A vártnál később jön. Nem tudom, hogy így mennyi kötet férhet be idén. Kánonból szerintem még az Alphebet Squadron és a Thrawn: Treason jöhet. De a Crash of Fate és a Black Spire idei évi megjelenésén már rezeg a léc.

 

@Darth Revan9 

 

Off: a fent említett két kötet mikorra várható?

Most komolyan hozzánk is jönnek a „New York Times bestseller szerző” feliratok? Nemár 

2019. 05. 23. - 22:44, sirszalhasogato írta:

Most komolyan hozzánk is jönnek a „New York Times bestseller szerző” feliratok? Nemár 

Muszáj. A jogtulaj előírta szerződésben. Minden, a kiadvány kinézetével kapcsolatos dolgot a jogtulaj előír. Tehát azt is, hogy milyen feliratok legyenek, vagy ne legyenek a borítón, hol helyezkedjenek ezek el, milyen méretben jeleníthetőek meg...stb.

Csak megvárom az itthoni megjelenést, elő is rendeltem.  

Mester és tanítványa: rövid kedvcsináló

 

Egy két érdekességet muszáj vagyok megemlíteni, de konkrétumok és spoilerek nélkül. Olvasás közben rájöttem, hogy ez az a könyv, amire már a Darth Plagueis óta vártam! Az egyik kedvenc korszakom egy más szeletét mutatja be, mert míg James Luceno regénye inkább a háttérben megbúvó Sith fenyegetésre és Palpatine karrierjére, politikájára, majd nagy tervére fókuszál, addig Claudia Gray a Baljós árnyak két közkedvelt Jedi lovagját mutatja be jobban, egy gyönyörű bolygóra téve a cselekményt (Pijal). A regény elolvasása után biztos vagyok benne, hogy még nagyobb élmény lesz megnézni az előzménytrilógiát. Nemcsak a próféciák keletkezésének, köztük a Kiválasztottról szólónak ad hátteret, de olyan apróságok is kiderülnek belőle, hogy Obi-van miért utál repülni, vagy miért "lovagol" olyan profin az EP3-ban a varactylon. De ami a legjobban tetszett, hogy magyarázatot kapunk arra, miért kételkedik Qui-gon a Jedi Tanácsban (és fordítva), és mik azok az okok, amiért úgy érzi, rossz irányba tart a Jedi Rend. Több visszaemlékezés is tarkítja a történetet, amikor Qui-gon Jinn még padavan volt. Aki szereti az EP1-et, és kíváncsi mik a válaszok az említett néhány felvetésre, vagy Qui-gon a kedvenc Jedijük, azoknak szinte kötelező ez a regény! Gray tényleg nagyon ráérzett a mester karakterére. Minden mondata és gesztusa a már jól ismert, önálló, makacs, de rendkívül bölcs Qui-gon Jinnt tükrözi. Az első részben ő volt a kedvenc szereplőm, jó érzés hogy végre kellő elismerést kap így 20 év távlatából ezen könyv által is.

Nagyon jó kedvcsináló.  Előreveszem a listámon a könyvet, amit kézhez kapom.

53 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Nagyon jó kedvcsináló.

Szerintem is. Amint befejeztem, amit most olvasok, ez jön.

Remek kedvcsináló, tuti nem okoz majd csalódást a könyv 25-én jött volna meg, de önhibámon kívül eső okok miatt le kellett mondanom, így majd meg kell újra rendelnem. Türelmetlenül várom már

Szerkesztve: 2019. Szeptember 30.6 éve - Sinistra

Az első 100 oldal után tényleg zseniális a regény! Claudia Gray nagyszerű író, bár ezt már az Elveszett csillagok, a Vérvonal és a Leia, az Alderaan hercegnője után is ki mertem jelenteni róla.  Kár, hogy pl. az Ahsokát nem ő írta.  

Leginkább az tetszik, hogy új aspektusból mutatja be Qui-Gon és Obi-Wan kapcsolatát, így bizonyos dolgok átértékelődnek velük kapcsolatban. Szinte minden fejezet után kedvem támad elővenni az Ep1-et.  Ha végeztem, írok róla bővebben is. 

Engem érdekel bármilyen SW-regény, mely az első hat részhez köthető, és mivel a Baljós árnyak érájához kapcsolódóan alig van magyarul megjelent regény, nagyon megörültem, mikor megláttam a hírt, miszerint kiadásra kerül egy, a Qui-gon-Obi-wan párost felvonultató könyv. 

Nos, azt tudni kell, hogy én nagyon ellenzem a Disney által bevezetett Kánont. A Mester és tanítványán kívül összesen két Kánon-regényt olvastam eddig, azokat is ajándékba kaptam (A csempész futása, Sötét tanítvány). Végül is mindkettőt élveztem, de ettől függetlenül is igazán egy olyan Kánon-regény sincs, amely érdekelne, talán 1-2. A Legendák közül viszont akad temérdek, két kezemen se tudnám megszámolni őket. 

