Ugrás a kommentre

Star Wars Mozaik


Donát

Ajánlott hozzászólás

Ebben a jelenetben a színeket szeretem nagyon. Bíbor és sötét, ami nem csak Sidiousra jellemző, gondolok itt a Halálcsillag II-n lévő tróntermét domináló színekre, de olyan pokoli képet is adnak. Nem a hagyományos, hanem afféle, nem is tudom, "Dante Pokla jellegű", nem hagyományos. A hangok, a színek, az Anakin és Palpatine között feszülő (távoli) gömb, és persze a kancellár, mint a sátán megtestesítője bennem azt az érzést kelti, hogy Anakin most igazán lemerült a sötétségbe, és az ördög máris a fülébe suttogva csábítgatja hamis ígéretekkel és kifordított igazságokkal, hogy végül elhúzza hősünk előtt az igazi mézesmadzagot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt is megmutatkozik hogy mekkora stratéga a rossz öreg Palpi. Igyekezett kielégítően számba venni a dolgokat. Akkorra már elérkezettnek láthatta az időt arra hogy Anit a Jedi Rend ellen hangolja. Ott helyben nem jött össze de ott van a Bé terv ami lassan ható méreg módjára fokozatosan fejti ki pártfogoltjára a hatását. ("Hallottál már a bölcsről? A csúf kopasz Darth Plagueis-ről? :D) Plusz elhinti Aniben a csalódás magját azzal hogy szerinte a srácot kéne Grivi után küldeni.
Amúgy a jelenet többi része is adja. Baljóslatú látvány és zene vagy mi plusz itt néhány táncos ott meg egy Knoll bátya.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Nekem az tetszik nagyon, ahogy először Anakint milyen nyájasan üdvözli, mint egy öreg nagyapó, majd rögtön utána egy másodperccel később halálosan hidegen elküldi a talpnyalóit ("Leave us!"). Éles kontraszt, mintha nem is egy ember lenne a kettő. Ez is McDiarmid színészi képességeit dicséri. Az egész párbeszéd számomra az ő részéről a SAGA-ban nyújtott legnagyobb színészi alakítás (persze szorosan ott van mögötte a RotJ tróntermi jelenete, illetve a RotS azon jelenete, amelyben felfedi magát Anakinnak)

Na ezt pont a számból vetted ki (nem szó szerint :P). Az egész prequelben a felfedésig kevésszer látni Palpatine igazi arcát, ez egy közülük. Itt már látni, ha csak egy pillanat erejéig is, azt a zsarnok Uralkodót, aki bármit megengedhet magának bárkivel szemben. Hátborzongató. Ami még nagy kedvencem ebben a jelenetsorban, amikor McDiarmid elhúzza a száját az "ironic"-nál, majd süt a megvetés a szavaiból, ahogy folytatja: "He could save others from death, but not himself!"

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez az egész Saga egyik legmélyebb jelenete, minden egyes másodpercre egy remekmű. A drótokon rángatott, manipulált Anakin, aki bizonytalan, kétségek közt gyötrődik, de nem veszi észre, hogy mi is történik körülötte. És persze a jó öreg Sidious, aki egyértelműen ekkortájt van minden téren a csúcson. Zseniális, ahogyan több aspektusból is brutálisan támadja Anakin sebezhető pontjait, egyrészt nyíltan felvetve témákat, másrészt csak úgy sunyin elültetve a bogarat a fiú fülében. Ahogyan meg a csicskákat kiküldi, ott egyértelműen érződik, hogy most kezdődik a show.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az én esetemben ez a Guglis képkeresőn fog múlni. Nekem az a legegyszerűbb ha a az avi-jaimból meg online vidik monitorkép mentéseiből szedem a képeket. Azok meg max 800x600-asok minusz a fekete csíkok szoktak lenni. Ez utóbbi mondjuk avi-ból van és eleve 688x288-as volt de nagynak találtam így kicsinyítettem rajta. Full HD-s és BR ripet meg nem akarok leszedni miattuk.

 

És most egy kis értetlenkedés: Nem vágom hogy mi lehet a gubanc ezzel az utóbbi szösszenetes cuccommal. Tudom hogy azt a fateros jelenetet egy csomóan bírják és eddig csak néhány tetsziket kapott. Kerültek ide az előtt kisebb horderejűek amik jóval többet kaptak. Arra jutottam hogy velem van a gond. A pofára menős dolgot igyekszem távol tartani magamtól. Marad a szöveg mert a képpel nem lehet nagy gond. A stílusom von le némelyek esetében az értékéből? Akad rajta javítani való és igyekszem is de nem megy valami könnyen. Emennek mozaiknak a szövegén is jó sokat agyaltam mire leközlésre alkalmasnak találtam.
Becsülöm én a keveset meg az is több a semminél de néha úgy érzem hogy akarhatok többet. Persze reálisan többet mert nem lehet az értékelgetést mindenkitől elvárni.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy szimplán elfelejti az ember mert épp futólag nézi meg. Azért ez szerintem nem akkora probléma és nem is a likeokért csinálja az ember nem? Én legalábbis biztos nem.  

