Ugrás a kommentre

A spin-off filmekről, általában

JakeSully

Ajánlott hozzászólás

Amúgy csak én érzem tök feleslegesnek a Boba Fett filmet? Mit tett le Boba az asztalra, amiért ekkora kultusza van? :hmm: mert hogy engem teljesen hidegen hagy, az hót ziher

Engem látatlanba is ez érdekelne a legjobban a nem számozott filmek közül, azzal együtt, hogy Boba karakterét az eddigi anyagok alapján túlértékeltnek tartom, viszont pont most jöhetne egy olyan alkotás, amivel felnőhetne a híréhez. Sok helyről hallottam, hogy Jango Fett mennyire jó karaktere volt A klónok támadásának és ő gyakorlatilag azt jelenítette meg, amit Boba Fettről elképzelhettek, remélhettek a rajongók abban az eltelt 30+ évben amióta feltűnt a karaktere.

A starwars.com-on volt róla egy cikk, amiben bemutatták az eredetét, hogy először egy továbbfejlesztett stormtrooper lett volna, de annyira jól nézett ki, hogy ennek a páncélnak komolyabb szerepet szántak és így lett aztán belőle később fejvadász. Egy 1978-es SW rendezvényen mutatták be először a páncélt, ő lépkedett a felvonuláson Vader mellett és azonnal beindította a rajongók fantáziáját, hogy ki lehet ez a rejtélyes figura, aki ennyire badass. Ekkoriban még csak egy év telt el a Star Wars, mint korszakalkotó film bemutatása óta, ami a mozis szokásokat is részben megváltoztatta. Ahogy most állunk egy filmhez (nem csak SW filmhez) az korábban nem létezett, ez a komoly várakozás, rajongói csoportok szerveződése, előzetes infók vadászása stb. Szóval ebbe a közegbe érkezett meg két évvel az Episode V előtt Boba Fett és azonnal bekerült az akkori rajongók kedvencei közé (renget figurát adták el már az új film moziba kerülése előtt). A filmben szerintem nem ér fel ehhez, de azt akkoriban másképp élhették meg, mindenesetre az az elejtett félmondat, utalás Vadertől, illetve ahogy kezelték abban jelenetben azért azt az érzést adhatta meg a rajongóknak, hogy ő egy különleges figura és, ha csak a klasszikus trilógiát nézem akkor a nem erőhasználó gonosz karakterek közül tényleg lehet ő a legkeményebb. A páncélján túl pedig a sejtelmessége, a misztikussága (nem tudni, ki ő, mi ő, honnan jött, keveset beszél stb.) ami azt az atmoszférát teremti meg körülötte, hogy ő ilyen kultszereplő. Nekem ez a karakter Jango Fett volt, tőle tényleg akció közben is láthattunk valamit és a rejtélyesség, kitüntetett szerep (a klónok mintaegyede) ugyanúgy megvolt. Mivel Boba a Fettek közül a kultkarakter és a Disney is inkább az OT vonalon jön ki a spin-off filmekkel ezért akkor csináljanak filmet Boba Fettről. Amit mások is írtak, hogy az alvilági, bűnözői közeget, amibe a Saga során csak rövid ideig nyertünk bepillantást itt jobban is kifejthetnék, illetve önmagában a fejvadászok, gengszterek közötti kapcsolatok is nagyon érdekesek és szerintem egy ilyen mellékági SW filmben tökéletesen működhetnek. Egy crossover Cad Bane-el meg aztán tényleg a hab lenne a tortán. :yes:

