Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Milyen osztályzatot adnál a kilencedik epizódnak?   

68 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a kilencedik epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

22 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Azt tudjuk miként jutott a koordinátákhoz Lando? Elvileg azt senki nem tudta. Vagy az Ellenálló bázison már megmaradtak a koordináták miután Rey odaküldte őket?

Szerintem betáplálták a Falconba és a többi hajó azt követte.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ma eljutottam végre én is odáig, hogy megnézzem a TROS-t.

Egyszerűen nem tudom leírni azt a szomorúságot, azt a csalódottságot, amelyet eme film kapcsán érzek - meg úgy alapvetően a Disney-éra filmjei kapcsán, és most elsősorban a számozott részekre gondolok. Nem tartozom a divatból fikázók közé, tényleg nem ilyen szándékkal nyilvánítok negatív véleményt most (meg amúgy). Tudom, lerágott csont, de nekem a Star Wars Saga filmek terén a 6. résznél véget ért. Nekem az a 6 film jelenti a nagybetűs STAR WARS-t. Bármennyire is egy katyvasz volt az egész univerzum a rengeteg ellentmondással 2012 (vagy 2014) előtt, én tök jól megvoltam vele. Nekem az úgy jó volt. Főleg, mert akkor még tulajdonképpen Zahn meg Anderson könyvei jelentették a folytatást, amelyeket én nagyon-nagyon szeretek, és mind a mai napig képtelen vagyok nem úgy tekinteni az ő műveikre, hogy nem azok a ROTJ folytatásai, és nekem ez mindig is így lesz.

 

Na, de térjünk rá a filmre!

revenge of the sith GIF by Star Wars

 

Hadd kezdjek Palpatine-nal! Nagyon menő volt az öreg a filmben, ilyen egetrengető formában még soha korábban nem láthattuk. De ez a "hozzuk vissza a halálból" engem totálisan Darth Maul helyzetére emlékeztet. Egy az egyben, totálisan. Ezek után már tényleg senkinek se lehetünk biztosak a halálában. Akkor már hozzák vissza Windut is, de tulajdonképpen Boba Fett-tel meg Han Solóval is nyugodtan számolhatunk még. Sőt Dooku grófot is vissza lehet hozni, elvégre csak a feje esett le, azt simán rá lehetne tenni egy robottestre. (Mindez persze csak irónia.)

Palpival kapcsolatban az zavart leginkább, hogy nem tudtuk meg, hogyan is élte túl azt a zuhanást. Darth Maul esetében legalább kaptunk egy részletes és kielégítő magyarázatot. És elég bizonytalan a jövő SW-filmek kapcsán, szóval, nem tudom, mikor és hogyan kaphatnánk erre választ. Előre is bocsánatot kérek, hogy ennyire nyersen fogalmazok, de az ő visszatérése az OT szembeköpését jelenti nekem. Elvégre azzal zárul az eredeti trilógia, hogy Palpatine meghal (vagyis ezek szerint mégsem), minden király, pezgőbontás, hallelujah. Aztán a TROS ezt az egészet szépen lerombolja Palpi visszatérésével.

Nem mellesleg eléggé összecsapottnak éreztem az egészet... Visszahozzák az új trilógia utolsó részében. Akkor már a trilógia első részében hozták volna vissza, és fokozatosan egyre többet mutathatták volna, hogyan emelkedik fel. Snoke személyének megmagyarázását ugyanilyen összecsapottnak tartottam. Mintha a készítők gyorsan túl akartak volna lenni rajta a film elején. 

 

A másik dolog, amely igencsak szúrta a szemem, hogy nem derült ki, Finn mit akart mondani Rey-nek. Erre kíváncsi vagyok. De remélem, nem valami szerelmi vallomás akart lenni, mert akkor sírva fakadok. :cry:

 

Ez a Kylo-Rey párbeszéd számomra pont ugyanolyan "szemöldökhúzogatós" volt, mint az előző részben. Ja, és szerintem Kylo egészen frappáns karakter, de a maszkjában egyszerűen nagyon béna. Mint valami Vader wannabe. :lol: :vader::kylo: Én, ha szembetalálkoznék vele, előbb röhögném ki, minthogy megijednék, pedig én az a fajta vagyok, aki még egy Scooby-Doo-epizód láttán is a párna alá bújik. 

