Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

18 perccel korábban, Yoda József írta:

Valamiért nyugaton senkit nem zavar ez, csak itt, kishazánkban kell politikai ügyet csinálni mindenből, akkor is, amikor együttműködni kéne :roll:

Ebből nem kell politikai ügyet "csinálni", ez politikai ügy. Majd, ha korlátozza a kormányt bármi, és úgy érzik meg van kötve a kezük, akkor lehet erről beszélni, egyelőre semmi szükségét nem látom ennek.

19 perccel korábban, Yoda József írta:

Tudtommal 16 EU-s országban van különleges jogrend jelenleg...

És ugyanolyan extrákkal vannak felruházva a vezetők, mint amit itt terveznének? Nem mindegy mennyire "különleges" az a jogrend. Tudtommal hazánkban is különleges jogrend van.

8 perccel korábban, Yoda József írta:

Ha nem szavazzák ezt meg, akkor itt kijárási tilalom se lesz sose, ez ugye leesett?

Már miért ne lehetne? Az iskolákat is bezárták egyik napról a másikra, az se azért "késett", mert nem voltak erősebb különleges jogosítványai a kormánynak. Most már óvodák, bölcsődék is zárva vannak, egyre több játszóteret zárnak le, a nyitvatartásokra szigorú szabályok vonatkoznak, minden közösségi esemény törölve lett, gyülekezni sem szabad, nincsenek mozik, színházak, továbbá egy erős gazdasági csomagot is simán végigfuttattak pár nap alatt. Nem látom, hogy annyira akadályoztatva lenne a kormány, hogy rendezkedjen, ahogy szeretne a helyzet kezelésére.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

35 perccel korábban, Yoda József írta:

 

És én itt tényleg befejeztem, de ez kikívánkozott belőlem. Ha a tovább akarunk erről diskurálni, akkor privátban menjen.

Épp ideje volt. 

 

Ezentúl minden ezzel kapcsolatos beírást moderálni fogunk. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na, akkor tegyünk tisztába pár dolgot (politikamentesen, csak a jogi részét átbeszélve):

 

A kormány március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett. Ez az Alaptörvény szerint 15 napra szól, tehát március 26-án (csütörtökön) lejár.

 

"53. cikk

(1) A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményeinek az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdet ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezethet be.
(2) A Kormány a veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amellyel – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
(3) A Kormány (2) bekezdés szerinti rendelete tizenöt napig marad hatályban, kivéve, ha a Kormány – az Országgyűlés felhatalmazása alapján – a rendelet hatályát meghosszabbítja.
(4) A Kormány rendelete a veszélyhelyzet megszűnésével hatályát veszti. "

 

A fent írtak értelmében március 26-án minden olyan intézkedés, amit március 11. óta kormányrendelettel hoztak, hatályát veszti. Vagyis nem lesz semmi ami korlátozza a járvány elszabadulását ;)

 

A kormány ezért kedden meg szeretné hosszabbítani a veszélyhelyzetet korlátlan időre. Ennyi az egész. Ehhez azonban kedden a Parlament 4/5-ének a támogatása kell. A Házszabály szerint:

 

"Kivételesen, a Házbizottság javaslatára az Országgyűlés a jelen lévő képviselők legalább
négyötödének szavazatával, vita nélkül úgy határozhat, hogy valamely ügy tárgyalása,
illetve döntéshozatala során a határozati házszabályi rendelkezésektől eltér.
[HHSZ 65. § (1) bekezdése]"

 

Tehát a 4/5 ahhoz kell, hogy ezt a törvényt SÜRGŐSEN, az egyébként szokásos hosszú törvényalkotási procedúra megkerülésével el lehessen fogadtatni. Ha nincs 4/5, akkor március 24-én (kedden) nem fogják tudni meghosszabbítani veszélyhelyzetet, csak egy héttel később, március 31-én (kedden). Akkor már elegendő lesz a 2/3 is. Viszont ebben az esetben ott lesz a jogi szempontból kérdéses március 26 - 31. időszak, amikor tulajdonképpen az eddigi járványterjedést akadályozni szándékozó rendeletek (így pl. az iskolabezárás is) hatályon kívülre kerülnek.

 

És most reagálok pb írására:

 

1 órával korábban, pb69 írta:

És ugyanolyan extrákkal vannak felruházva a vezetők, mint amit itt terveznének? Nem mindegy mennyire "különleges" az a jogrend. Tudtommal hazánkban is különleges jogrend van.

Mert mik azok az "extrák"? Jelenleg nyugaton is rendeleteket hoznak a vezetők a parlamentjeik nélkül. Ez történik nálunk is. És igen, jelenleg itthon is különleges jogrend van... MÉG. Csak ezt meg kell HOSSZABBÍTANI, lehetőleg minél hamarabb.

 

1 órával korábban, pb69 írta:

Már miért ne lehetne?

Mert nem lesz különleges jogrend, ha nem szavazzák meg. Jelenleg még az van.

