Ugrás a kommentre

7x11 - Shattered

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

16 perccel korábban, Pildi írta:

Dzséjttel egyetértve, Ahsoka nem volt Rex Jedije.

Szerintem meg ez erőltetett magyarázat. Az, hogy "my Jedi" abban a kontextusban azt jelenti, hogy a mellette szolgáló Jedi. Ez pedig a parancs kiadásakor Ahsoka volt, aki ellen igenis ellene fordult.

Ugyanaz történt, mint a fénykarddal. Filoni annak idején nem tudta, hogy ez majd megvalósulhat, így a részletek nem voltak meg a fejében akkor. Most pedig feláldozta a konzisztenciát egy jobb verzióért.

Csak ez a hozzáállás ne vezessen oda, hogy majd jönnek más írók, és azt mondják majd a story groupnak, hogy "Filoninak megengedtétek, engedjétek már meg nekem is, mert van egy jobb verzióm"

A másik meg, hogy "mindig is egyértelmű volt, hogy nem Rex távolította el a chipet, mert nem orvos", megint erőltetett. Fives se volt orvos, de elintézte magának az eltávolítást. Rexnek ez nem a saját döntése volt, még akkor se, ha éppen időben dobott Ahsokának egy hintet. Rebelsben viszont úgy beszél, mintha az egészet önszántából csinálta volna.

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

30 perccel korábban, Yoda József írta:

A másik meg, hogy "mindig is egyértelmű volt, hogy nem Rex távolította el a chipet, mert nem orvos", megint erőltetett. Fives se volt orvos, de elintézte magának az eltávolítást. Rexnek ez nem a saját döntése volt, még akkor se, ha éppen időben dobott Ahsokának egy hintet. Rebelsben viszont úgy beszél, mintha az egészet önszántából csinálta volna.

Ezzel az a baj, hogy a karakterek minden egyes szavát úgy vesszük mintha vegytiszta igazság lenne. Mi van ha Rex kicsit elferdítette a valóságot? Szégyelte amit tett, és azzal a teóriával takarózott amit előadott. Nem egy nagy hazugság, inkább kegyesnek mondható. Főleg Kanan felé, aki bizalmatlan volt irányába. 

A másik út, hogy minden szóhoz hűnek kell lenni ami elhangzik az SW-ben, nulla alternatív gondolat nélkül, az úgy tűnik nem járható és nem is akarják ezt járni. Maul vagy Palpatine feltámasztása is ez a kategória. 

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ezzel az a baj, hogy a karakterek minden egyes szavát úgy vesszük mintha vegytiszta igazság lenne. Mi van ha Rex kicsit elferdítette a valóságot? Szégyelte amit tett és azzal a teóriával takarózott amit előadott. Nem egy nagy hazugság inkább kegyesnek mondható. Főleg Kanan felé aki bizalmatlan volt irányába. 

Hát az meg akkor nagyon nem szép dolog :D Főkeg hogy egy bizalmatlan embernek azzal akart a bizalmába férkőzni, hogy hazudott neki? :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Yoda József írta:

Hát az meg akkor nagyon nem szép dolog :D Főkeg hogy egy bizalmatlan embernek azzal akart a bizalmába férkőzni, hogy hazudott neki? :D

Az SW-től kezdetektől fogva nem idegen az "igazság bizonyos szemszögből". :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Yoda József írta:

Fives se volt orvos, de elintézte magának az eltávolítást.

Amennyire Fives elintézte magának, legalább annyira Rex is elintézte magának a kivételt. Mert hogyan is került volna ki a chip a fejéből, ha nem szól tudatosan Ahsokának? Segítek: sehogy. Megöli Ahsokát, és vége a dalnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mondjuk meg lehetett volna úgy is írni, hogy Rex-ék már korábban kiveszik a chipet közvetlen a Fives eset után. Persze ők se biztosak benne, hogy gáz van az implantátummal, de az egész ügy bűzlik. A többi klónnak ezt úgyse lehet eladni, de legalább ők megszabadulnak tőle, főleg azok után, hogy Fives a kezében hal meg. Itt meg eljátszhatta volna Rex a 66-ost, és utána segít Ahsokának. Vagy csak simán segít neki. Innentől már írója válogatja. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Úh... Milyen atmoszférát teremtettek Filoniék! Ez... Ezt az epizódot nem lehet egy laza legyintéssel elintézni. A sötétség talán a TROS-ban sem volt ilyen mély és nyugtalanító. 

