Hozzászólás ideje: 2019. Május 24.6 éve Nem régen néztem meg újra a korábbi Terminátor filmeket, és ugyan az utolsó kiemelkedő film a 2. volt, de ez a trailer még ennek ellenére is siralmas. (meglepetésre a 4-et most egészen élveztem). Olyan, mint egy tipikus direct-to-DVD folytatás. Nagyon bírtam a korábbi T-filmekben a csajokat, a szexit (Lokan), a keményet (Hamilton), és szomszéd lány típust (Danes) de azért talán még 2019-ben sem lett volna szégyen, ha egy TERMINÁTOR filmben fehér férfi is van főszerepben, olyan aki 70 évnél fiatalabb. Egyébként ezeknek a T-800-asoknak nem az lenne az egyik lényege, hogy be tudnak szivárogni, mert az élőszövet annyira élethű? A T2 óta annyi "Schwarzenegger külsejű" van már, hogy a büdös életbe nem tudna beszivárogni, mert már mindenki felismerné. Aladdin: A legnagyobb meglepetésemre nagyon jól szórakoztam rajta, pedig nem erre készültem. Az, hogy Jafar gyenge lesz, már a trailerből is kiderült, de Aladdin karaktere is háttérbe szorult, inkább Jázminról szóló film volt, - aki viszont nagyon szép - ezt leszámítva tetszett.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 24.6 éve Sajnálom, hogy ilyen látványosan nem tudnak mit kezdeni a franchise-zal, mert lennének jó történetek a világában. Kár, hogy azt akarják lemásolni, amitől a régi filmek (1-2) jók voltak, és meg sem próbálnak olyat alkotni, ami előrébb gördíti a Terminator-univerzumot. Ezt az új trailert már meg se néztem, de a jelek szerint nem vesztettem sokat. A filmet azért valószínűleg meg fogom, ha már elérhető lesz a "türelmes" emberek számára is.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 24.6 éve 1 órával ezelőtt, Brodie írta: Nem régen néztem meg újra a korábbi Terminátor filmeket, és ugyan az utolsó kiemelkedő film a 2. volt, de ez a trailer még ennek ellenére is siralmas. (meglepetésre a 4-et most egészen élveztem). Olyan, mint egy tipikus direct-to-DVD folytatás. Nagyon bírtam a korábbi T-filmekben a csajokat, a szexit (Lokan), a keményet (Hamilton), és szomszéd lány típust (Danes) de azért talán még 2019-ben sem lett volna szégyen, ha egy TERMINÁTOR filmben fehér férfi is van főszerepben, olyan aki 70 évnél fiatalabb. Egyébként ezeknek a T-800-asoknak nem az lenne az egyik lényege, hogy be tudnak szivárogni, mert az élőszövet annyira élethű? A T2 óta annyi "Schwarzenegger külsejű" van már, hogy a büdös életbe nem tudna beszivárogni, mert már mindenki felismerné. Aladdin: A legnagyobb meglepetésemre nagyon jól szórakoztam rajta, pedig nem erre készültem. Az, hogy Jafar gyenge lesz, már a trailerből is kiderült, de Aladdin karaktere is háttérbe szorult, inkább Jázminról szóló film volt, - aki viszont nagyon szép - ezt leszámítva tetszett. 