Ugrás a kommentre

Könyvek

Nute Gunray

Ajánlott hozzászólás

Mivel a Szukits nem csak a Kánont hanem a Legendákat is dobja sejthető hogy egyik se ment igazán. Ráadásul a Szukits egyik nagy baja hogy semmit nem tettek azért hogy új vásárlókat szerezzenek sőt elzárkoztak elölük. Így persze hogy azok a könyvek mentek jobban amiknek korábbról voltak rajongóik meg eleve ismerték őket a rajongók.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Ez most csak egy szubjektív lista volt a cikkszerző részéről. Mondjuk ha a kánont nézzük, nálam továbbra is a Vérvonal a non plus ultra, de a többi könyv inkább "csak" side quest / eredettörténet.

A Vérvonalat kétszer is elolvastam ami nálam hatalmas dolog. :) Egyébként a Sith-ek Árnyéka legalább annyira emlékezetes mű számomra, sőt!

8 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Nem tudom, hogy egy másik kiadó tudna-e ezen változtatni. Egyelőre úgy néz ki, hogy a könyveket, képregényeket fogyasztók egy elég jelentős része hátat fordított nagyon sok kánon könyv és képregény tartalomnak. Ha ez a jelenség tartós marad, vagy még tovább romlik, akkor a jövőbeni kiadónak az új filmek, sorozatok adaptációin kívül nem sok mindent kell majd kiadnia.

Abban bízom, hogy a szünet majd hoz egyfajta viselkedés változást a fogyasztásban. Hátha bekövetkezik az, hogy a hosszabb szünet miatt megnő az érdeklődés a legújabbak iránt.

Itt jön be a képbe az amit @Nute Gunray írt. A vásárlói kör. A szukits-ra láthatóan a vérfanok jártak csak, a nagyközönséghez alig-alig jutott el bármi abból amit a szukits kiadott. Szóval ebből azt levonni, hogy a közönséget jobban érdekli a legends, mint az EU, szerintem elég fals következtetés. Ismétlem, a legends-ből nem tudsz eladni végtelen számút, csak limitált darabokat. Ha kimerült azoknak a köre akiket ez érdekel, onnantól kezdve kampó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A Vérvonalat kétszer is elolvastam ami nálam hatalmas dolog. :) Egyébként a Sith-ek Árnyéka legalább annyira emlékezetes mű számomra, sőt!

Itt jön be a képbe az amit @Nute Gunray írt. A vásárlói kör. A szukits-ra láthatóan a vérfanok jártak csak, a nagyközönséghez alig-alig jutott el bármi abból amit a szukits kiadott. Szóval ebből azt levonni, hogy a közönséget jobban érdekli a legends, mint az EU, szerintem elég fals következtetés. Ismétlem, a legends-ből nem tudsz eladni végtelen számút, csak limitált darabokat. Ha kimerült azoknak a köre akiket ez érdekel, onnantól kezdve kampó.

Már bő öt éve kezdődött ez a jelenség. Azokban az időkben amikor még elérhetőek voltak a kánon könyvek könyvesboltokban is, akkor indult be. Akkoriban, amikor le kellett csökkenteni a Legendákat.

Egyébként nem kell különbséget tenni kánon vagy legendák könyvek között, abból a szempontból, hogy az egész Star Wars rétegirodalom. Itt szinte majdnem minden könyv és képregény - Köztársaság Fénykora, Darth Vadder, Thrawn, Hagyaték...stb. - egy szűkebb, magrajongói közönségnek szól. Nem a nagyközönségnek. A nagyközönség nagyon ritkán esik be SW tartalom fogyasztásra. Esetleg adaptációkra, vagy olyan különlegességekre, mint a Bizonyos szemszögből sorozat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Minden könyv rétegirodalom, bizonyos szempontból nézve. 

