Ugrás a kommentre

A The Clone Wars animációs sorozat

Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Ezek a kétsoros dumák az epizódokról, enyhénszólva kevesek.

Kár ezen rugózni. Jönnek a részek szünet nélkül, megtudjuk hamar.

Nem lesz elcseszve én mondom.

Max azzal értek egyet mindentől függetlenül, hogy rég láttuk egy "másik" jedi akcióját, mint a Lair of Grievous-ben például.

Nagyon Kenobi-Skywalker központú lett minden.

Ez nem baj hisz számomra is ők a HŐSÖK, csak régebben emiatt nagyon dícsértük a TCW-t, hogy kap egy komplett részt Yoda, Plo, vagy éppen Fisto.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez nem baj hisz számomra is ők a HŐSÖK, csak régebben emiatt nagyon dícsértük a TCW-t, hogy kap egy komplett részt Yoda, Plo, vagy éppen Fisto.

Pedig nem olyan régen volt a porondon egy Pong Krell nevű Jedi. Négy részt is kapott a drága, hogy törte volna ki a nyakát a LAAT/i-ból kilépve. :) De a Mercy Missionban és a Nomad Droids-ban sem kapott szerepet Anakin és Obi-Wan, bár igaz, más Jedi sem. Márpedig 13 részből hatban más karaktereket szerepeltetni, az azért nem rossz arány. Sőt, Obi-Wan voltaképpen a Darkness of Umbaráig fel sem tűnt. Ami azt jelenti, hogy nyolc epizódot hagyott ki zsinorban, hiszen a harmadik évadban is utoljára a Citadell Rescue-ban láttuk.

Más Jedik pedig eddig sem szerepeltek sokkal többet. Teljesen önálló, Anakinéktól független epizódot eddig nem sok Jedi kapott korábban sem. Krell, Yoda, Ima Gun Dii és Kit Fisto az egyetlen talán.

Tudtam, hogy ezt meg fogom kapni.

Igen tudom ezeket. Így is van.

Az eddigi részekre értettem összességében. Mert főleg az első évadban volt pár rész, amit külön amiatt is dícsértünk, hogy ez a rész egy mellékszereplőé volt.

Pl.: nyitány: Yoda és Plo Koon(Anakin mellékszerepben) majd a 10. rész Fistoval.

Akkor azt hittük, hogy a TCW egyik fő erénye ez lesz, hogy előtérbe a mozifilmben háttérben lévőkkel. Beszéltetni a mozifilmekben némákat.

Ez kb áll is, csak néha az ember arra gondol: "miért megint Ani-ObiAhsoka?"

Ez 22-ből 2 rész. Csak szólok. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez 22-ből 2 rész. Csak szólok. :D

Három. :D

Szerintem ez még mindig erélyesen áll. Az első évad sem sugallt mást, és azt, amit ott elkezdtek, még mindig tartják. Sőt, ott huszonkettőből három rész volt csupán ilyen, illetve négy, ha a Rookies-t is ide vesszük. Most a negyedik évadban tizenhárom rész alatt hat olyan epizód van, ami kevésbé fontos szereplőket mozgat, négy, ami olyanokkal foglalkozik, akik a filmekben nem is szerepeltek. Szóval már meghaladtuk az első évad egészének teljesítményét, és hátra van még kilenc rész. Bár fogalmam sincs mi lesz bennük (illetve csak apró infóim vannak), de szerintem lesz még egy-két epizód, amikor nem Anakin vagy Obi-Wan lesz a központban.

