Ugrás a kommentre

A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!


Zééé

Ajánlott hozzászólás

36 perccel korábban, Bomarr írta:

Egyrészt van az, amit te is látsz, hogy a Blu-ray piac évről évre zsugorodik. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy tavaly Amerikában a komplett Blu-ray/DVD forgalom 15 százalékot esett Amerikában. A TFA és a TLJ Blu-ray/DVD kiadását két év választotta el egymástól! Tehát egy nagyságrenddel kisebb az egész Blu-ray piac amikor kijön a TLJ. Emiatt összevetni a TLJ és a TFA Blu-ray/DVD kiadásait ha nem is teljesen értelmetlen de majdnem az. A Blu-ray piac ugyanis haldoklik.

Ez nem maradt ki az elemzésből, írtam is fentebb, de a számok alapján nekem úgy tűnik, hogy a TLJ a franchise átlaghoz képest hozott rosszabb BD számokat. Vegyük a Rogue One-t. Amennyiben a BD piac zsugorodik, úgy az ollónak a BD eladások és a mozis bevételek között arányaiban szintén nyílnia kell. Ehhez képest azt látjuk, hogy a RO gyakorlatilag majdnem ugyanakkora ütemben vesztett mozis bevételt, mint eladott BD példányszámot, miközben az 1 évvel később jövő EpVIII jelentősebben esett vissza etekintetben. Ez azért is figyelemreméltó, mert általános tapasztalás, hogy a RO fogadtatása volt eddig talán a legjobb az új filmek közül.

Persze, értem én, hogy tovább zsugorodott a piac abban az egy évben is, de a TFA-RO-TLJ sormintában a TLJ BD aránya nagyon kilóg. Persze lehet az is, hogy a mozis bevételei voltak magasabbak az indokoltnál, de továbbra is azt gondolom, hogy ott az átlagnézők hatása sokkal nagyobb, mint a rajongóké, így ezzel megint nem vagyunk előrébb. Ezek alapján a számok alapján amúgy még az is logikus érv lenne, hogy Rian filmje jobban teljesített az átlagnézők körében, mint a rajongók körében.

36 perccel korábban, Bomarr írta:

Namost erre azt mondod, hogy oké, de arányaiban az egész Home entertainment fronton kevesebb jött a TLJ-nek

Amit írni próbáltam, hogy a digitális előretörés nemcsak a BD-k piacát, de a mozi piacát is érinti. Ha a terméket digitálisan is be lehet szerezni az nem csak a fizikai hordozót, de a mozis megtekintést is kiváltja, nem véletlen, hogy a korábbi elemzésnél forrásként használt pénzügyi adatokban is különszedik. Ez az, amiben a TFA bevételarányosan 70%-ot, a TLJ pedig 63%-ot produkált. Ettől még lehet, hogy a digitális platformok előretörése a TLJ-nél kizárólag a Blu-ray kiszorítására szorítkozik, csak szerintem nem valószínű. :)

 

36 perccel korábban, Bomarr írta:

Inkább vessük össze a TLJ Blu-ray eladásait egy olyan filmmel, ami abban az időben jött ki lemezen mint amikor a TLJ. Nézzük a Black Panthert.

Szerintem nem jó a példa. A bevételekből épp az átlagnézőket próbálnám kiszűrni a rajongók ellenében, ahhoz meg nem jó út más franchise Blu-ray arányaival összevetni. Más rajongói közösség, akár eltérő demográfiai jellemzőkkel, vásárlási szokásokkal, stb. Bár értem amit mondasz: a BD piac közös és lényegében az SW közösség BD vásárlási szokásai is inhomogének lettek 3 év távlatában a BD piac zsugorodása miatt... elfogadom az aggályt, de tartom, hogy még mindig ez a leginkább releváns adat ahhoz, hogy a rajongók értékítéletől képet alkossunk. Ha feltételezzük, hogy van egy bázis, aki mindaddig nézi a filmet és beszákolja fizikai formában a lemezt, amíg ki nem ábrándul, addig a mozi vs lemez eladás a legjobb fogódzó, de ehhez franchise-on belüli adat összehasonlítás kell.

