Ugrás a kommentre

Chapter 11: The Heiress

Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

9 perccel korábban, Dzséjt írta:

De én kétlem. Eleve, nem biztos, hogy örülnének annak a népek, ha Baby Yoda sorsa nyílegyenesen a halálba vezetne. Mert hát tudjuk, mi lett Luke tanítványainak a sorsa. Ha Baby Yoda ott lenne, akkor 19 év múlva meghal. Ez egy 900 évet is megérő teremtménynél, ami sok szempontból lehetne kapcsolódási pont a jövőben játszódó SW-k tekintetében is, kicsit durva húzás lenne.

Az merült fel bennem, hogy mi van akkor, ha Ahsoka veszi vmilyen módon "gyámjába" a kicsit? :hmm: Ugye alapvetően a családkeresés kétkapus játszma, ezek közül most Djarin a jedikre koncentrál, de ahogyan szépen le is vezetted, Luke-hoz nem feltétlenül kerül, hosszabb távon legalábbis. A másik vonal ugye a faja lenne, ami ráadásul hatalmas rejtély is, mert nem tudunk róluk semmit. Az is beszédes, hogy még Djarin is hamarabb indult el a jedi szálon, mintsem azt próbálta volna kideríteni mi lehet a fajtársaival. Azt is el tudom képzelni, hogy Ahsoka vállalja át a felelősséget, hogy megfelelő helyet talál a gyermeknek.

Úgyis mindig kijárnak neki ezek, Baby Jabba után összeállhat Baby Yodával is. :D Megnézem majd milyen arcot vág, amikor meglátja a gyerkőcöt. Csak nehogy kiderüljön, hogy vmilyen faramuci módon (pl. a nexussal kapcsolatosan) ő valójában Yoda reinkarnációja. :D 

Bár ezt nem tudom mennyire akarnak a Mandoban elszakadni Baby Yodától.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

28 perccel korábban, pb69 írta:

Bár ezt nem tudom mennyire akarnak a Mandoban elszakadni Baby Yodától.

Ez egy érdekes kérdés. Szerintem ha arra felé halad majd a sztori, amerre Bomarr és én gondolunk, akkor BY lehet nem lesz fontos tényező a későbbiekben. Igazából ha már ebben az évadban lerendezik a Jedis témát - Ahsokán kívül Luke az egyetlen eddig ismert Jedi, valószínűleg nem nagyon fogjuk őt látni, így marad a togruta - kérdés, hogy mi lesz BY sorsával. Ahsoka talán útmutatást ad neki a gyermek faját illetően és onnantól nem a Jediket, hanem a fajt keresi majd Din?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem Baby Yoda nem fog kiszállni a sorozatból, márcsak azért sem, mert fan favorit figura. Ráadásul jelenleg ő adja a sztori fő vonalát - ez ugyan irányt válthat Bo-Katanékkal, de ott még nem tartunk. Kryze és a sötétkard megjelenése afelé mutat, hogy Mandalore nagyobb szerepet fog kapni, de még ez a vonal is erősen kötődik Baby Yodához, hiszen Gideon moff, a fekete fénykard jelenlegi tulajdonosa szintén BY-re vadászik valamiért. Szóval jelenleg az egész The Mandalorian BY körül konvergál. Bajos lenne Ahsokára hagyni.

Szerintem Ahsoka vagy nem vállalja a feladatot, vagy valami ellehetetleníti majd, hogy vállalja (esetleg csak ideig-óráig marad Djarinnal és BY-vel, mint ahogy a Rebels-ben szerepelt). Ha esetleg Filoni és Favreau elég tökösek, akár az évadban pontot is tehetnének Ahsoka történetének végére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez a rész volt a non-plus ultra. Így összehozni a 3 érát 30 percben azt úgy hívják tehetség. Ülök itt és nem térek magamhoz mennyire fantasztikus volt ez a rész. Döbbenetes hogy Bo-Katarn-t 3 hete láttam egy sw-s baráti társasággal a TCW 7. évadában, és most újra élőben. Na majd holnap bővebben. Ugyanazt érzem mint a TCW idején. Elképesztően jó most rajongónak lenni. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 perccel korábban, Dzséjt írta:

Szerintem Baby Yoda nem fog kiszállni a sorozatból, márcsak azért sem, mert fan favorit figura.

