Ugrás a kommentre

2x07 - The Clone Conspiracy


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

A címből már sejteni lehetett, végre terítékre kerül a klónok leszerelése és további sorsának kérdése. Gyakorlatilag a hadsereg végnapjait látjuk, ahogy őket is utoléri a tisztogatás. Meglepő volt számomra, hogy a Kamino pusztulásának miértje titokban kezelt információ. Pedig valahol ez érthető is, hisz a galaxis polgárai szemében a klónok hősök, így nehezen lehetett volna megmagyarázni miért kellett szétlőni a hazájukat, a bennszülött lakosokkal együtt.

Egyúttal az eset remek alkalmat is kínált arra, hogy olyan aspektust mutasson be, ami eddig teljesen hiányzott ebből a korszakból: a politika működését a birodalmi szenátusban. Konkrétan még sose láttuk miként zajlik egy vita ebben az időszakban (később Mon beszéde teljesen más jellegű). Meglepő, de nem sok eltérést véltem felfedezni a köztársasági viták és az itt látható között. Ha csak annyit nem, hogy Palpatine tojt az egészre, el se ment az ülésre. Kb. ennyit érnek neki a klónok milliói.... Bábszínház az egész csak úgy, mint korábban. Itt még mindig adnak a látszatra, de ez még a korai időszak, így ez nem csoda. Jó pár évvel később, Mon időszakában jól láthatóan már erodáltak ezek a dolgok is.

 

Rampart szerepe egyre érdekesebb, főleg a háttere. Úgy tűnik a Kamino lerombolása saját felelősségre történt, azaz ha lebukik neki kell elvinni a balhét. Ezt Amedda nyíltan meg is mondja neki, így nem csoda hogy mindent megtesz a lázadozó klónok elhallgattatásáért. Az orvgyilkos klón biztos valami utólag génkezelt fickó lehet, de beszédes, hogy nem Crosshairt küldte erre a küldetésre. Talán már nem bízik benne eléggé? Kézenfekvő lett volna, hisz nála jobb mesterlövész aligha van a seregben. 

Kellemes volt, hogy a lázadó szenátor szerepében régi ismerősünket, Ryo Chuchit üdvözölhettük. Kis túlzással, amikor utoljára láttuk, még gyerek volt. Szerencsére Rex épp akkor jött képbe amikor szüksége volt rá. :) 

 

A látvány ismét fantasztikus volt, Coruscant pedig talán még a filmekben se nézett ki ennyire jól. Jöhet a folytatás!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elfelejtettem említeni a klón bárt, amit szintén jó volt újra látni. Kicsit Fives történetére emlékeztetett a hangulat, igazi noir. A másik érdekesség Rynnra Pamlo feltűnése a szenátusban, akit a Rogue One-ban láthattunk először.

 

FobgjvsX0AEEYYm?format=jpg&name=largeFobgjvtXwAIRUrE?format=jpg&name=900x900

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fantasztikus epizód volt! :clap: 

Kicsit vicces amúgy, hogy az évad legjobbjai egyelőre azok a részek, amikben nincs benne az osztag. :D

Coruscant zseniális votl, király látvány, és sötét hangulat, ahogy Ody is írta fentebb. Slipet és a társát sajnáltam. De jól láthatóan a klónok nem nagyon tudnak elképzelni egy harc nélküli életet. Nyugdíj és iszogatás - nem erre lettek kiképezve.

 

Az is érdekes volt, hogy a korábbi feltételezésekkel szemben nagyon is elképzelhető egy Szenátor likvidálása. Én nagyon meglepődtem, amikor Rampart kiadta a parancsot. Akkor is, amikor a maszk mögött egy klón volt. ELőször azt hittem, hogy egy alakváltó, de a halála után sem változott vissza, szóval ezt kilőhetjük. Rex helyett pedig amúgy Codyra számítottam. Pedig abszolút logikus, hogy Rex érkezett a randevúra.

