Ugrás a kommentre

5x20 - The Wrong Jedi

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Csak az a baj, hogy Ahsoka nem győzött le semmit. Szerencséje volt, hogy Anakin rátalált az igazi tettesre.

Dehogynem, a próba nem arról szólt, hogy kikapta el a tettest, hanem arról, amit az általad kiragadott idézett mondat után kifejtettem.

Egyébként Anakin-nak esélye sem lett volna elkapni Barriss-t, ha Ahsoka nem indult volna a tettes nyomába. Ahsoka volt az, aki az összes szükséges nyomot és tanút összeszedte, Anakin "csak" a kirakós darabjait illesztette össze.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Túl vagyunk a finálén, ami több szempontból is mérföldkő a sorozatban. Gyönyörű, érzelem teli lezárása ez egy kiváló történeti szálnak, ám mint írtam, ennyire még nem éreztem kevésnek a 20 percet egy TCW rész során sem. A záró képsor utáni első gondolatom ez volt: "már vége is?" Számos olyan elem akad, amit sokkal jobban ki lehetett és kellett volna fejteni, de ezt főleg ennél az epizódnál éreztem. Ezt mindenképp a hátrányok közé sorolnám, annál is inkább, mert ha valami, akkor ez a téma bőven elbírta volna a részletezést. Ezzel együtt, nem minősíteném eget rengető hibának, nem bélyegződött meg a rész annyira, hogy élvezhetetlen, vagy rossz legyen, mi több, remek és méltó befejezését kaptam Ahsoka drámájának, még ha nincs is híján apró negatívumoknak. Bár a The Jedi Who Knew Too Much hangulatát nem sikerült megközelítenie, szépen teljesedett ki mindaz, amit a korábbi 3 részben felvezettek. Hihetetlen, honnan hova fejlődött a sorozat, ezzel együtt Ahsoka karaktere! :clap:

Kétségtelen, hogy Ahsoka most érte el eddigi sorozatbeli pélyafutásának tetőfokát. Öröm látni, hogy az elmúlt 5 évben mekkorát fejlődött a karakter... elég visszaemlékezni a The Clone Wars mozifilmben látott éretlen, tapasztalatlan, sokak számára ellenszenves kislányra, aki minden túlzás nélkül szöges ellentétévé alakult akkori önmagának, ugyanakkor erényes tulajdonságait továbbra is magában hordozza, mely által nem válik karakteridegenné ifjú önmagához képest. Egy ízig-vérig pozitív eszméket képviselő fiatal nővé érett. Egy tisztalelkű és maximálisan példaértékű Jedi, aki fiatal kora ellenére máris társai fölé emelkedett számos téren, különösképp ennek a szálnak köszönhetően. Bebizonyította, hogy a legkétségbeejtőbb helyzetben is képes megállni helyét, és helyes döntéseket hozni úgy, hogy mindeközben ne forduljon ki önmagából, és hű maradjon eddigi elveihez. Bár már a kezdetektől fogva kedveltem őt, mert sokakkal ellentétben nem a cserfes, idegesítő koloncot láttam benne, akit Skywalker nyakára sóztak, hanem egy mesterének mindenáron megfelelni akaró ártatlan és tiszta szívű padawant, aki az elutasítástól, vagy alkalmatlanságtól való félelmét próbálta szemtelenséggel palástolni. Mégse gondoltam volna, hogy egy nap ilyen magasságokba emelkedik a karakter. Számomra már elképzelhetetlen lenne nélküle a Star Wars, olyannyira szerves részévé vált. Gyönyörűen ábrázolja mindazt, milyennek kellene lennie a Jedi Rend tagjainak, mit kellene képviselniük, így lány remek kontrasztot nyújt eltévelyedett társaihoz.

Minden elfogultság nélkül, maximálisan megértem Ahsoka döntését a történtek fényében... immár nem kérdéses, hogy a Jedi Rend teljesen kifordult önmagából, enyhén szólva sem azokat az elveket képviselik, melyeket korábban. A Szenátus játékszerei csupán. Mi sem bizonyítja jobban mindezt annál, hogy a Tanács gyakorlatilag úgy táncol, ahogy a Szenátus fütyül... Rendben van, hogy ők a béke őrei, de a fronton harcoló Jediknek legyen már minimális beleszólásuk a katonai ügyekbe is, főleg, ha egyik társuk is érintetté vált. Sokakhoz hasonlóan, magam is most ébredtem rá igazán, hogy a Rend már csak egy süllyedő hajó, ami az árral sodródik, és pusztulásra van ítélve. Egész egyszerűen szánalmas, hogy a Jedi Rend legkiválóbb tagját (igen, Ahsoka számomra kétségkívül az) képesek lennének puszta gyávaságból kivégeztetni... Kivégeztetni?! Mélységesen megvetendő, kiábrándító és undorító (csak hogy nyomdaképesen fogalmazzak) húzás volt ez a Jedik részéről, amit meg sem próbálok megérteni, vagy az ő szemszögükből nézni, mert nincs rá mentség. A gyávaság, és ártatlanok feláldozása nem Jedi-erény, legfőképp nem az alkalmazni való módszer. Bár Kenobi próbált felszólalni a lány érdekében (és úgy vettem észre, hogy talán Plo is mellette áll), végül ő is behúzta fülét farkát, ahogy szóba került a Szenátus ellenszenvének kivívása. Ennyit ér egy minta pályafutással rendelkező padawan élete? Ráadásul olyan bizonyítékok fényében ítélték el, amikre minden mondható csak az nem, hogy kétségbe vonhatatlanul tutibiztosak és hitelesek! Ahsoka bizonyította bűnösségét a menekülésével? Mégis mi mást tehetett volna azon kívül, hogy maga jár utána? Baromi kockázatos lett volna, ha teljesen Skywalkerre bízza magát... láthattuk, nem sokon múlt, hogy így is odavesszen. Hihetetlen, hogy a Tanács, a Rend állítólagos "legjobbjai" ennyire vakok, gyávák és magatehetetlenek! Belesüllyedtek a semmittevés mocsarába, miközben a Sötét Oldal teljesen behálózta őket, mely révén kifordultak önmagukból. Már nem látják tisztán, mi folyik körülöttük, olyan szinten manipulálhatók, hogy az már viccnek is rossz. Sokáig úgy voltam vele, hogy a Jediket csak elvakította a Sötét Oldal, Palpatine profi mesterkedései, manipulációi, de a végsőkig hűek voltak elveikhez, nem akartak senkit megölteni sajátjaik közül, csak hogy megmaradjon a Szenátussal való jó viszony. Ez a legkiábrándítóbb a Rend kapcsán, mely miatt alaposan átértékelődtek bennem a dolgok velük kapcsolatban. Yoda, a Tanács élenjárója is csak szemforgatva sajnálkozik, semmit nem tesz azért, hogy segítsen Ahsokán, csak mert a "bizonyítékok ellene szólnak". Gartulálok, ezt nevezem példamutatásnak egy 900 év tapasztalattal rendelkező személytől, kizárólag iróniával fűszerezve!

