Ugrás a kommentre

Vélemények és javaslatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Ezúton szeretnék boldog születésnapot kívánni a fórumnak, és - mint később érkező - köszönetet nyilvánítani azoknak, akik a kezdetek óta itt voltak és életben tartották ezt a helyet, hogy az olyanok mint én, később is rátalálhassanak erre a remek SW-rajongói gyülekezőpontra. Én még csak három éve vagyok itt aktívan, de bátran állítom, már nosztalgiával tekintek vissza egy-két pillanatra, amit itt átéltem. Fantasztikusak vagyunk, így tovább. :peace:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Boldog 10. születésnapot Star Wars Saga Fórum! :clap:

Dzséjt, Ody, MissKarrde, Donát: Nagyon jó volt olvasni soraitokat, amelyek talán nem ugyanolyan hangulatúak, de mégis ugyanúgy tükrözik azt, ami miatt ez a fórum anno engem is elcsábított: az értékes információk, jó beszélgetések és a baráti közösség értékét, ami így együtt nagy ritkaság, és talán máshol a neten fel sem lelhető. Nem vagyok tagja semmilyen más fórumnak, és nem is hiányzik, mert amit egy ilyen közösség egyáltalán adhat, azt itt mind megkaptam. Sőt, még annál is többet, ahogy írtátok is, jó barátokat, akik mindig jól érzik magukat együtt, tekintet nélkül nemre, korra, foglalkozásra és földrajzi helyre. :)

Sok közösségnek vagyok tagja a dolgok természeténél fogva (család, barátok, munkahely, régi iskolatársak stb.), de ez a csapat abból a szempontból különleges, hogy teljesen véletlenszerűen jött létre, nem fűződik hozzá semmilyen érdek, és mégis együtt van még ennyi év után is. :) A magam részről egy csodának tartom, hogy itt olyan emberekkel találkozhattam, akik még avatarok mögött "rejtőzve" is oly mértékben önmagukat adják (még amikor veszekszenek, akkor is :D), hogy élőben megismerve őket sem derül ki semmi más, legfeljebb annyi, hogy élőben még sokkal jobb fejek. :) Az is egy csoda, hogy a Star Wars hozott össze bennünket, mégis oly sok másban is egyetértünk vagy hasonló az ízlésünk. A mai napig örömmel tölt el, hogy lassan 8 éve (másfél év anonim olvasgatás után) én is csatlakoztam. :)

Nem én vagyok a minta fórumozó mostanság, valahogy hiányzik a lendület ahhoz, hogy írjak, de aktívan követem az írásaitokat, és remélem, hogy az ihlet is megtalál ismét. Az is tény, hogy manapság a személyes találkozók jelentik számomra inkább az igazi eszmecserét és kapcsolattartást, de ezzel együtt minden nap nagyra értékelem, hogy elolvashatom az itteni híreket és beszélgetéseket, kiszellőztethetem a fejemből a mindennapok gondjait.

 

Ody, én is remélem, hogy hamarosan igazán fellendül a Star Wars szekció a folytatódó Rebels és a 7. rész kapcsán. :) A TCW-vel kapcsolatban pedig én is úgy gondolom, hogy sikeresen betöltötte azt az űrt, ami a prequel után az SW világában keletkezett, és ezzel többek között összetartotta ezt a csapatot is. És mi mással fejezhetném be magam is, mint hogy: még minimum további 10 évet kívánok magunknak! :rock: Én még nagymama koromban is szeretnék ide (és talikra) járni. :P:D

 

Ui: részemről nagy örömmel várom a jubileumi kvízt! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Semmi újat nem tudnék hozzátenni a már elhangzottakhoz. Úgy érzem remekül megfogalmaztátok mit is jelent ez a fórum sokunknak. Talán csak egy-két bizakodó szót: látva hogy egy-egy trailer napokig milyen elképesztő zsongásban tartott minket én nem félek attól, hogy különösebben hosszú ideig kéne félni a pangástól. Ha kijön az ep.7 kilométernyi beszélgetések fognak születni és minden másodpercét ki fogjuk elemezni, efelöl semmi kétségem. A tempó pedig elképesztő lesz, hisz az ep.7 után másfél éven belül két SW mozi is jönni fog! Viszont amíg legalább egy film nem jön ki addig az érdemi kémjelentések teljes hiányában nincs igazán új téma. Ez most a vihar előtti csend.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gratulálok! :) És a fórumnak is sok boldog születésnapot!

