Ugrás a kommentre

1x11 - Devil's Deal


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Kevesebb volt az akció, mint korábban, de egy nagyon érdekes rész volt. Már amikor Rampart mögött a háttérben életlenül megjelent egyből az ugrott be a Taa-val beszélgető twi'lekről, hogy ez akár Hera anyja is lehetne és hát így is lett :D, de még ezután sem gondoltam volna, hogy Hera aktív szereplő lesz ebben a részben.

Szintén érdekes - ahogy már Bence is írta - ,hogy a BB nem sokáig volt a képben. 

Érdekes volt látni, mennyire különbözően fogja fel Hera és Tech rajta keresztül pedig Omega is a repülést.
De a legérdekesebb az volt, hogy láthattuk 66-os ide vagy oda, de feléledezhet a klónokban a lelkiismeret és a helyes tettekre való törekvés. Nem írták ki, hogy a következő részben folytatják, de valahogy úgy érzem/ remélem, hogy így lesz. És ha tényleg így lenne abban szerintem láthatnánk már egy konkrét parancs megtagadást is attól a klónparancsnoktól.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Darth Cupsy írta:

De a legérdekesebb az volt, hogy láthattuk 66-os ide vagy oda, de feléledezhet a klónokban a lelkiismeret és a helyes tettekre való törekvés. Nem írták ki, hogy a következő részben folytatják, de valahogy úgy érzem/ remélem, hogy így lesz. És ha tényleg így lenne abban szerintem láthatnánk már egy konkrét parancs megtagadást is attól a klónparancsnoktól.
 

 

Az a Klón kapitány szerintem Ballast lesz, csak még Howzer néven fut. Szerintem nála a chip hatása vagy elmúlt, vagy nem is aktiválódott rendesen. Kérdés az persze, hogy a 66-os parancs idején, volt-e a közelében jedi, avagy sem? 

Nekem is feltűnt, hogy normálisan viselkedett, lehetett érezni azt az ő esetében, hogy nem olyan mint a többi reg., hanem sokkal normálisabb, emberibb. Lágyabb hangon beszélt, nem úgy mint a többi birodalmi klón. 

 

 

A jövő heti rész instant folytatás lesz, már a cimből is kifolyólag, ami nem más, mint a "Rescue on Ryloth". 

 

Nagyon komoly a grafikai megvalósitás, és folyamatosan fejlődik, minden résszel. 

Ami nekem most annyira nem jött be, az a zenei aláfestés, olyan középszerű lett ennél az epizódnál. A múlt heti résznél sokkal jobban éreztette az aláfestő zene, a birodalom jelenlétét, a Raxus-on. Itt most ez a Ryloth-on szerintem gyengébb lett jóval.  

Viszont aminek kicsit furcsa géphangja volt, az a BB Shuttle, amikor landolt azon a holdon. Mintha az LAAT Gunship hangját másolták volna le, szinte egy az egyben...ez vagy nekem nem tűnt fel eddig, vagy a mostani részben ez egy amolyan baki szerűség......

Szerkesztve: - Cpt. Rex
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

59 perccel korábban, Cpt. Rex írta:

A jövő heti rész instant folytatás lesz, már a cimből is kifolyólag, ami nem más, mint a "Rescue on Ryloth".

 

Akkor biztos! Ennek örülök! Évad közben nem igazán szoktam előre informálódni egyáltalán, még az évadközi trailereket sem szoktam megnézni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez egy hálaisten epizód volt. A Bad Batch-ben egyből ez lett a kedvencem, de szerintem sok TCW és Rebels epizódot is maga mögé utasít. Már azzal megvettek kilóra, hogy ezúttal Ryloth-ra mentünk el, amit láthattunk a klón háborúk és a polgárháború idején is, ráadásul bár a filmekben nem kapott szerepet, de az Ellenállás-Első Rend konfliktusban is jelentős szerepet vállalt. És hát tudjuk, hogy a Birodalom nem csak ércekért jött erre a bolygóra, de rabszolgákért is. Nem véletlen szaporodtak meg a Birodalom idején a twi'lek rabszolganők.