 

Chuchi szenátort is jó volt viszont látni. A Szenátust meg pláne! Nem semmi, hogy szóbakerült Palpatine különleges jogainak a kérdése. Ahogy Ody is írta, ez még nem az a Szenátus, amit az Andorban látunk. Itt még konkrétan megakadályozhatnak (vagy elnapolhatnak) egy hadsereg felállítást szimplán azzal, hogy előbb a klónokról kell gondoskodni. Az is érdekes - és logikus - volt, hogy Sidious nem vett részt a tanácskozáson. Mas Amedda pedig próbálta hozni a "császárnak nincs véleménye az ügyről" vonalat, de aki össze tudja adni a 2+2-t, az nyilván tudja, hogy a Császárnak érdekében áll lecserélni a klónokat. Ebben a témában kimondottan klassz volt látni Bail és Chuchi sikátoros beszélgetését.

 

Tetszettek még Chuchi testőrei, a kék lövedékek, a bérgyilkos kinézete, a zene, és ahogy Chuchi finoman jelezte Rampartnak, hogy tud a Kaminóról. Apropó Kamino! A bolygó elpusztítása remekül beleillik a későbbi Szenátusi hazugságokba. A bányászbaleset Jeddhán, a Tantive IV kalóztámadása és a többi. És az sem meglepő ezek után, hogy Mothma is arra akarja rávenni Ersot, hogy tanúskodjon. Jól láthatóan sokan közvetlenül az EpIV előtt is még abban a hitben ringatják magukat, hogy a Szenátusnak annyi jogköre maradt, mint az EpIII után közvetlenül, de ez külső szemszögből nézve egyértelmű tévedés. A Szenátus ereje folyamatosan erodálódott az EpIII és az EpIV között, amire az Uralkodó tette fel a koronát, amikor végérvényesen feloszlatta.

 

Nagyszerű rész, alig várom a folytatást!!!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hihetetlen jó rész volt. Úgy tűnik, folytatják azt, amit az első évadban elkezdtek, hogy lesznek olyan részek, amikben a 99-esek vagy nem, vagy csak kicsit szerepelnek. De egyáltalán nem hiányoltam őket, ez az epizód rengeteget adott hozzá a nagy egészhez. Jó volt viszontlátni Chuchit, Bailt és Pamlót. A Szenátust - ami még a köztársasági dizájnnal bír, ha jól láttam - is jó volt működésben látni olyan ismert pofával, mint Mas Amedda. A bankár klán is megkapta új, láthatóan birodalmi hű képviselőjét. És Kaminóról is kiderült, hogy "csak" egy természeti katasztrófa pusztítótta el. Az egész bolygót. Mi volt az, megacunami? És bevették ezt a mesét? Bail hamar rávilágított, hogy hol a bibi a sztoriban.

De azért következetes ez a BIrodalom. Kaminót vihar söpörte el, Jedhát bányászbaleset, a jawákat tuskenek ölték le, a Tantive IV-et kalózok rohanták le. Gondolom a Lars farmon gázszivárgás volt, a Geonosison elpukkant a kematoxos flakon, a Lasatok meg egymást irtották ki? Mert tuti ezeket is kimagyarázták valahogy.

Rampart meg egyre nagyobb görény. A klónok kérdése érdekes, de sajnos az Obi-Wan Kenobi alapján a koldusbotra jutás lesz a sorsuk. :( Ami Chuchi jövőjét is aggasztóvá teszi. Félek, hogy a szenátornőt végül utoléri a nyughatatlansága miatt a végzete, hiszen a besorozás törvényt megszavazzák, és az OWK-ban látott klón, valamint Rexék alapján a Birodalom nem nagyon fogja támogatni a leszerelt klónokat.

Ami viszont meglepett, hogy senkit sem lep meg az, hogy Rex él. Ez harmonizál a Rebels-szel, de jó lenne tudni, miért nem annyira meglepő ez azoknak, akikkel összehozza a sors. Amúgy az, hogy Chuchi egyből felismerte, simán felidézte bennem TCW 1x15 Trespass-t, amiben először szerepelt Riyo, és ebben szerepelt Rex is.

Mindezek mellett a pazar curuscanti látvány - alig baljósak a város fölött lebegő Venatorok, azért ilyen nem volt a Köztársaság idején -, a Szenátus, de az olyan apróságok is, minthogy a klón bérgyilkos ugyanolyan fogra harapós elektromos bizbasszal lett öngyilkos, mint a Gozanti kapitány a The Mandalorian második évadában (Chapter 11: The Heiress).

