Ugrás a kommentre

Értékeld a filmet


Milyen osztályzatot adnál a kilencedik epizódnak?   

68 felhasználó szavazott

  1. 1. Milyen osztályzatot adnál a kilencedik epizódnak?



Ajánlott hozzászólás

Anakin szellem hiánya. Az én elméletem az, hogy itt Abrams-ben győzött a prequel-fóbia. A Jedi visszatér legutóbbi verziójának végén Hayden formájában jelent meg. Ez a klasszikus trilógia szűk látó körűbb rajongóinak egyáltalán nem tetszett. (Egyszer hallottam, hogy egy nyilvános vetítésen ennél a jelenetnél hangos fújolások és bekiabálások voltak.) Szóval az is lehet, hogy Abrams pont abba a táborba tartozik, akiknek ez a változtatás baromira nem tetszett, vagy úgy ítélete meg, hogy órási ellenszenvet váltana ki az, ha Hayden fizikailag szellemformában is megjelenne. De azért fontos karaktere, így kapjon két mondatot kompromisszumként. Kár, hogy Abarams így gondolta, - vagy mások gondolták így - mert én még komolyabb szerepet is el tudtam volna képzelni a végén Anakin szellemének.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azt a jelenetet totál újraforgatnám, amikor Palpi lövi Rey-re a villámokat. Semmi energia, erő nincs abban a jelenetben számomra. Rey simán egy kézzel visszatartja a villámokat, amikor Palpi az előbb kb egy flottát bénított meg vele. Én úgy képzelném el, hogy Rey már baromira szenved, alig képes visszatartani Palpi támadását, mire megjelenik mellette, Luke, megfogja Rey vállát, majd Leia, és mögöttük az összes jedi szelleme Anakin, Yoda, stb egy pillanatra, és utána jönne, hogy "én meg az összes jedi". Uhh nagyon epic lett volna. Ez elég nagy szívfájdalmam, hogy számomra totál erőtlen Palpi halála. :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, kudar írta:

Én úgy képzelném el, hogy Rey már baromira szenved, alig képes visszatartani Palpi támadását, mire megjelenik mellette, Luke, megfogja Rey vállát, majd Leia, és mögöttük az összes jedi szelleme Anakin, Yoda, stb egy pillanatra, és utána jönne, hogy "én meg az összes jedi". Uhh nagyon epic lett volna. Ez elég nagy szívfájdalmam, hogy számomra totál erőtlen Palpi halála. :(

Azzal egyetértek, hogy elég összecsapott és súlytalan lett az a párbaj, illetve az öreg halála. Főképp amilyen bitang erős és katartikus jelenetek veszik körbe ezt a képsort. Viszont ez a "megjelennek a szellemek és fogják Rey vállát" dolog számomra igencsak kellemetlenül hangzik. Nem tudom hogyan nézett volna ki a vásznon, de így most elsőre nagyon vásárinak hangzik. :para:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Darth Revan9 írta:

Anakin szellem hiánya. Az én elméletem az, hogy itt Abrams-ben győzött a prequel-fóbia. A Jedi visszatér legutóbbi verziójának végén Hayden formájában jelent meg. Ez a klasszikus trilógia szűk látó körűbb rajongóinak egyáltalán nem tetszett. (Egyszer hallottam, hogy egy nyilvános vetítésen ennél a jelenetnél hangos fújolások és bekiabálások voltak.) Szóval az is lehet, hogy Abrams pont abba a táborba tartozik, akiknek ez a változtatás baromira nem tetszett, vagy úgy ítélete meg, hogy órási ellenszenvet váltana ki az, ha Hayden fizikailag szellemformában is megjelenne. De azért fontos karaktere, így kapjon két mondatot kompromisszumként. Kár, hogy Abarams így gondolta, - vagy mások gondolták így - mert én még komolyabb szerepet is el tudtam volna képzelni a végén Anakin szellemének.

De mégis hova szuszakolnánk be Anakin szellemét? Egyszerűen sehova nem illik. Egy újabb fanservice lett volna, hogy a rajongók jól érezzék magukat. Akkor inkább már Ben-t kellett volna betenni a végére. Annak még lett is volna értelme.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Anakin egyáltalán nem hiányzott ide, sőt senki más sem, akiket Rey személyesen nem is ismert. Luke megjelent neki korábban, ott és akkor, amikor szüksége volt rá. A film végén arra volt szüksége, hogy érezze, minden korábban élt Jedi vele van lélekben és az Erőben is, ez adott neki erőt/Erőt a küzdelemhez, amiben minden korábbi Sith egyesített erejével kellett felvennie a harcot.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk én Anakin szereplését, mint erőszellem, az egész trilógiában vártam volna. És hol? Hát na nézzük, ki is követte a nagypapáját? Hát Kylonál igazán feltűnhetett volna vagy itt vagy az előző részben egy röpke pillanatig, hogy elbeszélgessen az unokájával. :hmm:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

25 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

De mégis hova szuszakolnánk be Anakin szellemét? Egyszerűen sehova nem illik.

Igen, nála én is azt érzem, hogy korábban lett volna létjogosultsága, ott viszont nagyon is. A 7-ben Kylonak simán megjelenhetett volna, a 8-ban meg Luke-nak. Előbbit elszalasztották, utóbbit meg Yodával oldották meg, teszem hozzá, zseniálisan. A 9-ben max. akkor kerülhetett volna elő, amikor az egykori sisakjának romjait bóklássza Ben, de már kevésbé működött volna, mint a korábbi filmekben. Mert ugye korábban azért fejbe kellett kólintani a fiacskáját és az unokáját is, mert mindketten elég sajátságosan értelmezték a hagyatékát. :) 

28 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Akkor inkább már Ben-t kellett volna betenni a végére. Annak még lett is volna értelme.

Hát őt nagyon be kellett volna tenni. Emiatt jobban haragszom, mint azért, hogy kihagyták a trilógiából Anakin szellemét. De erről részletesen írtam a megfelelő topikban, most nem mennék bele újfent.

18 perccel korábban, Pildi írta:

Anakin egyáltalán nem hiányzott ide, sőt senki más sem, akiket Rey személyesen nem is ismert. Luke megjelent neki korábban, ott és akkor, amikor szüksége volt rá. A film végén arra volt szüksége, hogy érezze, minden korábban élt Jedi vele van lélekben és az Erőben is, ez adott neki erőt/Erőt a küzdelemhez, amiben minden korábbi Sith egyesített erejével kellett felvennie a harcot.