Aztán jött Orn Free Taa, és persze Cham. Na mondom, ez egyre jobb, de aztán bemutatták HERA SYNDULLA ANYJÁT BAZMEG!!!!!!!! Nem hittem volna, hogy látni fogjuk valaha is a Rebels elején, a végén meg már annyira sem. Nem hittem, hogy látni fogjuk, amikor az Új hajnalt olvastam, de akkor, amikor a Sith nagyurakat. De battya meg a paripa, egy órával ezelőtt sem hittem. És most ott állt a nő, akinek elvesztése kicsit megtörte Chamot, aki inspirálta Herát és aki a nagyanyja Jacennek.

És ekkor még csak másfél perc telt el az epizódból. Hát hol volt még a többi? Az nagyon bejött, hogy ezúttal Hera lett a főhős, és a 99-esek (a teljes csapat) csak mellékszereplőként tűntek fel. Mindig szeretem az ilyet, mellékszereplők szemszögéből látni, milyenek a főhősök. Ráadásul elegáns módja volt ez annak, hogy bemutassák, Ciden keresztül Hunterék már a korai lázadást segítik. De a különböző kis apróságok is nagyon ott voltak a szeren. Látszik, hogy olyanok állították össze az epizódot, akik kenik-vágják a Star Warst. Például Herának még megvan a twi'lekekre jellemző franciás akcentusa. A Rebelsben ő csak egyszer beszélt így, amikor újra találkozott az apjával. De remek volt látni a lezuhant Y-szárnyút a palota előtt, amiről tudjuk a Rebelsből, hogy Hera a klón háborúk idején abból mentette ki Choppert. És persze tök jó, hogy a közbeszélyes asztroszer is visszatért, bár most még nem tűnik olyan kis vadállatnak, mint később. Bár lehet, hogy csak azért, mert Ezra, Kanan és Zeb még nincs a közelben. :) 

És akkor még itt a sztori is. Hát azért a Birodalom nem kispályás. Újra és újra meg tudnak lepni a szemétkedésben. Cham kooperál a Birodalommal, egyedül Taa pattog (midig is tudtuk, hogy egy gennyláda az a hájpacni, na de ennyire?), de nem, a Birodalomnak ez nem elég. Simán lelövik a hozzájuk maximálisan hűséges és az érdekeiket leső Taa-t, aztán rákenik Cham-ra és családjára. Ja, és mindezt szépen elő is készítették azzal a tárgyalás nélküli ítélettel. Jól tudta Rampart, mire fog ugrani Cham és Eleni. És gondolom ezután majd előadják majd Taa-nak is, hogy Cham volt az orvlövész, véletlen sem egy bizonyos Crosshair nevű klón.

Apropó, klón, Howzer vagy nem kapta meg a 66-os parancsot, vagy nála bedöglött a chip, mert az tuti, hogy nincs a befolyása alatt. Ahogy beszél, ahogy reagál a dolgokra, nincs meg benne az a hűvös, droid magatartás, mint a többiben. Főleg akkor látszik, amikor Rampart kiadja Hera letartóztatására a parancsot, és míg a sima klónok egyből reagálnak, Howzer elbizonytalanodik. Ezzel is tuti kezdeni fognak valamit. Kívcsian várom, hogy mit.

