Ugrás a kommentre

7x10 - The Phantom Apprentice

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Amikor kitörik az ablak, az valamennyire reflektál arra, amikor Windu és Palpatine párbajakor kitörik az üveget. Micsoda párhuzamok azzal a csatával. :D

7 perccel korábban, Yoda József írta:

Ez az epizód a Rebelshez is adott egy keveset szerintem. Amikor Maul megsejti Obi-Wan előtt, hogy Luke-ot őrzi, most már simán el tudom róla képzelni, hogy ott, abban a pillanatban átfutott az agyán egy olyan gondolat, hogy Luke-ot elrabolva és kiképezve bosszút áll majd Sidious-on.

Most mondok egy meredeket, de ugye a részben egyszer se mondja ki Maul, se Almec, hogy a Skywalker Anakin lenne. Vagyis Maul úgy hiszi, hogy ő az, Almec nem mond mást, csak a vezetéknevet. És Maulnak valamilyen szinten igaza van, hiszen Anakin valóban átáll a sithek oldalára. De amikor Ahsoka megkérdezi, hogy az Erő egyensúlyával van kapcsolatban Anakin, arra Maul azt feleli, hogy: To Destroy. Ezt valamiféleképpen úgy is lehet értelmezni, hogy: To Destroy the sith. Ami Maul agymenése lesz később a Rebelsben és Luke -hoz lesz köthető, aki valóban segíti majd Anakint a sithek kiirtásában. :) Jó az agymenésem? :hehe:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, Bence1997 írta:

Ez nagyon belemagyarázás szerintem. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

Amikor kitörik az ablak, az valamennyire reflektál arra, amikor Windu és Palpatine párbajakor kitörik az üveget. Micsoda párhuzamok azzal a csatával. :D

Most mondok egy meredeket, de ugye a részben egyszer se mondja ki Maul, se Almec, hogy a Skywalker Anakin lenne. Vagyis Maul úgy hiszi, hogy ő az, Almec nem mond mást, csak a vezetéknevet. És Maulnak valamilyen szinten igaza van, hiszen Anakin valóban átáll a sithek oldalára. De amikor Ahsoka megkérdezi, hogy az Erő egyensúlyával van kapcsolatban Anakin, arra Maul azt feleli, hogy: To Destroy. Ezt valamiféleképpen úgy is lehet értelmezni, hogy: To Destroy the sith. Ami Maul agymenése lesz később a Rebelsben és Luke -hoz lesz köthető, aki valóban segíti majd Anakint a sithek kiirtásában. :) Jó az agymenésem? :hehe:

Egy biztos: van fantáziád. :D Amúgy kissé erőltetett. :P Maul 100%, hogy végig Anakinról beszél. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na ja :) miért is beszélne Luke-ról, aki még csak az anyja hasában létezik? Oké, hogy azt mondták, Maulnak volt egy látomása, de szerintem nem ez a helyzet, ezt csak hazudta. Ő elég részletesen tisztában van a volt mestere terveivel.

És itt felmerül a kérdés, hogy Palpatine miért hagyott ekkora rizikófaktort életben?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez fantasztikus volt. Az egész epizódot végiglengi az az érzés, hogy irdatlan változás előtt áll a Galaxis, és a világ már soha nem lesz a régi. Libabőrös lettem, amikor Obi-Wan említi Dooku halálát, vagy hogy ő most készül az Utapaura levadászni Grievous-t. Átalakul a történelem nagyszínpada, ahol Mandalore - úgy tűnik -  csak egy mellékszál. Mindig olyan furcsa nekem, amikor Darth Sidious-t név szerint említik. Ez a név in-universe annyira ritkán jelenik meg, hogy amikor igen, az valósággal hátborzongató. Mert kapunk látványos akciókat (amikor összecsap a két sereg, a robbanások, a kitörő ablakok, a fénykardpárbaj közepette rendkívül hatásosak, mégis, ami a résznek irdatlanul tökéletes hangulatot ad, azok a jól megírt párbeszédek. Maul minden egyes monológja arany. És amikor Ahsoka már-már hajlana a szövetségre, visszakozik, mert egy valamiben óriásit téved: Anakint, sajnos, teljesen félreismeri.

És mindezek mellett még olyan pillanatokra is jutott idő, mint Almec kiiktatása (végre), vagy a még fiatal Dryden Vos cameo-ja. Zseniális epizód volt, igazi filmszerű élményt nyújtott, nálam az előzőt egyértelműen lepipálja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Egy biztos: van fantáziád. :D Amúgy kissé erőltetett. :P Maul 100%, hogy végig Anakinról beszél. 