Ja, és nagyon nem tetszett, hogy nem igazán jön le a filmből, hogy ő akkor tulajdonképpen melyik oldalon is áll... Mintha mindkettőn egyszerre.

kylo ren GIF

 

Alapvetően semmi, számomra meglepő dolog nem volt a filmben. Az előző részben több is volt: Yoda megjelenése, Snoke halála, Kylo meg Rey szövetkezése. De ebben tényleg semmi. Az, hogy Rey Palpatine unokája, sejthető volt már a TLJ idején is. Viszont érdekelne, hogy ki volt az a szerencsés - vagy inkább szerencsétlen -, aki Palpival hált... Elvégre valakivel össze kellett jönnie, hogy unokája, illetve gyereke legyen. :D 

 

Na, de hogy ne csak a negatív energiát tápláljam itt: Lando felbukkanása nagyon jóóóóó volt! És, ha jól láttam, még Wedge is tiszteletét tette! :yeah::clap: És Han is!!!!!

A karnevál egy remek motívum volt a filmben. Különösen tetszett, hogy 3PO megjegyezte, hogy ezt az eseményt 42 évente rendezik... :) Ez egy egészen nyilvánvaló utalás. :D 

Nem szeretem egyáltalán az új trilógia karaktereit, viszont Rey némileg a szívemhez nőtt. Nagyon szimpatikus és kedves figura, szerintem ő minden korosztály számára kedvelhető. Viszont az erőkifejtése elég barokkos túlzásnak minősült nekem - itt most konkrétan arra gondolok, amikor Kylóval ketten azon a bizonyos kis hajócskán marakodnak. (Azt egyébként nem értettem, hogy miért "szkájválker"-ezte le magát a film végén. :hmm:)

A látvány pazar volt, főleg a megszámlálhatatlan mennyiségű csillagromboló. Ilyen hátborzongató és látványos dolgot még nem láttam SW-filmben. Nagyon kemény volt! A csatajelenet meg páratlan volt! Talán a legjobb űrbéli csatajelenet a Sagában. 

 

Nálam ez a rész nagyjából a TLJ szintjén van. Arra 10/5-öt adtam, így hát erre is. Nekem sajna nem sikerült megbarátkoznom a Disney-érával, én sequelt tekintve maradok Zahn, Anderson meg a többi '90-es évekbeli író SW-regényeinél. :(

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ma megnéztem másodszorra a filmet, és már elég idő eltelt az első nézés óta, szóval megpróbálok valami kritika-féleséget írni. Először is szeretném kiemelni Adam Driver alakítását, aki számomra messze a film csúcspontja volt, minden egyes arc-mimikája és mozdulata zseniális volt, kitűnően adta vissza Kylo Ren/Ben Solo érzéseit. A többi főszereplő szintén remekül játszik, kicsit sajnálom, hogy a Rey/Finn/Poe trió nem lett már az Ébredő Erőben összehozva. Rose kissé parkolópályára lett téve, ami a TLJ-t ért kritikák fényében nem meglepő, de szerintem jobb lett volna, ha kap még egy esélyt bizonyítani. Rey, Finn és Poe között remekül működik a csoportdinamika, különösen tetszett az a jelenet, amikor leestek a barlangba. Ha az előző két részben is lettek volna hasonló jelenetek, az sokkal közelebb hozta volna a nézőkhöz ezeket a karaktereket. Remélem egy jövőbeli könyvben vagy képregényben tovább viszik Finn Erőérzékenységét, talán most jobb is, hogy ez egyelőre a levegőben lóg.

 

Leián néha kicsit látszódott, hogy nem az adott jelenethez lett felvéve, de nem volt különösebben zavaró. A visszaemlékezéses jelenet nagyon tetszett, jó volt, hogy mégis csak láttuk Leiát és Luke-ot (zöld fénykarddal) akcióban. Az viszont nekem túlságosan szájbarágósnak sikeredett, amikor Leia halálakor Maz megmagyarázta, hogy Leia az utolsó életerejét elhasználja. Maz karakterét jobban is fel lehetett volna használni, mert itt kicsit olyan semmittevő volt.

