Ugrás a kommentre

Chapter 13: The Jedi


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Nekem itt eszembe jutott, hogy esetleg lehetne Yoda és Yaddle gyermeke.

Ez mondjuk igencsak bizarr lenne. :D 

3 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Az életem rátenném, hogy hallotta már a nevet, sőt ismerte is. Persze fura lenne, ha nem tudna róla, amikor egy „házban” laktak és a fajtársa volt. :D

Hát igen, ráadásul Yoda amúgy se volt egy ismeretlen valaki a jediknél. Nem tudom volt-e egyáltalán olyan jedi, aki ne hallott volna legalább róla. :) Illetve ez a faj az egyik legritkább volt az ismert galaxisban, tuti különleges figyelemmel kísérték egymás útjait, ha összehozott több példányt is a sors. De még az is lehet, hogy a fajukon belül amolyan "beszédes" neveket használnak, vagy legalábbis van valamiféle szabályrendszer benne. Ha így van, akkor abból akár tök ismeretlenül is felismerhetik a fajukba tartozó neveket. Ahogyan pl. a mi világunkban is hiába van sokféle nyelv, ha vhol hallasz egy Pistáról, akkor ő gyanúsan magyar lesz. :D 

7 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ahsoka a háttérben szinte meghajol előtte. Nem tudom, de bennem keltett egy olyan érzést, hogy több van a háttérben, mint amit Ahsoka előadott Gorguról.

Akár elképzelhető, de szerintem az csak a tisztelet jele volt. Amúgy erről jut eszembe, az is milyen szépen megkomponált jelenet volt, amikor Ahsoka és a nő (akinek még nem jegyeztem meg a nevét, vmi Erzsi volt tán :D) párbaja előtt megadták egymásnak a tiszteletet.

9 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

már csak az a kérdés, merre van Sabine?

Ha Thrawnt még keresni kell, akkor gondolom szétváltak, mert így logikus. Sabine vmi tök más úton keresheti a nyomokat. Akár mandaloriak közt is, ki tudja, lehet még belefutunk a kisasszonyba is. :P 

10 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Viszont azt is bátran állítom, hogy ez a széria 6-7 évadig meg se fog állni.

A próféta szóljon belőled. ;) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Iqvi írta:

Igazából, ha Jocasta mentette volna ki Grogut, akkor nem ment volna vissza a templomba a menedékhelyéről, hanem a logikus az lett volna hogy ottmarad és kiképezi, amire minden feltétel adott volt. Voltak holokronjai, és egy training szoba kialakítása se telt volna bele sok időbe. Szerintem emiatt, Jocasta kizárható.

De könnyen lepasszolhatta valakinek a gyermeket. :) Amúgy én se gondolom, hogy ő lenne a megmentő. Valaki volt. Kérdés, hogy ki. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 perccel korábban, Yoda József írta:

Az ott a képen a Hetedik Flotta (Thrawn flottája) jelzése:

 

4dqnmcdnzt161.jpg?width=750&format=pjpg&

 

https://starwars.fandom.com/wiki/Seventh_Fleet

Oh my god, okay everybody stay calm it's happening, everybody stay calm. HÁTMILESZMÉGITTAJÖVŐBEN?:o

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Érdemes megfigyelni, hogy amikor Yoda nevét említi, akkor a félálomban lévő Gorgu feleszmél és Ahsokára néz.

Szerintem ebbe nem kell sokat belelátni. Yoda volt a Jedi Rend egyik feje és mind az ep2-ből, mind a TCW-ből kiderült, hogy aktívan okította az ifjakat. Gorgu ráadásul a fajtársa. A csöppség tuti, hogy jó párszor találkozott Yodáról, tudja ki ő, egyike volt a mestereinek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Yoda József írta:

A kiszivárgott leak a sztoriról igaz volt, és bár elsőre marhaságnak tűnt, kontextusba helyezve már van értelme,

Honnan ismerős ez a mondatod? :D 

 

10 órával ezelőtt, Yoda József írta:

És akkor most irány a Jedi templom  Tython-on

Egen... láttam ezen sokan elsültek, de én most hallok róla először. Gondolom EU-s helyszínről van szó. Valami Erő csomópont?