És most baromira várom a jövő heti részt. A cím elég árulkodó. Kíváncsi vagyok, láthatjuk-e majd azt, hogy Hera megszerzi a Ghostot. Az még egy momentum lenne a javából. Mint amikor Han először látta meg a Millennium Falcont.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem csodálkoznék, ha maga Howzer engedné el Syndulla-ékat, esetleg defektálna is. Mikor megtámadták őket, akkor is valahogy addig húzta az időt amíg el nem mondhatta, hogy megszakadt a kommunikáció. A rész során nekem is úgy tűnt, mintha ő ebből a 66-os buliból kimaradt volna, kíváncsi lennék ha Jedit látna mit reagálna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mindenre számítottam a mai résztől, csak erre nem! Wow! :o Hera és családjának előtörténete! Cham, Chopper és természetesen Hera anyukája (aki nagy valószínűséggel elhalálozik a következő részben). A Bad Batch most csak epizódszereplő volt, jó, ha két percre felbukkantak. De ez most jó volt így.

 

Nagyon komoly dolgok voltak itt, a Birodalom kavarása egészen elképesztő. Ryloth végre felszabadul, Cham is együttműködőnek látszik, de ez se elég. Totális uralmat kell kiépíteni, és Rampart tudja, hogy ez Syndullával nem fog menni. Orn Free Taa-val már annál inkább… Engem meglepett Taa mocskos hozzáállása az egész birodalmi kérdéskörhöz. Eddig se volt szent a szenátor, de azért a népét sose adta volna el. Mint minden, ez is megváltozott. Még ő javasolja, hogy likvidálják Gobit és Chamot. Halála ékes bizonyítéka volt annak, hogy az ördöggel nem érdemes alkudozni, mert a vége úgy is koppanás lesz. Taa esetében ez egy szép fejlövést jelentett. Megérdemelte! Megjegyzem, az a lövés elég durva volt, még a TCW legkeményebb részeiben se emlékszem ennyire direkt ábrázolásra.

Rampart és Crosshair kettőse nagyon ütős, az admirális itt volt eddig a legdurvább, már-már Tarkini szintre emelkedett. Nagyon hatékonyan kezelték a helyzetet, és gyorsan kiiktattak mindenkit, aki veszélyt jelenthetett a birodalomi megszállásra. Az briliáns volt, hogy előtte megvárták míg Ryloth népe leteszi a fegyvert, csak azután lendültek akcióba.

Viszont számomra a legérdekesebb karaktert Howzer jelentette! Az ő státusza nem teljesen tiszta nekem. Cham mellett volt a Rylothon mindvégig? Megkapta a 66-os parancsot? Nekem nem tűnt annyira droidnak mint a bekattant társai. Mindezek tetejében a páncélja továbbra is festett, ami arra utalhat, hogy nála nem teljesen ütött be a 66-os (vagy az is lehet, hogy sehogy).

 

Mindenesetre nagyon várom a következő részt, ami nem kevésbé ígérkezik izgalmasnak, mint ez az epizód.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Mindezek tetejében a páncélja továbbra is festett, ami arra utalhat, hogy nála nem teljesen ütött be a 66-os

Tényleg, basszus, ez a vizuális eltérés a többi, immár hófehér egyenklóntól talán a legékesebb bizonyítéka, hogy ő "más". Még mindig nagyon hozzá vagyok szokva a színes páncélos klónokhoz, így fel sem tűnik, hogy ebben a közegben ez már speciális dolgot jelent.

Szerkesztve: - Dzséjt
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Whill írta:

Nem biztos, hogy meghalt. Még el is hangzik, hogy "attempted assassination", tehát csak egy merényletkísérlet történt. Csak a szélén találta el a fejét, simán túlélhette.

 

12 perccel korábban, Iqvi írta:

Nem halt meg szerencsére a részben.

Basszus pedig én teljesen benyeltem, hogy meghalt. Kár.... persze a kánon szempontjából jó. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tényleg remek rész volt, és igaza volt a hype-olóknak, vizuálisan tényleg filmszerű volt jópár jelenetsor (főleg a tájképek). :)  Kanan után pedig Hera is megjelent a sorozatban, így teljes a kép.

 

Viszont Hera 10-11 éves létére inkább nézett ki 14-15-nek... vagy a sorozat kezdete óta már évek teltek el, de ezt nem gondolnám.