Ezen kívül minden részben feltűnik háttérszereplő, és nem csak feltűnik, szerepet kap, olykor elég fontosat (gondoljunk csak eme évad termésére: Acbar, Tarpals, Meena Tills, Appo, akik újak, Kit Fisto, Plo Koon, Adi Gallia, Cody, stb. akik eddig is fel-feltűntek), és emellett még ott vannak a képregényből érkezők, valamint számtalan vadi új szereplőt is behoznak a képbe. Arról nem beszélve, hogy már erre az évadra is van egy filmes karakter halála. Szerintem jóval túl vagyunk már azon, amit az első évadban elénk tártak. Anakin és Obi-Wan a főszereplő - már amikor, mert speciel a Mon Cal-trilógiában sem jelölném meg éppen Anakint főszereplőnek -, de nagyon sok és jelentős szerepet kapnak mások is. Arról már nem is beszélve, hogy Plo Koon az eheti epizódban többet beszélt, mint a három mozifilmben együtt véve. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudtam, hogy ezt meg fogom kapni.

Igen tudom ezeket. Így is van.

Az eddigi részekre értettem összességében. Mert főleg az első évadban volt pár rész, amit külön amiatt is dícsértünk, hogy ez a rész egy mellékszereplőé volt.

Pl.: nyitány: Yoda és Plo Koon(Anakin mellékszerepben) majd a 10. rész Fistoval.

Akkor azt hittük, hogy a TCW egyik fő erénye ez lesz, hogy előtérbe a mozifilmben háttérben lévőkkel. Beszéltetni a mozifilmekben némákat.

Ez kb áll is, csak néha az ember arra gondol: "miért megint Ani-ObiAhsoka?"

Az első évadban ott volt még Windu a Liberty on Ryloth-ban, és Nahdr Webb is ;)

Ez 22-ből 2 rész. Csak szólok. :D

Viszont az első-második évadban voltak olyan részek is, ahol más Jedikkel együtt szerepeltek a főtrió tagjai.

Volt ugye Luminara és Ahsoka meg Aayla Ahsokával és Anakinnal az elsőben, a másodikban Ki-Adi, Luminara, Barriss, Eeth Koth, Adi Gallia és Sinube mester.

Amire én még mindig várok, az egy Ahsoka Shaak Ti közös epizód :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A rosseb essen bele. Kellett nekem most megnézni a plazmán ezt a trilógiát. Most kereshetek logómentes 1080p-s változatot. :P

Marha jól nézz ki a 720p-s. :)

De azért az a CN-es logó nem kedvez a tv-nek hosszú távon.

Én mondtam neked. :)

Hát még milyen szép a gyári 1080 -as. :yes:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amire én még mindig várok, az egy Ahsoka Shaak Ti közös epizód :D

Akkor már ketten várunk. ;)

Egyébként jobban belegondolva, jobb is, hogy Shaak Ti nem kapott szerepet a Slaves-trilógiában, mert így annál jobban érvényesülni tudott Ahsoka, mint a togruták hőse. Elég, ha csak a legutóbbi részre gondolunk. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Akkor már ketten várunk. ;)

Egyébként jobban belegondolva, jobb is, hogy Shaak Ti nem kapott szerepet a Slaves-trilógiában, mert így annál jobban érvényesülni tudott Ahsoka, mint a togruták hőse. Elég, ha csak a legutóbbi részre gondolunk. :)

Ez igaz, de én nem bántam volna, ha Shaak Ti megy erősítésként Plo Koon helyett, vagy legalább ő is vele tartott volna a légi csatában legalább :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Arról már nem is beszélve, hogy Plo Koon az eheti epizódban többet beszélt, mint a három mozifilmben együtt véve. :)

Sőt, ha egy szót szól, már az több, -Ki-Adi Mundit kivéve-

mint amit a mozifilmekben az összes többi háttérjedi beszél.

Egyébként nem akartam vitát nyitni, csak arra a régi korai benyomásra utalni,

hogy amikor a sorozat indult azt hittem, hogy nagyon sok lesz a háttérszereplős megmozdulás immár fő szerepben.

És van is bőven, de nehogy előröl kezdjük. mindenki tud mindent. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A rosseb essen bele. Kellett nekem most megnézni a plazmán ezt a trilógiát. Most kereshetek logómentes 1080p-s változatot. :P

Marha jól nézz ki a 720p-s. :)

De azért az a CN-es logó nem kedvez a tv-nek hosszú távon.