 

Nem érdekelt, hogy ez a regény Kánon, megvettem, éspedig az első bekezdésben leírtak miatt. De, sajnos, egy óriási csalódás volt. Jól van megírva a könyv, azt elismerem. Nincsenek hosszúra nyújtott, unalmas fejezetek; száraz leírások. Viszont egy cseppet sem éreztem azt, hogy egy Star Wars-regényt tartok a kezemben.  Baljós árnyak-hangulat: nulla. 

Qui-gonnak ez a szentimentális beállítódottsága a könyvben néhol igencsak idegesítő. Rael Averross karaktere egyáltalán nem fogott meg, ahogyan egyik új szereplőé sem. Fanry hercegnő elég gyenge karakter, a végére egyenesen nevetségesen komolytalan lesz. A drágakőtolvajok (Pax, Rahara) sem voltak éppenséggel érdekes karakterek.

Azt hiszem, nem spoiler: a regényben több fejezet végén is vannak úgynevezett flashbackek Qui-gon múltjával kapcsolatban. Ezeket én totál feleslegesnek tartottam, attól függetlenül, hogy érdekesek voltak - ezeknek a sztoriknak inkább egy külön regény kellene, mert lenne miről mesélni. 

 

A regényen megmutatkozik, hogy Claudia Gray nagyszerű író, de én nem Star Wars-könyvet adnék neki, hanem valami hercegnős történelmi regényt. 

Ha már Baljós árnyak: James Lucenótól A megtévesztes leple százezerszer jobb a Mester és tanítványánál. 

 

10/4

Én is most olvasom, 150 oldalt már elolvastam. Zseniális párbeszédek, karakterdinamika, ez a könyv rengeteget tesz hozzá a Qui-Gon és Obi-Wan közötti mester-tanítvány kapcsolathoz, amelynek éppen csak a felszínét sikerült megkapargatni a Baljós árnyakban. Ebben a tekintetben már most nagyságrendekkel jobb ez a regény, mint A megtévesztés leple.

 

Ja és Claudia Gray továbbra is no.1. nálam.

Na itt kezd érdekessé válni, ahol polarizálódnak a vélemények. 

Nekem Gray-től nagyon tetszett az Elveszett csillagok, A megtévesztés leple viszont nem mozgatott meg nagyon, szóval egyelőre optimistán várom a könyvet.

Furcsállom, hogy A megtévesztes leple ennyire nem tetszett nektek. Pedig szerintem abban a regényben olyannyira uralkodik a TPM-hangulat, hogy már fizikailag fogni lehet.  Mellesleg a sztori, a karakterek és a regény felépítése is mind-mind remek, ami - véleményem szerint - Claudia Gray irományáról nem mondható el. 

A megtévesztés leple című darabért én sem rajongok. 

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Furcsállom, hogy A megtévesztes leple ennyire nem tetszett nektek. Pedig szerintem abban a regényben olyannyira uralkodik a TPM-hangulat, hogy már fizikailag fogni lehet.  Mellesleg a sztori, a karakterek és a regény felépítése is mind-mind remek, ami - véleményem szerint - Claudia Gray irományáról nem mondható el. 

Hány könyvet olvastál te el Graytől? 

1 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Hány könyvet olvastál te el Graytől? 

Ezt az egyet. 

19 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Ezt az egyet. 

Aha, figyu még én se olvastam ezt a könyvet, lehet hohy tényleg nem lett erős, de eddig nekem minden Gray könyv bejött. Lehet hogy nem azt kaptad amit vártál, de ezért még tiszteletben tartom a véleményed.

4 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Aha, figyu még én se olvastam ezt a könyvet, lehet hohy tényleg nem lett erős, de eddig nekem minden Gray könyv bejött. Lehet hogy nem azt kaptad amit vártál, de ezért még tiszteletben tartom a véleményed.

Claudia Gray jó író, ez megmutatkozott a regény olvasása során, mert jók a leírásai, nem ír sokat feleslegesen, nincsenek baromi hosszú fejezetei. Csak egyszerűen nem volt semmi Star Wars-hangulata a könyvnek - nekem inkább valami felvilágosodás kora-beli hercegnős történet érzését keltette.

2019. 10. 07. - 11:28, caseyjones írta:

Mellesleg a sztori, a karakterek és a regény felépítése is mind-mind remek, ami - véleményem szerint - Claudia Gray irományáról nem mondható el.