 

Az érvelésed amúgy annyiban megállja a helyét, hogy összességében a TLJ moziban és BD-n is elfogadhatóan és jól teljesített. Csak közben a számok alapján felmerül, hogy elég sok rajongót vesztett, ami mondjuk a merchandise-nál hatványozottan visszaüthet. Így legyinthetünk, hogy az átlagnézők a fontosak és nem a rajongók, de ilyen szempontból a rajongói "niche" szegmens elfogadása is fontos lehet a Disney-nek, ami gyengítheti Rian pozícióját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kezdek sok mindent nem érteni, de azt egyértelműen nem, hogy miért a BD eladást használod arra, hogy kiszűrd a mozi bevételből az átlag nézőt. Az átlag néző is vehet BD-t vagy streamingen megnézheti a filmet. Korábban írtam már, nem kell rajongónak lenned, hogy BD-t vegyél, vagy megvedd digitálisan. Szerintem már itt bukik az okfejtés, mert az alapja egy megkérdőjelezhető feltételezés. A BD eladás nem használható az átlagos rajongói reakció leszűrésére. Fogalmunk sincs, hogy a vásárlók hány százaléka SW rajognó és hány százaléka lelkes filmrajongó. Semmivel sem bizonyítható, hogy a BD-t túlnyomórészt SW rajongók vásárolják.

Ráadásul, szerintem mindjárt az elején legalább azt nem ártott volna definiálni, hogy szerinted ki a rajongó, mi az a kizárólagos elem, ami egy mezei nézőre nem feltétlen jellemző. Mert a moziba járás és a házimozira költés nem az, ez mindkét csoportra jellemző, ez senkit nem tesz rajongóvá. Szóval így egy behatárolhatatlan halmazt elemzel egy megkérdőjelezhető alapokon nyugvó feltételezés alapján. Szóval szerintem ez így ebben a formában nem működik, annak ellenére, hogy érdekes az okfejtés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most az egyszerűség kedvéért a rajongók nálam a hűséges vásárlók, tehát azok, akik azóta, hogy rajongónak tartják magukat az összes aktuális SW filmet megnézték a moziban és megvették adathordozón az éppen aktuálisan elemzett filmig. Tehát az Ep VIII esetében azokat néztem, akik a VIIig bezárólag rajongóknak tartották magukat és így automatikusan megnézték a következő filmet a moziban. A film tetszésétől függően vagy maradtak rajongók és megvették az új filmet BDn (by definition) vagy nem vették meg a filmet és így a definíció szempontjából megszűntek rajongónak lenni. 

 

Két okból gondoltam a BDs közelítésre:

1) a legtöbb rajongó szereti a polcán tudni a rajongása tárgyát. Nyilván nem 100% os a közelítés, de nagy átlagban elmondható, hogy akit érdemes pénzügyi oldalról rajongónak kvázi állandó vásárlónak tekinteni, az nagy valószínűséggel megveszi a filmet BD-n. Lesznek köztük kisebbségben olyanok akik más hordozón veszik meg, olyanok is akiknek digitálisan és fizikailag is meglesz (pl én), de a lényeg, hogy a rajongók sokkal nagyobb valószínűséggel vásárolnak SW BDt mint az átlagos vásárlók. Pl. a TFA domestic BOja 936 millió volt. A 2017es átlagos mozijegy ár az usa-ban 8.13$ tehát 117 millió eladott jeggyel kell számolni. 

 

Ha az Usa SW rajongói bázisát milliós nagyságrendűnek vesszük (hiszem, hogy ez igaz) és feltesszük, hogy ezek az emberek megvették a filmet BDn és megnézték moziban, akkor hol lenne könnyebb monitorozni a létszámukat? A 117 millió eladott jegyes mozi piacon vagy a 7.4 millió eladott lemezes BD piacon? Hiszem, hogy az utóbbinak az eladásai már csak a számszerű jellege miatt is jobban mutatja meg a rajongók hozzáállását a filmhez. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a 7 millió eladás a rajongokból jött össze, hanem hogy a 7 milliós eladás csökkenés jobban utal a rajongók véleményére mint a BO, ahol a nagy volumen miatt a rajongók véleménye nem mérvadó, az átlagnézők elnyomják azt. 

 

De ez csak egy feltételezés tehát nyugodtan rám lehet cáfolni. Mindenesetre hiszen, hogy a 7 millió eladott TFA lemezből a rajongók (ami itt most hűséges vevőt jelent pénzügyileg) vásárlása jelentős részt tett ki. Kicsit olyannak érzem a szitut mintha két horgászbottal horgásznál egymástól messzire bedobva, az egyikre olyan csalit raksz, amire csak a csuka harap a másikra meg minden hal. Ha a csukás boton sokszor van kapás, akkor tudod, hogy a csukák szeretik a tavat, ha nem akkor meg nem. Ha a másik boton van sok kapás akkor viszont passz: vagy a csukák harapnak rá, vagy az átlag nézők. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@Bomarr, mivel ez konkrétan a Te szakterületed, érdekelne, hogy ennek fényében mit gondolsz. :)