Ez a szál, főként a záró rész remek alapot szolgáltatott, hogy teljesen átértékeljem a véleményem a Jedikről, ugyanakkor Skywalkerről is... míg előbbiek hatalmasat zuhantak a szememben, addig Anakin - akit mindeddig nem különösebben kedveltem - részről részre tanúbizonyságát adta annak, hogy végső soron helyén van a szíve, és akár az egész Renddel képes lett volna szembeszállni azért, hogy bizonyítsa Ahsoka ártatlanságát, ha ez segített volna a lányon. Egyedül ő volt az, aki minden kétség nélkül hitt az ártatlanságában, és maximális erővel ennek bebizonyításán volt. Minden elérhető Jedinek ezt kellett volna tennie, ezt nem lehet kimagyarázni! Nehogy már az legyen mérvadó, hogy mivel Anakin padawanja, szenvedjen csak ő érte... Ehelyett a többi Jedi a Templomban ücsörgött aggodalmasan, és várt a csodára... Persze, a Jedik nem jelentették ki soha egyértelműen, hogy hisznek Ahsoka bűnösségében, de a viselkedésük pontosan erre utalt. Egy dolog, amit valaki, ez esetben néhány Jedi álszent módon állít, más dolog az, amit tesz. Ez utóbbi az, ami számított, főleg jelen körülmények közt. Ha valóban hittek volna Ahsoka ártatlanságában, nem a Tanácsteremben ülve sajnálkoztak volna, hogy "de sajnos minden ellene szól", hanem Skywalkerhez hasonlóan igyekeztek volna bebizonyítani, hogy nem bűnös. Ehelyett semmit nem tettek azon kívül, hogy kitaszították maguk közül, majd alá írták a halálos ítéletét annak a lánynak, aki korábban a kétség leghalványabb jele nélkül bízott társai ártatlanságában a robbanás kapcsán (igen, kissé naivan, de a jó szándék által vezérelte, nem az önzés és a saját bőre megóvása), és aki mindvégig hű maradt az igaz Jedi-elvekhez, egyszer nem adta jelét annak, hogy renegát útra akarna lépni. Miért tették mindezt a Jedik? Mert féltek, hogy kivívják a Szenátus ellenszenvét... ez a tény önmagáért beszél. Ettől fogva egyértelmű, miért bukik majd el végül a Jedi Rend. Szívtelenül hangzik, de nem vagyok biztos benne, hogy ha leülnék megnézni az Ep3-at, ugyanolyan szívszorító érzés fogna el a 66-os kiadásakor, mint eddig. A halál persze túlzás, de nem először derül fény rá, hogy nem olyan szent, önzetlen és jóakaratú ezek többsége, mint amilyennek beállítják magukat. Üdítő kivételek persze akadnak (Obi-Wan, Plo), de ők a kisebbséget képviselik, a Jedik java leírta magát nálam ezzel a passzív, gyáva magatartásával. Annyira félnek a hatalmuk elvesztésétől (Szenátus és közvélemény ellenszenve), hogy sajátjaik soraiból is megöletnek bárkit? Igaza volt Palpatine-nek... a Jedik és a Sith-ek sok mindenben hasonlítanak. Mint említettem, szerintem Ahsoka maximálisan jól döntött azzal, hogy viszonozta a Jedik viselkedését, és hátat fordított nekik. Nagyon helyes, és újfent érettségét bizonyító döntés! Egy ilyen Rendnek én sem lennék tovább a tagja. Nem elég, hogy koholt bizonyítékok fényében nem bíznak benne (holott sosem adott okot az ellenkezőjére), majd odadobják egy Tarkin nevezetű Jedi-gyűlölő féregnek a halálba taszítva ezzel, majd utólag van képük kijelenteni, hogy mindez csupán próba volt, mely által kiteljesedhet karrierje, és térjen vissza ebbe a Rendbe, még egy lovag címet is kap, amolyan bizalom visszavásárlás gyanánt. És ők a Jedik, akik a Világos Oldalt, a pozitív értékeket és hasonlókat képviselik... elméletben legalábbis. A pontot az i-re Windu viselkedése tette fel, aki álszent módon, mosolyogva (!) közölte, hogy a lány kiállta a próbákat... no comment. Skywalker "önzése" a végén nem volt zavaró, hisz mindig is ragaszkodóbb volt társainál, azon kívül érthető, hogy nem akarta szó nélkül elengedni tanítványát. Ez az önzés nálam még az egészséges kategória, ezért is tettem idézőjelbe... ennek ellenére végül képes volt belátni, hogy a lánynak egyedül kell átgondolnia, mihez kezdjen a jövőben. Kissé meglepődtem, hogy Ahsoka minden bizonnyal tudott Anakin és Padmé házasságáról. Kiderült, hogy Anakin is számos alkalommal fontolgatta már a Rend elhagyását, amit Ahsoka "tudommal" nyugtázott. Ez roppant beszédes jelenet volt, felfedte, mennyire szoros kötelék is alakult ki kettejük közt.

Barriss bűnössége elég egyértelművé vált az előző rész fényében, a motivációja viszont csak minimálisan érthető. Valamennyire érthető annyiból, hogy a dolgok mögé nézve kiábrándult a Rendből, és nem kíván tovább közéjük tartozni - de nem logikus következtetéssel jutott erre a felismerésre. A Jedik háborús uszítók, és nekik köszönhető a háború és annak gigászi mértékű áldozatai? Nem értem, mit is gondolt? Gyomorforgató módon elárulja, bemártja legjobb "barátnőjét" (Jedik és klónok életét kioltva), majd megpróbálja megölteni, hogy mindezzel világosítsa fel a Jediket, mennyire rossz úton járnak? Erőszakkal tiltakozik az erőszak ellen? Logikus... én is úgy tiltakoznék mondjuk egy erdő kiirtása ellen, hogy a favágókra gyújtom az erdőt. Barriss így akarta ráébreszteni egykori társait, milyenné váltak a háború alatt? Nyilván azt gondolta, hogy a Jediknek a háborúban való részvétel helyett a Templomban kellett volna ücsörögniük, vagy az Archívumban olvasgatni forró cafot szürcsölgetve és hagyni, hogy a Galaxison eluralkodjon a káosz... Tee Watt Kaa már bebizonyította, mennyire pöpec taktika az, ha nyugton maradunk, és nem viszonozzuk a támadást, illetve nem védjük meg magunkat. A lényeg, hogy nem világos, miként gondolta Barriss a Jedik háborús szerepét. De egy kattant elme sok kérdés szülőhelye lehet. Többek közt ezt sem ártott volna kifejteni amellett, hogy Ahsoka miként is gondolt Barriss árulására (bár szegény arckifejezése elég árulkodó volt), továbbá Tarkin Ahsoka szabadulását követő reakciójára is kíváncsi lettem volna, arról nem is beszélve, hogy a Jedi Rend tagjai miként vélekednek a kialakult helyzetről. Mint írtam, baromi kevés volt ez a 20 perc. Barriss leleplezésénél is érződött, hogy spórolni akarnak az idővel a készítők... 1: Anakin hogy talált rá Ventress-re a nem éppen parányi Alvilágban? 2: Barriss hatalmas ostobaságot csinált, hogy hagyta magát leleplezni Skywalker által, aki egyértelműen, bár nagyon ügyesen csak blöffölt, még ha sejtette is az igazat a csajról. Ha Barriss nem aktiválja a fegyvereket, álcája sértetlen maradt volna. Annyi ideig biztos, míg Ahsokát kivégzik... Különben érdekes, hogy egy Jedit képesek lettek volna kivégezni, míg a háborús bűnös szakadárok békésen éldegéltek celláikban.