Én is hasonlóképp látom. Valahogy nála nem azt érzem, mint pl. az ewokoknál, porgoknál, Jabba fiánál, Jar Jarnál, hogy amikor épp úgy alakul, akkor előveszik és mókázunk vele kicsit, hanem sokkal szervesebb része a sorozatnak. Inkább olyasmi, mint Chewie Hannál. Most nem a kettejük univerzumon belüli kapcsolatára értem, hanem a kettősük által együtt betöltött szerepre. Kettejük sorsa összefonódik, erre pedig a sorozat erőteljesen épít is. Ahogyan nemcsak erre, de Baby Yoda karakterére is.

Eleve több szempontból hatalmas potenciál van benne, ezt egyelőre leginkább a cukiságfaktor terén aknázzák ki, de hát mégiscsak egy pici gyerekről van szó. De a jelenléte annyira meghatározó ebben a sorozatban, nemcsak a sztoriban, de a hangulatban, a rajongók megszólításában is, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy egyszer elengedik benne. Egy-egy részben háttérbe szorulhat, de aligha fog kikerülni a képből.

8 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ráadásul jelenleg ő adja a sztori fő vonalát - ez ugyan irányt válthat Bo-Katanékkal, de ott még nem tartunk. Kryze és a sötétkard megjelenése afelé mutat, hogy Mandalore nagyobb szerepet fog kapni, de még ez a vonal is erősen kötődik Baby Yodához, hiszen Gideon moff, a fekete fénykard jelenlegi tulajdonosa szintén BY-re vadászik valamiért. Szóval jelenleg az egész The Mandalorian BY körül konvergál.

Igen, egyelőre a Mando főszálának lényege, hogy mit kezd Djarin BY-val. Most bejött a képbe Mandalore és a mandalori nép, a megmaradtak sorsa, kézenfekvő is lenne ezt is beemelni fókuszba, de ez már számomra egy kérdésesebb terület. Lehet, hogy hasonló lesz, mint a Rebels-ben, hogy aztán csak belefutunk a lázadás nagyobb léptékű cselekményébe, de valahogy ezt ettől a sorozattól kevésbé tartom reálisnak. Eleve nagyon más léptékben és hangulatban gondolkodnak, másrészt azért beszédes lehet a cím is.

Itt nem az van, hogy Lázadók. Vagy akár mondhatnám az Ellenállást is. Az ott előre deklarálta, hogy a teljes szervezet fontos, végtére is hiába követünk egy kisebb csapatot, kezdetben akár galaktikus szinten jelentéktelen problémákkal és cselekedetekkel, de ők is a nagy egész része, csatlakozni fognak, be fognak kapcsolódni a nagy háború körforgásába. Itt ezzel szemben a mandaloriról szól a cím. Nem a mandaloriakról, nem a háborúikról, nem a sorsukról, hanem a címszereplő Djarinról.

Ettől függetlenül, ha jó érzékük van (márpedig miért ne lenne), akkor a főszál tekintetében ezt a két dolgot szépen össze tudják majd boronálni a végén, ahogyan írod is, Gideon és a Birodalom fontos közös pont és kapocs. Én olyasmit tudok elképzelni, hogy majd a sorozat legvége oda fog kifutni, hogy kiderül BY és a Sötétkard kapcsán is a lényeg, beleértve a Birodalom maradványának szerepét is. Főképp, hogy most ők tényleg egy különálló "remnant" szervezet vagy az ER-del összefonódtak már vhogyan.