 

1 órával korábban, pb69 írta:

Az iskolákat is bezárták egyik napról a másikra, az se azért "késett", mert nem voltak erősebb különleges jogosítványai a kormánynak. Most már óvodák, bölcsődék is zárva vannak, egyre több játszóteret zárnak le, a nyitvatartásokra szigorú szabályok vonatkoznak, minden közösségi esemény törölve lett, gyülekezni sem szabad, nincsenek mozik, színházak, továbbá egy erős gazdasági csomagot is simán végigfuttattak pár nap alatt. Nem látom, hogy annyira akadályoztatva lenne a kormány, hogy rendezkedjen, ahogy szeretne a helyzet kezelésére

Igen, mert MOST különleges jogrend van 15 napig. MOST "teljhatalma" van a kormánynak 15 napig. Ezért kéne meghosszabbítani, hogy az eddigiekhez hasonlóan gyorsan és hatékonyan tudjanak cselekedni.

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

9 perccel korábban, Yoda József írta:

(politikamentesen, csak a jogi részét átbeszélve):

Sajnos ez nem egészen olyan. Előbb leírtam, hogy ne. Erre beírod a kommentárjaiddal együtt. Most erre majd jönne válasz nyilván... Törölve lesz az egész. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

1 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

Sajnos ez nem egészen olyan. Előbb leírtam, hogy ne. Erre beírod a kommentárjaiddal együtt. Most erre majd jönne válasz nyilván... Törölve lesz az egész. 

Akkor szedd ki belőle azt, ami nem politikamentes. Szerintem a pb-s előtti rész az teljesen az. De az utána lévőt sem érzem annak. Egyedül talán az utolsó mondat az amibe beleköthet az ember. Az vélemény volt. A többi meg tény.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

5 perccel korábban, Donát írta:

A jogi részre reagálva, Yoda: A meghosszabbítással - részemről - semmi gond, sőt, indokoltnak tartom. Itt az lenne a kulcs, hogy a jogosságát időről időre pl. 30 naponta vizsgálják felül és ne automatikusan történjen. 

Ezt az álláspontot teljesen meg lehet érteni, és alapvetően én is azt gondolom, hogy ez lenne a helyes. De a korlátlanság mellett is van érv. Pl. előállhat a jövőben olyan helyzet, akár a járvány miatt (képviselők betegszenek meg), akár más okból, de nem tud határozatképesen ülésezni a Parlament, és akkor meg senki nincs, aki meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet, amikor szükséges.

Szerkesztve: - Yoda József
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, Yoda József írta:

Ezt az álláspontot teljesen meg lehet érteni, és alapvetően én is azt gondolom, hogy ez lenne a helyes. De a korlátlanság mellett is van érv. Pl. előállhat a jövőben olyan helyzet, akár a járvány miatt (képviselők betegszenek meg), akár más okból, de nem tud határozatképesen ülésezni a Parlament, és akkor meg senki nincs, aki meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet, amikor szükséges.

Erre ezt találtam. Ez egy politikus véleménye, de támogatom, párttól függetlenül:

"Hozzátette, amennyiben a járvány idején az Országgyűlés nem tud a megszokott módon összeülni, akkor speciális ülésezési vagy szavazási formákat kell bevezetni. Szavai szerint az Európai Parlamenthez hasonlóan a magyar Országgyűlésben is lehet alkalmazni a távszavazást."

 

Szerintem nagyon nem lenne bölcs dolog határozatlan felhatalmazást adni. Senkinek.

  • Nagyon tetszik 1
  • Nem értek egyet 1
  • Tetszik 3
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mivel ez vékony jég - ami szerintem már durván repedezik -, most már Ody-hoz hasonlóan én is azt mondom, hogy folytassátok privátban. Ott is lehet csoportos beszélgetést indítani, de akár klubbot is létrehozhattok erre. A nyílt fórumon viszont ebből elég, ne szakadjon be senki alatt az a bizonyos jég!:nana:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

20 órával ezelőtt, Donát írta:

Én ma voltam bevásárolni a SPAR-ban, reggel 8ra mentem, de így is túl sokan voltak az én ízlésemnek... Az emberek belemásznak egymás 1 méteres terébe is, elkeserítő... Ti hogy intézitek a bevásárlást? Mert ami ma csináltam, az a jelenlegi időszakban nem fenntartható fertőzés veszély nélkül.  

Vagy nyitáskor, ahogy Pildi írta, vagy zárás előtt nem sokkal ( a minap gyógyszertárban fél órával zárás előtt senki sem volt), vagy esetleg még ebéd körül. Ceglédi Aldiban korlátozott létszám lehet a boltban, egy kijön, egy bemehet. Tesóm volt ott hétvégén. Nem tudom, hogy más Aldiban vajon ugyanez-e a helyzet.

 

20 órával ezelőtt, Darth Revan9 írta:

Velem és az öcsémmel jól kitolnak, azok, akik felhalmozzák a készletet. Kénytelenek vagyunk vándorolni boltról boltra. Volt már hogy a város másik végébe kellett menni csak alapvető miatt. Bár most csak alapvetőt vásárolunk.