 

És tök jó, hogy nem kell egy hetet várni a folytatásra. Neki is ülök azonnal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 perccel korábban, Dzséjt írta:

A bankár klán is megkapta új, láthatóan birodalmi hű képviselőjét.

Elsőre azt hittem, hogy a szenátor már szerepelt korábban, méghozzá a Heroes on Both Sides című epizódban, de utánanézve olvasom, hogy nem ugyanaz a kettő, mert a TCW-ben Gume Saam jelent meg, aki a Techno Uniót képviselte. :)

 

Brilliáns rész volt. A sorozat egyik legjobbja. Később még bővebben írok - meg a kövi részről is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fantasztikus rész volt, egy vérbeli politikai thriller. Itt most már tényleg annak a folyamatnak a betetőzését láthatjuk, amire évek óta vártunk: mi lett a klónokkal és mi módon váltották le őket a besorozott rohamosztagosok? Nagyon jó látni, hogy olyan kérdések merülnek fel, hogy egy semmiféle joggal nem rendelkező sokmilliós állomány státuszát rendezni kell. Tisztára, mint amikor a Római Köztársaságban azon ment a vita, hogy a veteránoknak meg kell adni a polgárjogot és földhöz kell juttatni őket. Nem is tudom, hogy egy SW-alkotásban valaha elhangzott volna az a szó, hogy "nyugdíj". Ez tényleg a Galaktikus társadalom bemutatásának egy újabb aspektusa.

 

A Birodalmi Szenátus itt még van annyira erős, hogy legalább megakadályozza, hogy az Uralkodó beterjesztett törvényjavaslatát rohamléptékkel elfogadják, minden érdemi vita nélkül. Az itteni vita sokkal inkább hasonlított a köztársasági érára, ahol még valóban volt érdemi diskurzus, minden demagógia és populizmus ellenére is. Persze itt még tényleg az elnyomó rendszer legelején járunk, a Birodalom, mint struktúra még nem szilárdult meg. A Peremvidéken továbbra is a káosz az úr, valószínűleg sok-ex-szeparatista nem tette még le a fegyvert, de az "insurgents" címke alatt talán olyan semleges világokat is érteni kell, akik nem kérnek a Birodalom szoros gyeplőjéből, és akkor még a zavaros helyzetet kihasználó kalózokról stb. nem is beszéltünk. Ironikus, hogy a kőkemény birodalmi narratívát olyan szervezetek képviselték, akik vastagon benne voltak a Konföderációban nem is olyan régen: az Intergalaktikus Bankárklán és a Kereskedelmi Céh (legalábbis a gossam, egy szakadár faj képviselője szerintem az utóbbi szervezetet képviselte). Nagyon örültem Pamlo felbukkanásának. Jó, hogy ismét felszínre bukott az örökös Mag-Perem ellentét is. Lehet, hogy Pamlo szerint a háborúnak vége, de ezt a külsőbb rendszereknél egyáltalán nem érzik így. S bár Pamlónak igaza van, hogy az állandó veszélyhelyzet sulykolásával a kormányzat kieszközöl magának többletjogosítványokat (és ez a hivatkozási alap még az Andor idején is működik!), de az ishi tib megjegyzése azért árnyalja ezt a képet, és egy állandó besorozott hadsereg felállításának lehet létjogosultsága. A nagyvezír Mas Amedda a nyilvánosan soha nem megjelenő Palpatine képviselője a Szenátusban. Amikor finonam figyelmezteti Rampartot a késlekedés következményeire, azt úgy kell érteni, mintha maga az Uralkodó feddte volna meg. Nagyon jó volt ezeket a jeleneteket, a finom machinációkat látni.

 

Az epizód második fele az idealista Riyo Chuchi körül forog. A Ramparttal való tárgyalása fantasztikus párbeszédet szült, tapintani lehetett a feszültséget. És miután képbe került Slip, már a szenátor életéért is izgulni kellett. A torkomban dobogott a szívem a gyártelepen történt eseményeknél, nagyon hangulatos és látványos akciójelenetet kaptunk. Az orgyilkosról sokáig gondoltam, hogy Crosshair lesz az. Így is egy klón bújt meg a maszk mögött, de az az érzésem, hogy ő már egy újabbfajta klón, akit a Waylandon állítottak elő. De lehet, hogy tévedek.

