Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Ody Mandrell

Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?  

41 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál az első epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

Az a kérdés merült fel bennem, hogy Maul vajon honnan tudta, hogy a Tatooine-on kell keresnie a királynőt és a Jediket? Azt persze tudom, hogy Palpatine-tól, na de ő honnan tudhatta? A hajón lévőkön kívül senki nem tudhatta, hogy a Tatooine-on vannak, mert nem feleltek Sio Bibble segélykérésére és elvileg Coruscant-al sem folytattak kommunikációt épp azért, nehogy rájuk találjanak.

Szerintem Maul egyáltalán nem Palpatine-tól tudta meg, hiszen akkor miért mesélne pont neki a bolygóról? :) Meg eleve azért vetette be a tanítványát Sidious, hogy Ő találja meg a hajót ("Ő majd megtalálja azt a hajót.").

Megtalálni meg nem lehetett nagy cucc. Ha minden simán ment volna, már Coruscanton lennének. Vagyis valami gond történt. Azt a szövetségi hajók érzékelői is megállapíthatták, hogy nem ugrott a hipertérbe, hiszen a blokádon túl már simán megtehették volna, de nem tették. Ezért is mondta Gunray, hogy az a hajó már messze jár. A keselyű droidok nem üldözhetik, mert kissé korlátozott a hatótávolságuk. Ebből Maul már rájöhetett, hogy a jacht nem tudott fénysebességre kapcsolni. Akkor már csak azt kell kitalálni, melyik az a bolygó, amit még el lehet érni hipersebesség nélkül a válogatott halálok bekövetkezése nélkül. Tovább szűkítette a kört, hogy azon a bolygón meg is kell tudni csinálni a befulladt hiperhajtóművet, szóval mindenképpen űrutazásra alkalmas népeknek kell laknia a kiszemelt világot, és nem terjedhet ki rá a Kereskedelmi Szövetség hatásköre. És mivel a Naboo mellett valószínűleg nem hemzsegnek a KSz érdekeltségén kívüli, hiperhajtómű javításra is alkalmas, fénysebesség feletti utazás nélkül is elérhető bolygók, nem volt nehéz rátalálni a Tatooine-ra. Ezután már csak ki kellett küldeni egy pusztul a nép üzenetet a nabooi királyi csatornákon, aztán megnézni, hol fogják be, és reménykedni, hogy vannak olyan ostobák, hogy válaszolnak is rá. De ha nem is, még az is nyom, ha valaki befogja az üzenetet, hiszen nem sokan szondázhatják a nabooi királyi csatornákat. Mivel Tatooine-on fogta valaki, így Maul következtetései helyesnek tűnhettek. Éppen elég lehetett ez ahhoz, hogy elmondja a mesterének, majd elugorjon a Tatooine-ra körülnézni.

 

Gondolom úgy tudta meg Palpatine, mint Obi-Wan Anakinék hollétét a 2. részben. Tehát, hogy a Naboo-n nem találta őket és így kiterjesztette a keresést.

A követőjelet nem mérhették be, éppen azért, amiért nem engedte Obi-Wan, hogy feleljenek a hívásra. Valószínűleg ahhoz kell küldeni egy fogadójelet, amit az ep2-ben R2 elintézett (vagy az is lehet, hogy a követőjel lekapcsolható, vagy nem is a hajókhoz köthető). Már csak azért sem mérhették be így, mert akkor Maul méterre pontosan tudta volna, hol parkol a jacht. Emlékezz csak, Obi-Wan gépének monitorán még a kép is megjelent a farm mellett álló hajóról (valószínűleg ebből tudta később az ep3-ban, hol van a Lars farm). Viszont Maul még csak nem is volt 100% biztos abban, hogy a királynő a Tatoone-on van. Sidiousnak azt mondta: "Tatooine is sparsely populated. If the trace was correct..." ("Tatooine-nak kevés lakója van. Ha a nyom helyes...").

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Ez az a rész amit először megnéztem a Star Warsból. 1999-ben 8 éves voltam, és minden fiú ezerrel gyűjtötte a matricákat a Star Wars albumába. Anakinra emlékszem, meg a párbajozó jedikre, meg persze arra, hogy milyen furcsa frizurája van Amidalának. Az egyik osztálytársam Darth Maulnak öltözött a farsangon. Ekkor kezdtem érdeklődni a dolog után, hogy mi is ez egyáltalán, de aztán elfelejtettem egy darabig. Néhány évvel később sikerült megszerezni a filmet, és nagyon tetszett. Különösen a fogatverseny és a végső párbaj. Na akkor az értékelés: Azóta már sokszor megnéztem, és még mindig a kedvencem, nem tudta überelni a többi epizód közül egyik sem. A szavazásnál természetesen 5-öst kapott :) Kár, hogy nincs 6-os. Majdnem tökéletes. Amikor kijön a mérgező gáz az elején, akkor mindig visszatartom a lélegzetemet :D A csatajelenetek nagyon jók lettek, remek ötlet a visszaküldhető lövedék, és nagyon látványos, amikor Obi-wan egy rúgással két ellenséget terít le. A droidok szerintem fantasztikusan jól sikerültek, és talán jobb is, hogy nem emberek ellen harcolnak, nincsenek levágott végtagok, spriccelő vér meg hasonlók. A Naboo gyönyörű, nem hiába a kedvenc bolygóm, főleg a zöld mezők, meg a vízesések, persze Theed is nagyon jó lett a monumentális palotájával. Jar-Jar szerethető figura minden hülyeségével együtt, de szerintem a magyar szinkronban kicsit eltúlozták (ettől még nagyon jó). A vízalatti résznél engem is kicsit zavar az ismétlés, ezt lehetett volna talán jobban is. Ezenkívül nagyon tetszik R2 és C3PO "bemutatkozása" a filmben, jobban nem is lehetett volna ezt csinálni. Tatooine hangulatos kis bolygó, remek Watto figurája, fantasztikus a pod race, de a kedvenc jelenetem innen Anakin és az anyja búcsúja. Mindig elérzékenyülök ennél a résznél. Coruscant-t én nem így képzeltem el, de így jobb, lett :D A film fénypontja számomra a Qui-Gon&Obi-wan vs. Maul párbaj, hihetetlen jóra sikerült. Csak azt nem értem, hogy Qui-Gon miért nem várta meg Obit, mert azért 2 az 1 ellen mégiscsak nagyobb esélyük lett volna mint 1 az 1-ben megküzdeni vele (szegény Qui-Gon, pedig ő az egyik legszerethetőbb jedi). A szinkronról nem nagyon tudok véleményt formálni, mivel az eredeti hanggal nem láttam, viszont a német szinkronnál jobb az biztos :D (azért nézem németül, mert nyelvvizsgázni fogok belőle). A zene meg valami fantasztikus, Williams egy zseni. Szerintem ennek a résznek magasan a legjobb a zenéje. A teljesség igénye nélkül: Duel of the Fates (a kedvencem), The Droid Invasion, The Sith Spacecraft and Droid Battle (bejönnek nekem a seregfelvonulós számok), Qui-Gon's Funeral, Augie's Great Municipal Band, Flag Parade, Anakin defeats Sebulba. Ennyi elég is, majd írok még ha eszembe jut. Köszönöm, ha elolvastad.

misafeco

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi, hogy leírtad. :D Jó látni milyen is egy igazi új generációs rajongó, aki már nosztalgiával gondol vissza az első epizódra. Szerintem neked olyan lehetett ez a film, mint nekünk az EPIV.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Helló!