 

10 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Az a bagoly ott Morai?

Morai hangja stimmelt, szóval elképzelhető. 

 

8 órával ezelőtt, BADam013 írta:

Filonit Kathleen Kennedy helyére most azonnal! :D

Bocsi, de KK a producer. :P 

 

8 órával ezelőtt, BADam013 írta:

az erdő bolygóról valami kashyyk szerű zöld területre asszociáltam, ahogyan gondolom sokan mások is, helyette kaptunk egy kiégett pusztaságot.

Én is ilyenre számítottam, de az űrből már látszott, hogy égetik a bolygó erdeit. Jó kérdés, hogy ez természetes dolog, vagy Elsbeth műve. Kicsit (nagyon) a TROS-os Mustafarra hajazott a környezet.

 

8 órával ezelőtt, Whill írta:

Dave Filoni továbbra is George Lucas örökségének a legnagyobb hordozója, ez a rész végképp megerősített ebben. Ahogy párhuzamosan megy egy szamuráj-stílusú és egy western-stílusú párbaj, a Star Wars két fő ősképét vázolja fel.

Briliáns meglátás, valóban jól sikerült összehozni ezt a két alappillért. Egy kapu választja el a két harcoló párost, mégis egy világ van közöttük. 

 

 

 

 

6 perccel korábban, Dzséjt írta:

Gorgu

Grogu. :D Tanuld meg rendesen. :P 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Camee írta:

Annak kifejezetten örülök, hogy végre van neve. Az is nagyon jól megvolt csinálva, hogy reagált folyton rá mikor elhangzott.

Az zseniális volt! Ahogy gügyögött ha megemlítették a nevét. :love:

 

6 órával ezelőtt, Wilde írta:

Nem csak Ahsoka miatt volt még nagyon jó ez a rész, hanem nekem nagyon sokat adott a Gyermek karakteréhez is. Eddig csak egy cuki kis báb volt, Baby Yodaként emlegetve, aki igazán sok érdemleges dolgot nem csinált, persze megvoltak a maga pillanatai és nekem nagyon tetszett a dinamika is kettejük között Mandóval, de nem volt igazi hús-vér karakter. 

Pontosan! Most lett a cukiságból egy igazán szeretni való karakter. Ahogy Ahsoka mesél róla, ő meg gügyögve alszik közben az annyira ártatlan és törékeny. Grogu ezzel a résszel végleg belopta magát a szívembe. Most már elnézem neki a tojás lopásokat is. :D 

 

5 órával ezelőtt, pb69 írta:

De Djarin is nagyon emberien viselkedett. Nem gondoltam volna, hogy arc nélkül is ennyire jól ki lehet fejezni érzelmeket és egy karakter jellemét.

Szerintem Pascal az egész sorozat során most volt leginkább elemében. Zseniálisan játszott a páncél alatt.

 

4 órával ezelőtt, Darth Cupsy írta:

A rész jó. Dawson, mint Ahsoka szintén, viszont a lekkuk és a szarvak méretét sikerült rendesen elk*rni, akkorák, mint Asoka 2. karaktermodeljén amit a TCW 3. évadában kezdtek el használni. A lekkuk épp cici fölé érnek, a szarvak épp elkezdtek hegyesedni plusz kaptak valamilyen okból hátrafelé dőlésszöget.

