Ugrás a kommentre

Klónok


Gyoka Lamaro

Ajánlott hozzászólás

Szkipi, a személyiség nem klónozható. Vannak géndefektek, amik okozhatnak aberrált személyiséget, de alapvetően azt az életedben tapasztaltak határozzák meg (főleg a neveltetésed során tapasztaltak). Jango Fett pedig nem volt gonosz. Azért mert pénzért embereket ölt? Na és, a Jediknek ehhez még pénz sem kellett. Han Solo meg csempész volt, bűnöző, és ő is ölt embereket, már azelőtt is, hogy a Lázadáshoz csatlakozott. Ne feledjük, milyen nagy sebességgel tette el Greedot láb alól. Azt a pisztolyt nem dísznek hordta az oldalán. De ugye Luke-nak sem okozott különösebb lelki furdalást az, hogy rohamosztagosokat gyilkol halomba. Akkor már ő is gonosz?

Jango fejvadász volt, ami nem egyenlő a bérgyilkossal. Tévedés! Őt azért bérelték fel, hogy kapjon el embereke élve vagy holtan, esetleg védjen meg személyeket. Némileg ugyanez igaz Boba Fettre is, bár az ő neveltetése során érte pár igen káros hatás (az apja halála, Aurra Sing, börtön). De láthatod, Jango tíz éven át csak vért adott, ez volt a munkája. Tudtommal ez nem túl gonosz dolog. Emellett szerető apa volt. Jango egy melós volt, aki rossz oldalon állt. De tuti, hogy ugyanúgy dolgozott volna a Köztársaságnak is (Hondo sem véletlen mondta, hogy tiszteletreméltó volt).

 

(leszámítva Galen Mareket aki valahogy visszakapta az emlékeités ezzel a jellemét)

Galen az Erő által nyerte vissza korábbi énjét.

 

Hát ezen a feltétlen engedelmességen el lehetne vitatkozni...

Nagyon elgondolkodtató, hogy több millióból talán száz sincs, ami nem engedelmeskedik a parancsnak. Név szerint talán tízet, ha ismerünk. Valóban olyan jelentős szám, hogy elgondolkodtató. És a válasz már ott is van Skynál: hibásak voltak a Jedik szerencséjére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nagyon elgondolkodtató, hogy több millióból talán száz sincs, ami nem engedelmeskedik a parancsnak. Név szerint talán tízet, ha ismerünk. Valóban olyan jelentős szám, hogy elgondolkodtató. És a válasz már ott is van Skynál: hibásak voltak a Jedik szerencséjére.

Hát igen, hisz ha úgy vesszük akkor őket elvileg tökéletesre teremtették, ezzel szemben mégis hibásak. Hihetetlen, hogy még a Kamino-iak sem ismerik teljesen az emberi szervezet működését. Főleg az agyat, amiben rengeteg olyan dolog van, melyet ha ismernének akkor meghatározó lenne. És itt most nem olyanra gondolok, hogy mi hol van, meg, hogy melyik rész mi.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 6 hónappal később...
  • 8 hónappal később...

Kétlem hogy az egész 501 ott lett volna az Umbarán (bár biztosra veszem hogy nem csak a Torrent volt ott, inkább egy zászlóalj -ami kb 4 századot foglal magába).

A kulcsszó, hogy te kétled. Nincs rá semmi bizonyítékod. Mellesleg baromi nagy ostobaság lenne, ha az 501esek egyik fele Anakin mellett lenne, a másik fele meg a Galaxis túlsó felén egy sima klónparancsnok mellett. Egy így ketté osztott osztag mégis hogy volna egyetlen osztag? Van olyan, hogy átcsoportosítanak csapatokat, de akkor az egyik légióból kivont zászlóaljak egy új légió nevet/számot kapnak, nem tartják/nem tarthatják meg az előzőt, mert az csak kavarodáshoz vezetne. Az persze lehetséges, sőt nagyon is valószínű, hogy Umbaránál nem dobták az egész 501es légiót egyből harcba, hiszen tartalékról is gondoskodni kell, de ez nem jelenti azt, hogy a hajókon hagyott 501es klónoknak ne Rex volna a parancsnokuk.