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Yoda József írta:

Viszont Hera 10-11 éves létére inkább nézett ki 14-15-nek...

Lehet azért van ez mert twi-lek, és rajtuk nem látszik annyira a kor. :P 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fantasztikus rész volt, talán nálam is az évad eddigi legjobbja. Ami kissé ironikus, mert a Bad Batch ezúttal csak elhanyagolható epizódszerepet játszott. Lehet, hogy a Klónháború utáni közvetlen időszak elmeséléséhez jobb lett volna egy antológia-szerű sorozat, ahol a jól ismert helyszíneket + újakat bejárhatjuk? Nagyon tetszett, hogy Filoniék nem nagyolták el ezt a vérbeli politikai konfliktust, igazából tényleg egy "hálaisten" epizód volt ez, mert bár egy jól ismert forgatókönyv szerint építi ki a Birodalom a befolyását pl. a Rylothon, még is jó volt látni ezt konkrétan mozgóképen.

 

Az epizód egy igazi nosztalgia utazás: számtalan régi ismerős bukkant fel újra. Ott volt Cham Syndulla, a kipróbált veterán aki végre békét és nyugalmat szeretne és evégett egy bizonyos határig még hagyja magát is megvezetni Rampart admirális által. Tudja, hogy nem minden kerek, neki se tetszik az állandó birodalmi jelenlét, de a klónháborús reflexek még megvannak: hálás a klónoknak, azok áldozatának és bár ez már egy egészen más helyzet, egyelőre képtelen egykori szövetségeseire megszállóként gondolni. Innen is látszik, hogy a klónokról kialakult kép egyelőre csak lassan változik meg, de az feltartóztathatatlanul. Cham karaktere hihetetlenül összetett, és ezért hatalmas köszönet jár a készítőknek. Az itteni szereplése bemutatja azt a folyamatot, hog miért is volt kénytelen újra fegyvert ragadni, hiszen az örök lázadó twi'leket a Sötét nagyurakra és a Rebels-re már készen kapjuk. Annyira zseniális, hogy ez a szerepfelvállalás egyáltalán nem volt automatikus, és a készítők részéről volt igény és hajlandóság, hogy ezt a politikai dilemmát bemutassa. Egy gyereksorozatban, amelyre azt mondhatnánk, hogy erre alkalmatlan, hiszen a látványos akciókról kellene szólnia. Hát itt most abból nem sokat kaptunk, helyette olyan zseniális párbeszédet, mint ami Cham Syndulla és Gobi Glie között zajlott. Utóbbi ugyanis a kezdettől fogva átlát a szitán és a harcos álláspontot képviseli. Mondhatnánk azonban, hogy Gobi könnyen teszi ezt, hiszen ő nem felel a Ryloth népéért, míg Cham ugye élő legenda, szabadságharcos, akit a nép szinte kérdés nélkül követ, így hatalmas teher nehezedik rá, hogy jól döntsön és megóvja népét a további szenvedéstől.

 

Végre megismerhetjük Hera anyját, Eleni Syndullát is (a Wookieepedia-ról lestem ki a nevet). Bár a beosztása ismeretlen, valószínűleg prominens politikai vezető lehet és férjéhez hasonlóan próbál egyensúlyozni a megváltozott helyzetben. Igazából a személyében megkaptuk a majdani legendás szabadságharcos Hera Syndulla előképét. Aki itt egyelőre csak tizenéves, de már határozott értékrenddel bír és próbál aktívan részt vállalni a helyi ellenállásban. A repülés egyelőre csak álom neki, de az már mostanra kiderül, hogy a sors őt erre predesztinálta. Aztán ott van Chopper, aki gyakorlatilag a Syndulla család tagjának számít. Nagyon megörültem a visszatérésének. Aranyos volt a Hera és Omega közti interakció is. A twi'lek számára a lány és a Bad Batch irigylésre méltó életet él. Az meglepett, hogy Gobi Glie csak úgy elvihette magával Herát, igazából Cham helyében én lehet nekimentem volna a harcostársnak, amiért veszélyeztette a lánya épségét.

