Ugrás a kommentre

Chapter 13: The Jedi


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

6 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Eddig gyönyörű íve volt annak, ahogy az idő előrehaladtával egyre hosszabbak lettek a lekkuk és egyre magasabbá váltak a montralok. Ezt az ívet sikerült megtörni egy out of universe dolog miatt, ami engem kizökkent és frusztál, ahányszor meglátom.

Gyönyörű íve volt, de univerzumon belül tudtommal sosem erősítették meg, hogy egy togrutának csak nőhetnek a lekkui és a montráljai. Oké, hogy nagyon gyanúsan így tűnt az eddig látott pár példából, de ahogyan korábban is írtam, simán elképzelhető, hogy ez nem szabályszerűség. Erre most Dzséjt is felvázolt egyfajta lehetőséget.

Vegyük például a zabrakokat, engem rohadtul zavar, hogy csak minimális szinten hasonlítanak egymásra, mégis mind zabrak. Hát ez van, ez egy ilyen fura univerzum. Számomra ebbe belefér az is, hogy a togrutáknál mégsem minden olyan idilli, mint ahogyan eddig tűnt.

6 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Egyébként nálam a Rebelses Vader esetében fel sem merült, hogy nem így kéne kinéznie, mert bár nem volt tökéletes mása a filmes változatoknak, megőrizte a jellegzetességeit, és elhittem, hogy ő az. Mellesleg a sisak és páncél elemeinél rá lehet fogni arra, hogy lecserélte.

Persze, mert az ő kinézete sokkal kevésbé érdekel, mint Ahsokáé. Ráfogni rá lehet több dologra, de kifogást Ahsokánál is lehet találni. Lássuk be, azért ahányféleképp Vader is kinézett az évek során, az alapján baromi sok különböző páncélja és sisakja lehetett, amiket ráadásul váltogatott is, semmivel nem logikusabb, mint az, hogy Ahsokánál univerzumon belül is rövidült valamiért a lekku.

6 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Fel lehetne hozni még Saw Gerrerát is, aki szinte teljesen más megjelenést kapott a RO-ban, mint a TCW-ben, de legalább in-universe ez is magyarázható volt.

Szerintem itt is az a helyzet, hogy rá sokkal kevésbé vagy érzékeny. De nézhetjük pl. a fénykardokat is, amiknek a Rebels-ben sokkal vékonyabb pengéi voltak. De ha jól rémlik, anno voltak kattogások a penge végződésének eltérése miatt is. A Jedi Academy játékhoz még voltak is modok, hogy most akkor melyik film alapján nézzenek ki a pengék végei, csúcsosak vagy kerekek legyenek. De a 4-ben Luke fénykardja szerintem még mindig nem olyan kék, mint a PT-ban volt Anakinnál.

6 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

Ha Rosario nem vállalja be a kontaktlencsét, vagy a belső forgatásoknál nem sikerül összepárosítani a narancssárga sminket a fényekkel, és kaptunk volna egy lilás bőrű, barna szemű Ahsokát, az is rendben lenne?

Ezek eléggé más példák. A fény és a festék felvetést nem is értem, miért ne sikerült volna összepárosítani? Nem tudom pontosan mire gondolsz, de nyilván elvárható, hogy olyan fényviszonyok közt forgassanak, ahol látszanak rendesen a színek, vagy ha nem, akkor se látszódjon tök más színnek. A kontaktlencse érdekes kérdés, de ha Rosariot annyira zavarta volna, hogy nem tudta volna bevállalni, akkor az is egy elvárható dolog, hogy ezt időben, még a felkérés előtt megbeszéljék az adott színésszel. És ha ennyire kritikus a készítőknek, akkor eleve olyan színészt keresnek, akivel ez megoldható. Vagy megoldják utómunkálatokkal.

De fontos kiemelnem, hogy ha ezt annyira kritikusnak érzik. Más kérdés, hogy aligha éreznék annak, mert a színészi kvalitások egyébként jóval fontosabbak. Érdemes megjegyezni, hogy pl. Katie Sachofftól mki el volt ájulva mennyire tökéletes Bo Katan, miközben az ő szeme sem zöld, miközben az animációs sorozatban meg jobban rikítanak a zöld szemei, mint Yoda fénykardja. :D De egyébként Obi-Wan vagy Anakin esetében sem olyan színű a szemük a TCW-ban, mint a filmekben, pedig itt csak le kellett volna másolniuk a színt. Sőt, Haydennek tán inkább zöld szeme van, mintsem kék.

