Ugrás a kommentre

Teaser trailer 3.

JakeSully

Ajánlott hozzászólás

Ha a második Star Trek film kampányából indulok ki akkor simán lehet hogy azért került rá hogy félrevezessenek minket. Abrams már egyszer eljátszotta, hogy valamit sugall a marketinggel és valami tök mást mutat a filmben. Abrams nagy SW geek. Én nem félek attól hogy egy random fickó csak azért mert esetleg Erőérzékeny hirtelen óriási párbajhőssé válik egy filmen belül. Az a jelenet minimum egy nagy égés előszele Finn részéről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az is lehet, hogy Rey elbukott Kylo -val szemben és csak dühből kapja fel a fénykardot Finn.

Jó gondolat, bár abban is lehet valami, amit Dzséjt mond, ugyanis az első spoilerek Boyega karakterét (Finn) erőérzékenyként mutatták be. Megjegyzem, ugyanezek a spoilerek állították, hogy egy nagy ébredés söpör végig a galaxison, aminek a hatására lép ki Boyega az Első rendből. Lehet, hogy munkál bennem némi előítélet, de nehezen tudnám elfogadni főszereplőnek. Persze ez inkább előzetes ítélet, majd a film hatására még formálódik bennem az érzés.

szerk.: A spoilerek mindig azt hangoztatták, hogy Finn használni fogja Anakin kardját és legutóbb (TFN) azt is olvashattuk, hogy ügyetlensége folytán el is veszíti az egyik karját. Ugyanakkor a spoilerek inkább Rey karakterét nevesítették, mint elsődleges erőhasználót.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem gondoltam volna, hogy szinte egyedül leszek a véleményemmel, de engem ez a nyúlfarknyi elő-előzetes megvett kylóra. Főleg az utolsó snittel. Szerintem hatalmas. Már vagy tízszer megnéztem. :)

Jól írod: szinte. Nekem is nagyon tetszik! :yeah:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azóta azért én is megnéztem párszor. :D Anakin fénykardját jó viszont látni. Viszont az a gyűrű a markolat felső végén a fénysugárnál mintha nem lett volna rajta korábban.

Rajta volt, csak eddig alatta a fény nem szűrődött át. A penge a gyűrű felső pereméből indult, most meg lentebbről, és áthalad rajta.

Szokni kell Finnt., egyetértek. Nem egy Windu na!.. ;)

Ne legyen erőérzékeny! :clap2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát, ez a Finn gyerek továbbra sem szimpatikus nekem. Remélem, hogy Rey is Erőérzékeny és fénykardforgató lesz.

Ez gondom nekem is. Vergődök, de nem tud szimpatikus lenni. Lehet, hogy " langyi" elszólás, de nem elég jóképű. És nem is olyan rosszfiúsan egyedi. Elnézést,de nekem ő egy bamba gorilla fizimiskájával bír.

És rohadtul Ő az új star wars! Nem számítottam rá.

Egy ember aki rohamosztagos lett. A rohamosztagos, aki dezertőr lett.

A dezertőr,aki jedi? lett. A jedi? Aki szembeszállt a Ren lovaggal.

Lenyűgoző történet...A nép most tudni akarja mi a történet vége!..

Minimum egy NAGY HALÁL kell. ;)

Szóval ízlések és pofonok, de pl.: egy Anthony Mackie-t könnyebben benyelnék.

Benyeltük, hogy rohamoszi.. Benyeljük hogy Jedi... Mi jöhet?

Csókjelenet Rey-jel?? :death:

Igen, megértem az álláspontodat. Az összes eddigi sötét bőrű SW szereplő szimpibb volt, - főleg Windu - de Finn nem az.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem egész eddig szimpi volt, amíg meg nem láttam itt a trailerben fénykarddal a kezében. Az annyira SW idegen volt számomra.

Ettől függetlenül nem ismerem a karakterét, lehet első pillben "beleszeretek" majd, de hát addig még látunk pár dolgot, remélhetőleg egy trailert ngyon gyorsan! :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valahol olvastam azóta, hogy ezzel a klippel állítólag az Instagram egyik új funkciója debütált. Ha így van akkor ez sajnos nem valaminek az előfutára volt, hanem csak simán egy promó-anyag amiért valszeg aranyárat fizetett a tulaj (a Facebook).

Egyébként a karaktereket meg azt hogy mennyire működnek nem a kinézetük alapján ítélem meg, úgyhogy egyelőre senkiről nem gondolom, hogy rossz lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet csak tudat alatt zavaró, hogy egy hétköznapinak tűnő dzsekiben ránt fénykardot Finn, és nem a Prequel-es Ot-s "divat irányzatot" követi.

star-wars-instagram-finn.jpg

Szerkesztve: - JakeSully
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

... nem az MÉG! Finn nem szimpatikus még! De a film során simán megkedvelhetjük!!

