Ugrás a kommentre

Háttérben lévő érdekességek, történetek

Coce_Plant

Ajánlott hozzászólás

  • 2 héttel később...

Pedig ott van az, tégy még egy próbát. Sajnos nem tudok videóból képet kimetszeni, de nem merem megkérdezni, hogy kell, mert az már full off.

Erre gondolsz? A párbaj végétől a film végéig egyedül itt látszódik néhány pillanatra a markolat.

170828056bscap0001_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Szerintem egyértelműen bakiról van szó, mert ez bizony Kenobi lezuhant kardja. Kétlem, hogy a mestere halála után nekiállt volna keresgélni a veremben, vagy szólt volna az illetékeseknek, hogy legyenek szívesek, keressék már meg neki - főleg, mert így Maul "eltűnt" teste is kérdéseket vont volna maga után. Nem kizárt az sem, hogy bejön a teóriátok Maul testét illetően és verem valóban egyfajta hulladékgyűjtőként funkcionál (de hogy azt minek védik sugárpajzsokkal, azt nem tudom), amit rendszeresen ürítenek. Qui-Gon hamvasztása után pedig már úgy lehettek vele, hogy Maul és a fénykard valamelyik szemétlerakó felé utazik, kár vesződni a keresésével. Egyébként is... a látottak alapján elég egyértelműnek tűnt, hogy Maulnak annyi. Kinek fordult meg a fejében, hogy Maul ezt túléli? Nekem, de szerintem még a Jediknek sem. Ha pár éve valaki ezzel jött volna, szabályosan kiröhögöm. :D

A fénykard kapcsán: számomra helytálló az EU-s teória: az Ep1 után 4 évig Qui-Gonét használta, majd készített magának egy újabbat. Szerintem a készítők sem gondolták, hogy fel fog tűnni valakinek a köpeny alól néhány pillanatra épphogy feltűnő markolat, illetve az, hogy az a korábban lezuhant példány. De hogy miért lett volna nagy fáradság kicserélni a markolatokat, az rejtély.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszönöm. Tökéletesen erre gondoltam!

Valószínüleg baki, igen, de ha már bent maradt még a BD-n is akkor nem ártott volna figyelembe venni.

Ha mi mezei fanatikusok :lol: tudunk róla, akkor a Lucasfilm berkein belül is tudnak.

Ha Artu elé szikla kellett, akkor a kard elé meg egy kis köpeny kellett volna.

Mivel ez van a filmben, a makacs énem azt állítja, hogy valaki felhozta és Maul holtságáról is ő számolt be Winduéknak.

Röviden: az előtűnő kard is lehet a Maul sztori buktatója/cáfolata bizonyos szemszögből nézve.

Van benne valami, bár Yoda TCW-ben elhangzott szavaiból nekem az jön le, hogy a Jedik Obi-Wan beszámolója alapján könyvelték el halottnak a Sith-et. A testet érthető okokból nem találhatták meg.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A testet érthető okokból nem találhatták meg.

Most érthető ok alatt mire gondolsz?

A Darth Maul topicban is említett esetleges olvasztó kamrát, vagy

hogy egy Lotho Minorra induló szemetesűrhajó nyitott rakterébe esett?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Most érthető ok alatt mire gondolsz?

A Darth Maul topicban is említett esetleges olvasztó kamrát, vagy

hogy egy Lotho Minorra induló szemetesűrhajó nyitott rakterébe esett?

Konkrétan nem gondoltam semmire, mivel nem tudjuk, Maul teste hogy került el a Naboo-ról. Viszont ahhoz, hogy életben maradjon, nyilván nem heverhetett ott órákig a verem alján. Ebből gondolom, hogy a Jedik esetleges kutatásáig már nyoma sem lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Milyen olvasztókamráról beszéltek? Energiát nyertek a bolygó belsejéből. Ezért épült az a hely.

Egyik könyvben olvasztóverem szerepelt, talán a regényben.

A többi része meg naná hogy energia-generátor, ez eddig se volt kérdés.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyik könyvben olvasztóverem szerepelt, talán a regényben.

A többi része meg naná hogy energia-generátor, ez eddig se volt kérdés.

Jogos. A regényben annál a helyiségnél olvasztóverem szerepel.......meg az, hogy Obi mellkason döfte Mault.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...
  • 1 évvel később...