Ráadásul a lekkuk hosszánál nemcsak arról van szó, hogy a színésznőnek mi komfortos vagy mi nem, hanem egyáltalán a megvalósíthatóságról. Ha be is vállalja, de szörnyen bugyután festenek a harcjelenetek, akkor az baromi nagy gáz. Sokkal nagyobb, mint bevállalni rövidebb lekkukkal. Vagy egy beszélgetés, ahol nem tud rendesen oldalra nézni vkire, mert nem tudja forgatni a fejét. Itt arról is szó van, hogy ami animációs vonalon megvalósítható, az élőben nem. Egyetlen megoldás lett volna, ha csak olyan szitukat írnak, amiben Ahsokának nem kell érdemben mozogni, csak az meg megint milyen már. Sokkal rosszabb lenne egy alapvetően teljesen akrobatikus harcstílussal rendelkező karakternél azt látni, hogy vegetál, mint egy 80 éves, mert a fejdísz akkora a színészen, hogy nem lehet másképp megoldani.

6 órával ezelőtt, Darth Sky írta:

De örülök neki, ha valakit ez hidegen hagy.

Nézd, nekem is vannak még olyan aspektusai az élőszereplős változatának, amivel nehezen barátkozom meg. Ilyen pl. a hangja vagy a testalkata. De az is érdekes, hogy mennyire agresszív arckifejezést mutat Dawson a Mandoban, néha olyan, mintha vmi ösztönös ragadozót látnék éppen vadászni. Ezt annak ellenére nagyon nehezen tudom még összeegyeztetni Ahsokával, hogy amúgy az animációs sorozatokban is sokszor ugyanígy vicsorog harc közben, mégis tök máshogy néz ki, máshogy mutat a képernyőn. De ugye ez az, hogy soha nem lehet pontosan leképezni az egyik világot a másikra. Ezt sajnos el kell fogadnunk. Én ezt a megoldást mindent egybevetve kb. 70%-osra értékelném az esetében, ami szerintem a lehetőségekhez képest nagy szó és hálás vagyok érte.

1 órával korábban, Sinistra írta:

Nem is tudom igazán megfogalmazni, talán ha mondanom kéne valamit, akkor a textúra, aminek viszont nem sok köze van a színész kényelméhez vagy a mozgáshoz.

Értem. Ez azért egy furcsa kérdés, mert egy fiktív faj fiktív testrészének kinézetét meg textúráját vizslatjuk mennyire fest természetesen. Őszintén szólva nekem fogalmam sincs, mert nem tudom hogyan kéne ennek kinézni a togruták esetében. Ez ízlés dolga, Neked a Shaak Ti képeken jobban tetszik az a megközelítés, ez van. Lehet vannak, akiknek meg Ahsoka esetében tetszik jobban a textúra vagy az anyaghasználat.

Ez nem olyan, mint pl. a haj, hogy pontosan tudjuk hogyan kéne kinézni, amihez képest az animációs sorozatok szánalmasan néznek ki. De még pl. egy szarv is olyan, hogy ha az embereknek nincs is, de legalább tudjuk milyen az állatoknál, így el tudjuk képzelni, hogy egy embernél is ugyanúgy nézne ki maga csak a szarv. De a lekkuk vagy montrálok tök idegen dolgok, nem tudjuk hogyan nézne ki a valóságban.

Amúgy én a filmes twi'lekektől se voltam jobban lenyűgözve, szerintem semmivel nem néznek ki természetesebben ők se, mint Ahsoka a Mandoban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egy kis párhuzam. 

 

"The Force is what gives a Jedi his power. It's an energy field created by all living things." by Obi-Wan (ANH)

 

"The Force is what gives him his powers. It is an energy field created by all living things."  Ahsoka (The Mandalorian)

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez az évad elképesztő. Mindegyik rész nálam etalon, többek között ez is.

