Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Marketing szempontból akkor is nagy érvágás ez, mert bár az új, nagy játékok bejelentése elmarad, a már bejelentett játékokat előszeretettel nyomatták még tavaly is. Ráadásul a kisebb, indie stúdióknak még mindig ez volt az egyik legnagyobb platform, ahol bejelenthették a játékaikat.

Ami meg még nagyobb baj, hogy az E3 nem az első expo, aminek keresztbe tett a koronavírus. A GDC-t nyárra halasztották (de mivel az E3 is nyáron lett volna, esélyes, hogy a GDC is elmarad), a PAX Eastre szinte senki sem ment ki, a TGS szintén elmaradt. Lényegében idén még nem volt olyan platform, amin a cégek bemutathatták volna az új játékaikat. Ez a kis kiadóknak/fejlesztőknek ugyanúgy gond, mint a nagyoknak. Online bemutatni egy trailert nem ugyanaz, mint kiállni egy színpadra és beszélni a játékról, leülni újságírókkal és velük dumálni, stb. Arról nem is beszélve, hogy a városoknak is bevételkiesést jelent. Kisebb-nagyobb hotelek számolnak minden évben ezekkel a tömegekkel, éttermeknek, boltoknak hozhatnak sok-sok pénzt. Úgyhogy itt nem is az számít, mennyire fontos még a játékiparban az E3, hanem az, hogy még így is komoly károkat okozhat.

Arról nem beszélve, hogy bár a Gamescom még messze van, de a szervezése már elkezdődött. És, ami a legrosszabb: ha a helyzet tovább romlik, idén nem lesz se PS5, se Xbox Series X. Ugyanis azokank az alkatrészeit a távol-keleten gyártják és szerelik össze. A gyártásnak pedig tavasszal be kell indulnia, de az a helyzet, hogy a kínai gyárak, amik még működnek, azok is késésben vannak. A Switch-et gyártó Foxconn például már komoly elmaradásban van a Nintendo konzoljával, és a baj az, hogy ez a gyár készíti az PS5 és az Xbox Series X chipkészletét. És szerintem nem kell ecsetelnem, mekkora anyagi tockost jelentene a Microsoftnak és a Sony-nak, ha késnek az új konzolok - ami aztán lényegében cunamit indít el, hiszen, ha azok késnek, akkor az azokra készülő játékok is késnek, így azok kiadói és fejlesztői is problémákba ütköznek. A Microsoft már most akkora árréssel számol a harmadik negyedévre, hogy átférne rajta Fort Knox.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt a szentségit. Ez a Detroit: Become Human egyszerűen frenetikus, főleg így magyar felirattal. 2 órát játszottam vele, de már az első percek beszippantottak. Hát ez az igazi felnőtt játék. No nem mintha a Heavy Rain nem lett volna az ,de nem valószinü hogy átlagbéla olyan helyzetbe kerül mint mondjuk Ethan. A Detroitban viszont egy teljesen elképzelhető jövőkép tárul elénk, olyan társadalmi, gazdasági helyzetekkel egy esetleges androidokat alkalmazó világban, hogy komolyan megizzasztott némely döntés erkölcsileg. Ez még csak az eleje.

Holnap megyek be dolgozni, de ha hazaérek, amig nyitva tudom tartani a szemem nyomom tovább. Ja és a grafika is gyönyörű.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én is épp a napokban vettem elő újra, hogy nekimenjek a platina trófeának. Még mindig lenyűgöz az a részletesség, amivel megalkották a játékot. A hangulat, a háttértörténet, a karakterek és a mondaivaló/filozófiai tartalom zseniális egyveleget alkot. Ráadásul olyan lehetséges történeti útvonalakat lehet felfedezni benne, amiket első, vagy második végigjátszáskor nem is gondoltam volna. Itt ténylegesen érvényesül a döntéseink súlya, és gyakorlatilag számos eltérő végkifejlet születhet (normálisan ki vannak dolgozva az ilyen-olyan alternatívák), ami nagyban növeli az újrajátszási faktort. Az olyan apróságokért pedig hatalmas piros pont jár, hogy pl. az android csajszi a főmenüben szinte mindig képes valami újat mondani. Legutóbb például a szobám dekorációját dícsérte meg. Apróság, de nekem tökre bejött. :D Vagy volt, hogy azzal ugratott, hogy elveszett a legutóbbi mentési fájlom. Értékelendő figyelmesség az ilyesmi az alkotók részéről. :) Ja, és a soundtrack is elsőosztályú. :clap:

 

Kíváncsi vagyok, neked mi lesz az első végigjátszásod végeredménye @Frenkie, mert én pl. a legvégén szúrtam el valamit, ami baromira dühített...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

No hát akkor, ezt fogja tudni a PS5, ezt meg az Xbox Series X.