42 perccel korábban, Darth Sky írta: Sajnálom, hogy ilyen látványosan nem tudnak mit kezdeni a franchise-zal, mert lennének jó történetek a világában. Kár, hogy azt akarják lemásolni, amitől a régi filmek (1-2) jók voltak, és meg sem próbálnak olyat alkotni, ami előrébb gördíti a Terminator-univerzumot. Ezt az új trailert már meg se néztem, de a jelek szerint nem vesztettem sokat. A filmet azért valószínűleg meg fogom, ha már elérhető lesz a "türelmes" emberek számára is. Szerintem a z első 4 film szép egészet alkot. A 3 hanem is volt olyan korszakos film, de egyabszolút rendben levő akciómozi volt 3 nagy erénnyel: - barnra jó látvány ( jók voltak az üldözések, a CGI sem kopott, a díszletek is jók voltak) - jó lett a casting - jó volt a sztori is, JC felszívódik, ezért a helyetteseit iktatják ki, és végre meglépik a Skynet öntudatra ébredését - volt benen egy csomó erős és tényleg izgalmas jelenet, és valódi poén is Amit kihagytam volna: Arnold vívódása a vége felé, Silberman prof futása is gyenge lett, jobb lett volan ha elájul. A 4 szintén egy jó film volt, "reális" jövőképpel (nem pusztul el minden annyira, mint az első két mozisugallja, jó alapsztorival és kastinggal. A film nagy erőssége az látvány súlya. Vagyis hogy a legtöbb CGI dús mozival szemben itt tényleg volt súlya az akcióknak, a Skynet teremtményeken lehetett érezni, hogy van tömegük, valóban ott vannak. Az 5 lehetett volna egy jó folytatás egy alternatv idősíkban, de csúnyán elszúrták. A 4-et kelelttvolan folytatni vagy az ötöt rendesen megcsinálni. Még valami a Terminátor témához. S.M. Sterling írt egy egész jó T2 folytatás trilógiát 15+ éve, ami magyarul is megjelent. Picit olyan ez Terminátor témában, mint a Thrawn trilógia. Okos törénet és szórakoztató. https://en.wikipedia.org/wiki/T2_(novel_series) Szerkesztve: 2019. Május 24.6 éve - Ody Mandrell Használd már a múltidézés gombot! Egy "+" jel az alsó menü sorban.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 26.6 éve 2019. 05. 24. - 19:12, Brodie írta: Aladdin: A legnagyobb meglepetésemre nagyon jól szórakoztam rajta, pedig nem erre készültem. Az, hogy Jafar gyenge lesz, már a trailerből is kiderült, de Aladdin karaktere is háttérbe szorult, inkább Jázminról szóló film volt, - aki viszont nagyon szép - ezt leszámítva tetszett. Engem elcipteltek ismerősök moziba Aladdint nézni, és én is kellemes csalódtam. Mondjuk ennél érdemes magyar szinkronnal nézni, mert a daloknál szerintem javul a minőség. Sokat lehetett rajta röhögni, Will Smith emberi alakban nagyon jó volt. Szóval, nagyon lehordtam korábban a filmet az előzetesek alapján, de kellemes kikapcsolt, és pozitívan elégedetten álltam fel a székből. Jázmin hercegnőt alakító színésznő nagyon aranyos volt. Nem szolgai módon másolta a 92-es rajzfilmet, voltak apró változtatások, amik talán kellettek is.. 7 pont a 10-ből. Szerkesztve: 2019. Május 28.6 éve - Dzséjt
Hozzászólás ideje: 2019. Május 26.6 éve Én is most néztem meg az Aladdint és egyetértek az előttem szólókkal. Nagyon jól szórakoztam rajta.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 27.6 éve 2019. 05. 23. - 12:15, Ody Mandrell írta: Kíváncsi vagyok mennyire fekszenek rá a Tate gyilkosságra. Olyasmit alternatív verziót szívesen megnéznék mint a Becstelen Brygantikban. Öldöklésre számítok! Mivel a beszámolók szerint szórakoztató lett a film vége is, így mindenki számítson arra, amit érez ilyenkor Viszont spoileres pletyka (tény?) Spoiler Állítólag Tate-t csak túszul fogják ejteni sok más emberrel, de Cliff Rick és Bruce Lee a trailerben látott rancson borzalmas mészárlást fog rendezni, hogy kiszabadítsák a szőke színésznőt. Bruce Lee is beveti kung fu tudását, és aprítja majd a népet, konkrétan a Manson klánt. Ezzel egy kis elégtétel, mivel a valós életben először szegény Bruce Lee-t vádolták a gyilkossággal. Legalább is Polanski. Most kicsit máshogy alakul legalább Tarantino alternatív történelme. Szerkesztve: 2019. Május 28.6 éve - Dzséjt