A fantáziával igyekszem. :D

Amúgy én se gondoltam komolyan, amikor leírtam, észrevettem hogy mit írtam igazából, de azért kiadtam magamból. :P

Amúgy 3 dolgot észrevettem - lehet ebből már egy-kettőt ti is észrevettetek:

- Amikor Maul buzdítja a harcosait, elmondja, hogy ne a csatornákban szenvedjenek. Ez egy szép utalás a Mandalorian sorozatra, ahol mit ad isten, a mandikat a csatornákban találjuk.

- Maul és Ahsoka jeleneténél Maul úgy nyújtja a kezét Ahsoka felé, amivel megidézi Kylo Ren EpVIII -as jelenetét, amikor hasonló mozdulattal akarta maga mellé állítani Reyt.

- Amikor Ahsoka megkérdezi Maultól, hogy Sidious áll a dolog mögött, Maul erre azt feleli: "He's behind everything. In the shadows, always..." Ez utalás az EpIX azon jelenetére, amikor Poék megtudják az öreg visszatérését, és Leia mondja, hogy mindig az árnyékban mozgott. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Bence1997 írta:

- Amikor Maul buzdítja a harcosait, elmondja, hogy ne a csatornákban szenvedjenek. Ez egy szép utalás a Mandalorian sorozatra, ahol mit ad isten, a mandikat a csatornákban találjuk.

Ez tényleg jó utalás. A végén viszont egyszerűen csak eldobja őket mert már nincs rájuk szüksége. Halljatok meg becsülettel...pfff

5 perccel korábban, Bence1997 írta:

- Maul és Ahsoka jeleneténél Maul úgy nyújtja a kezét Ahsoka felé, amivel megidézi Kylo Ren EpVIII -as jelenetét, amikor hasonló mozdulattal akarta maga mellé állítani Reyt.

Ez nekem is feltűnt, írtam is az értékelésemben. ;) 

5 perccel korábban, Bence1997 írta:

- Amikor Ahsoka megkérdezi Maultól, hogy Sidious áll a dolog mögött, Maul erre azt feleli: "He's behind everything. In the shadows, always..." Ez utalás az EpIX azon jelenetére, amikor Poék megtudják az öreg visszatérését, és Leia mondja, hogy mindig az árnyékban mozgott. :D

Ez is egy remek utalás, ez nem tűnt fel elsőre. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tejóég!

A filmekkel teljesen egyenrangú történet születik. A zene, a kivitelezés, a súlya, az élmény, az izgalmak pedig -de ez lehet ,hogy csak az újdonság varázsa- a filmek bélieket is felül múlják!

Óriási élmény! Meglátták, hogy kell ez a Maul még, nem értettem egyet vele, szoknom kellett, de elidegeníthetetlen része immár a teljes Prequel érának, nem csak a Baljós árnyaknak!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

24 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez tényleg jó utalás. A végén viszont egyszerűen csak eldobja őket mert már nincs rájuk szüksége. Halljatok meg becsülettel...pfff

Számára csak eszközök. Hiszen egy sithről beszélünk. :D

24 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez nekem is feltűnt, írtam is az értékelésemben. ;)

Na igen... azon átsiklottam. :D

25 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez is egy remek utalás, ez nem tűnt fel elsőre. :) 

Nekem se, ha nem olvasok róla a neten. Mondom ismerős valahonnan ez az árnyékos dolog, a neten keresve meg is találtam a választ. :D