Lehet, hogy az akciók miatt kellett ez a rövidebb mert a hosszú bezavart volna. Ez nem animáció. :D 

 

3 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Ej, ha egy Star Wars anyaggal az a legnagyobb baj, hogy egy animációs karakter paraméterei nem felelnek meg centiméterre pontosan az élőszereplős változatával, akkor kijelenthetjük, hogy a Star Wars aranykorát éljük. :D :lol:

Tudhatnád, hogy az SW rajongók minden milliméterbe belekötnek ha kell. :D 

 

3 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Jocasta kizárt, amikor visszament a templomba, akkor csak az archívumot törölte, és utánna végzett is vele Vader. Szerintem Grogut valaki az 501-esek támadása alatt menekítette ki. Az meg bárki lehetett, egy idősebb padawan, lovag, vagy akár a fennt említett mestereknis.

De aki kimentette az miért passzolta le? Maradhatott volna vele is. 

 

1 órával korábban, Yoda József írta:

Az ott a képen a Hetedik Flotta (Thrawn flottája) jelzése:

Nem véletlen, hisz Elsbeth az ő csicskája. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, pb69 írta:

Ez mondjuk igencsak bizarr lenne. :D 

Pedig nagyon adja magát a lehetőség. :P 

 

1 órával korábban, pb69 írta:

A próféta szóljon belőled. ;) 

Amennyi szálat csak ebbe az évadban elindítottak, ez a minimum. :D 

 

1 órával korábban, Bence1997 írta:

De könnyen lepasszolhatta valakinek a gyermeket. :) Amúgy én se gondolom, hogy ő lenne a megmentő. Valaki volt. Kérdés, hogy ki. :D

Jar Jar-t pedzegetik. :D 

 

 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Jar Jar-t pedzegetik. :D 

Na az tetszene. :P

10 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Amennyi szálat csak ebbe az évadban elindítottak, ez a minimum. :D 

Nekem soknak tűnik az a 6-7 évad. Giancarlo egyik interjújában 3. és 4. évadról beszélt, szóval nem elképzelhetetlen a dolog. De szerintem ebben a sorozatban Mandalore sorsával és Grogu - egyre jobban bejön ez a név :D - és Din kapcsolatával fogunk foglalkozni. Meg ugye kérdés, hogy Favreau a történetét meddig akarja elmesélni. Én most mondok egy 5 évadot. Grogu más sorozatban is feltűnhet.

 

19 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

De aki kimentette az miért passzolta le? Maradhatott volna vele is. 

Lehet erről szól a Mandalorian regény, amelyet jövő őszre toltak el? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért az érdekes, hogy Ahsoka feltette a nagy kérdést Thrawn-nal kapcsolatban, de mi még azt sem tudhattuk meg, hogy kapott-e választ a magisztrátustól. :hmm:

 

Valaki meg Michael Biehn karrierjével is tisztában lehetett, legalábbis a fegyverből ítélve.

Kyle Reese shotgunnal:

cAu5Pjk.jpg

 

Dwayne Hicks shotgunnal:

Urkqxye.jpg

 

Lang shotgunnal:

Urh6QS0.jpg

 

Persze tudjuk, hogy jobb szereti, ha kéznél van, szükség esetére. :D

Apropó, ki lehet Alien-rajongó a sorozatnál? Először pókszerű idegenek tojásai bukkannak fel egy lakatlan világ barlangjában, aztán Grogut megtámadja egy arctámadó, most meg itt egy színész az Aliens-ből.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Azért az érdekes, hogy Ahsoka feltette a nagy kérdést Thrawn-nal kapcsolatban, de mi még azt sem tudhattuk meg, hogy kapott-e választ a magisztrátustól. :hmm:

Valószínűleg ezzel a szállal nem ebben a sorozatban fognak foglalkozni. Majd megtudjuk, hogy mit mondott neki a magisztrátus, amikor jön a Rebels folytatása, vagy az Ahsoka sorozat. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

44 perccel korábban, Bence1997 írta:

Valószínűleg ezzel a szállal nem ebben a sorozatban fognak foglalkozni. Majd megtudjuk, hogy mit mondott neki a magisztrátus, amikor jön a Rebels folytatása, vagy az Ahsoka sorozat. :)