Hozzászólás ideje: 2019. Május 27.6 éve Hát ez Spoiler borzalmas, de ami fontosabb: szerintem rettenetesen kegyeletsértő is. Egy terhes fiatal nő halt meg, akinek pl. a férje mellesleg még most is él, gyomorforgató lenne ebből ilyen filmet csinálni. Szerkesztve: 2019. Május 27.6 éve - Brodie
Hozzászólás ideje: 2019. Május 27.6 éve John Wick 3 Jófajta. Vagyis akinek tetszett az első kettő, ez is tetszeni fog, akitet meg azok sem érdekelték, ezt sem nézni meg. Annyi pont, amennyit az első kettőre adnátok. Amúúgy a film picit olyan, mintegy videójáték, golyamatosan erősödő szintekkel, ahol eleinte a fegyvert is az ellenfeledtől szerzed. Volt egy kis Max Payne hangulata. Mark Dacascos pedig tökéletesen megállta helyét egy élvonalbeli produkcióban, kellemes meglepetés lenne, ha ezentúl gondolnának rá a castingosok.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 27.6 éve 1 órával korábban, JakeSully írta: Mivel a beszámolók szerint szórakoztató lett a film vége is, így mindenki számítson arra, amit érez ilyenkor Viszont spoileres pletyka (tény?) Spoiler Spoileres tartalom megtekintése Állítólag Tate-t csak túszul fogják ejteni sok más emberrel, de Cliff Rick és Bruce Lee a trailerben látott rancson borzalmas mészárlást fog rendezni, hogy kiszabadítsák a szőke színésznőt. Bruce Lee is beveti kung fu tudását, és aprítja majd a népet, konkrétan a Manson klánt. Ezzel egy kis elégtétel, mivel a valós életben először szegény Bruce Lee-t vádolták a gyilkossággal. Legalább is Polanski. Most kicsit máshogy alakul legalább Tarantino alternatív történelme. Ami számomra különösen váróssá teszi a filmet, hogy a két főszereplőt Tarantino gyerekkorom két ászáról *Burt Reynoldról (Leo) és Hal Needham-ről (Brad) formázta meg. * Az Ágyúgolyó futam 1 és 2 Hal Needham filmje, akáárcsaka Smokey és a bandita, bár nálam leginkább az Ágyúgolyó számított mély nyomot hagyó gyerekkori élménynek.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 28.6 éve @Brodie Úgy tudom, hogy ez az aspektusa azért kavart némi vihart a filmnek. Talán Polanski jelenlegi felesége fejezte ki felháborodását amiatt, hogy kifejezetten tiszteletlenül közelítették meg a Tate-témakört.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 28.6 éve Akkor ezek szerint ez több is, mint pletyka. Mire nálunk is moziba kerül, addigra biztos lesz majd az infó. Ebben a formában ehhez nem lenne gusztusom.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 28.6 éve Tulajdonképpen mi is a probléma? Spoiler A Manson klán kiirtása? szívesen megnézek egy alternatív történést amiben ezeket a véglényeket gyilkolják. Egyébként pedig Tarantino filmről beszélünk, aminek mindig alapja az erőszak. Milyen filmet vártál?
