Ugrás a kommentre

Minden, ami a trónteremben történik


Lenci

Ajánlott hozzászólás

Szerintem azt a hatalmi dolgot úgy értette (Padmé s Luke esetében is) hogy ő szeretné megszerezni a neki járó hatalmat meg a neki fontos családtag(ok) társaságát. És egyiket sem szeretné a másik kárára (nem akarta kizárni a hatalmából, akit szeret + nem akar lemondani a szerelemről a hatalom kedvéért)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 6 hónappal később...

"A vörös köpenyes testőrök sarkon fordulnak, és eltűnnek a felvonó mögött.

URALKODÓ: Mondd, ifjú SKYWALKER, kik voltak eddigi tanítómestereid?

LUKE hallgat, nem árul el semmit.

URALKODÓ: Óh, tudom, először OBI-WAN KENOBI volt. (mosolyogva) Természetesen tisztában vagyunk, milyen tehetséges volt OBI-WAN KENOBI, ha JEDIK tanításáról volt szó.

Udvariasan VADER felé bólint, bemutatva OBI-WAN korábbi legkiválóbb tanítványát. VADER szótlanul, mozdulatlanul áll. LUKE-ot düh feszíti, amiért az URALKODÓ BEN-t becsmérli, ami persze az URALKODÓ-nak diadal. Annál inkább fékezi magát, mert tudja, hogy az URALKODÓ közel jár az igazsághoz. Igyekszik visszafojtani a haragját.

PALPATINE észreveszi az érzelmeket LUKE arcán, és elvigyorodik.

URALKODÓ: Úgy látszik tehát, tanulmányaid kezdetén apád nyomdokaiba léptél. De sajna, OBI-WAN már nem él, és úgy tudom, idősebb tanítványa itt (kézmozdulatot tesz VADER felé) szemtanúja volt halálának. Így hát mondd meg nekem, ifjú SKYWALKER, ki folytatta a tanításodat?

LUKE néma marad, igyekszik visszanyerni önuralmát.

URALKODÓ: Volt valami, YODA? egy idős JEDI mester? á, látom az arcodon, megpendítettem egy húrt, amely valóban rezonált. Tehát YODA.

LUKE szikrázik a dühtől, most magára haragszik, hogy akaratlanul, öntudatlanul ilyen sokat elárult. Düh kavarog benne és kétely önmagában. Nyugalmat erőltet magára ? mindent látni, de semmit nem mutatni; csak lenni.

URALKODÓ: Ez a YODA, él még?

LUKE az URALKODÓ széke mögötti ablakon át az űrre összpontosít. A mély űr, ahol nincs semmi. Semmi. Megtölti most tudatát ezzel a semmivel.

URALKODÓ: Á! Nem él! Nagyon jó, ifjú SKYWALKER, ezt majdnem elrejtetted előlem. De nem tudtad. És nem is tudod. Legmélyebb rezdüléseidet is látom. A meztelen lelkedet. Ez az első leckém számodra.

LUKE elkedvetlenedik ? de csak egy pillanatra. A legnagyobb kétségbeesésben eszébe jut valami. Ahogy BEN és YODA tanította: ha megtámadnak, ess el. Hadd sodorjon ellenfeled ereje, ahogy az erős szél megdönti a füvet. Ha itt az idő, elfogy az ereje, és akkor talpra állhatsz.

Az URALKODÓ ravasz pillantással figyeli LUKE arcát.

URALKODÓ: Biztos vagyok benne, hogy YODA megtanított bánni az ERŐ-vel."

 

Tudom, már volt róla szó,...a filmben nincs benne, de a forgatókönyvben igen. Ez a köppenyes teóriákat is felülírja. Remélem 1x visszakerül a filmbe

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Milyen köpenyes?

 

(amúgy a könyvben benne van ez a jelenet, szó szerint)

Ep3, Yoda lezúg a Szenátusban, a köpenye fennakad egy póznán. Eszerint azt sütöttük ki, hogy az Uralkodó emiatt úgy tudja, hogy Yoda meghalt, mivel később Benből is csak a köpenye maradt a halála után.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudtommal ezt a részt soha nem forgatták le. Ez csak a regényben szerepel, a forgatókönyvben nem. A lenit idézet elvileg a Kökény Péter-féle képes forgatókönyvből van, amibe bekerültek a könyvek részletei is.