Rey-nél nem, ebben egyetértek. Meg a többivel is, amit itt szépen összefoglaltál.

4 perccel korábban, Bence1997 írta:

Mondjuk én Anakin szereplését, mint erőszellem, az egész trilógiában vártam volna. És hol? Hát na nézzük, ki is követte a nagypapáját? Hát Kylonál igazán feltűnhetett volna vagy itt vagy az előző részben egy röpke pillanatig, hogy elbeszélgessen az unokájával. :hmm:

Igen-igen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

De mégis hova szuszakolnánk be Anakin szellemét? Egyszerűen sehova nem illik. Egy újabb fanservice lett volna, hogy a rajongók jól érezzék magukat. Akkor inkább már Ben-t kellett volna betenni a végére. Annak még lett is volna értelme.

Sidious visszatérésnél még nem tudtuk, hogy feltámadt-e vagy túlélte. Ha Sidious túléli és nem hal meg az Endoron, (a lelkét átvitte volna egy másik misztikus helyre, ahonnan próbál visszatérni és újra testet ölteni), akkor Anakin visszatérése - Rey segítségével -  is jó lett volna. Sőt, én még azt is el tudtam volna képzelni, hogy a testet öltött Anakin és a testet öltött Sidious összecsapnak és a végső harcot ők vívják meg, Sidious meghal, beáll az Egyensúly. Meg az is érdekes lett volna, ha Palpatine manipuláló szerepe mellett kiderülne, hogy Anakin szelleme vezeti Rey-t az Erő útjain, a Kiválasztott átadja a tudását a lánynak, hogy sikerrel vegye fel a harcot.

Szerkesztve: - Darth Revan9
  • Nem értek egyet 2
  • Zavaros 1
  • Vicces 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Darth Revan9 írta:

Sidious visszatérésnél még nem tudtuk, hogy feltámadt-e vagy túlélte. Ha Sidious túléli és nem hal meg az Endoron, (a lelkét átvitte volna egy másik misztikus helyre, ahonnan próbál visszatérni és újra testet ölteni), akkor Anakin visszatérése - Rey segítségével -  is jó lett volna. Sőt, én még azt is el tudtam volna képzelni, hogy a testet öltött Anakin és a testet öltött Sidious összecsapnak és a végső harcot ők vívják meg, Sidious meghal, beáll az Egyensúly. Meg az is érdekes lett volna, ha Palpatine manipuláló szerepe mellett kiderülne, hogy Anakin szelleme vezeti Rey-t az Erő útjain, a Kiválasztott átadja a tudását a lánynak, hogy sikerrel vegye fel a harcot.

Ez is lehetőség lett volna, viszont a sztori teljesen más irányba ment. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ez is lehetőség lett volna, viszont a sztori teljesen más irányba ment. 

Nos, igen. Nem mindenki azt kapja amit várt. Te hogy álltál Rey származásához? Ahogy elnéztem korábban nagyon idegesített, hogy igaz lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valóban. Nekem a TLJ után nagyon tetszett, hogy a maga jogán az aki, és nem híres leszármazott. Viszont az a felállás egy másik történetet kívánt volna meg. Amit kaptam, megemésztettem és úgy érzem már kezdem befogadni, de még mindig fura. Látom az előnyeit, ami jó dolog. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is szavaztam a Saga filmekre, és mindenhol máshol a Star Wars cuccokra a maximális pontszámot szoktam adni, de ennek itt nem lett volna semmi értelme, így egymáshoz viszonyítva pontoztam őket.

 

Így lettek 3 pontosak: TPM, AOTC

                 4 pontosak: ROTS, ROTJ, TFA, TLJ, TROS

            és 5 pontosak: ANH, TESB

Szerkesztve: - Brodie
  • Nagyon tetszik 1
  • Köszönöm 1
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úgy döntöttem, a karácsonyi felhajtás utánra hagyom a bővebb értékelést.
 

Adott tehát egy történet, amit annyira abszurdnak tartottam, hogy remélni se mertem, hogy
megvalósul, erre tessék. Nevezetesen spoileres voltam mindvégig, kb ismertem az egész
történetet már a premier előtt pár nappal. Azért maradtam végig spoileres, mert én magam
se hittem, hogy ez lesz, de azért olvasgatni, esetleg jókat röhögni az elrugaszkodott
leakeken jó érzés volt. Azért valahol megvolt bennem a félsz, és talán éreztem is, hogy
"egytől egyig mind igaz", de elhessegettem a gondolatát is. Aztán a rémálom megvalósult,
mégis élvezetes volt elejétől a végéig. Természetesen nem tökéletes film, de ezzel nincs
is gond, egyik SW múvi se az! Ha alapvetően tetszik valami, akkor az apró botlásokat
megbocsájtjuk, még akkor is, ha szemet húnyni felettük nem tudunk.
 

A TROS legerősebb pontjai számomra:
 

 Palpatine visszahozása és minden, ami az Exegolon történt

 

Szokatlan volt, mégis jól
jött ki sztem, hogy in medias res alapon már a film elején eljutunk Exegolra. Szép keretbe
foglalja a történetet, hisz itt kezdünk, és szinte itt is ér véget. Az ismeretlen
régiókbeli Sith rejtekhely vészjósló és ijesztő,  Palpatine-ról nem is beszélve, aki szvsz
itt a legfélelmetesebb a 9 rész alatt. Gratula Ian McDiarmidnek a fantasztikus
alakításáért ezúttal is! :clap:  Sajnos azt nem tudhattuk meg, hogy s mint kerekedett felül a
halálon az öreg, és igen, jó lett volna picit több infó on-screen, de biztos lesznek ezzel
foglalkozó kánon művek a jövőben. Snoke amúgy nekem mindig is lógott a levegőben, gyenge
főgonosz volt, fogadni mertem volna, hogy csak bábu egy sakktáblán. Anno bosszús is
voltam, hogy Kylo olyan könnyen elintézi, de az Ep IX-el és Palpatine sz*rkavarásával
értelmet nyert a dolog.