13 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

A nagyközönség nagyon ritkán esik be SW tartalom fogyasztásra. Esetleg adaptációkra, vagy olyan különlegességekre, mint a Bizonyos szemszögből sorozat.

Ha meg se próbáljuk nekik eladni akkor pláne nehéz őket bevonzani... Nem tudom mi volt öt éve, csak azt látjuk hova jutottak mára. Az nonszensz, hogy a bukásukat csak és kizárólag külső körülményekre fogják. Ez a Star Wars, nem a Barátok Közt. Egyébként az is kérdés amit Bomarr felvetett, hogy ha a legendák annyira jól mentek, akkor miért kell azokkal is leállni? 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Addig tök jól ment a szekér, amíg úgy pár éve nem döntött úgy a Szukits h minden könyvet visszahív a bolthálózatokból és csak saját maga kezdi árusítani, miközben drasztikusan visszanyeste az előrendelési, rendelési akciókat. Elszámították magukat. Az már csak kármentés volt a részükről 2023-ban, hogy jó, akkor az előző években megjelent könyvek mégis lehetnek pl. a Libriben, de a legújabb címek persze nem. Pedig, megsúgom, most decemberben pl. a Chiss Birodalom ill. Darth Plagueis könyveket vitték mint a cukrot (a Libriben) többször utánuk kellett rendelni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Bomarr írta:

Mivel a Szukits nem csak a Kánont hanem a Legendákat is dobja sejthető hogy egyik se ment igazán. Ráadásul a Szukits egyik nagy baja hogy semmit nem tettek azért hogy új vásárlókat szerezzenek sőt elzárkoztak elölük. Így persze hogy azok a könyvek mentek jobban amiknek korábbról voltak rajongóik meg eleve ismerték őket a rajongók.

A Disney elsősorban a legújabbak kiadását preferálja, így nem kaptak olyan sok Legendákra engedélyt. Az utóbbi években nagyrészt újrakiadások jöhettek, meg csak a Hagyatékot engedték meg nekik. Ez kevés lehetett ahhoz, hogy aktívan továbbvigyék. 2015-2019 között pörgött jobban a kánon - mindenhol, offline, online egyaránt - pont akkor, amikor vegyesen tudtak kiadni még kiadatlan Legendákat és mellette vadonatúj kánon könyveket. És persze a kánon könyvek első éveiben ott volt az újdonság varázsa is. Meg az a marketing, hogy ezek ugyanúgy számítanak, mint a filmek, sorozatok. Meg persze nem látjuk azt sem, hogy a Disney milyen döntést hozott és miért. Mert az az egész leállás borítékolhatóan elsősorban a jogtulajdonos miatt kellett, hogy legyen. Pl. olyan magas jogdíjat akartak volna, amit ők már nem tudtak kifizetni. Vagy a Disney-nek nem tetszettek az eladási mutatók a kánon könyveknél. És ezért úgy döntöttek, hogy nem szerződnek velük. Ez is előfordulhatott.

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Minden könyv rétegirodalom, bizonyos szempontból nézve. 

Ha meg se próbáljuk nekik eladni akkor pláne nehéz őket bevonzani... Nem tudom mi volt öt éve, csak azt látjuk hova jutottak mára. Az nonszensz, hogy a bukásukat csak és kizárólag külső körülményekre fogják. Ez a Star Wars, nem a Barátok Közt. Egyébként az is kérdés amit Bomarr felvetett, hogy ha a legendák annyira jól mentek, akkor miért kell azokkal is leállni? 

Nem azt állítom, hogy a kánon lemorzsolódás az egyedüli oka ennek az egésznek. De éppúgy vastagon benne van, mint a magas borítóár, a magas szállítási költség és a rossz gazdasági helyzet. Meg persze a túlkínálat is. Fájó beismerni, nincs Magyarországon ekkora igény Star Wars irodalomra. Ha jobban belegondolunk hatalmas mennyiség jött ki, példátlanul sok kötettel. Ennek a töredéke is elegendő ennek a kicsi magyar piacnak.