A nekem jobb játékok miatt a PS5 a nyerő. de az új Xbox is elképesztő lesz. Úgy néz ki végre nem hajt végre blamát most a Microsoft.

 

Az már biztos hogy idén nem jelennek meg a koronavírus miatt?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt olvashattok arról, hogy milyenek erőviszonylatban az új konzolok egymáshoz, illetve a jelenlegi generáció konzoljaihoz képest.

 

14 órával ezelőtt, Frenkie írta:

A nekem jobb játékok miatt a PS5 a nyerő. de az új Xbox is elképesztő lesz. Úgy néz ki végre nem hajt végre blamát most a Microsoft.

Mert az Xbox One-nal elkövetett blama máig tart. :) Magánvélemény, de szerintem a Microsoftnak ebben a formában nagyon fölösleges erőltetni az Xboxot. Exkluzív cím egy sincs rá, mindent kiad PC-re is, ami persze nem baj, de szerintem simán alávág az új konzoljának. Eleve, azzal reklámozza, hogy a legerősebb konzol, de ez mire jó, amikor még ezt is veri egy High End PC.

A Sony jobban csinálja, kiad pár játékot PC-re, aztán ezzel szépen beránt még pár embert a PS5 alá, aminél már eleve garantáltak a PS4-es vásárlók váltása. Mondjuk exkluzívokban még itt sem dúskálunk, de ugye az már nyílt titok, hogy készül a Horizon: Zero Dawn 2 és a God of War folytatása is, de nem lepne meg, ha a Naughty Dognál sutyiban készülnek egy, a Lost Legacy-hoz hasonló, kisebb léptékű Uncharted is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Ez az új Doom a lehető legjobbkor jött. Holnap egyébként is koronavírus-mentes napot akarok tartani és semmi hírt nem fogok elolvasni. Csak ölöm a démonokat. Most belenéztem hogy milyen és eszméletlenül néz ki.

A 2016-os elképesztően jó volt. Majd írd meg milyen ez ahhoz képest.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Call of Duty: WWII, Battlefield 5 (ezeknek van single része is), Sniper Elite 4 (bár ez TPS), Battalion 1944 (ez meg multis), ezk ugrottak be. A második világháborús FPS-eknek tulajdonképpen leáldozott a 2000-es években.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 03. 20. - 22:26, Frenkie írta:

A 2016-os elképesztően jó volt. Majd írd meg milyen ez ahhoz képest.

Letettem tőle az állam. Eleve egy atomjó játékra számítottam, de így is felülmúlta a várakozásaimat. Mint az igazán jó folytatások megtartja az elődje előnyeit: a zene, a játékmenet, a hangulat nagyon hasonló. Vagyis pazar. Ugyanakkor sok tekintetben fejlődött a sorozat. A 2016-os gémben főleg a marsi és a pokolbéli pályák váltották egymást. Egy idő után túl nagy variáció már nem volt. Az új rész viszont 11-13 óra játék után is tudott újat mutatni. A kampányok változatosak és elképesztően epikusak. Az akció pedig ha lehet még nagyobb móka, mint az előző résznél!

 

Még nem vittem végig. 11 pályát fejeztem be és a 12-diknek még a legelején vagyok. Kiváncsi vagyok meddig tart még. Tetszik hogy a közepe táján amikor már úgy tűnt, hogy mindjárt vége az egésznek kiderült hogy még van egy csomó. Ami kevés kritikám lenne: a platform részek vagyis ahol ugrálni kell néha talán túl szivatósak. Nem vészes, de azért volt egy-két rész, ahol kicsit felcseszte az agyam. A másik nem is igazán kritika, csak egy megjegyzés: a hatodik kampány végén a főellenség valami brutál nehéz volt. Nem tudom én vagyok-e béna de majdnem egy órába telt mire legyőztem. A vicces az, hogy azóta az a főellenség többször feltűnt a későbbi pályákon sima katonaként is, de akkor már viszonylag hamar ki tudtam csinálni. Szóval valszeg csak rá kell érezni.

 

Összességében: szenzációs élmény vele játszani. Simán az elmúlt évek egyik legjobb játéka!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

22 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Call of Duty: WWII, Battlefield 5 (ezeknek van single része is), Sniper Elite 4 (bár ez TPS), Battalion 1944 (ez meg multis), ezk ugrottak be. A második világháborús FPS-eknek tulajdonképpen leáldozott a 2000-es években.

