Ugrás a kommentre
Bomarr

Game of Thrones

Ajánlott hozzászólás

Ráadásul a kérdéses Targaryen törikönyv mellett Martin most dolgozik az HBO-nak is. Jelenleg ugye több GoT spin-off széria is készül és az egyiknek a szövegezésébe Martin is besegít. Emellett van egy Wild Cards nevű világ amit ő talált ki és, amihez eddig 22 könyv jelent meg. Martin szerkesztőként jegyzi ezeket, a legutóbbi két éve jött ki. Mindezek mellett 2011 óta -tehát mióta a Sárkányok tánca megjelent- Martin írt három GoT novellát is (The Princess and the Queen, The Rogue Prince, The Sons of the Dragon). A legutolsó tavaly jelent meg. 

Tehát tényleg mindent csinál, csak a nagykönyvet ne kelljen írni. Egyébként a világot nem hajlandó kiadni a kezéből. Ezt olyannyira komolyan veszi hogy előre meghagyta: ha meghal senki nem fejezheti be a szériát. Akkor befejezetlen kell maradjon.

 

Egyszer azt mondta, hogy egy történet neki főleg addig érdekes amig nem tudja a végét. Most hogy kezd rákanyarodni a finisre tényleg egyre kevésbé izgatja a dolog. A másik hogy túl van már komplikálva a történet. A TV sorozatban egy nagyon leegyszerűsitett változatát kapjuk az egésznek (hála a jó égnek). A könyvekben pláne az utolsókban aztán már annyi a szereplő meg a mellékszál hogy láthatóan Martin is kezd már belezavarodni. Ez egyébként egészen világos abból a blogbejegyzéséből, amiben a Sárkányok tánca készítéséről elmélkedett már a megjelenés után. Éveket töltött el olyan piszlicsáré dolgokkal minthogy Meereenben melyik essossi karakter mikor látogassa meg Daeneryst. Százával írta az oldalakat a különféle verziókhoz csak hogy aztán kukázza is őket, mert nem volt velük elégedett. Mindezt egy olyan érdektelen jelentsorért, amire aztán a kutya se emlékszik mert mégis kit izgatnak az egysikú és érdektelen essosi figurák a kimondhatatlan neveikkel. Nem véletlen hogy pont ezek az agyonkomplikált könyvek voltak azok amikkel a legnehezebben haladt. Az első három könyv kijött öt éven belül. Azóta eltelt 18 év és össz-vissz két könyvvel bővült a sorozat.

  • Tetszik 1

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem már nem is érdekel, hogy Martin befejezi-e vagy sem. Az évek alatt azért kiderült, hogy korántsem akkora írótehetség, mint hitték róla korábban. Szerencsére a HBO agytrösztjei értik a dolgukat, és kihozták a műveiből azt, amit egy fogyasztó még ép ésszel be tud fogadni. 

  • Tetszik 3

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy friss interjúban Martin azt fejtegeti hogy végülis sok híres író hagyta befejezetlenül egy-egy nagy művét...

  • Vicces 1

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennél egyértelműbb már nem is lehetne, hogy már maga sem hisz benne, hogy valaha befejezi.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
2 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Egy friss interjúban Martin azt fejtegeti hogy végülis sok híres író hagyta befejezetlenül egy-egy nagy művét...

:facepalm: És nyilván ők a követendő példák. Hát igen, ezzel akár tényleg azt is kijelenthette volna, hogy be sem fejezi már.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul ő olyan példákat hoz, mint F. Scott Fitzgerald, Charles Dickens vagy Tolkien. Mindegyikükről elmondható hogy a magnum opusukat vagyis a főművűket amiről a leginkább ismertek befejezték. A szilmarilokot márcsak azért is hibás idekeverni mert az nem olyasmi ami belett lengetve aztán a fanok nagy bánatára nem lett befejezve Tolkien halála előtt. Mindenesetre mostmár tényleg egyértelmű, hogy az őszre belengetett Targaryen-könyv egy olyan sztorit fog kiegészíteni ami sose lesz befejezve.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
14 perccel korábban, Bomarr írta:

Ráadásul ő olyan példákat hoz, mint F. Scott Fitzgerald, Charles Dickens vagy Tolkien.

Hozzájuk képest azért Martin fasorban sincs...

  • Tetszik 1

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Még jó hogy nem kezdtem el anno a könyveket. Barátom kölcsön akarta adni, mondom várjunk még ezzel amig nincs vége. Azt hiszem jól döntöttem. Ha jövőre vége a sorinak ledarálom.

  • Imádom 1

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon klassz volt a pénteki Trónok Harca koncert. A legismertebb számok élőben hátborzongatóan szóltak, a show, amit körítettek mellé, első osztályú volt. 

Néha-néha túl soknak tartottam a sorozatból a jeleneteket. Volt egy pillanat, amikor 5 percig folyamatosan azt kellett nézni, kicsit kizökkentve a koncert hangulatot. 

Viszont jó volt felidézni a fontosabb momemntumokat az évadok alatt.

 

Bomarral is sikerült összefutnom egy röpke kézfogásra az Aréna előtt :D

Neked hogy tetszett? 