Ami Rex chipes mizériáját illeti, nekem fel sem tűnt, hogy ellentmondás is lehet a dologban.  Nálam nem okozott feloldhatatlan ellentétet. :)

Kiner nagyot alkotott. 

Szerkesztve: - cyrano
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Ezzel az a baj, hogy a karakterek minden egyes szavát úgy vesszük mintha vegytiszta igazság lenne. Mi van ha Rex kicsit elferdítette a valóságot?

Hát igen. Öszintén nem is egészen értem. Itt még senki nem mesélt el úgy egy történetet hogy kicsit egyszerüsitett a történteken és amit úgy érezte hogy nem akar megosztani a másikkal azt a részét inkább nem fejtette ki? Pláne ha a másik egy vadidegen akivel nincs semmiféle bizalmi viszony. Most Rexnek annak ellenére hogy épp az a célja, hogy Kanant meggyőzze hogy ő jófajta klón elkéne kezdenie ecsetelni hogy akarta meggyilkolni Ahsokát? Biztos vagyok benne hogy azután, hogy Kanannal jól kiismerték egymást és már nem volt kérdés, hogy ki kivel van, simán elmesélte neki részleteiben a történéseket. Az a beszúrt jelenet viszont nagyon nem a megfelelő hely és idő az öszinteségi rohamra.

Szerintem a rész atomjó volt. Jobb mint az előző.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

12 perccel korábban, Bomarr írta:

Nem feltétlen azzal a van a gond, hogy in-universe megmagyarázhatatlan lenne (mert a fentebbi példák alapján látjuk, hogy nem az), hanem Filoni hozzáállásával. Írtam is fentebb, simán lehet ez után más írók is vérszemet kapnak olyan alapon, hogyha "Filoni megtehette, akkor én is megtehetem". Nem kéne ennek rendszeressé válnia, mert nem lesz jó vége.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg alapvetőn ha megnézzük a teljes képet akkor helyes amit mondott. Nem árulta el, amíg lehetett ellenállt a parancsnak segített Ahsoknak hogy megmeneküljön és felhívta a figyelmet a csipre és miután sikerült eltávolítani a csipet vállvetve fognak harcolni a következő részben a klónok ellen hogy elszökjenek. Mert onnantól kezdve Rex is ugyan olyan célpont lesz mint Ahsoka (elárulva a Köztársaságot hogy Ahsoka-t védje). És a végeredmény az hogy együtt megmenekülnek Rex segítségének hála ergo nem árulta el. Az hogy közben volt egy olyan szakasz hogy Rex tüzet nyitott Ahsokára az a végeredményre nincs hatással és arról már Rex nem tehetett.  

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Whill írta:

Ez alapján a jelenet alapján nekem úgy tűnik, hogy Wolffe fejéből sosem lett kiszedve a chip. Rexnek győzködnie kell, hogy nem ezek a jedik (Kanan és Ezra) árulták el őket.

https://www.youtube.com/watch?v=uCQa63RB7Ow

Még a sorozat visszatérésének bejelentése után volt egy DragonCon, ahol Henry Gilroy megosztott néhány dolgot. Ott azt mondta, hogy tudni fogjuk majd, hogy Rex mikor fogja eltávolítani a chipet. Nos, nem önszántából távolította el, de mostmár tudjuk, hogy mikor történt ez meg. :D

Továbbá elmondta, hogy Wolffe végrehajtotta a parancsot és utána kiszedte a chipet - gondolom Rex segített neki ebben. De a kérdés adott: Wolffe hogyan végezte el a parancsot, ha nem ő végzett Plo Koon -al? Volt más jedi is a Cato Neimoidián? :D

21 perccel korábban, Yoda József írta:

Nem feltétlen azzal a van a gond, hogy in-universe megmagyarázhatatlan lenne (mert a fentebbi példák alapján látjuk, hogy nem az), hanem Filoni hozzáállásával. Írtam is fentebb, simán lehet ez után más írók is vérszemet kapnak olyan alapon, hogyha "Filoni megtehette, akkor én is megtehetem". Nem kéne ennek rendszeressé válnia, mert nem lesz jó vége.

