Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Tény, de szerintem Pécsi sem úgy értette, hogy csak és kizárólag ezen áll vagy bukik a film sikere, csak, hogy sokat számít.

Korábban írta is, hogy neki tetszett a film, mert kellően mély és komoly volt, inkább morális témákat és emberi kapcsolatokat boncolgatott. Ez alapján jött az, hogy nem gyerekeknek vagy csak könnyed csihi-puhira vágyó "agyatlan" nézőknek szól a film és ezért nem is tetszik a többségnek. Nem láttam az említett alkotást, szóval nem tudom mennyire érvényesek rá a fenti jellemzők, de a savazást szerintem biztos nem ezekért kapta. Pl. Nolan filmjei (köztük pont egy Batman trilógiával) a kritikusok és a nézők köreiben is rendkívül népszerűek, pedig abszolút jellemző rájuk ez a fajta "felnőttesség", komorság és mélység.

 

Nagyon fontos nemcsak a téma vagy a jelleg, de ezek megvalósítása, a tálalás is. A család szerepe kapcsán felmerült pont a Pókember, mint a Marvel egyetlen pozitív példája. Ez eddig rendben is van (mármint, hogy az alapanyag itt adott lenne), ugyanakkor ott vannak az Amazing Spiderman filmek, ahol ezt az egészet (szerintem legalábbis) nagyon elcseszett módon kezelték, ahogyan az emberi kapcsolatokat úgy általában. Családi fronton az eredeti Pókember széria jobban teljesít, de a humán kapcsolatok ábrázolása terén az is elég tré.

Aztán ellenpéldaként ott van az X-Men, amiben meg nagyon kevés szó esik a klasszikus értelemben vett családról, viszont a sorozat ettől függetlenül is kellően mély és sok erkölcsi vagy filozófiai kérdéskört feszeget. De újra előhozható Nolan Batman-je is, ahol fontosak ezek a motívumok, jól is kezelik őket a filmek, amik igen komoly népszerűségnek is örvendenek. Én egyik oldalról ebben is látom a BvS problémáit, hogy az egyik főhőse egy olyan karakter, akiről már született egy - a legtöbbek által tökéletes képregényadaptációnak titulált - trilógia, amit így kvázi törölnek. A Marvel-nél is már harmadszor reboot-olják Pókembert, csak ott az előző két széria közül (okkal) egyik se vált olyan kultikussá, minőségben messze elmaradnak Nolan alkotásaitól, így a nézők könnyebben elfogadhatják, hogy kuka.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, akkor 1-2 összeszedettebb mondat a BvS kapcsán:

 

Leszögezem, ha képregényfilmek, nálam inkább a MARVEL a befutó. Miért? F*ngom nincs. Egyszerűen valahogy jobban leköt. DC nálam kevésbé adja. Kivétel ez alól a Nolan-féle Sötét Lovag Trilógia, de én arra nem is mint képregényfilmekre tekintek, hanem egy nagyon erős karakter drámára, ami voltaképpen egy képregény karakteren alapul.

 

Idén is mind az új X-Men-t mind pedig az új Amerika Kapitány filmet (főleg ez utóbbit) jobban vártam/várom, mint a BvS-t. Öngyilkos osztag pedig jelenleg semennyire sem mozgat meg.

 

A BvS-re elsősorban két dolog miatt voltam kíváncsi:

 

- Az Acélember folytatása

- Géza által alakított Batman

 

Az az igazság, hogy ugyan nem életem filmje, de én alapvetően jól elvoltam az Acélemberrel és vártam is a folytatását. Nem epekedve és tűkön ülve, de bizony érdekelt a dolog, ezért sem volt kérdés számomra, hogy a filmet meg fogom tekinteni.

