Ugrás a kommentre

A The Clone Wars animációs sorozat


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Ingatag talajon áll a 6. szezon. Sajnos a 3D konverziót sem az új részek miatt, hanem kizárólag pénzügyi alapon kaszálták el, hiszen azt nem házon belül végezte az LFL, így nem lett volna semmi akadálya kihozni a további részeket 3D-ben. A Disney szereti házon belül tudni a dolgokat, minek fizessenek egy külsős cégnek, ha azt a munkát majd az LFL is képes lesz megcsinálni és ebben az esetben már igaz, hogy éppen most nincs rá idejük, csak ez nem az ok. A Hasbro kaszálta a TCW figurák vonalát. Nem tudjuk, hogy miért tette, de szerintem az megint egy buta érv, hogy nem volt megfelelően managelve....bullshit. Szerintem csak arról van szó, hogy a Disney nem jelzett vissza egyértelműen, hogy lesz további évad és a TCW figurák kiadását a TCW egyes szezonjaihoz igazították korábban, élő marketing (értsd sorozat) hiányában pedig nőnének a reklámköltségek. A Hasbro helyében én is ezt tettem volna, mert ha nincs biztos infó róla, hogy lesz 6. évad, akkor több reklámot kell nyomatnom és a termék máris kevésbé van benne a köztudatban. Az, hogy a TCW játékok továbbra is jelen lesznek, külön vizsgálatot érdemel, hiszen termékenként eltőrő szegmens céloznak meg velük. Például egy TCW tolltartó, vagy ruha, vagy iskolatáska más popularitással bír, mint egy figura, de ezt most nem elemzem külön.

 

Szerintem a TCW túl sokba kerül, minden sorozatnál ez a fő dilemma és soha semmi más nincs a háttérben. Ebben az esetben (tulajdonosváltás) válaszút elér ért a kiadó. A költséget milyen módon érdemes csökkenteni? Kézenfekvő válasz, hogy próbálják megoldani kevesebb pénzből, ezt az utat azonban senki nem szokta választani, mert a kevesebb pénz a megszokott minőség rovására menne és a Disney nem engedheti meg magának azt az erkölcsi vereséget, hogy a frissen átvett brand színvonalát hirtelen visszaveszi. Gondoljatok bele, hogy a TCW minősége mondjuk visszaesne egy 15 évvel ezelőtti animációs minőségre. Mekkora presztízsveszteség lenne az a Disneyinek, hogy ami ment az LFL-nek, az nekik már nem sikerül. Kevesebb pénz, rosszabb minőség és ami még fájdalmasabb, rossz reklám. Sokkal egyszerűbb beszüntetni a sorozatot és elhinteni, hogy most másra kell összpontosítani a forrásokat. Ez a jól bevált mantra, hiszen most nem lesz 3D release, mert másra kell összpontosítani a forrásokat.

 

Most a Disney töri a fejét, hogy legyen TCW, avagy ne legyen...és a végső döntést egy könyvelő fogja meghozni.

 

"De a TCW sikeres....de a Disney nem a saját pénze ellensége", szoktatok érvelni! Nos, senki nem tudja, hogy mennyire nyereséges és mekkora a befektetett pénz, de azt fontos tudni, hogy a TCW nem azért nyereséges, mert sokan nézik és ezt a ködképzetet ideje törölni a fejekből. A TCW egy brand és mint olyan, sikerét csak egyéb termékek értékesítéséből lehet lemérni. Tehát a TCW úgy sikeres, ha abban az évben a LEGO és a HASBRO kibaltázott sok szemetet tud értékesíteni és így csörgedezik vissza a pénz. Ezért nagy érvágás, hogy a Hasbro kaszálta a figurakiadást. A Barátok Közt esetében a sikeresség fokmérője a nézettség, mert az határozza meg a reklámok árát, de a TCW esetében NEM. A TCW ugyanis a járulékos termékek miatt sikeres sorozat és ezt különleges mérővel mérik, a partnerek bevételén keresztül.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ne károgj már ember. :) Úgy csinálsz mintha a Lucasfilm eddig karitatív alapon működött volna. :) Ha Lucas aki köztudottan sóher ha filmkészítésről van szó, szóval ha szerinte megérte belefeccölni epizódonként 2 millát, akkor tuti, hogy megérte! Amúgy meg a Disney weekend tele van TCW műsorokkal, Ashley és James Arnold Taylor állandó vendég, plusz a sorozatnak rengeteg rajongója van ergo népszerű. Miért hagynák abba? Ha ráfizetéses lenne már rég lelőtték volna.