Szerintem addig kár ezen rágódni, ameddig nem lesz ilyen eset. :D

4 órával ezelőtt, Yoda József írta:

A másik meg, hogy "mindig is egyértelmű volt, hogy nem Rex távolította el a chipet, mert nem orvos", megint erőltetett. Fives se volt orvos, de elintézte magának az eltávolítást. Rexnek ez nem a saját döntése volt, még akkor se, ha éppen időben dobott Ahsokának egy hintet. Rebelsben viszont úgy beszél, mintha az egészet önszántából csinálta volna.

Szenilis az öreg. :D Azért na, 15 évet leélni klónként - az öregedés ugye kétszeres folyamat náluk - megterheli az agyat.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Yoda József írta:

A másik meg, hogy "mindig is egyértelmű volt, hogy nem Rex távolította el a chipet, mert nem orvos", megint erőltetett. Fives se volt orvos, de elintézte magának az eltávolítást. Rexnek ez nem a saját döntése volt, még akkor se, ha éppen időben dobott Ahsokának egy hintet. Rebelsben viszont úgy beszél, mintha az egészet önszántából csinálta volna.

Nálam ez is passzol. Önszántából távolította el, úgy hogy önszántából dobott egy hintet Ahsokának hogy távolítsa el neki mert ő a parancs után már nem volt rá képes. Ahogy megkapta a parancsot valószínűleg érzete az agyába hogy valami nem stimmel és akkor állt össze neki a Fives és a chip esete. Tudta hogy elkel távolítani a chipet és jelzet Ahsokanak.    

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes módon még ma sem tudok igazán sokat írni a részről. Annyira érzelmes és letaglózó volt, hogy egyszerűen érzeni kell. A 66-os parancsot kibővített szemszögből újra átélni, hatalmas élmény.

Emlékszem korábban mennyit találgattunk, hogy vajon párhuzamosan zajlanak-e majd az események a filmmel, de szerintem egyikőnk se gondolta, hogy ezt ilyen jól fogják tálalni. Nagyszerűen megoldották a közös kapcsolódási pontokat és sok lyukat tömtek be. Még ennyi évvel az EPIII után is tragikus és szívszorító látni ezt az eseménysort, bár most annyi különbség van a 2005-ös állapot és a mostani között, hogy míg akkor gyűlöltem a klónokat, ma iszonyatosan sajnálom őket. :( Maul jól mondta: mindenki csak egy eldobható eszköz Sidious játszmájában.

Maul-al kapcsolatban nem vagyok benne biztos, hogy Ahsoka jól döntött. Mert megérte-e megint rászabadítani a galaxisra az egyik legnagyobb gennyládát csak azért, hogy megossza a klónok figyelmét? És hogy terjessze a káoszt? Ezen kicsit lehidaltam. :o Ezzel a tettével Ahsoka valószínűleg sok ember halálos ítéletét írta alá. 

Egyébként Maul menetelése nagyon durva volt a klón csonkításokkal. 

Már csak egy rész van, gondolom az se lesz gyengébb. Szerencsére már hétfőn jön. 

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy valamiért a részről Data jutott eszembe, aki mindig érzelem chipre vágyott. :D)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

39 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Emlékszem korábban mennyit találgattunk, hogy vajon párhuzamosan zajlanak-e majd az események a filmmel, de szerintem egyikőnk se gondolta, hogy ezt ilyen jól fogják tálalni. Nagyszerűen megoldották a közös kapcsolódási pontokat és sok lyukat tömtek be. Még ennyi évvel az EPIII után is tragikus és szívszorító látni ezt az eseménysort, bár most annyi különbség van a 2005-ös állapot és a mostani között, hogy míg akkor gyűlöltem a klónokat, ma iszonyatosan sajnálom őket. :( Maul jól mondta: mindenki csak egy eldobható eszköz Sidious játszmájában.