(Lehet amúgy rosszul láttam, de a tartályokban lévő Snoke-testek nem emberi méretűek
voltak, sokkal nagyobbnak tűntek :? )

 

Sehonnai Rey -> Rey Palpatine

 

A leakek közül ez volt nekem a legaggasztóbb, mert én is
örültem volna, ha Rey egy senki marad, ezáltal azt az üzenetet közvetítve, hogy nem a
származásod miatt vagy az, aki.  Jobban belegondolva viszont kaptunk egy hasonló, de nem
kevésbé jelentős üzenetet, mégpedig hogy az örökség nem determinál téged. 

Rey-nek sokkoló
volt szembesülni azzal, hogy a leghatalmasabb Sith Nagyúr unokája. Kétségbe is esik, és
talán Palpatine is erre  játszott, hogy majd beletörődik a "sorsába", ezért is mert olyan
meggondolatlan lenni, hogy felajánlja neki a trónt és a Sithek hatalmát. Rey azonban
szembenézett a félelmével, rákontrázva az öreg számításaira, aki ismét az elbizakodottsága
miatt bukott el, ezúttal véglegesen. Valaki előttem írta, hogy túl rövid lett a végső harc
köztük: ezzel egyet is értek, szívesen néztem volna még egy kicsit én is a viaskodásukat.

 

Reylo és a Diád

 

Ez egy olyan Erőkötelék, amire eddig még soha nem volt példa. A való
életbeli elképzelések közül az ikerláng fogalmához tudnám hasonlítani Ben és Rey
kapcsolatát, hisz kiegészítik, erősítik, de egyben tükrözik is egymást. Sokat is tanulnak
egymástól, Erőképességek  és önmaguk tekintetében is. Én nem érzem túlzónak, hogy meg
tudják gyógyítani egymást, pont e miatt a jelenség miatt. Ha az a képesség megmarad  
különlegességnek és nem lesz a jövőben minden mezei Jedi alap skillje, akkor nagyon fogok
örülni. :)
Ki kell emeljem Adam Driver teljesítményét, ami ebben a részben fenomenális volt, pláne
Ben Solo-ként! A mimikái tökéletesek a végén, ahogy megváltva, boldogan hal meg Rey-ért,
az az arckifejezés emlékezetes marad nekem!  :clap: 
Érdekes, hogy amíg a Jedik a sötét oldal ellen
harcoltak magukban is, addig Bennek az volt a küzdelem, hogy ellenálljon a fény hívásának. Vajon
nála ez miért volt fordítva, holott az emberi természet és a sötét oldal jellege miatt az
előbbi a könnyebb út? Tudom persze, hogy Rey, Han és Leia nagyban hozzásegítettek, de nekem a TFA óta nyilvánvaló, hogy Ben vívódik.

Talán a tagadásban lehet a válasz: ami ellen küzdesz, az fog téged legyőzni! Ok, Bennél ez végül jól jön ki, de na, értitek :P  Ezért is kell
új alapokra fektetni a jövőbeli új Jedi Rendet, ha lesz ilyen. 

 

C-3PO

 

Az első alkalom, hogy nem volt idegesítő a protokolldroid, sőt kifejezetten
szimpatikus! A búcsúzós jelenete nagyon megható, a szemtelen beszólásai pedig jópofák.
Mondjuk nekem jobban tetszett volna, hogy ha nem hozzák vissza a memóriáját, úgy súlyosabb
lett volna az áldozata. De azért örülök, hogy újra köztünk van :D
Ja, Babu Friek meg olyan furán aranyos,  mostmár a kedvenc SW alienjeim között van ő is.

 

A Halálcsillag romjainál a fénykardpárbaj

 

Sokan az előzménytrilógia párbajaira azért
panaszkodtak, mert főleg a koreográfiára mentek rá, míg az eredeti trilógiában a látvány
nem volt olyan pazar, de az érzelmi töltet kárpótolt mindenért. Ezekkel nem értek egyet,
azt viszont látom, hogy ez a párbaj az oldschool és az előzmény-rajongóknak is bejön majd, mert irtó epic, látványos, de feszült, érzelemtől fűtött is. Nálam benne
van a top 3-ban a Maul-Obi-Qui-Gon és az Anakin-Obi meccs után.

 

Ezek mellett az apróbb dolgok, amik még nagyon bejöttek:

 

- A karakterek közti dinamika és harmónia. Valószínűleg azért, mert most volt először
együtt a trió; de úgy általánosságban is jobban működtek a szereplők együtt, mint az előző
két filmnél. 

 

- Örülök, hogy Darth Rey végül nem valósult meg, vagyis nem a szó szoros értelmében. Azt a
harcot is tovább néztem volna kicsit, mert nagyon badass volt.

 

- Leia halálát gyönyörűen oldották meg. Már azért hálás vagyok, amiért nem off-screen
írták ki, de azt nem gondoltam, hogy ennyire jól sikerül!
Először nem tűnt fel az önfeláldozása, aztán megnéztem mégegyszer, és
észrevettem, hogy Maz erre tett utalása totál kimaradt nálam. Anélkül is teljesen megállta
volna a helyét a jelenet, mármint ha szimplán természetes halállal hal meg, amit Ben
megérez és az megérinti; de ez így még méltóságteljesebb.

 

- Nem volt hiány szép és fantáziadús bolygókból. Nem egy EPIII, de az EPVII után abszolút
elégedett voltam. A Pasaanai ünneplés nekem is szívmelengető, nagyon EPI végi Naboo-i  
fílinge van :D A Mustafar és a Tatooine feltűnéséért pedig jár egy hatalmas piros pont!

 

- A humor kellő mennyiségű és minőségű volt, nem éreztem erőltetettnek (az EpVII-ben
kicsit igen)

 

- Véégre Ren-lovagok!! :D Bár kevés idő jutott nekik, minden jelenetük arany. Azért
valamilyen más médiumban legyen még róluk és a rendről szó, pls :clap2:

 

Ami nagyon nem tetszett: azért Ben megérdemelte volna, hogy megjelenjen Luke és Leia mellett Erőszellemként :( Kíváncsi vagyok, ezt hogy magyarázzák majd, vagy egyáltalán próbálják-e később magyarázni.
Anakin is hiányzott, de annyira nem a végénél, hanem inkább hogy a drága unokájával elbeszélgessen, de ez a panasz az előző 2 részben is megvolt nálam. 