 

Én 2006-ban regisztráltam ide (a legkorábbi hozzászólásaimat ma már nem szívesen olvasom vissza...), de volt egy hosszabb szünetem (csak néha-néha szóltam hozzá), s igazán aktív csak kb. 5 éve vagyok. A TCW és a magyar nyelvű könyvkiadás hozott vissza. Annyi minden vár erre a fórumra, annyi mindent fogunk még kibeszélni... :) És mindezt egy fantasztikus társasággal.

 

Ez a legjobban szervezett fórum, amit valaha láttam. Konstruktív beszélgetések, értékes viták, sehol egy troll, spam akármi... nyilván viták mindenhol vannak, az évek alatt pár embertől meg kellett várni. Vannak olyanok, akik önként távoztak. Az utánpótlás azonban folyamatos, szerencsére. :)

 

Sajnos fórumtalin én még nem voltam, az utóbbi kettő esetében mindig közbejött valami. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a következőre eljussak. És ennek betetőzése lehet majd decemberben a közös premiernézés. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sajnos csak így megkésve (a múlt héten végig a FOO-feszten voltam, így nem tudtam aktívan gépezni), de én is boldog születésnapot kívánok a fórumnak! A "fejeseket" (de úgy összességében a kemény magot) pedig mindenképp hatalmas köszönet és tisztelet illeti, mert szabadidejüket és energiáikat nem sajnálva dolgoztak nem keveset azért, hogy ez a szül.nap összejöhessen. :clap:

Én csak nemrég keveredtem ugyan ide, de a netes pályafutásom eddigi legjobb döntése/fordulópontja volt. Azóta ez az oldal az egyik virtuális "otthonom", amikor tehetem, akkor jövök is fel és olvasgatom a témákat. Ha írni épp nem is tudok, de mindig igyekszem követni az eseményeket.

Már önmagában az hatalmas teljesítmény, hogy ennyi idő után is jól működik a fórum, de az igazi kuriózum az a mikéntje. Sok helyen fordulok meg (főképp csak olvasóként), de ilyen kulturált és konstruktív közösséget még sehol nem tapasztaltam. Nincsenek trollok vagy fölényeskedő moderátorok, cenzúrázott és utólag (direkt félrevezetően) átszerkesztett hozzászólások stb.. Viták persze akadnak, de ezek döntő többsége kifejezetten konstruktív és gondolatébresztő, nem pedig személyeskedésekbe átcsapó vagdalkozások.

 

A jövő kapcsán pedig semmiképp nem aggódnék, hiszen maga a SW is egyfajta újjászületés és átalakulás közepén van. Megpörögtek az események és nagyon úgy tűnik, hogy évekig nem is lesz megállás. Gyakorlatilag amióta érdemben van internet, a legnehezebb periódust sikerült remekül átvészelni itt, hiszen a PT (ami ráadásul komoly megosztottságot generált) után komoly holttér következett. Most új trilógia, spin-off-ok, animációs sorozatok, érdemi játékok és képregények stb., ez alighanem lendíteni fog az itteni életen is és már csak még jobb lesz, mint eddig.

A TCW persze nagyon kellett, de valahol szerintem ez így stílszerű. Hogy egy vitatott alkotás, ami sok rajongót el- és befordított a SW kapcsán, ezt a közösséget csak jobban összefogta és inspirálta a további működésre, megmentette az esetleges háttérbe vonulástól.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...
  • 2 héttel később...
  • 1 hónappal később...

Figyu! El se jutok odáig. Nyomom, hogy "új válsz" és nincs itt a gomb, hogy "csatol"..

 

Nálam is ez a helyzet amúgy, most kíváncsiságból megnéztem chrome-on mozillán is,

 

 

Akkor a gond nálad van, és nem tudom mi lehet. Ha van kérdésed még akkor ne itt tedd fel hanem a fórumos topikban.

 

Nem lehet, hogy a topicon valami külön jogkörosztás van? Tehát mi mezei Tagok :) nem tudunk csatolni, de te mint Admin tudsz?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, tudok!

Írok privit Luke19-nek és ide küldöm.

Fogalmam sincs mi a gond. A TCW és Rebels topicokban eddig simán csatoltam bármit.

Ja és privátban sem tudok csatolni neki...

 

szóval a lényeg: ez a csatolmány az "ami a 3. részből kimaradt" jelenetek cikksorozata. Fogyasszátok!

Szerkesztve: - Ody Mandrell
Most már beteheted az eredeti topikba. Ne itt legyen.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.