Az biztos, szeretek nosztalgiázni, tegnap néztem meg kb. 10-edszer, a változatosság kedvéért németül. A legjobb a droidok, meg Sidious nagyúr hangja, de alapvetően jobb a magyar hang. Amit még kifelejtettem: A kedvenc űrhajóm azóta is a Naboo vadász (micsoda meglepetés), ami még nagyon tetszik, azok a Nubienek, meg az Ezeréves Sólyom. Majd próbálom minden témában kifejteni a véleményemet, már amennyire lesz időm az egyetemi dolgok mellett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Helló!

Az biztos, szeretek nosztalgiázni, tegnap néztem meg kb. 10-edszer, a változatosság kedvéért németül. A legjobb a droidok, meg Sidious nagyúr hangja, de alapvetően jobb a magyar hang. Amit még kifelejtettem: A kedvenc űrhajóm azóta is a Naboo vadász (micsoda meglepetés), ami még nagyon tetszik, azok a Nubienek, meg az Ezeréves Sólyom. Majd próbálom minden témában kifejteni a véleményemet, már amennyire lesz időm az egyetemi dolgok mellett.

Írj nyugodtan, majd elbeszélhetünk róluk. Nekem a Nubienek a kedvenceim. Nagyon szép hajók. Egyébként a Naboo -i kultúra önmagában is lenyűgöző.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó írás misafeco. Mindíg kiváncsi voltam egy második generációs rajongó hogyan látta az ep1-et. Kb én is 8 voltam mikor láttam az ep4-et moziban. Nagyon örülök neki hogy továbbviszitek a rajongást és nem csak mi "vén" rajongók vagyunk. Egy kérdésem lenne. Nem zavart téged az elején hogy a két Jedi olyan dolgokat csinált ami szokatlan egy harcban? A felvezetőben csak annyi volt hogy Jedi-lovagok de az nem volt leírva hogy kik azok az Erőről meg főleg semmi. Nem volt érthetetlen elsőre?

Mert mi már pontosan tudtuk mi várható a 4-5-6. részek után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is 8 éves voltam 1999-ben, amely év szeptemberében először láttam az első részt a moziban. a végén a fénykardküzdelem nagyon nagy volt, meg a droidok fénykard által darabokra vagdosása is nagyon tetszett akkor. arra viszont emlékszem, hogy elsőre egy kicsit csalódás volt a film, mert én azelőtt már láttam (pontosabban 1998-ban, amikor még csak 7 éves voltam) a klasszikus részeket videókazettán, és Vader nagyúr volt a nagy kedvencem, meg a birodalmi rohamosztagosok, és a klasszikus trilógia hangulata, meg úgy bármelyik régi rész sokkal jobban tetszett nekem akkoriban, mint az első epizód, melynek jellege teljesen más. (Nem érdekes, hogy egy akkoriban 8 éves általános iskolás gyereknek jobban bejöttek a régi részek? :D )

Azóta persze nagyon kedvelem ezt az epizódot is, nagyon jó a történet felépítése, nagyon jól kidolgozottak benne a karakterek, a helyszínek, az egész környezet, a film világa sokkal árnyaltabb mint mondjuk a negyedik epizódé. Palpatine/Sidious jelenetei zseniálisak, főleg így, hogy már tudjuk, hogy majd miket fog csinálni a 3. epizódban!

A magyar szinkronja szerintem nagyon jó, főleg Qui-Gon Jinn magyar hangja nagyon illik a karakterhez.

A film eleje nagyon hangulatos, mostanában, ha megnézem, akkor inkább eredeti angol szövegeléssel teszem, bár eddig magyar szinkronnal többször láttam. az elejéről egyik kedvenc idézetem Qui-Gontól: "I sense an unusual amount of fear for something as trivial as this trade dispute." (=szokatlan mennyiségű félelmet érzek egy olyan triviális ügyhöz képest mint ez a kereskedelmi vita), de valójában magyar szinkronnal meg így volt: "az is furcsa hogy nagyon erős félelem-rezgéseket érzek a hajón."

Szerkesztve: - Xom
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ha már írnak páran róla én is firkantok egy kicsit. A filmet 10 évesen láttam 2 CD-s változatban, '99 nyár vége felé. Már akkor leesett az állam a látványától, de mivel felirat nélküli változat volt angolul, nagyon nem értettem belőle semmit, de a fogatverseny és legfőképpen Maul nagyon megragadott.

Majd '99 decemberében az osztállyal megnéztük a közeli moziban és még nagyobbat ütött. Megtudtam, hogy a kék fénykardot forgató egyén Obi-Wan Kenobi, aki a későbbi Ben lesz. Na már ekkora a csúcson voltam a moziban, hogy húdetökjó. Később R2 feltűnésekor pedig akkorát kiáltottam fel a moziban, elég sokan rámnéztek.

Sidious feltűnése nem hatott rám akkoriban, mivel én akkor, mint Császárt ismertem, nem Sidiousként. Anakin feltűnésének is örültem, bár ő volt az egyetlen, amiről tudtam, hogy szerepelni fog az új filmben, így nem ért meglepetés.

 

Ért viszont Palpatine szenátor megnevezésekor. Mivel a könyvet már akkor többször olvastam, tudtam, hogy ő lesz a Császár és Vader mestere. El nem tudtam képzelni róla, hogy ez a szerethetőnek kinéző alak lesz a későbbi Császár. Itt még elég jámbor. Arra gondoltam van egy ikertestvére és ő lesz majd a későbbi Uralkodó, de a film végén mikor bejelenti, hogy ő lesz az elnök, ez a tézisem dugába dölt.

 

Valamint még Qui-Gonon csodálkoztam, hogy nem tűnt el, mint anno Ben és Yoda, de ezt azzal magyaráztam, hogy ők jószántukból halltak meg, nem "erőszakos" halállal, mint Vader.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kösz Frenkie!

Igazából nem nagyon emlékszem rá, hogy mit gondoltam a dologról, de úgy dereng, hogy nézés előtt már felvilágosítottak a dologról. Mondjuk amikor megnéztem, még nem voltam rajongó, az értékelést inkább mostani szempontból írtam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 2 hónappal később...

Mindig tévedésnek tartottam George Lucas néhány alapdöntését a Csillag-Háborúk előzmény-trilógiáját illetően. Egy egész filmet szentelt Anakin Skywalker megtalálásának, illetve Palpatine szenátor megválasztásának. A rendező gyakorta elsiklik fontos apróságok fölött, amelyek koherens egésszé tudnák kitölteni a nagy volumenű sztorit. Stílusjegynek állítja be, hogy ez fantáziavilág, szóval természetes az egyes elemek elnagyolt, laza kapcsolódása. Amit pedig beemel, azt rengeteg logisztikai hibával, gyermeteg hangvétellel teszi.

