Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Én is letudtam mind a 8 részt a hétvégén. Elsőként a Sorozatbarátokon néztem, az első két részig jutottam, mert a 3. résztől már elcsúszott mindenhol a felirat. Így úgy döntöttem, hogy letöltöm az évadot és csak a magyar feliratokat pipáltam be. :D

 

Nem volt rossz, valószínűleg az évad második fele, ha minden jól megy, akkor jövő tavasszal már jön is, a finálé készítése közben érte el őket a shutdown. Az egyik kedvencem a 4. rész volt, ötletes résszel álltak elő a készítők.

Spoiler

Lucifer ördögi arcán a 6. részben annyira nevettem, hogy már fájt az oldalam.

 

De ez a Michael se egy piskóta. Nem az a tipikus gonosz, bár érdekes, hogy itt Lucifert kvázi ártatlannak állítják be? Mi a fene? Az ördög nem is ördög igazán? :D

 

A félelem, mint központi téma érdekes volt, igazából Maze szála volt az egyedüli, amely valamiért nem állt össze nekem. Szegény csajt most már tegyék már rendbe, mert ez már a legalább a 3. olyan alkalom, hogy Luci ellen fordul.

 

Várom a második etapot. A vége nagyon jót sugall.

Spoiler

Isten végre színrelépett! Kicsit Morgan Freemanes nekem a figura, legalábbis amikor most megjelent a csávó, egyből Morgan jutott eszembe a Minden6óból. :D

 

És Michaelnek is van egy nagyratörő terve. A szinopszis szerint egy olyan terv, amely veszélyezteti Lucifert és az Istent is. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lehet ez.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem nem sürgős letudni ezt a felet.

Az a

 

Spoiler

Lucinak ikertesója van és az kavarja a kakit

 

dolog nagyon nem jön be. Már a tréler első és egyben utolsó nézésekor elintézte hogy ne akarjak sietni vele. Az se segít hogy biztos vagyok abban hogy nagyon klassz ez a szezon.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

David Benioff és Dan Weiss első műve a Netflixnél nemmás lesz, mint Liu Cixin sci-fi könyvtrilógiája, a The Three-Body Problem adaptálása. Ez Kína egyik legsikeresebb sci-fije, és az executive producerek: Bernadette Caulfield (GoT), Brad Pitt színész és Rosamund Pike színésznő. A projekthez Rian Johnson is csatlakozik majd, szintén executive producerként.

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával ezelőtt, Bence1997 írta:

David Benioff és Dan Weiss első műve a Netflixnél nemmás lesz, mint Liu Cixin sci-fi könyvtrilógiája, a The Three-Body Problem adaptálása. Ez Kína egyik legsikeresebb sci-fije, és az executive producerek: Bernadette Caulfield (GoT), Brad Pitt színész és Rosamund Pike színésznő. A projekthez Rian Johnson is csatlakozik majd, szintén executive producerként.

Nemrég olvastam ki a trilógiát, érdeklődve várom milyen lesz az adaptáció :) 

 

Netflixen elég sok nemzetiségű sorozat/film van, hogy most lett egy kínai is nem dől össze a világ.

Szerkesztve: - NorbiLordi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Megvan újabb két szereplő az Idő Kerekéhez Siuan Sanche-t, az Amyrlin Trónt (a varázslónők vezére, egyfajta pápára emlékeztető státusz) és Min, a jövőbe látó lányt játszó színészek nevét is nyilvánosságra hozták. Sophie Okonedo és Kae Alexander. Mivel Siuan is benne lesz az első évadban, akkor úgy néz ki, hogy vagy túlmennek az első könyv eseményein, vagy lesznek visszaemlékezős jelenetek az Új Tavaszból.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Délután végeztem a Mars-ra űrhajózós Away sori első szezonjával. Nekem nagyon bejött. Jó néhány klassz és érdekes dolgot beleszuszakoltak. Ezek egyértelműen főleg az űrhajózós részekre érvényesek. Nem nevezhető uncsinak az űrhajósok számára az utazás. Akad gondjuk egymással, magánéleti, egészségügyi és műszaki problémákkal stb. Plusz karakterfejlődésen is keresztül mennek.