 

A Hasbro pedig nem az egész TCW szekciót szüntette be, hanem csak az egyik sorozatát.

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sejtettem, hogy a téma kapcsán kapunk tőled egy újabb "a Disney gonosz és pénzsóvár" témájú hozzászólást :roll: .

Szerintem kár itt vészmadárkodni, ráér anyázni, mikor hivatalosan bejelentik a sorozat kaszáját.

Minden logikus érv a sorozat folytatása mellett szól (kivéve Zééé légbőlkapott elméleteit), úgyhogy szerintem nem kell aggódnunk.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudtommal egyáltalán nem olyan költséges a TCW sorozat. Legalábbis egy élőszereplős minőségi sorozathoz vagy filmhez képest. Technológiailag sem a topkategóriás megoldásokat használják, bőven kezelhetők a kiadások. Pláne úgy, hogy a nézettsége, népszerűsége simán megüti azt a szintet, amit a fentebb említett kategóriák (komolyabb kiadásokkal) fel tudnának mutatni.

 

Ha pedig most befejeznék a sorozatot, nyitva hagynának egy csomó szálat. Emellett már be volt ígérve a 6. évad. Aligha lenne ez egy kevésbé népszerűtlen döntés a Disney részéről.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért legalább egy hatodik évad jól jönne, elvarrni a szálakat. Már nem maradt olyan sok, persze, de azért mégis. Persze a legfontosabbak:

- *Minden létező kérdőszó* Talzin.

- Mi lesz Ahsokával? (Már ha nem derül ki a mostani évadzáróból, bár kétlem, hogy ez még lezárás lenne. Fordulópont, de nem lezárás.)

 

Ráadásul ha a Disney esetleg elkaszálná a TCW-t, akkor a Clovis trilógiával mi lenne? Blu-ray exclusive tartalom lenne, vagy sosem látnánk?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, itt kaptam röhögő görcsöt.

happy0071.gif

 

Ennek örülök! Ettől függetlenül ez egy megkérdőjelezhetetlen igazság. Minden probléma a showbizniszben végül piszkos anyagiakká "nemesül". Ha egy sorozatot beszüntetnek nézettségi okokra hivatkozva, az sem szól másról, mint a nézőkre vetített haszonráta változásáról. Minden anyagiakban koncentrálódik....a többi ok csak kifogás és lózung. Sajnos a TCW is csak a pénzről szól....és ez a kijelentés maximum azt lepi meg, akik még életébe nem dolgozott. A TCW megtérülési haszonrátáját pedig az üzleti érdekeltségeken keresztül mérik és ezt csak kevés tévés brand mondhatja el magáról, hogy fontosabb a partnerek értékesítési mutatója, mint a direkt nézőszám. A TCW-t pedig a partnerek licence díja élteti, amikor fizet a Hasbro, hogy a TCW címszó alatt figurát, polót, dobozokat stb. dobhasson a piacra. Itt a fórumon nagy egyetértésben írjátok le, hogy a TCW maga a rajongók felé kifejtett szeretetenergia megtestesülése, de sajnos nem erről van szó. A Disney nem rossz cég, ahogy az LFL sem volt az. Mind a két cég elsődlegesen befektetési alapként tekint egy produktumra és ez így van jól. Egy cirkuszban addig érdemes játszani, amíg van a bohóckodásra kereslet, ez a TV műsorok esetén és egyébként a piac kereslet-kínálat törvényszerűségében az egyeduralkodó tényező. Bizonyos márkák esetében azonban nem a közvetlen kereslet számít, hanem hogy a márka más cégek produktumait mennyire sikeresen értékesíti. A Star Wars esetében erre Lucas jött rá elsőként, hogy k..vára nem az a lényeg, hogy mennyien vesznek jegyet a filmre, hanem, hogy a brand alatt piacra dobott termékekért és értékesítési jogokért más cégek és egyének mennyit pengetnek. Nem temetem a TCW-t, csak értékelem az eseményeket és ahogy a magánéletemben, úgy itt is objektívan értelmezem a híreket.

