Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Frenkie, boldog névnapot így utólag :hmm: Nagy marha vagyok, hogy nem írtam tegnap, pedig kolléganőm férjét meg is puszilgattam névnapja alkalmából, szóval tudtam, hogy a napja van :yes:

 

Sajnos szokás szerint nem engedi a net letölteni :rock: Tegnap fel se tudtam menni ide. Sebaj, egyszer majd csak összejön :o

 

a gimnáziumokban három idegen nyelv.

kötelező lesz egy természettudományos tárgyból is záróvizsgát tenni

A tanárok munkáját szakértői bizottságok minősítenék, és a magasabb fizetéshez a pedagógusoknak is vizsgázniuk kell.

1. Szerintem inkább azt a két nyelvet kellene tisztességesen megtanítani. Pl. egyet már az általánosban közép szintig, hogy utána rá tudjon épülni a gimis oktatás, meg egyet még a gimiben érettségiig középszintre azt is. Vagy valami hasonlót. A nyelvtanulás idő igényes, 3 már sok a nagy többségnek úgy, hogy még mellette ott tizenvalahány más tantárgy is.

Egyből már eddig is kellett: matek :D Az is TT-tárgy. Na jó, tudom, más megítélés alá esik, mint pl. a biológia vagy a kémia. Ez egyébként nem rossz ötlet :D

Ebben egy aggályt látok, a szakértői bizottság összetételében.

 

Az iskola tulajdonában lévő könyv a legnagyobb marhaság a világon. Én semmi pénzért nem vállnék meg régi tankönyveimtől és nem is érdemes, mert később szükség lehet rá.

Nekem most pl. a szekrényben 13 éve porosodó matekfüzeteim jöttek jól :D Sose volt szívem megválni a sulis cuccaimtól, és lám, haszna volt :o

 

Nah, már ideje volt, hogy a tanárokat is vizsgáztassák. Remélem ez kiterjed az egyetemi oktatókra is.

Az egyetemi/főiskolai oktatók megint egy másik kérdés, nem lehet egy kalap alá venni az általános és középiskolai tanárokkal. Egy jó részük közben kutató és/vagy gyakorlati szakember is. Bár némelyiknek nem ártana némi kontroll. Én eddig elégedett vagyok a saját oktatóimmal.

 

A hét közepén felvetettem, hogy ki mit hallott a legújabb törekvésről: az inflációs cél emeléséről.

Szép összefoglaló.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönöm mindenkinek. Tegnap azt ünnepeltük. Bár ha tudom mi történik közben akkor nem teszem.

Tegnap éjjel meghalt édesanyám. Bár számítani lehetett rá, de megvisel rendesen.

Bíztam benne, hogy még nem most fog bekövetkezni ez a tragikus esemény! :rock: Fogadd őszinte részvétem! Annak ellenére nagyon sajnálom szegényt, hogy nem ismertem.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kötelező iskolakezdés hétéves korban, ingyenes, de az iskola tulajdonában álló tankönyvek az általánosban, a gimnáziumokban három idegen nyelv. Az érettségi előfeltétele 60 órányi társadalmi munka, kötelező lesz egy természettudományos tárgyból is záróvizsgát tenni - tartalmazza a közoktatási törvény most megjelent vitaanyaga. A tanárok munkáját szakértői bizottságok minősítenék, és a magasabb fizetéshez a pedagógusoknak is vizsgázniuk kell.
Teljesen egyetértek a többiek által felhozott ellenérvekkel.

Jók a saját tankönyvek, sokszor következő évben is kellenek még, és persze nem lehet tudni, mikor érdemes még beléjük pillantani. Idegen nyelvből pedig elég lenne egy, az angol, de azt kéne jól megtanulni, az összes többi pedig mehetne fakultatíve, különórán, ha valakinek van még energiája. Semmi értelme, társadalmi szinten legalábbis, hogy valaki három nyelvet pötyögjön turista szinten.

A pedagógusoknél pedig ideje van, hogy felértékelődjön a munkájuk, a fizetésük nőjön, viszont ehhez szerintem is teljesen jogos elvárás, hogy adjanak bizonyságot a tudásuknak.

 

A hét közepén felvetettem, hogy ki mit hallott a legújabb törekvésről: az inflációs cél emeléséről.

 

Hogy tisztán lássunk, íme néhány összefüggés:

Donát, ez nagyon jó összefoglaló. Ki tudja, lehet, hogy egyszer még tankönyvet is írhatnál. :rock:

Csak annyit tennék hozzá, hogy ha a gazdaság élénkítése nem jön be, akkor az inflációval csak rosszul jártunk. Az élénkítéshez pedig leginkább egyetlen dolog hiányzik ebben az országban, a kiszámíthatóság. De ahol állandóan változnak a törvényi feltételek, és most már nem csak évente, hanem év közben is, ráadásul visszamenőleges hatályú példák is vannak egyre többen, úgy ne számítson senki a beruházások növekedésére ilyen körlmények között.