 

Palpatine: először is, az öreg megjelenítése nagyon király volt. Talán még sosem láthattuk ennyire rémisztőnek és fenyegetőnek, kiválóan meg lett ragadva a karakter esszenciája. Viszont az borzasztóan zavaró, hogy sosem derült ki, hogy pontosan hogyan és milyen formában tért vissza. Remélem kapni fogunk róla könyvet, mert például a Darth Plagueis is sok dolgot megmagyarázott a Baljós Árnyakkal kapcsolatban, aminek köszönhetően maga a film is jobbnak tűnik. Írták páran, hogy elérvényteleníti a visszatérése Anakin áldozatát, ezért is lett volna jobb, ha jobban megmagyarázzák. Szerintem nem lett Anakin elérvénytelenítve, el kell fogadni, hogy a Star Wars mára egy élő-lélegző univerzummá vált, amiben lehetetlenség az örök béke elérkezése. Anakin így is megmentette Luke-ot, és elhozott egy évtizedekig tartó békét, mely lehetővé tette, hogy a Palpatine-t végül legyőző hősök kifejlődjenek. Az viszont szerintem kihagyott ziccer volt, hogy nem jelent meg Anakin Erőszellemként. Palpatine legyőzését jobban is megoldhatták volna, ez az "én vagyok az összes Jedi" túlságosan animés/képregényes lett. Annak viszont örülök, hogy a filmben hangsúlyt kapott a misztika és a Sitheket övező rejtélyek, az Exegol és a Sith Templom kiváló volt megjelenítésben és hangulatban is.

 

Maga a történet néhol tényleg túlságosan pörgött és túlzsúfolt volt, én simán megnéztem volna ezt a filmet három órásként. Ha a Bosszúállókban és a Gyűrűk Urában működött, akkor a Star Wars is elbírta volna a kicsit hosszabb játékidőt. Összességében viszont szerintem a katarzis megvolt, az érzelmek bemutatása jó volt (anélkül, hogy csöpögőssé vált volna), és a humor sem volt zavaróan túltolva. Annak örülök, hogy visszatért a Birodalom Visszavág "idegesítő" C3PO-ja. :D

 

Tökéletes volt a film? Nem. Tönkretette a gyerekkoromat? Nem. Azt gondolom, hogy méltó lezárása volt a sagának, és bár voltak hibái, de a pozitívumok bőven ellensúlyozzák a negatívumokat.

7,5/10

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Jajj lepontozott Frenkie. Adjak papírzsepit? 

Nincs vele semmi gond, hacsak az nem hogy 5 perc alatt megint kb. 25-30 kommentemet pontozta le, ergo el sem olvasta őket.

4 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Még egy off és repülsz a topikból. 

Nem akarok offolni. Inkább azt mond meg hogy te mikor írsz hosszabb kritikát. Meg ami szerintem még érdekes lenne, hogy a jóslatokat összevessük a végeredménnyel. Úgy értem hogy az egész sorozat jóslatait össze kellene gyűjteni. Ennek tudatában lehetne szerintem igazán jól értékelni a filmet, mert lehet hogy ez is közbeszólt a végső elégedettségnél vagy csalódottságnál. Pl. Dzséjt meg Donát is előre megjósolt dolgokat amikre én emlékszem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Hadd kezdjek Palpatine-nal! Nagyon menő volt az öreg a filmben, ilyen egetrengető formában még soha korábban nem láthattuk. De ez a "hozzuk vissza a halálból" engem totálisan Darth Maul helyzetére emlékeztet. Egy az egyben, totálisan.

Korábban is leírtam, képekkel is illusztráltam a részekben feltűnő Palpatine formákat, sasold meg azt a hsz-t, az egyik csütörtöki hsz-em lehet..

Szóval szerintem más a helyzet mint Maul-lal. Mert Maul túlélte a zuhanást és az meg lett magyarázva. Viszont amit eddig tudunk főleg a 8-ből és a 9-ből, az az, hogy Palaptine NEM élte túl a Halálcsillag 2-t.

1: Halottnak nevezik a nyitószövegben és utána is, és Ő is közli, hogy "egyszer már meghaltam".