 

De ezt is írhatom:

 

Olyan csodálatos, hogy a Lucasfilm megajándékozott bennünket a sorozattal, persze számít neki a pénz, de azért önzetlen is. Biztos vagyok benne, hogy az egész csak hisztéria, a Disney is ugyan ilyen lelkesedéssel és csodálattal kezeli majd a dolgokat. Szerintem inkább legyünk boldogok és ússzunk együtt az öröm könnyeiben. Én bízom bennük, mert tudom, hogy mindenki kedves ember és ők is szeretnek minket és ez a szeretet kiárad minden rajongó felé és ez maga a csoda, a Star Wars életérzés megtapasztalása.....és 1liter hurráoptimizmus és nyáltenger az erdő szélén.

 

Ehelyett azonban logikusan végiggondolom és inkább leírom, hogy a büdös pénz mozgat mindent itt is. Nem számít, hogy ezzel ízzé-porrá töröm az illúzió tükrét....én ilyen vagyok. :hmm:

 

Szerk.: Nem írtam, hogy el lesz kaszálva a TCW, azt írtam, hogy HA el lesz kaszálva, akkor az miért fog bekövetkezni. Ugyanakkor, ha fogadnom kéne, elképzelhető, hogy arra tennék, hogy a 6. évad ha lesz, akkor az utolsó is lesz egyben.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És pont ezért nevettem. A te világodban a filmipar jótékonysági intézmény, melyben minden résztvevő levegőt iszik és napfényt eszik. Így elképzelhetetlen, hogy annak gazdasági alapokon kell nyugodnia (ha meg nem így van, nem tudom, miért sípolsz emiatt évek óta, és kattogtatod a lejárt, rohadt unalmas lemezed, amióta a Disney képbe került). A valóságban a filmipar egy ipar, ahogy a neve is mutatja, ahol a beinvesztált összeget nyereséggé kell tenni. Ha egy sorozat tré és/vagy senkit sem érdekel, nem termel pénzt, és kapaszkodj meg a szeneslapátodban, de ha valami csak viszi a pénzt, az nem nyereséges, és előbb utóbb, de valójában sokkal előbb önmaga elkészülését lehetetleníti el. Hiába hisztizel emiatt, így működik a dolog. Ha a TCW már nem termeli ki a nyereségét, bizony megy majd a levesbe. Egyelőre ez a TCW-t nem fenyegeti, mert nézettségbe és brandban is rohadt erős. Az, hogy az évek óta anyagi gondokkal küszködő Hasbro mit kaszál el, az ő dolguk, szegények nemrég iszonyú nagy pofont kaptak a LEGO-tól, azóta is azt nyögik. És ezt a sallert pont a TCW kapcsán osztották ki, úgyhogy nem lennék meglepve, ha az egyik TCW-s sorozat elkaszálása mögött pont ez az ügy állna (mint ahogy nagyjából tíz éve a Hasbro is sikeres érvágást hajtott végre a LEGO-n az akkor Star Wars szériában, igen szegényes évet produkálva).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az 5. évad utolsó guide képe.

A munkám idénre ezzel sajnos bevégeztetett!

 

 

epguide520_1.jpg

wrong jedi.jpg

 

 

De lesz még 1 meglepim nektek, ha az utolsó rész full guide-ja is megérkezik magyarul.

Kitaláljátok mi? ;)

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Üdv, srácok!

 

Előszöris szeretném megköszönni Odynak, hogy itt lehetek :P

 

Az első hozzászólásomban az általa hétfő este betett cikkre szeretnék pár szóban visszatérni (amiben az Ahsoka-szál hétvégén tartott zártkörű vetítéséről volt szó). Igaz, hogy nincs benne konkrét spoiler, de aki tud a sorok között olvasni, az a következő 2+1 idézet alapján bizonyos történésekre következtethet. Először az első kettő, kevésbé spoileresen:

 

 

 

'this final episode is emotional. Perhaps one of the most emotional I’ve ever witnessed. For the last two thirds of this episode I was holding back tears and a lump in my throat. Matt and Ashley did some of their finest work in the final sequences of this episode

Ezt már korábban Filoni is említette, s egy bizonyos végkifejletre utal. De az nem nagyon áll összhangban a korábbi információkkal és a finale trailerrel.

 

'after this last episode, you’ll have twice as many questions than you did after that business with Darth Maul.'

Azaz, lehet, hogy megint nem kapunk semmire sem választ, csak megint maszatolnak valamit? (De azért ezt kevésbé tartom valószínűnek.)