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ne vedd magadra, Rog. A te képedre most például azért nem reagáltam még, mert ma vettem észre. Tegnap nyakig ültem a melóban, és még azt is elcsesztem azzal, hogy írtam egy hosszabb posztot (amit ilyenkor nem szabadna, mert a munkára szánt időt cseszem el - mint most, megjegyzem, mert most is dolgoznom kéne :D ). De ha visszatekersz, láthatod, hogy sok képre nem reagáltam, nem like-oltam. Ezer és egy oka van. Néha későn veszem észre, néha elfelejtem, hogy van like funkció, néha nem jut eszembe semmi olyan a képről, amit még nem mondtam el vagy egy tucatszor minimum. A te képed is ilyen. Nem tudok annál többet hozzátenni, amit már ezerszer leírtam. Minek ismételjem magam? Úgyis tudod, mit írnék, mi a viszonyom ezzel a jelenettel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az elfelejtős és a észre nem vevős  dologra is gondoltam. Az olyanokkal nuku problémám szokott lenni. Egyszerűen csak nem hagyott nyugodni a dolog. Főleg magamban kerestem a hibát és úgy voltam hogy talán elfogadhatóbban kéne irkálnom. Szóval másokkal nem igazán akadt bajom.
Amúgy én se vadászom a like-okra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Rog írta:

Az én esetemben ez a Guglis képkeresőn fog múlni. Nekem az a legegyszerűbb ha a az avi-jaimból meg online vidik monitorkép mentéseiből szedem a képeket. Azok meg max 800x600-asok minusz a fekete csíkok szoktak lenni. Ez utóbbi mondjuk avi-ból van és eleve 688x288-as volt de nagynak találtam így kicsinyítettem rajta. Full HD-s és BR ripet meg nem akarok leszedni miattuk.

 

És most egy kis értetlenkedés: Nem vágom hogy mi lehet a gubanc ezzel az utóbbi szösszenetes cuccommal. Tudom hogy azt a fateros jelenetet egy csomóan bírják és eddig csak néhány tetsziket kapott. Kerültek ide az előtt kisebb horderejűek amik jóval többet kaptak. Arra jutottam hogy velem van a gond. A pofára menős dolgot igyekszem távol tartani magamtól. Marad a szöveg mert a képpel nem lehet nagy gond. A stílusom von le némelyek esetében az értékéből? Akad rajta javítani való és igyekszem is de nem megy valami könnyen. Emennek mozaiknak a szövegén is jó sokat agyaltam mire leközlésre alkalmasnak találtam.
Becsülöm én a keveset meg az is több a semminél de néha úgy érzem hogy akarhatok többet. Persze reálisan többet mert nem lehet az értékelgetést mindenkitől elvárni.

 

Én még egy képet se hoztam mondjuk egy tervbe van véve sőt több is, de megmondom őszintén totál elfelejtettem. Nekem spec. az összes kép tetszett eddig amit hoztak most van ami jobban bejön van ami nem...a másik meg én se adtam mindenkire Tetszik zöldet mivel van amikor én is totál elfelejtem mivel szerintem rohadtul nem ez határozza meg, hogy most jó e a kép amit linkeltek vagy írtak hozzá.

A lényeg,hogy neked ez tetszett a Saga-ból,és azt írod amit érzelsz, gondolsz az első te legyél utána jöhet a többi.

Hozzáteszem, hogy, ha az én képemre egy Tetszik se megy akkor nem fogok sírva fakadni :D Sőt...nekem az tetszett, és azokkal a gondolatokkal amiket leírtam. Nem Tetszik verseny ez, hanem saját gondolatok helye amit megosztunk egymással. 