Maga az epizód eseményei kellően pörgősek, látványosak és érdekesek voltak, ezekre nem is térnék ki külön, előttem már megtettétek. Talán csak arra az apróságra, hogy az Őrzők személye által végre kanonizálták a sárga fénykardokat, amiről Lucas korábban úgy nyilatkozott: "nem léteznek". Az eredeti kék-zöld-vörös triót szépen kibővítették lilával, halványkékkel, sárgászölddel, sárgával, feketével... már csak a narancs és fehér hiányzik a skáláról. Az nem kérdéses számomra, hogy a számos ki nem fejtett elem ellenére ez az epizód sorozatzárónak is beillett volna. Ahsoka távozása a lenyugvó nap fényében remek szimbolikus jelentéssel is bírt, jelképezve, hogy a Jediknél töltött pályafutásának bealkonyodott. Immár nem tartozik a Rend kötelékébe, és Skywalkernek sincs többé tanítványa... ergo tiszta a pálya az Ep3-ig, noha azon van mit magyarázni, miért nem láthatjuk az Ep3 és a későbbi filmek nem éppen jelentéktelen történései sűrűjében, de erről inkább a másik topikban írok majd, elvégre ott kezdtük el boncolgatni, és nem is szeretném túl hosszúra nyújtani az értékelést, bár biztos vagyok benne, hogy számos dolog később jut csak eszembe a rész kapcsán. Ugyanakkor úgy érzem, minden fontosabb dologról írtam.

Összességében tetszetős rész volt, de el tudtam volna viselni, ha még egy "utózönge" jellegű epizóddal megtoldják, esetleg addig elnyújtják a végkifejletet. Számomra mindenképpen a sorozat legjobb szálává lép elő, remekül bánik a karakterekkel (főként Ahsokával és Anakinnal), kellő mértékű drámaisággal készíti elő a közelgő Ep3 eseményeit, és olyan témákat boncolgat, többek közt a Jedi Rend eltévelyedése kapcsán, ami mindenképpen elgondolkodtató. Szívből remélem, hogy Ahsoka továbbra is a sorozat kulcsfonotosságú karaktere marad, és végül olyan lezárást kap majd, ami kellően kielégíti a legtöbb rajongót.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyrészt egyetértek azzal amit írtál, de van olyan is ami azért már túlzás. Először is Ahsoka. Kétségtelen, hogy sokat fejlődött és igazán tiszteletreméltó Jedivé vált, de azért az útja nem volt tükörsima. Isteníteni talán nem kellene, hisz emlékezzünk csak pl. Feluciára, ahol durván megszegte Anakin parancsát, és kis híján megölette az egész osztagát. Meg is kapta ezért a büntetését. Ezt csak azért hozom fel, hogy legyen egy kis kontraszt.

Barriss bűnössége elég egyértelművé vált az előző rész fényében, a motivációja viszont csak minimálisan érthető. Valamennyire érthető annyiból, hogy a dolgok mögé nézve kiábrándult a Rendből, és nem kíván tovább közéjük tartozni - de nem logikus következtetéssel jutott erre a felismerésre. A Jedik háborús uszítók, és nekik köszönhető a háború és annak gigászi mértékű áldozatai? Nem értem, mit is gondolt? Gyomorforgató módon elárulja, bemártja legjobb "barátnőjét" (Jedik és klónok életét kioltva), majd megpróbálja megölteni, hogy mindezzel világosítsa fel a Jediket, mennyire rossz úton járnak? Erőszakkal tiltakozik az erőszak ellen? Logikus... én is úgy tiltakoznék mondjuk egy erdő kiirtása ellen, hogy a favágókra gyújtom az erdőt. Barriss így akarta ráébreszteni egykori társait, milyenné váltak a háború alatt? Nyilván azt gondolta, hogy a Jediknek a háborúban való részvétel helyett a Templomban kellett volna ücsörögniük, vagy az Archívumban olvasgatni forró cafot szürcsölgetve és hagyni, hogy a Galaxison eluralkodjon a káosz... Tee Watt Kaa már bebizonyította, mennyire pöpec taktika az, ha nyugton maradunk, és nem viszonozzuk a támadást, illetve nem védjük meg magunkat. A lényeg, hogy nem világos, miként gondolta Barriss a Jedik háborús szerepét.

Miért keresel és kerestek full logikát egy olyan Jedi lovag elméjében, amit megfertőztek renegát gondolatok? Dooku is meghasonlott a Jedi rendben, majd sith -nek állt. Ebben van logika? Vagy Krell mészárlásaiban? Ugyanannyira megalapozott mindegyik lépés mint Barriss -é. Ezeket a cselekedeteket egy valós alapból kiinduló de torzult világkép teljesen alátámaszthat. Ha egy őrült őrültséget követ el, akkor azon sose kérjük számon tettei logikusságát.

Dehogynem, a próba nem arról szólt, hogy kikapta el a tettest, hanem arról, amit az általad kiragadott idézett mondat után kifejtettem.

Egyébként Anakin-nak esélye sem lett volna elkapni Barriss-t, ha Ahsoka nem indult volna a tettes nyomába. Ahsoka volt az, aki az összes szükséges nyomot és tanút összeszedte, Anakin "csak" a kirakós darabjait illesztette össze.

Utána arról írtál mennyire helyes, hogy otthagyta a rendet. Talán vélhető ez próbának is, de itt annyi mindenkin múltak az események, hogy ebben a részben a lány már csak sodródott az árral. A sorsa nem rajta múlott. Az mondjuk igaz, hogy Ventress állandó emlegetése mégis csak segített neki valamicskét. :D

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csakhogy a közelmúltban két nagy csalódás is érte őket Dooku illetve Krell részéről. Én nem csodálom, hogy gyanakvóak, ráadásul nagy a nyomás rajtuk a Szenátus és a nép felől is.