 

Egyébként más éra és más idők jártak, de itt van az EpI-II-III VHS + DVD adata + box office:

 

Box Office:

 EPI     $474,544,677
EPII    $310,676,740
EPIII    $380,270,577

 

VHS + DVD (eladott darab)

 EPI      9,200,000
EPII     10,800,000
EPIII     15,100,000

 

Most ha csak a rajongókra koncentrálunk, szerintetek mennyire lenne létjogosultsága egy olyan kijelentésnek, hogy a VHS+DVD eladott példányszáma jól tükrözi a filmek korabeli rajongói elfogadását? Bennem mindig az a kép volt, hogy EpI<EpII<EpIII az átlag rajongói tetszési index a prequeleknél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Donát írta:

@Bomarr, mivel ez konkrétan a Te szakterületed, érdekelne, hogy ennek fényében mit gondolsz. :)

 

Egyébként más éra és más idők jártak, de itt van az EpI-II-III VHS + DVD adata + box office:

 

Box Office:

 EPI     $474,544,677
EPII    $310,676,740
EPIII    $380,270,577

 

VHS + DVD (eladott darab)

 EPI      9,200,000
EPII     10,800,000
EPIII     15,100,000

 

Most ha csak a rajongókra koncentrálunk, szerintetek mennyire lenne létjogosultsága egy olyan kijelentésnek, hogy a VHS+DVD eladott példányszáma jól tükrözi a filmek korabeli rajongói elfogadását? Bennem mindig az a kép volt, hogy EpI<EpII<EpIII az átlag rajongói tetszési index a prequeleknél.

Nem feltétlenül. Lehet gazdasági oka is. A delikvensnek az EP1 idején mondjuk egy vasa sem volt(vagy tinédzser volt és a szülei nem vették meg neki), nem tellett dvd-re vagy vhs-re, míg 2005-ben már igen(elment közben dolgozni pl).

Pl azt sem tudjuk hogy mondjuk ezek az emberek 2005-ben nem-e vették meg a prequel-trilógiát, vagy akár csak az ep1-2-őt. Gondolom a fenti adatok 1999-re, 2002-re és 2005-re vonatkoznak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 10. 13. - 13:34, Donát írta:

Ha a terméket digitálisan is be lehet szerezni az nem csak a fizikai hordozót, de a mozis megtekintést is kiváltja

Bocsi, lehet, hogy félreértem, de ezt többször is írtad. Itt arra gondolsz, hogy a digitális formátumban történő forgalmazás ugyanúgy váltja ki a mozis megtekintést és konkurál vele, mint a hagyományos formátumban történő megvásárlást és vásárlással? Csak mert ez szerintem egyértelmű tévút.

Ez akkor lenne így, ha egyrészt a digitális forgalmazás ugyanakkor kezdődne, mint a mozis vetítések. Tudtommal viszont nincs meg ez az időbeli egybeesés, a mozik hamarabb vetítik a filmeket, minthogy kiadnák őket digitális formában, tehát aki nem akar lemaradni, az mindenképp megnézi moziban. Ezzel szemben a digitális és hagyományos forgalmazás között nincs (vagy kisebb) az időeltérés, viszont mindkettő csak a mozi után indul be.

Másrészt pedig akkor lenne igaz a fenti állítás, ha a moziélmény mindenki számára tökéletesen reprodukálható lenne otthon. Ez értelemszerűen nincs így, ebből fakadóan a mozis megtekintésnek nem lehet alternatívája a digitális vásárlás, hiszen teljesen más élményt ad, itt az alma a körtével van összehasonlítva. Ezzel szemben a hagyományos és a digitális vásárlás már sokkal inkább összemérhető, hiszen ott a film és filmélmény tekintetében tényleg (többnyire) ugyanazt a tartalmat kapod meg. Persze ez sem tökéletes párhuzam abból a szempontból, hogy hagyományos vásárlásnál kapod a csicsás lemezt és tokot a borítóval együtt, akár kis könyvecskét hozzá stb.. De ez már legalább kb. azon a szinten van, mintha mondjuk egy zöldalmát hasonlítanánk össze egy jonatánnal. :)

2019. 10. 14. - 18:48, Frenkie írta:

Most ha csak a rajongókra koncentrálunk, szerintetek mennyire lenne létjogosultsága egy olyan kijelentésnek, hogy a VHS+DVD eladott példányszáma jól tükrözi a filmek korabeli rajongói elfogadását?

Szerintem nem igazán, ez nagyon torzíthat.

