni. :) Amúgy azért írtam, mert amikor feltettük, hogy Luke Rey apja, akkor a legtöbben azért vétózták volna meg, mert hogyan derülnek ki azok, amiket a kiemelt részben is írtam. Ha jól rémlik, akkor egyébként Te sem voltál kivétel ilyen téren. ;)

Az aláhúzott részt pedig pontosan ezért is emeltem ki, mert mindig is azt mondtad, hogy ezeknek nincs jelentőségük. ;) Noha szerintem meg vannak annyira fontosak, mint a Luke esetleges családja körüli dolgok. Ennyi erővel felesleges volt a PT-ba betenni a Jedi Rend felszámolását, a Köztársaság bukását, Palpatine mesterkedéseit, Anakin átállását és áruláshoz vezető útját stb., elég lett volna ha látjuk hogyan alakulnak a dolgok Padmé-val. A többire meg utaltak volna így vagy úgy, ahogyan tették ezt a 7 esetében is. Arra meg már most mérget veszek, hogy a 8-9-ben se fognak a 6 és 7 közti említett eseményekről részletesebb infókat adni, max. utalások szintjén megemlítenek pár dolgot.

 

Te olvasod, amiket írok, vagy csak átfutod? Elég jól kifejtettem a kérdésre a lehetséges választ. Azért van úgy előadva, mert az, komoly rejtély, ami fontos a karakter fejlődése szempontjából.

Olvasom, persze. Nem arra gondoltam, hogy Rey-nek vagy bármelyik karakternek miért fontos vagy komoly rejtély a származása, hanem nekünk nézőknek miért az? Nekünk már rég ellőhették volna, hogy Rey valójában egy névtelen senki, vagy legalábbis lényegtelen az eredete, a mi szempontunkból lényegtelen. Neki nem az, de ezt akkor is tudtuk volna, ha előttünk nem titkolóznak.

 

Abban amúgy igazad lehet, hogy másképp értelmezhetik a Saga-t, és így nem lenne fontos, hogy a végső megoldás kulcsát szállító figura Skywalker legyen. Az már egy más kérdés, hogy szükség van-e ilyen szemléletváltásra, de ez ízlésfüggő. Az is egy lehetőség, hogy végül Kylo vagy valamelyik öreg (közülük Luke a legesélyesebb) kap a vártnál komolyabb szerepet és ők hozzák el a nagy zárást. Nekem ez kevésbé jönne be, de ez megint egyéni megítélés kérdése.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem csak Neked írom ezeket, csak nem akarok mindig tucatnyi hozzászólást beidézni. :) Amúgy azért írtam, mert amikor feltettük, hogy Luke Rey apja, akkor a legtöbben azért vétózták volna meg, mert hogyan derülnek ki azok, amiket a kiemelt részben is írtam. Ha jól rémlik, akkor egyébként Te sem voltál kivétel ilyen téren. ;)

Az aláhúzott részt pedig pontosan ezért is emeltem ki, mert mindig is azt mondtad, hogy ezeknek nincs jelentőségük. ;) Noha szerintem meg vannak annyira fontosak, mint a Luke esetleges családja körüli dolgok. Ennyi erővel felesleges volt a PT-ba betenni a Jedi Rend felszámolását, a Köztársaság bukását, Palpatine mesterkedéseit, Anakin átállását és áruláshoz vezető útját stb., elég lett volna ha látjuk hogyan alakulnak a dolgok Padmé-val. A többire meg utaltak volna így vagy úgy, ahogyan tették ezt a 7 esetében is. Arra meg már most mérget veszek, hogy a 8-9-ben se fognak a 6 és 7 közti említett eseményekről részletesebb infókat adni, max. utalások szintjén megemlítenek pár dolgot.