 

Úgy ültem be a moziba tegnap, hogy tudtam, a kritikák amiket írnak a filmről és hogy pl a már korábban említett Rotten Tomatoes oldal ROSSZABBRA értékelte a BvS-t, mint pl a Sharknado filmeket, ami egyszerűen NONSZENSZ! És ezt a véleményemet igencsak erősen vállalom. Tehát hiteltelennek és erősen túlzónak éreztem a lesújtó kritikákat, de valóban fel voltam készülve a rosszra és vártam is, hogy rosszat fogok kapni. Vártam, vártam, várakoztam és az az elképesztő fostenger, amiről a kritikusok írtak csak nem akart jönni. Bebizonyosodott hát amit sejtettem, hogy a "kritikusi???" "szakma????" egyre inkább átesik a lónak a bizonyos másik oldalára.

 

Innentől előfordulhatnak spoilerek, szóval inkább elrejtem tag mögé:

 

 

Adott a két címszereplő. Nekem Supermant megformáló Henry Cavill-el korábban sem volt problémám, inkább, mint említettem Batfelck-re voltam kíváncsi. Nos, Géza szvsz jó választás volt a szerepre. Más kérdés, hogy az általa megformált Batman valahogy nem igazán lopta be magát a szívembe. Nem mondom, hogy utáltam (mert közel sem!) de a Nolan-féle Batman megközelítés nálam tokkal-vonóval abszolúte 110%-os volt. Ott éreztem, hogy Batman valóban a bűn ellen, a gonoszság ellen küzd és bár a módszerei sokszor megkérdőjelezhetőek, mégis igyekezett a rendőrök és az ügyészség munkáját segíteni és ami a legnagyobb pozitívuma volt a karakternek, hogy nagyon ügyelt arra, hogy NE ÖLJÖN! Ez utóbbi mintha Batflack számára nem lett volna annyira fontos. Ahogy láttam bizony Batman tevékenysége során emberek hullottak el, és ez nem különösebben érdekelte a Bőregeret. A másik, hogy Batflack simán felült arra a vonatra, amit Lex Luthor indított el - tudni illik, hogy egymás ellen fordítsa a két címszereplőt - míg Superman igyekezett tárgyilagos maradni, addig Batflacke-t egy időben valóban nem érdekelte más, csak az, hogy KINYÍRJA Superman-t. Még Alfred sem tudott hatni rá. Superman-nek pedig nem volt más választása, kénytelen volt küzdeni Batmannel, mert az eltagadhatatlan, hogy Batfalck stratégiája Superman ellen kifejezetten jó volt, és nem sokéra már valóban a testi épségéért és az életéért kellett küzdenie, de hiába akart kettejük harca elején Superman hatni rá és elmondani neki a TÉNYEKET, Batfalck-re nem lehetett hatni SEMMIVEL.

 

Ami számomra pozitívum volt az Lex Luthor és az őt megformáló Jesse Eisenberg játéka. Komolyan egy idő után már azon kaptam magam, hogy inkább Lexet és az ő ténykedését mutassák, mert ÉRDEKEL, amit látok.

 

Ja igen, mindenképpen ki kell emelnem a film kezdését. Nagyon tetszett, hogy az Acélember zúzását kaptuk meg egy másik (Bruce Wayne) szemszögből.

 

Ami talán még negatívum volt, hogy hosszúnak éreztem a felvezetést, bár ezt lehet, hogy azért éreztem így, mert pöttyet fáradt voltam a film megtekintésekor. Egy második megtekintést mindenképpen meg fogok ejteni.

 

Wonder Woman - a solo filmje instant nézős! Ez talán el is mond mindent róla! :)

 

Látvány: hát az eléggé durca volt. Itt ott talán már egy kicsit túl sok is. Nem tudom. Kell az a második megtekintés tisztább fejjel, hogy minden rendesen leülepedjen!