 

Szerintem még az is lehet, hogy az egész Torrent századot csak Traviss találta ki, aki a film regény változatát írta, mert a regényeken kívül sehol még csak meg sem említik, hogy van ilyen osztag az 501esen belül. De erre meg nekem nincs bizonyítékom. Azt viszont többször is konkrétan kijelentették a sorozatban, hogy az 501esek jelenlegi parancsnoka az Rex. Például most néztem meg a "Rookies"-t, és a végén mikor Echo és Fives megkapták az előléptetésüket Rex konkrétan azt mondta, hogy "You are exactly the kind of man I need in the 501st./Pontosan ilyen emberekre van szükségem az 501esek közt." Tehát már az első évadban is ki volt jelentve. Aztán Anakin az ARC troopersben is azt mondta Rexnek, hogy "Tell your man in the 501st, that they're going home". 501-et mondott, nem Torrent osztagot. És végül ott van az Umbarás jelenet is Krell-el.

 

És mivel Anakin nem az a fajta tábornok aki a harctértől távol szereti irányítani az embereit, csatlakoznia kellett valamelyik századhoz, és valószínű ahhoz csatlakozott amelyiket a legjobban ismeri. És ha ez így van akkor Anakin itt (feladata szerint) nem tábornokként volt ott, hanem csak parancsnokként - ami a zászlóaljak élén szokott állni - és mivel Rexben bízott meg a legjobban őt választotta ki segítőjének, de ettől még Rex közelében sincs Appo leendő rangjának

Ne haragudj, de ez egyenesen badarság. Cody talán a távolból vezeti a 212eseket, és nem Obi-Wan mellett harcolva? És róla minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy parancsnok a rangja. Akkor Anakin-nak minek kellett volna összeállnia Rex-el, ha mellette is van egy parancsnok rangú klón?

Szerkesztve: - Werebazs
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Én meg azt nem értem minek kellene 2 teljes légió egy bolygó elfoglalásához. Kenobi a 212-esekkel vezette a fő támadást, neki kellett minden katona, viszont Skywalker csak kisebb célpontokat támadott, ahova nem kell egy egész légió (pláne, hogy nem is volt ott az egész, mivel akkor úgy átszaladtak volna a védelmen, hogy már a quadrológia első részében a reptéren lettek volna).

Azt hogy Skywalker tábornok nem a saját légiójával, hanem csak egy részével van állandóan (ugye ez az általad említett felosztás) nem én találtam ki. Azt nem kétlem hogy Rex azoknak az 501-eseknek a parancsnoka, akiket eddig láttunk (ugye a Torrent század) csakhogy a galaxis egy másik pontján ott a többi 501-es akiknek Rex százados egyáltalán nem parancsol.

 

Az hogy Rex a Rookiesban miért mondja azt amit mondott valószínűleg azért mert Fivesnak és Echonak halványlila légypiszok fogalmuk sem lehetett arról hogy mi is az a Torrent század, viszont az 501-esekről már biztos hallottak, és azért neki mert a saját századába akarta őket, nem a galaxis másik végében. Az ARC troopersben meg azért használta ezt, mert Rex mégsem mondhatta Cody embereinek hogy hazamennek, hanem a saját embereit kellett utasítania (mondjuk itt már megeshet, hogy más századok is csapódtak hozzájuk... hiába ez a része a TCW-nek egy fekete folt).

 

A másik meg épp az az, hogy Skywalker tábornok átvette a zászlóalj parancsnok feladatkorét és így nem is volt ott egy sem. (Mellesleg Cody nem olyan parancsnok mint amilyen parancsnokról beszéltem, mert amíg Cody légió parancsnok - ami kb 9000 klón irányítását jelenti - én egy zászlóalj parancsnokra gondoltam - ami 500-600-ér felel -.) Én úgy képzelem el hogy Rex feladatkörben előlépett őrnaggyá mivel Skywalker tábornok őt akarta, mert benne bízott meg a legjobban, majd a harcok után visszatért századosnak.

 

Két dologban viszont százszázalékig tutibiztos vagyok: Rex nem az egész 501-esnek parancsol, és elméletileg nincs semmi ütközés azok között , hogy ő még szolgál a RotS idején mint százados, és Appo meg már légióparancsnok (hacsak Appo nem a Torrentben szolgál)

Szerkesztve: - Nabopolasszar
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 6 hónappal később...