Véletlenül találtam meg a képet, elég mikro, de a lényeget látni rajta. Korábban esküdöztem, hogy R2D2 oldalrakétáit nem az EPII idején találta ki Lucas. Már az EPI idején leforgatott egy meglehetősen idétlen jelenetet, amiben R2D2 használta volna ezeket az apró rakétákat. Amikor a jedik Amidala kíséretével Coruscantot elhagyni készülnek, Anakin és Qui - Gon eszmecseréje alatt lett volna egy poénos jelenet. R2D2 véletlenül átbukott volna a védőperemen, majd a nézők megkönnyebbülésére újra felbukkant volna a levegőben lebegve. Ennyi. És akkor a miniatűr forgatási kép:

tpm-148-01_320_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

r2_falls6_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Gondolom ez a jelenet megtörte volna Anakin és Qui - Gon midiklóriánokról folytatott komolynak vélt eszmecseréjét, talán ezért került ki a filmből. A lényeg, hogy R2D2 rakétái már az EPI idején "léteztek", csak a jelenet nem került bele a végső vágásba.

Szerkesztve: - Zééé
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Yep, az extrákon, amely R2-D2 "magánéletéről" szól, benne is van, amint iszákosan átbucskázik. :D Sőt, a filmben látni is, hogy odatotyog a platform széléhez, de aztán hál' isten, nem folytatódik. Elég hülye jelenet lett volna. (Ha jól rémlik, a könyvben is benne van.)

Ráadásul jobb is, hogy a rakéták a lábaiból, oldalról jönnek ki. Egyrészt, királyabb a jelenet, másrészt, hihetőbb, hogy úgy képes felemelkedni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Miután George elvitte a gyerekeit a suliba, 1994 -ben ezen a napon kezdte el írni az EPI forgatókönyvét. Majd' öt évre rá jött a premier...........

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 hónappal később...

És Obit meg Mault.... Ez benne a szép.

Ok Maul lehet a vívásban dublőr a maszk miatt. De hogy nem McGregor és Neeson vívott az azért durva. Én azt hittem betanították a színészeket mint az ep3-ban a Kenobi-Skywalker párbajban(Remélem ott McGregor és Christensen vívott).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet rossz topikba írok de valahol meg kell kérdeznem:

Az Episode I-ben miért különbözik Palpatine és Sidious szinkronhangja?

Ez egy jó kérdés, hivatalos válasz tudtommal nem létezik rá (aztán lehet, hogy tévedek). Állítólag azért van ez, mert a szinkronrendező nem tudta, hogy Darth Sidious és Palpatine ugyanaz a személy, ezért két külön színészre osztotta a szerepet.

Ok Maul lehet a vívásban dublőr a maszk miatt. De hogy nem McGregor és Neeson vívott az azért durva. Én azt hittem betanították a színészeket mint az ep3-ban a Kenobi-Skywalker párbajban(Remélem ott McGregor és Christensen vívott).

Betanították őket és nagyrészt őket láthatod, de a veszélyes jeleneteket akkor sem játszhatják el ők. Itt azért ne arra gondolj, hogy többségében a dublőrök dolgoztak, ők csak az eséseken vették át a szerepet. Amikor Obi-Wan lezúg a magasból, vagy ide-oda esnek-kelnek, könnyen megsérülhetnek. Képzeld csak el, ha az egyik ugrásnál McGregor kificamítja a bokáját, vagy Neeson eltöri az egyik karját, akkor az egész forgatásnak napokra le kell állnia. És ez csak a jó eset. Ott van a jelenet, amikor Darth Maul beletaszítja Obi-Want a lyukba. Ott először ugye a hátára pottyan. Egy dublőr ezt meg tudja csinálni úgy hitelesen, hogy közben meg sem érzi, mert neki ez a szakmája, évek óta gyakorolja. McGregor viszont gyakorlatlan, és eshet akár úgy is, hogy a gerincét töri.

Az ep3-ban sem végig McGregor és Hayden vív, ott is a veszélyesebb pillanatokat dublőrök végezték. De például Christopher Lee és Ian McDiarmid helyett majdnem végig dublőrök vívtak (az arcukat lecserélték digitálisan), csak a közeliken vannak ők. Természetesen ők már a koruk miatt nem tudtak részt venni ilyesmiben (pedig McDiarmid még kifejezetten büszke is volt rá, hogy sokkal több jelenetet lehetett vele rögzíteni, mint Lee-vel, csak pechére, azokat is kivágták a filmből).