15 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Claudia Gray jó író, ez megmutatkozott a regény olvasása során

Itt azért én csekély ellentmondást vélek felfedezni. Mert ha szerinted ennek a regények a sztorijáról, a karaktereiről és maga a regény felépítéséről (amiben beleszámít a fejezet hossza, ráadásul azok hosszúságánál jóval fontosabbak az említett karakterek és a sztori, szóval lényegében kiemelted a legjelentéktelenebb dolgot a pozitívumok közül, amitől egy író nem lesz jó) nem mondható el, hogy remek, akkor nem jöhet le neked az az olvasás közben, hogy Gray jó író.

 

Megjegyzem, szerintem a A megtévesztés leple egy iszonyú unalmas és érdekelen mű, én végig sem bírtam olvasni (a kánon könyvek sorában szerintem A Jedik örököse szintjén van, azt sem bírtam végigolvasni), pedig a témája miatt anno vártam azt a könyvet.  

Szerkesztve: 2019. Október 9.6 éve - Dzséjt

1 perccel korábban, Dzséjt írta:

Itt azért én csekély ellentmondást vélek felfedezni. Mert ha szerinted ennek a regények a sztorijáról, a karaktereiről és maga a regény felépítéséről (amiben beleszámít a fejezet hossza, ráadásul azok hosszúságánál jóval fontosabbak az említett karakterek és a sztori, szóval lényegében kiemelted a legjelentéktelenebb dolgot a pozitívumok közül, amitől egy író nem lesz jó) nem mondható el, hogy remek, akkor nem jöhet le neked az az olvasás közben, hogy Gray jó író.

Jó, akkor inkább úgy fogalmazok, hogy ezeket a szempontokat (sztori, karakterek, felépítés) figyelembe véve nálam A megtévesztés leple abszolút lekörözi Gray művét. 

 

Gray-t meg attól függetlenül tarthatom jó írónak, hogy ez a regénye nagyon nem tetszett. Mert a stílusa remek; nem kalandozik el, nem viszi túlzásba az apróbb részletek leírását, nincsenek felesleges és unalmas leírások a könyvében. De a történet és a szereplők egyszerűen nem voltak érdekesek. Továbbra is csak azt tudom írni, hogy ez inkább volt egy hercegnős történelmi regény, mint SW-regény. 

Ebéd után csak beleakartam olvasni, hogy lássam milyen az eleje. Aztán együltő helyemben kiolvastam az egészet. Fantasztikus regény. Az egyik legjobb SW könyv, ami létezik.

29 perccel korábban, Bomarr írta:

Ebéd után csak beleakartam olvasni, hogy lássam milyen az eleje. Aztán együltő helyemben kiolvastam az egészet. Fantasztikus regény. Az egyik legjobb SW könyv, ami létezik.

Akkor már megvan hogy mi lesz a következő olvasnivalóm.

Ody, majd tudnál csinálni szavazós szekciót ennek és azoknak a regényeknek, ahol még hiányzik? Ha jól tudom, csak admin teheti meg. Köszi!

Gondolom próbáltad. 

Amikor legutóbb néztem, még nem lehetett szerkeszteni. Most nézem, már lehet. Akkor megcsinálom...  

Semmit nem csináltam. 

Ez fura. Lehet, hogy nem voltam elég körültekintő korábban? Meglehet.  

Aki szemfüles, az észrevehette, hogy a regényben szerepel egy rövid pillanat erejéig az új trilógia egy ikonikus figurája:

 

Spoiler

Maz Katana.  

 

Claudia Gray: Mester és tanítványa

 

8 évvel járunk a Baljós árnyak eseményei előtt. A boldog békeidők ezek. Sehol nincs még az eluralkodó zűrzavar vagy éppen a Kereskedelmi Szövetség, nem hallunk Palpatine mesterkedéseiről,  aki egyelőre csak tényleg egy "backbencher" lehet a Szenátus soraiban, a Galaxisban maximum lokális háborúk dúlnak, míg a Köztársaság élén is egy potensnek tűnő kancellár áll - egyelőre. A viharfelhők azonban már ott vannak: a Jedi Tanács önteltebbnek tűnik, mint valaha, jócskán elrugaszkodva a valóságtól, tagjuk közt tudva már olyan alakokat, mint Eeth Koth, Saesee Tiin vagy Mace Windu. Dooku már kilépett a Rendből és láthatóan sodródik a Sötét Oldal felé (ha már nincs ott), megkörnyékezve sebzett lelkű egykori padavanját, Rael Averross-t (egyelőre azonban nem ér célt). A Köztársaság már a határain belül sem képes gátat vetni olyan rothadást előidéző jelenségeknek, mint a korrupció és a rabszolgaság, miközben egyes vállalatok, mint pl. Czerka állam az államban státuszt élveznek. Tehát egyelőre nyoma sincs annak, hogy a Köztársaság két évtizeden belül el fog tűnni, de a baljós előjelek eddigre, YE 40-ben jelen vannak.