Egyrészt ott van, amit Frenkie is írt. Az emberek helyzete változik, én pl. az OT idején nem éltem, a PT idején gyerek voltam, a ST-ra már felnőtt. Nyilván más anyagi és függetlenségi (szabad döntési) helyzettel. A generációs különbségek pedig ezt nem egyenlítik ki, hiszen ott már eleve más a hozzáállás.

 

Ehhez jön hozzá a technikai fejlődés, ami teljesen más alternatívákat kínál. Az Ep.1-et nem volt lehetőségem megvenni, hiába rágtam a szüleim fülét, ők sem vették meg nekem. Ellenben legalább 5x kikölcsönöztük könyvtárból vagy tékából, mert akkortájt ez volt a divat, nem a P2P fájlcserélők. Ha kalózkodás, akkor az átjátszott kópiák terjedtek. Ezek a kölcsönzések pl. meg se jelennek a fent írt statisztikában.

Évekkel később, például egy Ep.3 esetében már felénk totálisan kiment a divatból a kölcsönzés, helyette bejött a letöltések világa. Mivel ekkor sem volt lehetőségem megvenni, ráadásul az az öntudatosság se volt meg bennem, hogy igyekszem pénzt juttatni az alkotóknak, így "torrentékás" verziókon éltem.

A ST idejére már eljutottam oda, hogy meg tudtam és meg is akartam venni a filmeket, de a technológiai lehetőségek azért itt is számítanak. Van olyan ismerősöm, aki pl. nem akarta hagyományos hordozón megvenni az általa kedvelt filmet, akár olyan bagatell okokból kifolyólag, hogy már nem tudta hol normálisan tárolni, így sokkal jobban megválogatta mit vesz meg. Nála a digitális formátumban történő vásárlás megnyitotta annak kapuját, hogy minden filmet megvehessen, amit a saját ízlése alapján arra méltónak talál.

De évekkel korábban nyilván az is segítette a vásárlás ösztönzését, hogy egyre könnyebben lehetett online vásárolni, megrendelni a cuccokat, ki is szállították házhoz, nem kellett személyesen felkerekedni, sorban állni stb..

 

Ráadásul itt bejön a képbe az is, amit a többiek írnak: kit tekintünk rajongónak. Olyasmit írtál, hogy azokat, akik mindig minden filmes alkotást megnéztek moziban és megvettek aztán maguknak. Ha ezt a definíciót nézzük, akkor biztosan nem fogja a rajongói elfogadást mutatni a VHS/DVD/BR stb. eladás, ugyanis ha azt nézzük, hogy a rajongók közül hányan vették meg a filmet, akkor ez az arány a definícióból adódóan fixen 100% lesz. Hiszen aki nem vette meg, azt nem is tekinted rajongónak. :)

Amúgy se jó a rajongókat és az ilyen vásárlásokat összekötni, mert a legtöbb rajongó pont azért veszi meg az adott filmet valamilyen formában, mert rajongói mivolta miatt ezt kötelességének érzi. Teljes szettet akar magának a rajongása tárgyából, akkor is, ha 1-1 darabja nem tetszett neki. Ez az elhivatottság része. Vannak, akik tüntető jelleggel azt mondják, hogy dafke nem veszik meg az adott részt, hogy ezzel jelezzenek, de ez egy elhanyagolható kisebbség. Jó eséllyel még azok a perfekcionisták is többen vannak, akik mindenféle kiadást megvesznek külön-külön. Ha épp az általuk legkevésbé kedvelt filmből/filmekből érkezik 4 extra kiadás, akkor is megveszik mindet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2018. 09. 16. - 17:05, Darth Revan9 írta:

a Disney-nek a rajongói vágyálmok bizonyos részét idővel figyelembe kéne venni és teljesítenie kéne

Hmm, igen. Meglátásom szerint mióta a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, történtek nagyon rossz dolgok az univerzummal, de nagyon jók is! Nem mondom azt, hogy nincs igaza annak a tábornak, amelyik orrba-szájba szidja a Disney-t, mert valahol jogos, de ugyanakkor - mint már írtam - történtek nagyszerű dolgok is a Disney-nek köszönhetően - bár vannak olyan elvakult Disney-gyűlölők, akik ezt képtelenek értékelni. 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Mint például?

Például Legendáknak nyilvánítottak rengeteg olyan művet, amelyik - szerintem - simán megállná a helyét a Kánonban. Nyilván nem mindegyik Legendák-műre értendő ez, mert van néhány, amelyiket jobb is, hogy oda "száműztek", viszont nem egy olyan regény akad például, amelyik simán lekörözne egy-egy Kánon-kötetet. 