A tv-társaságoknak már rég le kéne szednie a logókat, hisz tudják hogy nem tesz jót az új tv-knek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A tv-társaságoknak már rég le kéne szednie a logókat, hisz tudják hogy nem tesz jót az új tv-knek.

A Prohardver plazmatopicjában már második napja csak erről van szó. De ezt itt nem részletezem, legfeljebb a téma topicjában majd később.

Minden esetre gyönyörű volt a kép, pluszban meg ugye a méret. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy érzem, hogy ez ide is tartozik:

Miközben a boltokat ellepték, az Episode I jelzésű termékek (sajnos még csak az USA-ban), hálisten újra 1999 van, kiadják a regényváltozatot is. Rajta a kiírással, hogy a könyv tartalmaz, egy új Darth Maul novellát, James Luceno által.

Talán a TCW-s sztori előzménye lesz?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Deception című epizódban feltűnik majd...

Saesee Tiin, Cad Bane, Boba Fett, Bossk és Embo is...

http://i44.tinypic.com/2z7h3qc.jpg

És úgy tűnik, hogy egy négy részes történetszállal lesz dolgunk a A Friend In Need után. Óriási történetszálakat kapunk ebben az évadban és emiatt az évad végén olyan érzésem lesz, hogy ez túl kevés történet volt idén. >.<

Nekem mindegy, nem a történetek száma a döntő. :) Ellenben az utóbbi részről Te se írtál semmit. :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem mindegy, nem a történetek száma a döntő. :) Ellenben az utóbbi részről Te se írtál semmit. :(

Igen, tudom, az a néhány sor, amit megjegyeztem hozzá, az nem számít értékelésnek, de majd nemsokára írok, csak akkor még valahogy nem tudtam, hogy mit írjak, de talán most menni fog. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, tudom, az a néhány sor, amit megjegyeztem hozzá, az nem számít értékelésnek, de majd nemsokára írok, csak akkor még valahogy nem tudtam, hogy mit írjak, de talán most menni fog. :)

Ok, nem akartalak siettetni. :) Hagyni kell időt az ihletnek. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Bezzeg a trollra fürtökben lógtok! :D

Az, hogy az egyik legjobb SW író, Maul novellát ír, az smafu?? :D

Most már ajánlom, h Maul térjen vissza, mert beletörődtem! :)

Luceno-tól pont most olvasom a Gonosz útvesztőjébent. Nem vagyok különösebben lenyügözve, így a Maulos novellája se vált ki belőlem túlzott érdeklődést, pláne hogy ezen a szálon én inkább csak túl akarok lenni, de egyébként cseppet sem vagyok rá kiváncsi. Ellentétben az új TCW résszel, amit az elöző részeivel együtt remélhetőleg még ma este tudok abszolválni :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luceno-tól pont most olvasom a Gonosz útvesztőjébent. Nem vagyok különösebben lenyügözve, így a Maulos novellája se vált ki belőlem túlzott érdeklődést, pláne hogy ezen a szálon én inkább csak túl akarok lenni, de egyébként cseppet sem vagyok rá kiváncsi. Ellentétben az új TCW résszel, amit az elöző részeivel együtt remélhetőleg még ma este tudok abszolválni :)

A Maul-os dolgon, szerintem nem tudunk, csak úgy "túl lenni" mert ha évadzáró, akkor jó eséllyel az 5. évadban is folytatódik.

5. évad? Te jó isten, az utolsó előtti lesz már idén... Ideje lenne már azokat az átkozott karvédőket levenni, úgy idegesítenek...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Luceno-tól pont most olvasom a Gonosz útvesztőjébent. Nem vagyok különösebben lenyügözve, így a Maulos novellája se vált ki belőlem túlzott érdeklődést, pláne hogy ezen a szálon én inkább csak túl akarok lenni, de egyébként cseppet sem vagyok rá kiváncsi. Ellentétben az új TCW résszel, amit az elöző részeivel együtt remélhetőleg még ma este tudok abszolválni :)

Na az jó lesz (főleg ha véleményezed is majd)! Jó döntés egyben nézni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.