És hiába népszerű a Star Wars mozgóképben, ha más médiumok - könyvek, képregények - ilyen rossz gazdasági állapotban lévő piacon jelennek meg.

Az offline értékesítés is egy érdekes mutatvány, mert úgy néz ki hosszabb távon nem lehet meglenni nélküle, viszont a magas árrések miatt és a Libri, Líra elég erős piaci jelenléte miatt nem lehet megoldani azt a megjelenési mennyiséget, amit az elmúlt 9 évben tapasztaltunk. Ha jön új kiadó, ennek a nagy mennyiségnek még a felét sem tudja majd megoldani. Maximum évente 3-4 regényre számítok. Ennél több nem lesz. És igen, fel kell készülni arra, hogy ha a jövőben újraindul a kiadás, akkor az aktuálisan kiadható kiadványokból még több fog kimaradni.

8 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Addig tök jól ment a szekér, amíg úgy pár éve nem döntött úgy a Szukits h minden könyvet visszahív a bolthálózatokból és csak saját maga kezdi árusítani, miközben drasztikusan visszanyeste az előrendelési, rendelési akciókat. Elszámították magukat. Az már csak kármentés volt a részükről 2023-ban, hogy jó, akkor az előző években megjelent könyvek mégis lehetnek pl. a Libriben, de a legújabb címek persze nem. Pedig, megsúgom, most decemberben pl. a Chiss Birodalom ill. Darth Plagueis könyveket vitték mint a cukrot (a Libriben) többször utánuk kellett rendelni.

Azt korábban is mondtam, hogy kánonban mire van igény: Thrawn, Darth Vader, egyéb Sithek, A mandalori. Persze, hogy a Chiss Birodalom jól ment. Inkább az a baj, hogy többi kánon cím meg se tudta közelíteni. És ugyebár kiemeltél egy Legendákat is - Darth Palgueis - ami szintén jól ment.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

https://telex.hu/after/2024/02/07/star-wars-konyvkiadas-megszunik-szukits-konyvkiado

Itt már frissítették a cíkket. "Frissítés: A Szukits Kiadó mellett 2015 óta a Kolibri Kiadó gondozásában is jelennek meg Star Wars-könyvek, a Kolibri Kiadó nem szünteti meg a Star Wars-könyvek kiadását, a régebbi kiadványok mellett pedig folyamatosan érkeznek új címek is. A címen a frissítés után változtattunk."

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ha meg se próbáljuk nekik eladni akkor pláne nehéz őket bevonzani... 

Pont ezt beszéltük haverommal. Ha jött egy "új" Legends kötet, azonnal beindult a marketing. Rögzített fb poszt, hirdetéshegyek fb-on, weboldalon, mindenhol is azt nyomatták, hogy újra jön ez vagy az. Keménykötés, meg jaj, csak így lesz kapható, a puhában megszűnik. Ha közben jött még egy kánon regény is, meg se próbálták rá felhívni a figyelmet. Így azért biztos, hogy hátrányból indul szerencsétlen regény. Érdekes, a THR 1. fázisát nyomatták, cikkek, hirdetések tömkelege jelent meg akkoriban, és jé, ahogy Revan írja, jól is ment. De a 2. esetében már nem volt ez. Azt hitték, majd az első fázis iránti érdeklődés elég lesz, és kitart a végéig. Ellenben be is sokalltak tőle a nem elkötelezett fanok. Egyik jött a másik után. Kellett volna a megszakítás. A tagolás. (Vagyis mai fejjel most örülök, hogy nem így volt, mert így legalább a 2. fázis kijöhetett még a végéig) Kijött egy előrendelés, aztán 2 héttel később egy új, és az is THR volt. Eltelt 4 hét, újabb előrendelés, megint THR. Tudok olyat, aki emiatt mondta, hogy elég volt. Mert "csak THR jön, mi van itt?". És ha volt egy ember, akkor biztos, hogy volt több is.