Megtudhatjuk mire mennek a mandaloriak, de egyrészt ennek a szálnak nem feltétlenül lesz olyan szép vége, másrészt egészen a fináléig sokkal inkább ez lesz háttérben vagy akár teljesen jegelve a Mando fókuszából nézve, az sokkal inkább marad a Djarin-BY pároson. Majd a végén egy fontos nagy csatába beszállhat megint Djarin is, addig BY lesz vhol (mint ebben a részben is), de azt nem látom benne egyelőre, hogy őt még hamarabb "leadná" vhova, utána pedig a sorozat átálljon arra, hogy a mandaloriak sorsáról szóljon. Az is simán lehet, hogy BY vmilyen úton az ellenség kezére kerül, aztán részben miatta áll össze a többi mandalorival, hogy őt is megmenthesse.

20 perccel korábban, Dzséjt írta:

Bajos lenne Ahsokára hagyni.

Szerintem Ahsoka vagy nem vállalja a feladatot, vagy valami ellehetetleníti majd, hogy vállalja (esetleg csak ideig-óráig marad Djarinnal és BY-vel, mint ahogy a Rebels-ben szerepelt).

Azt is simán el tudom képzelni, hogy az a sorozat legvégén történjen meg, hogy Ahsokához kerül a gyermek. Ha nem zárják le a togruta sorsát, akkor megint kell majd vmi, ami távol tartja a SW fősodor eseményeitől. Ez lehetne persze Ezra keresése, csak az Ismeretlen Régiók pont egyre fokozódó szerepet kapnak abban a bizonyos Saga fősodorban. Így akár BY útjának egyengetése is lehetne egyfajta kijelölt irány Ahsokának, ami miatt más irányba mozog.

Előbb-utóbb azért el kell kerüljön Djarintól a gyermek, mert egyrészt erről szól leginkább a sorozat, hogy az ő helyét megtalálja. Másrészt azért is, mert hosszabb távon mit kezdene vele. Azért az furán venné ki magát, ha belőle is mandalori lenne. :D Az egy szép lezárása is lehetne az egésznek, hogy a közös útjuk vége egyben a sorozat vége is, egy olyan helyre kerül, ahol minden nézőt kielégítően jó helyen van. Ez lehetne akár Lady Tano is. Aki ráadásul ki is képezheti akár, ezzel tovább lehetne vinni a jedi fonalat, ami egy ilyen még akár +850 évet is elélni képes karakternél baromi fontos lehet.

Persze az is lehet, hogy a fajtársaihoz fog kerülni, Ahsoka pedig kilép az életéből. Csak egyre jobban kételkedek abban, hogy erről a fajról tényleg kiderülne ennyire érdemi infó, vagy ilyen szinten foglalkoznának ezzel a témakörrel. A Mandoban is azt látom, hogy nagyon kerülik ezt a témát, először pedig egyértelműen azt gondoltam, hogy a "család" ilyesmire utal, azóta teljesen ráálltak a jedi vonalra. Ha jól tudom, Lucas kifejezetten fontosnak tartotta, hogy Yodáról és főképp a fajáról semmi ne derüljön ki. Felmerült vele spin off film, aztán azt is elvetették, többek közt azért, mert meg akarták tartani a misztikumot a téma körül.

Aztán persze lehet, hogy kiderül vmi erről a fajról és kultúráról, de az se feltétlen lesz olyan, ami helyet biztosítana a porontynak a világban. Lehet itt még egy ilyen eldugott kis zug sincs, mint pl. a lasatoknál, ahova BY be tudna illeszkedni. Ráadásul az az Erőérzékenységében rejlő lehetőségeket is egy jó időre háttérbe szorítaná, kivéve persze, ha a fajtársai vmiféle Erőhasználó közösséget nem alkotnak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

44 perccel korábban, Dzséjt írta:

Honnan veszik, hogy egyidősek, amikor nincs sehol semmi információ arról, hogy Bo-Katan mikor született?