A magam részéről (főleg a TCW ismeretében) szeretném azt hinni, hogy nem voltak ennyire ridegek és gépiesek a klónok, és nem válhattak csak úgy barátból, bajtársból ellenségekké. A TCW egyértelműen mutatja, hogy érzelmileg egyáltalán nem visszamaradottak: ugyanúgy fontos számukra a bajtársiasság, társaik vagy a bajba jutott vidékek civil lakosságának védelme, a hűség, a humor, melyeket a beprogramozott engedelmesség elnyom ugyan, de nem tüntet el teljesen. Megfordult bennem, hogy az uralkodó által közvetített 66-os parancs egyfajta genetikai programot indított el bennük: mint a Pusztító c. filmben a program, amivel a jégbörtön foglyait hibernált állapotban kezeltek, beléjük tápláltak. Simon Phoenix agyába Edgar Friendly meggyilkolásának parancsát, akárcsak azt, hogy ne legyen képes megölni a Dr. Cocteau-t (akinek a szerepe és a "civilizáció" élén betöltött pozíciója egyébként engem mindig is Palpatine-ra emlékeztetett). Mi van, ha valami hasonló történt a klónokkal is a megteremtésük során?

A TCW regényváltozatában pedig elsütnek egy ilyen poént, hogy Ahsoka azt mondja, hogy ő már nem gyerek, már 14 éves. Rex pedig poénból hozzátette, hogy ő pedig 10, csak a korához képest egy kicsit nagyra nőtt. :D

 

:D Mi a regény címe és ki a szerzője? Szívesen belekukkantanék.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A magam részéről (főleg a TCW ismeretében) szeretném azt hinni, hogy nem voltak ennyire ridegek és gépiesek a klónok, és nem válhattak csak úgy barátból, bajtársból ellenségekké. A TCW egyértelműen mutatja, hogy érzelmileg egyáltalán nem visszamaradottak: ugyanúgy fontos számukra a bajtársiasság, társaik vagy a bajba jutott vidékek civil lakosságának védelme, a hűség, a humor, melyeket a beprogramozott engedelmesség elnyom ugyan, de nem tüntet el teljesen.

Én ezt úgy képzeltem el, hogy a klónok ugyanolyanok, mint az emberek, csak katonailag, stratégiailag és magatartási (leginkább engedelmességi) szempontból át vannak "kódolva". Mondják is az Ep.2-ben, hogy tudatosan módosították bizonyos génjeiket. Tehát beléjük van táplálva, hogy ha X parancs jön, akkor azt meg kell csinálni. Emellett van egyfajta prioritás is. Tehát ha X parancs jön A-tól és Y parancs B-től, akkor X-et kell csinálni. Ugyanígy meg van szabva mely korlátok milyen erősek. Tehát pl. ha Anakin megkéri Rexet, hogy szaladjon el egy doboz bonbonért Ahsoka szülinapjára, akkor ő jó eséllyel inkább elmegy megtisztítani a fegyverét.

A 66-os parancsot én az egyik legprioritásosabb utasításnak gondolom, ahol semmi lehetőségük nincs a mérlegelésre. Jóindulat és kötődés ide vagy oda, nincs választásuk, ez van beléjük táplálva. Ennél szerintem már csak a Kamino, ill. a kaminoiak védelmére felszólító parancs van magasabb szinten.

 

Ha már itt tartunk, kérdés szokott lenni hogyan lehet egy klón áruló vagy dezertőr, stb.. Hiszen csekély az önállóságuk és engedelmességre lettek tervezve. Az én válaszom erre az, hogy nem mindegyik példánynál sikerült ugyanolyan jól a módosítás. A renitensebb klónok valószínűleg "gyári hibásak".

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A magam részéről (főleg a TCW ismeretében) szeretném azt hinni, hogy nem voltak ennyire ridegek és gépiesek a klónok, és nem válhattak csak úgy barátból, bajtársból ellenségekké. A TCW egyértelműen mutatja, hogy érzelmileg egyáltalán nem visszamaradottak: ugyanúgy fontos számukra a bajtársiasság, társaik vagy a bajba jutott vidékek civil lakosságának védelme, a hűség, a humor, melyeket a beprogramozott engedelmesség elnyom ugyan, de nem tüntet el teljesen. Megfordult bennem, hogy az uralkodó által közvetített 66-os parancs egyfajta genetikai programot indított el bennük: mint a Pusztító c. filmben a program, amivel a jégbörtön foglyait hibernált állapotban kezeltek, beléjük tápláltak. Simon Phoenix agyába Edgar Friendly meggyilkolásának parancsát, akárcsak azt, hogy ne legyen képes megölni a Dr. Cocteau-t (akinek a szerepe és a "civilizáció" élén betöltött pozíciója egyébként engem mindig is Palpatine-ra emlékeztetett). Mi van, ha valami hasonló történt a klónokkal is a megteremtésük során?