2: ez valóban így kellet hogy legyen, hisz kimondják a 8-ban és a 9-ben is, hogy volt egyensúly egy ideig! Ha ott életben maradt volna, nem lett volna egyensúly fél percig sem.

Az egyensúly akkor borult fel, mikor Ben Solo elkezdett a sötétség felé fordulni, eddig azt hittük, hogy Snoke miatt, most már tudjuk, hogy Palpatine miatt. A visszatérésnek módja nem egyértelmű, de hogy meghalt az szerintem kijelenthető. Így Anakin tette sem sérül nagyobbat, mint amekkorát már az ep7 bejelentésekor "sérült." Hogy Snoke Palpatine helytartójává degradálódott, nekem nagy megelégedésemre szolgál, számomra mindig is egy nyomorék klónnak tűnt, túlságosan hasonlított Palpatine-ra, lényegében, szövegeivel, hangulátaban, kísérőzenéjével és hogy az a drága első rendje is Birodalom 2.0 és nem egy új fizimiskájú hatalmi rezsim. Nekem ez Óriási piros pont.

Szóval én úgy fogalmaztam, hogy a visszatérésnek módja, klónozás sith praktikákkal vegyítve, -ezt az arca alapján és a filmben feltűnő Snoke klónok alapján mondom.

De talán lesz valami konkrétabb is az ügyben később az én véleményemnél.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Főleg, mert akkor még tulajdonképpen Zahn meg Anderson könyvei jelentették a folytatást, amelyeket én nagyon-nagyon szeretek, és mind a mai napig képtelen vagyok nem úgy tekinteni az ő műveikre, hogy nem azok a ROTJ folytatásai, és nekem ez mindig is így lesz.

Ez már kb. determinálja is a véleményed. Neked ez sose lesz folytatás mert már megvan a sajátod. 

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Hadd kezdjek Palpatine-nal! Nagyon menő volt az öreg a filmben, ilyen egetrengető formában még soha korábban nem láthattuk. De ez a "hozzuk vissza a halálból" engem totálisan Darth Maul helyzetére emlékeztet. Egy az egyben, totálisan.

Kis különbség, hogy Maul nem halt meg.

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Ezek után már tényleg senkinek se lehetünk biztosak a halálában. Akkor már hozzák vissza Windut is, de tulajdonképpen Boba Fett-tel meg Han Solóval is nyugodtan számolhatunk még. Sőt Dooku grófot is vissza lehet hozni, elvégre csak a feje esett le, azt simán rá lehetne tenni egy robottestre. (Mindez persze csak irónia.)

Windu biztos nem fog előkerülni, hisz hallottuk a hangját a végén, így tuti halott. Solo...hagyjuk, Boba még előkerülhet hisz ő csak a sarlacc-ba esett bele. Amekkora Legends fan vagy tudhatnád, hogy abban túlélte. ;) 

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Palpival kapcsolatban az zavart leginkább, hogy nem tudtuk meg, hogyan is élte túl azt a zuhanást.

Nem élte túl, meghalt. Ezt sokszor kihangsúlyozzák a filmben. A visszatérésére más magyarázatot kell keresni.

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Darth Maul esetében legalább kaptunk egy részletes és kielégítő magyarázatot.

Nyilván valamelyik EU-ból.

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

A másik dolog, amely igencsak szúrta a szemem, hogy nem derült ki, Finn mit akart mondani Rey-nek. Erre kíváncsi vagyok. De remélem, nem valami szerelmi vallomás akart lenni, mert akkor sírva fakadok. :cry:

Azt akarta mondani neki, hogy Erőérzékeny. 

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Ez a Kylo-Rey párbeszéd számomra pont ugyanolyan "szemöldökhúzogatós" volt, mint az előző részben. Ja, és szerintem Kylo egészen frappáns karakter, de a maszkjában egyszerűen nagyon béna. Mint valami Vader wannabe. :lol: :vader::kylo: Én, ha szembetalálkoznék vele, előbb röhögném ki, minthogy megijednék, pedig én az a fajta vagyok, aki még egy Scooby-Doo-epizód láttán is a párna alá bújik. 

Huhhh....

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Ja, és nagyon nem tetszett, hogy nem igazán jön le a filmből, hogy ő akkor tulajdonképpen melyik oldalon is áll... Mintha mindkettőn egyszerre.