Boba és Vader között nem tudom, hogy az valamilyen képregényből, vagy játékból kiderült e már, hogy pontosan mire is utalt ott Vader az Executor fedélzetén az 5. részben, de amennyiben nem fejtették még azt ki, akkor erre például lehetne egy történetet ráépíteni, amivel felépítenék Boba Fett karakterét ahhoz a hírnévhez, amivel bír. Ez ugyanúgy kapcsolódna valamilyen szinten az eddig ismert Saga-hoz, mint a Rogue One, de ki is egészítené az egyik karaktert végül is róla szól a film. Amúgy nem ragaszkodnék Bobához, Jangóval is megnéznék egy fejvadászos filmet, ami az első két epizód között játszódna, bár ezt problematikusabb lenne kivitelezni, nem erre hajlana a Disney sem és Bobára jobban ráférne egy spin-off, mint az apjára, aki ugyan csak egy filmben szerepelt mégis úgy érzem, hogy többet kaptunk belőle. Egyébként volt anno egy PS2-es játék ami ezt az időszakot mutatta be, konkrétan, hogy Jango miként nyerte el a megbízást, hogy ő legyen a klónok mintaegyede, bár ezt azóta már törölték...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kíváncsi leszek Phasma karaktere milyen sorsra jut. Egyelőre annyiból hasonló a helyzete, hogy hatalmas hype volt körülötte, szinte minden promóciós anyagban az egyik legelőkelőbb helyen szerepelt. Rohadt vagány a páncélja, őt is körüllengi némi misztikus, ráadásul női szereplő. Ehhez képest a filmben alig szerepel és a "végjátéka" hasonlóan méltatlan, mint Boba-é. Lehet ha nem veszik elő többet, akkor belőle is kultkarakter lesz, akár kaphat majd spin-off-ot is. :D

Én szinte biztos vagyok benne hogy ő még vissza fog térni. legalábbis csalódás lenne ha ennyiben hagynák az ő történetét, azok után, hogy micsoda felvezetést kapott.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...

Ewan nekem is nagy kedvencem, Obi-Wan meg alap. Csak azt nem tudom, hogy mikor játszódna a film. Ha McGregor-ral akarják játszatni, akkor praktikusan a két trilógia közt, amiről már esett is szó korábban. Aztán arról is, hogy inkább könyv lesz belőle, nem tudom hol áll ez most. Noha a főkarakter és a színész nagyon adná, necces vele mit kezdeni az adott érában. A Birodalom és a sithek nyilván gőzerővel keresik, az ő fő feladata pedig Luke-ra vigyázni, így nem is vállalhat semmilyen komolyabb kockázatot. A Qui-Gon-nal történő beszélgetésein kívül nem vagyok meggyőzve arról, hogy elég potenciált hordoz a dolog.

A fiatal Obi kalandjai már sokkal jobban érdekelnének, Qui-Gon-nal, Satine-nal stb.. Még a sithek nyílt színre lépése előtt, amikor Sidious a terve elején járt, a Köztársaság pedig még egy szebb hely volt. Az egyetlen gond, hogy Neeson és McGregor is öregek már ehhez, mindkét színészt cserélni meg merész húzás lenne. Esetleg az Ep.1 és 2 közé lehetne még lőni, de az meg azért nem jó, mert egyrészt Anakin mestereként nehéz lenne abszolút főszerepbe tenni, másrészt amúgy is nagyon beékelődne a Saga-ba. A 2 és 3 közt már nem tanít senkit, de már ott a TCW. Max. 1-2 kisebb kaland férne bele a TCW előttről, mondjuk ahogy Ventress-szel megismerkedik, nem tudom.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Kenobi c., immár a Legends részét képező könyv elég jól megmutatta, hogy Obi-Wan karakterével igenis lehet kezdeni valamit a két trilógia közötti időszakot illetően is. Nyilván nem a galaxis megmentése lenne a cél, de egy stories filmtől elvárható, hogy időnként nyugisabb terepre tévedjen. Ewan se lesz fiatalabb, szóval még a kora is passzolna egy tatooine-i remeteéveket bemutató filmben.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én el is tudnék képzelni úgy egy Obi-Wanról szóló filmet az ep3 és ep4 között, hogy megpróbálja félrevezetni a Birodalmat. Nyilván az Uralkodó és Vader tudják, hogy él, legalábbis az ep3-hoz közeli időszakban elég nagy hülyeség lenne tőlük, ha máshogy gondolnák (a Rebels időszaka már más, bár ott is inkább csak Palpatine kételkedik a dologban). Így elképzelhetőnek tartanék egy olyan sztorit, amiben a 66-os parancsot követő néhány évben Vader komoly fejvadász és teszem azt, inkvizítor erőket mozgat meg azért, hogy előkerítse Obi-Want, s amikor túl közel jutnak hozzá, a jó Jedi mesteri magánakcióba kezd, hogy jó messzire csalja a rá vadászókat a Tatooine-tól, majd eljátssza a halálát - ez még össze is illene azzal, hogy Sidious a Rebelsben és Tarkin az ep4-ben kételkedik abban, hogy Obi-Wan még él.

