Ugrás a kommentre

5x20 - The Wrong Jedi

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Azt figyeltétek, hogy a Jedi Tanács ezekben az epizódokban nem is teljes? Az előző részben három, ebben két tag hiányzik. Érdekelne, milyen elv alapján működhet ez a Tanács, ha ilyen súlyos ügyekben úgy dönt, hogy a taglétszám nem is teljes.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem annyira nem tetszett ez a rész, pont fordítva vagyok ezzel a szállal, mint a Maul félével. Ott az elején kevésbé tetszett, aztán a végén felfelé ívelt a szememben, itt ez pont ellentétesen működött. A rész ezzel együtt nem sz*r, hangulatos, drámai és van súlya is, de ezzel együtt szerintem nem használták ki eléggé a lehetőségeket, ami egy ilyen történetben rejlett és nekem hiányérzetem volt, miután megnéztem az epizódot. Tudom, ebben én is hibás vagyok, sokkal jobban beleástam magam ebbe a témába, mint kellett volna és többet vártam el ettől, mint amit ez a sorozat nyújtani tud. Így is az évad egyik legerősebb történetszálát láthattuk (a mandalori mellett). Kezdjünk is bele:

A rész elején látott megbeszélés egyik markáns lenyomata volt annak, amiért nekem ez az epizód annyira nem jött be. Ezt pedig a Jedi Tanács és Yoda viselkedése váltotta ki! Szegény Yoda egyszerűen olyan impotens volt, hogy az már szinte nekem fájt. Elméletileg ő lenne a Tanács vezetője, de kérdem én milyen vezető az, aki nem képes egy határozott véleményre :? Windu meg olyan volt, mintha direkt Ahsokáék ellen dolgozna, értem én, hogy ő ilyen szuper-érzéketlen és csak a tényeket nézi, de ahogy felhozta a vádakat, az már olyan volt, mintha Tarkint láttam volna (nála ez még oké, de Windunál már nem!) mondjuk Windu legalább odaállt valamelyik oldalra, Yodával ellentétben.

Összességében, mint ahogy sokan közületek is, én is nagyot csalódtam a jedikben. Ez az egész szervezet, már olyan lett, mint maga a Köztársaság és akármennyire is nem tudom elfogadni a személyét, egyet kell értsek Barriss szavaival. És az a vicc, hogy ez nem vicc :D Lehet, hogy a háború zavarta meg őket, vagy már nem bírták a cölibátust, de már komolyan rossz volt nézni, amit a jedik itt leműveltek! Itt utalnék egy kicsit pb69 (remélem jól írtam) hozzászólására - ezek a bizonyítékok azért nem voltak 100%-ig egyértelműek. Ennek ellenére a jedik az egyik tagjukat úgy cserbenhagyták, és úgy bántak Ahsokával, mintha valami Közönséges Bűnöző(ök :P ) lenne! Egy ilyen fontos döntésnél egyedül Anakinnak jutott eszébe, hogy a dolgok mögé nézzen, a Tanács meg egyből felelőtlenül döntve eldobja, hogy mehet a levesbe, a kétes bizonyítékok kivizsgálása nélkül! Itt az a baj velük, hogy az elégedetlenkedő polgárok, a bizalmatlan politikusok, vagy akár Tarkin reális, hogy így reagál, de a jediktől egyáltalán nem ezt vártam :( Ez a tárgyalás sem volt teljesen kóser nekem, egyik fél sem tudta bizonyítani az igazát, ennek ellenére már kész tényként, kinyilatkoztatásként kezelték, hogy Ahsoka a tettes...

Mindezek utána a végén meg az a rész, hogy Ahsokát visszaveszik a Rendbe, hát nem minősítem inkább. Kézenfekvő volt, hogy Ahsoka mit fog választani, csalódott a jedikben, a legjobb barátjában Barrissben, ezek után meg ott szépen mosolyogva nagy kegyesen visszavennék... inkább hagyjuk :facepalm:

Akkor rátérek Barrissre, mert ő a másik dolog, ami miatt vesztett nálam az élvezhetőségéből a rész. Nem is az a gond, hogy ő a tettes hanem, hogy ilyen hanyagul oldották meg! Kezdjük ott, hogy a motivációi, az elvei rendben vannak, voltak olyan gondolatai, amivel, mint írtam is egyet tudok érteni, de a mikéntje az már nagyon nem kóser. Ez olyan kényelmes megoldás volt, hogy könnyen el lehetett rendezni vele a szálat és nem magyaráznak meg semmit... Csalódott a jedikben, a Köztársaságban akik csak az erőszakban hisznek és erre mit csinál megöl egy pár jedit, néhány karbantartót, klónt, ezek után besározza a legjobb barátját (a bizalom az ugye nála nem játszik) mert ő nem hisz az erőszakban, ő csak a jó oldalt képviseli az elsötétedő világban... remélem ezt nem kell megmagyaráznom, hogy mi volt ezzel a problémám :D Aztán ott van még néhány kérdés, amit nem válaszoltak meg: ki mondta Lettának, hogy Ahsokát keresse, mikor fenyegette meg Lettát, hogy jutott be a börtönbe, hogy ért le olyan gyorsan a Templomból az alsó szintekre, miért tartotta meg Ventress kardjait, miért mondta, hogy illenek hozzá azok a kardok (ő most akkor sith-nek képzeli magát, vagy mi?) ? Sok kérdés merült fel, de van egy olyan érzésem, hogy ez a Barriss dolog, olyan lesz, mint Jackar kezének ügye :D Azt se magyarázták meg, ezt se fogják.

Szóval kerestem én itt a logikát, de nem nagyon találtam.

Technikailag ismét egy remek rész volt. Az animációk nagyon szépek voltak, a tárgyalóterem is jól nézett ki, a Templomi őrök behozatala pedig szerintem egy igazán kreatív megoldás és talán egy kis tisztelgés a régi Köztársaság előtt ;)

Ami tetszett az mindenképpen Ventress. Nagyon szépen építik fel ezt a karaktert is, de megfelelőképpen mélyítették, azért nem tagadta meg magát teljesen még mindig láthatunk tőle olyan igazi Ventress-es megnyilvánulásokat (pl. az Anakinnal folytatott párbeszédében). Az Ahsokával folytatott párhuzam is nagyon jó húzás, remélem ezt nem hagyják elsikkadni és kezdenek vele valamit a jövőben.

Apropó Anakin. Ő volt a másik nagy pozitívum számomra. Nagyon jó volt látni, ahogy küzdött Ahsokáért. Ez az egész eseménysorozat nagyon jó alapot szolgáltat a jedikkel való kapcsolatának árnyalása szempontjából is. Láthatóan nem csak Ahsoka, hanem Anakin is csalódott egyet most a jedikben. Úgy gondolom, a sorozatbeli karakterfejlődésében nagyon fontos lépcsőfok volt ez!

A legjobban talán Tera Sinube és az ifjoncok feltűnése tetszett. Nagyon bírom az öreget :cool: Érdekes volt Petrót meg Anakint együtt látni :) Tarkin nem volt olyan erős, mint a 3. évadban, de azért itt is rendben volt...

Ahsoka is remek volt, a megnyilvánulásai nagyon emberiek voltak. Itt meg kell dicsérnem a szinkronszínészt is, mert nem volt könnyű feladata ebben a részben, ebben a szálban Ahsokával. Sok érzelmet kellett ábrázolni, de ezt remekül csinálták. Ahsoka pedig elérkezett élete legfontosabb mérföldkövéhez. A vége jelenet kicsit elnyújtott, de nagyon ütős, volt. Nem ment át csöpögősbe, meg tudta tartani a drámaiságot. Akár be lehetne hazudni sorozatzárónak, de én nagyon nem örülnék neki, mert elég sok minden maradt még nyitva!

Összegzésképpen nekem annyira nem jött be a rész. Ezzel együtt voltak kiemelendő pozitívumai én őszintén azt mondom, hogy sajnálom, hogy így alakult ez a szál. Sokkal több volt ebbe, mint amit kihoztak belőle. Egybe kellett volna megnéznem, akkor biztos én is máshogy állok hozzá és az elvárásaimat is átkalibrálom majd :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nos, hát én még eddig nem írtam a fórumra, úgy éreztem, ennél jobb alkalom nem is lehet erre, mint hogy én is leírjam a véleményemet erről a részről. :D Azt mindenképp kijelenthetem, hogy nekem ez az évadzáró nagyon tetszett, igazából nem is a kérdések miatt, amik az előző részből maradtak, hogy most akkor ki a tettes, és miért, hanem a megvalósítása miatt. :) Na de akkor részletesen is elmondanám. :)

Az nagyon tetszett az elején, ahogy azt már korábban páran írták, ahogy miután elfogták Ahsoka-t, Anakin fel-alá járkál, ezzel nagyon jól megmutatták a tehetetlenségét, és hogy bármit megadna, ha most nem kellene ott maradnia, hanem tehetne valamit a tanítványáért. Ezután a Jedi Tanács... hát, ez az a rész, ahol én is annyira csalódtam a Jedikben, szinte úgy ugrálnak Tarkin-nak, ahogy ő fütyül, és még mindig idegesít, hogy nem ismerik el, hogy szinte semmi kézzel fogható bizonyítékuk nincs! :facepalm: A megnyilvánulásuk egyenlő számomra a nevetségessel... ahelyett, hogy kiállnának Ahsoka mellett, elvégre ő is egy társuk, és legalább utána néznének, hogy tényleg ő volt-e az, a legkisebb indokra elhiszik, hogy ő volt, majd viszik is a "tárgyalásra". Mindemellett tetszett Obi-Wan álláspontja is, látszott, hogy ő tenne valamit az ügy érdekében, bár ezt ennek ellenére nem tette meg. Aztán a Jedi-tárgyalás... szerencsétlen Ahsoka-t meg se hallgatták, egyből nekiestek, mintha figyelembe se vennék, hogy azért eltelt 1-2 év, pontosan nem tudom mennyi, mióta Anakin padawanja lett, és úgy támadnák, mint egy bűnözőt (bizonyítékok nélkül megint csak... :facepalm:). Anakin pedig teljesen jogosan támad rájuk, hogy ez csak üres formalitás, nem is akartak ők ezzel semmit, már az elején megvolt az ítélet.

Tetszett, ahogy Padmét behozták ebbe a részbe, mint Ahsoka védője, valamint hogy Anakin legalább vette a fáradtságot, és elindult kideríteni, hogy mi is ez az egész, ez persze a Tanácsnak nem jutott eszébe... aztán Anakin ugye megtalálja Ventress-t, a párbeszédük nagyon tetszett, ahogy már eléggé megváltozott Ventress személyisége, de mégis még azért a régi énje megmaradt. :D Az is tetszett, hogy ő is belátta, hogy Ahsoka-val sok mindenben hasonlítanak egymásra, ezt van egy olyan érzésem, hogy nem csak úgy véletlenül jegyezte meg, meg még Ahsoka is ezt mondta... lehet, a közeljövőben lesz dolguk egymással? :D

Aztán ugye Barriss esete... eddig lehetett töprengeni, vajon ki volt az, és miért tette, nekem is az volt a tippem, hogy Barriss a tettes, de ahogy az előző részekben megmaradt az a hangulata, hogy töprengeni lehetett, ki az, itt olyan egyszerűen ki is derült rögtön az egész, ez nekem egy kicsit furcsa volt. Eleve miért nem szívódott fel inkább? Ezt az előző hozzászóló is említette, illetve lehet azért, mert ennyire biztos volt benne, hogy nem fog kiderülni az igazság? De akkor Ventress-t miért nem intézte el, miért csak leütötte? Nem gondolt rá, hogy esetleg beszélhet, ha majd magához tér? Aztán ahogy Anakin beszél hozzá, és rájön, hogy Anakin tudja, hogy ő volt, és előkerül Ventress 2 kardja... azt is elrejthette volna ügyesebben, vagy egyáltalán miért tartotta meg? Ezzel is csak elárulta magát, ha nincs ott a 2 fénykard, akkor nincs szinte semmi bizonyíték azon kívül, hogy Ventress azt állította, hogy ő volt. Az meg, hogy illenek hozzá... hát nem tudom, az a 2 kard egyedül Ventress-hez illik (szerintem :D).

