Ugrás a kommentre

Jar Jar Binks


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Hát vagy az, vagy egy sidiousi manipulációs képességekkel rendelkező Sith,,. :lol: Végül is minden egybevág: még elmetrükk hatása alatt is képes a Jedik kinyírására törekedni, előrelátja, hogy Jar-Jarról is gondoskodhat így, a népét szó szerint röhögve feláldozza a csatatéren, sőt, ehhez még ki is jelöli a legkevésbé kompetens személyt a parancsnokság élére, ráadásul az EpIII végén még egy temetésen is részt vesz mélabús képpel, akárcsak anno Palpatine.

 

Hm... Lehet, hogy ő lesz az új trilógia főgonosza? :D

Az lenne ám a király, Emperor Big Boss Nass. :lol:

 

Jar Jar számomra egy szimbólum. A békés boldog Köztársaság szimbóluma. Amikor még csak baljós árnyak voltak. Szerintem Lucas rajta keresztül mutatta meg azt hogy honnan hova jutunk. Ebben a korban még vígan megvannak az ilyen naiv, szerencsétlen, de végtelenül jólelkü lények. Aztán ezek a lények eltünnek és a Birodalomban megjelenik az ellentétje ennek a karakternek. A bűnöző csempész, a hamiskártyás üzletember, a gengsztervezér.

Én szeretem Jar Jart, sosem utáltam mert borzasztó belegondolni hogy egy a jar jar-i világból eljutunk a Halálcsillag világába. Ezért is tartom zseninek Lucast, hogy karakterekkel, képekkel mesél.

És ezért lenne érdekes látni, hogy mi lett Jar Jarral a Birodalomban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én sem sorolom a szeretett karakterek közé. De mondjuk ki;amennyire kelekótya Ő, annyira volt az régen C-3PO.

(Mondjuk tény és való, hogy a kettejük közös része a tcw-ban a mélypont.)

Viszont el kell ismerni, hogy a nosztalgia miatt sokmindent megbocsátunk a régi filmeknek. Példát az Indiana Jones-ból hozok fel kivételesen:

Mindenki felvolt háborodva, a "Jones 3-szor esik" jeleneten, miszerint mekkora túlzás nemhogy túlélni, de még csak fel sem borulni..

Bezzeg a Végzet templománál meg van bocsátva, hogy 300 métert esnek egy repülőről gumicsónakban és nemhogy nem pottyannak ki és nem öli meg őket a landolás sem hanemm uccu neki szánkózzunk!

Szóval a fanyalgás maga is egy szubjektív sport melyre az idő is hat. Ha Jar-Jar 77-ben született volna, ma annyian szeretnék mit R2-t vagy C-3PO-t.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 1 hónappal később...

Jar Jar minden idők legmegosztóbb SW karaktere. Nekem sosem volt vele különösebb bajom, persze nincs a kedvenc karaktereim között de nem is utálom. Gyerek fejjel én nagyon jól szórakoztam rajta, és bár azóta látom, hogy 1-2 jelenetbe kissé eltúlozták, én sosem tudok rá rossz szemmel nézni.

 

A TCW 6. évadában amikor Winduval együtt akcióznak némelyik aggodalmas Ahmed Best kiáltáson szintén jól szórakoztam és köszönöm a fordítónak aki a feliratot készítette (ha jól tudom a fórumról volt valaki), hogy hozzáadta a "Mace mesterkedő" kifejezést. Nem tudom miért de ez számomra nagyon vicces volt :D

 

A megosztottsága ellenére egy nagyon jól kidolgozott szereplő, jelentős karakterfejlődéssel és komoly mondanivalót is hordoz magában. Egyrészt, hogy nincsenek reménytelen esetek, bárki képes fejlődni ("számonűzött"-ből Binks képviselő), és hogy senki sem jelentéktelen még ha úgy is tűnik, hogy csak kolonc az illető.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gyerek fejjel én nagyon jól szórakoztam rajta, és bár azóta látom, hogy 1-2 jelenetbe kissé eltúlozták, én sosem tudok rá rossz szemmel nézni.

És pontosan ez a lényege. A gyerekek imádták. :) A sok begyepesedett TIE agyú meg nem tudta elfogadni, hogy a filmben van egy ilyen karakter is. Egyébként teljesen egyetértek azzal amit írtál. Látom nézted a The Clone Wars -t is. Majd arról is írhatnál pár sort az adott topikban, hogy tetszett? :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 8 hónappal később...
  • 3 hónappal később...