Szerkesztve: - kdani20
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Addig tök jól ment a szekér, amíg úgy pár éve nem döntött úgy a Szukits h minden könyvet visszahív a bolthálózatokból és csak saját maga kezdi árusítani, miközben drasztikusan visszanyeste az előrendelési, rendelési akciókat. Elszámították magukat. Az már csak kármentés volt a részükről 2023-ban, hogy jó, akkor az előző években megjelent könyvek mégis lehetnek pl. a Libriben, de a legújabb címek persze nem. Pedig, megsúgom, most decemberben pl. a Chiss Birodalom ill. Darth Plagueis könyveket vitték mint a cukrot (a Libriben) többször utánuk kellett rendelni.

Pont ez az, hogy ha valakinek csak 1 könyvre van szüksége, akkor nem éri meg neki a Szukitsról rendelni, mert a szállítási díjból vehetne magának még egyet egy könyvesboltban. Mikor még az Alphabet Osztag utolsó része megjelent én is a Libriben vettem meg, mert másra nem volt igényem akkor. Ha nem lett volna rá lehetőség, lehet azóta se lenne meg. Átlag ember meg általában nem úgy vásárol, hogy összevár x könyvet, mert úgy jobban kijön a szállítás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 minutes ago, Darth Revan9 said:

És milyen tagolásnak kellett volna lennie, könyörgöm? A THR az egyik fő csapásirány volt a könyveknél és a Disney is elvárta - eddig - hogy ezek aktívan jöjjenek ki.

Lehe Kdani arra gondolt, hogy úgy kellett volna csinálni a THR kiadását, hogy két THR regény kőzé beszúrnak egy legendset, vagy egy másik kánon regényt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Iqvi írta:

Lehe Kdani arra gondolt, hogy úgy kellett volna csinálni a THR kiadását, hogy két THR regény kőzé beszúrnak egy legendset, vagy egy másik kánon regényt. 

A második fázis  első könyveivel párhuzamosan jelent meg újra a Darth Plagueis és A vadászó árnyék, valamint a Jedi Háborús sebek. Illetve a második fázis utolsó könyveivel együtt jelent meg az X-szárnyúak első két része.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Első körben szomorú vagyok a döntés miatt, másodsorban pedig örülök neki. Amit a Szukits művelt az már kritikán aluli volt. Lehet most évekig nem lesz új kiadvány, de ha majd valaki átveszi a kiadást

remélhetőleg tanulnak ebből az esetből és egy letisztultabb, átgondoltabb működés fogja jellemezni az sw-könyvek kiadását. Hosszú távon szerintem mi fogunk jól járni ezzel a döntéssel. Most rossz persze, de elöbb-útóbb bukta lett volna. Ha nem most akkor jövőre. Én azt mondom legyünk túl rajta.

Személy szerint én talán egyszer rendeltem tőlük évekkel ezelőtt pár könyvet. Azért párat mert "kényszerből" többet rendeltem mert egy könyvre vetítve brutális volt a postaköltség ahogy többen írtátok.

A másik baj szerintem a szegedi székhely volt. Bp-en csináltak volna egy boltot, oda bárki bemehet akár vehet csak egy könyvet postaköltség nélkül. Bp-en azért rengetegen laknak, jó a fizetőképes kereslet, illetve nagyon sok vidéki is megfordul(pl ingázók).

A harmadik a nyakló nélküli megjelenések, rengeteg középszerü, vagy az alatti könyvekkel. Pl Végső Dobás. Nemrég olvastam de a nagy részére nem emlékszem. Ezzel párhuzamosan a tömegével újrakiadott Legends könyvek. Kirajzás, stb. Ezek ősöreg kiadványok már aki akarta megvette, erre kiadják 3.-szor is. Minek? Helyette jöhetett volna új akár a Legendsből is. Bár egyetértek Odyval abban hogy a kánon vinné előre az ügyet. Legalábbis azok pl a Vérvonal vagy a Sith-ek árnyéka amik jelentősen hozzátesznek az ST-hez.