Ja, így már értem, mit nem értesz. Van különbség a sztori szempontjából jelentéktelen háttérinfók és a sztori kulcspontjai között. Hülye példákat hoztál, ebből is látszik, hogy te mindent összemosol, a történethez nem kapcsolódó, legapróbb, legjelentéktelenebb információ is ugyanolyan fontosnak tartod, mint a történet kulcsmomentumait. Palpatine ármánykodása az ep1-2-3 történetének kulcsmomentumai, az, hogy milyen politikai adok-kapok megy, nem kulcsrésze az ep7-nek. Ne a fontos dolgokhoz hasonlítsd a jelentékteleneket. Ha már hasonlítgatni akarsz, ezekhez hasonlítsd: csak utalás szintjén tudtuk meg az ep2-ből, hogyan készültek a klónok. Még utalás szintjén sem tudtuk meg a filmekből - se a TCW-ből -, hogy ki törölte ki Kaminót a Jedi Archívumból. Még utalás szintjén sem tudjuk meg a filmekből, hogyan működnek a Jedi szellemek. Stb. Ezek a történet szempontjából marhára nem érdekes, jelentéktelen infók. Egy mellékmű foglalkozhat vele, de egy véges idővel bíró filmben nagyon amatőr olyanokkal foglalkozni, amik a sztori szempontjából irrelevánsak. Ezek a rajongók lelkét simogatják, de a cselekmény előremozdításához feleslegesek. Ez tény. Higgy nekem, van némi tapasztalatom történetírásban.

Ahogy az is tény egy történet megírásában, elmesélésben, hogy a legfontosabb eleme a karakterek, a legkevésbé fontos pedig a háttér, a világ. Karakter nélkülük nincs történeted, nincs cselekményed, nincs semmid. Legfeljebb egy ötleted. Ők mesélik el a történetet, ők mozgatják a cselekményt. Őket kell eladni, hogy ők aztán eladhassák a történetet. Ezért kell a karakterekről jól, hitelesen megadni minden szükséges információt. És légy erős, az, hogy Luke Skywalkernek hogyan született látszólag a semmiből egy lánya, elég fontos információ ahhoz, hogy a karaktert eladd a nézőnek, hogy aztán ő eladhassa a történetet.

Amit te fontosnak vélsz, az a te rajongói vágyaid - ezzel nincs baj, csak ne mossuk össze azzal, hogyan kell történetet kreálni. Annak semmi köze a rajongói vágyálmokhoz - éppen ezért tud baj lenni, ha egy rajongó készít egy franchise-hoz filmet, és ez alól sajnos az ep7 sem kivétel. Nagyon látszik rajta, hogy Abrams rajongója az ep4-nek. Annyi a szerencse, hogy mondjuk a Strauss-fivérekkel (Aliens vs. Predator - Requiem) vagy Stuart Bairddel (Star Trek: Nemesis) ellentétben ő jó sztorit, remek karaktereket és több újdonságot is bele tudott pakolni a nagy költségvetésű fan-filmjébe, így az eladható lett jó mozifilmként is.

 

Olvasom, persze. Nem arra gondoltam, hogy Rey-nek vagy bármelyik karakternek miért fontos vagy komoly rejtély a származása, hanem nekünk nézőknek miért az? Nekünk már rég ellőhették volna, hogy Rey valójában egy névtelen senki, vagy legalábbis lényegtelen az eredete, a mi szempontunkból lényegtelen. Neki nem az, de ezt akkor is tudtuk volna, ha előttünk nem titkolóznak.

De ezt hogyan kommunikálod le a nézőnek? Han odafordul a kamerához és kiszól nekünk nézőknek, hogy Rey egy névtelen senki? Vagy olyan karakterek, akik nem is ismerték Rey-t eleddig, elkezdik egymás közt kitárgyalni a múltját? Hogyan képzeled el ennek tisztázását úgy, hogy az ne a nézőknek történő kiszólás legyen és a karakterek is hitelesen, minden kétséget kizáróan adják át?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondanék egy meredeket, hadd induljon el róla a vita:

 