Köszi szépen! Nem csoda, hogy leáldozott, akkoriban orrba-szájba nyomták ezt a korszakot az FPS-ek. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ahogy Bomarr is írta a Doom Eternal pont jókor jött. Ebben a feszültebb ,bizonytalanabb helyzetben pont jó az írtás. Felraktam pc-re, arra számítva hogy a 7 és fél éves pc-men akadni fog, vagy el sem indul. Hát nem. Olyan gyönyörűen fut hogy le a kalappal a készítők előtt és High beállításokon megy.

Maga a játék irdatlan jó, bár egyértelműen nehezebb mint a 2016-os. Kevesebb a lőszer, illetve nehezebb legyőzni az ellent is. Van egy pókdémon ami 3-szor ölt meg az elején annyira erősen tüzelt. Van egy trükk amivel le lehet győzni és mikor ezt csináltam és rájöttem az ízére már ok volt. De nagyon szórakoztató az egész game. A repkedő "pacman" démont is tök viccesen lehet kinyírni.

Meg itt azért enyhén taktikázni kell hogy melyiket öld meg először a sok közül és a láncfűrészhez sincs mindig üzemanyag hogy azzal aprítva a kissebeket lőszert kapj.

Az ugrálások tényleg érdekesek kicsit, de megszokható.

Szóval srácok írtásra fel.:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Doom Eternal engem mondjuk nem mozgatott meg (bár lehet, hogy majd azért adok neki egy esélyt), de azért én is nosztalgiázom kicsit, felraktam a Black Mesát, ami ugye az első Half-Life félhivatalos/félrajongói remake-je. Nekem anno az első HL nem jött be, mivel angolul egy kukkot sem értettem, ráadásul akkoriban Quake 1-2-n, Doomon, Bloodon és Duke Nukemen szocializálódtam, így hamar ráuntam a játékra, hiszen nagyon sokáig mást sem kell csinálni, mint vonatozni, ruhát felvenni, mászkálni... Meh! Csak a Half-Life 2 után játszottam végig, mert az első résszel ellentétben a második felvonást imádtam, a mai napig a best of FPS nálam.

Bár végigjátszottam és összességében tetszett, azért mély benyomást nem tett rám, főleg azért, mert a HL2 után borzasztó volt a grafika. A HL2 szerintem nem öregedett olyan rosszúl 16 év alatt (nemrég néztem bele, de a Black Mesa miatt félretettem az újrajátszást), mint az első Half-Life 6 év alatt. Éppen ezért vártam a Black Mesát, ami végre a Source motort használta. És így azonnal beszippantott, mint a HL2 anno. A Crowbar Collective nagyszerű munkát végzett, hűen átdolgozták a játékot, és bár azért látszik rajta, hogy nem mai csirke, büszkén odaállhat a Half-Life 2 mellé. Tegnap este tízkor telepítettem fel, gondolom megyek vele egy rövid kört, csak úgy belekóstolván. Ja, hajnali kettőkor szóltam rá magamra, hogy azért most már le kéne feküdni. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Frenkie írta:

Adj neki.:evil: A 2016-ossal játszottál?

Játszottam pár órát, de sajnos egy idő után meguntam. Valahogy nem fogott meg. Látványos, pörgős és feelinges, de nekem hiányzott belőle valami plusz. Én a Doom 3-at szerettem nagyon, és attól eléggé elüt. De valószínűleg főleg az volt a baj, hogy az utóbbi években sokkal jobban megfognak a komplexebb sztorikkal és összetettebb karakterekkel és világokkal operáló játékok, mint a régi vágású, "agyatlan shooterek". Vagy legalábbis most egy ilyen időszakomat élem. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem érdemes neki adni egy esélyt, mert ez sokkal változatosabb lett, meg elég részletes háttér világot rittyentettek mögé. Ha olvassa az ember a bejegyzéseket meg a menetközben összeszedhető iratokat akkor kiderül hogy bonyolultabb a dolog annál hogy jönnek a démonok és kikell irtani őket. Kicsit olyan mintha a 2016-os Doom lett volna a tech demo és arra a motorra most felhúzták az "igazi játékot". Persze ettől még nem lett Doom 3, tehát lehet hogy neked igy se lesz nagy kedvenc, de az biztos hogy egyedi élmény tolni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A karanténra vettem egy PS4-et, egyelőre ismerkedem a platformmal (utoljára xbox 360-om volt, jó 10-12 éve, de egyetem miatt azt sem használtam sűrűn). Pár játékot tervezek beszerezni a következő egy-két hétben. Mi a véleményetek a The Outer Worlds-ről? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Nute Gunray írta:

A karanténra vettem egy PS4-et, egyelőre ismerkedem a platformmal (utoljára xbox 360-om volt, jó 10-12 éve, de egyetem miatt azt sem használtam sűrűn). Pár játékot tervezek beszerezni a következő egy-két hétben. Mi a véleményetek a The Outer Worlds-ről? 