A párbajuk nekem nagyon tetszett, valamint a templomi őrök a sárga fénykarddal, tök jól néztek ki. :D Érződött, hogy azért Anakinnak nincs egyszerű dolga Barriss-al, már messze nem az a tanítvány, aki a Geonosis-on volt. Tetszett, ahogy visszahozták az ifjakat is, bár ennek azon kívül, hogy láthattuk őket, nem sok értelme volt, azt hittem, legalább segítenek majd, vagy ilyesmi, és nem a nézőközönség lesznek.

Aztán a szenátusi tárgyalás... Tarkin teljesen fölényben volt, látszott, hogy gyakorlatilag ő "uralja" a tárgyalást, szegény Padmé hiába próbálta védeni Ahsoka-t, a mondandói süket fülekre találtak. Ahsoka ezen kívül teljesen magára volt hagyva, ezt úgy kicsit azzal is lehetett érzékelni, ahogy középen egyedül ácsorgott, lehetett érezni, hogy már ő is feladta a küzdelmet. Ha már itt tartunk, Tim Curry szerintem jó Palpatine volt/lesz (reméljük :P), én elsőre észre se vettem, hogy változott a hangja. :D

Végül ugye Anakin bejön Barriss-al, hogy ő a tettes. Az indítékai meg hát, igazából jogosak, igaza is van végülis, de azért a megvalósítás elég érdekes szerintem is. Ezzel, hogy egy csomó ártatlan embert is megöl, akarja bizonyítani, hogy a Jedik milyen rosszak? Luminara véleményére én is kíváncsi lettem volna, na de talán majd valamikor a közeljövőben... :)

Aztán a végén megint a Tanács... eleve nonszensz tényleg, hogy pont Anakin kér Ahsoka-tól elsőként elnézést, mikor ő végig mellette volt. A többi Jedi megnyilvánulását hadd ne részletezzem... Windu-t meg nem hittem volna, hogy képes leszek ennyire megutálni, ezzel a szöveggel jön, hogy "ez volt az igazi próbád"? Ehhez azért már pofa kell, de komolyan :angry:. Ahsoka döntését teljesen megértem, sőt még támogatom is, ebbe a romlott Rendbe jobb is, hogy nem tért vissza. Az tetszett, hogy Obi-Wan is Ahsoka után ment volna, ő legalább nem tűnik olyan romlottnak, mint a többi Jedi, illetve Yoda-t nem tudom hova tenni, hogy most ő hitt Ahsoka-nak, vagy nem... azt lehetett látni, hogy szomorú, de nem úgy tűnik, mintha sokat tett volna ez ellen.

A végén lévő jelenet megvalósítása nagyon jó volt, az árnyékok, a fények, csillagos 5-ös. ;) Ahsoka olyan jellemfejlődésen esett át azóta, hogy megismertük, elképesztő, érett fejjel gondolkozik, és teljesen igaza volt, pont azok tagadták ki, akiket a családjának hitt. Anakinban pedig ha mondhatom így, pozitívan csalódtam, eddig se utáltam őt, ilyesmiről szó sincs, de így azért teljesen más megvilágításba helyezi a III. rész történéseit. Érezhetően Anakin is nagyon csalódott a Rendben, és hogy legszívesebben ő is otthagyná. Azon mondjuk meglepődtem, hogy Ahsoka ezt tudja, kíváncsi lennék, mi alapján szűrte ezt le, bár tény, hogy elég szoros volt köztük a kapcsolat, nyilván idővel Ahsoka is rájött, hogy azért Anakin nem egy mindennapi Jedi (vagy akár rájöhetett a kapcsolatára Padmé-val). Valamint a végén a zene nagyon tetszett, itt most rengeteget hozzáadott a hangulathoz, valamint hogy nem a szokásos zenét tették be a végére, az egyszerűen nem illett volna oda (annak idején a III. rész végénél is kicsit furcsálltam a végefőcímnél lévő zenét, elég drámai volt a vége, azt erre tü-tü-tütütütüüüüü :D).

Az nagyon tetszik, hogy így összefonták a II. és a III. rész közötti dolgokat, mert így tényleg meg lehet érteni az indítékait is Anakin-nak, hogy miért csalódik a Rendben. Egyszerűen remekül van összerakva az egész történet, Ahsoka-t, egy nagyszerű Jedit egy ilyen nevetséges helyzet miatt elküldik, aki ezután jogosan nem is akar visszajönni (persze nagyon sajnáltam én is, hogy elmegy :(, de jól döntött, na meg csak látni fogjuk még a karakterét :)).

Igazából szerintem a készítők is úgy csinálták meg ezt az évadzárót, hogy ha esetleg a dolgok nem úgy alakulnának, akkor el lehessen könyvelni sorozatzárásként is, hiszen Ahsoka ennek a sorozatnak egy elég fontos főszereplője volt, és az ő távozása mindenképp változást fog hozni a sorozatba. Ami nagyon remélem, hogy fog folytatódni, szerintem az emberek szeretik annyira, hogy érdemes legyen még folytatni, én biztosan nézni fogom továbbra is. :)

Hát, első hozzászólásnak egy kicsit hosszúra sikeredett, de leírtam, amit gondoltam, mert talán ezzel az 5. évad zárásával kedveltem meg igazán ezt a sorozatot, eddig is szerettem, de mostmár a kedvencek között is említeném. :) Remélem, még sok alkalmam lesz majd ide írni a közeljövőben. :)

Szerkesztve: - Viktor0417
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szia Viktor! Köszöntlek körünkben!

Jó volt olvasni az írásodat, remélem hamarosan olvashatunk még tőled hsz-t, hisz rengeteg topic van a fórumon, tehát téma van bőven, amihez hozzá lehet szólni ;)

Ami Anakint illeti... nem véletlenül volt nekem mindig is ő a kedvenc SW karakterem. Szvsz a legkirályabb jedi! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Örülök, hogy tetszett! :D Már a Lawless-hez is akartam írni, csak akkor még bátortalan voltam, hogy mit is írjak, meg hogyan :D ennél a résznél jobban éreztem, hogy mit lehetne róla leírni. :) azt elfelejtettem írni, hogy Ahsoka szinkronhangja, Ashley Eckstein ennél a résznél nagyon jó munkát végzett, jó volt hallgatni a hangját, valahogy itt jól megformálta a hangjával Ahsoka karakterét, hogy mit érezhet :) de persze egyébként is tetszik a hangja, csak itt valahogy ez különösen feltűnt :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy-két észrevétel az értékelések alapján:

A Jedi Tanács egyértelműen elfordult Ahsokától és odavetette a Katonai Bíróság elé. Viszont én azt láttam, hogy ezt az egészet nem azért tették, mert elhitték a bűnösségét (Yoda vagy Mundi se ezt mondta). És ez még szomorúbb és kiábrándítóbb. Lényegében az volt az ok, hogy minden külsős annyira Ahsoka ellen volt, hogy nem hitték el, hogy be tudják bizonyítani az esetleges ártatlanságát. Nem akartak szembemenni mindenki mással a saját elveikért. Ez érthető, de egyben nagyon szánalmas és illúzióromboló. Az önzőségük és gyávaságuk miatt hagyták volna akár meghalni a legtehetségesebb padawanjukat.

Persze, nem is hittek 100%-osan a lányban. Az megvan még, amikor az Ep.2-ben Mundi és Windu kiállnak egy olyan ember mellett, mint Dooku? Azt állítják nem állhat a Padmé elleni merényletek mögött, mert egykor közéjük tartozott. Akkor még olyan erkölcsi szinten volt a Rend, hogy egy renegát volt tagjukról sem feltételeznek merényletet. Aztán kiderül róla, hogy sith, ill. az évek során Ventress és Krell is átáll. Eljutnak a jedik arra a szintre, hogy lövésük sincs kiben bízzanak. Olyan megosztottság van belül és olyan ellenszenv jön kívülről, hogy csak sodródnak az árral. Aztán persze tényleg egy jedi itt is az áruló, csak épp nem Ahsoka, hanem Barriss. Abban bíznak, akiben nem lehet, abban nem, akiben kéne. Teljes káosz. Nem is az a szörnyű, amit itt Ahsokával leműveltek, hanem hogy kialakult egy olyan helyzet, ami ezt eredményezhette. Egyébként sokat nem tehettek a folyamat ellen, nyilván csináltak nagy hülyeségeket, de nem rajtuk múlott a sorsuk igazán.

Még mindig azt olvasom kb. mindenhol, hogy Barrissnek igaza volt, igazat mondott. Ezt továbbra sem értem. Sok jogos kritikát fel lehet hozni a Rend ellen (meg is tettük itt), de pont nem azokat, amiket Barriss. Azt állítja a jedik miatt tört ki a háború. Azt, hogy a jedik sith hadseregként működve gyilkolják az ártatlanokat. Azt, hogy csak ártanak mindenkinek és azért ilyen pusztító a háború, mert ők részt vesznek benne. Az összes jedit kéne elítélni, mint felelősöket. Ez röhejes. Sok gond van a jedikkel, de azért ezek még köszönőviszonyban sincsenek az igazsággal.

Barriss egyszerűen az alattomos, gerinctelen, mocskos és gusztustalan tettét akarta ilyen mondvacsinált hülyeségekkel indokolni. Pontosan úgy tett, mint a terroristák szoktak. Előadja, hogy mindent a jobb világért és az igazságért tesz, közben egy egyszerű lárva. Ezt nem tudom jobban megfogalmazni.

A másik lehetőség, hogy nem ő egyedül tervelte ki ezt az egészet és hajtotta végre. Nekem nagyon gyanúsak voltak Tarkin és Palpi reakciói, az arckifejezések. Amellett pedig nehezen tudok elmenni szó nélkül, hogy Barriss sok összehordott hülyesége mennyire nagymértékben fedi azt, amit Palpi az Ep.3-ban mond Anakinnak, majd a Szenátusnak a jedikről. Eleve minden tökéletesen alakult a sithek számára. Biztos velem van a baj, de nekem sok itt a véletlen egybeesés. :)

A konkrét bizonyítékokról annyit, hogy a bírósági tárgyaláson se kerültek elő. Így egyszerűen nem folyhat le egy ilyen esemény. Nem a jedik tojtak az egészre, hanem egyszerűen nem jutott idő arra, hogy ezek a tárgyalások kifejtésre kerüljenek. Nyilván eljutottak a "bizonyítékok" a jedikhez is, nem véletlenül hivatkoztak rá annyit. Ugyanúgy, ahogy a bíróságon is nyilván ismertették ezeket, csak nekünk ebből nem jutottak képkockák. Nyilván nem Tarkin és Padmé hevenyészett rizsájára döntöttek a bírák.

Egyelőre ennyi, a többi majd később. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végül Barriss lett a tettes, várható volt, bár kicsit primitív. Az indítékai nevetségesek. Írták itt páran, hogy igaza volt, ő látja reálisan a Rend helyzetét, stb.. Mégis miért? Tényleg a Rend lenne felelős a háborúért??? Tényleg a Rend kaszabolja az ártatlanokat a galaxisban és miattuk szenvednek??? Tényleg minden megoldódna ha a Rend kilépne a háborúból??? Akkor győzne a Köztársaság, levernék a szeparatistákat és újra eljönne az áldott béke??? Ezt nem gondolhatja komolyan senki...