Mi van, ha Rey Han és Leia gyermeke, de erről senki sem tud, se Han, se Kylo, csak Leia egyedül. Egy eltitkolt gyermek, akit vagy Leia vagy Luke hagyott a Jakkun. Ez az elmélet alátámasztaná, miért ölelgeti annyira Leia Rey-t, és miért egészítik ki egymás mondatait Hannal. És eléggé érdekes lenne egy Kylo-Rey testvérharc. Ráadásul így Rey Skywalker is lenne anyai ágon. Persze ez csak egy kósza gondolat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kiderülhet, végül is lehet e köré még sztorit írni, csak annak már nem valószínű, hogy nagy szerepe lesz. Nem hiszem - nagyon remélem -, hogy lesz még egy "én vagyok az apád" momentum. Az a fantáziátlanság és pofátlanság netovábbja lenne. Plusz értelmetlen, hiszen, ha Rey egy évig lóg együtt Luke-kal, miért ne mondaná el neki? Erre szerintem Bomarr nagyon jól rávilágított, és nekem ez megadta a végső meggyőződést arra, hogy nincs köztük apa-lánya kapcsolat.

Viszont érdekes sztori lenne abból, ha Rey szülei tényleg mondjuk adósság fejében adták el kvázi rabszolgának.

Erre írtam én azt, hogy indulhat úgy a film, hogy Rey már réges rég tudja (1 éve), hogy Luke az apja, míg a nézők a film közben jönnek rá. Ha külön teszik le a kezdőhelyükre a karaktereket, még a párbeszédek miatt sem kell aggódni - amiben amúgy igazad volt, hogy körülményes tud lenni. Így Rey sem on screen szembesülne azzal, hogy ő Luke lánya (én vagyok az apád #2 kilőve), viszont a nézők számára meg üthetne, és nem lenne suta az 1 éves kihagyás miatt sem a dolog (Bomarr).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja, így már értem, mit nem értesz. Van különbség a sztori szempontjából jelentéktelen háttérinfók és a sztori kulcspontjai között. Hülye példákat hoztál, ebből is látszik, hogy te mindent összemosol, a történethez nem kapcsolódó, legapróbb, legjelentéktelenebb információ is ugyanolyan fontosnak tartod, mint a történet kulcsmomentumait.

Ja, értem. Szóval az a történethez nem kapcsolódó, apró, jelentéktelen motívum, hogy a semmiből egy ismeretlen területen kiépült az Első Rend, amivel az Ellenállásnak kell felvennie a harcot. Annak az Ellenállásnak, amiben azok a figurák vannak, akik anno még a Birodalommal szemben voltak ellenállók. :D Elvégre csak az egész OT szólt arról (a karakterek sorsa mellett), hogy a gonosz Birodalmat el kell pusztítani és ezt a végén meg is ünneplik. Ezek után totálisan részletkérdés, hogy az Ep.7-re hogyan jutunk el kb. ugyanoda, hogy van egy Birodalom más néven és máshol, amivel egy maréknyi ellenállónak kell felvennie a harcot.

Ugyanilyen margóra se való felesleg, hogy az utolsó jedi hogyan akarta kiépíteni az új Jedi Rendet, mi lett a veszte és hogyan árulta el az egyik tanítványa. Aki mellesleg Leia és Han fia, akiknek a viszonyuk emiatt megromlott és már egymásra se tudnak nézni úgy, hogy az ne legyen totálisan kínos. Végül is nem erről a trióról szólt az OT, így kit érdekelnek Luke bukásának körülményei, vagy épp Leia és Han kapcsolata az árulóvá lett gyerekükkel együtt. Majd kapunk rá pár utalást a 8-9-ben, ha kapunk. :) Tényleg legalább ilyen fontos lett volna megtudni, hogy vajon ki törölhette Kamino-t a Jedi Archívumból.

 

De ezt hogyan kommunikálod le a nézőnek? Han odafordul a kamerához és kiszól nekünk nézőknek, hogy Rey egy névtelen senki? Vagy olyan karakterek, akik nem is ismerték Rey-t eleddig, elkezdik egymás közt kitárgyalni a múltját?

Nem, nem így képzelem el. De mondjuk az már egy hatalmas segítség lenne, ha nem úgy nézne kb. az összes szereplő Rey-re és beszélnének úgy róla, mintha csak szegény lány nem tudna semmit a múltjáról. Kicsit kevesebb olyan jelenetkellett volna, ami azt sejteti, hogy Rey eredete igenis a nézőknek is fontos kell legyen, nem pedig csak neki. ;)

 

Mi van, ha Rey Han és Leia gyermeke, de erről senki sem tud, se Han, se Kylo, csak Leia egyedül. Egy eltitkolt gyermek, akit vagy Leia vagy Luke hagyott a Jakkun.