Had kezdjem azzal, hogy válaszolok neked pb69

 

Jar Jar egyértelműen a kedvenc Ep1 szereplőm, és egészében is csak Vader, valamint a Ep2-3 Obi-Wan Kenobija előzi meg. Annak hogy miért is szeretem ennyire ezt a karaktert, több oka is van. Egyrészt a már említett drámája, másrészt a személyisége miatt. Ő az egyetlen igazi ösztönlény az Sw-ban. Persze mondhatjuk, hogy a Jedik is hallgatnak az ösztöneikre, de valójában ők rettenetesen racionálisak. Pont a már feljebb említett Vader az, aki néha ösztönből cselekszik, érzelmek alapján, (pl.: sérti a fülét az a hitetlen beszéd stb.) de őt köti a karaktere.

 

Jar Jar viszont, egy igazi hippi. Tipikusan egy, ami a szívén, az a száján karakter, ami nagyon jól illeszkedik, illetve inkább azt mondanám, hogy nagyon jó kontrasztot képez a jedik, és a politikusok, rideg világában. Nem érti, a társadalmi normákat, nem érzékeli a veszélyt, és a legjobbat feltételezi mindenkiről. Ez lesz a veszte. Száműzte őt a saját népe, de neki még így is simán boldog az élete, persze csak egy finom reggeli után. Nem gondolja végig a tetteinek a következményeit, csupán cselekszik, - általában rosszul teszi – és ami a legfontosabb, bármikor kész segíteni a rászorulókon. Esze, kétségkívül nem sok van -, ahogy erre Qui-Gon rá is világít.

 

Az hogy túl van-e szerepeltetve az első részben, nem tudom. Ezen lehet vitatkozni, mint ahogy azon is, hogy mennyi lenne az ideális játékidő számára. Ezt tényleg nem tudom. Talán a tatooinei idő alatt lehetne kurtítani a szerepét, úgy hogy a karakter még ne sérüljön, de pl.: Anakin otthonában az ebédelős jelenet zseniális.

 

Ti például honnan tudnátok „kivágni” őt?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én simán ki tudnám vágni az ötödikről. :D

 

Tréfát félretéve, ha én nyesném meg a filmet, kivenném a zsonglőrködését és a droiddal hülyéskedést Watto boltjában, az energiakapocs nyalogatását, az Eopi fingós jelenetét, és a parittyával bénázását a csatában. Ezek azok a jelenetek, amik icipicit zavarnak (na jó, a fingós nagyon zavar), mert céltalanok és szükségtelenül előtérbe helyezik ezt a mellékszereplőt. Például Amidala és Anakin megismerkedésekor baromira nincs szükség a hülyéskedésére. Találkozik a Galaxis sorsát alakító két legfontosabb ember, erre a hangsúly óhatatlanul is áttolódik Jar Jar Binksre. Még szegény Anakin is kénytelen azzal az idiótával foglalkozni az angyal helyett, szóval még a sztoriban is benne van ez az eltolódás. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem csak a fingós jelenettel van bajom, azt már soknak éreztem, a többi úgy-ahogy elmegy. Szerintem a TCW korai részeiben sokkal gázabb volt (a Bombad Jedi-ben már túl is tolták az alkotók..)

 

Azért arra kíváncsi vagyok, hogy mi lett a sorsa szegénynek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na igen. Jar Jar érdekes és jópofa karakter, de nem szeretem, ha vkit ennyire az arcomba akarnak erőltetni. Egy 4 órás filmbe talán belefért volna a vásznon töltött ideje (bár az adott szituációk széttrollkodása akkor se :D), de így eltúlzottnak érzem a szerepeltetését. A 2-ben, de főképp a 3-ban már alig mertek hozzányúlni a készítők, pedig amúgy lehetett volna benne potenciál. Ha ügyesen adagolják a PT-ra, akkor akár lehetett volna hasonló súlyú szerepe és népszerűsége, mint Chewie-nak vagy 3PO-nak. Így sajnos az 1-ben méltatlanul sokat, a többiben meg keveset szerepelt, így egy alapjában ötletes és érdekes karakter kakukkolt.

 

Mely jeleneteit vágnám ki az 1-ből? Nagyjából azokat, amiket Dzséjt is említett. Az elején a naboo-i jelenetek viszonylag rendben vannak. A Tatooine-on is van pár működő ballépése (az ebédes pl. szerintem se rossz) vagy a hajón beszélgetése Padmé-val kifejezetten jó. Az viszont valóban nonszensz, hogy Anakin és Padmé első találkozását kvázi elbagatellizálja, de a fogatnál is egy lokális katartikus eseménybe piszkít bele. A sebulba-s meg fingós intermezzo nyugodtan elmaradhatott volna, mert semmi értelme, ellenben elég zavaró.