 

Ja és a külcsín: Coruscant lélegzetelállítóan gyönyörű volt, minden egyes képsorát legszívesebben kimerevítettem volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Az epizód második fele az idealista Riyo Chuchi körül forog.

Az mondjuk sokat elmond a rendszerről, hogy Bail Organa és Chuchi ha őszintén akarja kritizálni a rendszert, akkor egy alsószinten lévő sikátorban kénytelen találkozni. Mont még behozhatták volna a képbe.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem ami a legjobban tetszett ebben az epizódban az a hangulat volt. Egyszerűen remekül elkapták ezt a baljóslatú, feszültséggelteli atmoszférát, ami egy ilyen politikai thrillerhez kell. Mind az előzmény-trilógia, mind a Klónok Háborúja esetében fontos szerepet játszott a politika és az, hogy mi történik a színfalak mögött. Ebben az epizódban pedig már a Bad Batch keretein belül is beleláthattunk egy kicsit ebbe a világba.

Eleinte kicsit fura volt, hogy a címszereplők itt semennyire sem kerültek elő, még úgy sem, mint először a Rylothon a fegyveszállítással, vagy amikor itt a harmadik epizódban legalább Crosshairt láthattuk, hanem a rész fókusza egyértelműen a Coruscanton volt és a nagypolitika eseményein.

 

Chuchi szenátor visszatérésének nagyon örülök, ő megtestesítette itt mindazt, ami ebben az átmeneti állapotban még megmaradhatott az egykori Köztársaság örökségéből. Egyébként emiatt is volt annyira érdekes és értékes ez a történet, hogy beleláthattunk egy kicsit a Birodalom működésébe ebben a korai időszakban is. Tényleg érdekes a kontraszt azzal a Szenátussal, amit már az Andorban láthatunk, ahol már nyoma sincs ennek az esetleges ellensúly szerepnek, amivel itt még számolnia kell Palpatineéknak. Ezeknek a kis győzelmeknek, mint itt, hogy elnapolták a szavazást meg örülnie kell Bailéknek, mivel ennél nagyobb mértékben nem nagyon tudnak hatással lenni a politika keretein belül az eseményekre. Ez egyben azt is jelzi mennyire szűk a mozgástere a Szenátusnak, de még van egy látszólagos mozgástér és ez így is marad a Halálcsillagig.
Az is nagyon beszédes volt, hogy az öreg személyesen egyáltalán nem vett részt ezen a vitán és az az űr, amit a jelenlétének a hiánya keltett, csak még inkább aláhúzta a kitüntetett szerepét ebben a berendezkedésben. Neki nem kell ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozni, úgyis át fogja nyomni az akaratát a Szenátuson, a többieknek meg megadja a demokrácia elbábozásának a lehetőségét.

 

Chuchi amúgy itt engem nagyban emlékeztetett Padmére, azáltal ahogy megnyilvánult ebben a konfliktusban. Így első ránézésre nem tűnik egy olyan igazán kemény, talpraesett embernek, aki mindenáron érvényesíteni tudja az akaratát, de hatalmas elszántság és igazságérzet van benne, ami miatt megállíthatatlannak tűnik. Nagyon emlékezetes volt az a mondata, hogy ezekben az időkben már nem a tétlenség, meg a beletőrődés, hanem az igazság kimondása az, ami felfordulást okoz. Bail szerepeltetését is üdvözöltem, valahogy úgy kiáltott is utána egy ilyen történet és tetszik, hogy ő most is itt sertepertél az ilyen politikai ügyek környékén. 

 

