Ugrás a kommentre

Vélemények és javaslatok

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Nem lesz itt semmi baj, nyugalom. Nem kell feltétlenül mindenkinek szeretnie egymást, ennyiféle ember között ez kvázi lehetetlen. És nem kell úgy fogalmaznunk, hogy "idáig jutott ez a fórum." Ne beszéljünk erről úgy, mintha innen már nem lenne visszaút, ez egy jó hely és a jó helyet a jó fej emberek tartják életben. :) Azt javaslom, hogy ha még egyszer valaki ilyen durva veszekedést gerjeszt (és nem értelmesen megfogalmazott érvekkel rendelkező vitára gondolok, hanem durva sértegetésekre) és persze nyilvánosan, mert PM-ben azt mond mindenki amit akar, akkor indítsunk valamilyen szavazást arról, hogy az illető menjen-e, vagy maradjon. Persze lehet tartózkodni is. 10-12 igen után ban. Tudom, elég szigorúan hangzik, de így legalább jobban odafigyelnek magukra az emberek, nem? Persze ez csak egy javaslat, nem szándékom bárkitől is megválni, de valamit tenni kell és az ne az SW Saga bezárása legyen, nagyon nagy kár lenne érte. :) Csak simán Magyarország legjobb Star Warsos oldala. :)

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

KisKósa... nem csak a legjobb SW oldal, hanem az ország egyik leg színvonalasabb fóruma, HA nem a leg színvonalasabb!! :)

Jó ez a hely, szeretek ide járni, jómagam akkor kerültem ide, amikor olvastam az itteni emberek véleményeit a TCW első évadjának epizódjairól és tudtam hogy én szeretnék ide regisztrálni. :) Tudom, hogy nem én vagyok a legoszloposabb tagja a fórumnak, de azért jó dolog az itteni emberekkel beszélgetni. :) És itt jutunk hozzá a leghamarabb a feliratokhoz. :evil:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem számít ki mennyire oszlopos tag. Én régebb óta vagyok regisztrálva, mégis jóval kevesebb a hozzászólásom, mint neked. De nem ez a lényeg... hanem, hogy egy családias és remek közösség vagyunk... és igen, a felirat gyorsasága sem elhanyagolható tény! ;)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azon a véleményen vagyok, hogy mindig a társadalom békés részének érdekeit kell szem előtt tartani. Szerintem arra fókuszáljunk, hogy mi jött létre ezzel a fórummal. Rengeteg érték, eszmecsere, közösség. Erre kell fókuszálni. Bármi történik is, mindig többségben lesznek azok, akik értéket teremtenek és nem pedig káoszt szítanak. Ha valaki vagy valakik nem képesek ebbe a rendszerbe beleilleszkedni, akkor őket kell kezelni, és nem pedig az egész társadalmat eltörölni, még akkor is, ha néha indulatból az utóbbi tűnik ésszerűnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó ez a hely, szeretek ide járni, jómagam akkor kerültem ide, amikor olvastam az itteni emberek véleményeit a TCW első évadjának epizódjairól és tudtam hogy én szeretnék ide regisztrálni. :) Tudom, hogy nem én vagyok a legoszloposabb tagja a fórumnak, de azért jó dolog az itteni emberekkel beszélgetni. :) És itt jutunk hozzá a leghamarabb a feliratokhoz. :evil:

Szerintem sem a regisztráció idejétől függ az, hogy valaki mennyire oszlopos tag. Szerintem te az vagy, KisKósa, mert elég gyakran és érdemből szólsz hozzá a témákhoz, ami tulajdonképpen a lényeg.

Mellesleg én is megkaptam Ben levelét és... hogy is fogalmazzak? Talán jobb, ha sehogy. Akármennyire szeretem a karaktert, a helyén tudom kezelni. Amit pedig tegnap privátban Ben és Frenkie művelt, az kellőképp kiakasztó. De a magam részéről túllépek rajta, és igyekszem a jövőben meggátolni, hogy az Ahsoka iránti szeretetem/rajongásom ilyen problémákat szüljön.