Vaderről tudtad melyik oldalon állt az EPVI-ban? Na akkor itt is képzeld azt.

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

 

Alapvetően semmi, számomra meglepő dolog nem volt a filmben. Az előző részben több is volt: Yoda megjelenése, Snoke halála, Kylo meg Rey szövetkezése. De ebben tényleg semmi. Az, hogy Rey Palpatine unokája, sejthető volt már a TLJ idején is.

Azta! Téged nehéz meglepni akkor. Miből sejtetted, hogy a TLJ idején Rey lesz Palpatine unokája? Fel se merült sehol, hogy ilyen kapcsolat felmerülhet. 

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Na, de hogy ne csak a negatív energiát tápláljam itt: Lando felbukkanása nagyon jóóóóó volt! És, ha jól láttam, még Wedge is tiszteletét tette! :yeah::clap: És Han is!!!!!

Han csak egy gondolta volt Ben elméjében de azért jó, hogy feltűnt, igen. 

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

A karnevál egy remek motívum volt a filmben. Különösen tetszett, hogy 3PO megjegyezte, hogy ezt az eseményt 42 évente rendezik... :) Ez egy egészen nyilvánvaló utalás. :D 

 

Ez nekem még nem esett le, de tényleg jó utalás!

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

Nem szeretem egyáltalán az új trilógia karaktereit,

 

Minő meglepetés...

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

viszont Rey némileg a szívemhez nőtt. Nagyon szimpatikus és kedves figura, szerintem ő minden korosztály számára kedvelhető. Viszont az erőkifejtése elég barokkos túlzásnak minősült nekem - itt most konkrétan arra gondolok, amikor Kylóval ketten azon a bizonyos kis hajócskán marakodnak. (Azt egyébként nem értettem, hogy miért "szkájválker"-ezte le magát a film végén. :hmm:)

Akkor nem igazán ment át a lényeg. :) 

 

 

8 órával ezelőtt, caseyjones írta:

én sequelt tekintve maradok Zahn, Anderson meg a többi '90-es évekbeli író SW-regényeinél. :(

Egészségedre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sziasztok.Gondoltam leirom a véleményem,pedig ma megyek másodjára megnézni.A film nagyon jó.Nálam 4.5.A legnagyobb pozitívum a 3 új reszben az Rey és Ben az ő történetük ez és itt kiteljesedett igazán.Volt a film közben hogy kezdtem utálni Rey-t és kezdtem szeretni Ben-t,hogy úgy mondjam olyan érzelmi hullám vasút volt hogy nem tudom szavakba önteni.Vannak apró részletek amik kevésbé tettszettek de az én hibámból mert nem birtam nem belefutni a spoilerekbe ami igy nem ütött akkorát pedig a 7 résznél megfogadtam hogy nem teszek ilyet.Nincs minden megmagyarázva és nem úgy ahogy elképzeltem de jól van ez igy.A mai rohanó és állandó ingerekkel teli mindennapokban nehéz hibátlannak lenni.Köszönöm a sok hasznos infót amit kapok tőletek mert én néha nem veszem észre a fátol az erdőt.Két dolog még az egyik hogy itt irtam erről hogy "Luke sujtscs le rám" már erről szólhatott hogy átadta volna a hatalmát egy fiatal erős férfinak.A másik hogy szerintem Han látomása is Leila volt igy tudta teljesen visszahozni a fiát és lehet ezt eddig nem tette meg a fiáért.Sőt végig vele volt ezért tüntek együtt el a végén.Daisy és Adam itt oscar kap tőlem.Az Erő legyen veletek

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hatalmas élmény volt megnézni és élőben is kibeszélni a Saga záródarabját a Fórum keménymagjával, utólag is köszönöm mindenkinek a lehetőséget, és Frenkie-nek a vendéglátást!  :yeah::love:


Ha minden jól megy, ma vagy holnap megnézem szinkronosan 3d-ben is, utána írok hosszabb értékelést.  Röviden, zseniálisnak tartom, hogy minden benne volt a filmben, amitől féltem, hogy benne lesz, mégis olyan jól oldották meg, hogy egy rossz szavam nem volt utána (és ahogy olvasom, ezzel nem vagyok egyedül). Látjátok, ennyit nyom a latba a megvalósítás, ezért nem kell egyből kétségbeesni :peace:  Ezzel együtt mostmár a történetet magát is megkedveltem, a színészek meg szvsz most hozták legkíválóbban a szerepeiket. Hiányosságok persze akadnak, amikről lehet, és kell is (kvázi) objektívan diskurálni, de összességében hatalmas pozitív csalódás a film, és a Saga méltó zárásának tartom! :clap::clap:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 hours ago, Ody Mandrell said:

Ez már kb. determinálja is a véleményed. 