Na mindegy a napokban körbenézek hátha kell valami de nem hinném hogy rendelek.

Az ma már meg a legszánalmasabb hogy a háborúra(ami 2 éve tört ki és a cégek már rég beárazták), meg az inflációra fognak valamit.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

47 perccel korábban, Frenkie írta:

Mint említettem, a Disney property-ket ad el. Felnőtt regények, YA regények...stb. És elvárja, hogy ha valaki felnőtt regényeket ad ki, tehát ezt a propertyt vállalja, akkor tartsák és ezeket jelentessék meg. Ha lehet kivétel nélkül, függetlenül attól, hogy középszerű-e vagy sem. Vagy ha ez nem megy, akkor is elvárják, hogy a többségét adják ki. A Kolbiri is ezt erősítette meg, amikor interjú készült az egyik vezetővel. Elvárják, hogy bizonyos csomagok, könyvtípusok jelenjenek meg az adott piacon. El lehet állni bizonyos kötetektől. De azt nagyon meg kell indokolni és ezt korábban nem nézte a Disney jó szemmel.

Arról nem a hazai kiadó tehet, hogy odaát a kánon regényekben az elmúlt években tömegével jöttek ki olyan könyvek, mint  A végső dobás, A sors keze, Fekete Torony, Az Erő nyomában, A királynő árnyéka, Alphabet osztag....stb.

Legendák Ezt már mondtam, de leírom újra. Azért kezdtek bele a Legendák legjobbjainak újra kiadásába, mert szerették volna ellensúlyozni a a fentebb említett középszerű kánon könyvek eléggé rossz fogyását. Új Legendákat pedig nem, vagy nyögvenyelősen engedélyezték. Legendákból képregény nagy-gyűjteményeket sikerült kiadni. Lásd, most fejezik be a Hagyatékot. De más, régi kiadású, Legendák regényeket, melyek a Legendák legjobbjain kívül jelentek meg, nem engedélyeztek. Meg nagyrészt csak a hosszú sorozatok maradtak, The New Jedi Order és folytatásai.

Összefoglalom, mire volt kereslet a kánonban, hogy te is tudd: Thrawn, Vader, A mandalori. Vége. Az összes többi iránt az érdeklődés nagyon megcsappant. A Köztársaság Fénykora jól indított, de aztán bezuhant. Valószínűleg azért nem is akarták már jobban reklámozni, mert nem látták értelmét. Nem volt hozzá, film sorozat, és a magyar fogyasztó közönség egy jó részét nem fogta meg sajnos. A folytatás-trilógiához is csak a Vérvonalra és a Kylo Ren képregényre volt nagyobb érdeklődés. A Sithek árnyéka is jóval alulteljesített. Még a harmadik kiadású A vadászó árnyékot is jobban vitték.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

16 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Valószínűleg azért nem is akarták már jobban reklámozni, mert nem látták értelmét.

Ez önellentmondás és rossz üzletpolitika. A terméket reklámozni mindig van értelme, hiszen ezzel keltheted fel az érdeklődést irányába. Olyan nincs, hogy - pláne ingyen, 0 marketing költséggel - nincs értelme valamit reklámozni. Ha nem reklámozzák, vagyis az általuk beszűkítetett piacon sem képesek eljuttatni a hírt az olvasókhoz, hogy "hahó, itt az új könyv", akkor hogy a p*csába várják el, hogy stagnáljon vagy még inkább, növekedjen valami iránt a kereslet? Lőjjenek le, de én minden új kiadványról itt szereztem először tudomást, annak ellenére, hogy feliratkoztam a Szukits hírlevelére, és követője vagyok a Szukits Facebook-oldalának. Ha nincs az SW Saga Fórum, akkor a mai napig nem tudnék arról, hogy megjelent a Sithek árnyéka, mert egy darab reklámot, annyit nem láttam róla, nemhogy tudjam, hogy miről szól és ez engem érdekel-e vagy sem.