Hm, ez egy nagyon érdekes ötlet. Egy ilyen történetben tényleg ott a potenciál, jó tálalásban már jöhetne is. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 3 héttel később...
  • 1 hónappal később...

Jöhetne egy olyan kaland amibe azért bonyolódik bele, hogy Luke-ot megvédje. Úgy gondolom, hogy ő onnantól, hogy elvonult a Tatooine-ra ezt tartotta a legfontosabb feladatának. Viszont az hogy Luke-ot védi az nem jelenti hogy ehhez tényleg a nap 24 órájában ott kell lennie. Lehet hogy vannak olyan veszélyek, amiknek a legyőzéséhez épp hogy ki kell mozdulni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az ep4-hez közel megint ugyanaz a helyzet, hogy azért annak az elemeinek kell dominálnia, lásd Rebels. Akárhogy is nézzük, abban csak vannak ep1-2-3-TCW-elemek, de az ep4-5-6 "díszletei" dominálnak. Ugyanezt vállalhatja egy film is. Ha még az ep7 is képes volt vizualitásban vállalni ilyesmit, nehogy már az időben korábban játszódó filmek szerepli ne mernék meglépni.

Különben is, honnan tudod, milyen lesz a Rogue One vagy a Han Solo film? Én még egy képet, annyit nem láttam belőle. Az az egy promókép, ami kijött a Rogue One-hoz meg semelyik film jegyeit nem viselte magán, tulajdonképpen, ha nem írták volna oda, hogy miből van, eszembe sem jutott volna, hogy egy Star Wars filmhez készült képet nézek. Szóval én még várnék az ilyen messzemenő következtetésekkel, hogy milyen lesz a talán-esetleg-ha Obi-Wan film, legalább addig, amíg látunk valamit a Rogue One-ból.

Igaz, talán korán van, de a választott időszakok már árulkodóak a stílusirányzatokra nézve, ahogy Te is írtad.

Nagyon örülnék, ha Rouge One-ban lenne egy visszatérő PT bolygó vagy hamisítatlan PT hangulatú helyszín. Lehet, hogy sima paranoia, hogy a sorok közt azt érzem, hogy a PT-t szép lassan ignorálják.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igaz, talán korán van, de a választott időszakok már árulkodóak a stílusirányzatokra nézve, ahogy Te is írtad.

Nagyon örülnék, ha Rouge One-ban lenne egy visszatérő PT bolygó vagy hamisítatlan PT hangulatú helyszín. Lehet, hogy sima paranoia, hogy a sorok közt azt érzem, hogy a PT-t szép lassan ignorálják.

Ez simán paranoia. Egyrészt, nem tudom, milyen egy ilyen hangulatú helyszín, mert szerintem nem specifikusan trilógiás hangulatuk vannak a bolygóknak, hanem egyedi hangulata minden bolygónak. Mert ugye így például mi a helyzet Tatooine-nal, ami mindkét trilógiában feltűnt, ráadásul mindig más oldalát mutatta. Vagy mi a helyzet Lothallal, amiben mindkét irányzat megtalálható. Így érzésem szerint nem is a hangulatra, hanem a megvalósításra gondolsz (fantáziadús, epikus helyszínek kontra földibb, primitívebb világok), mert inkább ez az, ami jellemző a két trilógia közötti világokra, semmint a hangulatuk. Ami megint csak nem állja meg teljesen a helyét, hiszen az ep7-ben Hosnian Prime megvalósításában totálisan az ep1-2-3-ra jellemző helyszíneken alapult.