 

A végén a 'fordulat' ... hát nekem váratlan volt. Lehet csak azért, mert nem ismerem a képregényeket (már ha a képregényben is így van) de erre nem számítottam. Sőt, igazából nem számítottam valamiért egyáltalán halálra, de Superman halálára pláne nem. Meglepő volt. Nyilván nem marad halott, ahogy a film utolsó másodperce utalt is rá. És hát Superman-nek ott a helye az Igazság ligájában!

 

 

Tehát a kritikák véleményem szerint ok nélkül ennyire elmarasztalóak és lehúzók. Nem is értem ezt a dolgot. Feleslegesen ijesztik el ezek a "kritikák" azokat a potenciális nézőket, akik kritikák alapján döntik el, hogy érdekli-e őket az adott film vagy sem. Egyre inkább azt mondom (de nem győzöm hangsúlyozni, hogy személyes és szuverén véleményem) hogy ezek a kritikák valami egészen elképesztően túlzóak, sőt adott esetben károsak!!!! A film egyáltalán nem tükrözi a kritikák többségét!!!

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Riddick Te mindig pozitívan csalódsz. :D Akármennyi f*st zúdíthatnak egy filmre az téged biztos nem fog meghatni és pláne nem fogsz amiatt rosszat várni. ;)

Szerkesztve: - Ody Mandrell
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Érdekes mindenkinek aki a fórumról látta a filmet annak pozitív a véleménye a filmről. És más helyeken is a kommentelők véleménye is többségében pozitív. Pedig a kritikák 80% földbe döngöli a filmet.

A külföldi fórumokon rengeteg a lehúzó kritika. Egyébként az első körben főleg azok nézik az adott filmet akiket érdekel a téma és megbocsátóbbak a hibákkal szemben. Emiatt van hogy az imdb értékelés például mindig magasról indul és folyamatosan megy lefelé pár hónapig. Mint annyi más értékeklés a BvS-nél a műfajához képest már az imdb-s is alacsonyan van. A Man of Steel pár nappal a bemutató után még bőven 8 pont felett volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ki hitte volna, hogy Riddicknek tetszeni fog?! :D Már látom is a jövő évi új képregényfilmet:

 

Ahol az igazságszolgáltatás elhasal, ott előbb-utóbb ő is feltűnik... ahol a kritikák indokolatlanul lehúzóak, ott egyszer csak felüti a fejét... ha a Sharknado filmek lenyomnak egy képregényfilmet megjelenik... RIDDICK! 2017-ben a mozikban. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Riddick Te mindig pozitívan csalódsz. :D Akármennyi f*st zúdíthatnak egy filmre az téged biztos nem fog meghatni és pláne nem fogsz amiatt rosszat várni. ;)

 

A BvS-t kritikáktól függetlenül is megnéztem volna, de amikor egy kritikai szempontból alapvetően elismert oldal, a Rotten Tomatoes egy valóban FOS filmet (Sharknado) JOBBNAK tart, mint a BvS-t, akkor az én olvasatomban két lehetséges oka lehet ennek:

 

1. Tényleg kegyetlenül ergya a film, és a néző nonstop a tömény fost kapja nyakába a film nézése közben.

2. A "kritika???" erősen túlzó és rohadtul szubjektív, értsd az adott "kritikusnak?" nem tetszett, amit aztán többen is felkaptak, stb...

Bónusz: És ezeknek különböző arányú kombinációi....

 

Tehát mivel ezen "szakemberek?" meglehetősen negatívan (értsd nagyon negatívan) vélekedtek a filmről, nyilván ilyen szemmel néztem. Vártam a mérhetetlen sz*rtengert, amit az úgynevezett kritikákban írtak és vártam, hogy sz*rabb legyen egy Sharknado-nál..... de csak vártam és nem következett be.