Ahsokát felmentették, bár kicsit könnyedén. Az ok, hogy a robbantásban, gyilkosságban nem felelős, de mi van a szökéssel? Mi van a klónok elverésével? A meneküléssel és a parancsok megtagadásával? Szóval kicsit ügyesebben is lezárhatták volna ezeket.

Barriss értelmetlen viselkedése és az indítékainak röhejessége. No meg, hogy miért tartotta meg Ventress kardjait, ráadásul a saját szobájában...

Akkor rátérek Barrissre, mert ő a másik dolog, ami miatt vesztett nálam az élvezhetőségéből a rész. Nem is az a gond, hogy ő a tettes hanem, hogy ilyen hanyagul oldották meg! Kezdjük ott, hogy a motivációi, az elvei rendben vannak, voltak olyan gondolatai, amivel, mint írtam is egyet tudok érteni, de a mikéntje az már nagyon nem kóser. Ez olyan kényelmes megoldás volt, hogy könnyen el lehetett rendezni vele a szálat és nem magyaráznak meg semmit... Csalódott a jedikben, a Köztársaságban akik csak az erőszakban hisznek és erre mit csinál megöl egy pár jedit, néhány karbantartót, klónt, ezek után besározza a legjobb barátját (a bizalom az ugye nála nem játszik) mert ő nem hisz az erőszakban, ő csak a jó oldalt képviseli az elsötétedő világban... remélem ezt nem kell megmagyaráznom, hogy mi volt ezzel a problémám :D Aztán ott van még néhány kérdés, amit nem válaszoltak meg: ki mondta Lettának, hogy Ahsokát keresse, mikor fenyegette meg Lettát, hogy jutott be a börtönbe, hogy ért le olyan gyorsan a Templomból az alsó szintekre, miért tartotta meg Ventress kardjait, miért mondta, hogy illenek hozzá azok a kardok (ő most akkor sith-nek képzeli magát, vagy mi?) ? Sok kérdés merült fel, de van egy olyan érzésem, hogy ez a Barriss dolog, olyan lesz, mint Jackar kezének ügye :D Azt se magyarázták meg, ezt se fogják.

Szóval kerestem én itt a logikát, de nem nagyon találtam.

Aztán ugye Barriss esete... eddig lehetett töprengeni, vajon ki volt az, és miért tette, nekem is az volt a tippem, hogy Barriss a tettes, de ahogy az előző részekben megmaradt az a hangulata, hogy töprengeni lehetett, ki az, itt olyan egyszerűen ki is derült rögtön az egész, ez nekem egy kicsit furcsa volt. Eleve miért nem szívódott fel inkább? Ezt az előző hozzászóló is említette, illetve lehet azért, mert ennyire biztos volt benne, hogy nem fog kiderülni az igazság? De akkor Ventress-t miért nem intézte el, miért csak leütötte? Nem gondolt rá, hogy esetleg beszélhet, ha majd magához tér? Aztán ahogy Anakin beszél hozzá, és rájön, hogy Anakin tudja, hogy ő volt, és előkerül Ventress 2 kardja... azt is elrejthette volna ügyesebben, vagy egyáltalán miért tartotta meg? Ezzel is csak elárulta magát, ha nincs ott a 2 fénykard, akkor nincs szinte semmi bizonyíték azon kívül, hogy Ventress azt állította, hogy ő volt.

Ezek pontosan azok a felvetések, amik rávilágítanak, hogy bármennyire is jó ötletek, hangulatos jelentek vannak a történetszálban, attól még az egész alapja egy nagy légvár.

Mindenki dicséri, hogy Barriss mennyire jól megmondta a tutit a Tanácsnak. Pedig semmi joga rá. Erőszakkal vádolja őket, miközben ő maga ártatlan dolgozókat öl meg és használ fel a merényletéhez. Lehet, hogy a Rend már nem az igaz úton jár, a Tanács meg rossz döntéseket hoz, de Barriss a tette után sokkal alávalóbb mindannyiuknál.

Mit akart elérni a merénylettel? Elvileg a Rendet akarta rádöbbenteni a hibáira, de a legtöbb amit elért, hogy a közvéleményt és a Szenátust még jobban ellenük hangolta. Ha tényleg annyira megvetette társait, mint azt kitűnt a kirohanásából, akkor inkább a Tanács ellen kellett volna merényletet tervezni, vagy egy lovagok által látogatott taktikai gyűlésen, esetleg csak simán a templom folyosón. Nem a hangárban, ahol ugyan meghalt pár jedi is, de a sima munkások és klónok aránya legalább annyi volt az áldozatok között.

Ugyan akkor a célja sem egyértelmű. Igen, elmondta a véleményét, de azt igazából egy ilyen ha már úgy is ide kerültem akkor megmondom a magamét stílusban tette. Nem úgy tűnt, mint ez lett volna az eredeti célja. Következetlenek a tettei. A terroristák célja az, hogy radikális módon felhívják a figyelmet az átadni kívánt üzenetükre. Ez még az SW univerzumban is így megy. Az évad elején a bolygójukért küzdő szabadságharcosok, akik ugye a rendszer oldaláról nézve terroristák voltak, szintén közölték, hogy mit akarnak elérni, miért harcolnak.

Barriss ehhez képest megölt jó pár embert, majd csendben lapított. Mikor a nyomozás túlságosan sikeres volt akkor bemártotta Ahsokát (az ő szemszögéből bárki más is lehetett volna). Aki még szépen a keze alá játszott és a korábbiaknál is gyanúsabbá tette magát. Barrissnak elég lett volna szépen várnia, hogy a klónok elkapják és eljussanak a tárgyalásig. A hívásra is elég lett volna azt mondani, hogy segít aztán nem tesz semmit. A raktár olyan szempontból jó volt, hogy további bizonyíték volt Ahsoka ellen, de neki teljesen felesleges volt oda mennie. Ha Ahsoka meghal a raktárnál, akkor mindenkinek egyértelművé válik, hogy nem ő volt tettes, folytatódik a nyomozás. Ha fénykard okozza a halálát az még gyanúsabb lett volna, és arról előzetesen nem volt tudomása, hogy Ahsoka találkozott Ventressel. Az inkább hirtelen ötletnek tűnt a részéről. A készítőktől meg egy gyenge megoldás arra, hogy a végül lebukását eredményező tárgyi bizonyítékot behozzák a történetbe.

Továbbá az, hogy nyugodtan meditált a templomban miközben a csali elkövetőt éppen elítélték, arra utal, hogy nem volt célja felfedni magát és elmondani a véleményét. Ha nem viszi magával Ventress fénykardjait, Anakin akkor sem ölte volna meg, annyira még nem fordult ki magából. Max nagyon ráijeszt. Barriss simán játszhatta volna a döbbent, ártatlan barátot, aki a régi idők miatt segíteni akart Ahsokának és később akár újabb merényleteket is elkövethetett volna.

Az egyébként külön érdekes a tárgyalás végén, hogy míg Ahsoka ex jediként, szinte majdnem civilként volt jelen, a jedik meg már-már kívülállók, hisz a kizárásának pont az volt a lényege, hogy őt és a tetteit elvágják maguktól, addig Barrisst még teljes jogú jediként vezették be. Ha lesz folytatás érdekes lehet, hogy mi lett a sorsa. Ugyan ezt a kizárás, majd katonai tárgyalás utat járják-e bele vagy más megoldást választanak. Sajnos a korábbiak alapján erre nem fogunk választ kapni. Ahogy feltehetően arra sem, hogy mi volt az ami elindította ezt a korábban rendes jedit ezen az úton, és mi volt esetleg a végső lökés. Ezek hiánya nálam mindenképpen a történet nagy negatívuma. Ezek bemutatása sokkal többet ért volna, mint a "nagy meglepetés", hogy Barris az elkövető.

Szerkesztve: - Llew
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most értem a végére: hát ez hátborzongatóan jó lett! És micsoda utolsó jelenetet kaptunk! Frenkie érzelmeit pedig abszolút megértem: nyugodtan rá lehet gyújtani a templomot erre a Jedi Tanácsra :D

Kár, hogy Barriss inditékait/tetteit nem sikerült kicsit jobban összehangolni, de nálam ez annyira nem rontotta a sztoriszál élvezhetőségét. Így is a Krell-arc után talán a második legjobb volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie érzelmeit pedig abszolút megértem: nyugodtan rá lehet gyújtani a templomot erre a Jedi Tanácsra :D

Ezzel nem is először értek egyet a sorozat folyamán, bár ezt már tudjátok..

A lényeg, hogy eszembe jutott, hogy valóban át kell-e értékelnünk a 3. részt emiatt?

Mert azért ott a jediket sajnáltuk annak idején és sokkal inkább tűntek a jó ügy szolgáinak az egész előtrilógiában, mint kétes megítélésű dekadens csoportnak.

Szóval nem is tudom igazán mit akarok ebből kihozni, a lényeg, hogy fura kettős érzés jött rám ezzel kapcsolatban..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel nem is először értek egyet a sorozat folyamán, bár ezt már tudjátok..

A lényeg, hogy eszembe jutott, hogy valóban át kell-e értékelnünk a 3. részt emiatt?

Mert azért ott a jediket sajnáltuk annak idején és sokkal inkább tűntek a jó ügy szolgáinak az egész előtrilógiában, mint kétes megítélésű dekadens csoportnak.

Szóval nem is tudom igazán mit akarok ebből kihozni, a lényeg, hogy fura kettős érzés jött rám ezzel kapcsolatban..

Szerintem át kell értékelni pár dolgot, de azért nem kell teljesen leírni a jediket, az égbe köpni és alá állni, hogy mennyire hülyék voltunk, sajnáltuk őket, jónak hittük őket, pedig görények. :) Csak azért fogalmazok ilyen sarkosan, mert sokan már így gondolkodnak (nem csak ezen a fórumon, de mindenhol).

A jedik szerepét inkább azoknak kell átértékelni, akik azt gondolták, hogy ők abszolút jók, az erkölcsösség mintaképei, tökéletes figurák, akik közül mindig mindenki mindenhol csodákat tett, pusztán önzetlenségből és az igazság harcosaként, a megtestesült jóság ikonjaiként.

A jedik ugyanúgy, ahogy nem halhatatlanok (tehát fizikailag nem tökéletesek), úgy ideológiailag, magatartásban sem feddhetetlenek. Ráadásul sokfélék, vannak köztük jobbak, rosszabbak.

Ettől függetlenül, még mindig ők képviselik leginkább a pozitív eszméket a galaxisban. Ettől még egy Padmé vagy akár egy Han Solo-féle bűnöző is lehet elvhűbb és tisztességesebb, tisztább, mint egy jedi. Csak épp egy átlag jedi minden (pozitív) tekintetben sokkal magasabb szinten áll, mint egy átlag galaxislakó.

Azért pedig, amiért idáig lezüllöttek, ilyen helyzetbe kerültek, mint pl. a TCW jelenlegi idejében, én csak még jobban sajnálom őket. Mert erről elsősorban nem ők tehetnek (noha tagadhatatlan szerepük van benne).