Ami engem mégis a legjobban zavart, az a naboo-i csatában bemutatott szánalmas parádézása. Az a csata (és az azzal párhuzamos jelenetek) a film tetőpontja, ott dől el minden. Komoly drámák, fordulatok és érzelmi hullámvasút az egész, in- és out-universe is ez az egész film legfontosabb jelenetsora. Ehhez képest az izgalmakat rendszeresen Jar Jar szakítja meg és ezzel kiveszi a nézőt a jelenetekből, elviszi a fókuszt az esszenciális tartalomról. Vígjátékokban szokott lenni egy-egy bohóc, aki az esküvőtől kezdve a temetésen át a legvéresebb harcokig mindenhol megjelenik, csak azért, hogy gátlástalanul nevetségessé tegye az egészet. :D Ott ez működhet, egy komoly SW alkotásban nem. Áldom a sorsot, hogy legalább Qui-Gon búcsúját kibírta.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A TCW-ben engem azért nem zavar kicsit sem, mert ott legalább olyan történetekben bohóckodik, amiben ő a főszereplő, sőt, nem egy esetben címszereplő. A filmekben viszont "csak" fontosabb mellékszereplő, így nem kéne olyan jelenetekben is középpontba tolni, amiben nincs szerepe. Jar Jar több hülyéskedésében pont az is a jó, hogy azoknak van kisebb-nagyobb szerepük. Amikor elügyetlenkedi az energiagömböt, kiüti a tank vezérdroidját, amikor beleakad a lába a félbeesett droidba, kilő egy droidekát, amivel valószínűleg elég sok gungan életét megmentette. Vagy, amikor lopni próbál, bevezetik általa Sebulbát és okot adnak Anakin visszatérésének. Ezekben működik 100%-osan a karakter, csak ezeket kellett volna megtartani és szerintem akkor Jar Jar megítélése is másabb lett volna. Nem valószínű, hogy többen kedvelnék, de valószínűleg kevesebben utálnák.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nos én nagyon kedveltem Jar Jar karakterét 9 éves fejjel és még most is bírom, habár a kedvenceim között azért nincs. A Nabbo-i csatában való ténykedését én felemásan ítélem meg, pl. a sokak által kritizált droid testtel lövöldözős rész nekem bejön, mert akármennyire is szerencsétlen ezzel kiiktatott pár ellenséges elemet, ugyanezen logikát folytatva a "maxi buma" jelenetet is pozitívan értékelem (most megnem mondom mi a pontos nevük azoknak a nagy gömböknek), ott esetleg az utána lévő bohóckodásai kimaradhattak volna illetve a már említett korábbi parittyás jelenet sem hiányozna. Anakin és Padmé találkozásánál valahogy sosem zavart, habár nem az a legjobb jelenete, főképp a végén az a zsonglőrködés már tényleg eröltetett. Irritálni kifejezetten egy jelenetben irritál, amikor a Bongo lerobban a Colo claw fish barlangjában és őrült módon elkezd ordibálni félelmében.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen én is egyetértek abban, hogy a film nem aknázta ki kellőképpen Jar Jar karakterét, illetve jobban is meg lehetett volna csinálni. Dzséjtel értek egyet leginkább - mint azt lentebb is irtam - a tatooinei "kirándulás" alatt valóban volt pár felesleges jelenete, mint az energiakapocs, vagy Watto boltjában, ugyanakkor volt pár nagyon jól működő is.

 

Viszont az Ep1 végi csatában a ténykedése szerintem egyáltalán nem katasztrófa, pusztán picit talán túl hosszú. Kevesebb több alapon jobban működött volna, de a "buma maximumon" jelenet például ott nagyon is jó.Amit nagyon sajnálok, hogy az Ep3-ban csak pár másodpercig láthatjuk, és a további életéről, gyakorlatilag nincs információ.

 

Illetve sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Amidala és Jar Jar kapcsolata hogyan változott meg Jar Jar Ep2-es beszéde miatt. Padme biztos nem volt rá büszke. De erről valahogy nem esik szó sehol. Vajon kirúgta? Vagy leszidta? vagy mi történhetett?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A csatajelenetekkel nekem tényleg az volt a legnagyobb gondom, hogy nem illett az adott történések fontosságához és hangulatához. Az igaz, hogy a ténykedésének itt legalább volt értelme, legalábbis befolyásolta csatát. Ilyen téren indokoltnak mondható, de sokkal óvatosabban kellett volna ezt csinálni. A legdrámaibb vagy kulcsfontosságú helyzetekben is lehet bohóckodni, de nem ilyen bazári módon és nem ennyit. Az egész csatát komolytalanná tették ezek a közjátékok. Közben meg voltak azért zúzósabb dolgok is a Naboo-n vagy az űrben. Obi-Wan vagy Anakin is hajlamos csípős vagy vicces elszólásokra akár kemény helyzetekben is, Han is laza figura ilyen téren, de náluk azért tudták a készítők a határt.