Ilyen hozzáállással tényleg csak azt érhették el, hogy az érdeklődés egy adott portéka után megcsappan. A rossz marketing ugyanúgy hat a könyvekre, mint a filmekre vagy bármi másra.

  • Nagyon tetszik 3
  • Meglepő 1
  • Tetszik 3
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

A Köztársaság Fénykora nagyon jól indult,de aztán ott is bezuhant az érdeklődés.

Mivel a minősége nem volt pl. egy Thrawn-könyvhöz hasonlítható, így nincs min csodálkozni. Sajnos ennek a sorozatnak, főleg az első fázisnak, nagyon hullámzó volt a színvonala, alig akadt 1-1 jobb könyv, de még az sem érte el pl. egy Vérvonal színvonalát. A második fázis szerintem jobban sikerült, egységesebb, a karaktereket könnyebb követni, csak éppen mire jött a második fázis, az első bukott.

Sok hibát elkövetett a kiadó maga, lásd fentebb, de ha nem elég jók a könyvek ahhoz, hogy elég sokan érdeklődjenek iránta és megvegyék (valószínűleg találnának pénzt rá az árnövekedés ellenére), akkor ezek a hibák felnagyítódnak. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy jó marketinggel egy egérre újra és újra rá lehet sózni egy újabb és újabb macskát. A semmilyen vagy minimális marketinggel az ingyen osztott örökélet sem menne. Ha az olvasót senki sem tájékoztatja arról, hogy te figyu, a kövi könyv jobb, mint az első, akkor honnan tudhatná? Akkor inkább olyanokba invesztál, amiben még nem csalódott.

Régen voltak könyvkritikák, nem csak a molyon, sok más oldalon is. Még én is írtam párat a PC Guru Online-ra, ahol volt állandó könyvrovat. Nyilván, mivel Magyarországon már évek óta nem divat olvasni, ezen rovat nem volt épp a legolvasottabb (ez most már annyira látványos, hogy a Guru jelenlegi vezetősége megszűntette a könyrovatot), de fenntartottuk, mígnem például a Szukits elkezdett egyre ritkábban könyvet küldeni - és megjegyzem, sosem küldtek Star Wars könyvet, még kérésre sem, pedig a csapatban volt egy rezidens Star Wars guru. Képregényeket kaptunk csupán. Egy idő után meg már csak azt kaptunk minden témában. Pedig a Jedi: Survivor játék megjelenésének apropóján például a videójáték médiának simán ki lehetett volna küldeni ahhoz kapcsolódó könyveket - még akkor is, ha elég súlyos késéssel jelentek meg (a Háborús sebek hónapokkal a Jedi: Survivor után jelent meg). De újságírók voltunk, apropót bármikor tudtunk volna kreálni. És csupán annyiba került volna a Szukits-nak, hogy ad egy könyvet ingyen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

17 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ez önellentmondás és rossz üzletpolitika. A terméket reklámozni mindig van értelme, hiszen ezzel keltheted fel az érdeklődést irányába. Olyan nincs, hogy - pláne ingyen, 0 marketing költséggel - nincs értelme valamit reklámozni. Ha nem reklámozzák, vagyis az általuk beszűkítetett piacon sem képesek eljuttatni a hírt az olvasókhoz, hogy "hahó, itt az új könyv", akkor hogy a p*csába várják el, hogy stagnáljon vagy még inkább, növekedjen valami iránt a kereslet? Lőjjenek le, de én minden új kiadványról itt szereztem először tudomást, annak ellenére, hogy feliratkoztam a Szukits hírlevelére, és követője vagyok a Szukits Facebook-oldalának. Ha nincs az SW Saga Fórum, akkor a mai napig nem tudnék arról, hogy megjelent a Sithek árnyéka, mert egy darab reklámot, annyit nem láttam róla, nemhogy tudjam, hogy miről szól és ez engem érdekel-e vagy sem.