Ez nem igaz. Elárulom, hogy a TROS előtt úgy voltam, hogy ez most biztos nagyon király lesz, ha már egy trilógiát s egyben egy korszakot kívánnak lezárni. Tehát még vártam is ezt a filmet. Ennek ellenére a trilógiából ez tetszett a legkevésbé...

 

 

Illetve azt is hozzáteszem, hogy az "eredeti" folytatásként szolgáló Thrawn-trilógia első része (A Birodalom örökösei) nem tetszett sokkal jobban, mint a TFA. A Birodalom örökösei: 10/8, TFA: 10/7.

 

Quote

Nyilván valamelyik EU-ból.

Pont nem... A TCW-ben, ha jól emlékszem, Maul elmagyarázza Obi-wannak, hogyan élte túl a zuhanást. De ha nem így, van, javíts ki! 

Én erre gondoltam, mikor azt írtam, hogy vele kapcsolatban legalább kaptunk egy kielégítő magyarázatot.

 

Quote

Han csak egy gondolta volt Ben elméjében de azért jó, hogy feltűnt, igen. 

Igen, ezt tudom.

 

Quote

Huhhh....

Kicsit túllőtem a célon... :peace::D De szerintem maszk nélkül ezerszer menőbb és egyedibb figura, mint maszkkal. 

 

Quote

Azta! Téged nehéz meglepni akkor. Miből sejtetted, hogy a TLJ idején Rey lesz Palpatine unokája? Fel se merült sehol, hogy ilyen kapcsolat felmerülhet. 

A TLJ megjelenése előtt már mentek találgatások Rey szüleit illetően, és felröppent a teória kommentekben itt-ott, hogy lehetséges, hogy Palpatine-nal áll valamilyen kapcsolatban. Még arra is emlékszem, hogy jött rá a reakció, hogy a nagy Galaxisban ne legyen már mindenki mindenkinek a rokona. :D De én valahogy éreztem, hogy a készítők végül meglépik ezt előbb-utóbb. Még akkor is, amikor Kylo bejelentette, hogy a szülei egy senkik voltak. 

 

Quote

Windu biztos nem fog előkerülni, hisz hallottuk a hangját a végén, így tuti halott. Solo...hagyjuk, Boba még előkerülhet hisz ő csak a sarlacc-ba esett bele.

Odaírtam nagy piros betűkkel, hogy irónia. :P Az egészre értettem, nem csak Dookura. 

 

Quote

Amekkora Legends fan vagy tudhatnád, hogy abban túlélte.  ;) 

Te meg azt tudhatnád, hogy nem Legends fan vagyok - mint ahogy azt már korábban sokszor leírtam -, hanem szimplán nem szeretem ezt a Disney által bevezetett rendszert, és nem az alapján fogom eldönteni, mit fogok nézni/olvansni, hogy az adott mű Legends vagy Canon bélyeggel van ellátva, hanem az alapján, hogy elolvasom, miről szól, aztán eldöntöm, hogy érdekel-e vagy sem. ;) 

Nekem nem minden fekete meg fehér... A Legendsben ugyanúgy vannak művek, amelyek nem tetszenek és amelyekért odavagyok, a Canonban szintúgy. 

Szerkesztve: - caseyjones
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Abrams arról beszél, hogy a Palpatine és Skywalker-család összeolvadása elkerülhetetlen volt a az egyensúly fenntartása szempontjából. Mondjuk nekem az összeolvadás inkább azt jelentené, hogy Rey és Ben egybekelnek :D nem azt, hogy a Palpatine felveszi a Skywalker nevet.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

56 perccel korábban, Yoda József írta:

Abrams arról beszél, hogy a Palpatine és Skywalker-család összeolvadása elkerülhetetlen volt a az egyensúly fenntartása szempontjából.