Flashback jelenetekből mindegyikük múltjáról megtudhatunk néhány fontosabb infót amik valamennyire hozzájárulnak a megértésükhöz.

A szereplők közül főképp "Hilary Swank" parancsnokra kerül a hangsúly mivel a Földön játszódó jelenetek főleg a férjére és a lányára fókuszálnak. Amúgy nagyon jófej nőci. Plusz elég jól néz ki. Nekem legalábbis nagyon bejön.

A többi űrhajós idővel szintén szimpi lett.

Persze a NASA se maradhat ki a szórásból. Főleg a hajó műszaki problémái és az űrhajósok miatti agyalás érdekes az ott játszódó események közül.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Az AMC berendelte és egyben kaszálta is a The Walking Dead c. sorozatot. A 11. évad lesz az utolsó.

Az ősszel még leadják a 10×16 -ot, majd 2021 elején látható lesz még további 6 rész a 10. évadból.

A 11. évad 2*12 részben fog lemenni 2021 -ben és 2022 -ben.

 

Továbbá az AMC berendelt egy TWD-spin-offot Carol és Daryl főszereplésével. Tehát valamilyen úton-módon folytatni fogják az anyasorozatot. Premier 2023.

Illetve lesz majd egy Tales of The Walking Dead c. sorozat is, amely új vagy már létező karakterekre, háttértörténetekre vagy más különálló történetekre összpontosítana.

Szerkesztve: - Bence1997
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyjából akkor utol is érik a képregényt. Én a Carol és Daryl párosban nem érzek annyit, hogy megtudjanak velük tölteni egy spin-offot, bár kérdés milyen hosszúra tervezik.

 

A Tales-ben látok fantáziát, de el kellene szakadnia a meglévő karakterektől, helyszínektől és totál újakat behozni. Nem csak a helyszínekben, de akár időben is lehetne ugrálni, és ugyan a Fear már megmutatta a járvány elejét, de ahány ember annyi történet és megnézném ezt pl. más szemszögéből is. El lehetne vinni kicsit World War Z irányba is, olyan szempontból hogy elszakadni az USA-tól, és a világ más tájait bemutatni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

45 perccel korábban, LordGravon írta:

Tudom, hogy van itt egy-két ember, aki nézi a Sex Education-t (köztük amúgy én is), szóval itt van egy bejelentés a 3. évaddal kapcsolatban:

Na ennek örülök. Jó kis sorozat - mégha a 2. évadban túltolták a másságot - kíváncsian várom az új évadot. :)

 

@NorbiLordi Bár én már évek óta leragadtam a 3. évad elejénél, infókat hallok innen-onnan. Szerintem jól döntöttek, legyen vége a fősorozatnak, valószínűleg annyira sokat már nem tudnának elmesélni. Meg érzésem szerint a zombis téma már kezd kicsit túltolt lenni. A spin-off szériák biztos alapot adhatnak a csatornának, kérdés, hogy meddig tudják húzni az egészet.

 

Közben már egy ideje beakartam rakni az alább látható előzetest, csak folyton kiment a fejemből. Nem tudom ki követi a His Dark Materials c. sorozatot, de szerencsére a 2. évad idén novemberben fog érkezni, sajnos csak 7 résszel, de a félbemaradt epizód nem tartozott bele a 2. könyvbe, szóval kvázi teljesítették az adaptálást. Meglátjuk, hogy a 3. évadot hogyan tudják majd összehozni.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Több oldal közli hogy a Lucifer hatodik és egyben utolsó szezonja tíz részes lesz. A hírt D. B. Woodside/Amenadiel is megerősítette.

Klassz lenne ha a NETFLIX megspékelné valamennyi résszel. Sokan úgyis nagyon vágynak arra hogy meglegyen a száz rész.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ja. Írni kéne a NETFLIX-eseknek egy ösztönző levelet.

 

Például ezt:

 

"

Hey NETFLIX!

 

Give us the second half of Lucifer season five immediately or else we will give you hell!

 

The Lucifans

 

00.jpg

 

"

 

:D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 09. 09. - 18:42, Bence1997 írta:

Az AMC berendelte és egyben kaszálta is a The Walking Dead c. sorozatot. A 11. évad lesz az utolsó.