 

-

 

TL;DR: 


5/5;  8,5/10. :D

Szerk.:  Bocsi a hülye tördelésért, .txt-file-ból másoltam ki. Amit tudtam, azt javítottam rajta, de nem volt kedvem mégegyszer bepötyögni az egészet.

Szerkesztve: - Sinistra
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Az egyik az hogy a mocsadék egy elbaltázott klón aminek testébe valahogy bekerült a szelleme. Ha így van akkor hogy jött létre a klón és hogy került bele az öreg szxrkeverő lénye?

Ez egy fura párosítás, aminek eredetileg még a gondolatától is irtóztam. Most sem tetszik, de annyiból logikus, hogy igazából mindkettő dolog erősen jelen van a SW-ban. A klónozás már ~60 évvel ezelőtt is nagyipari méretekben pörgött, még ha mi nem is pont ilyen fajtáját láttuk. De a kaminos buli alapján testet klónozni szerintem nem nagy kunszt ebben az univerzumban.

Az már izgalmasabb kérdés hogyan került bele a 6-ban zuhanórepülést végző Sidious "szelleme". Ugyanakkor már Erőszellemeket sokat kaptunk, tudjuk, hogy a halál után is megőrizhető a tudat. Ezt Sidious is tudhatta, sőt bizonyosan tudta is. Eléggé cseszhette a csőrét, hogy a jedik ilyet tudnak, elvégre pont ő is a halhatatlanságot kereste. Az meg várható volt, hogy amit a világos oldal enged összehozni, arra valahogy a sötét oldalról is rá lehet erőszakolni az Erőt. Csak persze kifacsartabb módon.

De ha sikerül elérni, hogy a vén tróger tudata megmaradjon az Erőben, akkor ezt egy kvázi élettelen testbe besumákolni már nem tűnik lehetetlennek. Főleg, ha extra energiákat toltak abba Sidious uralkodása alatt, hogy ennek lehetőségét kutassák. Mondjuk jól megszívták, mert a tudat és a test összekapcsolása látványosan nem sikerült tökéletesre, mert mozogni nem tudott önerőből az öreg.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Haladjon már az áttöltés mert húzni kéne mivel jönnek a rosszak.

Én ott azt nem értettem, hogy minek áttölteni az adatot. Nem tudta volna a kém átadni a tárolót, aztán mehetnek is. Akkor még konkrét bizonyíték sem maradt volna nála, az ellenállók meg ráértek volna R2-ra másolni az infókat. Vagy ha ragaszkodott hozzá a forrás, hogy nála is meglegyen az adat, akkor átmásolhatta volna ő egy lemezre, még nyugisabb körülmények között, aztán csak a másolatot dobja le hőseinknek.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Rey levitálásán rövid ideig kicsit fönnakadtam de aztán úgy lettem vele hogy a hetedik részben levő Erő produkciói és a nyolcadik rész beli tanulgatás miatt már az a képesség se nagyon meglepő tőle.

Ez amúgy nem kikacsintásként került bele a 8 miatt? Állítólag Abrams valami olyasmi koncepciótervet osztott meg, hogy Luke eredetileg lebegő kövek között levitálgatott volna az Ahch-Ton, csak aztán ezt el kellett vetnie, a 8 meg teljesen más irányba vitte Luke-ot, aki ugye még az Erőtől is elvágta magát.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Amúgy Kylo szerintem kinőhetett volna a Vader maszkozásból de csak kicsit zavar a dolog.

Ez engem is zavar, mert a 8-ban fontos üzenete volt annak, hogy megvált a sisakjától és Vader-mániájától is. Itt meg mindkettő visszatért. Ezt visszalépésnek érzem. Még úgy is, hogy én itt már inkább úgy értelmezem ezt a jelenetet, hogy Kylo csak eszközként használja a sisakot, hogy fokozza az Erőkapcsolatát, látomást generálhasson, de nincs köze a Vader-fétishez.

Sőt, egyfajta jele is lehet annak, hogy annak már nyoma sincs, hiszen immáron csak egy hasznos eszköz az a sisak, semmi más, korábban viszont imádott kegytárgy volt, amitől ilyenformán már megvált. Amikor összetörik a cucc, akkor se azzal foglalkozik, hogy a sisak megsemmisült, hanem csak az érdekli, hogy Rey leleplezte helyét.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Pesszimista úrnak a legfőbb vezér mutatványa miatt nem kellett sokat süketelnie. A szituról kapásból beugrott a nagypapi és a szintén pesszimista Motti esete.

Amúgy ez is kemény, hogy mindig van egy ilyen hitetlenkedő jóember, akinek végül is így vagy úgy, de igaza lesz a végén, viszont csúnyán seggre ültetik, amikor előjön a kétségeivel. Pedig azért sok igazság van ezekben.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Az ünnepség az újabb összekapcsolódásig tök jó volt. A Rey-Kylo traccsparti végén történő nyakbavalóletépést kicsit túlzásnak érzem. Kár hogy nem ismerjük utóbbi összekapcsolódós képességének eredetét. A nyolcadik részben még nem volt képes arra a trükkre mert Snokey kapcsolta őket össze.

Nekem az ünnepség maga eléggé kilógott a filmből, nem igazán tudtam hova tenni. Főleg, amikor hosszasan azokat a furafejű gyereklényeket mutatták. Elég bizarr és zavarba ejtő látvány volt.

De, már a 8-ban is megvolt ennek a tárgyátadós, -elvevős képességnek az alapja. Amikor Rey és Kylo az Ahch-Ton szakadó esőben beszélgetnek, akkor utána Kylo is vizes lesz. Tehát már ott volt fizikai kontakt köztük. Amúgy nem Snoke kapcsolta őket össze, hanem az Erő. Ha bárki rá is vette erre az Erőt, az maga Sidious volt, Snoke csak egy "bábu" volt. Ez már inkább az én teóriám, de szerintem nem ő kötötte őket össze, ez megint csak ilyen nagyzolás és beképzeltség. Eleve megvolt a diád kettejük között, ami képessé tette őket erre a kapcsolódásra, Sidious max. első pár alkalommal segítette az Erőn át ennek manifesztálódását.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

A kilétének felfedése közben elsütött vukis poénja marhára bejön.

Mondták szegény Chewie-nak, hogy ne keltsen feltűnést de hát nem sikerült. :D 

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Az állatka nagy mázlija hogy Rey észreveszi a rajta levő sebet és hozzálát azt begyógyítani.