Ilyen hozzáállással tényleg csak azt érhették el, hogy az érdeklődés egy adott portéka után megcsappan. A rossz marketing ugyanúgy hat a könyvekre, mint a filmekre vagy bármi másra.

Igen, és maximálisan egyetértek. Csak próbáltam következtetni, miért nem nyomták meg a második fázis marketingjét.

15 perccel korábban, MissKarrde írta:

Mivel a minősége nem volt pl. egy Thrawn-könyvhöz hasonlítható, így nincs min csodálkozni. Sajnos ennek a sorozatnak, főleg az első fázisnak, nagyon hullámzó volt a színvonala, alig akadt 1-1 jobb könyv, de még az sem érte el pl. egy Vérvonal színvonalát. A második fázis szerintem jobban sikerült, egységesebb, a karaktereket könnyebb követni, csak éppen mire jött a második fázis, az első bukott.

Sok hibát elkövetett a kiadó maga, lásd fentebb, de ha nem elég jók a könyvek ahhoz, hogy elég sokan érdeklődjenek iránta és megvegyék (valószínűleg találnának pénzt rá az árnövekedés ellenére), akkor ezek a hibák felnagyítódnak. 

Minden bizonnyal ők is hibáztak.

Áttérve személyesebb témára. A minőség meg mondjuk szubjektív. A Jedik fénye, a Fenyegető sötétség, a Viharfellegek és a Fergeteghajtó- az első fázisból - sokkal jobb lett számomra, mint bármelyik általam olvasott Thrawn regény, vagy egyéb Zahn regény.

Azt pedig elég sűrűn hallom Timothy Zahn rajongóitól, hogy az ő Star Wars regényei a legjobbak, mindenki más gyengébben ír.... Szerintük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez nálunk a Rebon azért elég jól működött, mert ha kértünk valami könyvet akkor azt ingyen, és késés nélkül kiküldték. Sajnálom, hogy a Guruval ezt nem csinálták, mert azért ezzel is a marketinget erősítették volna egy másik felületen egy másik potenciális vásárlói csoportnak. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

 2015-2019 között pörgött jobban a kánon - mindenhol, offline, online egyaránt - pont akkor, amikor vegyesen tudtak kiadni még kiadatlan Legendákat és mellette vadonatúj kánon könyveket. És persze a kánon könyvek első éveiben ott volt az újdonság varázsa is.

Meg a mozifilmek amik 2015-2019 -ig voltak ugyebár. Az pörgette a dolgokat. Utána voltak érdekes könyvek, de nagyszabású a Sith-ek Árnyékán kívül alig. Most, hogy jön a filmek új hulláma megint fel fog futni a kereslet a kánon iránt, illetve csak futna, már ha lenne aki forgalmazná. Remélem lesz olyan kiadó aki lát majd ezekben fantáziát aztán majd össze lehet vetni az eredményeket. És azért azt se felejtsük amit Pildi írt, hogy a Szukits egy nyereséges cég. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Iqvi írta:

Ez nálunk a Rebon azért elég jól működött, mert ha kértünk valami könyvet akkor azt ingyen, és késés nélkül kiküldték. Sajnálom, hogy a Guruval ezt nem csinálták, mert azért ezzel is a marketinget erősítették volna egy másik felületen egy másik potenciális vásárlói csoportnak. 