 

Először is: az alapfelállás. Egy kereskedő tagállam blokád alá von egy bolygót, hogy a Szenátus visszavonja adótörvényét. Hiába fenyegetnének jogmegvonással, mert csigalassúak. Rendben. De miért egyből Jediket küld ide a kancellár? Másképp fogalmazva: mikor szokás szimpla diplomatákat küldeni egy - akkor még passzív - katonai konfliktus elrendezésére?

Fontos lett volna konkrétan megemlíteni egy rejtett alaptörvényt: minden tagállam maga tartja fenn a közrendjét! Ám ebből is csak az következik, hogy nincs szövetségi hadsereg. De ha - a jelek szerint - külön rendfenntartó hatóságok se léteznek, mi garantálja az elemi létbiztonságot a hétköznapokban?

Nem hiszem, hogy Darth Sidious nem talált használhatóbb szövetségeseket a tervéhez. A nemoidik komplett idióták egy Jedi-gyilkossághoz. Pedig nyilván ismerniük kellene a Rend alapvető vonásait, hisz elhúzódó katonai konfliktus esetén csak idő kérdése, mikor küldenek oda Jedi-követeket. Íme néhány dolog, amit ha másképp csinálnak, az orvgyilkosság sikerült volna nekik:

 

Ne azzal kezdjék rögtön, hogy felrobbantják a hajójukat. Mindenhol hallatszik, és zárt hangár mellett fölösleges.

Lehetőleg színtelen, szagtalan, feltűnést nem keltő toxinnal fullasszák meg őket .

Ha kinyittatják a zsilipajtót, azonnal általános sortűz alá vegyék az egész helyet, amíg nem látják a szitává lyuggatott hulláikat.

Kerítsétek be őket droidikákkal, hogy nehezebben tudjanak kitörni, ha már eddig életben maradtak.

 

A gungan-világ nem több parasztvakításnál. Ami Jar Jar Binks-et illeti, a humorforrásnak szánt lény egyetlen jelenetben nem katasztrofális: ahogy Amidalának beszél a gungen népről, akkor egyszer komolyan lehet venni. De tőle semmivel nem értelmesebb a gungen vezető és tisztek.

Milyen mélyen fekszik a vízalatti gungen város? Ha ennyire kivilágítva észrevétlenek, akkor legalább 500 méter mélyen kell lenniük. Nem értem, a Jedik hogy nem fáradtak el, miközben egy bő stadionpályányit lefelé úsztak, bő ruhában, egyre nagyobb nyomással dacolva?

Qui-gon azzal érvel a gungen főnöknek, hogy szólniuk kell a nabooiaknak a droidtámadásról. De ehhez minek kellett leúszniuk ide? Nem lett volna gyorsabb egyből a theedi palotába sietni Amidaláékhoz? Vagy talán Qui-gon bennszülött segítséget akart szerezni a droidok ellen?

Az egész nagyjelenet mintha csak arra szolgálna, hogy egy csomó speciális efektust prezentáljon. Az utazás a vízi járművel unalmas, nem mozdul előre a cselekmény, nem hozza közelebb a jellemeket sem. Az egyetlen tényleg látványos mozzanat ebben az volt, mikor az a nagyszájú állat hátulról beleharapott a nagyhalba. 3 másodperc a 600-ból.

 

Mikor el akarnak szökni a bolygóról, miért akarja meggyőzni Qui-gon azt a droidot, hogy el akarnak menni? És miért említi külön, hogy Coruscantba tartanak? A film összes történése közül ez az, amiről elképzelésem sincs, mi célt szolgálhatott. Maga a szökés izgalmas volt, ügyesen hozták be a történetbe R2-D2-t.

 

Komoly gondok vannak a kisfiú Anakin Skywalker alakjával. Jake Lloyd nem meggyőző sem a reflexív pilóta, sem a feltaláló géniusz szerepében. Az egész fiú jelleme nem tükrözi ki mindazt az intelligenciát, ami a képességeiből adódna. Még abból se, ahogy az ismeretlen műszerekkel teli fogatot vezeti.

Azt mondja Padménak, C-3PO egy protokolldroid, akit azért épített, hogy segíteni tudjon az anyjának. Milyen módon? Egy rabszolganő mihez kezdjen egy tolmácsgéppel? Nem tud segíteni se a házimunkában, se a többi rabszolga-munkával. A film elbagatellizálja, hogy Anakin anyja helyett is dolgozik, hogy kímélje őt. Ez fontos volna, hogy megszeressük a saga központi figuráját.

Elhangzik, hogy Anakin épített egy scannert, C-3PO-t és egy fogatot. Honnan szerzett hozzájuk alkatrészeket? Nem vehetett, hisz Shmi és ő koldusszegények. Watto-tól se lophatta el, mert azonnal észrevette volna a hiányukat. Az is ki van zárva, hogy Watto önként adta volna neki őket. 3PO-ból nincs haszna, a majdan elkészülő scanner-rel pedig Anakin eltávolíthatná a jeladót, és már nem lenne rabszolga. A fiú csak a fogathoz kaphatott alkatrészeket, hiszen gazdája nem gyengeelméjű.

 

Padme éppolyan halvány karakter itt, mint Obi-wan. Naiv, inkompetens és semmi vezetői kvalitást nem mutat, míg vissza nem tér a Naboo-ra. Shmi szavai a legfelnőttesebbek itt: „A Köztársaság messze van innen. És a törvényei is.” Ez semmi reakciót nem vált az asztalnál ülő emberekből. Mert nincs benne a forgatókönyvben, hogy reagáljanak rá. Csak Jar Jar nyújtja ki hosszan a nyelvét, hogy bekapjon egy almát. És utána Anakin rögtön témát vált. Ha belegondolunk, mit képviselnek ott az egyes szereplők, ez a reakciónélküliség iszonyú dühítő.

 

A verseny lezajlása monoton és súlytalan. Anakin pontosan tudja, hogy Sebulba egy veszélyes, aljas mocsok. Felbukkan a gépe mellett, ő szól be először. Nem gyanús Anakinnak, hogy gyorsan átfussa a gépét, nem babrálta-e meg ez a veszélyes alak? És mindössze egy prücköt fordított le Anakin fogatán. Az le is szakad a verseny vége felé. De mitől nem akar elindulni Anakin fogata? Ugyanettől? Mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy Anakin nem tesztelte aktív mozgás közben a sivatagban.

A kétfejű bemondó szüntelen humorizálása alapból izzasztó, egy szinten van a lógó nyelvű Jar Jar látványával. Olyan nevetséges egysorosokat adtak a szájába, mint: „Nincs az a bolygóközi vagány, akinek jól esik egy ilyen esés.” „A tömeg tombol az örömtől. U! Á! U! Á!”

 

Soha nem definiálják, hogy kik a Sith-ek, és mi az eredetük. Csak az van homályosan sejtetve, hogy ők a Jedik gonosz változatai. Én nem azt mondom, hogy mindent szájba kell rágni a nézőnek. Nem! De az összefüggések lekövethetőségén múlik, hogy érdekelje a nézőt, ami történik. Rengeteg kitöltetlen tér maradt a cselekményben - naboo-i vízitúra, tatuini fogatverseny -, amit fel lehetett volna használni a magyarázatokra.