 

Ebben a helyzetben kapcsolódunk be Qui-Gon és Obi-Wan életébe. Hosszú évek után sincs köztük harmónia, személyiségük olyannyira eltér egymásétól, hogy ez láthatóan kikezdi a hagyományos mester-tanítvány viszonyt. És bár ez a jellembeli eltérés még az EP1-ben is megfigyelhető, ott úgy látszott, ezzel inkább kiegészítik egymást, még akkor is, ha Anakin felbukkanása jelentősen háttérbe szorítja Obi-Want (ezt nem csak az olvasó/néző, hanem a padawan is így érzi, ahogy az epilógusban kiderül). Itt azonban olykor akkora feszültség érezhető a két Jedi között, amely már-már az Anakinnal való nehézségeket idézi. Jelen könyv annak a története, hogy ez a két személy miként jut el arra a pontra, hogy feltétlenül bízzanak egymásban és megkapjuk azt a harmonikus mester-tanítvány viszonyt, amelyet a filmre már készen láthatunk. A könyv erősségei közé tartoznak a Dooku-féle flashback-jelenetek is, amelyek rávilágítanak arra, hogy a gróf már akkor sem volt egy szokványos Jedi-mester. 

 

A küldetés helyszíne Pijal, egy távol eső, ám papíron a Köztársaság kötelékébe tartozó bolygó, amelynek hovatartozása a pángalaktikus kormányhoz csak annyit jelent, hogy a Czerka az évtizedek, évszázadok alatt különböző koncessziók és szerződések révén félgyarmati státuszba süllyesztette a bolygót, átvéve olyan hagyományos kormányzati szerepköröket, mint az igazságszolgáltatás vagy a rendfenntartás. Örülök a Czerka szerepeltetésének, amely egy ízig-vérig Legends-találmány és már a Kotor-ban is legalább akkora fekélyt jelentett a Galaxis gazdaságában, mint itt. A Pijal a hipertéri folyosó tervezett megnyitásával nagy lehetőséghez jutna, de egyes terrorcselekmények ezt akadályozni láttatják. Annak idején a Jedi-rend ide helyezte Averross-t régensnként... nem tudom ez mennyire bevett feladat a Jediknél, hogy ily direkten beleavatkoznak egy helyi kormány működésébe, hiszen Averross 8 év után már gyakorlatilag a bolygó uralkodójának tekinthető. Tetszett az ő karaktere, az örök renitens, és ha már Obi-Wan azon megdöbbent, hogy csak 5 éves korában fedezték fel, mint erőhasználót, képzelhető, hogy a 10 éves Anakin felvétele mily kivételes eljárás lehetett.

 

Qui-Gon és Obi-Wan nyomozásai során két drágakőcsempésszel kerülnek össze - őket annyira nem jellemezném, megmaradtak egyszerű mellékszereplőknek, nem túl egyedi vonásokkal. A történet során hangsúlyosan előtérbe kerülnek a próféciák és az ahhoz való hozzáállás, miközben Obi-Wan folyamatosan arra kényszerül, hogy őrlődjön a Tanács és sok esetben önjáró mestere között. Qui-Gon azonban sokszor felületes és nem ismeri kellőképpen tanítványa összetett személyiségét. Jó tulajdonsága azonban, hogy képes az önkritikára és -korrekcióra. Miközben persze hajtja a becsvágy, hogy a Tanács tagja lehessen és belülről kezdeményezze az általa olyannyira óhajtott reformokat, a végén még is a helyes döntést hozza meg és befejezi a valahol volt egyik legnagyobb Jedi kinevelését. A Pijal-ra visszatérve: a csavar a végére nem volt túl meglepő, de Gray jól alakította a szálakat, miközben az is hangsúlyozásra kerül, hogy a rabszolgák és a Czerka ténykedése Fanry számára is csak pusztán ürügy volt a teljhatalomra. A kissé amatőr palotaforradalmát azonban viszonylag simán felszámolják és a Pijal megindulhat a rendszerváltozás útján (bár a könyv sokszor hangsúlyozza, hogy a monarchia és a demokrácia összeegyeztethetetlen, ez azonban egyáltalán nem igaz). Fanry után a monarchia olyannyira elveszti tekintélyét és jogalapját, hogy az ahhoz való visszatérésre már nincs mód.

 

Claudia Gray eddig 4 könyvvel járult hozzá a kánonhoz, ezek mindegyike ott van az élmezőnyben, továbbra is ő a kedvencem. Nehéz eldönteni az egymás közötti sorrendet. A Vérvonal és az Elveszett csillagok valamivel jobban tetszettek, a Leia, az Alderaan hercegnőjével azonban egy szinten van. Persze ezek nüansznyi különbségek, egyértelműen 5/5.