Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Úgy se ugyan az a stáb lenne :D

 

Hát szerintem, ha csak Bob Gale és Zemeckis írja a forgatókönyvet, mint az eddigiekét, és Zemeckis még rendezné is, olyan nagyon rossz nem lehetne. Stáb többi tagja, meg tökmindegy ki lenne.

 

17 éves Marty nélkül nem ugyan az. Szegény Fox, most kamatostul megfizet azért, hogy majd 35 éves koráig tinédzsernek nézett ki. MA már inkább 60. Ma is láttam egy filmjét 85ből. Az ifjú farkasember. Viccesen borzalmas volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

The Weather Man – 2005 – 70%

 

Dráma

Lassan mindenkinek el kell ismernie, hogy Nicholas Cage az egyik legjobb színész mostanság. Játsszon akár akció vagy kalandfilmben, mint az általában szokása, (Tolvajtempó, Szikla, Nemzet Aranya) vagy mint az utolsó két filmjében, ami dráma volt, (Lord of War és ebben) zseniális alakítást nyújt és ettől a film is, azzá válik, persze a történeten is elég sok múlik. Már csak egy jó kis vígjátékban nézném meg!

David Spritz, (Nicholas Cage) időjárás bemondó. A nézőknek úgy tűnhet a képernyőről, mintha az egyik legboldogabb ember lenne a világon. Ám ez csak a látszat.

Davidnek hirtelen kell szembesülnie, hogy családja és az ő élete rossz vágányon halad. Apja halálos betegségben szenved, lánya életunt és kedvtelen, fiával egy pedofil próbál erőszakoskodni, és a már az amúgy is szétment házasságának a helyrehozatala is egyre távolabbinak tűnik. Egy jobb életről álmodik, és bár megpróbálja megvalósítani, valahogy semmi sem akar összejönni úgy, ahogy szeretné.

Olyan mintha az egész egy álomvilágban játszódna. Egyszerre nyugodt, kissé depressziós – állandó fehér fal, háttérzajok kiszűrése, Cage halk, szinte suttogó narrációja és a zene szinte teljes kihagyása– és nyüzsgő – háttérben állandó mozgás, buszok és emberek, és a gyakran hallható óra pergő kattogása kelti ezt az érzetet.

És ha a filmben szereplő színészek neve nem lenne elég (Nicholas Cage, Michael Cane) akkor ott a mondanivalója is a filmnek, amire bár várni kell a végéig, de mindenképp megéri:

Ha rájössz ki vagy valójában, mindent sokkal derűsebben és tisztábban látsz majd. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nemtudnák.

 

Honnan tudod? Az SW-t is megtudták csinálni rendesen, akkor ezt miért nem? :D

 

Hogy Michael J. Fox megtuná csinálni, az biztos.De a trilógia egyik lényege hogy az egész egy gimnazista fiú körül zajlik.Nem tudom hogy Christopher Lloyd vállalná e a szerepet.Mert nélküle se lehetne megcsinálni.Igaz még vannak neki kisebb szerepei.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

King Kong (2005)

 

Végre megnéztem. Kezdem a pozitívummal. Kongot jól megcsinálták. A film egyébként egy nagy rakás bantha pudu. Nem vártam sokat tőle, de még azt is sikerült alulmúlnia. Istentelen gyenge forgatókönyv (pedig nekem nincsenek nagy igényeim), papírmasé karakterek, akikkel egy pillanatig se lehet együttérezni. Szerencsétlen Naomi Watts pedig néha becsukhatta volna a száját, ha már színészkedni nem tud.

A látványvilág ok. De kérdem én miért kellett elhúzni az akció jeleneteket? Persze a szokásos kamera rángatás ismét megvan. Nem látni semmit. Még egy parkinzonkóros se rángatózik ennyit. Borzalom. Kong harca a dínókkal szintén jó volt, de a végén már az is túllett erőltetve. A kevesebb több lett volna. Láthatólag a látványvilágra és az akciókra mentek rá, hogy az majd úgy is eladja a filmet. Én nem tudom, de nekem ez ma már kevés. Ilyen effekteket bármelyik szuperprodukcióban látni, éppen ezért a történetnek kellett volna magával ragadónak lenni. De nem az. Összecsapott, elnagyolt, fércmunka.