Darth Maulnak nemcsak nincs megfogható egyénisége, viszont alig 5 rövid mondat jut neki az egész filmben! Ettől még Michael Jai White is több szöveget kapott A sötét lovagban. Mikor arról beszél: "Végre felfedjük magunkat a Jedik előtt. Végre bosszút állhatunk.” Bosszú, miért? Semmi magyarázat megint. És ezt kikövetkeztetni se lehet, mert utalás sincs rá.

 

Az összes Jedi Obi-wantól Mace Winduig színészi játéka a legutolsó jelenetig faarcú és semmilyen. Az a bábu ott Yoda?!

Sokan kifogásolták a midi-chloriánok magyarázatát, mert az Erő így már nem misztikus, hanem tudományos jelenség. Jóval nagyobb hibának éreztem az Anakin köré épült predesztinációt. Mit ad hozzá a karakteréhez az, ha nem volt neki apja? Hogy állítólag ő a Kiválasztott. Nem mondom, hogy lehetetlen. De ez már túlságosan Jézus-szerű alaknak állítja be Anakint.

„A jóslat szerint eljő az, aki egyensúlyt teremt az erőben.” Miféle jóslat? Mit és mikor jövendöltek meg, minek a kapcsán és mi a szerepe? Semmi magyarázat, már megint. Gyakran az az ember benyomása, hogy a rendező véletlenszerűen hoz fel hangzatosnak tűnő ötleteket, gondolván, hogy ez fantáziauniverzum, tehát hozzátesz a film értékéhez. Hát nem, éppenhogy befejezetlenné teszi az összképet, nemcsak az első részen belül, de a saga egészében is.

Nagyon kerülőúton érhető tetten, hogy a Jedik tekintélye miben nyilvánulna meg. A Szenátus úgy tűnik, teljesen a Jedik saját kódexeire bízza, mit engednek meg maguknak és mit nem. Amikor Amidalával szemben bizonyítékot követelnek a nemoidi szenátorok, nem lenne elég Qui-gon és Obi-wan szava? A jelentésükkel a Templomban már egy jó ideje végeztek, és ez a szenátusi vita rendkívüli ülés, tehát hivatalos ügy.

Azt a procedúrát is elsietik, ahogyan Valorum kancellárt leváltják. Egyetlen javaslat akkor se vezethet közvetlenül a legfőbb tisztviselő leváltásához, ha körbeskandálják, hogy "Szavazzunk!"

 

A végső csatánál Qui-gon minek vitte magával Anakint a csata közepébe? A mindent betöltő lézerpuska-tűz kellős közepébe rángatott egy kisfiút!

A lézerkard-párbajnál a palota mely területei felé haladnak? A könyvek szerint ez egy áramtermelő erőmű. De pontosan milyen funkciót tölt be az a sok lézerfal, ami elválasztja egymástól a küzdőfeleket?

Miközben Obi-wan felugrik, földet ér, és kezébe vonzott fénykarddal kettészeli Mault: az csak ácsorog. Ahogy a jelenetei oroszlánrészében tette.

Amikor Anakin véletlenül az űrhajók csatájába csöppen, hogy jutott be a nemoidi vezérlőűrhajó pajzsa mögé? „Túl erős az elhárítópajzsuk!” Nincs magyarázat.

És végül: honnan tudja Yoda és Windu, hogy mindig csak két Sith létezik egyszerre? Állítólag a Sith-ek egy évezrede kihaltak már. És a könyvváltozat szerint, kihalásuk előtt nem sokkal még több mint ötven Sith Lord létezett.

 

Az első epizód olyasmi, mint a stadionból kirúgott futball-labda. Olyan mélyen próbál visszanyúlni az eredettörténetekben, hogy a figyelme teljesen szétszóródik a behozott új elemek között. Nem tudja egyenként kerekké tenni őket, sem összeérésüket a filmben. Néhány CGI-efekt és az ismerős nevek említése nélkül fel se tűnne, hogy a klasszikus Star Wars tartozéka. A köztársasági szisztéma működése viszonylag jól körvonalazható, de visszásságai csak részben tudhatók be a történetnek.

 

4/10-et adok rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De elnézést, látom valóban eltévedtem és itt csak pozitív véleményeket lehet megosztani. Én hülye hogy is gondolhattam, hogy egy fórumon számít valamit az ember véleménye...
Nem azzal van a gond, hogy negatív, hanem a stílussal és a színvonallal. Hadd emeljek ki valamit az írásodból:
Qui-gon azzal érvel a gungen főnöknek, hogy szólniuk kell a nabooiaknak a droidtámadásról. De ehhez minek kellett leúszniuk ide? Nem lett volna gyorsabb egyből a theedi palotába sietni Amidaláékhoz?
Egy várost keresett Qui-Gon és a legközelebbi Otoh Gunga volt, valamint ez a város nagyon messze van Theed-től, de ezt mondta Nass főnök is, mikor rendelkezésükre bocsátotta a bongót és mondta, hogy ez átvisz a bolygómagon keresztül is. Azt pedig, hogy még azon keresztül is át kell menni, feltételezi, hogy a bolygó másik felén landoltak. :)

 

Ha ezekre nem figyeltél fel, akkor a többi érved se sokat ér :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A filmkatalóguson mintha már olvastam volna ezt a két "színvonalas" írást. Olyan dolgokba köt bele a srác, hogy az már fáj. "Miért nem öli meg Qui-Gonékat a nyomás, miközben lemerülnek Otoh Gungába?" Jó, hogy egy mesétől tudományos dokumentumfilmek színvonalát várják el egyesek. Csodálom, hogy "az űrben hogy terjedhet a hang" agyrém nem jött elő. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Miért? Nem szeretsz már ide, a fórumba járni? :D

 

Hát, ha DhenSter teljessé teszi a trilógiát, én is megírom a "véleményemet" a másik trilógiáról. Az a szemét Lucas, hogy egy ilyen jó kezdés után így elcs*szte a sztorit! Az utolsó két részt már nem is ő rendezte, meg is látszik. Főleg a trükkök minőségén. A gyönyörű, egzotikus helyszínek helyett mit kapunk? Homokot, jeget, meg narancssárga ködöt. Talán kifogyott az ötletekből?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hellóóóó! :cool::rock:

 

Mindig tévedésnek tartottam George Lucas néhány alapdöntését a Csillag-Háborúk előzmény-trilógiáját illetően.

Én is, annál rosszabb filmet őszintén szólva még nem is láttam. De komolyan, nem is láttam. Annál is inkább, mert ha jól tudom, az egy Star Trek fórum, valami fórumos rpg, vagy mi a szösz. Ellenben a Csillagok háborúja (egek, szerintem húsz éve nem írtam így, magyarul le :))...