Szerintem amúgy Rey az Erőn keresztül érzi meg mi baja a lénynek. A sebe még el van takarva, amikor a lány már közeledik hozzá és kapcsolatot teremt vele az Erőn keresztül. Amúgy vajon még az az Oochi vagy ki sebezhette meg a kígyószerű lényt, vagy más, az ügytől független a sérülés?

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Jobb megoldás híján erő húzást használ

Rey-ben egyébként brutális, hogy mennyire nincsenek benne mentális gátak, ösztönösen használja az Erőt, ahogy jön. Mekkora kontraszt ez már Luke-hoz képest, aki anno még akkor sem tudott mit kezdeni a mocsárban lévő X-szárnyúval, amikor kvázi el lett mondva neki, hogy azt onnan kiszedheti. Hát nem szedte ki, mert nem hitte, hogy lehet. Rey meg csak gondol egyet, és elkap egy felszállni készülő hajót a levegőben. Sőt, húzza is maga felé.

Nem sok gátlás szorult a kisasszonyba. :) És ez már messze nem az első ilyen eset az Erőhasználatai kapcsán. Na ő a 6-ban tuti nem köveket hajigált volna a Rancor vermében a szörnyre. Ösztönből szerintem úgy összecsomagolta volna az Erővel, hogy lett volna belőle a gazdinak egy olyan kis Watto-féle dobókockája. :D 

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Jó hogy levette a fejrevalóját mert anélkül legalább látható az arca. Nagyon kifejező képet vág. Lerí róla hogy sokkolta a dolog.

Meg ez szinte minden jelentére igaz. Adam Driver egy kicseszett zseni, legalábbis ahogyan Bent/Kylot megformálja, az szerintem zseniális. Vétek lenne takargatni az arcát, na nem mintha olyan szép gyerek lenne, de a színészi játéka aranyat ér.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Idővel Csubit és a Sólyomot leszállították. Itt az ér a legtöbbet hogy bundás kománk majdnem leüvölti "Hugs" fejét. Na az hatalmas. :D

Nem kellett volna sértegetni, soha nem szabad egy vukit sértegetni. :D Amúgy a 4-ben még csak kamufogoly volt, itt sajnos már tényleg fogolyként vezetik be és el. Azért ő is megélt pár dolgot. Harcolt a Klónok Háborújában, részt vett a Birodalom elleni lázadásban és az ER/VR elleni ellenállásban is. Egyedül is maradt a végén, vagyis hát Lando még tartja a frontot. Franc se gondolta volna, hogy pont ő fogja legtovább húzni.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Amúgy lehetségesnek tartom hogy Poe anno járt is a csajszival.

Esélyes. Vagy ha netán nem is, akkor igencsak szeretett volna. :) 

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

A kis kópé megvalósítása jobban is összejöhetett volna de nekem nem akadt vele komolyabb gondom.

Nekem nagyon tetszett, hatalmas figura a kis csöppség. :) 

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Az is bejövős hogy ezúttal a gyengébbik nem képviselője marad alul. Nagy mázlija hogy Leia közbelépett. Bár nálam benne van a pakliban hogy mégse lett volna kinyírva.

És az tetszett különösen, ahogy alulmarad. Lényegében azért bukja el a párbajt, mert hamarabb elfárad, mint Kylo. Ez szerintem egy nagyon jó koncepció, valóságos, emberi. Kíváncsi lettem volna, hogy Kylo meg tudja-e tenni, hogy megölje, de szerintem nem.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Érzi unokája haragját és azt hogy az ki akarja nyuvasztani

Ez érdekes amúgy, mert itt valaki nagyon sumákol. Rey korábban azt mondja Finnek, hogy megkeresi Sidious-t és megöli. És eléggé negatív érzelmektől fűtve mondja ezt, Finn még ki is emeli ezt, hogy ez nem vall rá. Márpedig tudjuk, hogy ez nemcsak üres duma, mert azért Finn is Erőérzékeny valamelyest, és eléggé rá van kattanva a csajszira. Aztán Sidious is azt mondja, hogy a gyűlöletével sújtson lerá az unoka, aki viszont azt mondja, hogy még őt sem gyűlöli. Jó kérdés, hogy eleve nem is gyűlölte, vagy időközben lett úrrá ezen sötét érzelmén, vagy netán tényleg gyűlölte, csak blöffölte, hogy nem.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

A testes pilóta semleges nekem de ennek ellenére mégis sajnálom egy kicsit.

Nem jó ómen a SW-ban egy adott testsúlyszázalék fölött lenni, mert akkor tuti leszednek egy űrcsatában. :D

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Talán csak hantázta hogy benne van az összes Sith. De azt se tartom kizártnak hogy azt hitte és azért hangoztatta.

Gondolkodtam ezen az "összes sith-összes jedi" dolgon, és szerintem ez csak szimbolikus dolog. Rey-hez az Erőn keresztül szólnak egykori jedik, ilyen értelemben vele vannak, de ennyi. Nem vele harcolnak, nem lesz ténylegesen erősebb a lány, csak támogatják, motivációt adnak neki, lelket öntenek belé. Sidious már érdekesebb, mert már korábban is csattogtatja ezt a dumát, hogy az összes sith szelleme benne van, de ez meg szerintem inkább csak arra utal, hogy valami sith mágiával varázsolták bele a szellemét a klóntestbe. És mivel ehhez egy sith rítussal használták a sötét oldalt, így értelmezhető úgy is, hogy ezzel az összes valaha élt sith vele van, kapcsolatba került velük. De ezt sem érzem ténylegesen valósnak, inkább egy spirituális érzés az öregnek.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Rey feltámasztása szintén meredek nekem. Ha csak gyógyítania kéne az Erővel akkor azt simán bevenném. A halálból való visszahozásra való képességet viszont nagyon távol állónak tartom tőle. Bár minden Erőhasználótól távol tartom.

Amúgy biztos, hogy Rey meghalt és fel kellett támasztani? Nem lehet, hogy csak elájult, vagy ha annál durvább állapotba is került, de még ténylegesen nem halt meg? Nem sok idő telt el azért az összeesése és Ben érkezése között.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

Ben eltűnésével majdnem egy idővel Leia is eltűnik. Mintha a halála ellenére a fiának Erővel való eggyé válására várt volna. Talán épp az a helyzet.