 

Én speciel azért is nagyon szomorú vagyok, amiért a 2003-as Klónok háborúját is Legendáknak nyilvánították, mert bár elég furcsák voltak a rajzok, de a sztorija szerintem egyszerűen zseniális volt, és tökéletesen illeszkedett a rajzfilm A Sith-ek bosszújához. De nyilvánvalóan a 2008-as változat előnyt élvezett, sokkal nagyobb kultuszt sikerült köré kiépíteni. (Bár gondolom, amennyiben a 2008-as nem létezne, a 2003-as nyilvánvalóan Kánon lenne.) Nem mintha utálom a TCW-t, sőt nagyon is szeretem. Szóval az egyik szemem sír, a másik nevet ennek kapcsán. 

 

De nyilvánvalóan ez csak az én szubjektív véleményem. 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

No igen... Már lassan hét éve lesz annak, hogy Lucas eladta és tessék, megint egy korszak végére készülünk. 

 

De a legviccesebb az egészben, hogy a kommentekből ítélve nekem az jött le, hogy jobban megrémültetek a hír láttán, mint ha azt olvastátok volna, hogy két napon belül itt a világvége. :lol2:

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 10. 16. - 22:33, Ody Mandrell írta:

A vége már nem. Azt most fogják leadni a jövőévben. 

Én nem a 2008-ban indított Klónok háborúja-sorozatra gondoltam, hanem a 2003-as rajzfilmsorozatra. :) Az pontosan ott fejeződik be, ahol az Ep. III elkezdődik. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Ma 7 éve, hogy a Disney felvásárolta a Lucasfilmet, örülünk?!    Én mindenképpen, mert habár voltak gyengébb darabok, meg megerőszakolt gyerekkorok, de én úgy nézem a dolgot, hogy mennyire tetszett a RO, nem pedig hogy a SOLO jaj de sz*r, meg hogy nem Harrison Ford (nálam a SOLO egy gyenge közepes) de hát nem tetszett mindenkinek minden és ezt el is fogadom én nem tartom a TLJ egy mesterműnek látom hibáit, de látom az Előnyeit is, és megértem, hogy kinek miért ez a kedvenc filmje, vagy, hogy neki ez tetszik a legkevésbé, de a Gyerekkord megmarad és nem erőszakolták meg. Ráadásul az élőszereplős sorozatoknak én külön örülök, a The Mandalorian, és az Obi-Wan sorozatoknak és várom őket nagyon. Zárásnak annyit, hogy én nem nézem Resisitance sorozatot, mert engemet nem érdekel, de nem is utálkozok felette. (Rebelsszel ugyanígy voltam,aztán már kétszer vagy háromszor láttam teljesen. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Majd kiderül decemberben, hogy pozitív lesz-e a mérleg, vagy sem :P Mindenesetre számomra az új tartalmak előtti várakozás is nagy élmény, úgyhogy összességében örülök, hogy jönnek az új tartalmak :)

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A jövő hónap brutális lesz Star Wars fronton.

 

November 3: Resistance 5. rész - "The Engineer"

 

November 5: Resistance Reborn regény

 

November 6: Star Wars képregény 74. szám

                      Doctor Aphra 38. szám

 

November 10: Resistance 6. rész - "From Beneath"

 

November 12: Mandalorian 1. rész

                        The Secrets of the Jedi könyv

 

November 13: Thrawn: Árulás - magyarországi megjelenés

                        Star Wars: A szökés (képregény) - magyarországi megjelenés

                        Kanan: Első vér (képregény) - magyarországi megjelenés

                        Alphabet osztag - magyarországi megjelenés

                        Target Vader 5. szám - nemzetközi megjelenés

                        Jedi Fallen Order képregény 4. szám - nemzetközi megjelenés

 

November 15: Mandalorian 2. rész

                        Jedi Fallen Order videojáték

 

November 17: Resistance 7. rész - "The Relic Raiders"

 

November 19: Force Collector regény

                       The Art of Star Wars Jedi: Fallen Order könyv

 

November 20: Star Wars képregény 75. szám

 

November 21: Vader Immortal III. rész (VR játék)

 

November 22: Mandalorian 3. rész

 

November 24: Resistance 8. rész - "Rendezvous Point"

 

November 27: Doctor Aphra 39. szám

 

November 29: Mandalorian 4. rész

  • Nagyon tetszik 4
  • Meglepő 3
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A következő két hónap brutális lesz SW fronton, így helyes, sőt Februárban TCW. (Módosítok az elkövetkező fél év brutális lesz durván:o)

Bomarr, nem kukacoskodni akartam, remélem nem veszed annak. :)

Szerkesztve: - Adrián
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.