 

Egy egész filmet szentelt Anakin Skywalker megtalálásának, illetve Palpatine szenátor megválasztásának. A rendező gyakorta elsiklik fontos apróságok fölött, amelyek koherens egésszé tudnák kitölteni a nagy volumenű sztorit. Stílusjegynek állítja be, hogy ez fantáziavilág, szóval természetes az egyes elemek elnagyolt, laza kapcsolódása. Amit pedig beemel, azt rengeteg logisztikai hibával, gyermeteg hangvétellel teszi.

Hát, ha ez nem fantáziavilág, akkor szeretnék átköltözni oda. Mert ez a mi valódi világunk kicsit kikészít idegileg, már őszülök is, de ha újra megnövesztem a hajam és a szakállam, ott talán még hasznomat vehetik, mint Qui-Gon Jinn. Esetleg, mint Yoda, a megfelelő Unicum mennyiség elfogyasztása után (tudjátok, zöld és ugrál).

A logisztikai rész viszont nekem magas, nem logikai akart az lenni. Legalábbis szerintem logikusabb lenne az oda.

 

Először is: az alapfelállás. Egy kereskedő tagállam blokád alá von egy bolygót, hogy a Szenátus visszavonja adótörvényét. Hiába fenyegetnének jogmegvonással, mert csigalassúak. Rendben. De miért egyből Jediket küld ide a kancellár? Másképp fogalmazva: mikor szokás szimpla diplomatákat küldeni egy - akkor még passzív - katonai konfliktus elrendezésére? Fontos lett volna konkrétan megemlíteni egy rejtett alaptörvényt: minden tagállam maga tartja fenn a közrendjét! Ám ebből is csak az következik, hogy nincs szövetségi hadsereg. De ha - a jelek szerint - külön rendfenntartó hatóságok se léteznek, mi garantálja az elemi létbiztonságot a hétköznapokban?

Ez tényleg nagyon fontos lett volna. Őszintén szólva, máig nem értem, Lucas miért nem szánta legalább a film felét arra, hogy a Szenátus parlamenti ülését nézzük, melyben a szenátorok és képviselők részletesen a tudtunkra adják a törvényeket, eljárásrendeket, a bizottságok felállításának menetét, és a többi, és a többi. Sokkal jobban átérezhető lett volna a Star Wars esszenciája, mint két és fél óra fénykardvagdalkodásban, üres bölcselkedésben, és a látvány felesleges kibontásában. Nonszensz, hogy az ep4-5-6 után képes volt egy akció-space-fantasy-t csinálni, mikor adta magát, hogy politikai dokumentumfilmnek kellett volna lennie.

 

Nem hiszem, hogy Darth Sidious nem talált használhatóbb szövetségeseket a tervéhez. A nemoidik komplett idióták egy Jedi-gyilkossághoz. Pedig nyilván ismerniük kellene a Rend alapvető vonásait, hisz elhúzódó katonai konfliktus esetén csak idő kérdése, mikor küldenek oda Jedi-követeket. Íme néhány dolog, amit ha másképp csinálnak, az orvgyilkosság sikerült volna nekik:

Mielőtt kitérnénk a látatlanban is teljesen logikus és kikezdhetetlen pontokra, szeretném megjegyezni, hogy a Jedi lovagok megjelenése akkor még nem volt a tervbe véve. Esetleges Jedik megjelenésekor valószínűleg Darth Maul lett volna a kiiktató személy, nem pedig teszetosza Gunray.

 

Ne azzal kezdjék rögtön, hogy felrobbantják a hajójukat. Mindenhol hallatszik, és zárt hangár mellett fölösleges.

Lehetőleg színtelen, szagtalan, feltűnést nem keltő toxinnal fullasszák meg őket .

Ha kinyittatják a zsilipajtót, azonnal általános sortűz alá vegyék az egész helyet, amíg nem látják a szitává lyuggatott hulláikat.

Kerítsétek be őket droidikákkal, hogy nehezebben tudjanak kitörni, ha már eddig életben maradtak.

Persze, hagyjuk csak meg a járművet, amivel menekülhetnek a célpontok.

Sajnos az űrhajón zárva volt a méregbolt, így csak azt vethették be, ami éppen kéznél volt. Ami furcsa, mert ki az az őrült, aki mérgeket tart az űrhajóján?

Igen, űrhajón lövöldözni, ráadásul egy olyan terembe vaktában belőni, amiben az ajtóval szemben ablak van, az nagyon okos húzás lett volna. Arról nem beszélve, hogy ha a két csodamókus beáll az ajtófélfa mögé (merthogy vagy nyolc méter állt rendelkezésükre elbújni), akkor minden egyes lövés csak energiapazarlás lett volna.

Nem tudták, hogy életben maradtak. Mit is mond Gunray? "Most már biztosan meghaltak." Gondolom nem fél percig várakoztak.

Ja, és az egészhez tegyük hozzá, hogy a filmből az is kiderült, hogy Gunray-nek lövése sem volt a Jedik képességeiről, így nem csoda, hogy alábecsülte őket. ;)

 

A gungan-világ nem több parasztvakításnál.

Hát még a Halálcsillag. Szép, fényes, nagy... hasznavehetetlen, mert két torpedó szétlövi. Vajon Tarkin kompenzált valamit egy ekkora golyóval?

 

Milyen mélyen fekszik a vízalatti gungen város? Ha ennyire kivilágítva észrevétlenek, akkor legalább 500 méter mélyen kell lenniük. Nem értem, a Jedik hogy nem fáradtak el, miközben egy bő stadionpályányit lefelé úsztak, bő ruhában, egyre nagyobb nyomással dacolva?

Miért nem fáradt el Luke, Han és Leia, amikor végigszaladtak a Halálcsillagon? Miért nem fáradt el Luke, amikor végigfénykardozott két filmet? Ha már itt tartunk, miért nem fárad el soha senki a Star Warsban? És miért nem esznek? Hat film alatt csak kétszer ültek le kajálni. És miért nem mennek ki WC-re? Oké, a filmekben elfogyasztott kajamennyiséget tekintve ez utóbbi még meg is magyarázható. És egy űrcsiga gyomrában miért van földi atmoszféra? Egyáltalán, miért van ennyi földi légkörrel megáldott bolygó? És miért van egyáltalán légkör olyan bolygón, amin még fa sincs? És egyáltalán, hogyan lehet minden ilyen modern, ha egyszer réges-régen játszódik a sztori? És amit végképp nem értek, ha ez egy messzi-messzi Galaxis, mit keresnek enne emberek? Áááá... teljesen logikátlan ez az egész Star Wars, nem is értem, hogyan lett akkora siker...

 

Qui-gon azzal érvel a gungen főnöknek, hogy szólniuk kell a nabooiaknak a droidtámadásról. De ehhez minek kellett leúszniuk ide? Nem lett volna gyorsabb egyből a theedi palotába sietni Amidaláékhoz? Vagy talán Qui-gon bennszülött segítséget akart szerezni a droidok ellen?

Sajnos a náluk lévő pénz csak a bolygó feléig volt elég, ezért a droidok hamarabb kitették őket a csillagtaxiból. És sose becsüld le a benszülöttek erejét! Egy rakás plüssmaci is elkente az Uralkodó válogatott embereinek a száját. Oké, ők ewokok voltak, nem gunganok, és ez azért komoly előny a részükről. Yub-yub!