 

 

 

És a harmadik idézet, amiből viszont komoly spoileres infókra lehet következtetni:

 

 

 

'Continuity wonks are probably going to be upset by the handling of a couple of situations and characters, but their use in this arc were used to tell an excellent story, so, please do your best to ignore the problems with less than Lucas-level canon.'

Ez szvsz elég nyilvánvalóvá teszi a valódi tettes személyét.

 

 

 

A sorozat jövőjével kapcsolatban én bizonytalan vagyok, de kivárnék. Mert tényleg láttam már karón varjút: előfordult már ilyen esetben kasza, meg ugye a 3D-s mozikat is törölték mondvacsinált okokra hivatkozva. De úgy gondolom, hogy várjuk meg az évadzárást, mert lehet, hogy a Disney tényleg csak nem akar beletrollkodni a CN üzletében azzal, hogy már most a jövőről beszél. Lehet, hogy a két cég megállapodott, hogy nem beszélnek a zárásig. A Disney - ha jól tudom - amúgy is csak márciusban szokta az őszi műsortervét nyilvánosságra hozni. Meg ugye jelenleg ez az egyetlen futó produkció a mozgóképes világban a SW univerzumából, s pénzügyileg is jó bevételi forrás. Arról nem beszélve, hogy február elején JAT twittjei szerint már egy későbbi évad hangfelvételei készültek (ez a 7. lehet), egy másik (igaz még januári) cikk szerint meg már írják a 8. évadot. Így talán az egész felhajtás csak az érdeklődés fokozása miatt történik.

 

Visszatérve a sorozatra, kijött a második nagyobb előzetes az évadzáró részből. (Hogy ez összességében hanyadik, nem tudom, az ötös sorszámnál elvesztettem a fonalat :))

Szerintem ez már eléggé spoileres (igaz nem annyira, mint a vasárnapi teletoonos promo), így aztán csak óvatosan kattintsatok rá :)

 

 

 

 

 

Véleményt meg később még írnék hozzá :)

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Van arról vmi hitelesnek mondható információ, hogy mennyire költséges a TCW?

Csak mert én nehezen tudom elképzelni, hogy elérné egy élőszereplős sorozat vagy egy nagyobb kaliberű filmtrilógia szintjét. Utóbbiaknál is nagyon komoly CGI technológia szükséges. Sőt, komolyabb is mint egy eleve animációs terméknél, hisz a valódi szereplők, tájak, tárgyak közt sokkal igényesebben kell megoldani a számítógépes grafikai rést, hogy ne legyen nagyon feltűnő a kontraszt.

Emellett a TCW-nál úgy tűnik szépen bevált a készítők koncepciója a nézősereg heterogenitásával. Eleinte az animációs jelleggel és mindenféle gyerekes dologgal megfogták a fiatalabbakat (rajzfilm - gyerekek), bevezették őket a SW világába. Ezután pedig kezelték az idősebb rajongók panaszait és felháborodását, így a sorozat immár a legtöbb SW rajongó számára is fogyasztható csemege.

Tehát nem gondolnám, hogy a nézettséggel bármi probléma lenne. Még azt is lehetségesnek tartom, hogy ezt a sorozatot nézi összességében a legtöbb korosztály, tehát ez a legátfogóbb rajzfilm.

Azt pedig ne felejtsük el, hogy a Disney jelen állás szerint el fogja készíteni az új trilógiát, illetve legalább két spin-off filmet. Ezek hosszútávú projektek. Arra egyértelműen számíthatnak, hogy a hozzánk hasonló SW fanok meg fogják nézni ezeket. Viszont felnő addig még rengeteg fiatal, akár több generáció is, akikre sokkal inkább számíthatnak akkor, ha már gyerekkorukból hozzák magukkal a SW iránti rajongásukat, szeretetüket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Itt is egy preview az új részből

 

 

 

Üdv, srácok!

Üdv neked is! :)

 

Visszatérve a sorozatra, kijött a második nagyobb előzetes az évadzáró részből. (Hogy ez összességében hanyadik, nem tudom, az ötös sorszámnál elvesztettem a fonalat )

Szerintem ez már eléggé spoileres (igaz nem annyira, mint a vasárnapi teletoonos promo), így aztán csak óvatosan kattintsatok rá

 

Fúeztztamocskostenyérbemászóhálátlanhazugdögöt :angry: Mostmár tényleg kib*szottul utálom Tarkin-t. Maga a halálbüntetés kérése nem lepett meg, mint már kifejtettem, bőven benne volt a pakliban, és tény hogy a "bizonyítékok" Ahsoka ellenszólnak, de mind közvetett, erre ilyen pökhendi nagypofával...Fú rendesen felbaszta az agyam. Ahsokának hagynia kellett volna, hogy Sobeck megsüsse a gerinctelen férgét :fuckoff:

 

 

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

 

 

A teljes finálé előzetesben van egy jelenet, amikor Anakin a saját és Ahsoka fénykardját pörgeti.