 

Ha figyelmesen elolvasod az írásomat, akkor láthatod, hogy nem ömlengtem és nem zengtem a filmről dicshimnuszt, pedig tőlem kitelik. :P Én csak azt írtam le, hogy a kritikák igencsak erőteljesen túloznak a filmmel kapcsolatban, illetve, hogy ha valóban arra vagy felkészülve, hogy tömény sz*rt kapsz az arcodba 2 és fél órán keresztül és várod ezt a kifejezetten rossz élményt és NEM JÖN, sőt! ... akkor azért én általában elgondolkodom. Ezek alapján értsd azt is, hogy az elvárásaim a béka feneke alatt voltak a filmmel kapcsolatban.... és nyilván ez is közrejátszott a véleményem kialakulásában, de az egész írásom az irreális kritikák egyre inkább való elterjedéséről szólt, amikor is annak a bizonyos lónak a bizonyos másik oldalára egyre gyakrabban esnek át egyesek már-már sportszerűen.

 

A másik, hogy többször is leírtam azt, hogy azokról a filmekről, amelyek nem tetszettek nem írok. Hú Ody, rengeteg film van, ami nem tetszik. Az évek során igyekszem kiszűrni már a trailerek illetve a kiszivárgó infók alapján, hogy az adott 'alkotás' érdekel-e vagy sem. Az utóbbi időben eléggé jól sikerült a saját ízlésvilágomnak megfelelően filmeket választanom, melyek többségükben alapvetően tetszettek. Amelyek mégsem, nos azokat igyekszem rövid időn belül elfelejteni, nem hogy még írni róluk. :);)

 

Ki hitte volna, hogy Riddicknek tetszeni fog?! :D Már látom is a jövő évi új képregényfilmet:

 

Ahol az igazságszolgáltatás elhasal, ott előbb-utóbb ő is feltűnik... ahol a kritikák indokolatlanul lehúzóak, ott egyszer csak felüti a fejét... ha a Sharknado filmek lenyomnak egy képregényfilmet megjelenik... RIDDICK! 2017-ben a mozikban. :lol:

 

:lol: :lol: :lol: Még akár ennek is eljöhet az ideje :D:);)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ejjj, pedig néha mekkora élmény egy nem tetsző filmet jó választékosan cikizni!!! :)

 

Igen, tudom. Ez pl neked és még néhány embernek a fórumról kifejezetten jól szokott menni. De ez az, amit tőlem senki, sem itt, sem máshol nem fog tapasztalni! :) Egyszerűen nem így vagyok összerakva. Bár nem csak ezen a téren... sok egyéb téren is vannak markáns eltérések :D:P

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Huhh én is rengeteg mindent tudnék írni, oldalakat erről a filmről, jót is rosszat is, de lényegében tetszett. 7,5.

Riddickkel értek egyet amúgy.

Talán ha lesz időm írok is róla egy hosszabbat is, kitérve a képregényekre, utalásokra, stb.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hétfőn én is megnéztem moziban a Batman vs. Superman-t.

 

Nagyon vártam a filmet, szerettem volna, hogy jó legyen hiszen a Batman és Superman közötti kezdeti ellentét remek alap.

Aztán jöttek az előzetesek, TV spotok, ment a hype stb., de nem lobbant fel bennem a láng, hogy ezt most azonnal látni akarom.

Aztán moziban kaptam egy hatalmas arcon vágást.

 

 

 

Nagyon látszott az egészen, hogy futnak az Marvel után és nyolc év munkáját akarják behozni rajtuk. Sajnos pont úgy is sült el. Szarul.

Vannak jó dolgok a filmben, de sajnos összességében szar volt. Nagyon rég írtam le ezt moziban látott film után és reménykedtem benne, hogy ne most kelljen megint leírnom.

 

A forgatókönyv író ásson magának egy gödröt és feküdjön bele, mert amit itt összehozott azt egy kiadós buli után hányta a papírra.

 

A Batman és Superman közötti kezdeti ellentét bemutatása pocsékra sikeredett.

 

Henry Cavill Supermanje álljon büntibe, mert ez kevés volt, de nagyon. Nem csak a színész, hanem a forgatókönyv hibája is, bár Cavill se adott bele mindent.