Sajnálom, hogy így jártatok :( Láttam, hogy külföldön is vannak ilyen esetek, pl. nővér (!!) nem tudta megvenni, amit szükséges lett volna, mert állandóan dolgozott. Remélem, ez a helyzet javulni fog!!

 

Aki beteg, annak jobbulást, és konzultálni az orvossal.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

3 minutes ago, Yoda József said:

Jelen. Bár nem tudom mostanában tanácsos-e miközben az áruforgalom is eléggé akadozik

Én rendeltem még március 9-én. 12-én kaptam egy emailt, hogy elindult a termékem elküldésének folyamata. Ma meg benézek, rámegyek a "Track order"-re , és azt írja, hogy "Shipment cancelled".  És nem kaptam semmilyen értesítést, visszafizetést vagy ilyesmit. Ilyenkor mi a búbánat lehet? :cry: Abban reménykedem, hogy az eladónak csak valami gondjai voltak elsőre, és megpróbálja elküldeni még egyszer, nem pedig hagyja a csudába, de a pénzemet meg lenyúlja...

 

Névtelen.png

 

Azt is hozzáteszem, hogy ugyanebben az időben rendeltem másik két terméket is, és már elindították, el is hagyta Kínát. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

4 perccel korábban, caseyjones írta:

Én rendeltem még március 9-én. 12-én kaptam egy emailt, hogy elindult a termékem elküldésének folyamata. Ma meg benézek, rámegyek a "Track order"-re , és azt írja, hogy "Shipment cancelled".  És nem kaptam semmilyen értesítést, visszafizetést vagy ilyesmit. Ilyenkor mi a búbánat lehet? :cry: Abban reménykedem, hogy az eladónak csak valami gondjai voltak elsőre, és megpróbálja elküldeni még egyszer, nem pedig hagyja a csudába, de a pénzemet meg lenyúlja...

Vedd fel a kapcsolatot aliexpressen az eladóval.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Éppen most , caseyjones írta:

Már megtettem, csak félek, hogy nem válaszol. :| (EBay-en jártam már így... :angry:)

Én is jártam így ebayen, miután nem válaszolt 1 hétig, írtam a customer service-nek, akik visszírtak, hogy ők se tudják elérni a feladót, így visszautalták a pénzem. Hogy utána mit csináltak a feladóval, az már nem az én dolgom volt :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Sziasztok srácok!

 

Egy ideje nem volt időm feljönni, viszont remélem, hogy mindenki egészséges és a szeretteitek is. Kitartást és jó egészséget kívánok mindenkinek! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

 

Most tényleg érvényes a legendás Star Wars mondás: Az Erő legyen veletek!

 

És Boldog születésnapot, @RacerX :)

Szerkesztve: - Kenobi tábornok
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

13 minutes ago, Yoda József said:

Én is jártam így ebayen, miután nem válaszolt 1 hétig, írtam a customer service-nek, akik visszírtak, hogy ők se tudják elérni a feladót, így visszautalták a pénzem. Hogy utána mit csináltak a feladóval, az már nem az én dolgom volt :D

Ugyanez történt velem is...

Viszont most nézem, hogy elvileg ha május 11-ig nem kapom meg a csomagot az AliExpresstől, visszakapom a pénzem. 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

2020. 03. 22. - 11:30, Donát írta:

Én ma voltam bevásárolni a SPAR-ban, reggel 8ra mentem, de így is túl sokan voltak az én ízlésemnek... Az emberek belemásznak egymás 1 méteres terébe is, elkeserítő... Ti hogy intézitek a bevásárlást? Mert ami ma csináltam, az a jelenlegi időszakban nem fenntartható fertőzés veszély nélkül.  

Nálunk a Primában korlátozzák a vevők számát, a boltba pedig csak kézfertőtlenités után lehet belépni. Egy maszkos őr áll az ajtóban aki egyrészt gondokosik róla hogy mindenki használja a kézfertőtlenitőt másrészt a használt bevásárlókocsikat folyamatosan fertőtleniti/tisztitja. Az eladókon maszk és kesztyű van, de a vásárlók jó részén is. Mivel kis kosarakat most direkt kivették a forgalomból és csak bevásárlókocsival lehet vásárolni ezért a sorban mindenki távol áll egymástól.

  • Nagyon tetszik 2
  • Meglepő 2
  • Tetszik 1
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

20 perccel korábban, Bomarr írta:

Nálunk a Primában korlátozzák a vevők számát, a boltba pedig csak kézfertőtlenités után lehet belépni. Egy maszkos őr áll az ajtóban aki egyrészt gondokosik róla hogy mindenki használja a kézfertőtlenitőt másrészt a használt bevásárlókocsikat folyamatosan fertőtleniti/tisztitja. Az eladókon maszk és kesztyű van, de a vásárlók jó részén is. Mivel kis kosarakat most direkt kivették a forgalomból és csak bevásárlókocsival lehet vásárolni ezért a sorban mindenki távol áll egymástól.

Bár ez lenne máshol is... Én ilyet eddig külföldi (talán olasz?) videón láttam csak. Remélem, elterjed hamarosan mindenhol.

Szerkesztve: - Pildi
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.