 

 

 

Nem tudom, hogy ez közben szóba került-e, vagy olvastál-e róla valamit, de

 

 

az a kard nem Ahsokáé, a markolata teljesen más. Amit Anakin fog, annak a vége csonkakúpszerűen végződik, Ahsokáénak meg ilyen bütykös, fogaskerékre hajazó izé van a markolat alján.

Adódik a kérdés, hogy ha nem az övé akkor kié? Nos, erre is van válasz, s egy nagyon meglepő válasz. :hmm:

 

 

 

 

Fúeztztamocskostenyérbemászóhálátlanhazugdögöt :angry: Mostmár tényleg kib*szottul utálom Tarkin-t. Maga a halálbüntetés kérése nem lepett meg, mint már kifejtettem, bőven benne volt a pakliban, és tény hogy a "bizonyítékok" Ahsoka ellenszólnak, de mind közvetett, erre ilyen pökhendi nagypofával...Fú rendesen felbaszta az agyam. Ahsokának hagynia kellett volna, hogy Sobeck megsüsse a gerinctelen férgét :fuckoff:

 

 

 

Állítólag a Tarkin hangját kölcsönző színész kapott is hideget-meleget a twitterjén a legutóbbi részbeli szerepe miatt. Erre aztán elárulta, hogy

 

 

lesz még undokabb is. És tessék: lett.

 

 

 

Az új előzetesekben látottakhoz:

 

 

Én Tarkinon már nem lepődök meg, inkább a Jedi Tanácson csodálkozok. Már a múltkori részben sem értettem, hogy csak így bemondásra elhittek mindent Tarkinnak, s eleve bűnösnek tekintették Ahsokát. Pedig hát az ő 'gyermekük', s a béke védelmezőitől elvárható lenne legalább egy elfogulatlan hozzáállás.

És a mostani két előzetesen is ezt érzem: ahogy Anakin is mondja, már előre el volt döntve az ítélet. Ennek ellenére azért váratlanul ért a 'former padawan Tano' kifejezés Tarkintól. S hogy ez nem csak az ő szófordulata lehetett, az a videóban 0:15-nél látszik: hiányzik a lány jobb lekkuja mögül az a padawani lógó gyöngysor/lánc/nemtommi (mint az embereknél a hajtincs), bocsi, hogy nem tudom a nevét. Ez azért komoly döntés volt a Tanácstól, aminek a következménye lehet egy a Filoni által korábban említett 'nehéz döntés a lány részéről, ami megváltoztatja más szereplőkhöz való viszonyát'. Azaz szerintem már nem tér vissza a Rendbe.

Ugyanakkor ha ilyen könnyen meghozta a Jedi Tanács is a döntését és ilyen magabiztos Tarkin is, akkor nem lehet, hogy mégis létezik valamilyen közvetlen bizonyíték, amit még nem láttunk (akár egy hackelt biztonsági holofelvételt)? Az meg akkor tényleg távolabbra mutatna.

 

 

Szerkesztve: - gunji
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Van? Én úgy tudom, hogy nálunk, Magyarországon csak sima Disney Chanel van és Disney XD nincs.

Hopp, igazad van, ezt elnéztem :pfff::oops: Akkor viszont tényleg jó kérdés, hogy hol lesz a magyar szinkron :hmm:

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Üdv Gunji a fórumon!

 

Köszi csoli a guide képet! Ezt most megnéztem. :D Szívszorító...

 

Épp írni akartam ,hogy látom, bent van. Hát kemény lesz ez a rész sok mindenkinek.

Karaktereknek és nekünk egyaránt.

Szerintetek van esély egy aljas cliffhanger-re?

Szerkesztve: - csoli1138
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintetek van esély egy aljas cliffhanger-re?

De van ám! Biztosra veheted, hogy nem lesz letisztázva sok minden. ;) Mehet majd az agyalás ezerrel. Alább Zééé is előtt egy spoilert, amiért baromi mérges vagyok. :angry:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.