 

Az egész nagyjelenet mintha csak arra szolgálna, hogy egy csomó speciális efektust prezentáljon. Az utazás a vízi járművel unalmas, nem mozdul előre a cselekmény, nem hozza közelebb a jellemeket sem. Az egyetlen tényleg látványos mozzanat ebben az volt, mikor az a nagyszájú állat hátulról beleharapott a nagyhalba. 3 másodperc a 600-ból.

Ezzel egyet tudok érteni, én sem rajongok a tengeralattjárózásért. Főleg, hogy kétszer is elsütik ugyanazt a "mindig van egy nagyobb hal" eseményt.

 

Mikor el akarnak szökni a bolygóról, miért akarja meggyőzni Qui-gon azt a droidot, hogy el akarnak menni? És miért említi külön, hogy Coruscantba tartanak? A film összes történése közül ez az, amiről elképzelésem sincs, mi célt szolgálhatott. Maga a szökés izgalmas volt, ügyesen hozták be a történetbe R2-D2-t.

De most komolyan, miért csinálja azt Qui-Gon? Ezt én sem értem, bár lehet, hogy csak mókázik. :)

 

Komoly gondok vannak a kisfiú Anakin Skywalker alakjával. Jake Lloyd nem meggyőző sem a reflexív pilóta, sem a feltaláló géniusz szerepében. Az egész fiú jelleme nem tükrözi ki mindazt az intelligenciát, ami a képességeiből adódna. Még abból se, ahogy az ismeretlen műszerekkel teli fogatot vezeti.

Ismeretlen műszerek a fogaton, amit ő épített? Érdekes koncepció. Arról pedig, hogy egy kilenc éves kisfiúnak mit kell tükröznie, vitatkozhatnánk. Szerintem egy kilenc éves kisfiút érdemes tükröznie, aki szeret "legozni" és "űrhajósat játszani". Nem ezért vagy azért, de ehhez szerintem nem kell atomfizikusnak lenni.

 

Azt mondja Padménak, C-3PO egy protokolldroid, akit azért épített, hogy segíteni tudjon az anyjának. Milyen módon? Egy rabszolganő mihez kezdjen egy tolmácsgéppel? Nem tud segíteni se a házimunkában, se a többi rabszolga-munkával. A film elbagatellizálja, hogy Anakin anyja helyett is dolgozik, hogy kímélje őt. Ez fontos volna, hogy megszeressük a saga központi figuráját.

Ugye ott voltál, mikor Owen Lars párologtatókhoz vett tolmácsdroidot. Vagy mikor C mester arról panaszkodott R2-nak, hogy az általa kiteregetett ruhák nem száradnak meg? Lőjenek le, de láttam párologtatókat, és tuti, hogy az anyuci is tereget. De szerintem, mint protokoll droid, C-3PO fel van ruházva még egyéb olyan funkciókkal, amire szüksége lehet, például főz, süt, mosogat, kifesti a házat, meg ilyenek. Voltaképpen, ha végignézünk a hat filmen, különös tekintettel az ep4-5-6-ra, 3PO-t a legkevesebbszer a tolmács szerepkörben láthatjuk.

 

Elhangzik, hogy Anakin épített egy scannert, C-3PO-t és egy fogatot. Honnan szerzett hozzájuk alkatrészeket?

Anakin egy roncstelepen dolgozik, és kétlem, hogy Watto nyilvántartást vezetne minden kacatról. Bár nem tudom, még nem dolgoztam roncskereskedőnek, esetleg neked több tapasztalatod van ezen a téren?

 

Padme éppolyan halvány karakter itt, mint Obi-wan. Naiv, inkompetens és semmi vezetői kvalitást nem mutat, míg vissza nem tér a Naboo-ra. Shmi szavai a legfelnőttesebbek itt: „A Köztársaság messze van innen. És a törvényei is.” Ez semmi reakciót nem vált az asztalnál ülő emberekből. Mert nincs benne a forgatókönyvben, hogy reagáljanak rá. Csak Jar Jar nyújtja ki hosszan a nyelvét, hogy bekapjon egy almát. És utána Anakin rögtön témát vált. Ha belegondolunk, mit képviselnek ott az egyes szereplők, ez a reakciónélküliség iszonyú dühítő.

Hát igen, végül is Qui-Gon simán kikelhetett volna magából, mert csak tudta, mi a szitu a Galaxisban (mintha pont ebben a jelenetben említené, hogy nem először fordult meg peremvidéki bolygón, és kis gógyival az is kitalálható, hogy még a Tatoonie-on sem először jár). Padmé meg igazán toporzékolhatott volna, ezzel leleplezve magát. Jar Jar pedig... nos neki valószínűleg az aktuális kajáján túl nincs sok elképzelése a világról. :) Viszont, elég sokat mond az a kínos hallgatás, ami a kényszerű témaváltoztatás előtt van.

 

A verseny lezajlása monoton és súlytalan. Anakin pontosan tudja, hogy Sebulba egy veszélyes, aljas mocsok. Felbukkan a gépe mellett, ő szól be először. Nem gyanús Anakinnak, hogy gyorsan átfussa a gépét, nem babrálta-e meg ez a veszélyes alak? És mindössze egy prücköt fordított le Anakin fogatán. Az le is szakad a verseny vége felé. De mitől nem akar elindulni Anakin fogata? Ugyanettől? Mert ha nem, akkor az azt jelenti, hogy Anakin nem tesztelte aktív mozgás közben a sivatagban.

Mivel a filmből teljesen egyértelműen kiderül, hogy a verseny előestéjén kapcsolta be először, elég nyilvánvaló, hogy nem tesztelte semmiféle módon.

 

Soha nem definiálják, hogy kik a Sith-ek, és mi az eredetük. Csak az van homályosan sejtetve, hogy ők a Jedik gonosz változatai.

Most komolyan, kell ennél több? Mert ez már jóóóóóvaaaaal több, mint amennyit az ep4-5-6 elénk tár, amiből nagyjából az jön le, hogy Darth Vader maga még mindig Jedi lovag, az Uralkodó meg mi is? Ja, hogy erre vonatkozó infó semmi nincs az ep4-5-6-ban. Bocs. Ja, hogy az ep3 további infókat nyújt? Pláne bocs. A történetmesélés egyik lényege, hogy nem tálalják fel a főételt mindjárt az elején.

 

Darth Maulnak nemcsak nincs megfogható egyénisége, viszont alig 5 rövid mondat jut neki az egész filmben!

Boba Fettnek meg csak négy mondata van két film alatt, és a neve is csak az ep6-ban hangzik el, valahogy a páncélja mégis olyan hihetetlenül királlyá tette. Mault meg az arcfestéke és elbűvölő szemei.

 

Nagyon kerülőúton érhető tetten, hogy a Jedik tekintélye miben nyilvánulna meg. A Szenátus úgy tűnik, teljesen a Jedik saját kódexeire bízza, mit engednek meg maguknak és mit nem. Amikor Amidalával szemben bizonyítékot követelnek a nemoidi szenátorok, nem lenne elég Qui-gon és Obi-wan szava? A jelentésükkel a Templomban már egy jó ideje végeztek, és ez a szenátusi vita rendkívüli ülés, tehát hivatalos ügy.

