Ugrás a kommentre

Vélemények a Kánonról, Kánon művekről


Iqvi

Ajánlott hozzászólás

Én is a 6. rész utáni korszakot tartom eddig a kánon gyenge pontjának sajnos, súlyos hiba volt az Utóhatás-trilógiát Wendignek adni. Szerencsére Szente Mihály és Oszlánszky Zsolt fordítása kihozta a maximumot az egyébként igen gyenge alapanyagból, és jelentősen korrigálták Wendig bárgyú és gyakran ellenszenves stílusát. Elolvastam pár fejezetet az angol nyelvű változatból, hát hálát adhatunk a fordítóknak a magyar verzióért. Kár érte, remélem egyszer egy jobb írótól is olvashatunk majd a Kashyyyk felszabadításáról és a jakku-i csatáról.

 

Az Alphabet Osztag egy hatalmas előrelépés, nem vállalkozott sokra, de azt maximálisan teljesítette. Freed egyébként is egy mérföldekkel tehetségesebb író mint Wendig. Ha a másik két könyv is tartja a színvonalat, akkor betöltheti az X-szárnyúk sorozat után hagyott űrt.

 

A Széthasadt Birodalom tetszett, nem volt semmi extra, de alapvetően tetszett, ahogy a Jedi Visszatér közvetlen folytatását elképzelték. A Parázs hadművelet egy érdekes és logikus folytatása a császár terveinek. A rajz nagyon szép, viszont történet szempontjából sokkal erősebb kánon képregények is jelentek már meg.

 

A Phasma egy izgalmas könyv, talán egy 40-50 oldallal rövidebb is lehetett volna, de alapvetően élveztem.

 

A Vérvonal számomra eddig a kánon csúcsa, hiánypótló, és az elejétől a végéig egy "tökéletes" könyv.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Iqvi írta:

Ez egy elég többszereplős probléma. Közrejátszik benne egyrészt az, hogy nagyon sok rajongónak meghatározó volt a Legends irányvonal. Gondolom sokan valami hasonlót akartak volna látni. Az pedig a probléma másik része, hogy az itt felsorolt művek közt elég vegyes az írói minőség(khm Wendig és Older). De azt viszont tegyük hozzá hogy ez az éra eddig nagyon kidolgozatlan a Birodalom és lázadás korához képest a kánonban, vagy a Legends megfelelőjéhez képest. Mondjuk én nem látom annyira borulátóan a dolgot, hiszen az értékelések java 70% fölötti. Remélem a jövőben erre a korra is nagy hangsúlyt fektetnek a High Republic mellett, és csak a már bizonyított és jó kvalitású írókat dolgoztatják majd. 

Szerintem a Legendák Poszt Endor korszaka sincs már a népszerűségi topon nálunk. Ott még nem készítettem listát, de ha jól láttam, akkor a Legendáknál Zahn és Kemp könyvei tudtak a molyon 80% felett teljesíteni. Illetve a két Aaron Alston X-szárnyúak regény, valamint a Fejvadászháborúk egyes kötetei érték ezt el.  Az összes többi bőven 80 alatt van. És nem egy 50-60% környéki eredményeket produkált. Kíváncsi vagyok mi lett volna, ha magyarul megjelentek volna a The New Jedi Order és folytatásai. Vajon ezek hogyan teljesítettek volna, illetve javították volna-e az összképet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nem a korszakkal van a baj, hanem a könyvekkel. A legrosszabb (vagy inkább kevésbé jó) könyvek mind erre az érára összpontosulnak. Older szerintem is katasztrófa, a régi Legends-borzadályokat idézi. Wendig trilógiája a 2. és 3. részre egészen fogyasztható lett. Whill, most felkeltetted a kíváncsiságomat, meg fogom nézni, milyen mondatok szerepelnek az eredeti változatban. A százalékokkal nagyrészt egyetértek, talán csak az Alphabet-osztag van nálam magasabban, de azért az sem 90%-os szint. Az Ébredő Erő nálam a 71-et se érné el, a Vérvonal meg az Elveszett csillagok meg nálam bőven 90+ %. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kíváncsiságból összeszedem a Goodreads értékeléseit is. Maximálisan 5 csillagot lehet adni ott.