Szerkesztve: - JakeSully
  • Tetszik 2

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
2 órával ezelőtt, JakeSully írta:

Neked hogy tetszett? 

Szerintem szenzációs volt! A Trónok harca zeneszerzője Ramin Djawadi hol zongorázott, hol gitározott hol meg magyarul köszöntött minket... utóbbit nagyon értékeltem. Kedves gesztus :) Ha még egy órával hosszabb lett volna azt se bánom. A kedvencem a Castemere-i esők voltak. Végig a hideg futkározott a hátamon. De a hegedűszoló is gyönyörű volt, azt meg elképzelni se tudom hogy a hölgy hogy tudott úgy játszani hogy közben drótokkal vagy 20 méter magasra felemelték. Ja és persze a Light of the Seven: amikor a végén beindult a zöld füst egy pillanatra azt hittem hogy elszámitották magukat és nagyobb volt a robbanás mint akarták, mert valahogy sokáig nem akart a füst elszállni, de aztán minden oké volt :) 

Nekem úgy rémlik hogy mindössze egyetlen jelenet volt amit csak úgy lejátszottak a sorozatból: amikor Jon visszatér a halálból. De az is inkább egy átkötés volt a Battle of the Bastards-hoz, aminek megvallom őszintén eddig nem figyeltem fel a zenéjére de most az egyik csúcspontja volt az estének. De igazából az összes szám egy kisebb csúcspont volt.

  • Tetszik 2

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most látom hogy itt még nem volt róla szó: az HBO berendelte az egyik tervezett spin-offhoz a pilotot (ez az HBO-nál nagyjából azt jelenti hogy ebből az ötletből sorozat lesz - hosszú-hosszú ideje nem volt olyan hogy egy DRÁGA pilotot kérjenek úgy hogy aztán kihátráljanak mögüle.... erre jó példa a Trónok harca sorozat maga aminek a pilotját mindenki utálta -a nagyját újra is kellett forgatni emiatt- de ennek ellenére berendelték).

Az ötlet meglepő, de nem a Sárkányok tánca lesz. Ennél sokkal régebbre mennek vissza. A Hősök korában fog játszódni a széria, vagyis a mostani sztorihoz képest 10 ezer évvel korábban. A leírás alapján látni fogjuk a Mások igaz történetét, a misztikus keletet és a legendás Starkokat.

 

Nagy előnye ennek a kornak, hogy in-universe ez nem az irott történelem része. Nincs megbizható feljegyzés róla, csak egy rakás megbizhatatlan legenda. Az alkotók jóformán azt raknak bele amit akarnak, ellentmondás nem igen fog felállni. Az alapsztorit George RR Martin találta ki a sorozathoz.

A Hősök korában egyébként elvileg bronzkori társadalmak voltak Westeroson.

  • Imádom 1
  • Tetszik 5

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kicsit jobban örültem volna, ha nem ennyire távoli időkben fog játszódni a sorozat, de így is szuper hír. :) 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez nagyon jó hír! :) Mondjuk én is kicsit közelebbi időszakot gondoltam egy ilyen GoT előzménynek, annyi viszont biztos, hogy így nyugodtan játszadozhatnak. A kérdés már csak az, hogy kik fogják csinálni? Benioff és Weiss ugye a GoT befejezése után belekezd az SW -be, de maradnak produceri státuszban esetleg eme projekt kapcsán? 

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Benioffék jövő évtől teljesen maguk mögött hagyják a Trónok világát. Az új showrunner (és író) Jane Goldman lesz.

Forráskép megtekintése

 

Néhány film aminek ő irta a forgatókönyvét:

-Csillagpor (2007)

-Kick/Ass (2010)

-X-men: First Class (2011)

-Kingsman (2014)

 

Szerintem jó pár szuper filmet írt már, úgyhogy kiváncsian várom mit hozott tető alá Martin segítségével. Ja egyébként Martin a sorozatnak a "Long Night" címet akarta adni. Ezalapján egyértelmű, hogy a széria érinteni fogja a Mások első felbukkanását.

  • Tetszik 1

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:
2018. 06. 12. - 7:54, Bomarr írta:

Néhány film aminek ő irta a forgatókönyvét:

-Csillagpor (2007)

Imádom azt a filmet :D

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát nem tudom mit szóljak az új sorozathoz, izgalmasnak hangzik a korszak, de én inkább több cselszövést kevesebb fantasy elemet szeretnék. Itt meg szerintem kevés lesz a politikai játszma, főleg hogy a mások nem beszélnek :D

De ettől függetlenül nagyon várom.

Bejegyzés megosztása


Link a bejegyzéshez
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Regisztrálj, vagy jelentkezz be a hozzászóláshoz

Regisztrálni kell a hozzászólási jogosultsághoz

Regisztráció

Egyszerűen regisztrálhatsz közösségünkbe.

Regisztráció új felhasználóként

Bejelentkezés

Már regisztráltál? Lépj be!

Belépés

  • Jelenlévő felhasználók:   0 tag

    Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.

×

Fontos információ