 

Az nem kérdés, hogy Jar Jar-ral alapvetően két céljuk lehetett. Az egyik, hogy jobban megragadják a gyerekek figyelmét is. Ez jól sikerült, a gyerkőcök körében ő az egyik legnépszerűbb és legemlékezetesebb karakter a filmből. A másik, hogy oldják a feszültséget és némi lazaságot, humort csempésszenek a filmbe. Ez már kevésbé sikerült, mert itt nagyon összemosták ezt az előző céllal. Volt 1-2 Obi-féle beszólás (pl. az elején a tárgyalás rövidségéről vagy a fogyó droidokról), de az összes többi viccesnek szánt jelenet szerintem kifejezetten gyerekes lett. Márpedig a többi rész megmutatta, hogy a lazaságot és vicceket is lehet szofisztikáltabban adagolni, nemcsak kisgyerekeket célzóan.

Ráadásul az Ep.1-ben sok a komoly téma és fontos esemény. Politika, harcok, filozófia, egyéni drámák, kibontakozó sith-ek, ill. a Saga 1. részeként itt kell megalapozni mindennek és felépíteni a galaxist. Nem hagyatkozhatnak arra, hogy úgyis mindenki az OT-val kezdte, mert ez az idő haladtával egyre kevésbé lesz így. A sok-sok jelentős dolog mellett szinte csak Jar Jar képviseli a könnyedebb vonulatot, márpedig egyetlen szereplővel nem lehet ezt igényesen megvalósítani. Ő egy őszinte, de ügyefogyott figura, szegénykém egyszerű, mint egy szög. Ennek megfelelően a jelenetei is ilyenek és egyedül neki kell vinni a humort, de ezt vele csak ilyen szerencsétlenül lehetett megoldani.

 

Nem hinném, hogy Padmé annyira neheztelt volna Jar Jar-ra a 2 után. Békét akart, nem akarta a fegyverkezést, még a Geonosis-ra is tárgyalni indult, de tudjuk mi lett belőle. Belefolyt azért a harcokba is, mert látta, hogy nem megy másképp. Az Ep.1-ben is megvívta a csatát és szerintem a 2-ben is rájött, hogy ez elkerülhetetlen. Az, hogy az elhúzódó háborúban később újra egyre inkább a békés megoldások felé vitte volna a helyzetet, már más kérdés.

A lényeg az, hogy valószínűleg nem haragudott Binks-re. És nemcsak emberségből vagy jóindulatból, de azért se, mert a szenátusi döntés indokoltnak volt mondható. Tulajdonképpen az ő életét is megmentette ezzel a Szenátus és közvetve Jar Jar. A TCW-ben sincs semmi utalás arra, hogy bármelyikőjükben tüske maradt volna.

Amúgy nagyon érdekes párhuzam, hogy az Ep.1-ben Padmé volt ugyanebben a kihasznált bábjátékos szerepben, amikor is a javaslata elindította lavina végett lett Palpatine főkancellár. A 2-ben már a gungan lett felhasználva arra, hogy Sidious újabb fontos és alantas húzását vihesse keresztül a Szenátusban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ráadásul az Ep.1-ben sok a komoly téma és fontos esemény. Politika, harcok, filozófia, egyéni drámák, kibontakozó sith-ek, ill. a Saga 1. részeként itt kell megalapozni mindennek és felépíteni a galaxist.

Lehet, hogy pont ezért vitték túlzásba Jar Jart. A kisgyerekeket mindez nem érdekli, szegények nagyon meg sem értik, az ő figyelmüket a csaták és Jar Jar kötötte le. Az más kérdés, hogy eme túlzásba esésnek hála sok felnőtt rajongót idegenítettek el. Tényleg meg kellett volna találni az egyensúlyt.

 

Obi-Wan vagy Anakin is hajlamos csípős vagy vicces elszólásokra akár kemény helyzetekben is, Han is laza figura ilyen téren, de náluk azért tudták a készítők a határt.