Szerkesztve: - Darth Sky
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem sem a regisztráció idejétől függ az, hogy valaki mennyire oszlopos tag. Szerintem te az vagy, KisKósa, mert elég gyakran és érdemből szólsz hozzá a témákhoz, ami tulajdonképpen a lényeg.

Lehet, de egyesekkel ellentétben én nem vagyok jelen minden topikban, főként a The Clone Wars és az Expanded Universe az én játszóterem, ezért gondoltam így. :)

Mellesleg én is megkaptam Ben levelét és... hogy is fogalmazzak? Talán jobb, ha sehogy. Akármennyire szeretem a karaktert, a helyén tudom kezelni. Amit pedig tegnap privátban Ben és Frenkie művelt, az kellőképp kiakasztó. De a magam részéről túllépek rajta, és igyekszem a jövőben meggátolni, hogy az Ahsoka iránti szeretetem/rajongásom ilyen problémákat szüljön.

Jajjj, istenem, nehogy már magadra vedd, nem te tehetsz róla, te egyszerűen csak... Belekeveredtél, mint mindenki más. De abban biztos vagyok, hogy... A mondatot befejezem PM-ben, mert nem akarok újabb balhét gerjeszteni. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pildi, egy adminnak valahol határt kell szabni... :(

De nem úgy, hogy bezárja a fórumot, én is önző vagyok ez ügyben, mint ahogy Pildinél is olvasható, a többit pedig Donát kiválóan leírta, ahhoz többet nem lehet hozzátenni! Ha szembe állítod a negatívumokat a pozitívumokkal, akár egy mérlegen, akkor vajon melyik oldal felé fog billenni?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10.000! :love::rock::yeah:

GRATULA!!!! :clap:

Én is, de úgy sejtem, hogy nem baj.

Én annyiból sajnálom, hogy lemaradtam, mert akkor talán megelőzhettem volna Ody-t, és szegénynek nem kellett volna szembesülnie ilyennel. Teljesen érthető az első reakciója, hiszen az általa létrehozott közösségen éppen valaki(k) sz*ros cipőben jár(nak) kán-kánt. Szerintem egyikünk reakciója sem lenne finomabb a helyében. De a fórum nem zárt be, és szerintem ezután sem kell aggódnunk emiatt, még (remélem) hasonlók után sem. Csak szépen együttesen fel kell lépnünk a táncosok ellen, akárki is legyen az.

Lehet, de egyesekkel ellentétben én nem vagyok jelen minden topikban, főként a The Clone Wars és az Expanded Universe az én játszóterem, ezért gondoltam így. :)

Nagyon rosszul gondolod. ;) Sokan vannak, akik nem látogatnak minden topikot, vagy kevesebb ideje vannak itt, mint mások. Mégis a szerves tagjai ennek a közösségnek. Ha a topikokban értékesen ténykedsz, ha a hozzászólásaidban hozzáteszel valami olyat a csapathoz, ami te vagy, akkor törzsfórumozó vagy.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon rosszul gondolod. ;) Sokan vannak, akik nem látogatnak minden topikot, vagy kevesebb ideje vannak itt, mint mások. Mégis a szerves tagjai ennek a közösségnek. Ha a topikokban értékesen ténykedsz, ha a hozzászólásaidban hozzáteszel valami olyat a csapathoz, ami te vagy, akkor törzsfórumozó vagy.

Ez pontosan így van! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én azon a véleményen vagyok, hogy mindig a társadalom békés részének érdekeit kell szem előtt tartani. Szerintem arra fókuszáljunk, hogy mi jött létre ezzel a fórummal. Rengeteg érték, eszmecsere, közösség. Erre kell fókuszálni. Bármi történik is, mindig többségben lesznek azok, akik értéket teremtenek és nem pedig káoszt szítanak. Ha valaki vagy valakik nem képesek ebbe a rendszerbe beleilleszkedni, akkor őket kell kezelni, és nem pedig az egész társadalmat eltörölni, még akkor is, ha néha indulatból az utóbbi tűnik ésszerűnek.

