Ugrás a kommentre

Chapter 1: The Mandalorian


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

5 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ha átlagnéző véleményére vagyok kíváncsi elmegyek egy olyan oldalra ahova átlagnézők írnak, és nem egy SW rajongói fórumon keresem azt. Én arra vagyok kíváncsi, hogy Mestal rajongó társam hogy látja a részt és nem arra, hogy Mestal az átlagnézők védőszentje mit nem lát benne.

Ok, felejtsük el az átlagnézőket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Mandalori kapcsán nekem a helyzetre adott reakciók mutatták a sorozat komolyabb vonalát. Persze, sok lövés a karakterek mellett csapódott be, de eközben azok kétségbeesetten fedezéket próbáltak keresni egy oszlop mögött, sőt, a droid már az önmegsemmisítő protokollt is elindította, nem is egyszer. Ezen felül az ajtónál babrálva sem sikerült azt kinyitni a folyamatos tűz alatt tartás miatt, és végül csak az mentette meg a "hőseinket", hogy az ellenség hozott egy átütőerejű fegyvert, ami végül kétélű fegyvernek bizonyult. De ehhez is kellett Mandi leleményessége.

 

Szóval a karakterek szorult helyzetbe kerültek és nem arról volt szó, hogy vígan kerülgetve a lövedékeket simán leszedték az ellenséget. Nem. Sarokba szorultak, majdnem felrobbantak, az ajtót nem tudták kinyitni és lényegében az életükért küzdöttek. Nekem ez adja meg egy jelenet súlyát és azt, hogy mennyire érzem veszélyben a hősöket, nem pedig az, hogy hány lövedék találja el őket. Ha a Mandi a lövedékekkel mit sem törődve kiállt volna a tér közepére, és mindenkit egyesével leszedett volna a fegyverével, miközben a lövedékek záporoznak az irányába (de nem találnak), na az gáz lett volna. De ez így szerintem SW mércével mérve a) teljesen rendben volt b) sőt, a szokásos kihívás nehézségen még túl is ment.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Dzséjt írta:

egyszerűen így működnek az akciófilmek.

Még csak azt sem mondanám hogy az akciófilmek sajátossága ez. A Gyűrűk Ura pl. egy fiktív eposz (semmiképp sem nevezném akciófilmnek, néha olyan lassú, érzelmes meg filozofálgatós, hogy elalszol rajta) fantasy / mitológiai köntösben. Annál sem ágált senki hogy Legolasz begördeszkázik 1000 ork közé és kettesével nyilaz le mindenkit - miközben őt senki sem b*ssza seggbe. Az sem reális, mégis a hangulat meg a látvány szerves része. De elég csak Homérosz műveire vagy a görög mitológiára gondolni, ahol mezei halandók olyanokat csinálnak amitől a Marvel hősök elsápadnának... :-D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Inkább arra adjatok ötleteket miért lehet olyan fontos a "kis Yoda". ;) 

@Revanshist Én csak arra tudok igazából gondolni/tippelni hogy erőhasználó a kis lurkó :hmm:

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A sorozat nyitódarabjáról már mindent leírtatok, az én véleményem is pozitív, nagyon tetszett az epizód. Örülök, hogy ilyen minőségi lett minden tekintetben. Amire felhívnám a figyelmet, szintén valahol bizakodásra ad okot. Tudjátok hogy a Disney Star Wars filmjei milyen megosztók szélesebb körökben, főleg a 8. rész. És most, hogy debütált A mandalori, azt látom, hogy egyöntetűen pozitívak a reakciók a sorozatra, és akik mostanság kételkedni kezdtek a SW-ban, újra lelkesek. Bár túlzónak tartom, hogy nagyon sokan már most jobbnak tartják a sorozatot mint az új filmeket (ez nonszensz 1 rész után, mégis sokan így vélekednek), meg hogy jobban érdekli őket, mint a 9. rész, de ennek ellenére örülök, hogy vannak akik megtalálták a számításaikat. Ezt szeretem a Star Wars-ban igazán. Hogy akkora az univerzum, hogy mindenki megtalálhatja azt ami tetszik neki. Ha könyvekről van szó, Kánon vagy Legendák, ha mozgóképről, filmek, animációs sorozatok, vagy esetünkben élőszereplős sorozat. Lényeg a lényeg, hasít a Star Wars, és bőven van miből válogatni!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

18 perccel korábban, mui-ruy írta:

Ezt szeretem a Star Wars-ban igazán. Hogy akkora az univerzum, hogy mindenki megtalálhatja azt ami tetszik neki. Ha könyvekről van szó, Kánon vagy Legendák, ha mozgóképről, filmek, animációs sorozatok, vagy esetünkben élőszereplős sorozat. Lényeg a lényeg, hasít a Star Wars, és bőven van miből válogatni!