Az ősszel még leadják a 10×16 -ot, majd 2021 elején látható lesz még további 6 rész a 10. évadból.

A 11. évad 2*12 részben fog lemenni 2021 -ben és 2022 -ben.

 

Továbbá az AMC berendelt egy TWD-spin-offot Carol és Daryl főszereplésével. Tehát valamilyen úton-módon folytatni fogják az anyasorozatot. Premier 2023.

Illetve lesz majd egy Tales of The Walking Dead c. sorozat is, amely új vagy már létező karakterekre, háttértörténetekre vagy más különálló történetekre összpontosítana.

 

Várható volt. Iszonyúan leesett a színvonal. Én is már csak azért nézem mert kiváncsi vagyok a végére. Remélem a Rick-filmeket azért még elkészítik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 órával korábban, Ody Mandrell írta:

Először a félbemaradt évadot kellenne folytatni. 

Jövőre jön. Az utolsó rész forgatása közben jött a hír, hogy le kell állni. Elvileg az ősszel befejezik - hiszen át is kell írniuk néhány dolgot, amíg nem jelentették be a 6. évadot, úgy kalkuláltak, hogy az lesz a sorozatzáró. Talán a 6. évadnak is nekikezdenek majd. Meglátjuk. :)

 

34 perccel korábban, Frenkie írta:

Várható volt. Iszonyúan leesett a színvonal. Én is már csak azért nézem mert kiváncsi vagyok a végére. Remélem a Rick-filmeket azért még elkészítik.

A Rick film jönni fog. Ha nem lesz drasztikus változás a későbbiekben. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 09. 10. - 19:11, Bence1997 írta:

Na ennek örülök. Jó kis sorozat - mégha a 2. évadban túltolták a másságot - kíváncsian várom az új évadot. :)

Nekem maga a tini dráma kezdett a 2. évadban már egy kicsit sok lenni, úgyhogy lehet, hogy a 3. évad után leteszem, de alapjáraton egy meglepően szívet melengető és intelligens sorozatnak tartom, ami igaz néha kissé zavarba ejtően közvetlenül beszél a szexualitásból - pont ez a is lényeg - , de az a körüli feszültséget brit humorral oldja.

 

Engem a hangulata kicsit a Doctor Who-ra emlékeztet, csak itt nyilván nem az időutazás a központi téma. :D

Szerkesztve: - LordGravon
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 09. 10. - 19:11, Bence1997 írta:

Közben már egy ideje beakartam rakni az alább látható előzetest, csak folyton kiment a fejemből. Nem tudom ki követi a His Dark Materials c. sorozatot, de szerencsére a 2. évad idén novemberben fog érkezni, sajnos csak 7 résszel, de a félbemaradt epizód nem tartozott bele a 2. könyvbe, szóval kvázi teljesítették az adaptálást. Meglátjuk, hogy a 3. évadot hogyan tudják majd összehozni.

 

 

Nekem nagyon tetszett a könyv trilógia, és az HBO gondozásában kijött 1. évad is. :) De valahogy ez az előzetes kicsit fura, talán a zenéje miatt, vagy nem is tudom, miért. Ezzel együtt várom a 2. évadot, azt gondolom, hogy minden esély megvan rá, hogy méltó legyen a könyvhöz. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 héttel később...

Stargate rajongó feleim, lehet, hogy egy nem is olyan távoli jövőben jó híreket is üdvözölhetünk eme sorozattól, ami talán, mint a Star Trek, visszatérhet a tévék képernyőjére. Még semmi sem biztos, de Brad Wright és Joseph Mallozzi (előbbi a Stargate SG-1 első, utóbbi a negyedik évada dolgozik a franchise-on) már teljes lendülettel munkálkodnak az új szérián, és eme videó alapján, a zöld lámpa kigyulladása már nincs is olyan messze.

 

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nemrég újra elővettem a Misi Madsen-es igazságosztós sorit amiben Kápolna úr (Mr. Chapel) a kolleginája segítségével agyafúrt módszerekkel juttatja sittre az általuk kiszemelt szemétládákat. Kár hogy csak tizenhat részt csináltak.

 

Ez a no1 kedvenc részem:

 

 

Gesztesi ehhez a sorihoz is ütős szinkronos munkát végzett.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.