Lehet, hogy azt a "pár évet" Baby Yoda fájához mérten értelmezik, aztán akkor is így írnák, ha 50 év lenne köztük. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nos, erről a részről (is) csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ennek sok oka van, a legfőbb talán az, hogy Bo-Katan behozásával mérföldkőnek is tekinthető. Tudom, hogy volt már ilyen Saw esetében, de a sorozatok világa most kezd összeérni, és ezt öröm látni. Főleg úgy ahogy itt történt, mert Katee Shackhoff személyében ugyanaz játszotta az élőszereplős karaktert aki az animációs sorozatokban is a hangját kölcsönözte neki. És baromi jól működött! Teljesen össze lehet illeszteni az animációs és az élőszereplős karaktert. Ezért is félek kicsit Ahsokától, mert ott elvileg teljesen más színésznő, és ezáltal más hang fog a képbe kerülni. Nem tudom mennyire lehet majd elhinni, hogy az tényleg Ahsoka. Meglátjuk.

Viszont kicsit előreszaladtam, egyelőre foglalkozzunk ezzel a résszel.

A kezdés, ahogy Rog is utalt rá fentebb, tisztelgés Ron Howard Apollo-13 című filmje előtt. Ismerősek is voltak a képkockák, de akkor még konkrétan nem ugrott be a film.

Maga a bolygó vízi világa már akkor megvett kilóra, amikor megláttam azt a Mon Calamarit a kötött pulóverében. :D Érdekes, hogy bár nem a Dac-on voltunk, mégis tele volt a kikötő Mon Calákkal és Quarrenekkel. Jó látni, hogy már teljes békében élnek egymás mellett.

 Eszméletlen hangulatos volt a kikötő és a kajálda, ahol azt a „taknyot” adták. Szegény Baby Yoda is csak turkálta, aztán ahogy az arctámadó rámászott, hát az besz*rás volt. :lol: Remek utalás az Alien-re (most már tele az SW velük). Bravo! A halászlé emlegetéséért plusz pont, bár nem tudom eredetiben is azt kért-e Djarin. Egyébként itt használta Mando azt a calamari valutát amit még az első részben kapott Cargától. Jó, hogy ilyen apróságokra is figyelnek.

Aztán képet kapunk immár másodszor arról, amennyire értékes, olyan veszélyes is a beskar a viselőjének. Minden helyzetben rá pályáznak, ezt itt is megtapasztalta hősünk. Pedig ez lett volna az utolsó dolog, amit azoktól a halászoktól vártam volna. Ezután jönnek a képbe Bo-Katan-ék. Sajnos már a rész előtt belefutottam az infóba, hogy benne lesz ezért nem ütött akkorát a felbukkanása, mintha nem tudok róla, de azért még így is fantasztikus volt látni őt. Egyből egy halom kérdést felvet a jelenléte. Csak hárman vannak? Mi történt vele? Mit keres ezen a bolygón? Honnan tudja, hol van Ahsoka?

Az biztos, hogy konfrontálódtak Gideonnal korábban és őt keresi a kard miatt. Így már az is világos kitől szerezte a kardot a moff, és azt is megtudtuk, hogy Djarin egy elég régi szekta tagja, akik rég leváltak az anyavilágról. Bo, Watch-nak nevezi őket. Ez a Death Watch lenne? Vagy egy harmadik szekta?

Hármójuk kocsmai beszélgetése nagyon érdekes! Vajon mire gondolt Djarin azzal a szöveggel, hogy a Birodalom tett róla, hogy ne menjenek vissza a Mandalore-ra? Sterilizálták az egész bolygót, mint tették a geokkal? Megannyi érdekes kérdést és szálat indított el az epizód.