Az ilyen kormányzási módszerekkel azt lehet elérni, hogy nemhogy a külföldi tőke nem jön majd ide, hanem még a hazai is elmenekül.

 

Áprilisban ha lakásonként négy főt veszünk akkor kb félmillióan kerülhetnek utcára.
Ez engem is felháborít. Egyébként a bankoknak nem arra kellene várnia, hogy majd központilag mit találnak ki, hanem saját maguknak kellene valami bérlakás megoldással kezelni a dolgot. nem is értem, miért erőltetik ezt a kilakoltatást, az ingatlanpiac úgyis pang, eladni nem érdemes ezeket a lakásokat. Itt mást nem lehet tenni, csak várni.

Az egészet akkor kellett volna jobban átgondolni, amikor pár éve úton-útfélen mindenki ingatlanfejlesztésbe fogott, és kapott hozzá hitelt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönöm mindenkinek. Tegnap azt ünnepeltük. Bár ha tudom mi történik közben akkor nem teszem.

Tegnap éjjel meghalt édesanyám. Bár számítani lehetett rá, de megvisel rendesen.

Épp most akartam boldog névnapot kívánni...

 

Fogadd részvétemet. :rock:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönöm nektek. Tulajdonképpen 2005 óta várható volt akkor találtak nála rosszindulatú daganatot amiből aztán áttétek lettek. Sok kezelésen volt, de úgy nem látszott rajta, jött-ment intézkedett vigyázott az unpkaöcsémre, a haja se hullott ki. MissKarrde még tavasszal találkozott is vele a moziban mikor az Avatart néztük meg. Aztán idén összel elkezdett gyengélkedni

Nagyon fájt a hasa, már csak feküdni tudott. November elején meg bevitték a Hospice-házba. Szegény ott már úgy nézett ki mint Antal Imre az utolsó fázisban. Nagyon megviselt a látványa.

Látogattuk, én szerdán voltam bent nála, meg is ihedtem mert fel volt akadva a szeme, és nem láttam mozogni a mellkasát. Ma mentem volna és reggel hívott apu hogy tegnap fél tizenkettőkor meghalt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez engem is felháborít. Egyébként a bankoknak nem arra kellene várnia, hogy majd központilag mit találnak ki, hanem saját maguknak kellene valami bérlakás megoldással kezelni a dolgot. nem is értem, miért erőltetik ezt a kilakoltatást, az ingatlanpiac úgyis pang, eladni nem érdemes ezeket a lakásokat. Itt mást nem lehet tenni, csak várni.

Az egészet akkor kellett volna jobban átgondolni, amikor pár éve úton-útfélen mindenki ingatlanfejlesztésbe fogott, és kapott hozzá hitelt.

Szerintem most már egyértelmű, hogy a bankokat a profit mellett más nem érdekli. Most könnyen ugrálnak, mert több milliárdos nyereséggel zárt a legtöbbjük, tehát az se fogja őket túlságosan meghatni, ha esetleg féláron sikerül csak értékesíteni az ingatlanokat. A szociális érzékenységet messze nem ismerik, de hát miért is ismernék, nekik ez az egész csak egy üzlet. Gazdáik még évtizedekig elélhetnek akkor is ha tönkremennek, senki se fordul feléjük hitelért meg a különböző üzleti vonzatok is befuccsolnak. Vígan eléldegélnek immár a kis villájukban mit sem törődve a jövő generációival.

Noh, de be is fejezem, mert érzem kezd felmenni a pumpa bennem :rock:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nenem apukám hasonló állapotban halt meg, 12 éve történt, a nagylányom épp megszületett, így egyszerre jött élet és halál. Így a lányom szülinapján mindig emlékezünk rá is.

 

 

A rák a legnyomorultabb betegség. Egy biztos, az egészségnél nincs fontosabb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie, őszinte részvétem :hmm: Nem tudtam, hogy anyukád ilyen beteg, nem is látszott rajta, olyan szimpatikus is volt :rock:

 

nem is értem, miért erőltetik ezt a kilakoltatást, az ingatlanpiac úgyis pang, eladni nem érdemes ezeket a lakásokat.

Itt megint a pénzzel rendelkező befektetők fognak jól járni, akik most olcsón megveszik, aztán majd pár év múlva jóval drágábban eladják.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie, őszinte részvétem. :)

Egyik lány osztálytársamnak két hete halt meg az édesanyja, csak 47 évesen. Ő is rákos volt.

Csütörtökön lesz a temetése. Az osztálytársam 16, az öccse pedig 14 éves.

Szerkesztve: - Lok Durd
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.