Mondjuk attól, hogy eddig jónak tűnt, abból nem biztos, hogy egyenesen következik hogy mindig jó is volt. Saját környezetemben is előfordult, hogy valaki kapcsán elhangzott egy durva vád, amire a legtöbben "nem lehet hisz jó ember"-rel feleltek, pedig utólag a biróságon is kiderült, hogy ez csak a látszat volt.

Ahsoka ráadásul sokat tett azért hogy bűnösnek higyjék: fel is adhatta volna magát és bizhatott volna benne, hogy a barátai -Anakin, Plok- megtalálják a megfelelő bizonyitékokat, de ő inkább a menekülést választotta, ami után már struccpolitika lett volna kizárni, hogy akár még bünős is lehet (Ahsoka pánikszerű reakciója persze ettől még érthető, de az ennek okán kiburjánzó vádak úgyszintén).

Szerintem azzal semmi baj nincs, hogy a Jedi Rend számolt Ahsoka lehetséges bűnösségével. A problémát én a címei megvonásánál látom: az a bizonyos ülés egészen hajmeresztő. Mintha a Jedi Tanács annyira meg lenne ijedve attól, hogy a negativ megitélésük az ügy miatt tovább erősödik, hogy a saját maguk tisztára mosását mindennél előbbre helyezik. Ezért meg se hallgatják igazán Ahsokát: a lényeg hogy menjen és döntsön róla a "világi bíróság". Ha magyarázkodni kezd rögtön egy keresztkérdéssel válaszolnak rá: mintha nem a jók Rendje, hanem a Gestapo egyik kihallgatásán járnánk.

Pontosan ez a lényeg, hogy meg sem hallgatják igazán a lányt. Persze, a gyanú érthető, de kivizsgálás helyett megragadtak a vádaskodás szintjén, hittek a látszatnak, ahelyett hogy hittek volna neki, és segítettek volna kideríteni az igazat. Nem csak azért kellett volna Plo Koont és Anakint utánaküldeni, hogy kapják el, hanem azért is, hogy járjanak utána a dolgoknak.

Bár az is lehet, hogy ha nem mászik ebbe Ahsoka jobban bele, akkor Bariss bűnössége sem derült volna ki, és ha nincs más gyanusított, akkor nehéz lett volna Ahsokát tisztára mosni, ezt belátom. Azonban ez a Tanácsot nem menti fel egyáltalán az alól, hogy nem csináltak semmit.

Abban hibáztak, hogy vakon hittek Tarkin -nak. A Jediknek 100% -os bizodalma van az államszervezetben! Tehát a saját szemszögükből nézve nem is kellett tenniük semmit, hisz mindenre volt bizonyíték... A kétely hiánya az ami még sajnálatos itt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Ahsoka még nem lett volna lovag. Anakin nyújtotta neki a padawan tincsét.

Nyújtotta neki, mert padawanként tért volna vissza a Rendbe, majd lovaggá üthették volna. Meg mert dramaturgiailag az egyik legszebb és legmegrázóbb jelenet volt az egész TCW-ban. :)

Pedig a lakosság komolyan gondolta egy idő után.

A béke és az igazság őrzői nem mehetnek a frontra harcolni és pusztítani, mert így egyrészt hosszútávon a saját hírnevüket ássák alá, másrészt a korábbi tevékenységük szenved csorbát. Szóval egy pontig védhető volt a klónok vezetése, de azután már nem.

Az egy dolog, hogy a nép mit gondolt. Ők nem láttak bele a dolgokba. De egy Barrisstől ezek nevetséges vádak.

Milyen pontig volt védhető? És ennél a bizonyos pontnál hogyan kellett volna kilépniük?

Nekem ez már kicsit erőltetett, pedig volt olyan felvetés is külföldi fórumokon, hogy Palpatine -nak még vörösre is változik a szeme Barriss beszéde közben. Mintha hipnotizálná. De én ezt nem hiszem. Fogadjuk el annak a történeseket, amiknek látszanak. Legyünk Jedik. :D

Azért ennyire én se mennék el perverz irányba, de akkor is gyanús a dolog. :)

Szerintem Barriss teljesen biztonságba érezte magát. Anakin felbukkanása nagy meglepetés lehetett számára. A kardokat is elrakhatta, nem hiszem, hogy sokan kutakodnának a szobájában. Ráadásul addig gyanún felül állt. Egy nagy hibát vétett, és gyakorlatilag ezen bukott meg. Nem ölte meg Ventress-t. Ha kicsinálja (csak egy csapás lett volna), akkor nincs az a Jedi aki leleplezi.

Ez igaz. Belegondolva, Barriss helyében én is lehet megtartottam volna a kardokat. Volt már annyira fanatikus, hogy ne a logikát nézze, hanem a kabalát, vagy nem is tudom.

Ventress megölése nem lett volna túl okos. Akkor ugyanis ki támadta Ahsokát? Akkor nem tudta volna elhitetni Ahsokával és sokakkal, hogy Ventress volt a bűntárs.

Ezek tényleg szívbemarkoló jelenetek. Mindazonáltal érdekes, hogy Obi-Wan ilyen események után is a végsőkig kitartott a Jedi Rend mellett.

Obi-Wan azon az állásponton volt, amin én is. Vagy én vagyok azon, amin ő. Nem véletlen a kedvenc karakterem. :) Szóval még így is a Jedi Rend a legpozitívabb társaság a galaxisban és vkikhez érdemes hűnek maradni, akkor ők azok. Máshogy se járt volna jobban. Meg amúgy is Obi-Wan ezért Obi-Wan. :)

Kétségtelen, hogy Ahsoka most érte el eddigi sorozatbeli pélyafutásának tetőfokát. Öröm látni, hogy az elmúlt 5 évben mekkorát fejlődött a karakter... elég visszaemlékezni a The Clone Wars mozifilmben látott éretlen, tapasztalatlan, sokak számára ellenszenves kislányra, aki minden túlzás nélkül szöges ellentétévé alakult akkori önmagának, ugyanakkor erényes tulajdonságait továbbra is magában hordozza, mely által nem válik karakteridegenné ifjú önmagához képest. Egy ízig-vérig pozitív eszméket képviselő fiatal nővé érett. Egy tisztalelkű és maximálisan példaértékű Jedi, aki fiatal kora ellenére máris társai fölé emelkedett számos téren, különösképp ennek a szálnak köszönhetően. Bebizonyította, hogy a legkétségbeejtőbb helyzetben is képes megállni helyét, és helyes döntéseket hozni úgy, hogy mindeközben ne forduljon ki önmagából, és hű maradjon eddigi elveihez. Bár már a kezdetektől fogva kedveltem őt, mert sokakkal ellentétben nem a cserfes, idegesítő koloncot láttam benne, akit Skywalker nyakára sóztak, hanem egy mesterének mindenáron megfelelni akaró ártatlan és tiszta szívű padawant, aki az elutasítástól, vagy alkalmatlanságtól való félelmét próbálta szemtelenséggel palástolni. Mégse gondoltam volna, hogy egy nap ilyen magasságokba emelkedik a karakter. Számomra már elképzelhetetlen lenne nélküle a Star Wars, olyannyira szerves részévé vált. Gyönyörűen ábrázolja mindazt, milyennek kellene lennie a Jedi Rend tagjainak, mit kellene képviselniük, így lány remek kontrasztot nyújt eltévelyedett társaihoz.