 

  • Végső dobás: 3.35 (3782 értékelés)
  • Utóhatás: 3.22 (24516)
  • Canto Bight: 3.46 (2255)
  • Az ébredő Erő: 3.72 (14914)
  • Utóhatás - Adósság: 3.73 (11178)
  • Utóhatás - A Birodalom vége: 3.79 (9086)
  • Az ébredés előtt: 3.82 (6518)
  • Az utolsó Jedik: 3.96 (5489)
  • Széthasadt Birodalom: a gyűjteményes kiadást nem lehet külön értékelni
  • Phasma: 3.76 (8088)
  • Alphabet osztag: 3.79 (2405)
  • Vérvonal: 4.06 (18172)
  • Elveszett csillagok: 4.25 (18135)

Olyan nagy különbségek nincsenek, talán egyedül az Ébredő Erő százalékát tartom viszonylag magasnak (nyilván ennek a film népszerűsége is az oka, de maga a könyvváltozat katasztrófa). A Vérvonal nálam 4-5 tizeddel magasabban van, a többi százalékkal nagy vonalakban egyetértek. 

 

Érdekességképp a más érákban megjelent könyvek értékelései (csak ami megjelent magyarul), a képregényeket kihagyom.

 

  • Dooku: Az elveszett Jedi: 3.74 (2574)
  • Mester és tanítványa: 4.15 (5999)
  • A királynő árnyéka: 3.80 (3797)
  • Katalizátor: 3.73 (13564)
  • Sötét tanítvány: 3.97 (12809)
  • Ahsoka: 4.02 (15551)
  • Sith nagyurak: 3.78 (11969)
  • Tarkin: 3.77 (13948)
  • Koréliai hajsza: 3.73 (1758)
  • Solo: 3.90 (1602)
  • A lázadás hajnala: 3.83 (3850)
  • Thrawn: 4.27 (23867)
  • Thrawn: Szövetségek: 3.90 (11455)
  • Thrawn: Árulás: 4.24 (6305)
  • Új hajnal: 3.77 (10963)
  • Alkony század: 3.75 (5236)
  • Inferno osztag: 3.82 (4446)
  • Leia: Az Alderaan hercegnője: 4.13 (8094)
  • Zsivány egyes: 4.15 (6633)
  • Bizonyos szemszögből: 3.93 (7251)
  • A Jedik örököse: 3.35 (7818)

Jól látható, hogy átlagban azért itt magasabbak a pontok, de csak pár tizeddel, olyan nagy különbségek nincsenek, megítélés szempontjából az új kánon azért egységes. Hogy sokak számára mennyire érdektelen volt a Solo-film, szerintem azt jól jelzi a könyvváltozatának és az ahhoz kapcsolódó kísérőkönyvek kirívóan kevés olvasottsága (A mintegy egy hónapja megjelenő Rise of Skywalker már most kapott majdnem annyi értékelést, mint a Solo regényváltozata). Ami nekem érthetetlen, az az Ahsoka magas értékelése, de ezt már a moly.hu-n is megfigyeltem. Nálam ez a könyv a listám leghátsó részében szerepel, de sokaknak bejött (itt a fórumon is, ahogy olvastam).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
21 órával ezelőtt, Yoda József írta:

 

Csak ez a hozzáállás ne vezessen oda, hogy majd jönnek más írók, és azt mondják majd a story groupnak, hogy "Filoninak megengedtétek, engedjétek már meg nekem is, mert van egy jobb verzióm"

 

 

