Jump to content

Járművek


Recommended Posts

Két új hajó is felkeltette az érdeklődésem. Az egyik az az ármszedős hajó ami a lépegetőket támadja, a másik pedig a Köztársasági(?) flotta csatahajói. Mind a kettő elég egyedi, persze ismerős jegyekkel. :)

Edited by Dzséjt
Link to comment
Share on other sites

A köztársasági csatahajók (szerintem tuti köztársaságiak, az ep7 alapján ilyen erővel maga az Ellenállás nem bír) olyanok, mint a félbevágott és felturbózott Nebulon-B-k. :) Viszont többek annál, sok kis részlet nagyon ütőssé teszi őket, például az orruk olyan, mintha az Apollo-program visszatérő moduljai lennének odaragasztva. Viszont nem is tűnnek túl nagy hajónak, szerintem inkább lehetnek korvettek, vagy max. fregattok.

 

A "homokozó" siklók jönnek viszont be a legjobban. Amikor megláttam őket, totál ugyanaz az érzés fogott el, mint amikor az ep1 első trailerében a fogatokat megláttam. Itt valami alvilági banda a siklóikkal megy neki valakinek (az ep1-nél azt hittem, hogy kalózok üldözik Obi-Wanékat - a fene sem gondolta, hogy autóverseny lesz :D ). Inkább tűnnek szedett-vedett tákolmánynak, mint mondjuk rendszerbe állított katonai járműveknek. Persze ki tudja, mik lesznek, milyen szerepet kapnak. De az biztos, hogy nagyon babán festenek, ahogy a homokot karistolják.

Link to comment
Share on other sites

Ezen a képen jól látható, hogy a vörös anyag a sziklák lábainál is látszik szóval itt valami meghatározó környezeti adottságról lehet szó amiből ezek a hajók energiát vesznek fel.

 

16715432_07f32d2d643f419a2762b5e3459f742f_xs.jpg

 

Bocs Ody, de ezen a képen nehéz kivenni. :P

 

De amúgy megnézve az előzetest, igazad lehet. Kíváncsi vagyok erre a bolygóra.

Link to comment
Share on other sites

  • 4 weeks later...

Én igazán nem értem mi ez a plusz ágyú mánia. Már a speciális első rendes TIE-okon sem értettem, hogy alulra minek mág egy forgó iker ágyú, bár a filmben ez jól jött Finn és Poe számára. Kiváncsi vagyok a szárnycsúcson azok mág ágyúk lesznek, és azokkal együtt már 6 db lesz a vadászgépen?

Link to comment
Share on other sites

A Star Warsban mindig is alaposan fel voltak fegyverezve a gépek. Az X-szárnyúnak négy lézerágyúja van és két torpedóvetője. Az Y-szárnyú két lézerágyúval, két ionágyúval és két torpedóvetővel bír. Az ARC-170-esen is 4 lézerágyú és két torpedóvető van, az Eta-2-es is két ion- és két lézerágyúval bír. Még a TIE-ok között sem ritka a sok ágyú, hiszen, TIE/IN Interceptor is hat lézerágyúval bír, a TIE Defender pedig a hat nehéz ágyú mellé még rakétakilövőt is kapott.

Kylo TIE-ja még akkor sem lenne kirívó, ha hat lézerágyúja lenne.

Link to comment
Share on other sites

  • 2 months later...
  • 2 weeks later...
  • 2 weeks later...

Itt repül a TIE Silence.

 

A kép forrására nem leltem rá, én a Facebookon találtam, de nem lepne meg, ha egy trailerből lenne.

Tetszetős kis darab. :)

Hát ha egy előzetesből van, akkor lehet, hogy készül valami e hónapra. Bár elgondolkodtam azon, lehet, hogy a Battlefront II TLJ DLC -jéből látjuk ezt a pillanatképet Kylo vadászáról.

Edited by Bence1997
Link to comment
Share on other sites

Tetszetős kis darab. :)

Hát ha egy előzetesből van, akkor lehet, hogy készül valami e hónapra. Bár elgondolkodtam azon, lehet, hogy a Battlefront II TLJ DLC -jéből látjuk ezt a pillanatképet Kylo vadászáról.

Két héttel ezelőtti Star Wars Show videóban volt ez a kép.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information