 

Így igaz, sok klón nagyon közel áll a jedi feljebbvalójához. Ezért is nagyon fontos Umbara, de akár a legutóbbi történetszál is, ami árnyalja a klónoknak a jedikhez fűződő viszonyát. Ettől függetlenül a "genetikai programozásból" adódóan meg lehet magyarázni, hogy amúgy is megtették volna, ha kiadják a 66-os parancsot, de szerintem ezekkel a történetszálakkal megfoghatóbbá, megmagyarázhatóbbá teszik ezt a jelenséget.

 

A klónok érzéseiről, személyiségéről pedig sok mindent elmond a kontraszt, ami a filmek és TCW között van. Szerintem a mozikban sokkal ridegebbnek, gépiesebbnek látszottak a klónok, akik csak eszközök csupán (persze hatékonyabb eszközök, mint a droidok), bár nem is voltak annyira a központban és így nagyon jól megágyaztak a jedi irtásnak, ami nagyon ütős volt! A sorozatban ezzel szembe, tekintve, hogy komoly szerepet kapnak, sokkal emberibben és érzelmesebben vannak ábrázolva a katonák. Saját személyiséggel, stílussal, némelyeknek még más hangja is volt... szóval teljesen más képet kaphattunk róluk. Kinek mi a szimpatikusabb, azt maga döntse el. Nekem személy szerint jobban tetszett a filmekben látható klón felfogás, mint a TCW-s, mégpedig azért mert ezzel egy olyan érdekes helyzetet teremettetek, amiben gyakorlatilag két nagyon hasonló struktúrán félépülő konzisztens sereg áll szemben egymással. A TCW klónjai viszont már nem ezt az érzést keltik bennem, sokkal inkább hasonlítanak egy normál hadseregre, ahol különböző katonák harcolnak egymás mellett... Persze teljes mértékben megértem, hogy a sorozatban így ábrázolják őket, tekintve, hogy nagyon unalmas és egysíkú lenne egy olyan modell(amit a filmekkel kapcsolatban felvázoltam) e között a keretek, amiben a TCW működik ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Így igaz, sok klón nagyon közel áll a jedi feljebbvalójához. Ezért is nagyon fontos Umbara, de akár a legutóbbi történetszál is, ami árnyalja a klónoknak a jedikhez fűződő viszonyát. Ettől függetlenül a "genetikai programozásból" adódóan meg lehet magyarázni, hogy amúgy is megtették volna, ha kiadják a 66-os parancsot, de szerintem ezekkel a történetszálakkal megfoghatóbbá, megmagyarázhatóbbá teszik ezt a jelenséget.

 

Ezzel csak azt lehet megmagyarázni hogy a Krellt ismerő, alatta szolgáló klónok miért is húzták meg könnyebb lélekkel a ravaszt a 66-os kiadásánál. Ellenben azon klónoknál akik életükben nem hallottak Krellről ott továbbra is rejtély marad.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A klónok érzéseiről, személyiségéről pedig sok mindent elmond a kontraszt, ami a filmek és TCW között van. Szerintem a mozikban sokkal ridegebbnek, gépiesebbnek látszottak a klónok, akik csak eszközök csupán (persze hatékonyabb eszközök, mint a droidok), bár nem is voltak annyira a központban...

Szerintem itt a kontraszt oka.

Az Ep.2-ben még semmilyen viszonyban nem voltak a jedikkel, hisz még frissen és ropogósan nem ismertek senkit és semmit.

Az Ep.3-ban meg nem sokat beszélnek a klónok. Most így hirtelen csak Cody és Obi-Wan jelenete ugrik be, de az meg pont nem tűnt annyira ridegnek.

 

Ezzel csak azt lehet megmagyarázni hogy a Krellt ismerő, alatta szolgáló klónok miért is húzták meg könnyebb lélekkel a ravaszt a 66-os kiadásánál. Ellenben azon klónoknál akik életükben nem hallottak Krellről ott továbbra is rejtély marad.