A klónok lelkiismerete mindig is foglalkoztatott engem, hogy miként csapódott le bennük az amit tettek, mennyire vannak tudatában a 66-os parancs során elkövetett bűneiknek, illetve önmagában annak, hogy egy ilyen rendszernek, mint a Birodalom, a kiszolgálói. Erre már reflektáltak az előző évad során is Howzerékkel a Rylothon, de Cody parancsnok is szembenézett azzal a ténnyel, hogy nem egy ilyen világért harcoltak itt a második évad elején és ismét újabb tanúbizonyságát adták annak, hogy ebben a szálban bőven van potenciál. A Kamino elpusztítása valahogy személyes ügy is a klónoknak és egyben egy remek korrajz az is, hogy itt még mennyire tojásokon lépkedve próbál operálni a Birodalom is. A klónok meg egy teljesen sajátos problémával néznek szemben, ami túlmutat azon, hogy egy hivatásos katona is, aki szinte egész életét a hadseregben töltötte, utána nehezen találhatja meg a helyét a civil életben, de az ő esetükben ez egy konkrét egzisztenciális kérdés is. A klónokat csak és kizárólag a háború miatt hozták létre, ennek köszönhetik az életüket, most visszakanyarodva értékelődik fel hihetetlenül az a rész még a TCW második évadából, ami anno nem tűnt olyan jelentősnek Cut Lawquane-el, hogy láthattuk azt is, hogy milyenek lehetnének ők akár a habárú nélkül, csak nehéz erre átállni azután, amilyen sorson ők keresztülmentek.

 

Amikor látjuk Rampart és Chuchi beszélgetését ott szinte tapintani lehetett a feszültséget, ahogy elkezdték kóstolgatni egymást az fantasztikus volt és Rampart remekül hozza ezt a látszólag tudatlan, de egyben burkoltan eléggé fenyegető figurát. Az is tetszett, hogy ott a Coruscanti látképen, a háttérben mintha feltűnne a Jedi Templom sziluettje is, meg itt a parancsnokság épülete is, mintha csak a múlt relikviája lenne. Persze igaz ez az egész részre is, olyan mint egy itt maradt emlékkönyv a TCW-ről, egy másik világból. Az egész kérdésben ott van a klónok tragikus sorsa, egy újabb csapása, hogy miután küzdöttek és meghaltak a Köztársaságért (jó volt, hogy az üzenetet megerősítendően elhaladtunk az emlékfal előtt is) most egyszerűen kidobják őket, mint egy régi ruhát. Palpatinenak meg úgy kellenek a külső rendszerekben lévő zendülések, mint egy falat kenyér, mivel rájuk hivatkozva tarthatja fent és frissítheti a hadigépezetét, meg nem mellesleg futtathatja a Halálcsillag projektet is. Miközben a még meglévő hadseregét is kihasználhatná, de inkább leselejtezi őket.

 

A csattanó volt talán a legérdekesebb ebben az epizódban ezzel a renegát klónnal, aki mintha valami szektásnak tűnne és kifejezetten hű lenne a Birodalomhoz. Rex feltűnése borítékolható volt, de örültem is neki, hogy ő is itt van és nem csak úgy a BB tagjai toppannak be ide felmentőseregként, ez a lépték nem is igazából az ő asztaluk. Amit viszont előkészítettek ebben a részben az nagyon sokat ígér a folytatásra és az egész évadra, egyben nagyon baljóslatú a klónokra nézve.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

36 perccel korábban, Wilde írta:

A klónok lelkiismerete mindig is foglalkoztatott engem, hogy miként csapódott le bennük az amit tettek, mennyire vannak tudatában a 66-os parancs során elkövetett bűneiknek,

Konkrétan még erre egyik sem reagált. Talán Cody célzott rá, hogy bántja a lelkiismeret a történtek miatt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Konkrétan még erre egyik sem reagált. Talán Cody célzott rá, hogy bántja a lelkiismeret a történtek miatt.

 

Szerintem Cody biztosan visszatér majd, Rex vonalán erre lesz is lehetőség, ott lehet jobban is belemennek ebbe, de azt is jó volt látni, hogy bántja őket a Kamino sorsa.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úh, nagyon tetszett ez a rész. Persze "saga epizód" volt, már ahogy én nevezem ezeket. Mert BB szempontból lehet, hogy filler volt? ;) Na, hagyom a szarkazmust. Nem vagyok nagy klón szakértő, így hogy Slipet és a haverját ismerjük-e korábbról, nem tudom biztosan. Nem tudtam mi az a súlyos titok amiről beszélnek a klón bárban. Apropó klón bár. Fives szála ugrott be. Különös egy hely. A titok persze Kamino kiiktatása volt. A birodalom egyik sötét titka. Amik tudói bizony nem hosszú életűek. Így is lett. Amúgy nagyon örültem Chu-Chi szenátornak, a az első évad 16. része nekem mindig is különleges volt. Időben visszaugrottunk a mozifilm elé, megismertük Papanoida báró faját a Pantoraiakat. Meg persze Thai-Sen népét. És akkor jött még egy ehhez a nosztalgiához. Rex! Aki ez említett Trespassers részben is bizonyította, hogy emberibb minden klónnál. Szóval ilyen nosztalgia bomba mellett átélhettünk egy olyan epizódot, ami kulcsfontosságú lépéseket tartalmazott a régi köztársaság utolsó maradványai egyikének eltűntetésében, a klónok leváltásának kérdésében. Szenátusi jelenetek. TCW, és Rogue One kapocs, Andor hangulat nyomokban. Egy kis rejtély, vajon ki Rampart bérgyilkosa? Azthittem Crosshhair lesz. Ja és akkor Mando kapocs. Az electro-cián kapszula. "Long live the Empire!"