Ezt ennél szebben én sem tudtam volna írni. ;)

Bár azt azért hozzátenném, hogy Ahsoka markánsan helyeselte a háborút és meg sem fordult a fejében az, hogy a jediknek, mint a béke őreinek, a háttérben kellene ülni a babérjaikon. Csak azért írom, mert sokan értenek egyet Ahsokával, miközben az előbbi dolgot kérik számon a Renden.

Barriss bűnössége elég egyértelművé vált az előző rész fényében, a motivációja viszont csak minimálisan érthető. Valamennyire érthető annyiból, hogy a dolgok mögé nézve kiábrándult a Rendből, és nem kíván tovább közéjük tartozni - de nem logikus következtetéssel jutott erre a felismerésre. A Jedik háborús uszítók, és nekik köszönhető a háború és annak gigászi mértékű áldozatai? Nem értem, mit is gondolt? Gyomorforgató módon elárulja, bemártja legjobb "barátnőjét" (Jedik és klónok életét kioltva), majd megpróbálja megölteni, hogy mindezzel világosítsa fel a Jediket, mennyire rossz úton járnak? Erőszakkal tiltakozik az erőszak ellen? Logikus... én is úgy tiltakoznék mondjuk egy erdő kiirtása ellen, hogy a favágókra gyújtom az erdőt.

Tökéletesen egyetértek.

Barriss hatalmas ostobaságot csinált, hogy hagyta magát leleplezni Skywalker által, aki egyértelműen, bár nagyon ügyesen csak blöffölt, még ha sejtette is az igazat a csajról. Ha Barriss nem aktiválja a fegyvereket, álcája sértetlen maradt volna.

Azért egy Anakinnal nem érdemes szórakozni, ő nem szokott <azzal> gurigázni, pláne ilyen idegállapotban. Én itt megértem Barrisst. :)

Abban is igazat adok, hogy bizony nagyon sok részlet kerülhetett volna még kifejtésre, sok maradt benne a szálban, de ez van.

A jedikről alkotott véleményed elfogadom a most történtek fényében, de szerintem azért pár hónap múlva vedd elő az írásod, és gondold át újra a témát. Esetleg átolvashatod azokat is, amiket írtunk páran a Rend helyzetének árnyalásával. ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nyújtotta neki, mert padawanként tért volna vissza a Rendbe, majd lovaggá üthették volna. Meg mert dramaturgiailag az egyik legszebb és legmegrázóbb jelenet volt az egész TCW-ban. :)

Lehetséges, így ez csak feltételezés. :) Nyíltan ki kellett volna mondaniuk, hogy Ahsoka Jedi lovag lesz.

Az egy dolog, hogy a nép mit gondolt. Ők nem láttak bele a dolgokba. De egy Barrisstől ezek nevetséges vádak.

Milyen pontig volt védhető? És ennél a bizonyos pontnál hogyan kellett volna kilépniük?

Igen a nép az lehet egy arctalan massza is, amit könnyű megvezetni. Barriss viselkedéséről leírtam a véleményem alább, abban benne van minden. :) Lehetett a tehetetlenség miatt frusztráció is, ami oda vezetett amit láttunk.

Azért ennyire én se mennék el perverz irányba, de akkor is gyanús a dolog. :)

Kockázd ki. :P:D

Ez igaz. Belegondolva, Barriss helyében én is lehet megtartottam volna a kardokat. Volt már annyira fanatikus, hogy ne a logikát nézze, hanem a kabalát, vagy nem is tudom.

Ventress megölése nem lett volna túl okos. Akkor ugyanis ki támadta Ahsokát? Akkor nem tudta volna elhitetni Ahsokával és sokakkal, hogy Ventress volt a bűntárs.

Lehetséges. Talán már őt is eltöltötte a sötét oldal legnagyobb gyengesége. Az elbizakodottság. Addig minden annyira jól ment, hogy már nem hitte, hogy ez változhat.

Abban is igazat adok, hogy bizony nagyon sok részlet kerülhetett volna még kifejtésre, sok maradt benne a szálban, de ez van.

Egyszerűen tovább gondolható, hogy miket érezhettek a szereplők. A karakterükből egyenesen következik. :) Ennek bemutatása nem túl fontos. Főleg Tarkiné. Ő csak egy nyomorult báb. A Jedik reakcióját meg láttuk a végén.

Azt ne felejtsük el, hogy az EPIII -ban azért már kicsit más a helyzet. Ott Windu már nyílt vonalasan kancellár ellenes. Tehát még lesznek itt változások (amit el is várok).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kockázd ki. :P:D

Kikockáztam :P Nem láttam vörösnek. Kb. 17.43-tól három másodpercig mutatják Palpit. Kicsit előrehajtja a fejét, így a lámpák fénye kevésbé tükröződik a szemén. Ettől valóban sötétebbnek tűnik, de szvsz nem lesz vörös. Utána pislog egyet, majd visszaáll az eredeti fejtartása.

Én egyetértek az eredeti felvetéssel, miszerint Tarkin és Palpi áll Barriss mögött. A szál második részében 2:33-nál számomra kicsit furcsán kedvesen néz Tarkin Barrissra. (Jó van, igen, szeretem az összesküvés elméleteket :D De azért nagyon furcsa, hogy Barriss pont Ahsokára keni az egészet, aki potenciálisan veszélyt jelentene Palpi későbbi terveire.)

Eleve nem ilyen nyílt elmetrükkös, Erőbefolyásolós csodára gondoltam Palpival kapcsolatban.

Egyszerűen néztem a reakcióit, majd megütötte a fülem Barriss monológja. Mintha valahol már hallottam volna ugyanezeket az elvtelen demagóg maszlagokat... És hát persze, rögtön be is ugrott honnan.

Meg ugye sok itt a véletlen. Megint minden úgy történt, hogy azt Palpi se kívánhatta volna szebben. És eddig sok ilyen dolog történt már, de mindegyiknél kiderült, hogy tényleg ő tervelte ki.