 

A szinkron stúdiót dózerolják le és hintsék be sóval, mert borzalmas volt, amit összehoztak.

 

Bár pont az ő szinkronja volt a legszarabb, de tudom, hogy eredeti hanggal Lex Luthor remek karaktere lett volna a filmnek, ezért is fogom megnézni feliratosan is, hogy kapjon miatta a film még egy fél pontot.

 

Wonder Womantől féltem a legjobb, de végül sokkal jobb lett, mint amire számítottam. A végére üde színfoltja lett a filmnek a karaktere.

 

Ben Affleck Batmanje kár, hogy ebben a filmben mutatkozott be, mert ő is jobb volt, mint számítottam.

 

Doomsday a túlzások túlzása lett, elvetették vele a sulykot. Kár érte.

 

A film vége meg. Tipikus... bár ne húzták volna meg ezt, egy fél pontot nyertek volna nálam.

 

 

A legszánalmasabb dolog mégsem a vége volt, hanem Bruce és Clark pikk-pakk kibékítése. Oké, hogy nem akarja Batman, hogy egy ártatlan meghaljon, de pillanatokkal azelőtt még szívesen szíven szúrta volna Supermant egy kryptonit dárdával. Nem a karakterek hibája és nem is a színészeké, hanem a szánalmas forgatókönyvé és annak írójáé. Törne el a keze az ilyennek.

 

 

Kinek ajánlom? Egyszer meg lehet nézni, de én a mozijegy árát utólag sajnáltam rá... egy "kikölcsönzést" viszont meg fog érni Blu-ray-en.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az a baj számomra hogy csak úgy bedobáltad az állításokat, de annyira nem indokoltad meg...és persze nem is kell, miért kéne, de engem pl érdekel.

 

 

Miért volt rossz a forgató? Szerintem se lett a legjobb, sok helyen meg lehetett volna vágni, de a végére azért helyre kerültek a dolgok, és elfogadtam hogy miért kellettek azok a jelenetek.

 

Miért rossz az ellentét? - Szupinak annyira nincs is baja batmannel, inkább csak kicsit zavarja, annyira nem is tesz ellene semmit. Viszont Bruce nézetei teljesen jogosak, vagyis valahol érthetőek, plusz Lex két éven keresztül manuipulálja, hogy tegyen valamit Supi ellen.

 

Miért lett Doomsday túlzás!? Pontosan azt hozza amit a képregényekben. Az egész karakter egy túlzás.Egy megállíthatatlan force of nature, ami a képregényekben is megölni Szupit. és ahogy fel is támad azokban, szóval ez nem a forgatókönyvírók hibája. Ott is megöli Szupit, és ott is feltámad a napunk erejének hála. :)

 

A hirtelen barátság talán fura, de nekem valahogy nem tűnt annak. Mindig is képregénykocka voltam, de valahogy soha nem jutott eszembe, hogy mindkét hős anyját Marthanak hívják. És hát tudjuk Bruce mennyire szerette a szüleit, (az anyja Martha) hogy az ártatlanok védelezésére lett belőle Batman...szóval...amikor ez a kettő találkozik...

 

 

Nem azt mondom hogy tökéletes, de egy jó kis szórakoztató film lett. Én még párszor tuti megnézem. A végét biztosan. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Asszem én is letudom még néhányszor. A bővítettet is meg kéne majd sasolnom. Ha jobben bejön a toldásokkal akkor már csak azt a fajtát fogom elővenni.

Amúgy hét pontot adtam rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tegnap megnéztem a BvS-t nem lett ez rossz szerintem, voltak zavaró tényezők, de szerintem nem olyan hatalmasak egyet leszámítva (szerintem)

 

 

Nem értem miért kellett Luthor karakterét elvinni Joker irányba, kísértetiesen hasonló nüanszai vannak, csak némiképp "lightosabb". Luthor nem szokott ilyen beteg lenni, inkább hideg és számító. Oké, hogy új feldolgozás más nézőpontok, de miért csinálnak belőle egy másik karakterhez hasonlót pláne úgyhogy már ugye közös univerzum van. Egy önálló Superman filmben még jó is lett volna, de itt nekem így már nem tetszik. Azt remélem, hogy a börtönben megváltozik.