 

Valaki alább azt mondta, hogy visszahozza a régi Hollywood-i filmek feelingjét. Szerintem egyáltalán nem így van. Hol van ez az Indiana Jones a Vissza a Jövőbe vagy pl. Star Wars filmek hangulatához, élményéhez?

 

Az pedig szimplán közröhej tárgya, hogy ezt a filmet Golden Globe-ra jelölték, ráadásul nagy Oscar várományos is. Nálam az arany málna díj biztos befutója.

 

10/2

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az lenne a legjobb ha MEGVÁGNÁK a filmet.Elég lenne 110-120 perc is.A végén a repcsik támadását is nagyon elhúzták, még a kínaiakon se tudom megszámolni hogy hányszor lőttek a Kongra.Én nagyon vártam a filmet...de hát... :D

 

Viszont a látványvilág sztem pazar.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerencsétlen Naomi Watts pedig néha becsukhatta volna a száját, ha már színészkedni nem tud.

 

Ez jó! :D Nekem is feltünt, hogy szegény Naomi Watts szinészi alakitása számtalanszor az enyhén kinyitott ajkakban merült ki, ami már csak azért se volt túl előnyös, mert igy látszottak a kapa fogai... egyébként más filmekben (pl. a Körben) kifejezetten jól játszik...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Best Make-Up Oscar 7 döntőse (ebből kerül ki a 3 tényleges jelölt):

 

"The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe"

"Cinderella Man"

"A History of Violence"

"The Libertine"

"Mrs. Henderson Presents"

"The New World"

"Star Wars: Episode III Revenge of the Sith" :D:P:P

 

Ez mind szép és jó és tényleg jók a jelöltek, de már megint hol vannak olyan címek amik abszolút megérdemelnék??? Se Land of the Dead, se King Kong, se Sin City!!!!!!! és talán ez a leg megbocsájthatatlanabb, mert a Sin City mutataa meg igazán, hogy mire képes a modern 3D make-up! Ismételten felmerült nagyjából az egész szakmán belül, hogy külön kéne választani végre a SFX és a Beauty sminket, mert elég mókás, hogy a Star Wars szörnyei v a A History of Violence gore-ja versenyez mondjuk a Mrs. Henderson Presents v. a The New World fantasztikus korhű sminkjeivel, de csak azért mert ugyan olyan anyagokat használnak a két világ nagyon messze van egymástól.

 

 

P.S.: ha az EP3-nem jutna be tessék szurkolni a A History of Violence-nek mert ILM-es srácok csinálták, nem is akárhogy!:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A King Kong esetében maga a film nem kapott Golden Globe jelölést, csak a rendezés.

Naomi Watts egyébként egy jó színésznő (nem véletlenül volt tavaly Oscar jelölt), de amit írtatok, az alapján itt nem hozza a formáját.

Ha nem lesz make-up jelölt az epIII, akkor drukkolok én is az Erőszakos múltnak :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hétvégén láttam a Fűrész első részét.

Meg kell, hogy mondjam, nem szeretem a horror filmeket, sose nézem őket. Erről a filmről egy ismerős beszélt, olvastam is róla, hogy jó, de attól még nem vettem rá magam, hogy megnézzem. Aztán barátnőm mondta, hogy nézzük már meg. Egyébként ő sem szereti a horrort. Kellemes csalódás volt. Nem egy szimpla öldöklős, agyatlan film, sőt én inkább egy keményebb thrillernek mondanám a látottak alapján. Bár már hozzá vagyunk szokva a film végi csavarokhoz, ez a történet azonban tartogat pofaleeséseket, egy percre sem válik vontatottá, unalmassá, igaz, nem is egy veszett hosszú film.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hétvégén láttam a Fűrész első részét.

Meg kell, hogy mondjam, nem szeretem a horror filmeket, sose nézem őket.[...] sőt én inkább egy keményebb thrillernek mondanám a látottak alapján.