Remek a Gozanti fedélzetén zajló akció már csak azért is, mert ismét megmutatja a Gideon által vezetett légió aljasságát. Nem elég, hogy hidegvérrel kinyírta a „Klienset”, most kamikaze akcióra kényszerít egy tisztet, aki a végén inkább öngyilkos lesz, mintsem hogy szembe kelljen néznie a főnökével. Amikor a folyosón várták a Mandikat az pedig egy újabb utalás, mégpedig az EPIV első jelenetére ahol a lázadó katonák várták, hogy a birodalmi csapatok betörjenek Leia hajójára.

Aztán itt is kapunk infót a fennálló helyzetre, ugyanis az Ex-birodali hajó nem kénye-kedve szerint repkedett, hanem csak akkor, ha engedélyt kapott és betartotta a szabályokat. Mint pl., hogy nem emelkedhetnek a kikötő közelében. Ez azt jelenti, hogy szinte alig van hatalmuk és ott csak vendégek.

Baby Yodát a végére hagytam, mert megint annyira cuki volt, hogy nem mehetek el szó nélkül mellette.  

Az elején, ahogy szinte meditálva aludt az ülésben, aztán az a vágyakozó tekintet a tojások után… :D A kaja turkálása meg az arctámadós poén is remek volt, de ami leginkább tetszett az a békauraságnál eltöltött idő. Láthatóan neveltek rajta, és a végén nagy örömmel nézte ő is az új jövevényeket. Bár azt nem tudom meg akarta-e enni őket, mindenesetre kicsit hisztizett amikor Djarin elvitte őt onnan. :D Minden pillanata arany ennek a csöppségnek. A végén Mando beszólása tette fel a koronát a részre: „szó se lehet róla, van elég háziállatom”. :lol:

Az epizód hatalmas ígéretekkel töltötte meg a következő részeket. Ahsoka felbukkanása immár 1000%, bár nem hiszem, hogy a következő epizódban lesz, inkább majd a fináléban. Akárhogy is legyen, eddig a második évad szenzációs!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Bo, Watch-nak nevezi őket. Ez a Death Watch lenne? Vagy egy harmadik szekta?

Tuti hogy harmadik szekta, mert a Death Watch inkább radikális szekta volt, ami csak a harcos kultúrát dicsőítette, és a sisak se érdekelte őket ennyire. A Children of the Watch meg inkább egy ultrakonzervatív csoportnak tűnik, ami talán még az Old Republic idelyén szakadhatott el Mandaloretól. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért nem tudnak semmit a jedikről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

10 perccel korábban, Iqvi írta:

Na igen, de a nagy irtást emlegetik ami mostanában volt így csak van rálátásuk a dolgokra. Plusz a vállvérten ott volt a DW jele. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

6 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Na igen, de a nagy irtást emlegetik ami mostanában volt így csak van rálátásuk a dolgokra. Plusz a vállvérten ott volt a DW jele. 

Hát, lehet hogy az eredetileg nem is a Death Watch jele, hanem a Children of the Watch-é, és a Death Watch a tudtukon kívül vette át. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

47 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

A halászlé emlegetéséért plusz pont, bár nem tudom eredetiben is azt kért-e Djarin.

Eredetiben chowdert kért, ami ilyen ropogós cuccokkal és tenger gyümölcseivel teli krémleves. Ez pl. garnélás:

Shrimp_and_corn_chowder.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

38 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Na igen, de a nagy irtást emlegetik ami mostanában volt így csak van rálátásuk a dolgokra. Plusz a vállvérten ott volt a DW jele. 

Biztos hogy csak hallomásból tudnak minden ilyenről, hisz a nagy írtáskor mint most kiderült Bo-Katan személyesen is ott volt a Mandalore-on. Dinék meg akkor biztos nem hisz nem is tudott arról hogy vannak mandalorik akik leveszik a sisakjukat. Bo-Katan eleve jelezte hogy mindaz amit Din tudni vél a Mandalore-ról az nem biztos hogy igaz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

34 perccel korábban, Iqvi írta:

Hát, lehet hogy az eredetileg nem is a Death Watch jele, hanem a Children of the Watch-é, és a Death Watch a tudtukon kívül vette át. 