Csak Leia tud róla, de akár Luke hagyja a Jakku-n? Elvileg Leia és Han Kylo árulásakor mentek szét, de akkor Rey már élt. Vagy Leia úgy hordott ki és szült egy gyereket, hogy azt a férje nem vette észre? Meg miért titkolta volna el Leia, hogy van egy másik közös gyerekük is? Ennek max. akkor lenne értelme, ha a gyerek nem Han-tól lenne, de az aztán rendesen betenné a kaput Leia karakterének és a SW szellemiségének. :D

 

Erre írtam én azt, hogy indulhat úgy a film, hogy Rey már réges rég tudja (1 éve), hogy Luke az apja, míg a nézők a film közben jönnek rá. Ha külön teszik le a kezdőhelyükre a karaktereket, még a párbeszédek miatt sem kell aggódni - amiben amúgy igazad volt, hogy körülményes tud lenni. Így Rey sem on screen szembesülne azzal, hogy ő Luke lánya (én vagyok az apád #2 kilőve), viszont a nézők számára meg üthetne, és nem lenne suta az 1 éves kihagyás miatt sem a dolog (Bomarr).

Furcsa megoldás lenne, de éppenséggel beleférhet. Láttunk már furcsa dolgokat a SW berkein belül is, ügyesen megvalósítva ez se lenne ördögtől való. Gyakorlatilag Kylo-ról is hasonló elven derült ki, hogy kik a szülei. Mondjuk tényleg jól kell képernyőre vinni a szitut, mert valamilyen formában szinte tuti copy-szagú lesz. Elvégre volt már korábban rabszolgagyerek, volt már az Erő nemzette gyerek, örökbefogadott gyerek, volt már egy "én vagyok az apád" fordulat, volt már egy "van egy testvéred" is, Kylo-nál a sztoriba ágyazva derült ki, amit amúgy a legtöbben a karakterek közül amúgy tudtak stb.. :)

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha neked az ep4-5-6-ból csak annyi jött le, hogy Luke Jedi, aki megpróbálta feléleszteni a rendet, de elbukott, akkor ott komoly gondok vannak. Luke egy három-négy rész óta építés alatt lévő karakter, az ep4-ben meg egy nulláról indított figura volt, mint mindenki más abban a filmben. Azért nem jó most, mert az ep4 előtt egy film sem volt, az ep7 előtt hat másik van, olyan szereplőkkel, akik benne voltak azokból legalább háromban. Nem mindegy. ;)

De ha kronológiai sorrendben nézed, akkor már jóóóóóóval többet tudsz Luke anyjáról és apjáról és nincs szükség magyarázkodásra, mert nincs családi lyuk a sztoriban. Itt viszont magyarázat nélkül egy szép nagy lik lenne.

 

 

Nyilván több jön le Luke-ról 4-5-6 alatt, de én csak az EP 7-ben megismert infókat vettem ott figyelembe mivel azt hasonlítottam össze mit tudunk Reyről az EP 7 alapján azzal mit tudunk Luke-ról az EP 4 alapján. Írtátok Pildivel, hogy Reynél már azért nem jó ami Luke-nál volt, mert vannak az előtte lévő filmek amik ugye építgetik a karaktereket, meg leközölnek egy csomó infót róluk. Ez OK és a Star Wars is egy nagy egységes történet, de ugyanakkor mégis csak trilógiákból áll és az én olvasatomban a trilógia az egy olyan dolog ami önállóan is meg áll illetve meg kell állnia a lábán.

 

Ha meg a kronológiai sorrendet nézzük akkor az idők kezdetéig is visszamehetünk, mert pl. Obi-Wan szüleiről nem tudunk semmit, holott egy meghatározó szereplője a PT-nek.