Igen, én is ezt írtam. ;) 

 

21 perccel korábban, Bence1997 írta:

Lehetséges? Vagy őt szúrta le Vizsla? :hmm:

Ha neki köze lenne ahhoz a néphez, szerintem kicsit morcosabban fordult volna Djarin felé. Amúgy az biztos, hogy ő nem a lány, mert őt Vizsla hátba szúrta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az jutott még eszembe, hogy Ahsoka ugye elmeséli Grogu jedi múltját, amiben kitér arra is, hogy több mestere volt és sokáig tanították. Ez persze logikus is, kiindulva a csöppség korából és a jedik gyakorlatából. Itt most ráerősíttek egy eddig is ismert infóra, miszerint a jedik nagyon pici gyerek korukban már magukhoz vették az Erőérzékenyeket. Ez utóbbi nem nagy dolog, hisz eddig is tudtuk.

 

Viszont durva belegondolni abba, hogy Grogu a saját egyedfejlődése alapján még bőven csecsemő volt a jediknél, ennek ellenére akár 20+ évig már képezhették, taníthatták. Más fajok esetében ennyi idő alatt már felnőnek a delikvensek. Yoda fajának esetében viszont ugyanannyi tanulással töltött idő alig öregít rajtuk vmit.

Természetesen az érettségi szintjük is ennek alapján alakul, tehát olyan dolgokat nem fognak tudni megtanulni, amikhez nem elég érettek, ugyanakkor sokkal-sokkal több idejük van arra, hogy ami adott korban megszerezhető tudás és képesség, azt ténylegesen kimaxolják. Ráadásul sok szempontból meg pont babakorban a legfogékonyabb egy lény a fejlődésre, tanulásra.

És ez a jelenség végigkíséri őket egészen életük végéig. Lehet nem is amiatt annyira pengék, mert Erőérzékenyebbek a jedi/sith stb. átlagnál, hanem egyszerűen azért, mert egy nagyságrenddel több idejük van mindenre, így a tanulásra is. Emiatt pedig sokkal többet ki tudnak hozni a bennük rejlő potenciálból, pl. az Erőhasználatot is sokkal mélyebben el tudják sajátítani.

Ahsoka pl. majd' egy 10-essel fiatalabb Grogunál, mégis már a fél életét leélte. Ha nincsenek a nem várt drámák anno, akkor kb. ugyanannyi ideig tanították volna őket, Grogu ennek ellenére még mindig ugyanúgy csak egy gügyögő kisgyerek lenne. Ez hallatlan előny. Yodánál, ha minden terv szerint alakult anno, akkor lazán tanulhatott vagy 200 évig, mire abba a "korba" ért, amikor más fajok képviselői lovagokká váltak. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, pb69 írta:

Ez mennyire kánon egyébként, hogy általános faji jellemző, hogy a togrutáknál az idő előrehaladtával nőnek a lekkuik? Ha mindenképp univerzumon belüli magyarázatot akarunk találni, akkor az nem lehetséges, hogy ez idővel változik ugyan, de nem folyamatosan csak nő? Mi van, ha ciklikusan változik, hol rövidebb, hol hosszabb, de ahogy telik az idő, a legnagyobb hossz az mindig növekszik? :) 

 

Azt nem tudom, hogy ha sérülés éri akkor vajon visszanő e? Akkor lehet ez is egy in-universe magyarázat, és maximum kicsit hátradőlőbb szögben nőttek vissza. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

De aki kimentette az miért passzolta le? Maradhatott volna vele is. 