Teljesen egyetértek.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak megszegem a fogadalmamat hogy karácsonyig nem fórumozok(azaz nem írok be, de nézem). Az oka hogy karácsonykor már nem erről kéne szóljon a dolog a másik hogy most vettem észre hogy Ben elküldte sok embernek a mi privinket ami nem volt fair, mert csak ránk tartozik akármilyen ocsmány.

Aznap este teljesen elvesztettem az önkontrollomat, olyan voltam mint egy őstulok, semmilyen következmény nem érdekelt, pedig azért durva hogy nyilvános fórumon ment a vita.

Mindegy megpróbálok jófiú lenni, de azt be kell vallanom hogy Ben nagyon irritál, már ha meglátom egy beírását forr az agyvíz józanul is. Egyszerűen az ilyen típusú embert kerülöm a civil életben is. Egy kötekedő ,bomlasztó embernek tartom aki beleköt az élő fába is.

A baj az hogy ez nem lenne gáz a jövőben legfeljebb priviben küldeném el melegebb éghajlatra, de mivel ezeket szétküldözgeti már ez sem fog menni.

Irigyellek is titeket hogy ennyire könnyen túlléptek azon ahogy írkál, de én néha úgy érzem hogy meg kell védeni a becsületet.

Hogy miért ilyen csúnya stílussal? Mert az ilyen fajta ember ebből ért. Őneki a szép szó nem használ. Legalábbis szerintem.

Még egyszer elnézést, megpróbálok uralkodni magamon, de Bent soha nem fogom elfogadni és megszeretni. Nem idevalónak érzem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hogy miért ilyen csúnya stílussal? Mert az ilyen fajta ember ebből ért.

Sajnos az a baj, hogy ebből se ért.

Én egyébként abszolút egyetértek veled abban, hogy Bennek itt semmi keresnivalója nincsen, de én azért nem írok neki ilyen stílusban, mert úgy érzem, azzal magam alacsonyítanám le az ő szintjére. Az egyetlen megoldás, hogy ignorálod a szánalmas megnyilvánulásait.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De miért kellett úgy lezülleszteni a fórumot? A privát egy dolog, de azért itt többről volt szó. Ok, nem kedveled őt de akkor ne vegyél róla tudomást. Remélem többet ilyen tényleg nem lesz.

Nézd, nagyon sajnálom tényleg. Egyszerűen aznap este kikapcsolt a fék az agyamban és már nem érdekelt hova írok. Ne haragudj, többet ez nem fog előfordulni. És köszönöm hogy nem raktál ki pedig megérdemeltem volna.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie, azzal, hogy egy részben róla szóló hozzászólás írtál,

van egy olyan érzésem, hogy ebből megint vita lesz. Akár szándékosan akár nem, de ezt felhívás

keringőre. Amit szerintem Ben nem fog kihagyni.

Igazán örülnék, ha ezután minden olyan hozzászólás, ami valami komoly vita kezdetét jelentheti,

Ody törölné. Féltem az oldalt, és nem akarom elveszíteni!

Ez pontosan így van, csak nem akartam leírni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Frenkie, azzal, hogy egy részben róla szóló hozzászólás írtál,

van egy olyan érzésem, hogy ebből megint vita lesz. Akár szándékosan akár nem, de ezt felhívás

keringőre. Amit szerintem Ben nem fog kihagyni.

Igazán örülnék, ha ezután minden olyan hozzászólás, ami valami komoly vita kezdetét jelentheti,

Ody törölné. Féltem az oldalt, és nem akarom elveszíteni!

Természetesen nem szándékos volt. Csak leírtam a véleményem őszintén. Nem lesz ebből semmilyen vita szerintem, mert elég sokat tanultam a péntek estéből. Bár nem látszik de azért fejlődőképes vagyok. Nem hiszem hogy sértegettem Bent most. Egyszerűen leírtam a véleményemet. Jobb ha tisztában van ő is bizonyos dolgokkal. Szerintem a "homokbadugjukafejünket" sem igazán jó megoldás.

Nem tudom azt megigérni hogy szeretni fogom mert nem igaz. Mivel vele volt a vitám ezért róla is kellett szóljon a hozzászólás egy része, hogy mi miért van.

Nagyon erősen arra koncentrálok hogy ne válaszoljak a beszólásaira. Ennyit tudok igérni.