De ez a film csodája, akkor jó egy trükk, ha nem veszed észre. :) Persze ezek tényleg olyan rövid pillanatok, hogy nem is igazán számítanak, tényleg csak annyi, hogy hanyatt vágja magát egy színész, azt csók. 1-2 másodperces jelenetek. De nagyon fontos, hogy ezeket hozzáértők csinálják, mert nagyon csúnya dolgok sülhetnek ki. Például, az egyik legdurvább filmes baleset a Twilight Zone: The Movie elkészítése közben esett meg. A Time Out című fejezet forgatásának végén a rossz pirotechnika és egy lélekjelenlétét elvesztő pilóta miatt a forgatáson használt helikopter lezuhant, közben lefejezte a főszereplőt, Vic Morrow-t és a hétéves Myca Dinh Let, valamint agyonütötte a hatéves Renee Shin-Yi Chent. Ettől kezdve gyerekszínészek veszélyes jelenetet nem is forgathatnak, minden helyzetben dublőröket kell alkalmazni.

Az nagyon meglepett hogy Ray is dublőrre szorult.

Szerintem az ott Ray Park. :hmm: Még sehol sem olvastam, hogy ő dublőrt használt volna, és az extra videókon sem látni a dublőrét (McGregorét és Neesonét igen, ők vagy a színészekkel edzenek, vagy a háttérben dolgoznak).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem az ott Ray Park. :hmm: Még sehol sem olvastam, hogy ő dublőrt használt volna, és az extra videókon sem látni a dublőrét (McGregorét és Neesonét igen, ők vagy a színészekkel edzenek, vagy a háttérben dolgoznak).

Ray-t illetően nekem is vannak még kétségeim. Róla nehezen bírom elképzelni hogy dublőrre lett volna szüksége.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Betanították őket és nagyrészt őket láthatod, de a veszélyes jeleneteket akkor sem játszhatják el ők. Itt azért ne arra gondolj, hogy többségében a dublőrök dolgoztak, ők csak az eséseken vették át a szerepet. Amikor Obi-Wan lezúg a magasból, vagy ide-oda esnek-kelnek, könnyen megsérülhetnek. Képzeld csak el, ha az egyik ugrásnál McGregor kificamítja a bokáját, vagy Neeson eltöri az egyik karját, akkor az egész forgatásnak napokra le kell állnia. És ez csak a jó eset. Ott van a jelenet, amikor Darth Maul beletaszítja Obi-Want a lyukba. Ott először ugye a hátára pottyan. Egy dublőr ezt meg tudja csinálni úgy hitelesen, hogy közben meg sem érzi, mert neki ez a szakmája, évek óta gyakorolja. McGregor viszont gyakorlatlan, és eshet akár úgy is, hogy a gerincét töri.

Az ep3-ban sem végig McGregor és Hayden vív, ott is a veszélyesebb pillanatokat dublőrök végezték. De például Christopher Lee és Ian McDiarmid helyett majdnem végig dublőrök vívtak (az arcukat lecserélték digitálisan), csak a közeliken vannak ők. Természetesen ők már a koruk miatt nem tudtak részt venni ilyesmiben (pedig McDiarmid még kifejezetten büszke is volt rá, hogy sokkal több jelenetet lehetett vele rögzíteni, mint Lee-vel, csak pechére, azokat is kivágták a filmből).

De ez a film csodája, akkor jó egy trükk, ha nem veszed észre. :) Persze ezek tényleg olyan rövid pillanatok, hogy nem is igazán számítanak, tényleg csak annyi, hogy hanyatt vágja magát egy színész, azt csók. 1-2 másodperces jelenetek. De nagyon fontos, hogy ezeket hozzáértők csinálják, mert nagyon csúnya dolgok sülhetnek ki. Például, az egyik legdurvább filmes baleset a Twilight Zone: The Movie elkészítése közben esett meg. A Time Out című fejezet forgatásának végén a rossz pirotechnika és egy lélekjelenlétét elvesztő pilóta miatt a forgatáson használt helikopter lezuhant, közben lefejezte a főszereplőt, Vic Morrow-t és a hétéves Myca Dinh Let, valamint agyonütötte a hatéves Renee Shin-Yi Chent. Ettől kezdve gyerekszínészek veszélyes jelenetet nem is forgathatnak, minden helyzetben dublőröket kell alkalmazni.