Ez jó is zárszónak! Jöjjön a folytatás!

Ja és a végefőcím zene is nagyon jó volt. Kis dráma-techno! 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

14 perccel korábban, csoli1138 írta:

így hogy Slipet és a haverját ismerjük-e korábbról, nem tudom biztosan.

Nem, ők teljesen új szereplők voltak. 

 

OFF

A Trespass nekem is nagy kedvencem. Chi-Cho fafejűsége máig emlékezetes...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fú, ez egy fantasztikus rész volt. Nagyon feszült és rejtélyekkel teli elejétől a végéig. A klón orgyilkosról eleinte azt hittem Célkereszt lesz, de mégse ő lett. Riyo  Chuchi visszatérésének örültem. Annak is, hogy Bail feltűnt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyszerű epizód volt! Az első évadban volt róla szó, hogy azért kell pusztulnia Kaminonak, mert a Birodalom nem bízik a klónok hűségében, és most megkaptuk a gondolatmenet folytatását is: ha nincsen klón utánpótlás, a már élő klónok meg extra gyorsan öregszenek, így saját hadsereg kell helyette, amelyet már úgy fognak létrehozni, hogy maximálisan a birodalmi érdeket szolgálja. 

Amúgy érdekes, hogy már eleve nem gondoskodtak a Kaminot szétlövő hajókon szolgáló legénység elhallgattatásáról, ha ez Rampart feladata lett volna, akkor ezt elszúrta. 

 

Jó volt viszont látni Riyo Chuchi-t, és ugyanaz jutott eszembe, mint Wilde-nak, hogy abszolút átvette Padmé szerepét a gyanús körülmények felkutatásában, hogy az igazság napvilágra kerüljön. A szenátus még működik, része a nagy színjátéknak, hogy a Birodalom a békére és biztonságra törekszik, és igyekeznek ilyen csomagolásba burkolni mindent, ami alapvetően a hatalom érdekeit szolgálja, és ehhez megnyernek bizonyos szenátorokat is. Az is látszik, hogy Bail Organa ugyan segít Chuchi szenátornak, de ezt nagyon diszkréten teszi, ami érthető, mivel neki komoly kötelezettségei vannak a lázadás előkészítésében, é minél később derül ki az ő "ellenzéki" volta, annál több hasznot tud hajtani a háttérben.

De az ilyen esetek is közrejátszanak abban, hogy amint lehet, feloszlatják majd a szenátust, mert túl macerás meg időrabló megrendezni ezeket a látszat vitákat, sokkal egyszerűbb lesz majd odaküldeni a Halálcsillagot az ellenkező szenátor világához...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ismét egy remek és egyben fontos epizódot kaptunk! A klónkatonák háború utáni sorsa már a TCW idején is foglalkoztatott, és a TBB bejelentésekor ez azon témák közé tartozott, amiről reméltem, hogy többet is megtudhatunk. Persze kaptunk már különféle klónsorsokat, Cut Lawquane dezertálásától kezdve, a Birodalom ellen ténykedő Rexen keresztül, a 99-esek szökevényekké válásáig. Mégis érdekes volt látni, hogy kollektíven az úgymond "névtelen" katonák miként élik meg a háború befejeztét, és az új éra hajnalát. A legtöbbjük valószínűleg bele se gondolt abba, hogy a háború egyszer véget ér, és helyet kell majd találniuk az új rendben. Ebből a bizonytalanságból fakadó tanácstalanság talán annál is ijesztőbb lehet egyeseknek, mint kimenni a frontra a konzervek ellen. :) 