Sokan szapulják Yodát, milyen szánalmas alak lett. Nekem meg a szívem dobogott, ahogy látványosan mindig későn jött rá, mekkora idiótaságot sikerült csinálniuk. Obi-Wan az egész szál során olyan kifacsart arcot vágott, mint Satine halálánál. De az egész Tanács olyan letargiában volt, hogy szörnyű volt nézni. Egyszerűen annyira nem tudnak már élni az Erővel, hogy csak utasok egy süllyedő hajóban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem sűrűn volt eddig az SW kapcsán olyan élményem, ami nagyban megváltoztatta volna az egész konglomerátum iránti érzéseimet, vagy nézeteimet. Általában csak finomodnak a fundamentális elemek, esetleg kiegészülnek. De ez a rész, ez a szál most olyan élményt nyújtott, ami a fentebb említett nézeteimet erősen érinti, megváltoztatja! Nem mellékesen meg kell jegyeznem, hogy a sorozat tükrében egyszerűen hihetetlen mennyire kívánkozik az EPIII –nak egy ilyen előzmény. Persze ez akkoriban, amikor a filmet bemutatták, nem tűnt fel nagyon. Bár azért ha őszinték akarunk lenni, már 2005 –ben is akadtak olyan dolgok, amik csupán az EPII fényében elég nagy változásnak hatottak. Persze ezeket fantáziával meg lehetett magyarázni, de az koránt sem adott akkora súlyt a történéseknek, mint ez a sorozat. Mert a The Clone Wars meglátásom szerint nem csak az EPIII fényét emeli jól észrevehetően, hanem az EPII –ét is! Lucas ebben mindig is kiváló volt. Az előzmények gyártásában és abban, hogy pakoljon még 1000 tonna súlyt a későbbi jelenetekre. Egyszerűen zseni ez az ember.

No de térjünk rá az Ahsoka szálra és erre a részre. Ezúttal arra láttunk példát, hogy mit is jelentett konkrétan a sötét oldal burka a Jediknek, illetve hogy miért érte utol őket a végzetük. Eleddig csak szövegeltek róla, de igazából nem volt megfogható a dolog. Viszont itt most fájdalmas villámcsapásként sújtott le ránk a felismerés, hogy a Jedik olyan döbbenetesen mélyre kerültek, hogy az már zavarba ejtő. Talán Windu –nak volt igaza az EPII –ben, aki azt javasolta Yoda –nak, hogy jelentsék a szenátusnak a gyengeségüket. Azt a gyengeséget, ami évről-évre, napról-napra, talán óráról-órára egyre inkább mételyezte és demoralizálta a rendet. Gyakorlatilag annyira az intrikák kereszttüzébe kerültek a lovagok, hogy csupán sodródtak az árral, és a végén már szinte mindenben csak azt nézték, nehogy jobban ellenük forduljon a közhangulat, vagy éppen a szenátus. A vakságuk immár nem képletes. Nyugodtan oda lehetne adni egyenként egy fehér botot a kezükbe. Mert kérdem én? Milyen rend az, amelyik koncepciós perben kizár tagjai közül egy eddig makulátlan előmenetelű padawant, majd odadobja koncnak a katonai bíróság elé? Persze itt felhozhatjuk ellenérvnek, hogy Dooku és Krell után már nem tudnak olyan naivsággal viszonyulni Jedi társaikhoz, mint régen. Ezt talán alá is írom, lehet benne valami. A gyanakvás és a félelem teljesen demoralizálta őket. Sorozatban hozzák a rossz döntéseket, és a sötét oldal leple alatt már nem tudják mi a jó és a helyes út. Ebben a tekintetben ironikus, hogy Dooku, Krell és Barriss is ezeket a hibákat ismeri fel, ám Jedi mivoltukból fakadóan reakcióik torzak és érthetetlenek. Biztos vagyok benne, hogy Krell –t és Barriss –t a háború torzította el, egyszerűen egy idő után nem tudták feldolgozni ezt az egészet. Mint ahogy egy másik résznél is említettem, a Klón Háború a rend züllését csak felgyorsította. Az embernek sírhatnékja támad, ahogy Windu már-már fenyegetően osztja Ahsokát a Jedi bíróság előtt, és számomra az is jelzésértékű, hogy ő mondja ki az ítélet nagy részét a lányra. Ki-Adi is eléggé fenyegető, szerintem ő sem hisz a lány ártatlanságában. Hangsúlyozom, érthetőek a reakciók, de akkor miért van az, hogy Anakin nincs meggyőzve? Ő miért hisz Ahsoka ártatlanságában akkor, amikor a tanács nem? Neki is azok a bizonyítékok állnak rendelkezésére amik Yodáéknak. Ő azonban nyomoz és harcol. Ő, aki saját kezével fogja majd lemészárolni egykori társait, nem is olyan soká. Mi kell ennél nagyobb bizonyíték a Jedik kollektív bukására? A tárgyalási színjáték alatt végig cinikus mosoly ült az arcomon. Jobb volt, mint egy Hamlet előadás. Ahogy Dzséjt is írta, az évezred vicce, hogy egy sith és annak egyik legnagyobb talpnyalója ítél halálra egy ártatlan Jedit úgy, hogy a tanács tagjai békésen üldögélnek a karzaton. De még mielőtt túlzottan elragadtatnám magam mint Frenkie, tekinthetek rájuk áldozatként is. Szegény bolondok…

Aztán itt van AHSOKA! Igen, így nagybetűvel! Ő mutatja be nekünk, milyen is az igazi Jedi lovag, akiben még megvan az a gyanakvásmentesség, ami társaiból kiveszett. Szegényben fel se merül, hogy Barriss valamilyen formában elárulhatta őt. Még csak meg se említi lehetséges tanúként. És ez nem írói hiba, vagy következetlenség. Ez Ahsoka. Benne fel sem merült, hogy esetleg az egyik legjobb barátja elárulhatta. Egyébként is feltűnő, hogy Ahsoka ebben a részben alig szól valamit. Végig vagy a mélabú ül ki az arcára, vagy a döbbenet. Teljesen megértem! Vajon mit érezhetett, amikor a tanács lefokozta őt? Elárulták! A Tanács tagjai, akik valószínűleg az idoljai voltak rútul cserbenhagyták. A saját szemszögéből ez teljesen reális és védhető nézőpont. Az külön szörnyű lehetett, hogy Plo mester is ott volt a vádlók között. Az a lovag, aki felfedezte őt oly’ régen, most a vádlója! Hogy lehet ezt feldolgozni? Itt a kés már félig benne volt Ahsoka szívében, de a végső döfés csak ezután következett. A tárgyaláson. Elég, ha azt vesszük figyelembe, ahogy beszélnek róla. Mint egy utolsó bűnözőről, úgy folyik a sorsáról a szó. Tarkin, akinek az életét mentette meg, most meg akarja ölni. Palpatine, aki a Köztársaság egyik szimbóluma (persze csak papíron), a beszédével szinte a sárba tiporja. Körben pedig a szenátorok legjava, akik halálra ítélik (valószínűleg). Ilyen előzmények után Anakin bejövetele megváltásként hat, mert az ember ökölbe szorult kezében már alig marad vér. Ahogy kimondja a kiválasztott Barriss Offee nevét az nagyon nagy. :D Nem lehet elég hálával tartozni neki, hogy nem adta fel a keresést. Az epizód vége maga volt a Jedik kudarca. Szánalmas, ahogy próbálták menteni a menthetetlent. Ez sajnos nem így megy. Ahsoka nem csupán a Jedi rendben, hanem a rendszerben is csalódott. A lovagokban, a Köztársaságban, a vezetőkben. És ha valami ennyire hibásan tud működni, onnan jobb lelépni. Sose tudhatod, mikor vesznek elő megint. Ahsoka szerencsére felismerte ezt, és az egyetlen ésszerű döntést hozta meg. Anakin persze megint magára gondol, hogy ővele most mi lesz, hisz ő bízott benne meg minden, szóval maradjon már, mert neki az lenne a jó. Ahsokának viszont nem. Neki az a jó, ha lelép. Az mindent elmond, ahogy a rész végén Yoda lesüti a szemét. Szégyelli magát. Jól teszi! Az egész jedi rend szégyellheti magát, hogy idáig fajulhattak a dolgok.

Szerkesztve: - Ody Mandrell

Akár az egészet is beidézhetném, de a lényeg, hogy :clap: :clap: :clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezúttal arra láttunk példát, hogy mit is jelentett konkrétan a sötét oldal burka a Jediknek, illetve hogy miért érte utol őket a végzetük. Viszont itt most fájdalmas villámcsapásként sújtott le ránk a felismerés, hogy a Jedik olyan döbbenetesen mélyre kerültek, hogy az már zavarba ejtő. Talán Windu –nak volt igaza az EPII –ben, aki azt javasolta Yoda –nak, hogy jelentsék a szenátusnak a gyengeségüket. Azt a gyengeséget, ami évről-évre, napról-napra, talán óráról-órára egyre inkább mételyezte és demoralizálta a rendet. Gyakorlatilag annyira az intrikák kereszttüzébe kerültek a lovagok, hogy csupán sodródtak az árral, és a végén már szinte mindenben csak azt nézték, nehogy jobban ellenük forduljon a közhangulat, vagy éppen a szenátus. A vakságuk immár nem képletes. Nyugodtan oda lehetne adni egyenként egy fehér botot a kezükbe.

Tökéletesen egyetértek.

Mert kérdem én? Milyen rend az, amelyik koncepciós perben kizár tagjai közül egy eddig makulátlan előmenetelű padawant, majd odadobja koncnak a katonai bíróság elé? Persze itt felhozhatjuk ellenérvnek, hogy Dooku és Krell után már nem tudnak olyan naivsággal viszonyulni Jedi társaikhoz, mint régen. Ezt talán alá is írom, lehet benne valami. A gyanakvás és a félelem teljesen demoralizálta őket. Sorozatban hozzák a rossz döntéseket, és a sötét oldal leple alatt már nem tudják mi a jó és a helyes út.

Azért egy dolgot jegyezzünk meg. Az áruló egy jedi volt, méghozzá Barriss. Egy még Ahsokánál is békésebb, visszahúzódóbb, hithűbbnek tűnő jedi. Aki ellen semmi bizonyíték nem volt (ami esetleg igen, azt Ahsoka elhallgatta). Tehát az, hogy egy jedire is gyanakodni kellhet, bizony (SAJNOS) reális.

Ha meg már gondolnak jedire is, akkor innen már csak egy kis lépés annak az Ahsokának az elítélése, aki ellen sok dolog szól.

Ebben a tekintetben ironikus, hogy Dooku, Krell és Barriss is ezeket a hibákat ismeri fel, ám Jedi mivoltukból fakadóan reakcióik torzak és érthetetlenek.

Nana. Ők nagyon nem ezeket a hibákat ismerik fel. Szó sem volt ezekről. Ezért mondtam, hogy sok dolgot fel lehet hozni a Rend ellen, ami jogos lehetne, de amiket ezek felhoznak, azok nem azok.

Hangsúlyozom, érthetőek a reakciók, de akkor miért van az, hogy Anakin nincs meggyőzve? Ő miért hisz Ahsoka ártatlanságában akkor, amikor a tanács nem? Neki is azok a bizonyítékok állnak rendelkezésére amik Yodáéknak. Ő azonban nyomoz és harcol.

Anakin más tészta. Tudjuk mennyire kirí az átlagból, Ahsoka pedig sokkal közelebb állt hozzá. A padawanja, megy és küzd érte. Ez nagyon szimpatikus. Most az egyszer tökéletesen egyetértek vele, hogy szembemegy a Renddel. Akik egyébként ezt hagyják is.

Aztán itt van AHSOKA! Igen, így nagybetűvel! Ő mutatja be nekünk, milyen is az igazi Jedi lovag, akiben még megvan az a gyanakvásmentesség, ami társaiból kiveszett. Szegényben fel se merül, hogy Barriss valamilyen formában elárulhatta őt. Még csak meg se említi lehetséges tanúként.

Ezzel is mélységesen egyetértek. Annyit még talán ehhez, hogy talán túl naiv is a lány, Részben emiatt is került ekkora bajba. Barrisst nem említette, ezzel tényleg csak Anakinon múlott a sorsa.

Az külön szörnyű lehetett, hogy Plo mester is ott volt a vádlók között. Az a lovag, aki felfedezte őt oly’ régen, most a vádlója! Hogy lehet ezt feldolgozni?

Plo szerintem nem a vádlók oldalán állt. Ha vki, akkor ő és Obi-Wan maximálisan kiálltak mellette. Csak hát nem nagyon tudtak mit tenni.