Azt is láttuk már, hogy az ep8-ban biza lesznek epikusabb tájak, ez a forgatási képek alapján egyértelmű. Modern, civilizált kaszinóvilágról pletykálnak, ami legfeljebb Cloud City-t idézhetné meg az ep4-5-6-ból.

A Rebels meg önmagáért beszél, ráadásul egyre több abban az érában játszódó képregény és könyv is érkezik (mintha nem is oly rég jelentettek volna be egy Ahsoka-könyvet, nem de bár?).

Szóval nem értem, hogy mindezzel a hátunk mögött hogyan parázhat még mindig valaki azon, hogy az ep1-2-3-at ignorálja a Disney. Komolyan, elfogott a nosztalgia.

Arról nem is beszélve, hogy a Han Solo film időben közelebb fog esni az ep3-hoz, mint az ep4-hez, így könnyen lehet, hogy nem Imperial, hanem Venator-osztályú csillagrombolókat fog kerülgetni Han kománk, és nem TIE-ok, hanem Eta-2-esek vagy Nimbusok fogják üldözni a Falcont.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

... Így érzésem szerint nem is a hangulatra, hanem a megvalósításra gondolsz (fantáziadús, epikus helyszínek kontra földibb, primitívebb világok), mert inkább ez az, ami jellemző a két trilógia közötti világokra, semmint a hangulatuk. Ami megint csak nem állja meg teljesen a helyét, hiszen az ep7-ben Hosnian Prime megvalósításában totálisan az ep1-2-3-ra jellemző helyszíneken alapult.

Azt is láttuk már, hogy az ep8-ban biza lesznek epikusabb tájak, ez a forgatási képek alapján egyértelmű. Modern, civilizált kaszinóvilágról pletykálnak, ami legfeljebb Cloud City-t idézhetné meg az ep4-5-6-ból.

A Rebels meg önmagáért beszél, ráadásul egyre több abban az érában játszódó képregény és könyv is érkezik (mintha nem is oly rég jelentettek volna be egy Ahsoka-könyvet, nem de bár?).

Szóval nem értem, hogy mindezzel a hátunk mögött hogyan parázhat még mindig valaki azon, hogy az ep1-2-3-at ignorálja a Disney. Komolyan, elfogott a nosztalgia.

Arról nem is beszélve, hogy a Han Solo film időben közelebb fog esni az ep3-hoz, mint az ep4-hez, így könnyen lehet, hogy nem Imperial, hanem Venator-osztályú csillagrombolókat fog kerülgetni Han kománk, és nem TIE-ok, hanem Eta-2-esek vagy Nimbusok fogják üldözni a Falcont.

Valóban a megvalósításra gondolok. Hosnian Prime-ért jár a pacsi, de kevés volt belőle. Rebels..Bocsi, most nem vettem bele a dologba, csak a mozifilmek témájára koncentráltam.

Han Solo-s példáid, meg jöjjenek be mind!

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Zack Snyder amúgy jöhet, nekem még a Sucker Punch is tetszett. Akciós és látványos filmeket tud összehozni, és egyedi a látványvilága, ami szintén jó. Az, hogy ez utóbbi mennyire illik egy Star Wars filmhez meg olyan kérdés, amit most még nem lehet megválaszolni, elvégre sosem láttuk még eltérni a megszokott formulától. A vérfrissítés nem árt és azért a Star Wars képi világa nincs kőbe vésve (pláne, hogy Irvin Kershner például próbált elrugaszkodni). Attól meg nem kell félni, hogy Lucas vagy Kennedy elengedi Snyder kezét.

Azért három év alatt elég nagyot változott a véleményem Snyder ügyében. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.