Nekem is pont ez jutott eszembe. Jó kérdés, hogy mi lesz ezután. Ez a történetszál precedenst fog teremteni? Lehet, hogy már be is léptünk abba a korszakba, hogy a kánon regények és képregények csak névleg, szóban, marketing fogás gyanánt lesznek kánon alkotások? Lehet, hogy innentől kezdve visszaáll az az állapot, ami 2014 előtt volt? Tehát innentől kezdve bármikor bármelyik új mozgóképes alkotás simán felülbírálhatja akármelyik kánon regényt és képregényt? Mert ha igen, akkor tényleg ott vagyunk, ahol 2014 előtt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is így vélem. Ennyi ellentmondást, ami most van, egyébként minden franchise-t jellemez. Teljesen messze vagyunk még attól a helyzettől, amikor a prequel írt felül egész élettörténeteket (Boba Fett) vagy a TCW egy egész bolygó kultúráját, történelmét (Mandalore).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt nem az a kérdés, hogy most messze vagyunk-e tőle. Hanem az, hogy ha egy rendezőnek lesznek ötletei, melyek ellentmondanak kánon regényeknek és képregényeknek, akkor megengedik-e neki, hogy megvalósítsa ezeket? Ahogy Yoda is mondta: lehet mutogatni Filoni felé és azt mondani: de hát neki megengedtétek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem ezeknél az ellentmondásoknál az is fontos, hogy milyen horderejűek. Érdemben változtatta e meg az adott mű mondanivalóját, fő üzenetét, vagy csak a core történetet az a változtatás, amit utólag eszközöltek, vagy csupán egy apróbb részletben, egyébként az új változatban racionalizálható hatás kedvéért emeltek be egy változtatást. Amíg ez fennáll az szerintem nem okoz olyan problémákat, mint amikor a régi kánon rendszerben, egy az egyben felülírtak alapvetéseket, komplett történeteket és sokkal élesebb ellentmondások voltak. Most legalább van egy törekvés, hogy nagyjából egységes legyen az univerzum és ha azt nézzük, hogy régen semmi ilyen nem volt, akkor ez már mindenképpen előrelépés, persze nem tökéletes, de szerintem mindenképpen jobb a helyzet, mint 2012 előtt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyságrendekkel jobb. Persze benne van a pakliban, hogy ez az idővonal is szétesik majd a jövőben, ahogy Revan írja, de ezen majd ráér akkor polemizálni. Egyelőre ennek a tendenciának nyoma sincs.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Wilde írta:

Szerintem ezeknél az ellentmondásoknál az is fontos, hogy milyen horderejűek. Érdemben változtatta e meg az adott mű mondanivalóját, fő üzenetét, vagy csak a core történetet az a változtatás, amit utólag eszközöltek, vagy csupán egy apróbb részletben, egyébként az új változatban racionalizálható hatás kedvéért emeltek be egy változtatást. Amíg ez fennáll az szerintem nem okoz olyan problémákat, mint amikor a régi kánon rendszerben, egy az egyben felülírtak alapvetéseket, komplett történeteket és sokkal élesebb ellentmondások voltak. Most legalább van egy törekvés, hogy nagyjából egységes legyen az univerzum és ha azt nézzük, hogy régen semmi ilyen nem volt, akkor ez már mindenképpen előrelépés, persze nem tökéletes, de szerintem mindenképpen jobb a helyzet, mint 2012 előtt.

Igen, ez igaz. Most tényleg jobb a helyzet. Nagyrészt jobban megbecsülik azt, amit a könyvek és képregények írói alkotnak. Ez mindenféleképpen dicséretes. És remélhetőleg marad így.

2 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Nagyságrendekkel jobb. Persze benne van a pakliban, hogy ez az idővonal is szétesik majd a jövőben, ahogy Revan írja, de ezen majd ráér akkor polemizálni. Egyelőre ennek a tendenciának nyoma sincs.

Most az utóbbi napokban a Százéves Sötétség járt a fejemben. Ugyebár azt tudjuk, hogy ezt a Legendák hozta be, és a lényege, hogy a Jedik hitszakadása következtében született meg a Sith Rend. Ezt az elemet a kánon átvette. Lásd Star Wars 9. szám, illetve a Tarkin regény. Ha jól emlékszem az első Doktor Aphra is többször utalt rá. Lehetséges, hogy valamelyik forráskönyvben is utaltak rá, de ebben nem vagyok biztos. De csak utalások voltak eddig. Mi van, ha jön egy rendező és azt mondja: gyerekek, nekem van egy Jedi eredet sztorim, ami frankó és szenzációs, de ebben a Sithek voltak előbb és utána jöttek a Jedik. De a Százéves Sötétség ellenére ez a rendező a saját akarja megvalósítani. Ha mondjuk ezt megengednék, akkor kvázi belenyúlnak a kánon idővonal egy lefektetett alapjába. De mégse tűnhet olyan vészesnek, hisz csak utalásokat írna felül, amikre rá lehet a későbbiekben mondani, hogy az emlékek megfakultak, vagy a történelmet eltorzították. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Százéves Sötétség először a Legendákban volt jelen, később került a kánonba. És az adott rendező úgy tudhatja, hogy a Százéves Sötétség csak Legends elem, ami simán felülbírálható, tehát nem tud róla, hogy átvette a kánon.