Persze ez nagyon erős összeesküvés-elmélet és belemagyarázás. Jó eséllyel kívülről én is jól körberöhögném vele saját magam. :D Eleve ez most csak egy érzés nálam, nem igazán látom át a megvalósítás részleteinek mikéntjét.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon szép kis élménybeszámoló volt, és még azt mondtad nem tudsz olyan jókat írni mint a többiek. :D

Köszönöm. :D Hozzátok képest én még így is ici-pici rajongó vagyok, mert nincs akkora tárgyi tudásom az SW terén, mint Nektek. Ugyanakkor ami egyértelműen jól elkészített, minőségi jelenet, az úgyis magáért beszél. A suliban egyébként is tökéletesre kellett fejleszteni a mellébeszélést, amikor egy vers töredékről olyan gondolatokat várt a kedves tanárunk, ami tuti a szerzőnek eszébe se jutott a pillanat lírai megragadásakor. :) Akkor tegyünk egy próbát (08:49-10:18) :

Az feltűnt nektek, hogy a tárgyaló milyen érdekesen volt kialakítva? Ahsokát bekíséri két őr, akik kompenzálhatnak valamit azzal a nagy fegyverekkel és egyben a nő törékenységét hangsúlyozzák. Ahsoka színes ruhája elüt a sötét színektől, ami a Birodalomra utal. A háttérben lévő világítás olyan hangulatot kelt, mintha egy könyvtárban lennék és ez a bölcsességet, a vélhetően helyes döntés megszületését szimbolizálja. S persze ez egy Stargate utalás az Ősök írására. Ahsoka felnéz (08:54), hátha valamelyik ismerős jelenléte kiragadja a vívódásból és reményvesztettségből. Aztán a két nagy. még nem használt kivetítő Palpatine mellett akár egy nagy szempár mered rá, miközben már a Birodalom szimbóluma is felbukkan asztrálszemként fölötte (09:01). Palpatine persze a világítás kapcsán is egy piramis csúcsán helyezkedik el. Majd felülről is mutatják a tárgyalót (09:04), mintha egy rakétakilövő állás aljában lenne az elhamvasztásra váró vádlott. Közben míg Ahsoka felfelé tekinget, a kamera közben lenéz és mutatja az őröket, akik a neve kezdőbetűjét, sok-sok A betűt formáznak. :) Ahsoka átlép egy körbe (itt vártam egy erőtér aktiválást körülötte) és egy pillanatra behunyja a szemét, mint aki még mindig nem hiszi el, hogy hová került, majd letétbe helyezi az életét az igazság oltárán. A kör alakú "pódium" egyébként utalás a Jedi rendes helyszínre és egyben az egyén minden irányból való kiszolgáltatottságát jelképezi azáltal, hogy a négyzet közepén van. A ceremóniamester hármat koppant és a sugdolózás a háttérben elhalkul. Ez nem is véletlen, hiszen 09:17-nél Obi-van aggódva megsimogatja a szakállát, ami nem csupán arra utal, hogy már öt évaddal ezelőtt elhagyta a borotváját, hanem egyben burkolt szexuális jellegű ajánlat is Ahsoka felé férfiasságának eme kihangsúlyozásával. (Még ha az epizódban korábbi láncletépés nem csak a padawan rang elvétele, hanem egyben az ártatlanság elvesztésének szimbóluma is.). Yoda 09:18-nál is ugyanezt a vágyat érzi, amit Obi-van, de ő már túl öreg és az SW világban nincs Viagra. :( Ezekután Ahsokát középre viszi a pódium és éppen rákezdene Edda : A kör közepén állok című slágerre, amikor majd belép a jó és a rossz, amelyet tökéletesen leír Ahsoka arcjátéka a rövid, majd végleg lefagyó mosollyal. 09:56-nál egy jómunkásember nagyon aggódva nyomkod valamit a háttérben. Ő egy túlfizetett statiszta, akinek csupán ennyi szerepe van a történetben. Fogjuk rá, hogy a kamerákat mozgatja, amelyek idő közben osztódtak, mert egy volt Ahsoka mögött, majd már Padmé mellé is került. Egy pillanatra már azt vártam, hogy mikor fog kis mini villámot szórni, mint az általam nem ismert nevű Jedi ketyere, hogy fizikálisan is megszadizzák szegény főhősnőnket. A kinagyítón tökéletesen látszik, hogy Ahsoka szemmel ver és meg is gyilkolja Tarkint egy pislogás erejével (10:01). Közben Tarkin nem zavartatja magát a feje körül aggasztó kört leíró lebegő kamera miatt, hiszen már tudja, hogy a hátul lévő technikus ezért hamarosan megnyuvad. Aztán amikor kimondja, hogy halálbüntetés, akkor színpadiasan ki is húzza magát, mintha máris jelentkezne, hogy a sorfalba állhasson egy puskával, így végleg a kétségbeesésbe taszítsa szegény kis Ahsokát és persze a nézőket.

Na ennyi elég lesz vagy folytassam? :D

Szerkesztve: - Platschu
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na ennyi elég lesz vagy folytassam? :D

Ha szabad kérni, s lehetséges, akkor igen, lécci :P A borotváig azt hittem, hogy egy komoly műelemzést olvashatunk, de utána feltört belőlem a vihogás. Nagyszerű írás, grat :rock:

Eleve nem ilyen nyílt elmetrükkös, Erőbefolyásolós csodára gondoltam Palpival kapcsolatban.

Én sem, hanem hogy Palpi irányításával közvetve vagy közvetlenül Tarkin vonta be Barrisst az ügybe a jedik lejáratása céljából (bár itt kiderült, hogy közvetlen kapcsolatban nem voltak). Hogy Ahsoka eltávolítása eredetileg is a terv része volt-e vagy sem, az jó kérdés. A robbantás időzítése miatt akár még igen is lehet a válasz erre, tudva, hogy a Tanács megpróbál olyan megbízható jedit keresni a vizsgálatok elvégzésére, aki nem volt jelen a merényletkor, s ez pedig elsősorban Anakin lehet. S ha ő visszatér, akkor a padawanja is jön vele. Így akár még az elsődleges cél a lány Anakintól való eltávolítása is lehetett. (Ugye Tarkin mondta azt, hogy a főkancellár minden eshetőségre felkészül.)

De ez már tényleg mélyre vezet. :)

Az viszont tény, hogy a készítők és a bigshiny-s cikk is külön kihangsúlyozza, hogy a zárórész után több megválaszolatlan kérdés marad nyitva, mint amivel korábban kellett szembenézni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyrészt egyetértek azzal amit írtál, de van olyan is ami azért már túlzás. Először is Ahsoka. Kétségtelen, hogy sokat fejlődött és igazán tiszteletreméltó Jedivé vált, de azért az útja nem volt tükörsima. Isteníteni talán nem kellene, hisz emlékezzünk csak pl. Feluciára, ahol durván megszegte Anakin parancsát, és kis híján megölette az egész osztagát. Meg is kapta ezért a büntetését. Ezt csak azért hozom fel, hogy legyen egy kis kontraszt.

Egyrészt, nem érzem túlzásnak, ha számomra valóban olyan a róla kialakult kép, mint azt leírtam. Nem elfogultságból irkálom ezeket, sokkal inkább azért, mert valóban így látom. Neked ezek szerint nem ilyen az összkép vele kapcsolatban. Van ilyen. ;)

Másrészt, nem tartom jó ötletnek azzal mérni egy pályafutás tisztaságát, hogy az illető vét-e hibát. Tökéletes személy - legyen az Jedi vagy sem - nem létezik. A hangsúly azon van, tanul-e a hibákból, és hasznára fordítja-e őket. Ahsoka esetében szerintem teljes mértékben ez történt. Egyébként egy "tükörsima" pályafutás milyen karakterfejlődést biztosítana?