Ashoka bemutatása zseniális lett, teljesen kiforrott Jedi lett belőle a Köztársaság idején mester is lehetett volna. A harci tudása elképesztő, de hát a mestere ebben kiváló volt amit át is adott a lánynak.

A zsiványoknak esély sem volt ellene. A 2 fehér fénykard nagyon tetszett.

Morgan Elsbeth személyében kiviláglik hogy a Peremvidéken a Birodalom bukása után ilyen alakok terrorizálják a bolygókat. Bár mondjuk itt a Birodalom idején sem volt rend és biztonság. A durva hogy ki is jelenti hogy semmit nem jelent neki a lakosság élete. Na meg abba is kemény belegondolni, hogy az itteni lakosoknak már szerintem évszázadok óta ez a sorsuk.  Mind a Köztársaság mind a Birodalom, mind az ÚK tojt rájuk. Itt tényleg el tudom hinni hogyha egy jedi bemutatkozik és azt mondja hogy a béke és igazság őre akkor körberöhögik.

Azt sem igazán értem hogyha az én falumat kiírtották a klónháborúban, nekem miért kell ezt másokkal csinálni. nem igazán értem az összefüggést.

Ami nagyon megfogta a lelkemet az Hicks szereplése. Először fel sem ismertem Michael Biehnt. Néztem hogy tök olyan mint Hicks megformálója. Aztán mikor a végén Mandoval kakaskodott jöttem rá hogy ő az.

Biehn mindig is a szívem csücske lesz Hicks tizedes, és Kylee Reese miatt. Öröm őt bárhol látni, de egy sw-ben meg maga a királyság.

Ashoka és Grogu(végre kiderült a neve) jelenetei nagyon aranyosak voltak. Elképseztő eseményeken ment át a kis Grogu. Megint egy újabb plussz adalék mikor nézzük majd a prequelt. Biztos belegondolok majd a Templomban játszódó jelenetekben, hogy Grogu biztos itt van valahol.

Túlélte a 66-ost a Birodalmat majd az utána következő 5 évet a Peremvidéken ami olyan mint Budapesten a nyócker.

Jó az is hogy Mano törödik a gyerekkel, tökre lveti mikor az Erővel dolgozik a kicsi.

Szerintem már nem tudná elhagyni. Hiába vinné a Jedikhez, szerintem később nem tud majd megválni tőle.

Ahsoka mondata érdeke volt hogy miért nem tudja tanítani. Nyilván Anakinra gondolt. Mondta hogy a ragaszkodás még a legnagyobbakat is a  Sötét Oldal felé hajtja. De azt honnan tudta hogy Anakin miért állt át? Azt csak Sidious tudta.  Még Kenobi sem tudta az átállás okát. Mire visszatért Coruscantra, már Vader vált a fiúból, Mustafaron meg már nem beszéltek a miértről.

Hacsak nem beszélt azóta a visszatért Anakin szellemével.

Thrawn emlegetése is érdekes kérdést vet fel. Ezek szerint Morgan Elsbeth Thrawnak egyfajta tanítványa volt. De a Köztársaság idején, vagy a Birodalom alatt? Vagy esetleg a Birodalom bukása után lett a tanítványa?

Illetve Ashoka talált nyomot Thrawnhoz? Hogy Thranw és Ezra hova ugrott és onnan hova került a kék admirális? Ha viszont most Thrawn él akkor mit forral? Lehetséges hogy ez a faluírtás egy csapda Thrawn részéről hogy kiugrassza Ashokát? Ezra vajon Thrawn-al van vagy sikerült lelépnie tőle?

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 4 héttel később...
  • 1 hónappal később...
  • 1 hónappal később...
  • 1 évvel később...
18 perccel korábban, Dzséjt írta:

 Mikor? Vagy ki álltal? Erre tudnál forrást adni?

Még anno Yoda tette be ide. Valószínűleg MSW erre gondolt.

 

2020. 11. 30. - 11:03, Yoda József írta:

Amúgy más: A sorozat egyik hairstylistja szerint ez Elsbeth Dathormir egyik utolsó túlélője :hmm: ez azért furcsa nekem mert nem tűnik éjnővérnek :D éltek ott emberek is?

 

lr7p7cy70a261.png

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.