Ez az egész történeti szál, de különösen ezen rész legnagyobb erénye. Felteszi a koronát arra a folyamatra, amit az egész sorozat, mind a hét évad megmutatott: a klónok érző emberi lények egyéniséggel, akik lehetnek barátok és bajtársak, és mégis, egy ördögi terv részeként ugyanolyan tucat erőforrássá váltak, mint a droidok. Még az átlag közkatonánál is rosszabb helyzetben, mert az hogy tőlük teljesen függetlenül bekapcsoltak a fejükben egy chip-et, megfosztotta őket a döntés szabadságától és felelősségétől, ami az ember egyik legfőbb ismérve. 

Nagyon szomorú történet. :(

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ütős epizód volt, bár az előző kicsit jobban tetszett. Ám ennél a résznél is végig jelen volt az a hidegrázós érzés, amely egyértelműen érzékeltette, hogy már az események finisében vagyunk. Már azok is hatásos képsorok voltak, mikor a mandalore-i naplementében készülődnek Ahsokáék, Maul-t pedig egy ősi fogvatartó eszközben szállítják (piros pont az egykori Jedi-Mandalore háború említéséért), miközben szól az a baljós, túlvilágias zene (kicsit a Szárnyas fejvadász szólamaira emlékeztetett). Aztán a java még bőven hátra volt. Újra megnézni, más szemszögből az utolsó, létszámilag erősen redukált Jedi Tanács-ülést... már itt felállt a szőr a karomon. Az jutott eszembe, hogy Yodát leszámítva mindannyian halottak lesznek pár percen belül. Windu nem hazudtolta meg magát most sem. Úgy éreztem, Yoda szinte reménykedve, bátorítólag néz Ahsokára, hogy üzenne-e valamit Skywalker-nek. Aztán ahogy elköszön; mintha tudta volna, hogy most találkoznak utoljára. 

Amikor Maul és Ahsoka fejében is beindul az egyidejű, jelent mutató vízió.... a jól ismert mondatok Windu, Palpatine és Anakin szájából. Hát itt tényleg szaporán kaptam a levegőt. Mindjárt kezdődik... Furcsállottam hogy Rex Lord Sidious-nak szólítja a csuklyás alakot. Annyira örülök, hogy végül ő sem tudott ellenállni a chip erejének. Ahogy megremeg, leejti a sisakját... Fives nevét még ki tudja nyögni, de utána ő is hideg, szenvtelen gyilkológép lesz. Az pedig, hogy Rex később a Rebels-ben mást mond a chip eltávolításának körülményeiről... egyrészt csak felületesen foglalta össze az eseményeket, másrészt szégyellhette, hogy nem tudott ellenállni és jobb színben tüntette fel magát, a rizikós részleteket homályban hagyva. Ez egy teljesen emberi, azt is mondhatnám tudatalatti reakció klón barátunktól. :)

Közben Maul arat a hídon. Itt bizony voltak duaracélajtóval leszelt fejek és a bezáródó ajtóval levágott végtagok. Örülök, hogy a készítők nem fogták vissza ezt a fajta brutalitást. Rex chip-jének eltávolítása kissé túlontúl is zökkenőmentes volt. Nagyon kíváncsi leszek a folytatásra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Maul-al kapcsolatban nem vagyok benne biztos, hogy Ahsoka jól döntött. Mert megérte-e megint rászabadítani a galaxisra az egyik legnagyobb gennyládát csak azért, hogy megossza a klónok figyelmét? És hogy terjessze a káoszt? Ezen kicsit lehidaltam. :o Ezzel a tettével Ahsoka valószínűleg sok ember halálos ítéletét írta alá. 

Egyébként Maul menetelése nagyon durva volt a klón csonkításokkal. 