Azt a procedúrát is elsietik, ahogyan Valorum kancellárt leváltják. Egyetlen javaslat akkor se vezethet közvetlenül a legfőbb tisztviselő leváltásához, ha körbeskandálják, hogy "Szavazzunk!"

Ezzel kapcsolatban már leírtam az első bekezdésben a véleményem. Tartom, hogy ennek a filmnek egy politikai dokumentumfilmnek kellett volna lennie.

 

A végső csatánál Qui-gon minek vitte magával Anakint a csata közepébe? A mindent betöltő lézerpuska-tűz kellős közepébe rángatott egy kisfiút!

A lézerkard-párbajnál a palota mely területei felé haladnak? A könyvek szerint ez egy áramtermelő erőmű. De pontosan milyen funkciót tölt be az a sok lézerfal, ami elválasztja egymástól a küzdőfeleket?

És Bespinen milyen szerepet töltött be az a k*rvca nagy lyuk? Vagy a Halálcsillagon? Vagy a második Halálcsillagon? Ráadásul, ezeknél vagy nincs korlát, vagy csak tökig ér. Logikus. Ja, hogy az egyetlen szerepük, hogy bele lehessen esni! Ja, hogy ez már az ep4 óta jelenség? Hupsz.

Anakint meg mégsem tehette le a placc közepére, hogy itt maradsz. Úgyis elmászkált volna, így legalább szemmel tarthatta.

 

Miközben Obi-wan felugrik, földet ér, és kezébe vonzott fénykarddal kettészeli Mault: az csak ácsorog. Ahogy a jelenetei oroszlánrészében tette.

Érdekes, mert az én ep1 verziómban a jelenetei oroszlánrészében ide-oda ugrál fénykarddal a kezében. Persze stopperral még nem mértem le, szóval a kérdést hagyjuk kicsit a levegőben lógni. Az viszont biztos, hogy Maul elég balfék módon múlt ki.

 

Amikor Anakin véletlenül az űrhajók csatájába csöppen, hogy jutott be a nemoidi vezérlőűrhajó pajzsa mögé? „Túl erős az elhárítópajzsuk!” Nincs magyarázat.

És végül: honnan tudja Yoda és Windu, hogy mindig csak két Sith létezik egyszerre? Állítólag a Sith-ek egy évezrede kihaltak már. És a könyvváltozat szerint, kihalásuk előtt nem sokkal még több mint ötven Sith Lord létezett.

Gondolom úgy, ahogy minden űrhajó képes volt eddig egy hangárba beröppenni. Kivétel az ep3-ban, ott a hangárt is védte pajzs egy külön pajzs.

A Sithes kérdés jó kérdés, de Windu nem tudta, csak Yoda. Mivel ő 900 éves, lehetnek még belsős információi, amiről a többiek már megfeledkeztek.

 

4/10-et adok rá.

Én meg egyest, leülhetsz. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy kissé OFF, de ez a remek kritika eszembe juttatott egy gyöngyszemet, amire nemrégiben bukkantam, egy filmes oldal honlapján. A kreatív író megosztotta, véleménye szerint hogyan nézett volna ki a Baljós Árnyak, ha Lucas el nem rontja. Jó szórakozást :D

(a különösen szaftos részeket ki is emelem)

 

"291. Gerhajdu (2010-05-19 17:49.27)

Elképzeltem milyen lett volna egy jól sikerült Baljós árnyak. A történet:

Az egész nagyjából ugyanúgy kezdődne, viszont Qui-Gon és Obi-Wan megöli a zöld ufó-embereket (igaz van nevük, de nem próbálom meg leírni) és közben a Sith nagyúr hologramját is észreveszik, de a következő már el is tűnik. Megpróbálják kideríteni a jel forrását, de menekülniük kell a rengeteg droid miatt (a rohamdroidok helyett a másik változatuk lenne, amelyik csuklójából szórja a halálos sugárnyalábokat) megszöknek a hajójukkal a bolygóra. A bolygón találkoznak a gunganekkel, akik jobban hasonlítanak a trandoshan fajra és elég agresszívak. Qui-Gon-t nem érdekli a bennszülöttek, és nagy részüket lemészárolja. Obi-Wan nem szívleli mestere pusztítását, és megkérdőjelezi erkölcsiségét. Qui-Gon tudatja vele, hogy a Sith nagyúr ennél is kegyetlenebb lenne és amit tesz az a szükséges rossz.

Két felderítő droidot találnak, elveszik siklójukat és Theed városa felé indulnak. Közben más droidok üldözőbe veszik őket (ez nagyjából úgy nézne ki, mint egy klasszikus üldözéses jelenet). Velük is elbánnak, Obi-Wan ugyan megsérül, ezért hanyagolnia kell a harcot.

A városba már megérkezik a sereg élükön Darth Maul-lal. Darth Maul kérdőre vonja Amadila királynőt, amiért meghalt az összes tiszt az űrállomáson. Amidala állítja, hogy a két Jedi lovagnak nem adott parancsot, mert ő amúgy is békepárti. Darth Maul érzi, hogy nem haltak meg a Jedik és hamarosan hallani fog róluk.

Qui-Gon és Obi-Wan megérkeznek a városba, de elrejtőznek, hogy kivárják a megfelelő alkalmat.

Eközben Darth Maul átalakítani készül a rendszert a Naboo bolygón, mert állítása szerint régen a Naboo a Sith birodalomhoz tartozott és a várost is a Sith-ek építették fel. Mivel a politikához nem ért, megpróbálja rábeszélni a királynőt, hogy hirdessen ki új törvényeket. Először gyengéd szavakkal próbálkozik, de a makacs királynő a fenyítésre kényszeríti.

Egy csapatnyi katona fellázad az új rend ellen, és csatlakozik hozzájuk a két Jedi. Qui-Gon tudja, hogy egy Sith harcossal állnak szemben, ezért könnyű győzelemre számít. Obi-Wan-nak megparancsolja, hogy csak a droidokkal foglalkozzon. Egy igen intenzív csata bontakozik ki a palota lépcsőin. Darth Maul is megjelenik, Qui-Gon pedig kardjával ráront. Túlbecsüli a Sith lovagot, ezért hamar életét veszti. Obi-Wan-t sokként éri mestere halála. A lázadók derekasan harcolnak, de a droidok rendezik soraikat és megnyerik a csatát. A hatalmas zűrzavarban Obi-Wan elmenekül.

A padawan lopott űrhajójával messzire menekül. A galaxisnak olyan kietlen területére téved, ahol csak kósza meteorok bukkannak fel. Saját sorsáról, mestere hirtelen haláláról kezd gondolkodni. Mély meditációba süllyed, kizárja fejéből a külvilág zajait. Ahogy hajójával napokig csak úszik a mélyűrben, hirtelen zavart érez az Erőben. Egy hihetetlenül erős élőlényt érez. Akár egy fényes reménysugár úgy jelenik meg lelki szemei előtt. Megnézi csillagtérképén a legközelebbi bolygót, és odarepül.