Ezt ennél szebben én sem tudtam volna írni. ;)

Bár azt azért hozzátenném, hogy Ahsoka markánsan helyeselte a háborút és meg sem fordult a fejében az, hogy a jediknek, mint a béke őreinek, a háttérben kellene ülni a babérjaikon. Csak azért írom, mert sokan értenek egyet Ahsokával, miközben az előbbi dolgot kérik számon a Renden.

Szerintem valami felett elsiklottál, mivel épp azt ecseteltem, hogy jogosnak tartom a Jedik háborúban való részvételét. :) A Templomban ücsörögve nehéz őrizni a békét, ha Galaxis-szerte dúl a háború. Ezért nem kérem ezt számon a Renden, és ezért nem értem, mit gondolt Barriss, mint helyes megoldás.

A jedikről alkotott véleményed elfogadom a most történtek fényében, de szerintem azért pár hónap múlva vedd elő az írásod, és gondold át újra a témát. Esetleg átolvashatod azokat is, amiket írtunk páran a Rend helyzetének árnyalásával. ;)

Meglehet, hogy a friss rész nyomására kissé túlzó megállapításokat tettem a Jediket illetően... annyit meg tudok érteni részükről (ha nagyon jóindulatú vagyok velük szemben), hogy nem bíztak vakon Ahsokában, mivel némi okuk volt a bizalmatlanságra - nem a lány, összességében a sajátjaikat illetően. Bár a nyomozás hiányára és a passzivitásukra ez nem magyarázat - 2 Jedit küldenek el, míg a többiek malmoznak? Nyilván nem állíthatnak rá mindenkit erre az ügyre, de ezt én akkor is passzív magatartásnak érzékeltem. Az viszont továbbra is gyomorforgató, hogy a Szenátussal való jó viszony megőrzése érdekében vetették ki Ahsokát maguk közül, a halálos ítéletét írva alá ezzel.

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sem, hanem hogy Palpi irányításával közvetve vagy közvetlenül Tarkin vonta be Barrisst az ügybe a jedik lejáratása céljából (bár itt kiderült, hogy közvetlen kapcsolatban nem voltak). Hogy Ahsoka eltávolítása eredetileg is a terv része volt-e vagy sem, az jó kérdés. A robbantás időzítése miatt akár még igen is lehet a válasz erre, tudva, hogy a Tanács megpróbál olyan megbízható jedit keresni a vizsgálatok elvégzésére, aki nem volt jelen a merényletkor, s ez pedig elsősorban Anakin lehet. S ha ő visszatér, akkor a padawanja is jön vele. Így akár még az elsődleges cél a lány Anakintól való eltávolítása is lehetett. (Ugye Tarkin mondta azt, hogy a főkancellár minden eshetőségre felkészül.)

De ez már tényleg mélyre vezet. :)

Azt nem hinném, hogy már a robbantásnál tervben volt Ahsoka lejáratása. Egyszerűen túl sok ismeretlen volt az egyenletben, hogy így eltervezzék. Rengeteg jedi lehetett távol a templomtól, nem volt az annyira triviális, hogy pont Anakinékat hívják vissza.

Én inkább úgy gondolom, hogy Palpi esetleg kapva kapott eme remek alkalmon, hogy Ahsokát besározzák és így eltávolítsák Anakin mellől. Eddig a reális megvalósításra nem volt normális ötletem, de most beugrott egy elképzelés.

Az nagyon valószínű, hogy Barriss tervelte ki a robbantást és azt teljesen ő szervezte le. Palpiék biztosan nem kerestek volna meg egy jedit ilyen piszkos ajánlattal. Ahsoka a kissé felelőtlen túlreagálásával jó alapot szolgáltatott arra, hogy felmerüljön, mint bűnbak. Barriss ezt ki is használta. Viszont Tarkinék a nyomozás bmely szakaszában eljuthattak Barrissig, mint lehetséges gyanúsítottig. Itt pedig megszületett a titkos megállapodás, miszerint hagyják Ahsokát a bajban.

Persze ez a történet se magyaráz meg mindent, de annyira van logikus, mint amennyire Barriss szimpla magánakciója a nonszensz indítékkal.

Másrészt, nem tartom jó ötletnek azzal mérni egy pályafutás tisztaságát, hogy az illető vét-e hibát. Tökéletes személy - legyen az Jedi vagy sem - nem létezik. A hangsúly azon van, tanul-e a hibákból, és hasznára fordítja-e őket. Ahsoka esetében szerintem teljes mértékben ez történt. Egyébként egy "tükörsima" pályafutás milyen karakterfejlődést biztosítana?

Nyilván Ahsoka közel sem tökéletes és nem is ő a legnagyobb mintajedi. Nem is ez a lényeg. Hanem a fejlődési folyamat. Az egész saga történetében nem volt ilyen (meredeken felfutó) jellemfejlődése senkinek. Talán csak Han Solo mérhető hozzá ilyen téren.

Szerintem valami felett elsiklottál, mivel épp azt ecseteltem, hogy jogosnak tartom a Jedik háborúban való részvételét. :) A Templomban ücsörögve nehéz őrizni a békét, ha Galaxis-szerte dúl a háború. Ezért nem kérem ezt számon a Renden, és ezért nem értem, mit gondolt Barriss, mint helyes megoldás.

Szerintem Te is elsiklottál afelett, hogy ezt nem pont Neked címeztem, hanem másoknak, akik úgy vélekednek ahogyan írtam is. ;) Csak az írásodról jutott eszembe az egész.

Meglehet, hogy a friss rész nyomására kissé túlzó megállapításokat tettem a Jediket illetően... annyit meg tudok érteni részükről (ha nagyon jóindulatú vagyok velük szemben), hogy nem bíztak vakon Ahsokában, mivel némi okuk volt a bizalmatlanságra - nem a lány, összességében a sajátjaikat illetően. Bár a nyomozás hiányára és a passzivitásukra ez nem magyarázat - 2 Jedit küldenek el, míg a többiek malmoznak? Nyilván nem állíthatnak rá mindenkit erre az ügyre, de ezt én akkor is passzív magatartásnak érzékeltem. Az viszont továbbra is gyomorforgató, hogy a Szenátussal való jó viszony megőrzése érdekében vetették ki Ahsokát maguk közül, a halálos ítéletét írva alá ezzel.

Ezekben igazat adok.