Amúgy Maul ezzel a résszel méginkább előrelépett a kedvenc gonoszaim listáján. És milyen már belegondolni, hogy Maul visszahozása még mindig szemet szúr némelyeknek. Azért azt is el kell mondani, hogyha Mault kivennénk a képből, kivel helyettesítenénk? Savage? Savage nagyon nem lenne jó, ő tkp. egy Maul 2.0, csak itt Mault az EpI -es szerepében mondanám. A csendes, keveset beszélő orgyilkos. Talán Ventress -szel lehetett volna egy hasonló történetívet kialakítani... talán.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sokáig gyűlöltem a gondolatát is, hogy Maul-t visszahozták az élők közzé. Ennyi év után most már látom, parádés döntés volt. Egy hallgatag, ám de nem sok vizet zavaró, tulajdonképpen elég jellegtelen végrehajtóból csináltak egy összetett, tragikus sorsú ikonikus karaktert. Amit itt is leművelt Lord Maul a jeleneteiben, az zseniális volt, ezek a párbeszédek Sidious-ról, a bukott Köztársaságról és Skywalker-ről már most a legmaradandóbbak közé tartoznak, amelyet bizony még sokszor fogunk idézni. Annyira király, hogy visszatérhetett a TCW és méltó lezárást kap! Ezt nem lehet eléggé meghálálni a készítőknek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Annyira nem légből kapott amit Bence mond Luke kapcsán. Emlékezzetek vissza, a Sacrifice epizódban Yodának is azt mondják az Erő papnők hogy "There is another Skywalker" - ami nem csak azért érdekes, mert ez már előre utal Luke-ra (a rész végén Yoda mondja, hogy a háborút nem nyerhetik meg, de majd egy végleges győzelmet aratnak, minden háborúban), hanem amiatt is, mert ez Yoda utolsó mondata az életében. Ez, hogy egy figura meglátja a saját végzetét, nagyon erősen mitikus hagyomány. Márpedig mi Maul végzete? Az, hogy Obi-Wannal beszélnek arról a személyről, aki ténylegesen megváltja majd a galaxist, ahogy fogalmaz Maul, "he will avenge us". 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Na ja :) miért is beszélne Luke-ról, aki még csak az anyja hasában létezik? Oké, hogy azt mondták, Maulnak volt egy látomása, de szerintem nem ez a helyzet, ezt csak hazudta. Ő elég részletesen tisztában van a volt mestere terveivel.

És itt felmerül a kérdés, hogy Palpatine miért hagyott ekkora rizikófaktort életben?

Szerintem nem hazudta. Miért hazudta volna? Nem volt tisztában a részletekkel. 

Elmondja hogy tudja van egy terv de ő nem volt beavatott a részleteiben. Ami érthető is, ő több mint 10 éve nincs Palpatine mellett és akkor még eléggé tejfölösszájú volt és gondolom még bizonyítania kellett volna ahhoz hogy Palpatine beavassa a részletekbe, ráadásul valószínűleg akkor még eléggé korai fázisába lehetett a terv. Szóval Maul nem volt tisztában hogy pontosan hogyan fog megtörténni a váltás. 

Szerkesztve: - Fulcrum
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem hiszem, hogy akkor még korai fázisban lett volna a terv, hiszen nemsokára Palpatine már kancellár és a klónok is megrendelve, Maul egyszerűen akkor még nem volt alkalmas konspiratív Sith-nagyúrnak. Hiába volt fénykardja, ő "csak" egy jó harcos, egy jó végrehajtó volt, de semmi több. Legalábbis én így látom, a közvetett információkból ezt szűröm le. Maul tanítványi életét a Legends anno elég részletesen tárgyalta, ennek most azért még híján vagyunk, így csak spekulálok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Szerintem a TCW és a Rebels is ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A Baljós Árnyak miatt kialakult az emberekben egy kép Maul-ról, miszerint ő csak egy végrehajtó, aki nem különösebben okos. A sorozatokban viszont azt látjuk, hogy ő is tud valójában egy hatalmas kavarógép lenni, és ért ő a politikához, még ha nem is olyan szinten, mint Palpatine vagy Dooku. Szóval szerintem ha életben maradt volna a Baljós Árnyak végén, méltó utódjává tudott volna válni Palpatine-nak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úristen, mekkora rész volt... és micsoda látvány.... :yes: fogok még írni róla, de most majdnem annyira a hatása alatt vagyok, mint 2005-ben az EpIII-nak. Ugyanaz a baljósság. Ugyanaz a gyomorszorító érzés. Főleg akkor hatalmas a kontraszt, ha visszagondoltok a szál első részének az elejére. Pont úgy megy bele a sötétebb tónusokba, mint anno az EpIII, ami egy laza Invisible Hand szállal nyitott és aztán a végén már fuldokoltunk a sötétségben.

A látvány kapcsán...

Ezt konkrétan kiraknám a falra:

mandalore.jpg

Ez is rohadt jól néz ám ki...

mandalore2.jpg

Lehetséges, hogy az a fallen ott Xizor? Díjaznám. :) 

xizor.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Whill írta:

 Szóval szerintem ha életben maradt volna a Baljós Árnyak végén, méltó utódjává tudott volna válni Palpatine-nak.

Ezzel egyet értek, de szerintem az EP1 idején ő még nem volt ezen a szinten.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Donát írta:

Lehetséges, hogy az a fallen ott Xizor? Díjaznám. :) 

Mint ahogy Nute is írta, ő Ziton Moj. :)

23 perccel korábban, Whill írta:

Szerintem a TCW és a Rebels is ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A Baljós Árnyak miatt kialakult az emberekben egy kép Maul-ról, miszerint ő csak egy végrehajtó, aki nem különösebben okos. A sorozatokban viszont azt látjuk, hogy ő is tud valójában egy hatalmas kavarógép lenni, és ért ő a politikához, még ha nem is olyan szinten, mint Palpatine vagy Dooku. Szóval szerintem ha életben maradt volna a Baljós Árnyak végén, méltó utódjává tudott volna válni Palpatine-nak.