A "programozásuk" nem elég indok erre? A droidok is simán megtették volna ugyanezt, márpedig a legfontosabb parancsok tekintetében szerintem a klónokat is igyekeztek így "működtetni".

Szerkesztve: - pb69
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezzel csak azt lehet megmagyarázni hogy a Krellt ismerő, alatta szolgáló klónok miért is húzták meg könnyebb lélekkel a ravaszt a 66-os kiadásánál. Ellenben azon klónoknál akik életükben nem hallottak Krellről ott továbbra is rejtély marad.

 

Azt viszont nem tudhatjuk, hogy hányan szolgáltak már a háború kezdete óta Krell alatt, illetve gyorsan terjedhetett a híre, hogy a jedik sem teljesen fedhetetlenek. Szóval esetleg, ha "mérlegelni" kellett a klónoknak (bár a genetikai kódolás miatt ezt nem gondolnám) akkor ez is belejátszhatott a ravasz meghúzásába ;)

 

Szerintem itt a kontraszt oka.

Az Ep.2-ben még semmilyen viszonyban nem voltak a jedikkel, hisz még frissen és ropogósan nem ismertek senkit és semmit.

Az Ep.3-ban meg nem sokat beszélnek a klónok. Most így hirtelen csak Cody és Obi-Wan jelenete ugrik be, de az meg pont nem tűnt annyira ridegnek.

 

Szerintem azért nagy különbség van a sorozatbeli viselkedésük és az Ep. III-ban látottak között is...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Persze, genetikailag beléjük van kódolva a 66-oa parancs(illetve szerintem csak a parancsnokokba, mert Codynak ment a parancs és ő csak annyit mondott lelőni), de nekem a TCW ismeretében rejtély hogy ilyen bajtársias kötelékben mégis lőnek. Ezt csak úgy tudom elképzelni hogy a tudatalattiban van elraktározva ez a parancs. Azaz nem "tudja" a klón mit cselekszik csak ösztönösen végrehajtja.

Ha a klónoknak meg van eszük egy esetből(Krell) a tízezerből, nem vonják le azt a következtetést hogy minden Jedi olyan mint Krell.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Gondolj Rexre. Ő is, szinte kérdés nélkül elhitte Ahsokáról, hogy bűnt követett el, és ennek megfelelően adta ki a parancsot.

 

Hát ez is eléggé rejtélyes. Rengeteg csatában harcoltak együtt ,utána meg simán elhiszi Rex hogy bűnös.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát ez is eléggé rejtélyes. Rengeteg csatában harcoltak együtt ,utána meg simán elhiszi Rex hogy bűnös.

Először mondja is, hogy Ahsoka nem tenne ilyet, ismeri. Csak ugye Fox megkérdezi mégis ki tehette. Valószínűleg Rex szemügyre vette a holtesteket. Aztán Ahsoka tovább menekült, Anakin meg elrendelte a nagy balhét. Ezek után nem bízhatott benne Rex sem igazán.

Amúgy meg ilyen érzelmi, személyiségismereti szempontból elég analfabéták a klónok. Gusztustalannak tartották, hogy egy társuk harci ereklyéket gyűjt, nem értették miért tekintik őket rabszolgának, miért lázadt fel néhány társuk, mit élveztek annyira a civil életben a dezertőrök, stb..

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 9 hónappal később...
  • 4 hónappal később...

Én nem ágálok az ellen, ami a filmben elhangzik. Genetikailag kevésbé képesek a függetlenségre, stimmt, ezzel nincs bajom. Nem lesz egyikből sem fejvadász, aki a saját feje után megy, nem fognak csapot-papot otthagyni, és önálló életet kezdeni (mielőtt Cuttal jönnél, ő azután lépett le, hogy az osztaga - a családja - mind egy szálig elpusztult, és aztán nem saját családot alapított, hanem egy családba házasodott be - ami ráadásul nem is embercsalád volt). Magyarán: genetikailag függővé tették őket arra, hogy mindig megmondják nekik, mit csináljanak. Utasításfüggők. :)

Pedig nekem ebből a félmondatból az jött le, hogy úgy véled nincs genetikai manipuláció, az engedelmesség elérése érdekében:

Ebbe nincsen genetikai miszticizmus...