Ja, olyan mintha fiával együtt akart volna eggyé válni az Erővel. Vagyis nem vált eggyé vele, mert Erőszellemként léteztek tovább. De mintha Leiánál ez nem történt volna meg, mert "várta" Bent, hogy együtt, szépen, kézen fogva tehessék meg az utat. Főleg, hogy Ben elvileg nem volt a képesség birtokában, ellenben édesanyja úgy "halt meg", hogy össze voltak kötve az Erőn keresztül. Lehet ebben egy olyan rejtett üzenet is, hogy Leia kvázi átkísérte fiát az örökkévalóság felé vezető úton, így az annak ellenére tudott (anyjával együtt) Erőszellemé válni, hogy nem volt meg rá alapból a tudása.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, pb69 írta:

Az már izgalmasabb kérdés hogyan került bele a 6-ban zuhanórepülést végző Sidious "szelleme". Ugyanakkor már Erőszellemeket sokat kaptunk, tudjuk, hogy a halál után is megőrizhető a tudat. Ezt Sidious is tudhatta, sőt bizonyosan tudta is. Eléggé cseszhette a csőrét, hogy a jedik ilyet tudnak, elvégre pont ő is a halhatatlanságot kereste. Az meg várható volt, hogy amit a világos oldal enged összehozni, arra valahogy a sötét oldalról is rá lehet erőszakolni az Erőt. Csak persze kifacsartabb módon.

Lehet, hogy meghalt, de aztán valahogy a szektások visszahozták (a'la Talzin mama). Engem érdekelne ez a szál, szóval erről is jöhetne valami. :D 

 

8 perccel korábban, pb69 írta:

Szerintem amúgy Rey az Erőn keresztül érzi meg mi baja a lénynek. A sebe még el van takarva, amikor a lány már közeledik hozzá és kapcsolatot teremt vele az Erőn keresztül. Amúgy vajon még az az Oochi vagy ki sebezhette meg a kígyószerű lényt, vagy más, az ügytől független a sérülés?

Biztos nem Oochi volt, mert arról már konkrétan lerohadt a hús. :D Szóval ha évtizedek óta nem gyógyult be a seb akkor nem lehet túl erős immunrendszere. Észrevetted, hogy hálából kibontotta nekik a plafont? :) 

 

11 perccel korábban, pb69 írta:

Amúgy biztos, hogy Rey meghalt és fel kellett támasztani? Nem lehet, hogy csak elájult, vagy ha annál durvább állapotba is került, de még ténylegesen nem halt meg? Nem sok idő telt el azért az összeesése és Ben érkezése között.

Ezt már én is felvetettem, hogy szerintem se halt meg csak kómába esett vagy ilyesmi. :) 

 

14 perccel korábban, pb69 írta:

Ja, olyan mintha fiával együtt akart volna eggyé válni az Erővel. Vagyis nem vált eggyé vele, mert Erőszellemként léteztek tovább. De mintha Leiánál ez nem történt volna meg, mert "várta" Bent, hogy együtt, szépen, kézen fogva tehessék meg az utat. Főleg, hogy Ben elvileg nem volt a képesség birtokában, ellenben édesanyja úgy "halt meg", hogy össze voltak kötve az Erőn keresztül. Lehet ebben egy olyan rejtett üzenet is, hogy Leia kvázi átkísérte fiát az örökkévalóság felé vezető úton, így az annak ellenére tudott (anyjával együtt) Erőszellemé válni, hogy nem volt meg rá alapból a tudása.

Ez nagyon szép gondolat! :clap: De az milyen már, hogy Leia tudta, hogy a magzata meg fog halni? :( Hogy lehetett ezzel a félelemmel élni? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Szóval ha évtizedek óta nem gyógyult be a seb akkor nem lehet túl erős immunrendszere.

Hát az egy ilyen fura kígyó volt. :D 

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Észrevetted, hogy hálából kibontotta nekik a plafont? :)

Azt láttam, hogy ott szabadult fel egy lyuk, amin ki tudtak menni, de azt hittem, hogy addig csak útban volt a lény vagy a saját biztonsága miatt tartotta elfedve és zárva a kiutat. De akkor ezek szerint ő maga vájt a gyógyítása oda újonnan egyet? :) 

3 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ezt már én is felvetettem, hogy szerintem se halt meg csak kómába esett vagy ilyesmi. :)

Ez valahogy elkerülte a figyelmemet, de gyanús, hogy nem halt meg ténylegesen. Még jó, hogy Ben elég gyors volt, nagy szívás lett volna, ha a leányzó is "Erőköddé" válik, mire odaér. :D 

4 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

De az milyen már, hogy Leia tudta, hogy a magzata meg fog halni? :( Hogy lehetett ezzel a félelemmel élni?

Ez a nagy kereszt, amit az Erőérzékenyeknek cipelniük kell. Ahogyan Yoda is mondta anno, látni a jövőt szörnyű felelősség, és nagyon vigyázni is kell vele, mert amúgy folyamatosan mozgásban van, semmire nincs garancia. Sajnos még Leia is azt a sort erősítette, aki nagyon el akarta kerülni a látomásában körvonalazódott jövőt, pont ezzel elősegítve annak bekövetkeztét. Rey aztán megtörte ezt a tendenciát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

34 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

TL és DR. :P 

Too long, didn't read. :D

9 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Észrevetted, hogy hálából kibontotta nekik a plafont? :) 

Az biztos, hogy a plafon volt? Bár még csak 2 -szer láttam a filmet, a féreg igazából egy oldalsó lyukat torlaszolt el szvsz. :)

 

Amúgy még egy negatívumot megemlítenék, amely nagyon böki a csőröm: a csillagrombolók. Mármint azok, amik az Exegolon táboroztak. Miért negatívum? Mert már megint SZUPERFEGYVER van, ezesetben több ezer darab!!! :facepalm: Ezt még mindig nem hiszem el, hogy meghúzták. Értem én, hogy a sithek szeretik a megalomán fegyvereket, de minek kellett újabb "Halálcsillagokkal" előrukkolniuk? :(

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Rey ténylegesen meghalt, mert Finn is reagált rá. Ha csak kóma vagy valami ilyen érte volna, érzésem szerint az kisebb zavart keltett volna az Erőben, amit egy Finn féle képzetlen Erőhasználó nem feltétlen érzékel (bár mivel szoros kötelék volt köztük, lehet mégis).