Lehet nálatok azért működött jól, mert célzottan Star Wars oldal vagytok, célzottan Star Wars érdeklődési körrel. Ami egy bizonyos szemszögből érthető, hiszen így a célcsoportot könnyebb elérni. Ugyanakkor ez azt is magával vonzza, hogy egy szűk körnek árulták célzottan a műveket ellehetetlenítve az új vásárlók bevonzását vagy az olyan kocaolvasók értesítését, akik nem feltétlen követnek Star Wars médiumokat, mint a Rebo. A Gurut, a Gamestart vagy az IGN-t nem bevonni ilyenbe, hülyeség, hiszen sokkal szélesebb és változatosabb az olvaasói körük. És tényleg nem került volna többe egy könyv árába. Csak megkeresik ezeket a magazinokat, felajánlanak egy könyvet, arról máris van egy kritika, ami sok emberhez elér.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes, hogy a sorozat dömping mennyire nem volt pozitív hatással a könyvek iránti keresletre. Mondjuk ebbe azt az igen elhibázott üzletpolitikai faktort is bele kell venni, hogy a szukits kivonta a könyveket a terjesztői forgalomból.

10 perccel korábban, Dzséjt írta:

Igen, azzal ha titeket, meg a többi felsorolt oldalt bevonták volna, akkor olyanokat is elérnek, akik nem feltétlen Star Wars rajongók, vagy nem hardcore fanok. Mert azért aki minket olvas, azok közül nem hiszem, hogy többségben lennének azok, akik soha nem olvastak kettőnél több Star Wars könyvet. De az is jó lett volna, ha a marketingbe bevonnak nem csak Star Wars meg gaming oldalakat, hanem a nagyobb hírportálok kult vagy szórakozás rovatait (Index, Telex, HVG, 444). Ezzel mégtöbb embert értek volna el. Persze ezzel együtt több recenziós példányt is kellett volna elkülöníteniük a készletből, de azt is csak akkor, ha mondjuk A végső dobást - mondok egy random könyv címet - minden felsorolt oldalon akarták reklámozni. Viszont ez sem kellett volna feltétlenül, mert azt is meg lehetett volna csinálni, hogy a Rebora megy recire A sithek árnyéka, Gurura mondjuk a Koréliai Hajsza, IGN-re a Vader: Sötét Látomások és így tovább. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A gaming magazinok igazából azért jobbak csak, mint mondjuk a Telex vagy a többi ilyen, mert oda biztosan geekek járnak, akik még olvasnak vagy legalábbis érdekelheti őket egy adott műhöz kötődő anyag (például a Háborús sebek a Jedi: Survivor okán). De persze másfajta magazinokat is meg lehetett volna célozni, legalább megkérdezni. Nem biztos, hogy a profiljuk miatt bevállalják, de ártani nem árthat. És azért magyar honban nincs olyan sok olyan magazin, aminek recessziós példányt kéne küldeni. Ha azt mondom, tíz, lehet már sokat mondtam. Azért ennyibe még nem rokkant volna bele a költségvetésük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Iqvi írta:

Érdekes, hogy a sorozat dömping mennyire nem volt pozitív hatással a könyvek iránti keresletre. Mondjuk ebbe azt az igen elhibázott üzletpolitikai faktort is bele kell venni, hogy a szukits kivonta a könyveket a terjesztői forgalomból.

Igen, benne van az is, hogy ilyen kicsi országba, ilyen gazdasági körülmények közé nem kell ilyen sok kiadvány.

Megnézzük, majd a következő kiadó hogy csinálja - már ha lesz. Ha nagyobb hangsúlyt fektet az offline terjesztésre, akkor értelemszerűen jóval kevesebb könyvet tud kihozni. Évente 3-4 regényre tippelnék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, ezért jobbak a gaming magazinok, de ha modjuk csak végig turnéztatják a Köztársaság Fénykora összes könyvét a nagyobb magazinok/híroldalak kult rovataiban is, már akkor is több emberhez értek volna el, mint azzal a marketinggel amit kapott. Mert minél több embert érsz el, annál több potenciális vásárlóhoz jut el a terméked. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.