Viszont nem csak a csípős humor és a szarkasztikus emberek léteznek, vannak olyan szerencsétlenek is, mint Jar Jar. Biztos mindenki találkozott már velük, nekem például kettőt is volt szerencsém ismerni (az egyik még úgy is járt, mint Jar Jar...). Emiatt jó a karaktere, mert változatosságot ad, színesíti a Galaxist. És mivel Han, Obi-Wan és Anakin azért másfajta karakterek, náluk a határokat is könnyebb megtalálni. Jar Jar börleszk figura, ott nehezebb az egyensúly. Lucasnak nem sikerült maradéktalanul azt elérni - de például a hasonló jellegű ewokokkal jól csinálta. Ugyanaz a parittyás jelenet Wickettel sokkal jobban működik, mint Jar Jarral.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Lehet, hogy pont ezért vitték túlzásba Jar Jart. A kisgyerekeket mindez nem érdekli, szegények nagyon meg sem értik, az ő figyelmüket a csaták és Jar Jar kötötte le. Az más kérdés, hogy eme túlzásba esésnek hála sok felnőtt rajongót idegenítettek el. Tényleg meg kellett volna találni az egyensúlyt.

Igen, erre gondoltam én is. Annyira a gyerekekre koncentráltak Jar Jar-ral, hogy a felnőtteknek már szinte élvezhetetlen a jeleneteinek egy része. Illetve mivel kb. csak ő van humoros figura, így az egész film humora lesz bugyuta.

 

Viszont nem csak a csípős humor és a szarkasztikus emberek léteznek, vannak olyan szerencsétlenek is, mint Jar Jar. Emiatt jó a karaktere, mert változatosságot ad, színesíti a Galaxist. És mivel Han, Obi-Wan és Anakin azért másfajta karakterek, náluk a határokat is könnyebb megtalálni. Jar Jar börleszk figura, ott nehezebb az egyensúly. Lucasnak nem sikerült maradéktalanul azt elérni - de például a hasonló jellegű ewokokkal jól csinálta.

Pont ez az, hogy Jar Jar egyszerűsége behatárolja a vele átadható humor szellemiségét is. Jó, hogy van ilyen karakter, de tényleg nem jók az arányok. Szerintem ennek oka az, amire már utaltam is, hogy Jar Jar egyedül van ilyen viccesnek szánt karakter az 1-ben. A könnyedség és komolyság terén szerintem elég jól megtalálták az egyensúlyt, csak mivel a laza jelenetek döntő többségét Jar Jar-nak kellett produkálnia, így majd' az összes vicces jelenet ugyanazt a fajta (gyerekes) humort mutatja. Ez pedig hamar sokká válik. Ráadásul a karakternek is rosszat tesz, mert nemcsak az összes vicces jelenet az övé, de az ő összes jelenete is viccesnek szánt, ami kellemetlen.

A többi részben azért a vicceskedés megoszlik a szereplők közt, így színesebb az egész. Senkitől nem csömörlünk meg e téren és senkinek nem csak ez a szerepe. A 6-ban is ezért működnek szerintem jobban az ewok-ok. Egyrészt nem szerepelnek annyit, másrészt nem csak ők felelnek a könnyedségért. A gyerekes humort ők képviselik, de másfajta típus is van, azt meg hozzák más karakterek (pl. Han, Chewie vagy 3PO).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Öröm olyan véleményét is olvasni, aki ennyire jónak látja ezt a karaktert. :) Nekem sincs bajom vele. Számomra ma már a Köztársaság ártatlanságának jelképe Jar Jar. Ilyen értelemben is szimbolikus amikor épp Jar Jar indítványozza a klónsereg felállítását. Abban a pillanatban a Köztársaság ártatlanság is elveszik.

 

Illetve sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Amidala és Jar Jar kapcsolata hogyan változott meg Jar Jar Ep2-es beszéde miatt. Padme biztos nem volt rá büszke. De erről valahogy nem esik szó sehol. Vajon kirúgta? Vagy leszidta? vagy mi történhetett?

Szerintem nem volt semmi konfrontáció hisz a TCW -ben puszipajtások Padméval és az EPIII -ban is Padmé körül látni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 4 héttel később...

Pont tegnap kerdeztem egyik kollegat,hogy ;

"- Na varod mar a 7. SW-t?

- Nem.

- Hogy-hogy ?

-A regi trilogia az igazi Star Wars.De az ujak???Ilyen Jar-Jar !?Ez gusztustalan...erre ,hogy ulsz be egy gyerekkel? "

 

Szoval nem nagy kedvence senkinek...

Szerkesztve: - ZoliZoltán
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.