Egyébként a karaktereket meg azt hogy mennyire működnek nem a kinézetük alapján ítélem meg, úgyhogy egyelőre senkiről nem gondolom, hogy rossz lenne.

Hát ez az! A látvány alapján ítélnek sokan, holott alig tudunk valamit róla, a sztoriról, stb. Majd a film után lehet "ítélni" (akkor sem nagyon, inkább csak szimpatizálni, vagy nem).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Jaja ez hivatalos és valszeg egy küszöbön lévő új trailernek az előfutára." - idézet Bomarr-tól. Egy másik kommentben pedig szeptember 4-ét emlegetett Ody.

Remek a kombinációs készséged. Ezekből máris összejött, hogy "biztos" a szept 4, mint új trailer időpont, mondjuk mentségedre szóljon, kérdőjellel a végén.

A kérdésedre a válasz: Nem, nem biztos. Olyannyira nem biztos, hogy még csak nem is valószínű.

Amúgy én sem értem, mi a baj azzal, hogy Finn Jedi lesz. Miért ne lehetne? Csak a színészi játéka legyen meggyőző, akkor felőlem akár félkarú és eldeformált fejű is lehet az epizód végére.Az ilyen gorillás hasonlítgatásoktól meg egyenesen a falra tudnék mászni. Mintha azt írnátok, hogy nehogy már Ian McDiarmid Sith legyen, hát hogy néz ki te jó ég?! A kettőnek semmi köze egymáshoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az Index szerint a disney posztolta ki az új teaser-t és azt feltételezik, hogy Rey jelenete az Endoron van. Szerintem meg azon a bolygón van, ahol Kylo Ren és Finn összecsap, ami csak hasonlíthat az Endorhoz vagy netalántán a Kashyyykhoz.

http://index.hu/kultur/cinematrix/2015/08/28/luke_skywalker_kek_fenykardja_is_elokerul_az_uj_star_wars_teaserben/

Ugye nem sokat tudok a sztoriról, de remélem azért új dolgok is lesznek benne rendesen, nem csak a régiekből hoznak vissza dolgokat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha a második Star Trek film kampányából indulok ki akkor simán lehet hogy azért került rá hogy félrevezessenek minket. Abrams már egyszer eljátszotta, hogy valamit sugall a marketinggel és valami tök mást mutat a filmben. Abrams nagy SW geek. Én nem félek attól hogy egy random fickó csak azért mert esetleg Erőérzékeny hirtelen óriási párbajhőssé válik egy filmen belül. Az a jelenet minimum egy nagy égés előszele Finn részéről.

Tökéletesen egyetértek. Ne feledjük hogy ki a rendező. J.J.A. hatalmas koponya, és szerintem egy nagyon kreatív ember, de ritka szemét marketinges tud lenni. Amit ő mond, azt mindig osztani kell kettővel, mert szereti félrevezetni az embereket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tökéletesen egyetértek. Ne feledjük hogy ki a rendező. J.J.A. hatalmas koponya, és szerintem egy nagyon kreatív ember, de ritka szemét marketinges tud lenni. Amit ő mond, azt mindig osztani kell kettővel, mert szereti félrevezetni az embereket.

Remélem! Finn a kezdetben rohamosztagos. Nyilván nem sok mindent fog előadni a karddal.

Ami érzésem szerint nem is marad nála.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jake és mindenki más! Ha olyan nagy horderejű dolog jön ki ami nem feltétlen a spoielres topikba való annak nyugodtan lehet nyitni egy új topikot. :)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap éjszaka részegen láttam először ezt a klipet, fura volt, tényleg olyan elsőre mintha Rey és Finn csak odalennének vágva. Szó ami szó, Boyega kezébe nem áll jól az a fénykard. Kezdetben nekem is nagyon unszimpatikus volt a srác aztán a teaserek után már nem volt vele bajom, de még azért így is azok közé tartozom akik nem repdesnek az örömtől, hogy ő a főhős, viszont az eddigi pozitív csalódások után vele kapcsolatban jót remélek a filmes megjelenésétől is. Az is megfordult a fejemben, hogy Finn nem éli túl a filmet, hiszen láttunk már olyat, hogy az aktuális rész főszereplője meghal (Qui-gon). Nem állítom, hogy így lesz, de már csak az eddigi trailerek tükrében sem elképzelhetetlen.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.