Az epizód vége maga volt a Jedik kudarca. Szánalmas, ahogy próbálták menteni a menthetetlent. Ez sajnos nem így megy. Ahsoka nem csupán a Jedi rendben, hanem a rendszerben is csalódott. A lovagokban, a Köztársaságban, a vezetőkben. És ha valami ennyire hibásan tud működni, onnan jobb lelépni. Ahsoka szerencsére felismerte ezt, és az egyetlen ésszerű döntést hozta meg.

Így-így, ahogy mondod. Nem gondoltam volna, hogy valaha bárkivel is egyet fogok érteni, aki kilép a Rendből, de Ahsoka megmutatta, hogy ez is megtörténhet.

Anakin persze megint magára gondol, hogy ővele most mi lesz, hisz ő bízott benne meg minden, szóval maradjon már, mert neki az lenne a jó. Ahsokának viszont nem. Neki az a jó, ha lelép. Az mindent elmond, ahogy a rész végén Yoda lesüti a szemét. Szégyelli magát. Jól teszi! Az egész jedi rend szégyellheti magát, hogy idáig fajulhattak a dolgok.

Én most mást láttam Anakinon. Soha nem volt ennyire szimpatikus, mint ebben a pár részben. Ami nagyon árulkodó volt, az az, hogy először megint a szent utat akarta Ahsokának. Ahogy mindig is. Bármennyire is sok (tőle megszokott) "sajátos" akciót csinált és sok furcsa dolgot tett, Ahsokának mindig a jó utat tanította. És itt is ezt próbálta. Ahogy viszont Ahsoka ellenállt, ő is megnyílt és bevallotta az érzéseit. Ahsoka persze ezt tudta, amin a fiú eléggé meg is döbbent. Ez tette még drámaibbá az egészet.

Yoda nekem is szemet szúrt. Ugyanaz az arc, ami az Ep.2-ben. Amikor Obi-Want oktatta: "Győzelem? Győzelmet mondtál? Nem, ez nem győzelem. A sötét oldal leple reánk borult". (Elnézést a pontatlan idézetért, fejből most ennyire futotta).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért egy dolgot jegyezzünk meg. Az áruló egy jedi volt, méghozzá Barriss. Egy még Ahsokánál is békésebb, visszahúzódóbb, hithűbbnek tűnő jedi. Aki ellen semmi bizonyíték nem volt (ami esetleg igen, azt Ahsoka elhallgatta). Tehát az, hogy egy jedire is gyanakodni kellhet, bizony (SAJNOS) reális.

Ha meg már gondolnak jedire is, akkor innen már csak egy kis lépés annak az Ahsokának az elítélése, aki ellen sok dolog szól.

Ahsoka a kényelmes megoldás. Annyira minden rá mutat, hogy talán könnyebb szemet hunyni a kétely felett. Én csak ezt az egészséges kételkedést hiányolom belőlük. Mindent azonnal bevettek amit Tarkin eléjük rakott.

Nana. Ők nagyon nem ezeket a hibákat ismerik fel. Szó sem volt ezekről. Ezért mondtam, hogy sok dolgot fel lehet hozni a Rend ellen, ami jogos lehetne, de amiket ezek felhoznak, azok nem azok.

Pedig bizony ők mind-mind tudták, hogy a Rend -nek annyi. Talán nem volt mindenben igazuk, de sok dologban igen.

Anakin más tészta. Tudjuk mennyire kirí az átlagból, Ahsoka pedig sokkal közelebb állt hozzá. A padawanja, megy és küzd érte. Ez nagyon szimpatikus. Most az egyszer tökéletesen egyetértek vele, hogy szembemegy a Renddel. Akik egyébként ezt hagyják is.

Rendben, de mi van pl. Plo Koon -nal? Elvileg neki Anakinnál jobban kellene kötődni Ahsokához! A sorozatban már jelét is adta annak, hogy mennyire mély a kapcsolata a lánnyal. Erre megvádolja? Szerintem többről van itt szó Anakin esetében, mint mester és padawan viszonyról.

Plo szerintem nem a vádlók oldalán állt. Ha vki, akkor ő és Obi-Wan maximálisan kiálltak mellette. Csak hát nem nagyon tudtak mit tenni.

Plo bácsi azért feltett gy kellemetlen kérdést. Nekem ez azt jelentette, hogy nem igazán hisz neki. Érdekes, Obi-Wan meg se mukkant a tárgyalás alatt.

Én most mást láttam Anakinon.

Talán igen, de itt is megnyilvánult az az önzése, ami a vesztét fogja jelenteni. Egyébként egyetértek. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahsoka a kényelmes megoldás. Annyira minden rá mutat, hogy talán könnyebb szemet hunyni a kétely felett. Én csak ezt az egészséges kételkedést hiányolom belőlük. Mindent azonnal bevettek amit Tarkin eléjük rakott.

Na igen, ebben egyetértek. Én is ezt taglaltam korábban. Egyszerűen a lustaság, önzőség és gyávaság fogta vissza a jediket. Mit is mondott Yoda később Luke-nak? A sötét oldal nem erősebb, csak könnyebb út. Hát igen...

Pedig bizony ők mind-mind tudták, hogy a Rend -nek annyi. Talán nem volt mindenben igazuk, de sok dologban igen.

Na de miért annyi a Rendnek? Nem azért, mert nem bíznak egymásban. Nem azért, mert háborúznak. Nem azért, mert már képtelenek használni az Erőt. Nem azért, mert a sötét oldal elhomályosítja az elméjüket. Hanem mert ok nélkül gyilkolásznak, mert ők robbantották ki a háborút, mert kollektíven ők a fő felelősek minden veszteségért, ami történt, mert sith hadsereg. Legalábbis a jómadarak szerint. Na ez az, ami hülyeség.

Ha azokat hozták volna fel, amikről mi is itt beszélünk, akkor rendben. Bár a megoldási akkor is álszent és értelmetlen. Amúgy mi a tökért nem lépett ki Barriss a Rendből és vonult el önkéntesen segíteni a rászorulókat? Csak ha már annyira a magasztos eszmék hiányoztak. Nem, ehelyett megölt egy rakat ártatlant, megvádolta a volt legjobb barátnőjét és elfordult azoktól, akik befogadták és nevelték. Tapsot neki.

Rendben, de mi van pl. Plo Koon -nal? Elvileg neki Anakinnál jobban kellene kötődni Ahsokához! A sorozatban már jelét is adta annak, hogy mennyire mély a kapcsolata a lánnyal. Erre megvádolja? Szerintem többről van itt szó Anakin esetében, mint mester és padawan viszonyról.

Persze, ha Anakin és az érzelmek, akkor mindig többről van szó. :) Szociálisan érzékenyebb volt az átlag jediknél. Ez leginkább amiatt van, mert túl későn hozták el a Rendbe,

Plo bácsi azért feltett gy kellemetlen kérdést. Nekem ez azt jelentette, hogy nem igazán hisz neki. Érdekes, Obi-Wan meg se mukkant a tárgyalás alatt.

Arra gondolsz, hogy miért szövetkezett Ventressel? Azért elég jogos kérdés volt. Én nem éreztem a hangján a számonkérést, rákérdezett, mert fontos dolog. Amúgy ez az egyetlen dolog, ami aztán elindította Anakint és végül így közvetett módon megmentette Ahsokát. Nyilván nem ezért kérdezte Plo, csak érdekességből mondom. :)

Obi-Wan szegény az egész rész során azt se tudta hol van. Vhogy folyamatosan arra gondoltam amikor ránéztem, hogy vajon mi járhat a fejében. Mert én nem tudtam elhessegetni Qui-Gon hozzá szavait, miszerint nem lehet mindig egyetérteni a Tanáccsal, mert sok dologban korlátoltak.

Talán igen, de itt is megnyilvánult az az önzése, ami a vesztét fogja jelenteni. Egyébként egyetértek. :)

Ez mindig megnyilvánul. A fogatversenynél volt utoljára önzetlen. Onnantól kezdve folyamatosan előkerült ez a probléma.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na igen, ebben egyetértek. Én is ezt taglaltam korábban. Egyszerűen a lustaság, önzőség és gyávaság fogta vissza a jediket. Mit is mondott Yoda később Luke-nak? A sötét oldal nem erősebb, csak könnyebb út. Hát igen...

Ő már csak tudhatta anno mi lett volna a helyes. :)

Na de miért annyi a Rendnek? Nem azért, mert nem bíznak egymásban. Nem azért, mert háborúznak. Nem azért, mert már képtelenek használni az Erőt. Nem azért, mert a sötét oldal elhomályosítja az elméjüket. Hanem mert ok nélkül gyilkolásznak, mert ők robbantották ki a háborút, mert kollektíven ők a fő felelősek minden veszteségért, ami történt, mert sith hadsereg. Legalábbis a jómadarak szerint. Na ez az, ami hülyeség.

Ha azokat hozták volna fel, amikről mi is itt beszélünk, akkor rendben. Bár a megoldási akkor is álszent és értelmetlen. Amúgy mi a tökért nem lépett ki Barriss a Rendből és vonult el önkéntesen segíteni a rászorulókat? Csak ha már annyira a magasztos eszmék hiányoztak. Nem, ehelyett megölt egy rakat ártatlant, megvádolta a volt legjobb barátnőjét és elfordult azoktól, akik befogadták és nevelték. Tapsot neki.

Erre mondtam, hogy eltorzultak. Érzik, hogy valami nem stimmel, de mind a saját módján akar ezen úrrá lenni.

Arra gondolsz, hogy miért szövetkezett Ventressel? Azért elég jogos kérdés volt. Én nem éreztem a hangján a számonkérést, rákérdezett, mert fontos dolog. Amúgy ez az egyetlen dolog, ami aztán elindította Anakint és végül így közvetett módon megmentette Ahsokát. Nyilván nem ezért kérdezte Plo, csak érdekességből mondom. :)

Obi-Wan szegény az egész rész során azt se tudta hol van. Vhogy folyamatosan arra gondoltam amikor ránéztem, hogy vajon mi járhat a fejében. Mert én nem tudtam elhessegetni Qui-Gon hozzá szavait, miszerint nem lehet mindig egyetérteni a Tanáccsal, mert sok dologban korlátoltak.

Ez jogos, védhető! Valóban, ez a kérdés inkább azt sugallta, hogy Plo mester választ vár mindenre. Obi meg nem tudta elképzelni, hogy mindez igaz. Minden rá van írva az arcára. Érdemes egyszer figyelni a mimikájára.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ritkán használom a multidézést, főleg ekkora mennyiségben, de most muszáj. :D

Én azt nem értettem, hogyha a Tanács tudta tesztelni a gyerek Anakin érzéseit a felvételkor, akkor olyan nagy kunszt lett volna Ahsoka gondolataiba is belefürkészni, hogy igazat mond vagy hazudik? Mert ha érzik, hogy határozottan állítja, hogy ártatlan, akkor talán ki is állhattak volna mellette... Én ennek a lehetőségnek a kihagyását csalódásként éltem meg Yodától. :(

Szerintem nem is kell ennyire a megérzésekre hagyatkozni, elég szimplán feltenni a kérdést: hogy lehet, hogy nem hisznek valakinek, akinek eddig minden megmozdulása helyénvaló volt, sosem okozott csalódást, és sosem hazudott? Nekem hozhatnának akármilyen bizonyítékot, nem számít, mert vagy bízok valakiben, vagy nem. Ha bízok, akkor hiszek neki, minden látszat ellenére.

Ezen nem változtat az sem, hogy Bariss is hasonló emberke volt, és lám, mégis gyilkossá vált. De őt nem kérdezte senki, nem vádolták meg - ha megteszik, nem biztos, hogy tudott volna jól hazudni. Talán ezért is kellett neki a koncként odadobott bűnbak.