Szerintem ez ezen a ponton már a tök mindegy kategória. A Jediket éppen halomra gyilkolják szerte a Galaxisban, a Köztársaság rombadől és egy másik Sith Nagyúr pár óra múlva császárrá kiáltja ki magát. És mindezt Ahsoka tudja. Tudja, hogy a Köztársaságnak és a Jedi Rendnek vége és a Sith hatalomra került. Ebben a cunamiban Maul csak egy csepp. Tudjuk, hogy haltak meg később Maul miatt - legalább egy Lázadó hajó legénységét felszámolta -, de sajnos ezen a ponton semmi sem szavatolja a túlélését senkinek. És azért azt is tudjuk, hogy ezzel az eltereléssel Ahsoka és Rex valószínűleg kereket oldhat, és sok olyan embert mentenek meg, akik valószínűleg nélkülük meghaltak volna. Eleve, Ahsoka kulcsszereplő a korai lázadásban. És az sem valószínű, hogy rossz, hogy Maul legalább négy inkvizítor haláláért felelős valamilyen szinten.

Mindezek mellett Ahsoka azért abban is reménykedhetett, hogy a klónok valahogy meg tudják ölni. Elvégre mégis csak fegyvertelen, a klónból meg 2000 van a hajón, az esélyek nem neki kedveztek. De, ahogy az jellemző a csótányokra, baromi nehéz őket megölni. Ez a csótány ráadásul harap is. :) 

  • Nagyon tetszik 1
  • Nem értek egyet 1
  • Tetszik 2
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

52 perccel korábban, Nute Gunray írta:

Ütős epizód volt, bár az előző kicsit jobban tetszett. Ám ennél a résznél is végig jelen volt az a hidegrázós érzés, amely egyértelműen érzékeltette, hogy már az események finisében vagyunk. Már azok is hatásos képsorok voltak, mikor a mandalore-i naplementében készülődnek Ahsokáék, Maul-t pedig egy ősi fogvatartó eszközben szállítják (piros pont az egykori Jedi-Mandalore háború említéséért), miközben szól az a baljós, túlvilágias zene (kicsit a Szárnyas fejvadász szólamaira emlékeztetett). Aztán a java még bőven hátra volt. Újra megnézni, más szemszögből az utolsó, létszámilag erősen redukált Jedi Tanács-ülést... már itt felállt a szőr a karomon. Az jutott eszembe, hogy Yodát leszámítva mindannyian halottak lesznek pár percen belül. Windu nem hazudtolta meg magát most sem. Úgy éreztem, Yoda szinte reménykedve, bátorítólag néz Ahsokára, hogy üzenne-e valamit Skywalker-nek. Aztán ahogy elköszön; mintha tudta volna, hogy most találkoznak utoljára. 

Amikor Maul és Ahsoka fejében is beindul az egyidejű, jelent mutató vízió.... a jól ismert mondatok Windu, Palpatine és Anakin szájából. Hát itt tényleg szaporán kaptam a levegőt. Mindjárt kezdődik... Furcsállottam hogy Rex Lord Sidious-nak szólítja a csuklyás alakot. Annyira örülök, hogy végül ő sem tudott ellenállni a chip erejének. Ahogy megremeg, leejti a sisakját... Fives nevét még ki tudja nyögni, de utána ő is hideg, szenvtelen gyilkológép lesz. Az pedig, hogy Rex később a Rebels-ben mást mond a chip eltávolításának körülményeiről... egyrészt csak felületesen foglalta össze az eseményeket, másrészt szégyellhette, hogy nem tudott ellenállni és jobb színben tüntette fel magát, a rizikós részleteket homályban hagyva. Ez egy teljesen emberi, azt is mondhatnám tudatalatti reakció klón barátunktól. :)

Közben Maul arat a hídon. Itt bizony voltak duaracélajtóval leszelt fejek és a bezáródó ajtóval levágott végtagok. Örülök, hogy a készítők nem fogták vissza ezt a fajta brutalitást. Rex chip-jének eltávolítása kissé túlontúl is zökkenőmentes volt. Nagyon kíváncsi leszek a folytatásra.

Ahsoka és Yoda késöbb is találkoztak a Rebelsben.Abban a részben ahol felkerestek egy jedi-templomot és Ezra kristályt kapott egy rövid ideig ujra látták egymást.Meggyözödésem,ha a pletyka szinten belengetett Lady Tano-Sabine Wren sorozat elkészül ott még fogják látni egymást.Gondolataim szerint megmutatják nekünk hogyan vált Ahsoka Fehér Gandalffá,és itt beleférne néhány találkozó nemcsak Yodával,hanem esetleg másokkal is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon jó rész volt, a második legjobb, az előző rész kicsit jobban tetszett. A Rex chipes dologgal mindkét tábort megértem. I am the Bendu the one in the middle. :lol:  Szerintem Kanan akkor sem haragudott meg rá, hogyha azt mondja, hogy Ahsoka segítségével vette ki a chipet, másrészről amit Pildi is mondott, hogy bizonyos szemszögből nézve Rexnek igaza van.