Köszi a választ. megmondom őszintén nagyon ritkán nézek "Behind the scenes" videókat. Persze azt tudom hogy nagyon sok esetben dublőr van, pont azért amit írtál hogyha megsérül a színész az rohadt sokba kerül(mármint az állásnapok), meg hát nem mindenki gazellaügyességü. Pl a Die Hard 3-ban nagyon durván látni hogy mikor mennek át taxival a Central Parkon akkor nem Willis és Jackson van a kocsiban. Pár éve direkt ha messziről mutatnak egy akciójelenet figyelem a szereplőket és bíza ordít róluk hogy azok nem azok.

Na de itt vannak a közeliek amikor az igazi színészeket látjuk. A kérdésem hogy akkor ezeket hogy veszik fel? A közeliekhez is kardozni kell nem? Viszont ha már kardoznak lehetnének ők is nem? Tehát hogyan veszik fel a közeli jeleneteket, melyek verekedés, kardozás, lövöldözés, ugrás közben játszódnak? A színésznek az arcával el kell játszania mintha tényleg abban szituban lenne és csak az arcát veszik fel?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az SW esetén valóban kardoznak a színészek is, ezért is kellett nekik is begyakorolni. de figyeld meg, hogy például amikor Obi-Wan átszaltózik Maul felett, vagy hanyatt esik, akkor vagy kilóg a feje a képből, vagy elmosódott az arca a "mozgás" miatt. Általában ez úgy működik, hogy a színész hátraugrik, vagy amerre a filmben a mozgást mutatni szeretnék (esetleg ráesik egy szivacsra). De ő tényleg csak ugrik egyet, vagy csak szökken, semmi olyat nem csinál, amit iskolában a tornaórát nem lehetett megcsinálni. :) Aztán ugyanúgy felveszik a jelenetet a dublőrrel is, de ő már fel lesz drótozva és megcsinálja a tényleges szaltót vagy esést. Landol, utána meg felveszik a landolás jelenetét a színésszel is, aki ez esetben meg beugrik a képbe, vagy szökken, vagy már eleve a padlón van, szóval ugyanazt csinálja, mint a kezdéskor, csak visszafelé. Aztán az egészet egy gyors vágással összerakják, a dublőr arcát pedig igyekeznek nem mutatni vagy az utómunkálatok alatt megoldani, hogy ne tűnjön fel a csere. Persze ez egy nagyon egyszerű leírás, ezt lehet cifrázni, például a színészt is felemelhetik drótokkal, hogy a dublőrt már csak a szaltó véghezvitelekor kelljen bevágni. Vagy megcsinálnak azért kisebb eséseket, hogy még a mozgásban is ők legyenek, aztán csak a ténylegesen nagy puffanást rögzítik a dublőrrel. És persze van, amikor a színész igazán bevállalós, de általában azok a színészek azok, akik már maguk is megtanultak egyet s mást a kaszkadőr munkákról vagy saját pénzük van a produkcióban (jó példa erre Stallone, az Expendables alatt hihetetlen, miket be nem vállalt).

A dublőr arcát meg többféle módon lehet "kamerán kívül" tartani. Egyrészt, ha tényleg hasonlít a színészre, akkor kell egy jó smink. A Jurassic Park óta a másik módszer, hogy a színész arcát digitálisan ráhelyezik a dublőrére. Ezt az ep2-3-ban Christopher Leenél és Ian McDiarmidnál előszeretettel használták. Aztán praktikus megoldás, ha a dublőrt hátulról mutatják, vagy a feje kilóg a képből (ez utóbbi a testdublőröknél jellemző, például színésznők előszeretettel használják meztelenkedős jelenetekben). Illetve van még egy változat, amit pedig általában a sorozatoknál használnak, amikor szó szerint elhomályosítják a színész arcát a felvételen, technikailag kiretusálják. Persze a mai világban ezt már ritkán látni, csak alacsonyabb költségvetésű sorozatok élnek vele, és ott is ilyen tizedmásodperces jelenetek erejéig (mert amúgy baromi béna megoldás). Szóval, ha jól meg van csinálva egy akciójelenet, akkor abban ténylegesen a dublőrt csak tizedmásodpercekig/másodpercekig látni. Rossz esetben meg úgy járunk, mint az említett Die Hard 3-ban, hogy nagyon jól lehet látni, hogy nem a színész van a jelenetben. Mondjuk ilyen már ritkán van, azért a smink és digitális technika kiforrta magát annyira, hogy arcot is lehessen cserélni. :) Persze vannak extrém esetek is:

:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.