 

Egy rövidebb verzióját én szívesen látnám a filmben, bár megvagyok nélküle is. (Régebben írtam róla, hogy képzelném el ezt a részt.)

 

OFF

Most képzeljétek el: a köpeny ugyebár fennakad a póznán. Ebből arra gondolhat drága Uralkodónk, hogy a kis zöld béka felnyársalódott... :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...
Becsapódáskor, az akna legalján, valószínüleg a segge villant át az agyán... :D

Akkor már tudom mi volt az a kék fény ami felszállt. Palpi hatalmas szellentése mert összesz**ni magát már nem volt elég ideje. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Yodából csak egy köpeny maradt, plusz Obi-ból is csak egy köpeny maradt a halála után ergo Vaderék arra a következtetésre jutnak, hogy anno akkor 20 évvel ezelött meghalt a kis mester.

Megnéztem volna ahogy Palpi Yoda köpenyét taposgálja ha az a padlóra esik. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 8 hónappal később...
Szerintetek Palpatine meghallotta, hogy Luke-nak van testvére? (mármint a trónteremben).

Biztosan. Vader nem véletlenül nem nevezte a nevén, márpedig ha Luke meg tudtza érezni, akkor Vader is. Csak zsindely volt a háztetőn.

 

Más: Ha Vadert megölte volna Luke, egyenes út vezetett volna számára a Sötét Oldalra?

Egyenes, csak rögös. Akármi történik, a Halálcsillag akkor is felrobban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nem tért volna át.Azért nem ölte meg mert nem látta gonosznak.Ha viszont Vaderben nincs már jó és megöli akkor egyszerüen megöl egy Sith-et.Palpatine próbálkozásai szánalmasak vltak.Pl, hogy engedj a haargodnak.A vén hülye azt hitte, hogy Anakinnal áll szemben.Luke-ban a düh-nek haragnak a csírája sem volt.

 

Ja igen és tökmindegy mi történik mert a Halálcsillag felrobban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem súlyos tévedésben vagy frenkie! Luke, épphogy a haragjának köszönhetően fektette két vállra Vadert. Nézd csak meg, hogy vív vele az utolsó pillanatokban. Mint egy állat! Nem hiába mondja az Uralkodó, hogy sújtson le, és ezzel az útja a sötét oldalra beteljesedik, és elfoglalhatja apja helyét az oldalán. Ekkor döbben rá Luke, hogy mit is tett valójában, és az apja műkezéből érti meg, hogy a sötét oldal egy csapda. Itt dönti el, hogy inkább meghal, de nem lesz sith! Olyan verzió nincs szerintem, hogy megöli Vadert és nem lesz sith. Olyan átalakuláson ment volna keresztül, mint Anakin a Windu gyilkosság után.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak azért furcsa, mert Jediként megölhetne simán egy Sith-et, aki viszont az apja... viszont Jediként az embernek nem lehet apja, csak mentora... aki viszont nem térhet át a sötét oldalra, így tehát az ilyen esetekre nincs "Jedi szabály". Ugyanakkor ne feledd: Obi-wan azt kérte Luke-tól, hogy ölje meg Vadert. Nem a haragjával, hanem hideg fejjel. Csak hát Luke hideg fejjel képtelen lett volna megölni azt, akit szeret...

 

Attól most vonatkoztassunk el, hogy mindez a "majdnem-felrobbanó" Halálcsillagon történik, mert Luke szempontjából ez most mindegy. Sőt, a tény, hogy azt hiszi, a HCS nem fog felrobbanni (mert hisz ez egy csapda ugyebár), csak mégjobban a sötét oldal felé sodorja.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, hogy akkor haragot érez.De csak abban a pár percben, ugyanakkor a "valós" lénye sosem érzett haragot.Az EP 4-5-6-ban nincs egy olyan jelenet sem amikor haragot vagy dühöt érez(kivéve a Vader legyőzésénél).Pont ezért is különb az apjánál.Anakin Palpi nélkül is állandóan haragot érzett, hagyta elszabadulni az indulatait.Luke-nál ilyen nincs.Mindíg higadtan cselekedett.