41 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Na igen, de a nagy irtást emlegetik ami mostanában volt így csak van rálátásuk a dolgokra. Plusz a vállvérten ott volt a DW jele. 

52 perccel korábban, Iqvi írta:

Tuti hogy harmadik szekta, mert a Death Watch inkább radikális szekta volt, ami csak a harcos kultúrát dicsőítette, és a sisak se érdekelte őket ennyire. A Children of the Watch meg inkább egy ultrakonzervatív csoportnak tűnik, ami talán még az Old Republic idelyén szakadhatott el Mandaloretól. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért nem tudnak semmit a jedikről.

Én arra tippelnék, hogy a Children of the Watch kultusza inkább minden frakcióból gyűjt embert, vagy éppen egyenesen ők küldik oda azért, hogy úgy-ahogy tisztában legyenek a dolgokkal. Djarin ugye a kultusz tagja (bár ő maga erről nem tud), de az első évadból azt is tudjuk, hogy tagja volt a mandalore-i Fighting Corps-nak, bármi is az. Lehet, hogy a Children of the Watch hasonló, mint a Protektorok, akik szintén mindenhonnan gyűjtenek mandikat.

4 perccel korábban, Bomarr írta:

Biztos hogy csak hallomásból tudnak minden ilyenről, hisz a nagy írtáskor mint most kiderült Bo-Katan személyesen is ott volt a Mandalore-on. Dinék meg akkor biztos nem hisz nem is tudott arról hogy vannak mandalorik akik leveszik a sisakjukat. Bo-Katan eleve jelezte hogy mindaz amit Din tudni vél a Mandalore-ról az nem biztos hogy igaz.

De valamilyen kapcsolatban biztos volt a Mandalore-ral, hiszen Djarin tudta, hogy Gideon moff ISB ügynök volt a Mandalore-on, és a birodalmi tudta a nevét is, meg azt is, hogy a Fighting Corps tagja volt. Paz Vizsla pedig elég határozottan állította azt, hogy a Geat Purge miatt kell a rejtőzködve élniük.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mégis, Bo Katan reakciója inkább volt ellenséges Dinnel szemben amikor kiderült, hogy mégha a tudtán kívül is, a Children of the Watch tagja. Ezzel szemben a Protectorokat megbecsülték. Lehet hogy valami, alulról szerveződő közösség volt? 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Dzséjt írta:

Igen viszont ez a kapcsolat annyira laza volt, hogy most már szinte biztosan sejthető, hogy Djarin soha életében nem járt a Mandalore-on és a mandalori eseményeket mind nagyon szűrve kapta meg. Nyilván akik a szektájukat szervezték azok elég jól képben voltak mindazzal hogy mi a helyzet és ők megválogatták hogy milyen infókat csöpögtetnek lefelé a szekta tagoknak. Például az a fegyverkovács aki az első évadban osztotta az észt lehet, hogy mindent tud. Pont az Explained csatornán felmerült az a teória hogy egy idő után -tehát mondjuk a következő évadban- lehet az lesz az egyik gonosza a sorozatnak, márha Djarin le akar térni az ősi útról és inkább a "normál mandaloriakkal" tart.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 11. 13. - 12:48, Wilde írta:

Én tartottam korábban kicsit tőle, hogy az animációs szereplők, akiket már megszoktunk valahogy abban a formában miként festenek majd élőszereplősre átültetve... ezek után már nincs bennem félelem. Bo-Katan fantasztikus volt Katee Sackhoff megformálásában, azt hiszem jobbat el se tudnék képzelni ennél, ha Ahsoka is így sikerül majd, akkor tökéletes lesz. A rész maga zseniális volt, ha lesz időm írok ide bővebben is.

Azért Ahsokától kicsit félek. Továbbra is azt gondolom Eckstein lenne a legjobb választás.

21 órával ezelőtt, NorbiLordi írta:

Meg persze amikor a hajón harcoltak a hőérzékelős nézet is ott volt a szeren.