Ennél cinikusabb nyilatkozatot még nem hallottam. :)

 

A TLJ-ben azt mondják, hogy az erő mindkét oldalán mindig kitermelődnek az adott oldal omnipotens prominensei, "bajnokai", hogy FIZIKAILAG meg legyen az egyensúly a világban manifesztálódott Erő oldalai között. Ha egy szobában van 2 fiú és az egyik fiú felveszi a Julcsa nevet akkor attól egyensúly lesz a fizikai nemek arányában?

 

Tök mindegy hogy milyen családnéven fut a világos bajnoka, az attól még a világos bajnoka lesz, és rohadtul nem lesz egyensúly, ha csak világos bajnok van. A Skywalkerek is futottak mindkét oldalon, a Palpatine-ok is futottak mindkét oldalon, attól hogy családneveket cserélgetnek még nem változik az erő oldalainak az egyensúlya. Attól hogy ezek a vérvonalak szupererzékenyek az Erőre, és ezért sokkal nagyobb mennyiséget képesek becsatornázni / manifesztálni a világra, még nem hoznak egyensúlyt.

 

Egyébként meg milyen egyensúly az amikor a világos oldal kikiáltja magát egyensúlynak?

Pont Yoda mondta azt hogy valószínűleg félreértelmezték a próféciát.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a Lucas-i magyarázatra hajaz aki úgy írta le az egyensúlyt mint a sima víztüköröt,  amibe ha beledobsz egy kavicsot (sith-ek) akkor fodrozódik, így felborul az egyensúly. 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

On 12/21/2019 at 11:08 AM , Brodie said:

Vannak nekem is bajaim a filmmel, ahogy az összes többi Star Wars filmben vannak ilyenek, de ezek apróságok: a homoszexuális jelenet, Luke borzalmas parókája, Leiát ennél jobban nem lehetett volna megoldani, dicséretes, de valóban olyan alákérdezősnek hatnak a jelenetei, és az ep7-8-9 amennyire folytatásai egymásnak, néha olyan, mintha egymásra haragudnának, stb... Ezekben engem sem lehetne meggyőzni. :) 

Itt most mire célzol konkrétan? Most így hirtelen nem ugrik be nekem erre hajazó jelenet. :glasses:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

29 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ez a Lucas-i magyarázatra hajaz aki úgy írta le az egyensúlyt mint a sima víztüköröt,  amibe ha beledobsz egy kavicsot (sith-ek) akkor fodrozódik, így felborul az egyensúly. 

Így már érthetőbb.

Mondjuk ez akkor sem a családnéven múlik.

 

Inkább valami azt súgja hogy a sivatagos környezethez köthető az hogy valakiből kiválasztott legyen :lol2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, caseyjones írta:

Itt most mire célzol konkrétan? Most így hirtelen nem ugrik be nekem erre hajazó jelenet. :glasses:

Szerintem arra gondol, hogy a film végén a győzelmet követő ünneplésben két csaj smárol a háttérben kb 1 másodpercig.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, caseyjones írta:

Itt most mire célzol konkrétan? Most így hirtelen nem ugrik be nekem erre hajazó jelenet. :glasses:

Aki közölte Poe -val és a többiekkel Leia halálát, na ő lesmacizott egy pilótát a végén lévő ünneplésen. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Mestal írta:

Így már érthetőbb.

Mondjuk ez akkor sem a családnéven múlik.

 

Inkább valami azt súgja hogy a sivatagos környezethez köthető az hogy valakiből kiválasztott legyen :lol2:

Biztos, hogy a homokhoz van köze. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 hour ago, Bence1997 said:

Aki közölte Poe -val és a többiekkel Leia halálát, na ő lesmacizott egy pilótát a végén lévő ünneplésen. :D

 

1 hour ago, Mestal said:

Szerintem arra gondol, hogy a film végén a győzelmet követő ünneplésben két csaj smárol a háttérben kb 1 másodpercig.

Basszus, tényleg! Most már emlékszem. Ezt minek kellett beletenni a filmbe? :roll:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.