Nah igen, ezt én se írhattam volna le szebben.
És amiért ekkora ez az univerzum, így eshet meg az hogy Kerra Holt a kedvenc jedim, Malgus a kedvenc Sith-em, míg Revan a kedvenc karakterem az egész univezumot nézve :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

50 perccel korábban, mui-ruy írta:

sokan már most jobbnak tartják a sorozatot mint az új filmeket (ez nonszensz 1 rész után, mégis sokan így vélekednek), meg hogy jobban érdekli őket, mint a 9. rész, de ennek ellenére örülök, hogy vannak akik megtalálták a számításaikat.

Mióta olvastam a EPIX leakeket már engem is jobban érdekel :-D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekesség: amikor a mandi leszáll azon a bolygón, ahol leadja a fali díszeket, a reptéren látni három hajót. Az egyik egy Quadjumper az ep7-ből, a másik pedig egy Lancer-osztályú hajó a Rebels-ből, mint Ketsu hajója, a Shadow Caster. A harmadikat nem sikerült azonosítanom, de corellaiai YT jegyeket lehet felfedezni rajta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A hologramon ott volt a neve, de nem tudtam elolvasni (legalábbis bízom benne, hogy az volt kiírva). :D Korábban azt mondták, hogy ő Moralo Eval, de azt kétlem. 

 

name.jpg 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez zseniális volt. A sok rozsda, az isten háta mögötti bolygók, a szakadt rohamosztagosok, mint egy előző kor hátramaradt tartozékai és a rengeteg jól ismert faj (végre). Ahogy néztem, miként ügyködik névtelen mandalorink, az jutott eszembe, én még egy Tarr Béla-filmet is el tudnék nézni Star Wars-köntösben. A masszív tájak lényűgözőek voltak, csak úgy áradt a képsorokból a Peremvidék kilátástalansága. Minden szófukarsága ellenére a főhős is szimpatikus... egyes megnyilvánulásai már jelzik, hogy helyén van a szíve és a becsületkódexe. No meg a végén a "baby Yoda"... imádtam a kisebb mozzanatokat is. Ja és soha nem sajnáltam még ennyire egy kowaki majomgyíkot :D

 

Ez a 38 perc hamar elrepült. Hogy jobb-e mint a Disney-éra filmek, azt azért nem hiszem (egyelőre), mindenesetre több Star Wars-fíling áradt a képsorokból, mint a sequel trilógia egyes epizódjaiból (pedig alapvetően ott is az elmaradott planéták dominálnak). Ám ez nem is feltétlenül kritika az utóbbiak felé... ez még egy merőben más éra, mindössze 5 évvel vagyunk a Birodalom bukása után és az Új Köztársaság, bár hiába létezik, olyan távolinak tűnik ebben a sorozatban, mint ha nem is egy Galaxisról beszélnénk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Üdv.

 

Pozitív csalódás volt, nekem nagyon bejött! Első érzésre, egy igazi klasszik (űr)western-film. Tetszik, hogy sok eleme az OT-re hajaz, ezzel kedvezve egy kicsit az olyan "idősebb" rajongoknak is, mint én!

 

- A karakterek, a helyszínek, az események mind-mind western hangulatot kölcsönöznek a filmnek, pláne az ugnaught, mintha egy öreg indiánfőnök lenne, egy letűnt korból. "A beszéltem" elé, már csak egy UFF hiányzott volna. A tábor pedig olyan, mint egy mexikói hacienda.

- Jó volt az öreg Birodalmi fejes, meg a lepusztult szerelésben feszítő rohamosztagosok, akikben még él a birodalmi felsőbbség érzése (4 az 1 ellen). Az öregről valamiért von Paulus tábornok jutott eszembe, de fogalmam sincs hogy miért.