Nehéz lesz majd Ahsokának megbirkózni a gondolataival, érzelmeivel, de Anakinnak sem lesz egyszerű. Nagyon szerettem ezt a párost, ők is rendkívül kötődtek egymáshoz. Nem lesz könnyű feldolgoznia Anakinnak, hogy elhagyta a padawanja, habár amit majd ő okoz a mesterének, az felúlmúlhatatlan...

Én is nagyon szerettem ezt a párost, pedig még emlékszem, milyen komoly fenntartásokkal fogadtuk a hírt, hogy ebben az új sorozatban Anakinnak padawanja lesz... :) Nagy kár lett volna, ha Ahsoka kimarad a Star Wars-ból.

Ezzel nem is először értek egyet a sorozat folyamán, bár ezt már tudjátok..

A lényeg, hogy eszembe jutott, hogy valóban át kell-e értékelnünk a 3. részt emiatt?

Mert azért ott a jediket sajnáltuk annak idején és sokkal inkább tűntek a jó ügy szolgáinak az egész előtrilógiában, mint kétes megítélésű dekadens csoportnak.

Szóval nem is tudom igazán mit akarok ebből kihozni, a lényeg, hogy fura kettős érzés jött rám ezzel kapcsolatban..

Nem olyan jók, mint amilyennek hittük őket és amilyennek lenniük kellene, de ez elsősorban a Tanácsra igaz, valamint azt még így sem érdemelték meg, hogy elárulják és hátbatámadják őket. Jól írta pb69, még mindig ők a jobbik fél a háborúban, most csak annyi történt, hogy kezd jobban kirajzolódni a teljes történet, mi is vezetett az Ep3-beli tragédiájukhoz.

Köszi Donát! Most egyszerűen folytak a szavak a klaviatúrából. Lehet, hogy néhol nem túl szofisztikát, de szívből jött. :)

Egyetértek Donáttal :) Egyébként mindig az a legjobb írás, ami keresetlenül szívből jön. :)

Egy bekezdésedre konkrétan is reagálnék:

Nem sűrűn volt eddig az SW kapcsán olyan élményem, ami nagyban megváltoztatta volna az egész konglomerátum iránti érzéseimet, vagy nézeteimet. Általában csak finomodnak a fundamentális elemek, esetleg kiegészülnek. De ez a rész, ez a szál most olyan élményt nyújtott, ami a fentebb említett nézeteimet erősen érinti, megváltoztatja! Nem mellékesen meg kell jegyeznem, hogy a sorozat tükrében egyszerűen hihetetlen mennyire kívánkozik az EPIII –nak egy ilyen előzmény. Persze ez akkoriban, amikor a filmet bemutatták, nem tűnt fel nagyon. Bár azért ha őszinték akarunk lenni, már 2005 –ben is akadtak olyan dolgok, amik csupán az EPII fényében elég nagy változásnak hatottak. Persze ezeket fantáziával meg lehetett magyarázni, de az koránt sem adott akkora súlyt a történéseknek, mint ez a sorozat. Mert a The Clone Wars meglátásom szerint nem csak az EPIII fényét emeli jól észrevehetően, hanem az EPII –ét is! Lucas ebben mindig is kiváló volt. Az előzmények gyártásában és abban, hogy pakoljon még 1000 tonna súlyt a későbbi jelenetekre. Egyszerűen zseni ez az ember.

Én is pontosan ezt érzem! Úgy kellett már a TCW-ben az ilyen történet, mint semmi más. Ha másért nem is, de ezért a szálért egyedül érdemes volt megcsinálni ezt a sorozatot. Persze ezzel most túlzok, hiszen volt benne ezen kívül is sok szép és jó epizód, de ennyire hatásos és szívbemarkoló (saját véleményem szerint) még egy sem.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nem is kell ennyire a megérzésekre hagyatkozni, elég szimplán feltenni a kérdést: hogy lehet, hogy nem hisznek valakinek, akinek eddig minden megmozdulása helyénvaló volt, sosem okozott csalódást, és sosem hazudott? Nekem hozhatnának akármilyen bizonyítékot, nem számít, mert vagy bízok valakiben, vagy nem. Ha bízok, akkor hiszek neki, minden látszat ellenére.

Ezen nem változtat az sem, hogy Bariss is hasonló emberke volt, és lám, mégis gyilkossá vált. De őt nem kérdezte senki, nem vádolták meg - ha megteszik, nem biztos, hogy tudott volna jól hazudni. Talán ezért is kellett neki a koncként odadobott bűnbak.

Ez a lényeg. Semmilyen körülmények között nem fordulok az ellen akiben megbízok. Jól néznénk ki ha egy évtizedes barátságban az egyik felet megvádolják valamivel a másik meg egyből elhiszi.

Igaz hogy a szívből jövő írások jók szoktak lenni de az én szívemben még sötétség van. :D Ezért nem is írtam ma a héten hátha elmúlik, de ha most írnék a részről sok lenne a csillag. :D Csak annyi van bennem hogy bemenni a tárgyalásra Ahsokának megmondani hogy feküdj és az 501-esekkel halomra lőni mindenkit, Tarkinnak meg az Erővel leállítani a szívét. Egyszerűen csak írtanék most.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nem is kell ennyire a megérzésekre hagyatkozni, elég szimplán feltenni a kérdést: hogy lehet, hogy nem hisznek valakinek, akinek eddig minden megmozdulása helyénvaló volt, sosem okozott csalódást, és sosem hazudott? Nekem hozhatnának akármilyen bizonyítékot, nem számít, mert vagy bízok valakiben, vagy nem. Ha bízok, akkor hiszek neki, minden látszat ellenére.

Csakhogy a közelmúltban két nagy csalódás is érte őket Dooku illetve Krell részéről. Én nem csodálom, hogy gyanakvóak, ráadásul nagy a nyomás rajtuk a Szenátus és a nép felől is. Mint korábban írtam, ez a nyomás rossz döntésekhez vezettek. :( Én még mindig áldozataként tekintek a lovagokra, és tudom őket sajnálni az EPIII -ban. Nem rosszak ők, csak valahol elvesztették a fonalat. :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nem is kell ennyire a megérzésekre hagyatkozni, elég szimplán feltenni a kérdést: hogy lehet, hogy nem hisznek valakinek, akinek eddig minden megmozdulása helyénvaló volt, sosem okozott csalódást, és sosem hazudott? Nekem hozhatnának akármilyen bizonyítékot, nem számít, mert vagy bízok valakiben, vagy nem. Ha bízok, akkor hiszek neki, minden látszat ellenére.

Ezen nem változtat az sem, hogy Bariss is hasonló emberke volt, és lám, mégis gyilkossá vált. De őt nem kérdezte senki, nem vádolták meg - ha megteszik, nem biztos, hogy tudott volna jól hazudni. Talán ezért is kellett neki a koncként odadobott bűnbak.

Mondjuk attól, hogy eddig jónak tűnt, abból nem biztos, hogy egyenesen következik hogy mindig jó is volt. Saját környezetemben is előfordult, hogy valaki kapcsán elhangzott egy durva vád, amire a legtöbben "nem lehet hisz jó ember"-rel feleltek, pedig utólag a biróságon is kiderült, hogy ez csak a látszat volt.

Ahsoka ráadásul sokat tett azért hogy bűnösnek higyjék: fel is adhatta volna magát és bizhatott volna benne, hogy a barátai -Anakin, Plok- megtalálják a megfelelő bizonyitékokat, de ő inkább a menekülést választotta, ami után már struccpolitika lett volna kizárni, hogy akár még bünős is lehet (Ahsoka pánikszerű reakciója persze ettől még érthető, de az ennek okán kiburjánzó vádak úgyszintén).

Szerintem azzal semmi baj nincs, hogy a Jedi Rend számolt Ahsoka lehetséges bűnösségével. A problémát én a címei megvonásánál látom: az a bizonyos ülés egészen hajmeresztő. Mintha a Jedi Tanács annyira meg lenne ijedve attól, hogy a negativ megitélésük az ügy miatt tovább erősödik, hogy a saját maguk tisztára mosását mindennél előbbre helyezik. Ezért meg se hallgatják igazán Ahsokát: a lényeg hogy menjen és döntsön róla a "világi bíróság". Ha magyarázkodni kezd rögtön egy keresztkérdéssel válaszolnak rá: mintha nem a jók Rendje, hanem a Gestapo egyik kihallgatásán járnánk.

Na ez tényleg hajmersztő jelenet volt. Yoda csak a szokásos okosságokat puffogtatja a semmibe, Windu meg Ki-Adi pedig köcsögösködnek Ahsokával. Obi meg szomorúan néz maga elé.... Micsoda elfogulatlan tárgyalás. Anakin teljesen joggal akadt ki, hisz tényleg eldöntötték már előtte, mi az ítélet. Akkor nem tudom mire volt jó ez a tárgyalásos színjáték.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csakhogy a közelmúltban két nagy csalódás is érte őket Dooku illetve Krell részéről. Én nem csodálom, hogy gyanakvóak, ráadásul nagy a nyomás rajtuk a Szenátus és a nép felől is. Mint korábban írtam, ez a nyomás rossz döntésekhez vezettek. :( Én még mindig áldozataként tekintek a lovagokra, és tudom őket sajnálni az EPIII -ban. Nem rosszak ők, csak valahol elvesztették a fonalat. :(

Pontosan így gondolom én is.

Eleve gondoljunk bele, hogy a TCW előtt a legtöbb kritika a jedik ellen a naivitásuk volt. Nem vették észre, hogy egy sith nagyúr irányít mindent, nem vették észre, hogy Anakin át fog állni, stb..

Ehhez képest most azon vagyunk kiakadva, hogy nem bíznak egymásban, hogy egyáltalán felmerülhet bennük egy tag bűnössége, hogy nem mernek rábízni dolgokat Anakinra, stb..

Árnyalni kell az álláspontjainkat. ;)

Az Ep.2-ben még Dooku mellett is kiállnak. Aztán persze kiderült, hogy az őt illető legrosszabb vádak is igazak. De Anakin is miket művelt már abban a részben? Aztán Krellt is háborús hősként tisztelte a Rend, majd kiderült, hogy pusztán kedvtelésből mészároltatja le a klónokat.

Még ha nem is lett volna a külső nyomás a közvélemény miatt, akkor is (sajnos) teljesen reális a bizalmatlanság. Amúgy meg tényleg egy jedi volt a tettes, tehát nem is volt olyan alaptalan ez az egész.

Ahsokának pedig csak mi láttuk minden fontos küldetését. Még Anakin sem volt vele mindig. Tisztasága, jólelkűsége és rendkívüli tehetsége mellett anno egy nagyszájú, felelőtlen, forrófejű lány volt (és pont a lettás merényletnél jöttek vissza belőle ezek a negatívumok). Rábízták Anakinra, hogy együtt fejlődhessenek erkölcsileg és "emberileg". Ezzel nagyot kockáztattak, mert Anakin körül mindig minden homályos volt. Yoda többször utal is erre.

Nagyon szépen bevált ez az ötlet és sínen volt minden, de szerintem a Tanács tisztában volt azzal, hogy bármikor a páros akármelyik tagja meginoghat és megindulhat a sötétség felé.

Ahsoka meg nagyon rosszkor volt nagyon rossz helyeken, mert a lehetséges gyanúsítottak (nem is voltak igazán) közül messze ő volt a legkézenfekvőbb.