Én úgy gondolom, hogyha Obi-wannal is végez a Naboon, akkor Sidious úgy gondolhatta volna, hogy ideje Mault is belevonni a nagy egészbe.

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

A csatamezőn az egyik halott klónra a közeledő lépegető teljes erővel rálép. :o 19:23 körül van!

És tényleg! Azta... szegény klón. :(

Egek, a szavazásnál hogyan fogjuk ezt a párbajt jelölni? :? Ennél az egynél nincs több ebben az évadban - vagy 3 felé vesszük az ebben történteket: 1 csatorna, 1 trónterem, 1 tartóoszlopokon. :D

De Witwer nálam már most esélyes a legjobb szinkronhang kategóriában. Úgy tudom, hogy az 5. évadban Sidious bátyánk elhappolta előle a díjat. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Ezzel egyet értek, de szerintem az EP1 idején ő még nem volt ezen a szinten.

És akkor mikor is fejlődött ezen a téren? Mert biztos nem a Lotho Minoron :D onnan meg kvázi egyből egy manipulatív k*csögként tért vissza :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hűűűűűazanyjáááátamindenitvaaaaaaaaóóóóóóóóóóóóóóó! Már a kezdés... Aztán meg Maul és Ahsoka beszélgetése... Bedobja Sidious nevét, ember! Hát bedobta Sidious nevét és a csótány tudja...! Tudja, mi jön! És az érzés... B*szod, órákra vagyunk a végtől. Felfoghatatlan. Olyan nyomott, reménytelen a hangulat... Aztán meg... De erre Obi-Wan mondja, hogy Dookunak sanyi. Anyád! És Anakin kémkedik, és Ahsoka beszélhetne vele... MI A FRANCÉRT NEM TUDOTT! Talán minden másként alakult volna. És Obi-Wan megy Utapaura... Tik-tak, ketyeg a bomba.

Aztán meg Maul a trónon, csak úgy... B' meg! És az a párbaj... Hát agyam eldobva. És az a párbaj... Hát agyam eldobva. És az a párbaj... Na jó, megvan az agyam, reboot. Eddig a legszebb párbajt az Eminence-ben láttuk, ugyanezen a szent helyen. Ebben az egy trónteremben mik voltak eddig: Maul vs. Vizsla, Maul & Opress vs Sidious most meg Maul vs. Ahsoka. Atya úr isten! Az a párbaj! De Maul és Ahsoka beszélgetése mellett mégis semmi. És Maul végső kiakadása... Első jele a Rebelsben tapasztalt őrületének?

És az a sok-sok kikacsintás. Dryden Vos, aztán meg Maul úgy vallatta Jessie-t, mint Kylo Ren Poe-t és Rey-t. Úgy nyújtotta a kezét Ahsokának, mint Kylo Rey-nek. És úgy terelgette el a plazmanyalábokat, mint az ep9-ben Rey. És az a csata a végén... Komolyan, lélegzetvisszafolytva vártam, hogy egyszer csak megjelenik Sidious hologramja Rexnél is kiadja a 66-os parancsot. De vajon Rex hogy fog ellenállni? Szerintem már nincs egy nap a 66-osig. Talán Maul szól neki? Basszus, és még két rész hátra van? Hát mi lesz abban?

Emberek, ez a TCW szál olyan az ep3-nak, mint a Rogue One az ep4-nek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

25 perccel korábban, Yoda József írta:

onnan meg kvázi egyből egy manipulatív k*csögként tért vissza :D

Azért ez szerintem erős túlzás, a póklábú Maul az elején még csak dühödten vagdalkozik, félőrülten, és ugyanez áll, amikor a bosszút hajtja Kenobi ellen. A Florrum után, fokozatosan válik az Árnyék Kollektíva kiépítésén át, azzá, akit most láthattunk a Mandalore-on. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, Dzséjt írta:

De vajon Rex hogy fog ellenállni?

El kell, hogy távolítsa a chipet a parancs kiadása előtt. "I didn't betray my Jedi. Wolffe, Gregor and I all removed our control chips". Szerintem ez a következő részben fog megtörténni... talán Jesse beszámolt neki a Maul-lal való kis párbeszédről. Ha ezt összerakja Fives "élményeivel", akkor leeshet neki a tantusz. De jövőhéten meglátjuk :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.