Viszont attól, hogy beépítünk pár ezer bázispárt (neadjisten egy egész mesterséges kromoszómát) a genomba még nem lesz valakiből az engedelmesség mintapéldája. Ezeknek ki kell fejeződnie molekuláris, sejti, és szervrendszeri szinten, és én erre próbáltam meg biológiai magyarázatot találni. Természetesen nem állítom, hogy ez így van, ahogy én anno felvázoltam, de ez is lehet egy alternatíva.

 

Emlékeztetés és az újonnan érdeklődők kedvéért a chip mechanizmusa az elméletem szerint:

 

Azt tudjuk, hogyha egy ember lát egy almát, akkor egy bizonyos agyterületén tudatosul benne, hogy az egy alma. Ha azt hallja, hogy "kézmosás" az agy egy másik területe aktiválódik, hogy elképzelje a kézmosást. Legjobb tudomásom szerint ez visszafele is működik: azaz, ha az agy "alma elképzeléséért felelős" régiót stimuláljuk, akkor az ember egy almára fog gondolni. Tegyük fel, hogy a messzi-messzi galaxisban akár agysejt pontossággal meg tudják ezeket a területeket határozni.

 

Nos, az első lépés az, hogy meghatározzák, melyik régiók aktiválódnak, ha a klónok meghallják a "jedi", "kötelesség tudat" és az "ölni" kifejezéseket.

Ha ez megvan, akkor keresni kell egy olyan anyagot, ami növeli az idegsejtek aktivitását (stimulálja őket), de normális esetben nem szívódik fel a vérből az idegsejtekbe. Ezt a következőkben stimulánsnak hívom majd.

A következő, hogy a DNS manipulálásával, a "jedi", az "ölni" és a "kötelesség tudat" ("A jó katona követi a parancsokat") régiók idegsejtjeinek membránját áthatolhatóvá kell tenni a stimuláns számára.

Ezután elhelyezzük a chip-et a klónokban, ami a stimuláns gyártására képes és összekapcsoljuk az indító mechanizmussal

 

Az indító kód után valahogy működik a folyamat:

1) A chip őrült mértékben elkezdi szintetizálni a stimulánst

2) A stimulánst beleengedi a véráramba, ami így szerteágazik az egész testben

3) A fent említett régiók (és csakis ők) felveszik a stimulánst

4) A régiók hatására a klónokban (tudat alatt) megfogalmazódik a "Kötelességed megölni a jediket" parancs.

 

 

A szupresszor működése az elméletem szerint:

 

A kaminoiak feltérképezték azokat az agyrégiókat, amelyeknek szeretnék az aktivitásukat csökkenteni/kikapcsolni/növelni az engedelmesség és az önállótlanság elérésének érdekében.

Miután ez megvan, a genomukat úgy módosították, hogy az ezen az agyterületen található sejtek rendelkezzenek egy olyan membránfehérjével, amely egy bizonyos (a szervezetben alapesetben nem megtalálható) anyagot áteresztik - represszor - (fontos, hogy ez az anyag más sejtekbe ne tudjon felszívódni) - ez a rész hasonlít az emberi hormonszabályozáshoz.

Mindemellett kell egy olyan rendszert tervezni, amely eme represszor hatására a sejt aktivitását lecsökkenti/megnöveli - az aktivitás csökkentést a részegséghez tudnám hasonlítani, azzal a változtatással, hogy amíg az etanol az összes sejtbe bejut, addig itt csak a kívánt sejtekbe; az aktivitás növelését pedig a koffein hatásához, hasonló kritériummal.

Az utolsó lépés az, hogy ezt a bizonyos anyagot megtermeltessük és a véráramba juttassuk. Ezt a hormontermelő sejtek analógiájára tervezném meg, azzal a különbséggel, hogy ezt nem tenném "hangulat függővé", hanem folyamatosan termeltetném az anyagot. Egy ilyen sejttípus termelésének beépítése a genomba talán már a mi emberi fejlettségünkkel is megoldható.

 

Főleg abban különbözik a chip szabályozásától, hogy ez folyamatos engedelmességet és önállótlanságot biztosít a klónok számára (a chip ugye csak a parancs elhangzásakor, vagy rendellenes működésekor fejt ki viselkedésbeli változtatást), több dologra is kihathat (nem csak a jedik megölésére), és mivel nem abszolút szabályozó, hanem hormonszerű, így a klónok ellen is tudnak szegülni bizonyos utasításoknak -Krell- (a chip esetében erre nincs lehetőség)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

  • 2 hónappal később...