Hozzászólás ideje: 2019. Május 28.6 éve 1 órával korábban, Ody Mandrell írta: Tulajdonképpen mi is a probléma? Spoiler elrejtése A Manson klán kiirtása? szívesen megnézek egy alternatív történést amiben ezeket a véglényeket gyilkolják. Egyébként pedig Tarantino filmről beszélünk, aminek mindig alapja az erőszak. Milyen filmet vártál? Nem, dehogy, éppen ellenkezőleg, Spoiler az "erőszakot" fogom hiányolni, ha tényleg nem fog meghalni a filmben Sharon Tate. A valóságban brutálisan meggyilkoltak egy terhesnőt, és a pletyka szerint, ehelyett csak túszejtés lesz, meg Bruce Lee-s kungfuzás. Van olyan történelmi esemény, aminél belefér egy kis átalakítás a mozivásznon, de ez még a velünk élő "történelem". Konkrétan az áldozat férje és ismerősei még most is élnek. Ha terhes feleségemet/lányomat/testvéremet meggyilkolnák és ebből készülne egy film, amiben csak túszul ejtik, de Bruce Lee megveri őket, hát ezt olyan fokú ízléstelenségnek tartanám, hogy kb. Tarantinora gyújtanám a mozit. Manson alternatív halálával semmi gondom nincs, sőt, kár, hogy csak "mese", abban viszont nem vagyok biztos, hogy az egész klánnak ez a sors járna, mert tudomásom szerint agymosott fiatalok voltak, akiknek ezzel az élete így is véget ért, mivel örökéletükre börtönbe kerültek. Ha ezt a részét rosszul tudom, akkor visszavonom. Ha mégsem így van a filmben, akkor természetesen nem szóltam, de az sokatmondó, hogy az áldozat hozzátartozói felháborodtak.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 28.6 éve Értem. Szerintem ezzel sincs baj. Spoiler Legalább ebben az alternatív világban életben maradt... Persze ha a rokonok ezen felháborodtak az az ő dolguk.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 28.6 éve 5 3 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta: Értem. Szerintem ezzel sincs baj. Spoileres tartalom megtekintése Legalább ebben az alternatív világban életben maradt... Persze ha a rokonok ezen felháborodtak az az ő dolguk. "Itt a savanyú káposztához a sült kolbász!!!"
Hozzászólás ideje: 2019. Május 30.6 éve A Rambo 5 tuti moziban nézős. Gyerekkorom kedvenc katonája, és az utolsó igazságosztó. Remélem brutálisabb lesz a 4-nél is. A 4 vége filmtörténeti írtás.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 30.6 éve 20 perccel korábban, Frenkie írta: A Rambo 5 tuti moziban nézős. Gyerekkorom kedvenc katonája, és az utolsó igazságosztó. Remélem brutálisabb lesz a 4-nél is. A 4 vége filmtörténeti írtás. Az tuti. A hajós megmutatta a spanjainak hogy mit tud.
Hozzászólás ideje: 2019. Május 31.6 éve John Rambo McCallister azt fogja majd az illetéktelen behatolóknak üvölteni hogy "Szenvedjetek, betörőőők!!!"
Hozzászólás ideje: 2019. Június 3.6 éve Két hete megnéztem én is az Aladdint. 90%-ban kb ugyanaz, mint a 92-es film. Kicsit hiányoltam a Jágó-Dzsaafar csörtéket. Viszont az jobban tetszett az eredetinél, hogy a Dzsini is megtalálta a szerelmet. Jázmin szerepét jobban kidomborították, erősebbé tették, mely szintén jobb lett. Varázslatos lett az egész, nagyon hamar eltelt az a két óra. Áprilisban még a Dumbót is megnéztem, az szintén nagyon tetszett. Mind az Aladdinnál, mind a Dumbónál újra gyereknek éreztem magam és teljesen elfeledkeztem minden gondomról.
Hozzászólás ideje: 2019. Június 4.6 éve Az alábbi szpotban Sára aranyköpésezik egyet. Szerkesztve: 2019. Június 5.6 éve - Rog
Hozzászólás ideje: 2019. Június 4.6 éve Ha jól látom ez a Midway Emmerich-film lesz. Olyasmire számítok mint a By-féle Pearl Harbor. Sok valós történelem nem sok lesz benne csak világfelrobbantás.
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.