 

Szerkesztve: - Kargarosz
Na véletlenül hoztam egy képet, de nem így akartam :D
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mai napra választott képemen nincs semmi misztikus, semmi szimbólikus, nincs mély jelentése, de mégis számomra az ep8 egyik legjobb pillanata. Valószínűleg az avataromból is látszik, hogy számomra nagy kedvenc lett Moden Canady, a Fulminatrix kapitánya. Nem szerepel sokat és csúf halált hal, de eme rövid időben szerintem sokunkba hagyott mély nyomot. Nem is rejti véka alá, mennyire megveti például Huxot, az egész személyzetét rühelli, és a legkedvesebb akkor, amikor kiadja a parancsot az Ellenállás flottájának szétlövésére. Nyíltan kritizálja parancsnokait, de a beosztottakkal sem kedvesebb. És persze ennél a képnél egyetlen mondatba belesűrűsödik az egész gúnyos jelleme: "Of course they are." Ebben annyira benne van Canady jelleme, hogy ihaj. :D Jó lenne, ha még párszor feltűnne ez a zsémbes figura.

 

ApqYOJ9.jpg

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dzséjt, láttad már a netfilxes Apostle-t?, Mark Lewis Jones alakítja az egyik gonosz szereplőt. Övé a legerőteljesebb alakítás, már csak azért is megéri megnézni. De egyébként is egy jó film. Amúgy simán van esély rá, hogy szerepelni fog még valamelyik regényben. Vagy akár a Resistance sorozatban. Nem lenne rossz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tökös gyerek volt a kapitány bátya. Bátran szembenézett a halállal mielőtt eltávozott. A pirossággal még rá is erősítettek a drámázásra.

Nemrég ugrott be hogy talán Kata Kennedy ihlette a nevét. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

38 perccel korábban, Rog írta:

Nemrég ugrott be hogy talán Kata Kennedy ihlette a nevét. :D

Valójában a 2002-es May című film főszereplője, May Dove Canady-től származik a neve, akit Angela Bettis játszott. A film vágója Rian Johnson volt.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 órával ezelőtt, Kargarosz írta:

Én még egy képet se hoztam mondjuk egy tervbe van véve sőt több is, de megmondom őszintén totál elfelejtettem.

 

Majd meglesz az. Én is jó sokat ültem a témán mire beérett nálam a berakósdi. Már az előzőekhez való komment irkálás is érik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A következő jelenetre két ok miatt esett a választásom: 1) imádok sakkozni, ez a jelenet pedig pont olyan, mint egy jól felépített csapda  felfedése a sakktáblán. Lényegében a végjáték kezdete. A bábuk felállítva (egyedül Anakin, a "vezér" nem érkezett még meg), a világos oldal önként és dalolva besétál a csapdába és végignézi, ahogy a sötét szinte bábunként egyesével leszedi az ellenfél haderejét. 2) mindig is imádtam Palpatine speciális szobáját, ami külön a 3. részre lett kialakítva, egy nagyon vagány kezelőpulttal és persze az éjszakai Coruscant-i látképpel.

 

Egyébként az, ahogy Palpatine feláll és közli, hogy "I am the Senate" önmagában zseniális. Itt már kijelentheti, a Szenátusban teljes az uralma, egyedül a Jedik állják útját. De már azok sem sokáig. A jelenet erejéből egyedül a kísérő Jedik későbbi tesze-toszasága vesz el, talán jobb lett volna, ha Sidious egy váratlan villámmal ártalmatlanítja őket először, amit egyedül Windu tudna hárítani. Bár az is igaz, hogy akkor a későbbi letartóztatom / nem tartóztatom le Windu gondolatmenetet is másként kellett volna megoldani, hiszen ott szemlátomást Sidious villámai győzték meg arról Windut, hogy a Sith-tel ott és akkor le kell számolni.

palpatine_vs_windu.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a jelenet a trailerben azért volt számomra különösen ütős, mert ekkor lehetett látni először Palpatine-t a kancellári megjelenésével egyértelműen gonoszként viselkedni.

Az ep5-6-ban már torz és csuklyát visel, az ep1-2-ben szintén mindig takarta az acát Sidious és a ROTS teaser-ben is csak a már megszokott Uralkodó röhögött.

 

És valóban, innentől a film minden perce fantasztikus. Még most is emlékszem arra, hogy mit éreztem, amikor először láttam moziban. :)  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Csak annyi, hogy innentől a film minden perce zseniális.

Szerintem ennek a filmnek az elejétől kezdve minden másodperce zseniális :D (na jó, ahogy Palpi az első 3 Jedi Mestert lerendezi, az nem :P )

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én Palpi odaröppenős akcióját nem bírom. Sose komáltam. Máshogy viszont talán nem is lehetett volna normálisan megoldani. Hülyén vette volna ki magát például  ha Palpi felpattan az asztalra és onnan ugrik oda irtogatni. A filmbeli verzió amúgy is hatásosabb lett. Főleg a négy békeharcosra nézve. Arra nem lettek felkészítve hogy hogyan reagáljanak ha Sith-tel találkoznak. Így hát se köpni se nyelni nem tudtak. Rendesen ledöbbenhettek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.