A klónokkal kapcsolatban észrevettem egy aprócska baklövést.

Mivel a klónok azok klónok, azaz megtévesztésig hasonlítaniuk kell egymásra. Persze itt nem a szakállra meg a hajviseletre gondolok, mert azt akkor vágják, amikor akarják a klónozásuk után. Nekem a hangjuk a furcsa. Mindegyiknek más a hangja, közben ők egymás hasonmásai. Mindegyiknek ugyanannak kéne hogy legyen a hangja, nem?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mindegyiknek ugyanannak kéne hogy legyen a hangja, nem?

Az ikreknek tökéletesen egyezik a hangjuk? Nem tudom, de elvileg a fejlődésünk során sokat változik a hangunk, ezt befolyásolhatják külső körülmények is. A klónok is hasonlóképp fejlődnek, csak gyorsabban, így eltérő körülmények közt szerintem adódhatnak eltérések.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg mihez képest más a hangjuk? A filmekben minden klón hangját Temuerra Morrison adja, aki ugye Jango Fettet, Cody-t, Odd Ballt és Jai'galaart is játszotta az ep2-3-ban. A TCW-ben pedig minden felnőtt klónt Dee Bradley Baker szólaltatott meg, a gyerek klónokat pedig egy kivétellel Daniel Logan, azaz Boba Fett megformálója (annak az egy kivételnek pedig szintén Dee Bradley Baker adta a hangját). Szóval minden klónnak ugyanaz volt a hangja a filmen, majd a sorozaton belül.

Az, hogy más hangnemben, hanglejtéssel, akcentussal, tónussal, hangsúllyal, akármivel beszél, az meg inkább a környezeti tényezőknek tudható be. A hangjuk ugyanaz, csak máshogy beszélnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg mihez képest más a hangjuk? A filmekben minden klón hangját Temuerra Morrison adja, aki ugye Jango Fettet, Cody-t, Odd Ballt és Jai'galaart is játszotta az ep2-3-ban. A TCW-ben pedig minden felnőtt klónt Dee Bradley Baker szólaltatott meg, a gyerek klónokat pedig egy kivétellel Daniel Logan, azaz Boba Fett megformálója (annak az egy kivételnek pedig szintén Dee Bradley Baker adta a hangját). Szóval minden klónnak ugyanaz volt a hangja a filmen, majd a sorozaton belül.

Az, hogy más hangnemben, hanglejtéssel, akcentussal, tónussal, hangsúllyal, akármivel beszél, az meg inkább a környezeti tényezőknek tudható be. A hangjuk ugyanaz, csak máshogy beszélnek.

 

De a sorozatban pl. egy csomónak más a hangja. Rexnek pl. úgy emlékszem, nem az a hangja, mint aki Codynak. Meg valamely klónokat Varga Rókus szinkronizálja, aki se nem Codynak, se nem Rexnek a hangja...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt értem, de akkor magyarul miért nem így van? Mert feltűnt, hogy több klónnak is más a szinkronhangja. :pfff:

Ebből kár kiindulni, mert katyvasz az egész. :D

 

OFF:

Szinkron témában van baj elég. Az egész TCW-t alig néhányan szinkronizálták, így a mellékszereplőkkel már elég szép átfedések vannak. Forgács Gábor is szerintem tucatnyi karakternek adta a hangját. És mivel sajnos nem mindenki Seth MacFarlane, így ez elég zavaró is volt. Ezen kívül, ha jól rémlik, a magyar szinkronszínészek közt is történt szomorú haláleset, ami miatt váltásra volt szükség.

 

Az OT Sidious, a prequel Palpatine, valamint Ackbar közt is egészen egzotikus kapcsolatok leledzenek. Ackbar-t Gruber (sajnos ma már nem él) és Melis szinkronizálta, akik az Ep.1-ben Palpi, illletve Sidious hangját is adták, hisz ekkor még különböző magyarhangjuk volt. Később összevonták és Gruber vitte tovább "mindkét" karaktert. De hogy bonyolultabb legyen a dolog, az OT esetében először Gruber volt Sidious, majd őt áttették Ackbar-nak, akit korábban Melis szólaltatott meg. :D Derék dolog. :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.