Igazából annyira homály ez a rész, hogy bármi elképzelhető. De szerintem úgy történhetett, hogy X kimentette Grogut a Jedi Templomból az 501-esek ostroma alatt, és huzamosabb ideig vele maradt. Mert annak ellenére hogy már akkor 22 éves volt, nem tudta volna magát nagyon ellátni 28 évig külső segítség nélkü. Tehát szerintem elképzelhető hogy Grogu megmentője talán 5-6 évig is óvta a csöppséget.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, pb69 írta:

Ahsoka pl. majd' egy 10-essel fiatalabb Grogunál, mégis már a fél életét leélte. Ha nincsenek a nem várt drámák anno, akkor kb. ugyanannyi ideig tanították volna őket, Grogu ennek ellenére még mindig ugyanúgy csak egy gügyögő kisgyerek lenne. Ez hallatlan előny. Yodánál, ha minden terv szerint alakult anno, akkor lazán tanulhatott vagy 200 évig, mire abba a "korba" ért, amikor más fajok képviselői lovagokká váltak. 

Ezt azt is jelenti, hogy Grogu vagy Yoda amíg fel nem nő több tucat mestert "elfogyaszt".

 

4 perccel korábban, Iqvi írta:

Igazából annyira homály ez a rész, hogy bármi elképzelhető. De szerintem úgy történhetett, hogy X kimentette Grogut a Jedi Templomból az 501-esek ostroma alatt, és huzamosabb ideig vele maradt. Mert annak ellenére hogy már akkor 22 éves volt, nem tudta volna magát nagyon ellátni 28 évig külső segítség nélkü. Tehát szerintem elképzelhető hogy Grogu megmentője talán 5-6 évig is óvta a csöppséget.

Ez is lehetséges. Mindenesetre nem nehéz elhinni, hogy megmentette valaki, annyira cuki csöppség. :D Viszont az, hogy Ahsoka nem ismerte korábban az jól megmutatja, hogy a Jedik se ismerték min egymást? Ebbe korábban bele se gondoltam. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez is lehetséges. Mindenesetre nem nehéz elhinni, hogy megmentette valaki, annyira cuki csöppség. :D Viszont az, hogy Ahsoka nem ismerte korábban az jól megmutatja, hogy a Jedik se ismerték min egymást? Ebbe korábban bele se gondoltam. 

Mivel olyan 8000 jedi élhetett a templomban ezért nem csoda, azt nyilván mindenki tudta hogy kik épp az aktuális tanácstagok, de ember legyen a talpán aki meg tud jegyezni 8000 nevet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, pb69 írta:

Yodánál, ha minden terv szerint alakult anno, akkor lazán tanulhatott vagy 200 évig, mire abba a "korba" ért, amikor más fajok képviselői lovagokká váltak. 

Viszont Yodának 100 évesen már volt tanítványa. Bár tény, hogy ez is jóval több, mint például amennyit egy ember megél. :) Viszont, ha a hosszú élettel egyenesen arányos a szellemi fejlődésük is, akkor nincsenek előbbre, csak több időbe tellik megtanulniuk ugyanazt, amit pl. egy ember megtanulhat az élettartalmával arányosan. Gondolok itt arra, hogy Yoda faja lehet, hogy csak 900 év alatt képes megtanulni azt, amit egy ember 90 év alatt. Grogu 50 éves és még beszélni sem tud, ellenben egy ember 1 éves korában már beszél, még ha nem is mondatokban, de szavakat már ismer, és folyamatosan bővül a szókincse, három éves korára pedig egész jól kifejlődik a beszédkészsége. Grogu 50 évesen a gügyögés státuszában van, vagyis ilyen szempontból szellemileg fejletlenebb, mint egy egyéves ember gyerek.

Persze jó kérdés, hogy ez azért van, mert tényleg nem képes még beszélni, vagy azért, mert a lelki sérülés miatt nem akar beszélni. Mivel látszólag megérti a szavakat, még ha nehézkesen is, úgy tűnik, hogy az utóbbi van a háttérben, de mivel nem teljesen néma és egyáltalán nem zárkózott, mégsem tűnik lelki sérültnek.