A Vaderes haragja amolyan "jó" harag.Még a legjobb embernél is előfordul ,hogy elönti a harag, főleg ha brutális aljasságokat hall.Jelen esetben ,hogy Leiát(aki egy gyönyörű jószívű teremtés és a húga), ez a szörnyeteg, aki az apja fenyegeti.Még jó hogy elönti az agyát a szar.Ő próbálta békésen visszatéríteni az apját az meg még a húgának is rosszat akar?Ez a harag viszont kimúlt Vader legyözésével.Szerintem akkor már sajnálta újra.Ég és föld a különbség ezen szituáció és az Anakin-Windu jelenet között.

Anakinnak az már a végső lökés volt de a jellemében benne volt az átállás.Állandóan dühös volt, semmivel nem volt elégedett stb.Luke viszont végig higgadt maradt.Ha esetleg megöli Vadert akkor sem állt volna át.Nem volt benne a jellemében.Ezért volt erősebb mint az apja.Neki Palpi végig egy aljas szemét volt.Még a barátait is meg akarta ölni.És akkor átállt volna ahhoz akit mindíg utált, aki fenyegette a barátait?Nem hinném.Szerintem meg küzdött volna Palpival is, legfeljebb alulmarad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sokszor leírtam már, ezt nem lehet ennyire racionálisan megközelíteni. Luke a sötét oldal kapujában állt, mert haragja segítségével győzte le Vadert. Palpatine a katalizátor, és azért nevet, mert tudja mi a csapda. "A gyűlölet erőssé tett, és most végezd be a sorsodat. Öld meg apádat, és foglald el helyét az oldalamon" Ha megöli a saját apját, ráadásul a gyűlölete által táplált dühvel, akkor bizony ő is a sötét oldalra lépett volna végleg. Ez elég misztikus, de láttuk Anakinnál, hogy egy tett is elég ehhez, onnan már nincs visszaút. Luke azért a legnagyobb hős, mert ő onnan fordult vissza, ahonnan már szinte lehetetlen. Érdemes megnézni az arcát, szinte önkívületben van, szinte azt se tudja hol van. És akkor döbben rá, hogy mi ez az egész. Ezt nevezik a Hit ugrásának, amikor a főhős tisztán látja, mi a feladata, mire rendeltetett.

 

Én nem látom úgy értelmét ennek az jelenetnek, hogy Luke a megingathatatlan Jedi. Épp annyira lényeg itt a saját vívódása, mint Vader hasonló érzései. Mind a ketten a sötét oldallal dacolnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Anakint nem csak az vitte a sötét oldalra, hogy dühből levágta Windu kezét.Ót azért 13 évig pátyolgatta Palpatine.Sőt Anakin használta a sötélt oldalt, a tábormészárlásnál és Dooku megölésénél, és ki tudja még mikor a háború 3 éve alatt.Anakinban benne volt az agresszió.Ha harcba indult mindíg indulattal tette.Öt könnyű volt átcsábítani.Szerintem meg is könnyebült mikor áttért, hogy már legálisan elengedheti a az érzelmeit.

Ezzel szemben Luke még csak meg sem kőzelítette a sötét oldalt, Yodától kérdezgeti, hogy az milyen ergo nem tudja mert nem használta.A fában is szerintem megijedt meg ugye Vader volt a Sith.Úgy mondanám ,hogy Luke-ban egy egészsége harag volt Vader iránt Kenobi megölése miatt, de ő ezt tudta kezelni és sosem engedte szabadjára mint Anakin.

Én szerintem nem következik abból, hogy megöli Vadert dühből ,hogy áttér a sötét oldalra.Furcsa lett volna, hogy megöli Vadert aztán odamegy Palpihoz és megmondja neki ,hogy átáll és most már őt tekinti mesterének.Annak akit egész addig utált ,hirtelen hűséget fogad elfelejti a Szövetséget, a barátait Leiáát és elárulja őket?Ez nem logikus.Végig a barátait védte aztán meg kiszolgáltatná őket a császárnak?Anakin igen, de Luke nem.