Nem is akarták kimenteni Ahsokát a bajból. A kényelmesebb, könnyebb, valószínűbb, a Rend számára nagyobb haszonnal járó utat választották az igazság minden áron történő kiderítése helyett. Az önzőség és a gyávaság vezette őket, ill. a félelem. Mindezekről pedig Yoda az Ep.1-ben és az Ep.5-ben mind-mind elmondta, hogy a sötétség felé vezetnek. Hát sajnos.

És mindez kb. független attól, hogy elhitték-e Ahsoka bűnösségét vagy sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sem ítélném el a Jediket. Nyilván ebbe szépen belefutottak, és a legnagyobb gond valóban az volt, hogy meg sem próbálták Ashokát tisztára mosni. De miért? Ha valóban az lett volna a cél, hogy minél kevésbé sérüljön a Rend, akkor Ahsoka felmentése lett volna a legjobb megoldás. Ehelyett mit csináltak? Egyből elhatárolódtak tőle, mindenféle nyomozás nélkül lényegében, mintha attól féltek volna, hogy az igazság csak rosszabbá teszi a helyzetet.

Egyébként én Ashokát nem tartom minta Jedinek. Sőt, a lovagi címet nálam pont ezzel az egésszel érdemelte ki, és azzal, hogy lelépett a Rendből - bármennyire paradox is ez. A szál elején 100%-os padawanként reagál a helyzetre: vehemens, és elvakult. A szál végére érik lovaggá, fájó, hogy pont emiatt a próbatétel miatt többé már nem lehet az.

Kicsit olyan ez, mintha Isten úgy tette volna próbára Jóbot, hogy a végén megöli, és Jób pont azzal bizonyította volna be a hitét, hogy hagyja ezt. A végén elnyeri ugyan a megtisztelő címet, de akkor már mindegy ugyebár.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt észre vettétek, hogy az arcáról készült utolsó képkockákon Ahsoka sír? :cry:

ahsoka_crying_by_werebazs-d5x5wb6.jpg

Csak azért kérdem, mert eddig senki nem említette. Az értékelőmben akartam felhozni, de azt hiszem az sosem fog elkészülni.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha szabad kérni, s lehetséges, akkor igen, lécci :P A borotváig azt hittem, hogy egy komoly műelemzést olvashatunk, de utána feltört belőlem a vihogás. Nagyszerű írás, grat :rock:

Csak improvizáltam. Komolynak indult, aztán csak elpattant egy húr.... :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt észre vettétek, hogy az arcáról készült utolsó képkockákon Ahsoka sír? :cry:

Igen :P

Vasárnap, mikor másodszorra néztem, akkor feltűnt. Írtam is valamelyik topikban, hogy emiatt tuti nem tér vissza már a Rendbe :D

Arra van valakinek infója, hogy Alderaan miért került be az epguidba?

Csak nem egy nemrég előkerült EP4-ből kivágott jelenet miatt, melyben Tarkin a bolygó felrobbantásakor így morfondírozik: 'és ennyi év után végre sikerült elintézni ezt az idegesítő ördögfióka volt padawant...' ? :facepalm:

Szerkesztve: - gunji
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyrészt, nem érzem túlzásnak, ha számomra valóban olyan a róla kialakult kép, mint azt leírtam. Nem elfogultságból irkálom ezeket, sokkal inkább azért, mert valóban így látom. Neked ezek szerint nem ilyen az összkép vele kapcsolatban. Van ilyen. ;)

Másrészt, nem tartom jó ötletnek azzal mérni egy pályafutás tisztaságát, hogy az illető vét-e hibát. Tökéletes személy - legyen az Jedi vagy sem - nem létezik. A hangsúly azon van, tanul-e a hibákból, és hasznára fordítja-e őket. Ahsoka esetében szerintem teljes mértékben ez történt. Egyébként egy "tükörsima" pályafutás milyen karakterfejlődést biztosítana?

Igen, szerintem elfogult vagy vele. :) Én nem vonom kétségbe Ahsoka erényeit, de talán Donáttal értenék egyet. A rész végére érett meg igazán. Talán az is az eszébe ötlött amit a Mortis-i barlangban az idősebb önképétől hallott...

Csak improvizáltam. Komolynak indult, aztán csak elpattant egy húr.... :D

Kár volt váltani, mert a feléig komoly és remek írás volt. Aztán...... :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie... dehogy késő... egyébként is sanszos, hogy én írom majd meg a legkésőbb... :P

Azt észre vettétek, hogy az arcáról készült utolsó képkockákon Ahsoka sír? :cry:

Igen, azonnal feltűnt... bár ehhez hozzásegített a 720p minőség is.

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kérdés: gyűlnek a gondolatok az írásomhoz, rengeteget elolvastam már tőletek, így lassan megírnám a véleményemet a részről. Azonban érdemes-e még? Nincs-e túl késő?

Mint írtam korábban, sosincs késő. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ő... bocsi hogy majdnem egy hétre rá írok, de nem voltam netem, és csak ma tudtam megnézni. A rész lenyűgöző volt. Csodálkoztam, miért van odaírva, hogy "season finale". Mondom az lehetetlen, hogy csak 20 részes legyen az évad, idáig minden évad 22 részes volt. Most komolyan ez volt az évad utolsó része, és megint várhatunk szeptemberig? Ne már... Ne idegesítsetek már mert mindjárt öngyi leszek... (csak vicc) MIÉRT??????????????? volt ez az uccsó része az évadnak???? Idáig mindig 22 részes volt... Nem hiszem el. Na, majd hétvégén összeszedem a gondolataimat és majd írok az évados topicba.

Hát igen, lemaradtál egy-két dologról. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért van előnye is, hogy Ahsoka lelépett a Rendből. Mostantól szabadon pasizhat, lehet gyereke, megvalósíthat bármilyen álmot, amit elképzelt.

Attól az egytől eltekintve, hogy az egyik legtehetségesebb padawanból egy kiváló lovag legyen, bizonyítson elsősorban a (Kiválasztott) mesterének. Majd pedig remek mesterré váljon, aki továbbadja tudása legjavát a fiataloknak, ezzel részt vállalva a Rend jövőjének biztosításában. Mindeközben a Jedi Rend prominens tagjaként, harcoljon a békéért és mindazért, amit a jedi eszmék magukba foglalnak. És tehesse mindezt a Rend széleskörű elismerését és büszkeségét kivívva. Aztán pedig Tanácstag lehessen és elérje a legmagasabb szintet, az életét teljes egészében a jediségnek szentelve.

Csak épp a trilliónyi lehetőség közül pont ez jelentette volna neki a mindenséget, a Nirvánát. Na ezért is gördültek le azok a bizonyos könnycseppek az arcáról...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Klónok Háborúja! Te burokban élsz? :D Szégyent hozol a nevedre. :D

Én arra lennék kíváncsi, hogy Ahsoka amikor leért a lépcsőn merre vette az irányt? Hova mehetett? Lehet, hogy bevert egy felest. :D Se pénz se fénykard nem volt nála. Azt is olvastam valahol, hogy a lányt most láttuk utoljára a sorozatban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.