Amúgy, mivel tényleg nem tellik el sok idő, szerintem a sima halála sem gond. Azt már tisztázta a film és az enciklopédia is, hogy a diád igen erős kapcsolat, valószínűleg ez indukálta, hogy Kylo képes volt a feltámasztásra. Nem általános jelenség, talán a diádokon kívül erre senki sem képes, és még ott is azt eredményezi, hogy az egyik fél meghal. Másrészt, Rey talán két percig sem volt halott, és ahogy a mozi után @Sinistra, ennyi idő alatt még a mi tudományunk szerint is újraéleszthető (ha jól rémlik, kb. 5 percben határozzák meg azt, amikor még sikeresen újraéleszthető a páciens, utána a siker esélye drasztikusan csökken). Szóval még természetellenesnek sem feltétlen vehetjük, lehet egy deffiblirátorral is meg lehetett volna csinálni ugyanezt, csak az éppen nem volt kéznél. :) 

 

2 perccel korábban, Bence1997 írta:

Ezt még mindig nem hiszem el, hogy meghúzták. Értem én, hogy a sithek szeretik a megalomán fegyvereket, de minek kellett újabb "Halálcsillagokkal" előrukkolniuk? :(

Elsőre én is húztam a számat, de jobban átgondolva, kifejezetten megszerettem a dolgot. Az eddigiek alapján logikus, hogy ez következett. A nagy tűzerő (Csillagpusztító) elérése után általában a miniatürizálás jön. És ezúttal a filmekben alapoztak meg mindenne, méghozzá az ep8-ban: a Mandator IV alján lévő ágyú és a miniatürizált halálcsillagtechnológia a "faltörő kosban" ezt vetíti előre. Abrams szerintem ezt (is) szépen tovább vitte az ep8-ból, ráadásul ezt olyan szépen összehozták, hogy még az enciklopédia is hivatkozik arra, hogy a Xystonokhoz fejlesztett technológiákat először az Első Rend tesztelte éles helyzetben. Az ágyú, amivel szétlőtték a d'qari bázist (még dizájnban is nagyon hasonló) és amivel átlötték a craiti bázis ajtaját, a Xyston szuperfegyverek prototípusai.

Ráadásul azért is tetszik ez a megoldás, mert funkciója van a történetben. Egy sima csillagromboló flotta önmagában nem mozgósította volna a Galaxist. Nagy ügy. Láttak ők már elég csillagromboló flottát. Volt a Köztársaságnak is, volt a Birodalomnak is, most van az Első Rendnek is. De egy flottányi bolygópusztító fegyverrel felszerelt csillagromboló, az már olyan fenyegetés, amire nem vonhatod meg a vállad. Szerintem ez az, ami megvalósíthatta volna azt a terrort, amire eredendően a Halálcsillagot szánták. Ez nem végső rend, hanem végső fenyegetés. Amikor képessé válsz ezer bolygó egyidejű elpusztítására, ráadásul mindezt nehezen leszedhető, igen gyorsan mozgatható hajókkal éred el. Ha az a flotta kijutott volna az Exegolról, a galaxis teljes lakossága sorban állhatott volna, hogy megcsókolja Palpatine lábát.

Szerintem a Xystonok sokkal eredetibb ötletek, mint a Csillagpusztító volt, ami tényleg eléggé Halálcsillag szagú, és eléggé "nyuszi a kalapból". Oké, azóta azért az EU szépen felépítette, a Resistance-ban láttuk a prototípust, az enciklopédiákból már tudjuk, hogy a Birodalom is kísérletezett a dologgal, a Fallen Order meg megmutatta, melyik bolygóból lett a Csillagpusztító, de lehet elfogadhatóbb lett volna az egész, ha az kimarad az egyenletből, és az ep9-ben csak a Xystonokkal találkozunk. De nekem összességében így sincs ezzel bajom, pláne annak tükrében, hogy Palpatine műve volt az egész.

Mert ezt elnézve, ha a Csillagpusztító nem semmisül meg, ha a Supremacy és több Resurrgent sem megy a levesbe, aztán felemelkedik még a Sith Flotta is, akkor a Galaxisnak kalap-kabát.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

30 perccel korábban, pb69 írta:

zt láttam, hogy ott szabadult fel egy lyuk, amin ki tudtak menni, de azt hittem, hogy addig csak útban volt a lény vagy a saját biztonsága miatt tartotta elfedve és zárva a kiutat. De akkor ezek szerint ő maga vájt a gyógyítása oda újonnan egyet? :) 

A farkával odasuhintott egyet és beomlott a járat. Majd figyeld meg, a kamerásban is látszik kicsit. :) 

 

30 perccel korábban, pb69 írta:

Ez valahogy elkerülte a figyelmemet, de gyanús, hogy nem halt meg ténylegesen. Még jó, hogy Ben elég gyors volt, nagy szívás lett volna, ha a leányzó is "Erőköddé" válik, mire odaér. :D 

A szemei is nyitva voltak. Persze ettől még lehetett halott, de akkor se úgy nézett ki. Inkább mint aki kómába esett. :) 

 

30 perccel korábban, pb69 írta:

Ez a nagy kereszt, amit az Erőérzékenyeknek cipelniük kell. Ahogyan Yoda is mondta anno, látni a jövőt szörnyű felelősség, és nagyon vigyázni is kell vele, mert amúgy folyamatosan mozgásban van, semmire nincs garancia. Sajnos még Leia is azt a sort erősítette, aki nagyon el akarta kerülni a látomásában körvonalazódott jövőt, pont ezzel elősegítve annak bekövetkeztét. Rey aztán megtörte ezt a tendenciát.

Hogy érted, hogy megtörte? :) Ben meghalt, tehát Leia látomása valóra vált. 