- Két érdekesség: az egyik blurrg idomítási jelenetnél, fordítva hordja a főhős az új vállvértet. A végén lévő jelenetben azt hittem, hogy rosszul látok, klasszikus tejeskannák, meg egy rézpermetező, na azért ez durva volt :)

- A kis "Yoda" megjelenésén eléggé meglepődtem. Nagyon érdekes fordulat. Ezerrel kezdett pörögni az agyam, a különböző elméleteken. Hogy került oda? Mivel még csecsemő kinézetű, ki gondozza, ki fizeti a védelmét? Lesz-e köze ahhoz a történetszálhoz, ami a TCW egyik részében volt, ahol Palpatin csecsemőket raboltatott el, hogy rabszolgásítsa őket (ott nem lett lezárva)?  Lehet hogy mindvégig a Birodalom őrizte és a bukás után még mindig egy Moff kezében van?  Vagy pont az ellenkezője és a "jók" bujtatták mindvégig? Azért az 50 év árulkodó lehet, Yoda már akkor sejthetett valamit és már akkor elrejtette mindenki elől? 

 

A lényeg az, hogy jó volt és bízom benne, hogy a többi rész is ilyen lesz.

 

B.B.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 perccel korábban, RacerX írta:

Oda az van írva hogy Wanted. :D Alá meg az összeg.

Akkor probléma megoldva. :D Amúgy nem lehet Moralo Eval, ő totál nem így néz ki. :) 

 

Üdv nálunk B.B.! :) 

6 perccel korábban, B.B. írta:

- Jó volt az öreg Birodalmi fejes, meg a lepusztult szerelésben feszítő rohamosztagosok, akikben még él a birodalmi felsőbbség érzése (4 az 1 ellen). Az öregről valamiért von Paulus tábornok jutott eszembe, de fogalmam sincs hogy miért.

Talán a nyakában lévő birodalmi medál és a bőrkabát miatt? :) 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

- Ha belegondolunk, hogy a kowaki majomgyík egy értelmes faj, meglehetősen brutális jelenet, ahogy nyílt utcán sütik meg őket nyárson. Az idegesítő Bujaféreg ide vagy oda, engem a fajtársának halálfélelme és nyöszörgése elég mélyen megérintett. 

- Végre régi és új fajok vegyesen, utóbbiak főleg a Solo-ból. Quarren, rodiai, nikto, kubaz, trandoshai, ugnaught, ez egy valódi mennyei csemege volt számomra, amellett hogy az új fajokat is felhasználták újra (dyplotid, keteeriai, melbu és igen... még egy kyuzo is felbukkan).

- Ez a "nagy tisztogatás" talán a már sokat emlegetett mandalore-i ostromra utalt, amely során a Birodalom térde kényszeríti a bolygót.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na végre én is meg tudtam nézni! :) És tök jó hogy már csak kettőt kell aludni és jön a kövi rész. :D

Nekem bejött. Igazából én se tudnék túl sok mindent írni ami előttem ne lett volna leírva.

A pozitívum nálam az a látvány, ami eszméletlenül minőségi és filmes szintet hoz.

IG, aki egy állat! :D

A zene, ami néhol totál western, néhol pedig átmegy rocky-ba, mivel ahogy néztem a zeneszerző készítette az Apolloknak a zenéjét, és nem tud tőle elszakadni. :D De ettől függetlenül nagyon bejött.

Bejön, hogy nagyon pörgős volt, és rövidre volt vágva az egész, ami egyben a negatívuma is, mert néztem volna még. :D De ne legyünk telhetetlenek. A jó dolgok kis adagokban jönnek.

És tudom, hogy ez az első rész, amivel be kell durrantani az egészet, de én a továbbiak várok egy kis karakterdrámát, jobban megismerni a hősünket, és az sem baj ha egyszer leveszi a sisakját. :D

Történetről még nem igazán beszélhetünk, de a cliff feladta a leckét, és alig várom hogy a kis Yodával miről fognak dumálni. Csodálkoznék ha 50 évesen még nem beszélne. :D

Most fejeztem be, de lehet meglesem még1x.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Engem is rabul ejtett az első rész, eddig háromszor néztem meg, de minden nézéssel jobban tetszik. Azzal együtt, hogy ez az első élőszereplős sorozat, a hangulatot is egyedivé tudták tenni! Zseniális a zene! Nem sok olyan elem van benne, ami korábban jellemző volt az SW filmzenékre, de ide most egy ilyen kellett. Számomra ez is kiemeli egy új korszak kezdetét.

 

Maga a látványvilág pont olyan volt, ami az előzetesekből is lejött: semmi csicsa, olyan világok ahol aztán tök mindegy mi történik a magban, hogy arra ki az úr. Tatooine féle kilátástalanság mindenhol.