 

Beszélnünk kell még a másik oldalról is. A Ryloth jelentőségét az jelzi a legjobban, hogy személyesen Rampart admirális felügyeli a bolygó pacifikálását. Az admirális szépen-lassan megmutatja taktikai érzékét, és ennek a korai birodalmi korszaknak az egyik kulcsfigurája lesz ő. Van valami hátborzongató a hangjában, az ő előéletét is jó lenne tudni. Hosszú idő után újra itt van Orn Free Taa, aki szerintem évtizedek óta egy valóságos gennyes fekély a Ryloth testén. A korrupt, opportunista, ám mégis gyáva és behódoló szenátor archetipikus példája ő, aki ilyen tulajdonságokkal válhatott az egyik legbefolyásosabb szenátorrá a Köztársaság utolsó éveiben és ami már önmagában jelzi, hogy a régi rendnek bizony vesznie kellett. Taa azonban - mint ahogy valóságunkban is oly sokszor láthattuk - egy pillanatra sem hezitál abban, hogy az új érába átmentse hatalmát, még ha ezúttal igazi vazallusi szerep vár rá. Habozás nélkül kiárusítja saját népét, gyakorlatilag rabszolgává teszi őket (lásd bányák). Tökéletes ellentéte az előző részben látott szeparatista (!) szenátornak, Avi Singh-nek. Ám ott van Cham Syndulla, aki érthető módon összehasonlíthatatlanul népszerűbb mint ő (sőt, szerintem Taa-t általános megvetés övezi az epizód kezdetére),  és a személyes sértettség, mi több féltékenysége mellett ez is motiválja a hájpacni twi'leket, hogy ellenlábasát eltávolítsa az útból. Egy végtelenül gusztustalan figura, aki azonban most elsőízben megtapasztalja, hogy mennyit is ér ő a Birodalom számára. Egy odavetendő csali, egy szerencsétlen pojáca, egy valódi hatalom nélkül bíró helytartó, akit dísznek megtartanak a birodalmiak. A Sötét nagyurak idejére már állandó rettegés az élete, hiszen a Syndulla-féle Szabad Ryloth Mozgalom az egyik legszervezettebb ellenállás lesz az egész Galaxisban, tehát a Birodalom joggal mondhatja, hogy Taa nem képes rendet tenni a saját portáján. Nagyon tetszett a rövid szóváltás Cham és a szenátor között, hogy végsősoron ki is számít hazaárulónak. Amikor Crosshair fejbe lőtte, egy pillanatra megijedtem, hogy ismét canon átírással van dolgunk. Szerencsére azonban megnyugodhattam, az "attempted assassination" és az, hogy mutatták, ahogy a twi'leket hordágyon elviszik, illetve a karja is mozgott, azt mutatják, hogy a támadást túlélte a Birodalom szándékának megfelelően. Crosshair amúgy hihetetlenül jó mesterlövész, ezt megmutathatta két ízben is az epizód során.

 

Valahol a két oldal között helyezkedik el Howzer, aki egyedüliként testesíti meg a háborúban felemelkedő és immár drasztikus intenzitással eltűnőben lévő klónegyéniséget, a "háborús hős" köztársasági klón alakját. Ő még egyedi páncélzattal bír, a hajfrizurája szintén nélkülöz minden uniformitást. Egy letűnő korszellem letűnő megtestesülése ő. Láthatóan hezitál, a klónháborús felállást ő is nehezen hagyja a háta mögött. Szerintem nem kérdéses, hogy át fog állni és az ő viselkedése is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy Rampart még inkább meggyőződön azon hitében, hogy a kaminói klónprojektet el kell vetni. 