 

A Coruscant megunhatatlan és továbbra is impozáns látványt nyújt! Utánozhatatlan feelingje van a galaktikus fővárosnak, mindig jó visszatérni ide. Főleg az éjszakai látkép pazar, nem egyszer megidézte az Ep2-t, főleg az üldözéses jelenetnél. Innen üzenem a magyar szinkron készítőinek, hogy nem "koruszán" a helyes kiejtése, ami baromi fülsértő volt már az Andorban is, különösen sokadjára... :P A TCW-ben látott klónkantin feltűnése tetszett, egy újabb apró elem, ami tovább viszi az előző sorozat hagyatékát. Slip és Cade beszélgetése kapcsán egy érdekes és örökzöld kérdés merült fel, amikor a parancs teljesítésének helyességét firtatták. Sajnos sok klónnak fogalma sincs a fejében lévő chipről és a 66-os parancs valódi mibenlétéről - sokan meggyőzhették magukat arról, hogy a Jedik árulók voltak, ezért kellett veszniük - és fel sem merült bennük, hogy akkor nem önszántukból engedelmeskedtek. A kaminói pusztítás kapcsán viszont nincs szó ilyesmiről, ahogy tudomásunk szerint a chip működéséről se... Rampart elmebeteg ámokfutása az egész (ha parancsra, ha nem), aki kihasználta, hogy a klónokat "feltétlen engedelmesség" jellemzi. Pedig megtörténhetett volna egy hasonló incidens, mint az Umbarán Krell kapcsán. Természetesen Rampart gátlástalansága fokozódott azzal, hogy eltitkolta a kaminói városok pusztítását, és likvidált mindenkit, aki beszélni akart volna. A későbbi hazugságai már csak a hab a tortán.

 

Jó volt viszont látni a Szenátust, ami az elvártaknak megfelelően már csak egy látszat gépezetként jelenik meg... bár az Andorban látottaknál egy hangyányival talán jobbnak tűnik a helyzet, semmi valódi funkciója nincs az ülésnek annak látszatán túl, hogy Palpatine-on kívül itt másoknak is van beleszólása a galaktikus ügyekbe és a Birodalom sorsába. Nagyon örültem Chuchi felbukkanásának, már a TCW-ben is kedveltem. Tényleg olyan, mint aki Padmé lángját szeretné tovább vinni. Empatikus a klónok ügye kapcsán, és a jó szándék vezérli. Idealista és naiv jelleme viszont sajnos nem a legbiztonságosabb kombó ebben a korszakban, ahogy az ki is derült a részből. Rex nélkül konkrétan már nem élne. Bízom benne, hogy Bail Organának sikerül rá hatást gyakorolnia, és több megfontoltsággal, óvatosabban küzd majd a Birodalom ellen a jövőben, ellenkező esetben nem jósolok neki sok jót. A Szenátusról sokat elárult az, hogy az észérvek nem sokat nyomnak a latba, és milyen könnyen megvezethetőek sokan - gondolok itt Rampart átlászó és gyenge hazugságaira a Kamino kapcsán, amit kényelmesebb volt elhinni, mint megkérdőjelezni. A klónokra harcászati eszközként tekintő szenátorokról nem is beszélve... 
 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem beszéltünk még bővebben az X klónról, ami egy új szálat hozhat be a sorozatba. Magát, mint hívőt definiálta, ami már így kimondva is fura, mintha valami elvakult szekta tag. Kíváncsi vagyok ezzel kezdenek valami később, azaz lesz-e ezekből a klónokból több?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, de kézenfekvőbb lett volna Crosshairt küldeni. Végig lojális volt a Birodalomhoz, kiváló mesterlövész. Miért kellett más?

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem nincs már Rampartnak annyi bizalma benne mint a legelején, hogy 100%-ig biztos legyen benne, hogy megölne egy szenátort. Lehet Crosshair lojális a Birodalomhoz, ha ő meg másképp hiszi. Nem véletlenül volt a dezertőrös megjegyzése is. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hmmm... A korábbi társaira mind árulóként tekint, de ezt az ügyet talán nem tudta megideologizálni Rampart? Egy gátlástalanabb klón kellett? Persze azzal megspékelve, hogy már nem bízik 100%-ig Crosshair-ben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.