Már az elején sikerült elhelyezni a történetet pár utalással. Ilyen volt a Birodalom bukásának említése, vagy a lepukkant rohamosztagosok a főnökükkel és Dr. Pershing-gel (egyből a rakéta jutott róla eszembe :D ). Tetszett az ötlet, hogy a Birodalom bukása után a megmaradt egységek önálló milíciákat alkotva bujdosnak a senki földjén (az előzetesekből kitűnik, hogy nem ők az egyetlenek).

 

Filoninak szívügye a Mandalore kultúra, így ha már a címszereplő is az, akkor természetesen nem hagyhatta ki, hogy máris behozzon egy klánt. Nem vitte túlzásba, de jó volt látni őket végre élőben is. Annak külön örülök, hogy Mandink nem valakinek a valakije, hanem egy új, gyökerektől mentes karakter. Persze itt is bejön a képbe az árvaság, és nehéz gyerekkor, de erről szerintem még sokkal többet fogunk majd megtudni.

 

A főbb karakterek letették a névjegyüket, mind Greef Carga mint pedig Kuill szuper karakterek lesznek. Itt kell megemlítenem IG-11-t is, aki levett a lábamról. :D Anno nem tudtam elképzelni a Birodalom Visszavágot látva, hogy ez a magas és esetlennek tűnő pléh doboz miként jelenthet veszélyt bárkire is. Aztán ezt a képet már árnyalta a TCW, hisz az IG droidok ott már veszedelmesebbek voltak, de igazán csak most, ebben a részben mutatkozott meg teljes pompájában mire is képes ez a gép. Hihetetlen irtást csinált, ráadásul nagyon nagy hatásfokkal. Azonnal a kedvencem lett, erre Jarren fejbe lövi. :facepalm: Nagyon remélem, hogy nem ennyi volt a működése és valahogy a Mandink társává szegődik. Nagyon sajnálnám, ha többet nem látnák a sorozatban.

 

Végül, de nem utolsó sorban pár szó a sztoriról. Mondhatni a mindennapi munka válik hirtelen izgalmassá, amikor képbe kerül kis zöld barátunk. Ez már eleve rengeteg kérdést vet fel, amik közül pár:

 

1. Miért beszél az ex-birodalmi góré többes számban a célszemélyről? Többen is lehetnek?

2. Vajon védték vagy fogva tartották a kis zöld manót azok a Niktok (már ha azok voltak)?

3. Minek kell egy birodalmi tudósnak az a lény?

4. Egyáltalán ki ő? Remélem nem az Arkiriai királyság legújabb sarja. :D

 

Mindig is érdekes volt Yoda fajának eredete, és ezekre a kérdésekre most úgy tűnik választ kapunk. Legalábbis erre enged következtetni a kis zöld manó feltűnése. Eddig ez a legizgalmasabb lehetőség a sorozatban, mert egy olyan területről és fajról húzhatja le a leplet, amit eddig a teljes homályban volt.

 

Annyi negatívum, hogy sajnos nincs minden bolygó nevesítve, mint ahogy a legtöbb karakter sem. Előbbiek nevét kiírtam volna úgy, mint a Rogue One-nál is tették. De itt meg is állok, mert ebben ki is merült a negatívumok sora. Jöhet a folytatás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

43 perccel korábban, Nute Gunray írta:

- Ha belegondolunk, hogy a kowaki majomgyík egy értelmes faj, meglehetősen brutális jelenet, ahogy nyílt utcán sütik meg őket nyárson. Az idegesítő Bujaféreg ide vagy oda, engem a fajtársának halálfélelme és nyöszörgése elég mélyen megérintett. 

Az engem is megérintett, mert nagy rajongója vagyok ezeknek a kis szemétládáknak. :D Bujaféreg rulez természetesen, de a Resistance-ben is voltak, ráadásul egy nagyobb képviselőjük is. :cool: Az még nem is lett volna annyira durva, hogy sütik, hanem inkább az, hogy a másik társa nézte tudván, hogy rá is ez a sors vár. :D 

 

5 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Az EP Guide majd fényt deríthet a bolygók, illetve a név szerint még nem ismert szereplők neveire.

Bízzunk benne, hogy lesz! :clap2:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Donát írta:

Oh, na ezt nem is tudtam. 

A Mandi főtopikban olvashatod. Pedroval készítettek egy interjút, ahol bemondta a mandink nevét. Aztán lehet, hogy etetés lesz és a végén kiderül, hogy Chuck Norris bekerült a Star Wars világába. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.