Félreértés ne essék, nem akarom maximálisan felmenteni a Jedi Rendet a felelősség alól, a kritikáimat már korábban összefoglaltam.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyet értenék veled, ha nem lett volna az a gusztustalan tárgyalás a Jedi Templomban. A Tanács meg sem próbált szakszerűen, hideg fejjel hozzáállni az ügyhöz, meghallgatni mindkét érvet. Eldöntötték, hogy Ahsoka bűnös, és gyakorlatilag minden kertelés nélkül kiadták a statáriális bíróságnak. Magukat akarták továbbra is feddhetetlennek feltüntetni, és nem vállalták az esetleges hatásköri konfliktust a hadsereggel. Ahsokát gyakorlatilag beáldozták Winduék.

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na ez tényleg hajmersztő jelenet volt. Yoda csak a szokásos okosságokat puffogtatja a semmibe, Windu meg Ki-Adi pedig köcsögösködnek Ahsokával. Obi meg szomorúan néz maga elé.... Micsoda elfogulatlan tárgyalás. Anakin teljesen joggal akadt ki, hisz tényleg eldöntötték már előtte, mi az ítélet. Akkor nem tudom mire volt jó ez a tárgyalásos színjáték.

Úgy tudnám elképzelni, hogy a hagyományaik része, hogy ha elveszik valakitől a címeit (vagy felmerül valakinél hogy el kéne őket venni), akkor elötte meghallgatják, hogy mit hoz fel a saját védelmében. De felteszem mikor generációkkal ezelőtt a régi jedik kitalálták ezt az eljárást eszükbe se jutott, hogy majd lesznek olyan rend vezetők is akik már a meghallgatás elött kitalálják az ítéletet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy tudnám elképzelni, hogy a hagyományaik része, hogy ha elveszik valakitől a címeit (vagy felmerül valakinél hogy el kéne őket venni), akkor elötte meghallgatják, hogy mit hoz fel a saját védelmében. De felteszem mikor generációkkal ezelőtt a régi jedik kitalálták ezt az eljárást eszükbe se jutott, hogy majd lesznek olyan rend vezetők is akik már a meghallgatás elött kitalálják az ítéletet.

No igen... Egyébként bennem elég felemás a kép velük kapcsolatban, nem utáltam meg őket teljesen. De ha erre a jelenetre gondolok, akkor kinyílik a bicska a zsebemben. Főleg annak fényében, ahogy a végén meg Ahsokával puncsolnak. Mintha nem lenne gerincük...

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Főleg annak fényében, ahogy a végén meg Ahsokával puncsolnak. Mintha nem lenne gerincük...

Én nem éreztem úgy a rész végén, hogy a Tanács csak azért mondta, amit mondott, mert a dicsérgetéssel akarták Ahsokát visszaédesgetni magukhoz, meg menteni akarták a menthetőt. Nagyon pocsékul tálalták, és nem mutattak közel sem elég megbánást, amíg Ahsoka hátat nem fordított nekik, ez igaz. De azt hiszem, minden szavukat komolyan gondolták, és akkor abban a jelenetben még egyszer utoljára, valóban tisztán láttak. Éppcsak -mármegint- arra figyeltek, ami mögöttük volt, nem arra, ami előttük. Akármilyen pofátlanul is hangzott, amit Windu mondott, minden szava igaz volt:

1: Azt állította, hogy az Erő akarata volt, hogy Ahsoka mindezen átmenjen. És ha belegondolunk, valóban: mégis mennyi esély volt rá, hogy lesz egy túlélő szemtanú, aki megnevezi Jackar-t mint lehetséges tettest? Mennyi esélye volt, hogy Jackar keze nem robbant fel, hátrahagyva egy ilyen fontos nyomot? Mennyi esélye volt, hogy Ventress pont akkor bukkanjon fel Corruscant-on, amikor Ahsoka ugyanazzal szembesül, mint amivel ő is szembesült? Mennyi esélye volt, hogy Corruscant 5000 szintje közül, pont ugyanazon, ráadásul a bolygó ugyanazon részén kötnek ki mindketten? Mennyi esélye volt, hogy Anakin időben A) megtalálja Ventress-t, B) hogy visszaérjen a Templomba, hogy elfogja, és C) még azelőtt a bíróságra vigye Barriss-t, hogy Ahsokára kimondanák az ítéletet? Lássuk be, túl sok ez, ahhoz, hogy a véletlenre fogjuk.

2: Windu azt is mondta, hogy ez egy próba volt, aminek legyőzése révén Ahsokából nagyszerűbb Jedi vált, mint amilyenné enélkül vált volna. És a lány talán nem bizonyította ezt be, ott helyben? De igen, hiszen nem hagyta, hogy a kötődése Anakinhoz ott tartsa! Belátta, hogy a Rend valóban haldoklik, hogy amit Barriss állított igaz, és hogy neki esélye sincs tovább itt élni. Képes volt meghozni azt a döntést, amire Anakin, a mestere képtelen volt, és elhagyta a Rendet, mielőtt ő is úgy eltorzulhatott volna, mint Barriss (és mint Anakin fog), vagy olyan inkompetenssé vált volna, mint a Tanács.

Innen nézve valóban, mintha az Erő akarata lett volna, hogy Letta és rajta keresztül Barriss lebukjanak. és hogy Ahsoka elhagyja a Rendet, még mielőtt túl késő lenne számára.

Ettől persze nem sokkal válik szimpatikusabbá, az ahogy a Tanács tagok előadták magukat, épp csak annyival, hogy nem simán üres szavakkal próbálták magukat mosni, hanem tényleg azt mondták, amit a szívük diktált.

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezt a meghallgatást én sem értettem igazán. Minek hallgatták meg, ha már előtte döntöttek? Egyáltalán hogyan döntöttek mielőtt meghallgatták? Elég elcseszett vmi volt ez így. :|

Csak azt tudom elképzelni, hogy kíváncsiak voltak az esetleges indítékaira, talán vártak még vmi hitelesnek tűnő magyarázatot tőle. Amolyan utolsó szó jogán. Mondjuk szegény lány nem tudott előrukkolni semmi használható dologgal. Eleve az egész miliő annyira ellenséges és nyomasztó volt, hogy nehéz elképzelni, hogy egy ilyen kiszolgáltatott vádlott valaha is kidumálja magát ilyen helyzetben.

Obi-Wan szerintem először vett rész ilyenen, mert dermedten, mély megrendültséggel az arcán ülte végig az egészet. Mintha nem is sejtette volna, hogy ilyen alpári hagyományaik is vannak a Rendnek...

A végén az a pitizés meg szánalmas volt, de megint csak olyan helyzetbe hozták magukat, amiből nem volt jobb kiút. Nyilván elnézést kellett kérni, ez még őszinte is volt. Az is nyilvánvaló, hogy ezek után nem köszönhetnek tőle csak úgy el, jogtalanul zárták ki, akkor vissza kell venni. Csak hát a kopasz csokin kívül senki nem olyan bárgyú, hogy komolyan gondolja Ahsoka sima visszatérését. Az volt az utolsó szalmaszál, hogy felajánlják a lovagi címet, kárpótlás gyanánt. Amolyan "ha már félholtra vertem az asszonyt, legalább valljak szerelmet" alapon. Nem jött be.

Egyébként tényleg igazuk volt, őszintén gondolták az egészet, de bármit csináltak volna, már minden szégyenteljesen hangzott volna.

Yoda lesütött szeme és bűnbánása nekem szívbemarkoló volt. Olyan mélységbe jutottak, hogy a legreménytelibb padawanjukat áldozták fel, el is vesztették. Itt nem Ahsoka bukott meg, hanem a Jedi Rend. És ezt a kis zöld barátunk is tudja.

Ahogyan az is facsart egyet a szívemen, ahogy Plo visszafogta Obi-Want. Az egésszel tele van már a töke, két barátjában is egy világ tört össze és szenvednek, ahogyan ő is. Menne utánuk, de nem lehet, mert azzal a Tanáccsal kell egységben maradnia, akik a Rend olyan kiábrándító oldalát mutatták neki, amilyet még soha nem tapasztalt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerk: Ja és még valami: a Tanács nyíltan kijelentette, hogy ez volt Ahsoka próbája! Megmondtam, vagy megmondtam? Jó persze nem így képzeltem el a dolgot, de akkor is :rock: Mondjuk egy kicsit pofátlanságnak éreztem:

"Nem bízunk benned, ki vagy rúgva!"..."Bocsánatot kérünk, belátjuk nagyszerű Jedi vagy gyere vissza!" :angry: nem csoda, hogy Ahsoka visszautasította.

Szerintem Ahsoka még nem lett volna lovag. Anakin nyújtotta neki a padawan tincsét.

Biztos vagyok benne, hogy tudja. :)

Szerintem Ahsoka nem tud Anakinékról. Lehet, hogy gyanúsak neki, de biztosan nem tudja. Erre soha még egy halvány utalás se volt.

Apropó, szerintem Palpatine hangja egyszerűen tökéletes. Más orgánumú, mint Abercrombie, de szerintem teljesen illik a karakterhez, pont visszaadja azt, amit kell. Bár Sidiousként nem ér Abercrombie nyomába, még ha pár résszel ezelőtt a zárómondatban elég ütős volt, akkor sem. :D

Nekem kissé fura az új Palpatine hang, de szerintem meg fogom szokni. :)

itt lettem volna minden rész után és három oldalas esszékben fikáztam volna.

Már rég nem lennél itt... ;)

Nagyon tetszett amúgy, hogy a végén nem a szokásos módon zárult az epizód, nem törték meg a zenét és a hangulatot vele.

Az valóban zseniális volt, nagyban emelte a hangulatot és a "sorozat vége" érzetet. :(

Még pár dolog az epizódról: Hol van Luminara? A véleménye érdekelt volna.

Számomra Luminara hiánya a bizonyíték arra, hogy Barriss már lovag. Ebben az esetben nem is kell folyton körülötte sertepertélnie. Elég lesz ha a jövőben még látjuk majd a reakcióját. Egyébként vajon Barriss -t kivégezték? :hmm:

Ventress érzelmesebb oldalán eléggé meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy Anakin előtt hajlandó lesz megmutatni, hogy milyen is valójában. ;) De azért remekül megőrizte a már jól megszokott szúrós természetét is. Piros pont érte! :clap:

A nagy hármasból már csak Anakin hiányzott, Obi -val és Ahsokával már kibékült. :D

A tárgyalásnál végig erős Birodalom feeling volt, csak finomabb tálalásban. Az egész felállás, meg Tarkin szónoklatai nagyon jól előre jelezték, hogy mi lesz a Jedik és a "Köztársaság" sorsa...

Nekem olyan érzésem volt, mintha a Halálcsillag belsejében lettünk volna. :)

A tárgyalóterem, azokkal a lámpákkal 100% Birodalmi külsőt kölcsönöztek a helynek, Palpatinenal meg a Vörös Őrökkel meg pláne. Jó sok ismerős arc volt a szenátorok között, Edcel Bar Gane, Mot Not Rab, Kin Robb, és persze Organa és Mothma szenátor.

Ne feledjük Chucit se, ő is ott ült a többiek között.

A legjobban a "Sötét Oldal hadserege" megszólalás tetszett, teljesen igaz a Jedikre nézve.

Ez csak képletesen igaz, ráadásul én ezt kicsit túlzásnak érzem.

A Jedi tanácsos kihallgatás viszont elég gyenge és irritáló volt, mert ahogy bevilágították a mestereket, azt hittem, hogy csak álmodja Ahsoka az egészet. Szóval az a jelenet nem volt az igazi. Szvsz.

Platschu! Ebben a jelenetben ne ma bevilágítás volt a legfontosabb. :D

Azt figyeltétek, hogy milyen szépen megcsinálták azt a jelenetet, amiko Ahsoka után rohan Anakin? Tetszik, ahogy Obi-van is menne vele, de visszatartják és Yoda is szomorkodik. Felcsendül az egyik klasszikus SW téma hegedűn, miközben a háttér szerintem szándékosan olyan festett hatást kelt, mintha egy álomból Ahsoka kisétálna az élesebbé valóságba. Aztán itt is elsütik egy pillanatra, hogy ő már a fényben áll, Anakin pedig a sötétben, majd odalép hozzá mindketten fénybe kerülnek, majd elváláskor megint árnyékba visszalép. ;)

Ezt szépen leírtad, remek fényképezés volt itt. De ebben az SW mindig is elég magas szintet képviselt.