 

Attól függetlenül, hogy szerintem is simán lehetséges, amit írsz, lenne egy felvetésem: mi van, ha az új alkotóstáb már nem Skywalker Sagaként gondol a filmekre? Ahány ember, annyi értelmezés. Lucas szűken értelmezte a történetet a Skywalkerekre, de könnyen lehet, hogy a Lucasfilm jelenlegi alkotói már sokkal tágabban értelmezik, és így elég nekik Luke Skywalker, Leia Organa és Ben Solo, nem kell még egy negyedik, rejtélyes tag is.

 

De ha nem kell nekik egy rejtélyes tag akkor, Rey miért lett mégis Reytélyes? :)

 

Mondanék egy meredeket, hadd induljon el róla a vita:

 

Mi van, ha Rey Han és Leia gyermeke, de erről senki sem tud, se Han, se Kylo, csak Leia egyedül. Egy eltitkolt gyermek, akit vagy Leia vagy Luke hagyott a Jakkun. Ez az elmélet alátámasztaná, miért ölelgeti annyira Leia Rey-t, és miért egészítik ki egymás mondatait Hannal. És eléggé érdekes lenne egy Kylo-Rey testvérharc. Ráadásul így Rey Skywalker is lenne anyai ágon. Persze ez csak egy kósza gondolat.

 

Ha az karakter idegen Luke-tól, hogy gyereke van, szerintem meg Leia-tól az, hogy eltitkolná az apja elől.

Szerkesztve: - Darth Cupsy
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ja, értem. Szóval az a történethez nem kapcsolódó, apró, jelentéktelen motívum, hogy a semmiből egy ismeretlen területen kiépült az Első Rend, amivel az Ellenállásnak kell felvennie a harcot. Annak az Ellenállásnak, amiben azok a figurák vannak, akik anno még a Birodalommal szemben voltak ellenállók. :D Elvégre csak az egész OT szólt arról (a karakterek sorsa mellett), hogy a gonosz Birodalmat el kell pusztítani és ezt a végén meg is ünneplik. Ezek után totálisan részletkérdés, hogy az Ep.7-re hogyan jutunk el kb. ugyanoda, hogy van egy Birodalom más néven és máshol, amivel egy maréknyi ellenállónak kell felvennie a harcot.

Ugyanilyen margóra se való felesleg, hogy az utolsó jedi hogyan akarta kiépíteni az új Jedi Rendet, mi lett a veszte és hogyan árulta el az egyik tanítványa. Aki mellesleg Leia és Han fia, akiknek a viszonyuk emiatt megromlott és már egymásra se tudnak nézni úgy, hogy az ne legyen totálisan kínos. Végül is nem erről a trióról szólt az OT, így kit érdekelnek Luke bukásának körülményei, vagy épp Leia és Han kapcsolata az árulóvá lett gyerekükkel együtt. Majd kapunk rá pár utalást a 8-9-ben, ha kapunk. :) Tényleg legalább ilyen fontos lett volna megtudni, hogy vajon ki törölhette Kamino-t a Jedi Archívumból.

A filmben elmesélt történet szempontjából 100%-osan az. Mert a film nem erről szól. A film nem arról szól, hogyan született az Első Rend, nem arról, hogy milyen kacifántos úton jutottak el az Ellenállás résztvevői a filmben látott pontig. Azért sem ők a főszereplők, azért is nem ezek a szervezetek vannak a középpontban. Mondok egy meredeket, de valósat: még a Csillagpusztító is csak egy mellékes, lényegtelen elem (ellenben az első két Halálcsillaggal). A film története arról szól, hogyan emelkedik fel Rey, hogyan oldja meg a dilemmáját Kylo, hogyan vált oldalt Finn, és hogyan kerül elő Luke Skywalker. Az Ellenállás, az Első Rend, a Csillagpusztító, az új Köztársaság, ezek csak a körítés. A sallang, amiből franchise-t lehet készíteni, amikkel el lehet hitetni, hogy ez egy működő világ, de csak ennyi. A történet szempontjából az ep7-ben nem lényegesek.