A kis, lopott űrhajóban persze már nagyon kevés üzemanyag van. A köztársasági kreditjét azonban sehol se fogadják el. Elkeseredett kutatásba kezd a Erőt megzavaró élőlény után. Obi-Wan egy magas, nagydarab faj képviselőjét képzeli el, amilyet a Jedi templom ősi krónikái írnak le, egy olyan fajt, amely rendkívüli módon képes befolyásolni az Erőt. Minden szembejövőt megkérdez a rejtélyes élőlényt kutatva.

Sok-sok nap után összefut egy fiatal, fiúval, akit felfegyverkezett gengszterek üldöznek lopásért. Obi-Wan óvatosan követni kezdi, amíg zsákutcába ér. Ott veszi észre, hogy a fiú megmenekült a gengszterektől. Egy részük hasra esve vergődik, másik részük fejfájástól esett össze. Obi-Wan akkor jön rá, hogy végig őt kereste, az Anakin nevű fiút (Anakinnak képzeljük el Edward Furlong-ot). Obi-Wan aztán szövetkezik a fiúval, és alaposan kirabolják a bűnszövetkezetet. Anakin elmondja, hogy különleges képességei miatt teljesen kiközösítették, ezért is kezdett lopkodni. Obi-Wan felajánlja, hogy elviszi és Jedi-lovagot farag belőle, Anakin persze azonnal igent mond.

Eközben Darth Maul a Naboo-n egy Sith templomot épít mestere parancsára, a királynőt pedig a palotában tartja fogságban.

Obi-Wan sikeresen eljut a Jedi templomba, bemutatja Anakin-t a mestereknek, mint a próféciákban megírt messiást. Anakin azonban túl hosszúnak tartja a 8 évnyi tanulást, és az egész neveltetés dolog nem tetszik neki. Anakin-t ezért kizárják a templomból, és megkérik Obi-Wan-t fejezze be a tanulást egy új mesternél. Obi-Wan úgy érzi, hogy Qui-Gon Jinn volt az igazi és egyetlen mestere, ezért nemet mond. Anakin bizonyítani akar Darth Maul megfékezésével, Obi-Wan pedig elmondja, hogy régóta bosszúra szomjazik. Egy gyors kiképzésbe kezdenek, még az utazás alatt is tanítja Anakin-t.

Amikor visszatérnek a Naboo-ra, Darth Maul azonnal letartóztatja őket. Úgy dönt, hogy később áttéríti őket, ezért bezárja őket is a palotába. Anakin itt találkozik a fiatal királynővel, és rögtön beleszeret. A királynő titokban már megtervezett egy hatalomátvételt a Naboo katonák parancsnokával. A parancsnok éjszaka kimenti őket, majd odaadja a halott Qui-Gon fénykardját, amit Obi-Wan-nak őrzött. Obi-Wan átadja Anakin-nak, annak reményében, hogy tényleg ő a kiválasztott. Másnap Darth Maul arra készül, hogy ünnepélyesen felavassa a templomot, és Padmét az ő királynőjének választja, aki majd erős férfiakat nemz a sötét oldal harcosainak. A két Jedi is ott van, és mikor a megkötözött Padmét a templom oltárához vinnék, Anakin kiszabadítja magát és megmenti a királynőt. Obi-Wan-t is kiszabadítja, majd vezényszavára a katonák előtörnek és megostromolják a palotát. Darth Maul először leölt ellenségének tanítványát ölné meg, de Anakin szembeszáll vele, és kettejük között vérre menő párbaj kezdődik. Anakin az Erő segítségévél győzedelmeskedik bebizonyítva, hogy ő kiválasztott. A város újra a régi és megünnepli a győzelmet. Anakin szerelmével maradna, de a Jedi tanács befogadta, ezért el kell mennie. Elutazik, hogy Obi-Wan 8 hosszú év alatt Jedit faragjon belőle.

Én valahogy így képzeltem el:)"

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt:

Sajnos az űrhajón zárva volt a méregbolt, így csak azt vethették be, ami éppen kéznél volt. Ami furcsa, mert ki az az őrült, aki mérgeket tart az űrhajóján?

A Neimodiaiak mondjuk? A Dioxist pár jelenettel később be is vetik. :)

 

És egy űrcsiga gyomrában miért van földi atmoszféra?

Ööö, ha jól emlékszem, nincs. Maszkban mászkálnak.

 

Anakin egy roncstelepen dolgozik, és kétlem, hogy Watto nyilvántartást vezetne minden kacatról. Bár nem tudom, még nem dolgoztam roncskereskedőnek, esetleg neked több tapasztalatod van ezen a téren?

 

Watto kifejti Qui-Gonnak, hogy rá csak a PÉNZ hat (elmetrükk helyett), márpedig egy valamire való boltos azért figyeli a nyilvántartását a költségeit, plusz az áruit, továbbá leltárt vezet. :P Én már csak tudom, tanultam erről pár félév keretében. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy kissé OFF, de ez a remek kritika eszembe juttatott egy gyöngyszemet, amire nemrégiben bukkantam, egy filmes oldal honlapján. A kreatív író megosztotta, véleménye szerint hogyan nézett volna ki a Baljós Árnyak, ha Lucas el nem rontja.

Ha el nem rontja...jézus isten! :D Komolyan, tele van az internet hülyébbnél-hülyébb emberekkel. Ha ilyen félkegyelműek kezébe került volna anno az SW, akkor ez az oldal sose jött volna létre, mert utálnánk az egészet. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bár én ennyi időt nem szántam volna a tagra. :)

Második felvonásra már nekem sem volt erőm, de mivel az elmúlt két napom Vilmos herceg és Kate Middleton esküvőjének jegyében telt, jól esett egy kis kikapcsolódás. :D

 

Watto kifejti Qui-Gonnak, hogy rá csak a PÉNZ hat (elmetrükk helyett), márpedig egy valamire való boltos azért figyeli a nyilvántartását a költségeit, plusz az áruit, továbbá leltárt vezet. :P Én már csak tudom, tanultam erről pár félév keretében. :D

Anakin mégis képes volt megfújni az alkatrészeket. Mondjuk, Wattoról el tudom képzelni, hogy Anakinnal íratta meg a nyilvántartást, és akkor a kölyök akár az egész roncstelepet elhordhatta volna. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Anakin mégis képes volt megfújni az alkatrészeket. Mondjuk, Wattoról el tudom képzelni, hogy Anakinnal íratta meg a nyilvántartást, és akkor a kölyök akár az egész roncstelepet elhordhatta volna. :)

Na már csak a Dioxisos maradt ki. :P

 

Amúgy, én úgy emlékszem, hogy Anakin nem csórta Wattotól a dolgokat, hanem azokat az anyagokat használta fel, amelyk a toydariainak nem kellettek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na már csak a Dioxisos maradt ki. :P

Na és azt hogy oldották volna meg? :)

Bekopogtak volna, hogy nyissák már ki az ajtót? Vagy jöttek volna a droidok egy flexxel és kivágták volna a hajó oldalát?

Esetleg mint takarító személyzet, hoztak volna egy porszívót amiből kijött volna a gáz? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.