Mint a Predatorban. 

18 órával ezelőtt, Fives írta:

És - remélem nem húzzák el - jövőhéten végre debütál Ahsoka Tano is, a Star Wars egy élőképes szegmensében. Még nem vártam úgy részt a sorozatban mint a jövőhetit.

Ahogy olvasom szinte mindenki biztosra veszi, hogy jövőhéten benne lesz a részben. Szerintem meg biztos várni kell még rá.

16 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

BY Jedikhez való küldése valószínűleg ebben az évadban lefog menni Ahsoka révén, ezek után meg ugye jöhet a kérdés, hogy hogyan tovább?

Én ezt nem hiszem. BY nem fog kikerülni a képből.

18 perccel korábban, Bomarr írta:

Biztos hogy csak hallomásból tudnak minden ilyenről, hisz a nagy írtáskor mint most kiderült Bo-Katan személyesen is ott volt a Mandalore-on. Dinék meg akkor biztos nem hisz nem is tudott arról hogy vannak mandalorik akik leveszik a sisakjukat. Bo-Katan eleve jelezte hogy mindaz amit Din tudni vél a Mandalore-ról az nem biztos hogy igaz.

Akkor hallomásból ismerik a történteket. Bár amilyen undorral Vizsla beszélt a birodalmi beskarról, az nem azt vetíti előre, hogy csak a hírekből értesültek róla.

7 perccel korábban, Iqvi írta:

Mégis, Bo Katan reakciója inkább volt ellenséges Dinnel szemben amikor kiderült, hogy mégha a tudtán kívül is, a Children of the Watch tagja. Ezzel szemben a Protectorokat megbecsülték. Lehet hogy valami, alulról szerveződő közösség volt? 

Azért a végén nagyon úgy nézett Djarinra, mint aki tetszik neki. :D 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Iqvi írta:

Mégis, Bo Katan reakciója inkább volt ellenséges Dinnel szemben amikor kiderült, hogy mégha a tudtán kívül is, a Children of the Watch tagja. Ezzel szemben a Protectorokat megbecsülték. Lehet hogy valami, alulról szerveződő közösség volt? 

Naná, hogy Bo-Katan, a Mandalore bolygó vezetője és szabadságharcosa, aki már rengeteget áldozott a népéért, ellenségesen néz arra az általa megmentette emberre, aki éppen más mandik előtt, fenyegetően megkérdőjelezi azt, hogy ő mandalore-i, és még azzal is meggyanúsítja, hogy lopta a generációk óta a családjában lévő páncélt, amiről jól tudjuk, hogy nagyon fontos a mandóknak (lásd a Rebels-t, amikor Ezra felvetette, hogy csinálják más anyagból a páncélt, erre úgy néztek rá a mandik, mint akinek abban a pillanatban folyt ki az agya a fülén, miközben kiderült róla, hogy azonnal ölő vírust hordoz :) ).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

11 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Azért Ahsokától kicsit félek. Továbbra is azt gondolom Eckstein lenne a legjobb választás.

Ha csak a hangját adná, az is jó lenne. Felőlem játszhatja más, hogy tényleg hasonlítson, de a hangja jó volna, ha stimmelne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, NorbiLordi írta:

Vakrandi lenne a javából :D 

Csak félig. :D 

Ami Ahsokát és a Mandalore-iakat illeti, az ő sorsuk valamennyire már egybe fonódott. Szóval lehet egy olyan sztorit felhúzni amiben BY a fókusz, de mégis a Mandik mentén haladunk amibe Ahsoka is jól belepasszol. Nálam inkább az a nagy kérdés, hogy mi lett Ezra keresésével, és merre van Sabine?!

Éppen most , Yoda József írta:

Ha csak a hangját adná, az is jó lenne. Felőlem játszhatja más, hogy tényleg hasonlítson, de a hangja jó volna, ha stimmelne.