 

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Viszont az, hogy Ahsoka nem ismerte korábban az jól megmutatja, hogy a Jedik se ismerték min egymást? Ebbe korábban bele se gondoltam. 

Pedig hányszor mondtuk már ezt el, például akkor, amikor az volt a "baj", hogy Kanan nem ismerte fel Ahsokát a Rebels-ben. :) Meg hát az ep2-ből az is kiderült, hogy Obi-Wan annak ellenére nem találkozott soha az életben Dookuval a Geonosisig, hogy Qui-Gon közös ismerősük volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hsz-ek alapján már tudom mi szeretnék lenni ha nagy leszek a Tatooine-on: Montrál- és Lekkufodrász!! Bekeresnék.. Műanyagból gagyi lett volna, animálva meg kilógott volna a lóláb. A tcw-ra jobban tiszteleg így. 

Engem nem zökkentett ki! Itt van Ahsoka!! Olyan megható volt a jelenléte. Padló. 

Én a belső kommunikációjukat szerettem Groguval. Tuti, hogy Grogu kérte, hogy hátrláljon ki az ígéretéből, hogy hadd maradhasson Djarinnal. A búcsúpillantásában annyira ott van Ahsokának, a "szívesen, aztán jó legyél" hogy nekem nem is kérdéses ez. Remek a színésznő.

@Ody Mandrell A Yoda-Yaddle szexet meg nem tudom kiverni a fejemből, köszi! ;) Palpi sem nemi úton szaporodott, valahogy nem is tudom a testiséget kapcsolni a két oldal ősöreg mesteréhez. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, csoli1138 írta:

 

@Ody Mandrell A Yoda-Yaddle szexet meg nem tudom kiverni a fejemből, köszi! ;) Palpi sem nemi úton szaporodott, valahogy nem is tudom a testiséget kapcsolni a két oldal ősöreg mesteréhez. 

 

Pedig láttuk az EP 2-3ban hogy mennyire fürge tud lenni az öreg :P

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Pedig hányszor mondtuk már ezt el, például akkor, amikor az volt a "baj", hogy Kanan nem ismerte fel Ahsokát a Rebels-ben. :) Meg hát az ep2-ből az is kiderült, hogy Obi-Wan annak ellenére nem találkozott soha az életben Dookuval a Geonosisig, hogy Qui-Gon közös ismerősük volt.

 

Meg hát nem is feltétlen tébláboltak a Templomban 0-24ben a Jedik, a Klónok Háborúja alatt meg pláne nem. Simán lehet olyan, hogy valaki csak hall XY jediről de sosem találkozik vele ilyen-olyan okból, nincs ebben semmi ördöngösség. Most ha lekicsinyítem a dolgot akár egy általános iskola szintjére, ott sem ismer mindenki mindenkit, pedig egy épületbe járnak 8 évig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Lehet, hogy az akciók miatt kellett ez a rövidebb mert a hosszú bezavart volna. Ez nem animáció. :D 

Ott a CGI. 

 

12 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Tudhatnád, hogy az SW rajongók minden milliméterbe belekötnek ha kell. :D 

Azért ez elég erőteljes bagatellizálás ha valóban csak nüanszokról lenne szó engem se zavarna, de eléggé feltűnő, hogy a Rebelsben a derekáig értek a lekkuk itt meg alig a melléig.

Egyébként érdekes, hogy valakinek a CGI nem tűnt százalékosnak másnak Dawson hangjával, arcával kellett megbarátkoznia, de ezt ami majd kiveri az ember szemét csak kevesek említik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Viszont, ha a hosszú élettel egyenesen arányos a szellemi fejlődésük is, akkor nincsenek előbbre, csak több időbe tellik megtanulniuk ugyanazt, amit pl. egy ember megtanulhat az élettartalmával arányosan. Gondolok itt arra, hogy Yoda faja lehet, hogy csak 900 év alatt képes megtanulni azt, amit egy ember 90 év alatt.

