Ugrás a kommentre

Poszterek


SimonZ

Ajánlott hozzászólás

Ody: Köszi! Jar Jarnak mindenképp kiemelt hely volt szánva ezen a poszteren, hiszen elég fontos szereplője a Baljósnak, és a Naboo értelmes lényeinek felét képviseli (kis túlzással :) ).

Ennek a képnek az elkészítése felért számomra egy időutazással. Korábban már láttátok a legrégebbi képemet '98-ból, de azt még nem mondtam, hogy a montázskészítés felé a Baljós árnyak mekkora lökést adott nekem. Az első többé-kevésbé elfogadható montázsaim jórészt erről a filmről készültek (talán nemsokára megmutatok közülük párat). Úgyhogy ennek az új poszternek az összeállítása közben keményen éreztem nem csak az EP1-es Naboo, de az egész Baljós árnyak, sőt, 1999 hangulatát is.

 

EDIT:

Obi1: Köszi. :) Igen, ezen a képen a Naboo világát egészen közelről látjuk, ahogy a filmben is. Az EP2-3-as Naboo-poszterek már valahogy távolibbak, ott a bolygó inkább Padméra reflektál, és nem annyira "önmagában" van jelentősége, hanem Padméhoz kapcsolódóan.

Na, ezt jól megmondtam. :D

Szerkesztve: - SimonZ
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdeklődéssel várjuk a képeket. :)

 

Egyébként a '99 -es hangulat az nálam is bejátszott pénteken, amikor megnéztem a filmet. Óriási volt! Ugyanazokba a régiókba emelkedett, mint a korábbi filmekhez köthető hasonló érzések.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon tuti kép. :)

A szepi hajó balján mintha egy emberi arc lenne amiből egy orrot egy szájat meg egy állat tudtam kibogarászni. Olyan mintha Palpi lenne de az is lehet hogy ezt az egészet csak odaképzelem magamnak. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A szepi hajó balján mintha egy emberi arc lenne amiből egy orrot egy szájat meg egy állat tudtam kibogarászni. Olyan mintha Palpi lenne de az is lehet hogy ezt az egészet csak odaképzelem magamnak. :)

Hát akkor már ketten képzelődünk :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Donát, Dzséjt, Bomarr, Rog: köszi!

 

Dzséjt: Örülök, hogy a "lelkesítő" kifejezést használtad rá. :) Eszerint sikerült átadnom, amit szerettem volna.

 

Rog: :) Most leesett az állam... Tényleg úgy néz ki, még az állgödre is megvan. De ez egyáltalán nem volt szándékos. Megnyitottam a poszter munkafájlját meg a forrásképeket, és leellenőriztem: az arcforma az eredeti képelemek egyikén sem szerepelt, egy felhős bolygófelszín átalakításával hoztam össze, teljesen véletlenül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

az arcforma az eredeti képelemek egyikén sem szerepelt, egy felhős bolygófelszín átalakításával hoztam össze, teljesen véletlenül

Talán az Erő akarta hogy így legyen. :)

Ez olyan mint amikor a véletlenekből találmányok születnek csak ez nem feltalált hanem megtalált találmány. :)

Ennek az arcjelenésnek bizonyos értelemben még jelentése is lehet mert a homályban helyezkedik el ami azt is jelképezhetii hogy Palpi állt a nabooi háború kitörése mögött.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ennek az arcjelenésnek bizonyos értelemben még jelentése is lehet mert a homályban helyezkedik el ami azt is jelképezhetii hogy Palpi állt a nabooi háború kitörése mögött.

Így van! Ráadásul Palpi a Naboo szenátora, tehát jogosultsága is van ott lenni a képen. :) Egyszerűen zseniális ez a hasonlóság, ráadásul maga a környezet amiben található, pont illik a karakteréhez. Ezen a képen is úgy jelenik meg mint egy 'Phantom' :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, Palpatine-nak minden joga megvan szerepelni ezen a képen, ezért is döbbenetes ez a véletlen. Ha mondjuk egy rohamosztagos rajzolódott volna ki, akkor belenyúltam volna utólag a képbe, hogy eltüntessem. De így nagyon tetszik. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon szép kép lett :) Nekem az jutott róla eszembe, hogy talán a Naboo az a bolygó, ami a legsokoldalúbban jelenik meg a filmekben. Az Ep1-ben ez a gyújtópont, ahol kirobban a végzetes eseményeket elindító konfliktus, noha egy abszolút békés és elégedett világ, és itt történik az első nagy összecsapás is. Az Ep2-ben és az Ep3-ban viszont a jelentősége Padmé életéhez, sorsához kapcsolódik, ahogy Zoli is írta (nem véletlenül mások azok a poszterek :) ), ráadásul a Klónokban egy boldog fordulatnak tanúja a bolygó, a Sith-ekben viszont épp fordítva.

És az a jó, hogy ezek a dolgok pontosan megjelennek a posztereken :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Bár eredetileg a születésnapomra terveztem, hogy publikálom a sagaposzter felújított változatát, ezt a gépem megakadályozta. Viszont, ami késik, nem múlik, úgyhogy itt van:

 

sagaposter-final.jpg

 

És itt a teljes méretű verzió.

 

Háttérképméretben az oldalam frissítései között láthatjátok. Ezeken a képeken már a hivatalos logókat használtam.

Szerkesztve: - SimonZ
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.