Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Egyik nagy kedvencem Paul Giamatti be akar szállni a harmadik Knives Out muviba. Remélem összejön neki.

Tőle legjobban Hertz-et bírom a Golyózáporból. Ahhoz hatalmasat alakított.

 

gk1a6yM.jpg

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

@NorbiLordi

Leone egy mostani interjú közben elmondta hogy február elején kezdenek forgatni és már benne vannak a sűrűjében. Az előgyártási szakaszban vannak, vázlatokon dolgoznak, összeállítják a stábot, szereplőválogatásokat tartanak, helyszíneket egyeztetnek és a spec. effekteken dolgoznak. Plusz úgy érzi hogy a muvi végét illetően már van is egy jó ötlete.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jesszusom, Axel él Detroitban, mégis úgy néz ki, mint aki az elmúlt évtizedeket plasztikai sebészeten töltötte, míg Taggart és Billy, akik Beverly Hills-ben élnek, úgy festenek, mint két frissen előkapart hulla. :lol:

De, a tény. hogy Taggart és Billy is benne vannak, már előre jobbá teszi ezt a részt, mint a harmadikat. Sőt tök jó, hogy még Paul Risert is visszahozták, a balfék Freedman is hiányzott a harmadik felvonásból (sok más mellett). És persze ott a jó öreg Serge is. :) 

Csak a nosztalgia miatt kíváncsi vagyok erre a filmre. Főleg, mert itt már a trailer többet tudott adni, mint az egész harmadik rész az elejétől a végéig...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Legalább kiderült hogy a múltkori képen levő Áhvel fejét nem variálták meg. A két komájára meg alig lehet ráismerni. Főleg az öregre. :D

 

 

19 órával ezelőtt, Dzséjt írta:

a balfék Freedman is hiányzott a harmadik felvonásból (sok más mellett)

 

Helyettük viszont megkaptuk a jó Gyuri bácsit a vidámparkba. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megnéztem ma az Éhezők viadala előzményfilmjét, és nagyon tetszett. :)

Spoiler

Kifejezetten jó, hogy Corio Snow-t segítőkész, és ambíciózus srácként ismerjük meg, aki ösztöndíjra hajt és amikor életre-halálra szóló próba elé állítják a viadal kapcsán, akkor eleinte kifejezetten szimpatikus módon igyekszik segíteni a rábízott lányt, aztán valami elszabadul benne, s onnantól a cél szentesíti az eszközt, s közben ráérez a hatalom és a győzelem ízére. Amikor békeőrként szolgál a 12. körzetben, ott van a fordulópont, hogy már nem számít a régi barátság sem, csak az ő terveinek ne tegyenek keresztbe, s eljön a pont, amikor már a lány, aki addig fontos volt, sem számít. Jól fel van építve az átmenet, és a színész srác is baromi jól játszik. 

Mindez könyvben még szebben ki lehet bontva, amit most örömmel fogok elolvasni. :) 

Nekem nem volt sok az éneklés, a Lucy Gray-t játszó színésznőnek nagyon jó hangja van, és a balladák meg igazán jól illenek ahhoz a világhoz. Nem éreztem hosszúnak sem. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2023. 12. 17. - 10:30, ati írta:

Mennyivel másabbak az amerikai és magyar mozis szokások. 
Az éhezők viadala elverte a Napóleont odakint, míg nálunk  a Napóleon simán nyert.

Míg amerikában az MI:7 volt az erősebb, nálunk viszont azt Indy 5-re  vettek több jegyet.

Pedig egyik sem egy hűha film.... Jó a Napoleon-t még nem kell temetni, mert abból jön tavasz környékén a rendezői változat(4 óra 10 perc). 

Nekem fura volt az éhezők előzmény filmje. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Eszembe jutott, hogy négy éve meg a Skywalker kora megnézése előtt futottam bele olyan szalagcímekbe, hogy a legrosszabb Star Wars film a Baljós árnyak óra. Akkor sejtettem, hogy tetszeni fog. Valószínűleg így lesz Snyder új filmjénél is.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg aztán, hogy mit mondanak a kritikusok a Rebel Moon-ról, őszintén nem érdekel. Nekem senki se mondja meg, hogy mi az amit szeressek, vagy ne szeressek. Majd én azt saját magamtól eldöntöm. Nem kell nekem ahhoz segítség, hogy önálló véleményt alkossak. A kritikusok írása éppolyan az én szememben, mint mondjuk Kis Pista Jóska véleménye. Egy adott ember egyéni véleménye, se több se kevesebb. Amivel lehet, hogy egyet fogok érteni, de lehet, hogy nem. Nem volt szükségem a kritikusokra ahhoz, hogy érezzem, A Gyűrűk Ura-trilógia, a Hobbit-trilógia, A Sötét lovag, a Batman Superman ellen, vagy éppen Az utolsó Jedik és a Skywalker kora nagyszerű filmek és szeretem őket.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Bomarr írta:

Mondjuk nem csodálom hogy lehúzták. Az előzetes alapján ennél gagyibban kinéző sci-fit nem is tudom mikor láttam. 


A kész filmben a látvánnyal szerintem nem volt gond. 

 

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Az első 20 percről mindenhol azt írták, hogy elmegy. Utána viszont egy nagy katyvasz.

Hát katyvasznak azért nem nevezném mert faék egyszerű az egész sztori. Olvastam korábban arról, hogy meglehetősen sablonos a történet, szerintem ez igaz. Helyenként a fordulatok erőltetettek kissé. A párbeszédeket sokszor fennköltnek szánták, de ez nem annyira jött össze nekik. 

 

Összességében erősen túlzók a szalagcímek, sokkal inkább egynek elmegy kategória. A karácsonyi időszakban egy nyugis 2 órát simán rá lehet szánni, szerintem bőven tettek bele munkát a készítők. 

 

Az ilyen cikkeket meg nyilván jobban el lehet adni, ha olyan baromságokat állítanak mint fentebb. Ezeknek nem érdemes bedőlni és vakon hirdetni, mint egy evangéliumot. Ennél ezerszer rosszabb filmek is készültek már, és fognak is még. SWhez és társaihoz hasonlítani nyilván tök felesleges, nem egy kategória. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Nekem senki se mondja meg, hogy mi az amit szeressek, vagy ne szeressek. Majd én azt saját magamtól eldöntöm.

 

Erről beugrott amit Columbus mond indulatosan a pap komájának az 1492 muvi elején. Tegnap azt néztem és amiatt még bennem van.

"Nekem ne mondja meg hivatalból senki hogy mitől kell félnem és mitől nem! Én magam akarom kideríteni!"

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.