 

Tartottam Batman látomásának körítésétől, de így Flash-sel jól meg lett oldva. Kezdetben zavart Batman lőfegyver használata, de aztán belegondolva a dolgokba érthetőek voltak a módszerek, leszámítva a "kriptogázgránát" vetőt, azt szerintem simán meg lehetett volna oldani egy robbanó bataranggal.

 

Riddick lejjebb írtad, hogy Batmant nem nagyon érdekli itt, hogy öl-e vagy sem, itt szerintem azért közrejátszik, hogy Affleck egy sokkal elkeseredettebb Batmant játszik, mint anno Bale. 20 éve küzd a bűn ellen egyedül (na jó meg Alfred aki egyébként szintén keserűbb, mint a karakter általában szokott) és nem változik semmi mi több még rosszabb is lett a helyzet, mert most már nem csak hétköznapi emberek ellen kell megvédenie a világát. Ebből az elkeseredésből a film végére kijön, mert megtudja, hogy nem kell egyedül vívnia a harcát ezentúl.

 

Amikor megtudtam, hogy Doomsday is benne lesz, nem örültem, hogy ilyen hamar ellőnek egy ekkora volumenű ellenfelet, de látván a lehúzó hadjáratot, sajnos nem hiszem, hogy a Warnernál "második fázissal" kell számolni, az első JLA-ra meg ott lesz Darkseid így legalább mozira vitték ezt az ellenfelet is, szerintem egyébként egész korrektül. Mondjuk nem számítottam Superman "halálára" annak ellenére, hogy a képregényeket ismerem, de nem gondoltam, hogy egy ilyen crossoverben is meglépik ezt.

 

Személyes érdekesség, hogy pont tegnapelőtt elalvás előtt gondolkodtam Supermanen, Batmanen és akkor tűnt fel, hogy mindkettő anyjának ugyanaz a keresztneve, erre meg ez lesz az egyik kulcspont a filmben. :)

 

 

 

Kritikákról kicsit: Az sem jó, hogy túlekéznek egy-egy filmet, de a nagyobb baj az amikor a sok birka megy utánuk és látatlanba is már utálják a filmet. Anno a kritikusok olyan filmeket húztak le, mint a Harcosok klubja, Félelem és reszketés Las Vegasban vagy a Ragyogás amióta én ezt tudom felőlem az összes elmehetne inkább kapálni az hasznosabb lenne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kíváncsi lennék, hogy akiknek tetszett a BvS azok hogyan állnak a Man of Steelhez, mert az egy jó viszonyítási alap lehetne. Riddicket tudom, hogy kedveli.

 

Én a minap néztem meg a MoS-t, szerintem nagyon gyenge eresztés, szóval akinek az tetszett, annak nem fogok hinni BvS kapcsán sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szerintem is a legjobb Superman film, csak szerintem az összes többi Superman film rossz film. Az első két Reeve mozinak megvan a '70-es évekbeli bája, meg a nosztalgiafaktora (gyerekkoromban szerettem), de amúgy nagyon gáz filmek. A következő kettő egy kalap sz*r. A Superman Returnt meg csak azért tartom jobbnak a harmadik és negyedik résznél, mert tudta hozni az első kettő '70-es évekbeli báját és a nosztalgiát. Amúgy ha ezt nem veszem figyelembe, az is egy kalap sz*r.