 

Fantasztikus rész volt, nem csak a Bad Batch, hanem az összes SW animációs sorozatot is beleértve az egyik legjobb epizód. A látványvilágot nem is szükséges már kiemelnem. Hétről-hétre mozifilmes minőséget kapunk, ilyen szépnek a Ryloth-ot még soha sem láttam. 

Szerkesztve: - Nute Gunray
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk amennyi háj van Taa-n, lehet, hogy egy AAT tankkal kéne rálőni ahhoz, hogy a sérülés már halálos legyen. :evil:

Viccet félretéve, azért Crosshair tényleg szépen lőtt. Kikockázva látszik, hogy a lekku kapta a plazma javát (szépen a tövénél, hogy tökéletes legyen a látszat), ami még úgy is elismerésre méltó lövés, hogy Taa-nál a lekku sem éppen kicsi célfelület. :) A Birodalom ezt szépen leszervezte.

 

j2y2uc0.png

 

Mondjuk ezután nem is csoda, hogy Taa később már az árnyékától is fél. Ha elhiszi, hogy Chamék próbálták megölni, akkor azért, ha tudja, hogy a Birodalom volt, akkor meg azért.

Amúgy ez a módszer, hogy másra kenik a gyilkosságot/gyilkossági kísérletet, jól megőrzött módszerré válik az évek során. Például a Jedha pusztulását bányászbalesetnek állítják be, a Tantive IV-et kalózok támadták meg, a jawákat buckalakók mészárolták le. Szegény Taa-t meg Cham merényelte meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó kis rész volt ez. Az ilyenekért szeretem a TCW-t! Ja, bocsi a Rebelst! Ja bocsi, mi is ez?

Egy óriási híd!! Sorozatok, Érák khm ezúttal (H)érák közt! Nagyon örültem, hogy láthattam őt és Choppert! Orn Free Taa is annyira TCW és prequel nekem. Volt egy "select" kép az ep II várás idejéből amin ő ült a díszletben. Nem is tudtam ki ő, mi ő,  a filmben nem is volt benne úgy de jó rá emlékezni. A TCW Ryloth-os részei, Winduval, Kenobival, mind visszajönnek ilyenkor.

És kaptunk egy cameo-t is Bad Batch-el. Hol is találkoztunk velük? Valami nem végleges ki nem adott TCW részben? :hmm::P

Jó volt látni Rylotot, hogy mi folyik ott az éraváltás idején és Blurg-ot is mindig szívesen látok! Ja és nem érdekel, hogy Orn Free Taa elhullik-e vagy se. Szerencsére nem tudok olvasni. ;)

 

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

21 perccel korábban, Dzséjt írta:

Viccet félretéve, azért Crosshair tényleg szépen lőtt.

Én teljesen elhittem. De szerintem más is így tett volna, ha nem ismeri az EU-t. :) 

 

5 perccel korábban, csoli1138 írta:

Volt egy "select" kép az ep II várás idejéből amin ő ült a díszletben. Nem is tudtam ki ő, mi ő,  a filmben nem is volt benne úgy de jó rá emlékezni.

Palpatine irodája előtt ült, a váróban. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Én teljesen elhittem. De szerintem más is így tett volna, ha nem ismeri az EU-t. :)

Én is elhittem, pedig olvastam a Sith nagyurakat, de már nem sok mindenre emlékszem belőle (nekem nem tetszett az a könyv), arra főleg nem, hogy Orn Free Taa szerepelt benne. Az sem tűnt fel, hogy Taa kacsója mozog, inkább Rampartra és Howzerre koncentráltam, a hordágyra futó pillantást vetettem. És őszintén szólva, én is elégedetten vettem tudomásul, hogy Taa végre megkapta, ami járt neki. Aztán itt olvastam, hogy ja, amúgy él. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szegény Omega a szabadidejét a hajó specifikációinak a memorizálásával tölti. :lol:

 

Üdítő volt kivételesen egy olyan részt látni, ahol a BB csak epizódszerepre ugrik be, a rylothi történések és Hera kvázi eredetsztorija indokolja is a teljes részt (vagy kettőt? biztos lesz még a történteknek folytatása). Hera nagy kedvencem, örültem a felbukkanásának. Még olyan kis fiatalka, de a szemünk előtt bontakozik ki a későbbi személyisége. Szuperül kezelik a készítők ezeket a "fanservice" részeket, elég masszív kapcsolódási pontok vannak előre és hátra is, de sosem válik erőltetetté, vagy túlságosan látványossá, szépen belesimulnak a történet folyamába.

 

Crosshair is újra itt van a sérülése után, egyre nehezebben hiszem el, hogy ő valaha visszatér a bajtársai oldalára. A megbánás és a hősi halál a maximum, de simán lehet, hogy meg kell majd Hunteréknek ölnie.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

38 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A fején látszanak az égési sebek, kicsit Vaderére emlékeztetnek.

A 3. rész végén, pedig annyira látszott rajta, hogy hiányoznak a társai neki. 

Viszont a folyamatos chip tunning lehet megtette a kellő hatást, a fejében. Ő már a birodalmat szolgálja, izig vérig. 

Legalábbis nagyon úgy tűnik.

 

A fején az az égési sérülés akár egy easter egg is lehet, az Ep 3 végére, a  Kenobi vs Vader párbajra. Csak itt Crosshair vs BB van. :P  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 órával ezelőtt, Cpt. Rex írta:

A fején az az égési sérülés akár egy easter egg is lehet, az Ep 3 végére, a  Kenobi vs Vader párbajra. Csak itt Crosshair vs BB van. :P

Ő a BB Darth Vadere, a rossz útra tévedt jó fiú. :D 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ismét egy nagyon jó részt láthattunk, végre Hera is megkapta a maga eredettörténetét. Érdekes ezt kijelenteni, de jól áll a sorozatnak, ha kicsit néha félrepakolják a csapat tagjait. Ahogy az első néhány részben is a kaminói események voltak a legérdekesebbek, most is a Herával történő részek tetszettek a legjobban. Viszont amikor a csapat felbukkant, akkor nagyon örültem nekik, mellékszereplőként szerintem még jobban működnek, mint főszereplőként. Az animáció továbbra is gyönyörű. Nagyszerű epizód volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 órával ezelőtt, Whill írta:

Ismét egy nagyon jó részt láthattunk, végre Hera is megkapta a maga eredettörténetét. Érdekes ezt kijelenteni, de jól áll a sorozatnak, ha kicsit néha félrepakolják a csapat tagjait. Ahogy az első néhány részben is a kaminói események voltak a legérdekesebbek, most is a Herával történő részek tetszettek a legjobban. Viszont amikor a csapat felbukkant, akkor nagyon örültem nekik, mellékszereplőként szerintem még jobban működnek, mint főszereplőként. Az animáció továbbra is gyönyörű. Nagyszerű epizód volt.

OFF
Én nagyon nem szeretem a Rebels sorozatot. Mondjuk lehet azért mert a Birodalmi éra amúgy sem tartozik a kedvenceim közé. Egy-két részt láttam belőle, amikor először tűntek fel Rex-ék benne, azon a sivatagos bolygón. Az Ahsoka vs Vader párbajt még megnéztem, de ennyi volt.  Nekem az animáció sem tetszett benne. A Resistance meg teljesen felejtős számomra. 

OFF vége!

 

Viszont a Birodalom első napjai, hetei, hónapjai, még nagyon érdekel, ez a TCW hagyatéka.  :) Hiánypótló alkotás számomra. 

 

De jó lenne látni egy Birodalmi Venátor-t a sorozatban, már festés nélkül. 

Szerkesztve: - Cpt. Rex
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.