Na, szóval ilyen esetek jutottak eszembe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Nem tudom, hogy hova tegyem, mert a Legendák szekcióba is kitűnő lenne, de ide is.

https://www.gamestar.hu/masvilag/az-egyik-star-wars-iro-szerint-nem-szamit-mi-kanon-es-mi-nem-ugyis-kamu-az-egesz-278875.html

Nagy pacsi Matt Martinnak, a Story Group tagjának. Megmondta a tutit. Én is évek óta így gondolom. Sejtettem, hogy nem vagyok egyedül.

Szerkesztve: - Darth Revan9
  • Nagyon tetszik 1
  • Dühítő 2
  • Zavaros 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Remélem, kirúgják. "Ez az egész úgyis csak kamu, szóval azt tekintesz a történet részének, amit csak akarsz". - És ilyet pont a Story Group tagja nyilatkozik. Hát ez teljes abszurdum. :D Mintha Messi vagy CR7 azt írná, nem számít, hogy nyer vagy veszít a csapat, a foci úgyis csak egy játék, nem élet-halál kérdés. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezért nem kell kirúgni. Csupán szabadabb gondolkodásra biztatta a rajongókat. A lényege az, hogy azt szeretsz, amit akarsz, azt fogadsz el amit akarsz. Nem tetszik valakinek a folytatás trilógia és jobban szereti a régi sztorikat? Hát szeresse azokat nyugodtan, tekintse nyugodtan azokat hivatalos folytatásnak, ha ettől jobban érzi magát. Valaki utálja a yuuzhan vongokat meg az örökös Luke-Leia-Han kalandokat és jobban szereti a jelenlegi irányt?  Hát had szeresse azt jobban. Teljesen igaza van, Mindkét vonal kitalált sztori.

Szerintem a Story Group többi tagja is így gondolja valójában. Ez egész egységesített kánon dolog egy reklámfogás, semmi több, ami azért kell, hogy eladhatóbbak legyenek a jelenlegi könyvek és képregények. A régi időkben a többszintes kánon rendszer, meg az örökös kimagyarázások is ugyanezt a célt szolgálták: eladni a könyveket, képregényeket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak a mostani kánon láthatóan úgy épük fek, hogy van rgy kijelökt irány, hogy a sztoriknak egységesen el kell jutnia innen ide, és törekednek az egységességre. Eddig is kehetett azt olvasni amit szerettél, senki nem vette el a legendák könyveidet. Alapvetően ha a Story Grouo tagja is telibe sz@rja hogy mi kánin és mi nem, akkor nem biztos hogy oda való, hiszen az a munkája hogy az új életre hívott Star Wars univerzumot egységben és életben tartsa. Az, hogy szabadidejében mit olvas az lényegtelen, amíg rendesen végzi a munkáját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Martin itt egyértelműen a személyes véleményét közölte.

"Az, hogy mi kánon és mi nem, kizárólag a jövőbeli sztorik elmesélését szolgálja, de nincs hatással arra, hogy az egyes rajongók hogyan élvezhetik a számukra fontos Star Wars történeteket."

Tehát csak azt fejtette ki, hogy mindenki maga dönti el mit szeret és mit nem, vagy mit  vesz figyelembe.. A Story Group nem erőltet senkire sem semmilyen kánont. Ez nem befolyásolja a jelenlegi üzleti stratégiát, melynek a lényege, hogy törekednek az egységre és olyan könyvek és képregények születnek, melyek a kánon rendszerben éppúgy számítanak, mint a filmek. Ez is csak azt a célt szolgája, hogy akik túl komolyan veszik, azok is vásárolják.