 

24 perccel korábban, Bence1997 írta:

Too long, didn't read. :D

Köszi! Akkor már csak a két fajta pontszámot nem értem. :lol: 

Idézet

Az biztos, hogy a plafon volt? Bár még csak 2 -szer láttam a filmet, a féreg igazából egy oldalsó lyukat torlaszolt el szvsz. :)

Meglehet, hogy az oldalsó fal volt. Kellene a BD. :D 

Idézet

Amúgy még egy negatívumot megemlítenék, amely nagyon böki a csőröm: a csillagrombolók. Mármint azok, amik az Exegolon táboroztak. Miért negatívum? Mert már megint SZUPERFEGYVER van, ezesetben több ezer darab!!! :facepalm: Ezt még mindig nem hiszem el, hogy meghúzták. Értem én, hogy a sithek szeretik a megalomán fegyvereket, de minek kellett újabb "Halálcsillagokkal" előrukkolniuk? :(

Szerintem ez teljesen logikus. Ha van egy ütős technológiád miért ne használnád? Ez olyan mint amikor kifejlesztették az első tankot. Utána már ne is használják csak az első háborúban? Miért? Dzséjt jól leírta, hogy volt fejlődésben a dolog. Szóval csak a véres veríték árán kifejlesztett technológiát használták és fejlesztették tovább. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Hogy érted, hogy megtörte? :) Ben meghalt, tehát Leia látomása valóra vált. 

Igen, de ezt írtam is, hogy Leia még pórul járt. ;) Rey viszont megtörte, mert ugyan látta magát a sith trónon ülve, ez végül nem következett be. Nem Kyloval ültek fel a sith trónra, hanem Bennel estek össze a trón előtt, illetve ott fogták egymás kezét, miután legyőzték Sidious-t. (Vagyis hát leginkább Rey győzte le, Ben meg feltámasztotta utána a lányt. Halálból vagy kómából, ez már szinte mindegy is.)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, pb69 írta:

Ez valahogy elkerülte a figyelmemet, de gyanús, hogy nem halt meg ténylegesen. Még jó, hogy Ben elég gyors volt, nagy szívás lett volna, ha a leányzó is "Erőköddé" válik, mire odaér.

Halott volt. Ennél jobban nehéz lenne érzékeltetni. Szürke arc, élettelen test + Finn reakciója, amit Dzséjt is írt. Tuti halott volt. 

 

Amúgy ami még ha jól értem újfent egy PT utalás, Palpatine lényegében most is két különböző csapatot mozgat, csak most van egy 3. érdekelt fél is. Így lehet az, amit Dzséjt írt fentebb, hogy az ER előtesztelt vmit a VR-nek. 

 

Még egy dolog Ben Solo szellemének a hiánya kapcsán: lehet azért nincs ott a végén, mert a Luke-hoz fűződő viszonya még mindig nincs elrendezve. Ha Kylo szemszögéből nézzük, őt még mindig álmában próbálta megölni Luke. Nem biztos, hogy szellemként ezzel megbékélt. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

15 perccel korábban, pb69 írta:

Rey viszont megtörte, mert ugyan látta magát a sith trónon ülve, ez végül nem következett be.

Így már érthető. :) Az is igaz, hogy ezek a látomások sokszor azért önbeteljesítők mert görcsösen akarod megakadályozni azt. A skywalkerek látomásai pedig hírhedten negatívak. Anakin-Leia-Luke. Mindnek volt egy borzalmas víziója. Ebből csak Leia tudott emelt fővel kikerülni.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2019. 12. 26. - 20:59, Bence1997 írta:

Rey és Poe vitái mosolyt csaltak az arcomra.

2019. 12. 27. - 0:47, Rog írta:

A Sólyom megérkezése után lezajlott Rey-Poe összeszólalkozást kicsit túltoltnak de lazán kibírhatónak találtam.

Nekem ez főképp azért tetszett, mert ők a 8 végén futnak össze először. Hiába kiemelkedően fontos karakterei az új trilógiának. Itt a 9 elején pedig én úgy éreztem, hogy nagyon jó párost alkotnak. Daisy amúgy is brutálisan jó abban, hogy nagyon jó légkört tud teremteni gyakorlatilag bárkivel a vásznon. Ahogy kicsit közhelyesen mondani szokták, nagyon jó köztük a kémia. És ez alól Poe sem kivétel. Szívják egymás vérét, húzzák a másikat, de a vitából érezhető, hogy amúgy tök kedvelik egymást. Persze azért Poe beszúr egy keményebbet a végén búcsúzóul, csak hogy legyen kis tétje és tanulsága is a dolognak.

 

13 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Az is igaz, hogy ezek a látomások sokszor azért önbeteljesítők mert görcsösen akarod megakadályozni azt.

Bizony, szinte mindig.

13 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A skywalkerek látomásai pedig hírhedten negatívak. Anakin-Leia-Luke. Mindnek volt egy borzalmas víziója. Ebből csak Leia tudott emelt fővel kikerülni.

Meg félig-meddig Kylo. Ő ugye a 8-ban látta azt, hogy Rey melléáll és közösen fognak közös célért küzdeni. Ez végül ugyan nem úgy valósult meg, ahogyan ő elképzelte, mert ott még végül szétváltak útjaik, de összességében elég jól jött ki belőle. Kinyírta Snoke-ot, ezzel nagyot lépett előre, illetve azért a Rey-jel épülő kapcsolatában is fontos lépések következtek.

Aztán valami olyasmit is látott a 9-ben, hogy amikor legközelebb nyújtja a kezét, Rey el fogja fogadni azt. Ez azért nagyon szépen bejött a végén. Ahogyan feltámasztja Rey-t, a keze a lány hasán van, majd ahogy Rey feléled, megfogja Ben kezét. Gyönyörű jelent, és szerintem reflektál is arra, amit Kylo vázolt korábban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

42 perccel korábban, Donát írta:

Amúgy ami még ha jól értem újfent egy PT utalás, Palpatine lényegében most is két különböző csapatot mozgat, csak most van egy 3. érdekelt fél is.

És most világosodtam meg, hogyan értette azt anno Abrams, hogy az ep9 hasonlítani fog az ep3-ra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Donát írta:

Még egy dolog Ben Solo szellemének a hiánya kapcsán: lehet azért nincs ott a végén, mert a Luke-hoz fűződő viszonya még mindig nincs elrendezve. Ha Kylo szemszögéből nézzük, őt még mindig álmában próbálta megölni Luke. Nem biztos, hogy szellemként ezzel megbékélt. 

Ez nagyon jó meglátás. Ben a szüleivel való viszonyát rendezni tudta, megkapta a megbocsátásukat, de Luke-nak nem volt ilyen lehetősége Bennel, mert amikor utoljára találkoztak, a helyzet nagyon nem volt alkalmas erre.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.