Vajon Ahsoka mire értette, hogy Anakin is elsétálna a rendből? Vajon rájött a Padméhoz fűződő kapcsolatára? Korábban nem nagyon adta jelét Anakin, hogy ellenezné a Jedi tanács viselkedését a háborúban, így ezt az utalást próbáltam értelmezni.

Szerintem arra gondolt Ahsoka, hogy Anakinon is nem egyszer látta már, hogy mást cselekedne mint amit a nagykönyv előír. Visszafogja magát, más a véleménye. Szerintem ilyen dolgok állhattak a lány gondolatai mögött, és nem Padmé.

Végül Barriss lett a tettes, várható volt, bár kicsit primitív. Az indítékai nevetségesek. Írták itt páran, hogy igaza volt, ő látja reálisan a Rend helyzetét, stb.. Mégis miért? Tényleg a Rend lenne felelős a háborúért??? Tényleg a Rend kaszabolja az ártatlanokat a galaxisban és miattuk szenvednek??? Tényleg minden megoldódna ha a Rend kilépne a háborúból??? Akkor győzne a Köztársaság, levernék a szeparatistákat és újra eljönne az áldott béke??? Ezt nem gondolhatja komolyan senki...

Pedig a lakosság komolyan gondolta egy idő után. A lényeg, hogy a szemükben mikké váltak a Jedik. Háborús uszítókká! Érted? A béke lovagjai egyáltalán hogy kerülhettek ebbe a státuszba? Bár van egy sejtésem... Ez az egész konfliktus egy idő után már túl sok fájdalmat hozott a népre, ráadásul még Coruscantra is beszivárgott (egy bombatámadás és Zillo képben). Ilyenkor mindig azokat a legkönnyebb okolni, akik az események gyújtópontjában állnak. A Jedik pont alkalmasak erre. Ráadásul a lovagok szerepet tévesztettek, és nem tervezték meg a katonai parancsnokság átadását a később felálló Köztársasági hadvezetőknek. Tee-Watt-Ka jól mondta, hogy egy háborúban nem az a lényeg ki kezdte, hanem az amit magával hoz. A béke és az igazság őrzői nem mehetnek a frontra harcolni és pusztítani, mert így egyrészt hosszútávon a saját hírnevüket ássák alá, másrészt a korábbi tevékenységük szenved csorbát (a bűnszervezeteken keresztül láthattuk mi lett az eredménye ennek a mulasztásnak). Szóval egy pontig védhető volt a klónok vezetése, de azután már nem. És most pont ez a helyzet nőtt a fejükre annyira, hogy ebből jól kijönni nem lehet. Sajnos ezt még most sem látják. :(

Lehet, hogy én vagyok nagyon túlkomplikált, de úgy érzem, Barriss nem magától tette ezeket és nem azért amit elmondott. Olyan furcsa volt ahogy Tarkin és Palpi reagált az egészre (az "arckifejezésük" is árulkodó volt). Amit Barriss mondott annak az ő szájából semmi értelme nem volt, viszont tökéletesen egybevágott azzal, amit Palpi (és Tarkin) is mindig felhozott a jedik ellenében. Valahogy ez nekem sok véletlen egybeesés.

Anakinban itt tört el egy újabb pohár és sodródott megint csak közelebb a sötét oldalhoz. Új megvilágításba helyezi, miért volt annyira felháborodva a 3. részben, amikor nem lehetett Mester. Az az egyetlen olyan jelenet, amely implicit visszautal az Ahsokával történtekre.

Nekem ez már kicsit erőltetett, pedig volt olyan felvetés is külföldi fórumokon, hogy Palpatine -nak még vörösre is változik a szeme Barriss beszéde közben. Mintha hipnotizálná. De én ezt nem hiszem. Fogadjuk el annak a történeseket, amiknek látszanak. Legyünk Jedik. :D

Én azt nem értettem, hogyha a Tanács tudta tesztelni a gyerek Anakin érzéseit a felvételkor, akkor olyan nagy kunszt lett volna Ahsoka gondolataiba is belefürkészni, hogy igazat mond vagy hazudik? Mert ha érzik, hogy határozottan állítja, hogy ártatlan, akkor talán ki is állhattak volna mellette... Én ennek a lehetőségnek a kihagyását csalódásként éltem meg Yodától. :(

Azóta teljesen vakokká váltak. Yoda is mondja az EPII -ben, hogy a sötét oldal mindent ködbe burkol.

Nagyon szép kis élménybeszámoló volt, és még azt mondtad nem tudsz olyan jókat írni mint a többiek. :D

Padmé szerepeltetését jó ötletnek tartottam, jó volt látni egy olyan női karaktert Ahsoka mellett, aki 100%ban pozitív. Kicsit olyan volt nekem az a jelenet, amelyben együtt ültek Padméval a "cellában", mintha anyát és lányát látnánk.

És ez nem az első ilyen alkalom. Emlékezz vissza, az Assassin című részben amikor "sakkoztak" akkor is ugyanez az érzés kerített hatalmába.

Az első gondolatom az volt, mikor Barrist meditálva láttam a szobájában, hogy "Miért nem menekül?. Ott várja, hogy lecsapjanak rá? Vagy nem számított a lebukásra?" De ha menekülni kezdett volna, azzal egyértelműen lebuktatta volna magát. Az, hogy a fénykardokat a szobájában tartogatta, tényleg nem volt jó húzás, de így viszont egy nagyon látványos párbajt láthattunk azokkal.

Szerintem Barriss teljesen biztonságba érezte magát. Anakin felbukkanása nagy meglepetés lehetett számára. A kardokat is elrakhatta, nem hiszem, hogy sokan kutakodnának a szobájában. Ráadásul addig gyanún felül állt. Egy nagy hibát vétett, és gyakorlatilag ezen bukott meg. Nem ölte meg Ventress-t. Ha kicsinálja (csak egy csapás lett volna), akkor nincs az a Jedi aki leleplezi.

Korábban arra tippeltem, hogy a kis togruta lányt úgy iktatják ki a sorozatból, hogy valamilyen hősi halált hal. Lehet, hogy ellentmondásnak tűnik, de úgy gondolom, hogy ha Ahsoka JEDIKÉNT halt volna meg, valamilyen nemes célért, az kevésbé lett volna megrázó, mint az a kálvária,amin keresztülment. Persze sajnáltuk volna úgy is, de egészen más színezettel, mint így. Ha "szimplán" meghalt volna egy párbajban, akkor az Anakinra is teljesen más hatást gyakorolt volna. Így, a koholt vádak, a Tanács vaksága, bizalmatlansága, Ahsoka megfosztása a jedi rangtól mind elősegítik azt, hogy megrendüljön Anakin bizalma a Rendben, és ez közelebb visz a III. részhez. Nem tudom elképzelni, hogy ezek után Ahsoka visszatér a jedik közé. Ez így frappáns lezárása a sorsának. Nekem működött a záró jelenet: zene, látvány, érzelmek, minden összhangban.

Nehéz lesz majd Ahsokának megbirkózni a gondolataival, érzelmeivel, de Anakinnak sem lesz egyszerű. Nagyon szerettem ezt a párost, ők is rendkívül kötődtek egymáshoz. Nem lesz könnyű feldolgoznia Anakinnak, hogy elhagyta a padawanja, habár amit majd ő okoz a mesterének, az felúlmúlhatatlan...

Magam sem írhattam volna szebben. :)

Az nagyon tetszett az elején, ahogy azt már korábban páran írták, ahogy miután elfogták Ahsoka-t, Anakin fel-alá járkál, ezzel nagyon jól megmutatták a tehetetlenségét, és hogy bármit megadna, ha most nem kellene ott maradnia, hanem tehetne valamit a tanítványáért. Ezután a Jedi Tanács... hát, ez az a rész, ahol én is annyira csalódtam a Jedikben, szinte úgy ugrálnak Tarkin-nak, ahogy ő fütyül, és még mindig idegesít, hogy nem ismerik el, hogy szinte semmi kézzel fogható bizonyítékuk nincs! :facepalm: A megnyilvánulásuk egyenlő számomra a nevetségessel... ahelyett, hogy kiállnának Ahsoka mellett, elvégre ő is egy társuk, és legalább utána néznének, hogy tényleg ő volt-e az, a legkisebb indokra elhiszik, hogy ő volt, majd viszik is a "tárgyalásra". Mindemellett tetszett Obi-Wan álláspontja is, látszott, hogy ő tenne valamit az ügy érdekében, bár ezt ennek ellenére nem tette meg. Aztán a Jedi-tárgyalás... szerencsétlen Ahsoka-t meg se hallgatták, egyből nekiestek, mintha figyelembe se vennék, hogy azért eltelt 1-2 év, pontosan nem tudom mennyi, mióta Anakin padawanja lett, és úgy támadnák, mint egy bűnözőt (bizonyítékok nélkül megint csak... :facepalm:). Anakin pedig teljesen jogosan támad rájuk, hogy ez csak üres formalitás, nem is akartak ők ezzel semmit, már az elején megvolt az ítélet.

Tarkin az előző részben mondta, hogy mindenre van bizonyíték, a törvényszéki vizsgálat Ahsokára bizonyított mindent. Ezt a Jedi tanács elhitte... Ez a baj. No és persze az, hogy nem kételkedtek Tarkinék szavában.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2: Windu azt is mondta, hogy ez egy próba volt, aminek legyőzése révén Ahsokából nagyszerűbb Jedi vált, mint amilyenné enélkül vált volna.

Csak az a baj, hogy Ahsoka nem győzött le semmit. Szerencséje volt, hogy Anakin rátalált az igazi tettesre.

Ezt a meghallgatást én sem értettem igazán. Minek hallgatták meg, ha már előtte döntöttek? Egyáltalán hogyan döntöttek mielőtt meghallgatták? Elég elcseszett vmi volt ez így. :|

Csak azt tudom elképzelni, hogy kíváncsiak voltak az esetleges indítékaira, talán vártak még vmi hitelesnek tűnő magyarázatot tőle. Amolyan utolsó szó jogán. Mondjuk szegény lány nem tudott előrukkolni semmi használható dologgal. Eleve az egész miliő annyira ellenséges és nyomasztó volt, hogy nehéz elképzelni, hogy egy ilyen kiszolgáltatott vádlott valaha is kidumálja magát ilyen helyzetben.

Obi-Wan szerintem először vett rész ilyenen, mert dermedten, mély megrendültséggel az arcán ülte végig az egészet. Mintha nem is sejtette volna, hogy ilyen alpári hagyományaik is vannak a Rendnek...

Azért kellett mert ez volt a tradíció. Semmi másért.

Yoda lesütött szeme és bűnbánása nekem szívbemarkoló volt. Olyan mélységbe jutottak, hogy a legreménytelibb padawanjukat áldozták fel, el is vesztették. Itt nem Ahsoka bukott meg, hanem a Jedi Rend. És ezt a kis zöld barátunk is tudja.

Ahogyan az is facsart egyet a szívemen, ahogy Plo visszafogta Obi-Want. Az egésszel tele van már a töke, két barátjában is egy világ tört össze és szenvednek, ahogyan ő is. Menne utánuk, de nem lehet, mert azzal a Tanáccsal kell egységben maradnia, akik a Rend olyan kiábrándító oldalát mutatták neki, amilyet még soha nem tapasztalt.

Ezek tényleg szívbemarkoló jelenetek. Mindazonáltal érdekes, hogy Obi-Wan ilyen események után is a végsőkig kitartott a Jedi Rend mellett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.