Igen, erre írtam azt, hogy amihez még nem elég fejlettek, azt nem fogják tudni megtanulni. Tehát nem lesz egyikük se mondjuk 80 évesen magfizikus. :D Ellenben sokkal több idejük van a saját szintjükön megszerezhető tudás elsajátítására. Pl. egy baba nemcsak az anyanyelvét képes sokkal hatékonyabban és mélyebben megtanulni, vannak is, akik eleve kétnyelvűen állnak hozzá már a legelején, mert könnyebben és jobban tanul rögtön két nyelvet vki, mint utólag az anyanyelve mellé egy másikat. Vagy egy ember is fizikailag képes lenne arra, hogy akár több diplomát (és a mögötte rejlő tudást) megszerezze, csak általában, ha kedv még lenne is, időhiány miatt nem fér bele több.

Yodáéknak viszont sok idejük van, pl. a mi világunkban több tucatnyi diplomát meg tudnának szerezni. Más kérdés, hogy nyilván használni is kell, különben elkopik a tudás, de erre is sokkal több idejük van. Vagy űzhetnének profi szinten több tucat sportot. Stb.

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Gondolok itt arra, hogy Yoda faja lehet, hogy csak 900 év alatt képes megtanulni azt, amit egy ember 90 év alatt.

Olyan értelemben igen, hogy a szellemi érettség alapján igen, viszont a tudás spektruma kapcsán már hallatlan előnyben vannak. Azért az látszik, hogy nem mindenben sokkal lassabbak, pl. gondolkodásban, értelmezésben, beszédben, adott esetben mozgásban stb. nem telik minden 10x annyi időbe nekik.

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Viszont Yodának 100 évesen már volt tanítványa

Ez pedig pont alátámasztja, amiket korábban is írtam, hiszen egy 10 éves embernek aligha lehetett volna tanítványa. Még akkor se, ha Yoda még a faján belül is kiemelkedő tehetség is volt esetleg. De ha korán érő típus vagy extra tehetség volt, addig meg mindent elsajátított, amit az akkori fejlettségi szintje lehetővé tett, akkor ez már belefér. Persze az is lehet, hogy nem teljesen lineáris a fejlődésük.

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Grogu 50 évesen a gügyögés státuszában van, vagyis ilyen szempontból szellemileg fejletlenebb, mint egy egyéves ember gyerek.

Grogu simán lehet kifejezetten alulfejlett. Annyit tudunk, hogy ~20 éves koráig képezhették a jedik, de nem tudjuk mikor vették magukhoz, ill. milyen élete volt előtte. Utána pedig nemcsak súlyos traumák érték, de szintén nem tudjuk milyen körülmények közt élt. Lehet alig érte vmi inger, semmire nem tanították stb.. Azért, ha ebben az életszakaszában "kimarad" 30 évnyi érdemi fejlődés, akkor az nagyon megérződik. Beszélni is pl. csak úgy lehet megtanulni, ha folyamatosan beszélgetnek egy gyerek körül. Ha Grogu be volt dobva pl. egy sötét lyukba, akkor magától nem tud megtanulni egy nyelvet sem.

1 órával korábban, Dzséjt írta:

Persze jó kérdés, hogy ez azért van, mert tényleg nem képes még beszélni, vagy azért, mert a lelki sérülés miatt nem akar beszélni. Mivel látszólag megérti a szavakat, még ha nehézkesen is, úgy tűnik, hogy az utóbbi van a háttérben, de mivel nem teljesen néma és egyáltalán nem zárkózott, mégsem tűnik lelki sérültnek.