Persze ez az én véleményem és magamból indulok ki, mert ha így lett volna azt sehogy nem tudtam volna megmagyarázni magamnak.Attól még hogy haragból megölök valakit nem következik, hogy a legfőbb ellenségem mellé állok, csak akkor ha a hatalomvágy hajt.Luke-ban viszont ez nem volt meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Épp a Dagobah barlangos jelenete mutatta meg, hogy mi lesz ha Luke agresszíven támad. Ugye ott levágta Vader fejét, erre az ő arca volt a maszkban, nem véletlen.

 

Csak azt tudom mondani, mint eddig. Ahogy Luke megérzi a sötét oldal erejét, így el is csábulhat. Utánna már mindenkit elárulna, akivel korábban jóban volt. Úgy mint Anakin. Padmé eltudta képzelni Aniról, hogy gyerekeket ölt? Nem. De ez a sötét oldal. De persze nem tudhatjuk mi lett volna ha... Én csak abból próbálok meríteni, amit Yoda szajkózott Luke-nak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Őszintén, én soha nem tudtam volna elképzelni ezt a jelenetet azzal a befejezéssel, hogy Luke megöli Vadert és átáll a sötét oldalra. Luke azóta nem akarta Vadert megölni, amióta tudta, hogy az apja. A Leiára célzással persze betelt az a pohár, amit Palpi már közben töltögetett, hogy minden a tervei szerint halad és a lázadókat eltapossák majd, mint a férgeket. Akkor tényleg dühös lett mindkettőre, főleg Vaderre, de elképzelhetetlennek tartom, hogy annyira elvakíthatta volna a dühe, hogy a természetétől ennyire idegen tettet hajtson végre.

Nekem is az a véleményem, hogy a Sith-séghez azért kell egy bizonyos sötét oldal az adott emberen belül is, és ez Luke-ban minimális volt (ha volt egyáltalán). Ő sose őrlődött a jó és a rossz énje között, mint az apja, mert benne a jóság abszolút domináns volt.

Amiért Palpatine és Vader hittek abban, hogy áttéríthető, az egy tévedés volt: azt hitték, mivel Anakin fia, ő is olyan, mint az apja volt - de ő sokkal inkább Padmé természetét örökölte, szerintem kb. annyira lehetett komolyan megkisérteni, mint az anyját lehetett volna.

 

Ennek a jelenletnek nem lehetett más vége Luke szemszögéből, minthogy rájön, nincs választása, mert nem tudja megölni az apját, mégha az Sith is. A végső befejezés nem Luke-on múlott, hanem Vaderen, az ő döntése volt végig kérdéses: kitart-e a Sötét Oldal mellett fia halála árán is, vagy végre képes beismerni azt, amit Sith-sége alatt végig tudott valahol a tudata mélyén és aszerint cselekszik: annak idején hatalmas hibát követett el, aminek csak káros következményei voltak a galaxisra, a szeretteire és magára nézve is, és most talán jóvá tehet valamit a bűneiből, plusz a fia sem hal meg.

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Van abban valami, amit frenkie ír. Ha meg is öli Vadert Luke (ami szerintem kizárt, de ezt Pildi már kifejtette), akkor sem biztos, hogy egyből Sith lett volna, sőt én inkább hajlok afelé, hogy nem állt volna a sötét oldalra és Palpi mellé. Hogy meghasonul magával, az szinte biztos, de kevés rá az esély, hogy Sithnek áll, pont azért, ami lentebb már elhangzott, és én nem tudok többet hozzátenni. Csak azt, hogy nagyrészt frenkie-vel értek egyet :lol:

 

Ody, egyébként Anakinnál nem egy tett volt elég a sötét oldalra lépéshez, hanem tettek sorozata, több lépésből állt a folyamat. És Luke messze nem állt ott, ahonnan nincs visszatérés :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ody, egyébként Anakinnál nem egy tett volt elég a sötét oldalra lépéshez, hanem tettek sorozata, több lépésből állt a folyamat. És Luke messze nem állt ott, ahonnan nincs visszatérés :lol:

Speciális eset, az biztos. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.