Azt nem ismerem, A The Last of Ust, az Uncharted 5 részét és a Horizon Zero Downt mindenképp próbáld ki. Amik még nagyon jók, a Detroit: Become Human, a Heavy Rain iletve a Beyond: Two Souls.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

A karanténra vettem egy PS4-et, egyelőre ismerkedem a platformmal (utoljára xbox 360-om volt, jó 10-12 éve, de egyetem miatt azt sem használtam sűrűn). Pár játékot tervezek beszerezni a következő egy-két hétben. Mi a véleményetek a The Outer Worlds-ről? 

The Outer Worldsnek én még csak az elején vagyok, de szerintem jó játék. Kb. mint a Fallout csak az űrben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Mi a véleményetek a The Outer Worlds-ről? 

Pont holnap akarok belevágni úgyhogy remélhetőleg hamarosan bővebben is tudok róla értekezni. Ma viszont a Resident Evil 2 remake-jét vittem végig és szenzációs élmény volt. Anno mikor kijött az eredeti verzió még a 90-es évek végén, sokra nem jutottam vele. A hangulat tetszett de zavartak a fix kameraszögek, meg akkor nekem túl nehéz volt. Úgyhogy most játszottam végig először és hát mit ne mondjak, a legtöbb horror rendező tanulhatna a játék készitőitől. Úgy volt parás hogy közben a végére egészen monumentális is lett. A remake annyira tipp-topp lett, hogy le is pipálta a legtöbb friss játékot, ami manapság érkezik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

22 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Mi a véleményetek a The Outer Worlds-ről? 

The Outer Worldsöt tavaly én tesztelhettem, szerintem remek játék lett. A tesztet itt elolvashatod: https://www.pcguru.hu/teszt/the-outer-worlds-teszt-pc-ps4-xbox-one-ns/3019

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

Májusban nem fog megjelenni a The Last of Us II 

NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:cry::cry:

 

Igazából mi az oka? A filmeket megértem hisz az emberek hónapokig nem fognak moziba járni. A játékokért viszont nem kell elmenni hisz a megfeleő platform store-jaiban meg lehet őket venni anélkül hogy kimenne az ember az utcára. Plussz ebben a z otthonlévős helyzetben szerintem még többet is el tudnának adni hisz a videójáték az egyik legjobb időtöltés. Aki meg akarta venni az amúgyis megvette volna vírushelyzet nélkül is.

Amire gyanakszom hogy most sokan munkanélküliek lettek és nyilván ha kirúgják nem videójátékot fog vásárolni.

Szóval van érv a most kiadás mellett is és ellene is.  De nagyon vártam pedig ezt a játékot.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 órával ezelőtt, Frenkie írta:

Igazából mi az oka? A filmeket megértem hisz az emberek hónapokig nem fognak moziba járni. A játékokért viszont nem kell elmenni hisz a megfeleő platform store-jaiban meg lehet őket venni anélkül hogy kimenne az ember az utcára. Plussz ebben a z otthonlévős helyzetben szerintem még többet is el tudnának adni hisz a videójáték az egyik legjobb időtöltés. Aki meg akarta venni az amúgyis megvette volna vírushelyzet nélkül is.

Amire gyanakszom hogy most sokan munkanélküliek lettek és nyilván ha kirúgják nem videójátékot fog vásárolni.

Hiába erősödik a digitális értékesítés a játékeladások óriási része még mindig a fizikai lemezek eladásából jön be. Hiába brutál erős az online értékesítés mondjuk Amerikában vagy a briteknél, globális szinten tavaly jutottunk el oda a Playstationnél, hogy kb fele-fele volt a megoszlás a digitális és a fizikai értékesités között. És nem azért mert az emberek megszokásból nem akarnak váltani hanem mert sok helyen annyira gyenge a net, hogy az online játék vásárlás kifejezetten kényelmetlen.

Na most egy Playstation exkluziv cimnél ez már csak azért is baj, mert eleve kisebb piacra lőnek. Csak azok vehetik meg a játékot akiknek van Playstationje. Ha most a járvány alatt kijönnek akkor viszont azok is kiesnek a vásárlói körből akik majd fizikai hordozón akarják megvenni. Persze van ahol opció a házhozszállitás de pont ahol erre komoly szükség lenne rá ez nem feltétlenül igaz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.