2 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Maul-al kapcsolatban nem vagyok benne biztos, hogy Ahsoka jól döntött. Mert megérte-e megint rászabadítani a galaxisra az egyik legnagyobb gennyládát csak azért, hogy megossza a klónok figyelmét? És hogy terjessze a káoszt? Ezen kicsit lehidaltam. :o Ezzel a tettével Ahsoka valószínűleg sok ember halálos ítéletét írta alá. 

Egyébként Maul menetelése nagyon durva volt a klón csonkításokkal. 

De akkor, hogy kapcsolta volna be a fénykardját a SOLO-ban és, hogy szerepelt volna a Rebelsben. :lol::lol:  Na, de a viccet félre téve, Maul szerintem előbb-utóbb kiszabadult volna. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Pildi írta:

Ez az egész történeti szál, de különösen ezen rész legnagyobb erénye. Felteszi a koronát arra a folyamatra, amit az egész sorozat, mind a hét évad megmutatott: a klónok érző emberi lények egyéniséggel, akik lehetnek barátok és bajtársak, és mégis, egy ördögi terv részeként ugyanolyan tucat erőforrássá váltak, mint a droidok. Még az átlag közkatonánál is rosszabb helyzetben, mert az hogy tőlük teljesen függetlenül bekapcsoltak a fejükben egy chip-et, megfosztotta őket a döntés szabadságától és felelősségétől, ami az ember egyik legfőbb ismérve. 

Nagyon szomorú történet. :(

Számomra ez a sorozat legnagyobb erénye! Emberközelivé tette a klónokat. Az EPIII után gyűlöltem őket, kiirtandó parazitáknak tartottam az egész bagázst. Ez a sorozat olyat tett amit sose gondoltam volna még 2005-ben se. Megszerettete velem ezeket a katonákat, rávilágítva magatehetetlen sorsukra. Ezek az emberek nem gonoszak, csupán egy gépezet eszközei, amiről abszolút nem tehetnek. Végtelenül tragikus ez az egész. :( 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Maul akciójára kitérve egy kis ideig:

Sam Witwer azt mondta: "Guys, Maul's hallway scene is not done yet, so let's... let's wait for comparing the two." -> itt a Vaderes jelenetre utal ugye. :)

Kövi részben folytatódik Maul folyosón végzett tisztes munkája. :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

Szerintem ez ezen a ponton már a tök mindegy kategória.

Gondolom annak a rakás szerencsétlennek pl. a Severeen-en k*rvára nem mindegy... Elég ha csak a Solot megnézzük, máris képet alkothatunk Maulról és a káoszáról.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 órával ezelőtt, Adrián írta:

Na, de a viccet félre téve, Maul szerintem előbb-utóbb kiszabadult volna. 

Érthető okokból (Solo, Rebels) ki kellett szabadulnia, de legalábbis életben maradnia. Ebben a részben meghalt volna, ha Ahsoka nem juttatja ki. Abban a szerkezetben esélye nem volt a szökésre, vagy Erő-használatra. A klónok agyonlőtték volna, aztán jóccakát. Ahsoka azért szabadította ki, mert az ismert események fényében így kellett lennie. Ahogy az Ep3 menetét sem lehet megváltoztatni, bármilyen nüanszokon is múltak bizonyos dolgok. Az in-universe magyarázatot úgy képzelem, hogy Ahsoka minden áron meg akarta menteni Rexet (1. lépés: válaszokat keresni Fives kapcsán), amihez viszont létfontosságú voltok a klónok erőinek megosztása, és a saját életben maradása. Plusz szerintem bízott benne, hogy a klónok leszedik Mault a figyelemelterelés során. A végén Ahsoka is majdnem elesett, mielőtt a droid bezárta volna az ajtót.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.