Szóval kettő gyenge és három kaki után nem nagy dolog, hogy a Man of Steel jobb, mint az előző öt. Attól még az is baromira gyenge. Szerintem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azért az Acélembernél jobb film a BvS már csak Batman miatt is. Ha az gyenge volt, ez megérdemel egy "okés" jelzőt. Nem fogod eldobni az agyad tőle, de az órádat se fogod 10 percenként nézegetni. Néhol kifejezetten bájos és jól eltalált, néhol meg logikátlan és kibontatlan.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi a visszajelzéseket! Dzséjt: én nem merem újranézni a régi Superman filmeket. Imádtam őket anno, de tartok tőle, hogy felnőtt fejjel ez gyorsan megváltozna. :D

 

Ez pedig tök jó kis magyar filmnek tűnik:

 

http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/03/22/till_attila_elozetes_tiszta_szivvel_magyar_film/

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi a visszajelzéseket! Dzséjt: én nem merem újranézni a régi Superman filmeket. Imádtam őket anno, de tartok tőle, hogy felnőtt fejjel ez gyorsan megváltozna. :D

Erre mérget mernék venni. Azt hiszem, a Man of Steel előtt néztem meg őket vagy tíz-tizenöt év kihagyás után. Hát, durván leértékelődtek bennem. De a nosztalgia miatt nem bántom, és talán majd még egyszer-kétszer amiatt előveszem az első kettőt (a 3-4-et nincs az az isten).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kíváncsi lennék, hogy akiknek tetszett a BvS azok hogyan állnak a Man of Steelhez, mert az egy jó viszonyítási alap lehetne. Riddicket tudom, hogy kedveli.

 

Nézd, cimbi! Ugye mihez képest kedvelem az Acélembert? Nos, alapvetően csípem Superman karakterét. Nem tom igazából miért, talán gyerekkoromból maradt meg ez bennem. Dzséjt korábbi hsz-éhez kanyarodva a Reeve-féle filmek első két része nálam gyerekként hatalmas kedvenc volt. Szerettem továbbá a Lois és Clark című sorozatot is (érdekes, hogy a Smallville-t már nem annyira) .... sőt nekem a Supermen Returns is adott egy kifejezetten kellemes nosztaliga faktort. Tudom, hogy azt a filmet is zsigerből gyűlölni kell, de én nem tudom. Igaz, már évek óta nem láttam (sőt aszem 2x láttam összesen, és nem is érzek késztetést a megnézésére, pedig valamikor tuti újranézem majd azt is, de a lényeg, hogy nem gyűlölöm). A Man Of Steel híre bár nem csigázott fel elképesztő mértékben, de ahhoz eléggé, hogy a film felketse az érdeklődésemet és hogy beüljek rá a moziba. Nos 2x ültem be rá anno a moziba és BD-ről is megnéztem aszem 2x. Nem, nem életem filmje, de számomra mindenképpen egy újszerű Superman élményt adott, amiben ráadásul nem is éreztem kivetnivalót. Nem az a film, amit akárhányszor és akármikor újranéznék, de nem is éreztem magam hülyének, mert láttam és mert nem húztam le a WC-n!

 

Hogy egy picit érzékeltessem, hogy milyen véleménnyel vagyok a filmről... nos csak a példa kedvéért pontozni fogok (hangsúlyozom, hogy a PÉLDA kedvéért):

 

Ha nálam az Amerikai kapitány - A tél katonája 10/10, akkor a Man Of Steel 7/10, a Batman v Superman pedig 8/10.

 

Persze az én véleményem nem kell, hogy bárki számára is mérvadó legyen, ez csak az én véleményem, amiről köztudott, hogy legtöbbször igencsak furcsa és eléggé kifacsart :):D ... legalábbis a nagy általános vélekedéshez képest ;)

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Man of Steel szerintem egész korrekt film, nekem tetszett. Pedig Superman szerintem az egyik leggagyibb és legunalmasabb mainstream szuperhős.

 

Moziban persze nem néztem volna meg, de egyszer megnézni otthon remek kikapcsolódás.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.