 

Nem, nem így képzelem el. De mondjuk az már egy hatalmas segítség lenne, ha nem úgy nézne kb. az összes szereplő Rey-re és beszélnének úgy róla, mintha csak szegény lány nem tudna semmit a múltjáról. Kicsit kevesebb olyan jelenetkellett volna, ami azt sejteti, hogy Rey eredete igenis a nézőknek is fontos kell legyen, nem pedig csak neki. ;)

Mert ezek a jelenetek egymást érik a filmben...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És az apuci Han Solo, amint a fiának könyörög, hogy "Gyere haza, mert hiányzol."? Az nem karakteridegen? :facepalm:

Nyilván elég karakteridegen mondjuk az Ep.4-es csavargóhoz képest, de Han komoly jellemfejlődésen ment keresztül az OT-ban. Leia-val szerették egymást és gyerekük is lett, aki miatt aztán elváltak útjaik, de még látványosan éreznek egymást iránt komolyabb érzelmeket. Leia megkéri Han-t, hogy vigye haza a fiút, ő pedig megteszi ami tőle telik, valószínűleg legalább annyira Leia-ért, mint Ben-ért. Amúgy meg nem tudjuk, hogy jóval régebben milyen volt a csládi életük, miért ne szerethette volna anno a fiát, miért ne hiányolhatnák? Azért emögött nemes dolgok húzódnak meg.

 

Ezzel szemben az egy nagyon necces húzás lenne Leia-tól, hogy eltitkolja egy gyereküket, főképp hogy nem látom az esetleges okát. Ugyan mi olyat tehetett Han, ami miatt ne tudhatta volna az igazat? Ha meg még együtt voltak akkortájt, akkor meg egyenesen lehetetlen is lett volna. De amúgy is, Leia fontos pozíciót tölthetett be a Köztársaságban, majd az Ellenállásban még inkább. Egy nő hogyan titkolja végig a terhességét és a szülését? Na meg ha Ben csak Rey születése után követte el az árulást, akkor előtte ő se tudott az anyja terhességéről? Ez legalább ötször annyi buktatót tartogat és kérdést vet fel, mintha Luke lánya lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy nő hogyan titkolja végig a terhességét és a szülését?

Padmé Amidala. Mond ez a név valamit? :) Egyébként én arra gondoltam, hogy akkortájt lett terhes, amikor Ben átállt a Sötét Oldalra. És nem akarta, hogy a lánnyal is ez történjen, ezért rejtette el/vagy rejtette el Luke-kal. Mondom, ez csak egy kósza gondolat, de akkor is gyanús, hogy ennyire egy hullámhosszon voltak Han-nal. Majd meglátjuk :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tök érdekes azt olvasni, hogy annak a ténynek, hogy amikor valaki valakinek címezve felteszi a kérdést a filmben, hogy "Ki ez a lány?", "Miféle lány?" és a többi, talán még egyszer megkérdezi valaki, de nem is ez a lényeg, akkor hopp, elvágják a jelenetet, és igazából az általános vélekedés az, hogy hát azt mondják el, amit eddig láttunk és nem kell a filmbe maga a dialógus. Nekem pedig (legfőképp persze mikor Maz kérdezi Han-t) az volt az érzésem első megtekintésre, hogy itt van a kutya elásva. Vagy pedig rosszul vannak felépítve ezek a jelenetek, mert túl erősen ide futnak ki (számomra). Vagy én vagyok így rácsavarodva a témára, nem tudom. Mindenesetre egyszer elintézhették volna annyival a kérdéses jeleneteket, hogy "Ááá, senki, most futottunk össze, de most ez nem lényeg", és akkor én itt nem gorcsölnék rá erre. :lol: Persze, értem azt is, amit Dzséjt írt, hogy a fénykard megtalálása után már nem foglalkozik a film a múlttal és csak eddig volt az egésznek jelentősége (és ettől még beleférne, hogy Han elintézze annyival a kérdést, hogy "tényleg nem vágom ki ez a kislány"), csak pontosan tudom, hogy első/második/harmadik megnézésre számomra nem itt vagy nem így van a film súlypontja, nem ez jön le - utólag persze elmondható amit Dzséjt leírt, de több van ebben a témában mint egy fél részig épített karakter ábrázolás.

