Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

20 órával ezelőtt, Pildi írta:

Elfér ide a jókívánság

El, el. Én is kívánom mindenkinek a jobb évet! Az egy biztosíték, hogy akinek nem kellemes edző külső körülmények miatt esetleg lebiggyedne a szájsarka, helyezze a fókuszt arra, amin tud változtatni, a saját belső boldogságra, ami a körülményektől függetlenül ott van bennünk. Egy csodálatos Földön élünk, a rossznak gondolt eseményekben is van szépség, lehetőség. Az eső van akinek rossz idő, most az aszályban ezt is megtanultuk imába foglalni és örülni neki, mint az Addams család tagjai. 

Ha kintről várjunk a jónak gondolt világot, akkor átadjuk a hat almánkat a külső világnak, a politikusnak, az orvosnak, a multiknak stb. 

Persze jogunkban áll szomorkodni is, passzívan szemlélni, ez is az emberi lét egyik ajándéka. 

Kívánjuk a legjobbat, ami sokszor nem az, amit emberi elménk annak gondol. :fű:

 

A most 10 éves lányunk mondta évekkel ezelőtt a villamoson, hogy mind testvérek, egy család vagyunk és kihangsúlyozta, hogy minden ember! :peace:

Mondhatnám, hogy majd felnő és rájön milyen naív, hatalmas tanításnak éreztem. 

Egyszer rajzolt a picológusnál piros és kék szíveket. A pirosakra olyasmit mondott, hogy azok a kedves emberek, a kékek meg azok, akiket még nem ismer. Még a picológus is lelkes lett ettől.:hug:

Ez az ítélkezés nélküli megkülönböztető képesség. 

Nagyon másképp látja a világot, nem törték, törtük be. Ha nem csinálunk egy újabb téglát a falba az ilyen gyerekekből, más Földön élhetnek. 

Van egy 14 éves csendes kocka fiúnk is, ő viccesen bölcs. Nagy áldás minden gyermek, ha nem akarjuk őket folyton nevelni. 

 

Sokan mondják, hogy átalakulunk, most ennek az évei, évtizedei zajlanak. Épp szüljük a világot, amiben gyerekeink gyerekei élhetnek.

Ez mindig így van és van akit nem érdekel a jövő, most akar jól élni. Nekik is igazuk van, hisz csak a most van. 

Kívánom most a jobbat mindenki jobbulására!

A balt meg balulásra, nehogy megsértődjön. :)

Szerkesztve: - Szisz
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem tudom, hogy tudnátok-e valamit mondani erre. 2 éve és három hónapja vettünk egy felültöltős, Whirlpool mosógépet. AWE 66610 típus. Előtte soha nem használtunk automata mosógépet, csak anyám régi Hajdú hengeres mosógépét. Most múlt héten olyan fura hangot adott ki rövid ideig, amit nem tudtam hova tenni. Eddig nem használtunk hozzá Calgont. Most igen. Most másfajta fura hangot adott ki, talán a dob mintha nehéz lett volna. Van valakinek tapasztalata, ezzel a Whirlpool felültöltős mosógéppel? Kell-e egyáltalán neki Calgon, vagy sem? Vagy olyanfajta karbantartás, amiről nem tudunk?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A calgon az a vízkő ellen kellett volna, jó eséllyel már kezdetektől (bár nem tudom mennyire kemény a víz Szegeden). Amíg működik addig sokat nem tudsz vele csinálni, majd ha elromlik hívsz egy szerelőt és megnézi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekünk is hasonló felültöltős Whirlpool mosógépünk van. A Calgon jó vízkövesedés megelőzésére, de nem olcsó mulatság, én pl. félévente egyszer egy liter ecettel üres dobbal végigviszek egy gyors programot 60 fokon, sokkal olcsóbb megoldás.

 

Ha kemény nálatok a víz (aminek utána lehet nézni a neten), akkor lehetséges, hogy vízkő miatt ad ki fura hangot, de az is lehet, hogy valami más baja van. Egy új mosógép nagyon drága, érdemes lenne szerelővel megnézetni, mi baja lehet, mielőtt beadná a kulcsot. Ráadásul nagyon bosszantó, amikor mosás közben áll le a gép, mert akkor még a mosásban lévő ruhákat is menteni kell, és félig kimosva, öblítés, centrifugálás nélkül elég nehezen kezelhető a dolog. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Köszi. Ma volt kétszer is használva gyorsmosással. Mindegyik alkalommal adta ki a dob a fura hangot, alul pedig hallható volt az a másik fura zörgő, zúgó hang. Mintha lett volna benne valami. Közben már másoknál is érdeklődtem. Többeknél erős a gyanú, hogy a szivattyúval, a motorral, esetleg a csapággyal, dobbal lehet a hiba. Mindenképp szerelő kell majd.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pocsék érzés, mikor…kiderül, hogy új mosógépet kell venned. Kint volt a szerelő, és megállapította, hogy a 2 éve és három hónapja vett Whirlpool AWE 66610 típusú gép kb. 70.000-ért lenne javítható. Csalódtam a Whirlpool márkában, nem hittem volna, hogy ennyi idő után feladja. Reméltem, hogy legalább 5 évet kibírt. Olyan sok jó véleményt olvastam a Whirlpoolról, 5, évig, 7 évig, 10 évig működött másoknál. Vagy az is lehet, hogy ez az AWE 66610 típus selejtes lett. Azt kiderítettem, hogy 10 éve gyártották és elavultnak számít. Illetve sehol sem árusítják már.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekünk is Whirlpool van, az előző 25 évest váltotta 6 évvel ezelőtt, de már most látszik, hogy ez nem fogja addig bírni. Pl. rozsdásodik a borítása. Mostanában olvastam, hogy amilyen jó márka és minőség volt régen, most annyira az alsó kategória az árához képest.

Pedig funkcióiban jó, programozható, víz és energiatakarékos, de nem tartós használatra tervezték. 

 

Mondjuk a 2 év működés nagyon rövid. :( Biztosan valami gyári hibája lehetett.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A dob leszakadt, plusz valami belső szerkezet egy része is gajra ment.

Most Electroluxra váltottuk. Plusz extra garanciát is vettem hozzá, 2-ről 5 évre terjed ki.

Szerkesztve: - Darth Revan9
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.