Pont ezen hozzászólásod alapján látszik, hogy milyen ember is vagy! :)

Ha Ben is közel hasonlót ír, akkor semmi gond sem lesz. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pont ezen hozzászólásod alapján látszik, hogy milyen ember is vagy! :)

Ha Ben is közel hasonlót ír, akkor semmi gond sem lesz. :)

Meg a múltkori ittas beszélgetésből is látszik, ki milyen ember. :)

Én pedig annyit tudok ígérni, hogy ha nem provokálnak, akkor én is békén maradok. Sokszor mondtam már: amilyenek velem az emberek én is olyan vagyok velük. Szerintem ezt Darth Riddick, NorbiLordi, vagy azok megmondhatják, akik soha nem viselkedtek velem ellenségesen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SZKipi Padawan, egyébként megkérdezhetném, hogy miért pont ezt a nevet választottad erre a fórumra? :) Már sokat agyaltam rajta, az SZK gondolom azért van kiemelve, mert a monogramod, bár ez csupán egy elmélet. :)

Megkérdezheted! :D

Kezdetben még csak "Kipi" volt a becenevem, később tesóim valamiért csak annyit mondtak, hogy

"sz", mikor megkérdeztem, hogy miért mondják csak ezt a két betűt, azt válaszolták,

hogy egyszerű és rövid. Illetve könnyen ki lehet ejteni.

Aztán mikor az egyik tesóm azt monda, hogy "sz" a másik meg kicsit később, hogy "Kipi", akkor drága Mamám

megkérdezte, hogy " Micsoda, szkipi? ". Ez nekem annyira megtetszett, hogy egyből alkalmaztam is. :D

A betűket már csak kozmetikáztam, és így lett a SZKipi. :) A Padawan pedig

azért van, mert ha Jedi lehetnék, akkor legszívesebben ez akarnék lenni. :)

Tudom, bugyután hangzik, hogy hogyan is lett a nevem, de számomra sok jelent, mert egy olyan embertől származik akit nagy

szerettem. És aki már sajnos nem lehet velem. :( Meg ami azt illeti így örökítettem meg, a drága beszólásait. :)

Szerkesztve: - SZKipi Padawan

Ugyan már, dehogy hangzik ez bugyután, igazán aranyos kis történet, de tényleg. :) De most már legalább eggyel kevesebb rejtélyen kell agyalnom ezen a fórumon. :D (És mellesleg sokkal érdekesebb, mint az én nevem keletkezésének története. :D) Ami pedig ezt a másik dolgot illeti, hogy ha bevennének minket a Jedi Rendbe, akkor mindenképp lennének belőlünk Padawanok. :) Ez csupán egy korai, tanuló szakasza a Jedi létnek, a kérdés az, hogy miután Padawan éveid véget érnének, utána mi lennél? :) Én az a fajta lennék, aki karban tartja a Jedi Templom archívumát, sokat és mélyen meditál, ügyes diplomata és sokkal inkább hagyatkozik az Erő használatára, mint sem a fénykardjára, amit csak a legvégső esetben használ. :) Az EU ezt Jedi Consularnak hívja. :)

Szerkesztve: - KisKósa
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez csupán egy korai, tanuló szakasza a Jedi létnek, a kérdés az, hogy miután Padawan éveid véget érnének, utána mi lennél? :)

Hát ha innen nézzük, akkor én egy olyan Jedi lennék, aki még Windu-nál

és Yoda-nál is jobb kardforgató, illetve aki a Galaxis legjobb tárgyaló

partnere. Igyekeznék sok helyen és sok faj, nép stb. között békét kötni.

Illetve persze megpróbálnám elérni, hogy új szemléletben

nézze minden társam a világot, és ezáltal tényleg ne legyenek Sith-ek (ez egyértelműen

lehetetlen, de megpróbálnám!). Bár ahogy magamat ismerem, nem igen hiszem, hogy jó Jedi lennék.

Szerintem inkább ilyen fejvadász szerűség lennék, és talán az egyetlen, aki ártatlanokat nem bántana. :)

Szerkesztve: - SZKipi Padawan
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.