Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

On 1/21/2023 at 12:01 AM , Sinistra said:

Elvileg konyhai kisegítő voltam, gyakorlatilag csináltam mindent, amit a szakács, és természetesen fordítva is. Egy aprócska, családias hangulatú reggeliző/bisztró volt öszvisz 4 alkalmazottal (ebből 2 pincér). Nagyon kevés volt a fizu, mellé hosszú munkaidő, de viszonylag kis forgalmunk volt, így általában nem kellett megszakadni, és a társaság is nagyszerű volt. Ennek köszönhetően maradtam csak ott 3 évig (meg mert otthon éltem, és csak a számlák egy részét kellett fizetnem), egészen amíg be nem ütött a covid mizéria. Azóta már Szolnokra költöztem, és a valódi szakmámban (vegyésztechnikus) dolgozom. 
A vendéglátás világa amúgy baromi kemény, mondhatni farkastörvények uralkodnak; nem mindenkinek való. Nekem is sokadik kísérletre sikerült megtalálnom a helyet amit szeretek. Az jó hogy végül te belejöttél és jó munkatársakat fogtál ki, ez utóbbihoz nagy szerencse kell. :) 

 

 

Szerk.: Utólag is boldog szülinapot az ünnepelteknek. :) 

Nekem nem kellett szakácskodni, max annyit csináltam, hogy kivettem a rántott húst amíg cigizett a szakács. Amúgya mosogatástól a zöldségpucoláson át a panírozásig mindent csináltam. Én viszont strandon dolgoztam, ott vagy 7-8-an voltunk a konyhán, de egy relatíve kis helyen. Az elején nagyon utáltam, mert a fagyizóban kezdtem, de aztán pár nap kihagyás után - nem mentem be dolgozni mert nekünk kellett beíratni magunkat a napokra és az elején csak heti hármat mentem - átraktak a konyhára, és csak azt vártam, hogy lekerüljek a büfésorra, mert ott voltak többségében a diákok. De utólag azért egy jó időszakként gondolok vissza nyári munkára. Remélem az idei nyáron is lesz majd munkám valahol, de ha erre a strandra megyek vissza, akkor inkább megpróbálom elintézni, hogy büfére kerüljek le. Ha kell még a pénztározást is megtanulom. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2023. 01. 22. - 18:31, Iqvi írta:

Nekem nem kellett szakácskodni, max annyit csináltam, hogy kivettem a rántott húst amíg cigizett a szakács.

Mi nálunk a létszám és a forgalom miatt volt ez a felállás, egyszerűen nem kellett felvenni mindenhez külön embert, a konyhán lévők mindenesek voltak, nehezebb napokon a pincérek is besegítettek, vagy ha volt valami nagyobb tételű megrendelés (pogácsa, szendvicsek, ilyenek rendezvényre). A szakács nálunk baromi sokat cigizett, kb negyed óránként, és kissé lusta és rendetlen volt, ellenben hatalmas szíve, ezért nem tudtuk eldönteni, hogy imádjuk, vagy utáljuk őt. :D 


Fagyizóban én is voltam diákmelón, vagy 2 napot... pénztárgépet nem kellett kezelnem, ellenben elvárták volna, hogy fejben számoljak ki 5 sec alatt tízezres tételeket, úgyhogy hanyagoltam. 

Biztos vagyok benne, hogy találsz valamit, kisegítőre mindig szükség van, legalábbis én állandóan látom meghirdetve, még így télen is. Persze nagy a fluktuáció ebben az iparban, valszeg azért. Sok sikert hozzá :) 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

19 perccel korábban, Sinistra írta:

A szakács nálunk baromi sokat cigizett, kb negyed óránként, és kissé lusta és rendetlen volt, ellenben hatalmas szíve, ezért nem tudtuk eldönteni, hogy imádjuk, vagy utáljuk őt. :D 

Nem emlékszem már pontosan, hogy Bükkszéken milyen időközönként cigiztek a szakácsok, de nem ilyen gyakran. Talán óránként, de lehet túlzok, de volt egy nagyobb szünet délután amikor cigiztek. Amúgy volt egy szakácsnő aki szintén ilyen ambivalens személy volt, de amúgy a végére jó viszonyunk lett. Plusz volt egy másik szakács is akinek volt egy karkötője amit egy láma áldott meg, és azon viccelődtem, hogy az állat vagy az ember? XD 

 

19 perccel korábban, Sinistra írta:

Fagyizóban én is voltam diákmelón, vagy 2 napot

Én azt amiatt szerettem, mert egyszerűbb volt mint a konyha, és sokkal többet lehetett beszélgetni a vendégekkel, plusz ugye lent volt a büfésoron ahol a diákok java is volt, így lehetett haverkodni is. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2023. 01. 17. - 19:27, Donát írta:

@Bomarr @Pildi @Ody Mandrell hozzátok fordulnék segítségért, hátha jobban képben vagytok a tőzsdével mint én (Bár közgazdász vagyok, ez a része sosem mozgatott meg, főleg az USA-ban, így nem sokkal vagyok több, mint egy átlag laikus). A sztori érdekes, viszont spoiler mögé rakom, mert kicsit hosszabban fogom taglalni. 
 

  Spoileres tartalom megtekintése

 

@Bomarr

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Nem tudtam hitelesíteni az egyetemi jelentkezésemet, ugyanis nem volt meg se az ügyfélkapum felhasználó neve és jelszava, ezeket pedig a 1818-on keresztül sem tudtam lekérni. Elrontottam az arcképes azonosítást, nem sikerült. Ez van. Lecsúsztam, túl későn kezdtem ek mindent ezzel kapcsolatban.  Viszont azt szeretném kérdezni, hogy ha esetleg 2024-ben jelentkeznék egyetemre - póton sok az önköltséges és nem engedhetjük meg magunknak - akkor ebben az esetben újra kell éretrségizni az új érettségi követelmények szerintem vagy elfogadják a 23-ast?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.