Szerkesztve: - Forceuser
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Padmé Amidala. Mond ez a név valamit? :)

Dereng valami. :D De Anakin jedi volt és nem is találkoztak hónapokig. Éppenséggel Han és Leia esetében is előfordulhatott, hogy nem is látták egymást vagy fél évig, végül is nem tudom Han épp mit csinált a békeidőkben. :) Viszont Padmé tudtommal nem a terhességét titkolta, hanem azt, hogy Anakin a gyerek apja, ill. a viszonyukat. Azt se túl jól, mert rajtuk kívül szerintem nagyjából mindenki tudta (mármint csak Padmé és Anakin gondolták, hogy titok), akit kicsit is érdekelt az egész. :D A szülésnél meg ott volt pár fontos karakter.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem az a furcsa, hogy Abramsék elmondása szerint a kezdetektől Reyt és Kylo-t akarták a történet középpontjába emelni, és egy ívet felépíteni rájuk, de folyamatosan azzal szembesültek, hogy hiába írtak több forgatókönyvet is, mindig kiderült, hogy ha a trilógiában ott vannak végig a régi "nagy" nevek, akkor nem tudják érdekessé / fontossá tenni az újakat, mert a "nagyok" elviszik a showt. Ezért Luke-ot eldugták, Hant pedig megölték. Állítólag ez volt a legnagyobb dillemájuk a 8. résszel is, hogy ha Luke megjelenik akkor hogyan kerüljék el azt, hogy Ő vegye át a prímet. Ezért terveznek Reynek mindent "überelő" karakterfejlődést (amit őszintén szólva nem tudom hogyan fognak összehozni) és ezért kellett Kylonak kinyírnia az apját, hogy "jogosan" tarthasson igényt a "non pluszultra" Vaderi örökségre. Állítólag most is ez a legnagyobb problémájuk, hogy konkrétan a Vader-Luke-Han-stb. mítoszt kell túlszárnyalniuk az új karakterekkel, ami Abrams szeint "halálos csapda" a trilógia készítésében, mert könnyen pont az ellenkezőjeként sülhet el...

Szerkesztve: - Mestal
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez azért furcsa kicsit, mert ők hozták be Vader-t a sztoriba. Ha Kylo nem lenne szerelmes bele, max. akkor került volna szóba, amikor Han megjegyezte Leia-nak, hogy Ben-ben a nagyfater vére csörgedezik. Luke-ot eldugták, de a kardját azért előszedték. Han-t megölték, de ebben a részben azért feltették a főszereplőkkel egy polcra. :) Nincs ezekkel a motívumokkal gond, de ha a konkrét személyes szereplésük mellett még külön meg-megidézik a korábbi nagy szereplőket, akkor nehéz lesz elrugaszkodni tőlük. :D

Egyébként hozzátenném, hogy a 7-ben szerintem remekül sikerült megtalálniuk az összhangot e téren. Az új karakterek eleget szerepeltek ahhoz, hogy megkedveljük/megutáljuk őket, ill. lássuk a bennük lévő potenciált. Én nem tartok attól, hogy rájuk ne lehetne felhúzni egy új trilógiát. Ugyanakkor a régiek is megkapták a maguk szerepét, főképp Han, de ő úgyse lesz már többet. Luke eltűnése elsőre kicsit "olcsó" megoldásnak tűnt, de aztán jól ült, ill. ülhet a későbbiekben. A 8-9-re is az lesz a fontos, hogy nyugodtan szerepeltessék az öregeket, mert kellenek ők, csak ne szorítsák háttérbe a fiatalabb főhősöket. Ha Obi, Yoda és Sidious szépen megfértek az OT-ban, akkor Luke-kal se lesz gond. :)

 

Na igen, Kylo-nak "könnyű" dolga volt ebben Vader-t túlszárnyalni, mert a nagy elődnek nem volt apja, akit megölhessen. :D Rey karakterfejlődésére meg kíváncsi leszek, mert eddig nem sok jellembeli hiányosságot mutatott. A képességei terén meg ha ugyanilyen ütemben fejlődik, akkor valóban elég "über" figura lesz belőle. Snoke-nak sok dolga lesz Kylo-val, hogy méltó ellenfelet kreáljon Rey-nek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.