Igen, ez a másik izgalmas kérdés. Látszik, hogy megérti a szavakat és gondolatokat, amiket mondanak neki, illetve ő maga is képes gondolatokat formálni, hiszen Ahsoka "beszélgetett vele". Tehát az önkifejezésre is képes, gondolatok formálódnak benne, még ha nem is tudjuk milyen szintűek ezek, de mintha tényleg csak azon készsége hiányozna, hogy ezeket hang formájában közölni is tudja. Ez a hiányosság pedig lehet az előbb említett okból, hogy kiesett 30 év, de lehet a lelki traumatizáltság miatt is. Sőt mindkettő közrejátszhat ebben.

De egyébként még az is kérdés, hogy egyáltalán fog-e tudni vha beszélni. Extrém esetben az is elképzelhető, hogy nem, mert vmi orvosi oka van annak, hogy nem is tud megtanulni. Érdekes kérdéskör mindenestre.

3 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ezt azt is jelenti, hogy Grogu vagy Yoda amíg fel nem nő több tucat mestert "elfogyaszt".

Meg ráér "mindenkit" tanítani. :) 

3 órával ezelőtt, kudar írta:

Amúgy nagyon kíváncsi lennék ha meglépnék ha beteszik Luke-ot a soriba, akkor digitálisan visszafiatalítanák vagy mi?

Nagyon más esélyük nem lenne, mert tuti nem fogják más színésszel eljátszatni. De nem hiszem egyébként, hogy Luke is feltűnne, azért az már sok lenne a jóból. :D Simán megemlíthetik vagy kapcsolatba kerülhetnek vele vhogy, de nem fogjuk annyit se látni, mint Ahsokát.

3 órával ezelőtt, NorbiLordi írta:

Azt nem tudom, hogy ha sérülés éri akkor vajon visszanő e? Akkor lehet ez is egy in-universe magyarázat, és maximum kicsit hátradőlőbb szögben nőttek vissza.

Az olyan fura lenne, hogy pont levágták a lekkuit és montráljait (ezt így kell leírni? :D), de amúgy semmi sérülése nincs a környékén sehol. Meg nem tűnnek sérültnek ezek se, persze nem tudom hogyan nőne vissza, ha visszanőne is. :) 

13 perccel korábban, csoli1138 írta:

Tuti, hogy Grogu kérte, hogy hátrláljon ki az ígéretéből, hogy hadd maradhasson Djarinnal. A búcsúpillantásában annyira ott van Ahsokának, a "szívesen, aztán jó legyél" hogy nekem nem is kérdéses ez.

hmm, ez érdekes, nem jutott eszembe ez az eshetőség, de így belegondolva, benne van a pakliban ez is. Főképp, hogy ennek nemcsak a Djarinhoz való kötődése lehet az oka. Még ha elsődlegesen ez is. Szépen reflektálna egyébként arra, amit Ahsoka indoknak mond, hogy az erős kötelék miatt nem taníthatja. Hiszen ezzel elszakítaná Djarintól, ami nagy lelki trauma lenne a picinek.

De azt is tudjuk Ahsokától, hogy Grogu ösztönös védekezési mechanizmus alapján elrejti és elnyomja magában az Erőhasználatot. Na most azt látja ő is, hogy Ahsoka Erőhasználó, Din meg hozzá akarja adni, hogy nevelje. Ebből nyilván összerakja a képet, hogy neki is el kéne kezdeni az Erővel kapcsolatos képzéseket, viszont a félelmei és ösztönei miatt ezt aligha szeretné.

17 perccel korábban, csoli1138 írta:

nem is tudom a testiséget kapcsolni a két oldal ősöreg mesteréhez.

Hát meg elég fura lenne, ha a jediknek a tiltott párkapcsolatok ellenére pont Yoda és Yaddle kavarnak egymással. Elég volt, hogy Obi-Wanról kiderült, hogy volt neki Satine, nem kéne ezt még fokozni. :D Azt meg pláne nehezen tudom elképzelni, hogy csak egy egyéjszakás kaland okozta baleset történt volna köztük. Csaptak egy görbe halálpálcikás estét a templomban, aztán Yaddle rossz szobában kötött ki. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.