Az, hogy benne van egy olyan bizottságban, mely univerzumépítéssel foglalkozik, attól még lehet személyes véleménye, melyet megoszt. Ettől még lehet ügyelni arra, hogy egységesek legyenek a dolgok az új rendszerben. Ha jól emlékszem egy másik Lucasfilmes - talán pont a Padlo Hidalgo, a másik Story Group tag - is elejtett pár évvel ezelőtt egy olyan megjegyzést, mi szerint a rajongók túl komolyan veszik, túlhangsúlyozzák a kánont.

Az a furcsa, hogy sok embernek nem ez jött le, hanem az, hogy a Story Group egyik tagja sz*rik a kánonra nagy ívben. Pedig ha az egészet elolvassa az ember, rájön, hogy valójában ez egy békítő jellegű vélemény nyilvánítás Martin részéről. A lényege: srácok, mindenki megtalálja a maga kedvencét, nem kell ezen összeveszni, vagy túl komolyan venni.

 

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Az, hogy mi kánon és mi nem, kizárólag a jövőbeli sztorik elmesélését szolgálja, de nincs hatással arra, hogy az egyes rajongók hogyan élvezhetik a számukra fontos Star Wars történeteket." - Ezzel a mondattal nincs gond, magam is így gondolom. 

 

"Ez az egész úgyis csak kamu, szóval azt tekintesz a történet részének, amit csak akarsz". - Na ezzel már annál inkább. Ilyet ő nem nyilatkozhat, főleg hogy ebből a kamuból él, ennek a történetfolyamnak a konzisztens megteremtéséért felel, ezért kapja a fizetését. Mintha már előre felmentené magát és a Story Group-ot, hogy nem számít, ha ezentúl egyre több ellentmondás kerekedik a különböző művek között, mert úgy is az egész egy nagy kamu, hát Jedi-lovagok, Galaktikus Birodalom stb. is mind csak kitaláció, a valóságban nem léteznek, akkor meg mindegy is, hogy vannak-e logikai, történetvezetési bukfencek, nem? Hát nem! Pont a Story Group tagjától, aki elvileg mélyen benne van a témában, várható el legutolsósorban egy ilyen hozzáállás. És ez elég sokat sejtet a következő időkre, attól tartok. 

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nincs semmi probléma a nyilatkozatával. Fölöslegesen szenzációhajhász köntösbe lett bújtatva amit mondott. Teljesen egyértelmű, hogy a rajongói hozzáállásról beszél nem arról hogy ők le akarják tojni hogy mi kánon és mi nem. És ja a Star Wars nem történt meg, ezért a befogadása lehet szubjektiv. Aki követi Matt Martin munkásságát az tudja hogy óriási geek a csávó és neki nagyonis szivügye a Star Wars.  Azon mérgelődni hogy mostantól nem fognak a kánonnal foglalkozni egy tök fölösleges műbalhé.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És mivel nem noname ezért nyugodtan hazudhatnak arról, hogy mit akart mondani Matt Martin? Napokkal a Gamestar cikk megjelenése előtt irta például ezt:

It was never about not valuing canon. I value it too obviously, I work on it. But the thing is, not every fan is going to care as much about canon as everyone else and that’s okay. If being a hardcore canon junkie brings you joy that’s great.

 

Ha a Gamestar újságírót érdekelte volna a téma, de úgy igazán akkor ezt nyugodtan belevehette volna és mindenkit megkimélhetett volna a fölösleges félreértelmezéstől.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Azért a Gamestar.hu nem egy noname, szenzációhajhász gameportál.

Persze, de nem kell mindent elhinni, amit a Gamestar mond. Rixon például ha jól emlékszem őket is belevette azok oldalába, akiket jobb elkerülni. Bár őszintén szólva, a Gamestar még nem süllyedt le olyan mélyre, mint az IGN és társai. A fentebbi rövid idézetük meg kb. olyan vitakeltő megnyilvánulás. Matt sose nyilatkozna ilyesmit. :)

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.