Ez azért is jó, mert a Fűrész nem horror, hanem thriller, legalábbis semmi horrorelem nincsen benne :P:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hétvégén én a The Descent c. horrorfilmet néztem meg. Hol is kezdjem.. a film már csak nem egy óránál tartott de még nem történt semmi...majd SPOILER (talán) egyik pillanatról a másikra amikor megjelent az egyik szörny (vagy mi?), pedig már azt hittem, hogy valami szimpla barlangász film lesz :) SPOILER VÉGE begyorsult minden, húúú és az a jelenet és az azt követő jelenetek Istenem...nagyon-nagyon ritka az a film amitől félni szoktam (talán egy kezemen meg tudom számolni), de ez az volt, bocsi a kifejezésért de majd össze szartam magam :P , rám nagyon nagy hatással volt a film, néha ha egyedül vagyok itthon, vagy elalvás előtt, még mindig bevillannak a legdurvább képsorok...hihetetlen...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Oldboy

 

Először is köszönet Wallatosnak a vendéglátásért. Iszonyat jó volt a házi-mozi, az ellátás és a társaság is... és mindennek tetejébe még a film is jó volt. :)

 

Ahogy aztán később meg is beszéltük: az Oldboy valóban gyökeresen más, mint azok a filmek, amikhez az ember általában hozzászokik. Legyen szó dramaturgiáról, akciójelenetekről, kamera-kezelésről vagy akár a zenéről, minden egy kicsit másabb és talán lehet mondani, hogy mélyebb is.

Hogy teljesen helyre tegyem magamban a filmet, még párszor meg kell néznem, mindenesetre az biztos, hogy ez a film igazi unikum...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Fűrész nem lenne horror? Szerintem tipikus slasher-horror, aminek azaz ismertetőjele, hogy egy sorozat-gyilkos öldösi sorra igen látványosan az embereket. Ezt a műfajt még Hitchcock találta fel a tudtán kivül a Psyho-val, aztán Carpenter divatot csinált belőle a 'Halloween'-el '78-ban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Poltergeist 1982

 

Bomarr mondta, hogy hiába Tobe Hopper van hiírva rendezőnek, nagyrészt Spielberg rendezte. Mondhatni lerí róla, hogy tényleg.

Ezt a családábrázolást, nem lehet, elvenni tőle. Nekem ez a nyolcvanas évekbeli amerikai családmodell a kedvencem. Teljesen természetesen viszonyulnak egymáshoz, a gyerek nézhet tv-t, ha félnek a vihartól átmennek anyuékhoz stb. Ma sajnos már nem így mennek ezek. TV-re karikát tesznek csakhogy beleszóljanak mit engedsz meg nézni a gyereknek, szeritem sokkal barátságosabb világ volt akkoriban. Erre pont van egy példa a filmben, a legkisebb kölyök, nézi a sistergést a tv-n (mert a szellemek azon beszélnek vele), erre odalép a mami és átkapcsolt valami adóra, ahol robbanások és lövések tarkítják a képernyőt, miközben halomra halnak az emberek, a gyerek mégsem őrül meg, ahogy azt ma gondolja az ortt. Persze az egész tv-zésnek együtt kell történnie, a családdal, de ennek karika nélkül is természetesnek kéne lennie, és amúgy is felesleges, mert egy 12-16 éves már úgyis azt néz amit akar, mert majdhogynem jobban ért a tv-hez mint a szüleje... De hogy végre befejezzem a világmegváltó irományomat.

A film végig érdekes ez a szellem ami később elviszi a legkisebb lányt, először, csak játékosan bútorokat tologat, der átcsap tornádóba egyik este. Végén persze egy parapszichológus és ördögűző kiszabadítja.

Film leghülyébb és felejtehetőbb része, mikor mindenhonnan a föld alól koporsók jönnek fel amiből aszott csontvázak támadnak a család lakóira.

Persze a végén minden jór fordul.

 

Gondolom ez a film olyan szempontból mérföldkő, hogy ez ihlethette a későbbi szellemes filmeket, mint Ghostbusters(nyálka tuti innen ered), vagy az ördögűző.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rekordot szerintem az Űrdolyhók viszi. Viccet félre téve tényleg nagyon sok van benne, le is írtam az utalások topikba.

Azt viszont sajnálom, hogy a sok SW cuccot beszippantja a házzal együtt a szellemek világa. :)

 

Azok Spielberg kezei, tök jó :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bale játszik Jézust a nem jut eszembe melyik filmcsatornán,...megnéztem Hallmark, és nem találjátok ki ki játsza az anyát...  :wink:

Nahát ez oltári jó... és van is egy kép, ahol ugy érinti meg az arcát Jézusnak, mint az ep.2-ben Anakinnak:

 

jesus_298.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.