Így van. Az nagyon jellegzetes, nehéz lenne mással megszokni. Ezért is tartok a Dawson féle Ahsokától. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

7 perccel korábban, Dzséjt írta:

Naná, hogy Bo-Katan, a Mandalore bolygó vezetője és szabadságharcosa, aki már rengeteget áldozott a népéért, ellenségesen néz arra az általa megmentette emberre, aki éppen más mandik előtt, fenyegetően megkérdőjelezi azt, hogy ő mandalore-i, és még azzal is meggyanúsítja, hogy lopta a generációk óta a családjában lévő páncélt, amiről jól tudjuk, hogy nagyon fontos a mandóknak (lásd a Rebels-t, amikor Ezra felvetette, hogy csinálják más anyagból a páncélt, erre úgy néztek rá a mandik, mint akinek abban a pillanatban folyt ki az agya a fülén, miközben kiderült róla, hogy azonnal ölő vírust hordoz :) ).

Ehhez kapcsolódva még, azért nem semmi, hogy egy foundling, akinek a páncélját még csak pár hete kovácsolták és klánja sincs régebb óta, ráadásul nem is a Mandalore-on született, megkérdőjelezi Mandalore egykori uralkodójának és történelmi alakjának a mandiságát, miközben annak a nőnek generációkkal korábban készült páncélja van, na meg több évszázados múltra visszatekintő klánja és a Mandalore népet évtizedek óta irányító háza. Ehhez képest Bo-Katan egész elnéző volt azzal, hogy csak gúnyos hangot ütött meg. Pre Vizsla ezért talán helyben le is puffantotta volna, de még lehet, hogy Sabine is nekiugrik, amilyen forrófejű tud lenni. :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Ami Ahsokát és a Mandalore-iakat illeti, az ő sorsuk valamennyire már egybe fonódott. Szóval lehet egy olyan sztorit felhúzni amiben BY a fókusz, de mégis a Mandik mentén haladunk amibe Ahsoka is jól belepasszol. Nálam inkább az a nagy kérdés, hogy mi lett Ezra keresésével, és merre van Sabine?!

Ez végülis logikus, majd a sorozat utolsó részében lesz egy időugrás, és látni fogjuk Mandalore the Cute-ot, a fekedekarddal, amint hadba vezeti népét.:D 

Szerintem ami Sabinet és Ezrát illeti arról majd biztos kapunk infót Ahsokától.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

8 perccel korábban, Dzséjt írta:

Ehhez kapcsolódva még, azért nem semmi, hogy egy foundling, akinek a páncélját még csak pár hete kovácsolták és klánja sincs régebb óta, ráadásul nem is a Mandalore-on született, megkérdőjelezi Mandalore egykori uralkodójának és történelmi alakjának a mandiságát, miközben annak a nőnek generációkkal korábban készült páncélja van, na meg több évszázados múltra visszatekintő klánja és a Mandalore népet évtizedek óta irányító háza. Ehhez képest Bo-Katan egész elnéző volt azzal, hogy csak gúnyos hangot ütött meg. Pre Vizsla ezért talán helyben le is puffantotta volna, de még lehet, hogy Sabine is nekiugrik, amilyen forrófejű tud lenni. :) 

Jó, hát ezt nem tanulta. Egyébként érdekes, hogy nem tanítottak neki semmilyen Mandalore történelmet? :) Kicsit lejáratta magát. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Végülis Bo-Katan annyiból igazolta a nézeteit hogy kiderült, hogy az ahogy Djarin él azaz ősi út, tehát az ettől eltérő már modernizálás, eltérés a régi úttól. Persze Bo-Katan szemszögéből mindez vallási fanatizmus, dehát mint tudjuk Mandalore-nak volt annyira békés időszaka is a tesója idején amikor épp Bo-Katan tűnt fanatikusnak. Mindenki azt tartja fanatikusnak aki pont nála jobban ragaszkodik a múltbéli előirásokhoz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.